pesticide :: 2012. április 5., csütörtök 00:35 :: 8 komment
social

ellede.hu

Tökéletes név lenne az iwiwnek.

Máris lehet regisztrálni a domaint, ígérem, nem fogok perelni a szerzői jogokért.

ellede

Belépek, tudom, nem kellene, de mégis, és azt látom, a felső sorban, ahol mindig van 7 véletlenszerű kép az ismerősöktől, a legjobb esetben 5 képen szerepel újszülött. Az 5 a minimum a 7-ből, de többnyire 6 vagy 7.

Régen volt olyan, hogy otthonszülés, meg vízben szülés, de már egyik sem menő, csak az iwiwes.

Tekerem tovább az oldalt, üzenőfal, csecsemő, csecsemő, gyerek, két ismerősöd ismerős lett, hurrá, csecsemő, gyerek.

Ezért jár valami extra adókedvezmény, vagy mi van?

Én megértem, hogy az ember örül, és felrak 1-2 képet a gyerekéről, ez természetes, de pusztán ennyiből nem jönne ki az végeredménynek, hogy az egész weboldal úgy néz ki, mint hatalmas, egy kollektív alom.

Ott tartunk, hogy az emberek már az iwiwről töltik vissza a kölkeiket a szülészetre, hogy azért a kórházak se álljanak üresen.

A rovarirtók számát tudja valaki?

rush rush rush :: 2012. március 21., szerda 00:54 :: 1 komment
social

Aztán olyan is van ám, hogy valaki figyelmét elkerüli a saját fogantatása.

Az illető egyszerűen nem tud arról, hogy már megfogant, arról pedig halvány sejtése sincsen, hogy azóta sajnos már a világra is sikerült előjönnie.

Ebből fakadóan továbbra is azt hiszi magáról, hogy spermium. És eme hiedelmének megfelelően viselkedik.

Ő az, aki kétméteres követési távolságot tart mögötted száz kilométerperórás tempó mellett, és minden előzésbe úgy kezd bele, hogy a saját életét, a mellette ülőkét és a tiédet kockáztatja. Legalábbis kívülről nézve úgy tűnhet, hogy számára az az előzés veszélyes. Az ő nézőpontjából a végítéletet az jelenti, ha nem előtted megy. Ahhoz képest számára minden megoldást elkeseredett esélyt jelent, nem pedig kockázatot.

Lemaradni a halál biztos záloga, hiszen csak a legelső spermiumból lehet gyerek.

Hogy ő hogyan került annak idején legelőre, és hogy erről akkor miért nem szerzett tudomást, annak egy nagy közös magyarázata van. Az édesanyja testén nem sokkal a szex után láthatatlan, gyilkos kozmikus sugárzás száguldott keresztül gamma részecskék formájában.

Néha eltalálja az embert egy-egy ilyen. Ezzel nem lehet mit tenni. Barátkozz a gondolattal. Az imént is pont átsuhant rajtad egy.

Nem is veszed észre. Néhány sejted alkotóira hullik, ennyi az egész.

Csak hát a fenti esetben a gyilkos sugár pont az illető előtt úszó, életképes tízmillió emberkezdeményt ütötte ki. Ő maga is kómába esett, mert kapott belőle egy gyenge ízelítőt, és így nem vette észre, hogy elsőként ért célba a korábban előtte haladó hullák között.

Sajnos ez a maradandó állapot nem csak az autóvezetési szokásaiban mutatkozik meg, hanem átitatja az összes cselekedetét. Ahogy veled beszél, ahogy mozog, pontosabban, ahogy rángatózik, ahogy idegeskedik, ahogy frusztrálódik, ahogy támad. Ahogy irritálod azzal, hogy létezel. Ahogy rohan. Nem úgy siet, mint aki majd elér valamit az életben. Úgy nyomul, hogy azzal az életedre tör, miközben ő a lelke mélyén a tízmilliomodik marad örökre.

Ez akkor igazán kellemetlen, ha közeli ismerősről van szó, és nem tudod végleg lerázni.

Ilyen esetben kár haragudni rá. Azzal is magadat idegesíted.

Legjobb lenne talán megveregetni a vállát, és szólni neki, hogy: "Nyugi, haver, lassíts le bátran. Már megszülettél. Te nyertél. Immáron inkább ember vagy, mintsem spermium. Ne izgasd már annyira magad. Nyugodtan hallgasd meg, amit a másik mond, nem származik belőle további bajod. Az sem jelenti számodra a véget, ha egyáltalán nem beszélsz, és főleg nem vitatkozol olyanokon, amihez nem értesz, tehát semmin sem. Már nem kell semmit megnyerned. Az autóval sem kell a másik nyakába menned, mert ha fékez, bajotok esik, és ez már egyébként sem a petevezeték. Nem élet-halálra megy. Legalábbis nem úgy.

