gone with the wind :: 2011. augusztus 16., kedd, 22:38:53 :: 39 komment
economy politics

Nem tudom, milyen mélyre mártózom az illegalitás mocsarába, de bátran leírom, az alábbi képet a Moszkva téren készítettem:

Piros ragasztószalag takarja a tér nevét. Már amennyire.

Mint a borogatás.

Ilyen kormányunk van most. Annak a homlokára is borogatás kéne.

Ezt a matricát egy erősebb szélvihar elsodorja. Feltéve, hogy járni fog a metróban a szél. 

Azért fotóztam le, mert a Moszkva szó K betűjének a szárát nem sikerült letakarni. Nem ezen az egy feliraton nem sikerült, hanem egyiken sem az az aluljáróban lévő, körülbelül 16 "Moszkva tér" közül. Mindenhol kilóg a teteje. Meg lehet nézni.

És nem csak ezt nem sikerült, hanem a Népstadiont sem. A képen ugyan alig látszik, mert sötétben és messziről fotóztam, de a "Ferenc" első e-je fölött lóg ki az ékezet:

Most ilyen országban élünk. Próbáljuk leragasztani, nem sikerül. Egyiken sem. Ha nem hiszed, menj oda és nézd meg.

Nem volt megfelelő a mérőszalag. Ha egy kínai lemérte volna, és kiküldi az adatokat Kínába, akkor negyed annyi idő alatt, negyed annyiért milliméter pontosan legyártották volna, szálítási költséggel, ragasztással együtt.

(Hogy az oroszoktól mennyivel kapjuk majd drágábban a gázt emiatt, azt nem számoltam bele.)

Szóval lefotóztam. És nem lepne meg, ha most azt gondolnád, hogy na és? Hogy vajon ennek mi a jelentősége. Valaki a békávénál béna volt lemérni a magasságot. Kit zavar?

Megmondom.

Azt a 721 000 000 (hétszázhuszonegy millió) embert, aki rajtunk kívül - vagy inkább velünk ellentétben - Európában él. És aki nem vásárol tőlünk semmit.

Te mit vennél olyan országtól, amelyik nem tudja leragasztani azt a szöveget, hogy Moszkva tér? Amelyiknek a képességét ez meghaladja?

Azt hiszed, hogy túlzok?

Miközben a KSH azzal foglalkozik, hogy tagadja, hogy tőle szivárgott ki az adat, a lényeg az, hogy megállt a magyar gazdaság.

Tehát megállt. 

Az egy dolog, hogy az idei költségvetést úgy tervezte a kormány, hogy az európai növekedés többszörösével számoltak, és ha az nem jön össze, borul az egész, és ehhez képest nem a többszörös nem jött össze, hanem ami most van, az nulla. 

És miért? "Az ipari termelés lassulása az exportkereslet csökkenése miatt következett be".

Vajon miért nincs a magyar árura igény? Hm? Vajon ha egy ragasztószalagot nem vagyunk képesek legyártani, akkor mi az, ami megy?

Na?

Most olvastam, hogy a Magyarok Világszövetsége és hozzá kapcsolódó turbómagyar rablógazdák azt találták ki, hogy létrehoznak egy Önellátó Magyar Falut.

Két milliárd forintból.

Önellátó. Falu. Kétmilliárd.

Mennyien laknak egy faluban? Háromezren?

(A kétmilliárdról annyit, hogy azóta már le is mondott az MVSZ elnöke.)

Önellátó.

Mondjuk lesz víz, meg lesz csirke. Ez jó.

És só, az honnan lesz?

Vagy az nem kell?

Cukor?

Esetleg benzin?

Mernek a kútból? Végülis csak mélyebbre kell fúrni.

Józsi bácsi meg befogja a mobiltelefonok hullámait a fogában lévő amalgámtöméssel? Sajnos ez a technológia csak középhullámú rádióállomásokkal működik, és csak 200 méternél közelebbről. Szóval mobil az honnan lesz?

Na és laptopot ki gyárt majd az Önellátó Magyar Faluban? Mari néni? A tehéntej savójából csinálja hozzá a folyadékkristályos kijelzőt? Vagy azt kecsketejsavóból kell? Nem értek az ilyen ősi magyar titkokhoz.

