bath :: 2009. május 30., szombat 19:16 :: 25 komment

Annyian dícsérik, gondoltam, kipróbálom a fürdést (zuhanyzás helyett), mert csak gyerekkori emlékeim vannak róla, és ki tudja, mit mulasztok el.

(Na jó, a jelek szerint elkaptam a mexikói sertésinfluenzát, és hirtelen nem volt rosszabb ötletem.)

Rákészültem rendesen, meleg víz, habfürdő, még a mosógépet is kikapcsoltam, ne zúgjon ott.

Beleültem a kádba.

Ez valami fantasztikus. Nem lehet szavakkal leírni. Először is, ott az a sok víz. Az ember fekszik benne. Legalábbis az ember egyik fele. Aztán, van hab. És lehet nézni a füstölőt. Ahogy száll a füst. Az nem semmi. (Legalább nem olyan ijesztő, hogy köhögök). És még ott az a sok ruha a szárítón. Nem is tudtam, hogy ennyire telepakoltam néhány hét alatt. Hogy nem szakadt még le?

Három perc után azért már nem élveztem annyira. Úristen, a tengerparton egy hétig ezt kell csinálni. Illetve nem, ott még úszni is muszáj.

Komolyan mondom, az ellenségemnek se kívánnám.

(Lehet, az a baj, hogy nem gyújtottam meg a gyertyákat. Gondoltam, sok lenne elsőre.)

 

Panna
2009.05.30.
23:20:31
talán kicsit túlmisztifikáltad ezt a dolgot. oxigén pl. nem árt a relaxáláshoz.
g.
2009.05.31.
01:39:26
Javasolt recept: félévente csak egyszer, villany lekapcsolva, taize kutya füle az általam meggyújtott gyertyák mennyiségéhez képest, keleti lounge (pl. putumayo-tól), hibiszkusz-forrázat, vizipipa, manga biblia és vanília illatú habok. A LÁNYOK alig bírnak ellenállni... A ruhákat előtte le kell szedni, és eltenni, a mosógépet pedig egy kellemes színvilágú fürdőlepedővel leteríteni. Betegen nem jó, valamint a tengerparton a testedre tapad a homok vagy a testedbe fúródik a part kavicsa, tehát a párhuzam hibádzik. Férfiaknak amúgy sem tanácsolt, a meleg víz elveszi a férfierőt. Egyedül érdemes próbálkozni, továbbra is azt mondom.
Edit
Edit 2009.05.31.
17:35:50
Hasonfekve érdemes fürdeni, egyébként dögunalom. Ha meg vagy fázva, kakukkfű-olajat, vagy főzetet tegyél bele, ne habot.
aeon flux
2009.05.31.
23:35:36
fészlet vert bennem a gondolat: mostanában vki más írja ezt a blogot?
Jerry1022
Jerry1022 2009.06.01.
17:26:28
Finomodó lelkivilág. Pár hónap és egy százas zsepit telifúj a Micsoda Nő alatt... =)
Sandy
2009.06.01.
18:40:42
Olvasás nélkül nem az igazi. És őszintén szólva zuhany alatt szeretkezni is kényelmetlenebb, mint fürdőkádban.
Valamint életem egyik legjobb reklámszövege is kapcsolódik a fürdőkádhoz, a Penthouse-ból. Egy régimódi kádban üldögél egy szemmel láthatóan elalélt pár, az összes bútor két hangfal a polcon - ezt reklámozzák.
"It's your business what you do in the privacy of your bathroom. What you listen is ours."
Mage
Mage 2009.06.01.
20:50:40
ae: miért érzed így?
Panna
2009.06.01.
21:51:03
Hát Sandy, akkor te biztosan szereted a kihivásokat..de legalábbis szerencsésen megúsztad a panelekben található 0,5x0,25-ös kádakat.(továbbra is lelspórolták a hosszú i-t erről a kódlapról, vagy szimplán csak elbújt, bocs)
Sandy
2009.06.02.
06:33:59
Panna, nem úsztam meg, de az említett (nagyon csekély számú) esemény nem ott történt.
andrás
2009.06.02.
13:50:54
Mage: Rájöttem, hogy miért nem élvezed a fürdést a zuhany helyett. azért, mert egyedül élsz, nincs rá szükséged. Én nem élek egyedül, és a (panel 0,5*0,25-ös) fürdőkádban ellazulok, relaxálok, élvezem, hogy legalább ott békén hagynak, és órákig tudok ázni a kádban olvasás, füstölő, stb. nélkül EGYEDÜL, és az nekem jó. Te egyedül élsz, neked nyugodt életed van, nincs szükséged külön ellazulásra tisztálkodás közben, neked a zuhany is elég. (Állítólag az egészségesebb is, mint a fürdés, valószínűleg én is áttérek majd, ha elköltözöm.)
mr
2009.06.02.
22:55:11
Mage: látom, ritkán jársz tengerpartra. ott nem kell ám ezt csinálni, sőt. a tengerparton általában kifekszenek az emberek a napra (90%) és lilára süttetik magukat, miközben a legtöbb víz, mi éri bőrüket, az a jégkocka, amit a koktéljukba raknak a bármixerek.