Attól sem fogsz azon nyomban elpusztulni, ha a társaságban befogod a szádat, és szépen, nyugodtan ülsz. Úgy, mint aki nem akar azonnal felrobbanni, vagy ha igen, előtte legalább félrevonul. Esetleg nézelődj, ismerkedj a világgal, amelyben élsz.

Isten hozott.

Csak nyugodj már végre meg."

reply :: 2011. november 24., csütörtök 21:14 :: 19 komment
science social

Még egyszer a kibocsátott sugárzásról: mint minden téma, ez is kizárólag a világ további megértésének ígéretével képes lekötni a figyelmemet.

Az a reakció, amit olvastam: "Le fogunk ülni a katasztrófavédelmi főnökasszonnyal, és átbeszéljük, hogy mit lehet tanulni az esetből".

Maga az eset az, hogy majdnem egy évig hallgattak arról, hogy szivárog a radioaktív szennyezés. Értem én, hogy szerintük az egészségügyi határérték alatt maradt a kibocsátás. Valójában nem maradhatott alatta, hiszen az egészségügyi határérték 0.

Azt, hogy mindenféle szennyezés egészségügyi határértéke 0, onnan lehet tudni, hogy előbb-utóbb minden ember meghal. Egészen biztos, hogy az egészségünkre végzetesen ártalmas világban élünk. Nem mindegy azonban, hogy mikor halunk meg és milyen körülmények között.

Egyébként, ha lennének emberek, akik soha nem halnak meg, akkor abban a környezetben, ahol ők élnek, lehetne definiálni 0-nál nagyobb egészségügyi határértékeket is. Például kiengednénk egy nagyon keveset a jódból, és ha utána se halna meg senki soha abban a környezetben, akkor ott már lenne értelme beszélni bármiféle a határértékről. Amíg viszont csak késleltetni vagy siettetni tudjuk a halál beálltát, permanensen határérték felett tartózkodunk.

Másfelől, ami tőlünk indulva Csehországban az elfogadott határérték alatt maradt, az nem biztos, hogy kimondottan kedvező élettani hatást gyakorolt a gyár mellett 50 méterre tolt babakocsik tartalmára is.

Tehát, ha azt kérdezed, hogy anyukám megduzzadt pajzsmirigyén kívül miért érdekel még a sugárszennyezés, azt válaszolom, hogy nem tudom, mégis "mit lehetne még tanulni ebből", amit az elmúlt néhány ezer év alatt nem sikerült: szólni egymásnak, ha bajt okoztunk. Mert csak az okozott baj típusa új (a sugárszennyezés), maga a jelenség nem. Esetleg azt lehetne megtanulni most, ennyi idő után, hogyan lehetett volna teljesen eltussolni az egészet.

Mert a szólást - ha eddig nem sikerült - már egész biztosan időpazarlás lenne tovább gyakorolni.

Például köztudott, hogy a szén-dioxid szennyezés hozzájárul a bolygó felmelegedéséhez. A szkeptikusok csak azt vitatják, hogy mekkora mértékben járul hozzá. Ahhoz, hogy az egész folyamatot tagadja valaki, komplett idiótának kell lennie, velük viszont nem foglalkozunk.

Tehát adott a jelenség, hogy melegítjük a bolygót, aminek hatására a sarkokon olvad a jég. Mit ad Isten, mindkét jégtakaró alatt kőolaj- és földgáz található.

Erre ahelyett, hogy levonnánk a tanulságot, igyekeznénk csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, és a megspórolt energia, a felesleges termelés, így a felesleges munka és elpazarolt idő helyett az élet valódi értelmén gondolkodnánk, legalább tíz ország vív egymással hidegháborút az északi- és a déli-sarki olajkészletekért. Amelyek kibányászása és elégetése után még gyorsabban fog olvadni a jég, és lakott területeket önt majd el a víz. Zöld területek válnak sivataggá.

Ami egyébként nem baj, mert a világ, amelyben élünk, úgy van megteremtve, hogy végső soron egyszer minden jóra fordul, és tökéletes lesz, így nem igazán zavartatom magam a fentiek miatt. Csak az gondolkodtat el, hogyan lehetséges, hogy miközben mikroprocesszorban futó virtuális világokat gyártunk, kollektív értelem szempontjából az emberiség egy baktérium szintjén rekedt meg. Ez olyan furcsa helyzet, amihez még nem szoktam hozzá teljes mértékben.

(Elnézést az okosabb baciktól a bántó hasonlatért.)

base :: 2011. november 5., szombat 02:43 :: 6 komment
culture social

Nekem volt gyerekszobám.

Anyukám kiskoromban Vitai Ildikó lemezeket hallgattatott velem.

A felnőttkori neurózisom körülbelül 40 százalékát ennek a két nőnek köszönhetem.

Lehet, hogy neked nem volt gyerekszobád, vagy nem hallgattál Vitai Ildikót. Bár, ha rendszeresen visszajársz ezt a blogot olvasni, valami veled is történhetett.