És honnan lesz áram? A nyomtatóló tekeri a generátort?

És hasis? Azt majd a kendermagos tyúk tojja össze?

Önellátó Falu.

Önellátó ország.

Önellátó, bazd meg.

A legtöbb magyar ember önmagáig se lát el.

Pláne nem a Moszkva térig.

A magyar embert elfújja a Széll.

Segítség.

 

go west :: 2011. augusztus 15., hétfő, 16:43:04 :: 4 komment

Eddig azt hittem, a magyar postánál nincs rosszabb, de csak azért, mert egészen a mai napig nem próbáltam a Western Uniont.
 

walk away :: 2011. augusztus 12., péntek, 21:21:17 :: 10 komment
fate life

Ahhoz képest, hogy olyan felfoghatatlanul hatalmas az Univerzum, hogy a méretén való puszta gondolkodás közben is minden egyes agysejtednek veszélyességi pótlékot kellene kapnia, vagy - hogy ne boruljunk meg rögtön az elején -, vegyük csak a Naprendszert, vagy nem is, vegyük a Földet, az már megfogható, de még szintén kibeszélhetetlenül nagy, rettenetes nagy, szóval ehhez képest egészen elképesztő, hogy hányszor múlik az ember élete néhány méteren.

Igazából a vulkánkitörésen, a pólusváltáson és a japán energiatermelésen kívül gyakorlatilag bármit túl tudsz élni azáltal, hogy a megfelelő pillanatban 5-6 méterrel arrébb teleportálod magadat. Gondolj arra, hogy Drezda bombázásakor a föld felszíne üveggé olvadt a gyújtóbombák okozta forróságtól, és ezt Vonnegut túlélte, mert néhány méterrel a föld alatt tartózkodott Drezda alatt. Ugyanennyi távolságot kellene arrébb mozdulnod ahhoz is, hogy a drogbáró lakásából, a rendőrkapitányságról vagy az elásós uzsorás autójából eltüntesd magad. A börtön fala sem vastagabb néhány méternél.

Ez az egész gondolatsor akkor jutott eszembe, amikor azt a jól felismerhető zümmögő hangot hallottam, amivel a tű szúrja át percenként ezerszer az ember bőrét. Benéztem a sötét helységbe, és láttam, hogy ül bent valaki.

Ez az, amit tényleg nehéz megértenem, mert azt gondolnám, hogy azért a tetoválószalonból viszonylag könnyű kijutni. Például én, ha arra eszmélnék, hogy egy berregő tű közeledik a bőröm felé, és látnám, hogy nem vagyok leszíjazva, gondolkodás nélkül felpattannék, kirohannék, és ehhez se teleportálni nem szükséges, sem távolkeleti küzdősportot nem kell megtanulnom. Ha le lennék szíjazva, azt már tekinthetjük nehezítő körülménynek, de még mindig lehet ütni, rúgkapálni, ordítani, harapni, segítséget hívni vagy letépni magadról a láncot, és elpusztítani mindenkit, aki részt kívánt venni a tetoválásodban, és ha ez sem megoldható, akkor még mindig lehet nemes egyszerűséggel közölni szépen, hogy te ezért egy fillért nem fizetsz. Arra is jó eséllyel abbahagyják.

Tény, hogy mégis sokan vannak olyanok, akik nem jutnak ki időben a tetoválószalonból. De még így is hamarabb kijöhetnek, mint ha például a börtönben ülnének. Pedig mindkét helyről ki lehet jutni akkor, ha képes vagy 5-6 méterrel arrébb kerülni (a megelelő pillanatban, akár falon át).

Végülis a börtön olyan tetoválószalon, ahol a mű elkészülte után nem mehetsz azonnal haza, hogy megmutasd anyádnak, mit tettél magaddal. Várnod kell, vagy neki kell bejönnie hozzád, hogy megnézhesse az új tetoválásodat.