én szeretem a kádat is lazításnak, de azért saját kedvenc kádfürdőzésem: beúszni a tengerbe két-három kilométert, valami csendes, hajó és strandoló mentes környéken, felfeküdni a vízre és aludni 20-30 percet. távol minden zajtól, nyüzsgéstől. garantáltan kikapcsol és felfrissít. persze ezt csak teljesen szélmentes napon, csendes felszínnél lehet megtenni. és nem árt ha van a közelben egy tenger is.
Mage
Mage 2009.06.03.
00:55:35
mr.: nem félsz, hogy jön a cápa? Én folyamatosan érezném, ahogy a fogaival széttép.
g.
2009.06.03.
01:35:26
Akkor Ausztrália kilőve. Amúgy is köztudott, h mennyire szeretsz utazni... Szerintem a medúzáktól hamarabb kikészülnél, mint a cápáktól.
mr
2009.06.03.
02:33:53
Mage: sajnos nem jön az olyan könnyen. nem kis pénzt és időt szoktam elkölteni azért, hogy jöjjön, és találkozhassak vele a vízben. amúgy felszínen nagyon ritkán támad, akkor is leginkább (zsákmány sziluettű) szörfösöket vagy pancsoló fürdőzőket.
azokon a környékeken, ahol emberre is veszélyesebb cápafajok élnek, pl. ausztrália, dél-afrika, általában nem olyan a tenger, hogy csak úgy kifekszel a tetejére. (meglehetősen hullámos)

néhány apróságtól eltekintve, nagyjából az egyetlen veszélyes dolog, ami a tengerben történhet veled a leégés (könnyebb leégni, mint a parton), meg a medúzacsípés.
andrás
2009.06.03.
09:56:07
Ezt küldöm a cápás témához: link (Fentről a harmadik...)
Mage
Mage 2009.06.03.
11:12:58
mr.: hova tűnt a pont a nevedből? Ezentúl pont nélkül kell írni?

A cápa jön-nem jön kérdésre nem a cápa viselkedése a válasz. Akinek jön, annak jön a Balatonban is. Vagy inkább egy tíz méteres óriáspolip, vagy maga Cthulhu ránt a mélybe, oda, ahol hatalmas üveg és acélpengék vannak, és borotvaéles peremű, nukleáris szennyet árasztó acélhordók.

Úgy vettem észre: van, aki a racionálistól fél és van, aki az irrecionálstól. Még nem találkoztam olyannal, aki ne választott volna magának (biztos akad ilyen, majd 7 milliárd emberből). Tipikus kérdés, hogy ha átmész a temetőn éjjel, a halottaktól félsz, vagy a sírrablóktól.
Sandy
2009.06.03.
11:29:17
Én a gesztenyefáktól. A mohácsi temetőben akkora vihar volt, hogy nagyon sok kidőlt, rá a sírokra, óriási károk vannak. A nagyszüleim sírja mellett egy méterrel landolt egy.
Ez valahol a kettő között lehet - irracionális egy ekkora vihar, de mégis volt.
Panna
2009.06.03.
12:30:32
húsevő pókoktól. ha voltak előző életeim, akkor az egyikben biztos egy ilyen nyírt ki.
andrás
2009.06.03.
14:41:40
"hogy ha átmész a temetőn éjjel, a halottaktól félsz, vagy a sírrablóktól"
Sírrablóktól.
vio
vio 2009.06.03.
15:14:52
Amíg a halottak el vannak foglalva a sírrablókkal csendben átmegyek a temetőn.
Cthulhu-ról pedig gondoskodnak a CoC karaktereim.
Mage
Mage 2009.06.03.
15:22:17
Panna: minden pók húsevő, a te félelmed racionális.

Sandy: a gesztenyefa nagyjából az óriáspolippal játszik egy csapatban.
Panna
2009.06.03.
17:51:09
Mage: én is ezt szoktam mondani, de senki nem hiszi el.
a két ok közül, amik miatt nyugdíjas koromra hagytam az lsd fogyasztást, ez az egyik. mármint az ilyen vízióim.
Mage
Mage 2009.06.03.
19:20:59
Eddig nem akartam mondani, hogy valójában miért nem adhatsz vért.
mr.
2009.06.03.
19:30:48
Mage: természeti tényezőktől (állatok, növények, időjárás..) soha nem féltem. én leginkább az emberi ostobaságtól tartok. mivel a temetőben akár a holtakat, akár az ott javakat gyűjtögetőket nézem, viszonylag ritka a sötétség (még éjjel is), ezért ott sem szoktam félni. ellenben ha mennem kell ügyfélhez (politikusokhoz), "szakértőkhöz", menedzserekhez.. no attól rettegek.
szóval életem nagy részét (a munkámat) félelemben élem le, a cápák közé, tenger alatti barlangokba, roncsokba, sziklaszirt fokára, pár ezer méterrel a föld fölé a levegőbe, temetői sétára én kikapcsolódni, szórakozni járok.
Panna
2009.06.04.
10:43:38
Mage: mindent tagadok. sőt, a legtöbb sztorit amit leírok a nem is velem történt meg, csak hallottam valahol..:)

>> inkább regisztrálok <<

Neved:
E-mail:
Honlap:
Öt meg hét (számmal):