A másik fontos különbség, hogy azért olyanról már lehetett hallani, hogy valaki kiszabadul a börtönből, kimegy az erdőbe, és kiás egy ládikót, ami tele van pénzzel. Ugyanezt tetoválószalonnal még nem hallottam. Persze, nem zárható ki teljesen, hogy van ilyen, de azért, ha mindent összevetek, a kettő közül a tetoválószalonba való bejutáshoz kell kevesebb ész. És mondjuk 16 évesen még ki lehet magyarázni a tetkót, mert annyi idős korában az ember úgyse nagyon tud bankot rabolni, de amikor 30 körüli ismerősöd kezd el gondolkodni a tetováláson, akkor te is elkezdhetsz gondolkodni valamin.

De nem is erről akartam beszélni, hanem arról a bizonyos néhány meterről, amivel a közlekedési balesetek és egyéb szörnyűségek 99.9%-a elkerülhető lenne.

Vajon ki ne adná oda a havi fizetése többszörösét azért, hogy visszacsináljon valamit, ami vele vagy egy közeli hozzátartozójával történt? Ki ne adna 5-10 millió forintot, ha te ezért cserébe vissza tudod hozni az életbe a gyermekét?

Pont ez a lényege az általam elképzelt üzleti vállalkozásnak.

A vállalkozás az időutazásra épül.

Az üzletmenet úgy néz ki, hogy megnézed, hogy ki halt meg a héten közlekedési balesetben. Kiválasztod közülük a gazdagokat (mert az időgépbe drága az áram), megkeresed őket, és bemutatod nekik a működő időgépedet. Végül közlöd, hogy X összegért megmented a szeretett hozzátartozót, aki épp a múlt héten offolt az élők sorából.

Ki ne fizetne ezért boldogan? Azért, hogy visszakapjon valakit? Vagy saját magát? Vagy valamijét, ami fontos?

A hangsúly a vissza szón van.

Igen ám, de hogyan fest mindez a gyakorlatban? Az egyszerűség kedvéért az időutazós paradoxokonat ugorjuk át, és állapodjunk meg abban, hogy: 1. Te akármit teszel, emlékezni fogsz a múltra, amit megváltoztattál, 2. Be tudod mutatni az időgépet, látják, hogy igazi és hogy működik, 3. Valamiért nem tudják elvenni tőled.

Szóval megnézed valakinek a balesetét, aztán visszamész az időben, és közlöd vele, vagy mondjuk az apjával, hogy az illető meg fog halni, de ha adnak neked egy kis pénzt, akkor elárulod, hogyan kerülheti el.

Szerinted bemondásra adni fognak?

Nyilván azt fogják gondolni, hogy zsarolás.

Tehát felveszed a balesetet kamerával, visszaviszed az időben a felvételt, bemutatod. Bemutatod az időgépet is, hogy elhiggyék, hogy nem trükkfelvétel. És kéred a pénzt.

Szerinted így nem fogják zsarolásnak érezni?

Te nem fogod közben zsarolónak érezni magad?

Nagy valószínűséggel de. Pénzt kérsz azért, hogy valaki ne haljon meg, de nem azért, mert orvos vagy, hanem mert láttad, hogy mi történt vele, és elmondod, hogy ne tegye. De nem jószándékból mented meg, hanem pénzért, sőt, direkt azért mentél oda a balesethez.

És biztos lenne, aki fizetne érte, de hogy hálás nem lenne szinte senki, abban biztos vagyok.

Most képzeld el, hogy ugyanezt csinálod ingyen. Simán csak megmented az embereket, semmi üzlet. Így már nem fognak zsarolónak érezni. De vajon azt gondolják majd, hogy megmentetted őket, a szó valódi értelmében?

Gondolj bele, hogy megjelenik valaki veled szemben, közli veled, hogy most ne menj át azon a zebrán, és mutat egy videót arról, hogy nem érnél át.

Vagy azt mondaná, hogy azt az egy szálat már ne szívd el, és akkor megmaradsz, és közben mutatna egy képet az öt évvel későbbi tüdődről.

Biztos vagyok abban, hogy ha hallgatnál is rá, nem ugyanazt éreznéd, mint ha utólag jönne oda, hogy valami szörnyűséget segítsen meg nem történtté tenni. Visszaadni valakit vagy valamit, amit elvesztettél. A két érzést - a megelőzésnél, illetve a meg nem történtté tevésnél jelentkezőt - össze sem lehetne hasonlítani egymással.

Van olyan ember, aki ilyen helyzetben többé-kevésbé megértené, hogy az életét mentetted meg. Főleg az, akit korábban már ütött el majdnem autó, úgy, hogy 1-2 centin múlott csak. Vagy már törént vele valami komoly trauma, amit túlélt.

De a nagy többség pár hét után azt gondolná, hogy: "Na, de csak nem ütött el. És ki tudja, mi lett volna, ha. És különben is."

A helyzet az, hogy naponta több tucat, esetleg több száz szörnyű dolog nem történik meg velünk, és ezek nagy részükről nem tudunk. És amiről tudomást szerzünk véletlenül (mert pont elénk esik le a tizedikről egy vödör, tele betonnal), arra büszkék vagyunk, hogy megúsztuk. És szerencsések. És megyünk tovább.

És valószínűleg pont azért kell a gondviselésnek néha megengednie, hogy a rossz dolgok megtörténjenek. Hogy fel tudjuk mérni, milyen jó, amikor nem történnek meg.

Mert csak azt vagyunk képesek megérteni, amit átélünk. Csak utólag.

Már aki.

Ha szeretnéd megérteni, miért van az, hogy egyes emberekkel hosszú távon sokkal több rossz történik, másokkal érezhetően kevesebb, akkor gondold tovább a fentieket.

És biztos vagyok abban, hogy ha konstruktívan állsz hozzá, és következetesen gondolod végig, amit leírtam, akkor nem arra a következtetésre fogsz jutni, hogy sürgősen magadra kell tetováltatnod egy karma-jelet.

Lehet barátkozni a gondviseléssel.

Én szóltam.

 

take a seat :: 2011. augusztus 04., csütörtök, 19:24:18 :: 2 komment
politics eco

- Istenem, mi lesz ezzel az országgal. Nem látok semmi reményt. Az egyetlen bíztató ígéret, amit az elmúlt évek során hallottam, hogy az egészet felvásárolja Izrael. Csak lennénk már rajta túl.
- Arra gondolsz, hogy utána normálisan működne?
- Arra gondolok, hogy milyen lehet, ha annyi pénzed van, ami többet ér, mint egy ország. Milyen tudat lehet ezzel élni. Fel tudjuk ezt fogni egyáltalán? Eszembe jutott, hogy ha az egész országot nem is, mert ezért az ugarért pénzkidobás, de mondjuk megvenném Budapestet. Évek óta gondolkodom ezen. Fognám magam, és a fővárost egy az egyben felvásárolnám. Aztán mennének körbe ilyen hangszórós autók, hogy egy hete van mindenkinek kiköltözni, mert megvettem, ajtóstul, ablakostul, és tűnés innen. Nézném, és röhögnék. Kilakoltatnám az egész várost.
- Mi tart vissza?
- Kicsit még gyűjtenem kell rá. És nem tudom, hogy az ilyet hol intézed. Hova kérsz időpontot, hogy jöttem Budapestért. Melyik intézet fogad vajon?
- Feltéve, hogy komolyak a szándékaid.
- Ha elég komolyak, biztosan fogadnának. Látom is magam előtt:

- Jó napot kívánok, jöttem megvenni Budapestet. Készpénzzel fizessek, vagy utaljam át?
- Sajnos, ebben nem tudok segíteni. Ennél az ablaknál csak az inzulint adjuk be, sürgős esetben. Kérem, legyen kedves, fáradjon át a másik ablakhoz, ott egész biztosan tudnak foglalkozni önnel.
- Oda?
- Igen, oda. És sajnos végig kell állnia a sort. Napóleon úr után következik.

- Valahogy így képzelem.
- És ehhez még gyűjteni kell? Szerintem máris mehetsz.
- Gyűjteni fogok, igen. Ma utaltam át az utolsó részletet a svájci frank hitelemből. Dupla annyi volt az utolsó utalás, mint az induló törlesztőrészlet. És most megköszönöm a Gondviselésnek, hogy nem hagyta, hogy lakást vegyek hitelre. Vagy fővárost. Köszönöm.