Biztos, ami biztos, megmutatom, milyen szép gyerekdalokon nőttem fel:

Szentmihályi Szabó Péter: Kicsi szívem
(Utánérzés by Mage)

A kicsi, szívem, kicsit ér,
Néhány könnycsepp belefér,
Belefér a másvilág,
Belefér az üres ágy.
A sivatagba belefér,
Hogy szomjan halnak a tevék.
Gombát szed egy kisleány
Az uránbánya oldalán.
Az úttesten fut a nyúl,
Autó jön, kilapul.

A kicsi, szívem, kicsit ér,
A fájás még belefér,
Kiürül az etető,
Kész a cinke temető,
Nincsen lánc a nyakamon,
Neked adtam, én bajom,
Jaj, hogy is van, hogy te nem
Adtál nekem semmi' sem?

Csinálok neked helyet,
Puha ágyat is vetek,
Betakarlak felhővel,
Elvisznek a mentővel.
Szegény szívem megdobban,
Megcsókollak álmomban,
A kicsi, szívem, kicsit ér,
Sírjunk még a semmiér.

***

Jó, nem?

Az eredeti szöveg hajszálnyival eltér a fentitől. Szerintem az én verzióm jobban visszaadja a lemezen énekelt dal hangulatát.

Egyébként a neten kóvályogva ismét belefutottam abba a toposzba, hogy a Barbie és a Cindy baba elérhetetlenül vékony dereka rombolja a lánygyermek személyiségét és tönkreteszi az önképét.

Nem beszélve a photoshopos címlaplányok női lélekre gyakorolt hatásáról ebben a borzalmas, mai világban.

Modern ártalmak ezek, de miért lett ilyen a világ? - teszi fel a kérdést megannyi félkegyelmű felebarátunk.

Az ember mégis azt hinné, hogy azért a Világszép nádszálkisasszonyt nem csak neki olvasták fel gyerekkorában esténként.

inner peace :: 2011. július 2., szombat 01:18 :: 34 komment
social

Tíz emberből kilenc a lelke mélyén szeretne milliomos lenni. Azon gondolkodni, mire költse a milliókat, melyik tenger partján szürcsölje a koktélt, kiket vigyen fel a yachtjára, és közülük kiket lökjön a cápák közé.

Vagy csak egyszerűen soha többé ne kelljen dolgoznia.

A maradék tíz százalék vagy tényleg nem akar milliomos lenni, vagy már milliomos.

Őket most hagyjuk szépen békén.

Tehát kilencven százalék milliomos akar, vagy akart lenni. Sokuk letagadja, néhányuk nem, de körülbelül ennyi az arány.

Vagyis az embertársaink kilencven százalékának az élete egzisztenciális értelemben, a vágyaihoz képest totális kudarc.

Mindez azért érdekes, mert a fentiek alapján csupa olyan tanácsot kellene hallanod az életben: "Szívesen beleszólnék abba, hogyan tanulj, mit tanulj, hogyan dolgozz, de nem tehetem, mert a magam életében totális kudarcot vallottam". Értsd: "Nem lettem az, ami igazán szerettem volna lenni (milliomos). Tehát ahogy én csinálom, az tuti nem jó, így nem adhatok tanácsot sem neked, legfeljebb annyit, hogy ne úgy csináld, ahogy én."

Valami egészen megmagyarázhatatlan okból mégsem ezt hallgatod. Hanem azt, hogy "csináld így, csináld úgy, nagyon szomorú vagyok, hogy nem hallgatsz rám, hogy képzeled, hogy te akarod eldönteni", és így tovább.

Ne hallgass rájuk.

Sőt, gondold végig, hogy milyen ember lehet, aki olyan tanácsot ad neked, ami egész biztosan és bizonyítottan rossz.

Számos egyéb kiváló döntés mellett életem legjobb döntései között szerepel, hogy nem vettem fel deviza alapú lakáshitelt negyven évre, és az egyetemi baromkodás helyett elmentem dolgozni a magam uraként.

Hadd ne meséljem el, milyen tiltakozást és bánatot váltott ki a környezetemben ez a két választás. És vajon, ki tiltakozott legfőképp?

Próbáld egyszer átérezni annak az abszurditását, hogy az az ember meri állítani magáról, hogy jót akar neked, aki tevőlegesen részt vett abban, hogy erre a világra megszüless.

Na ugye.

Szóval csak bátran. Tízből kilencnél csak jobb lehetsz.

the way you move :: 2011. május 24., kedd 01:09 :: 2 komment
social tech

Nem tudom, észrevetted-e már, hogy még a legkevésbé fogékony iPhone vagy iPad tulajdonos számára sem tart 4-5 napnál tovább a kizárólag vízszintes és függőleges tengely mentén történő kézmozgás, az Apple-idegrángás elsajátítása.

Ezek azok a fél méter sugarú félkörben leírt karmozdulatok, amelyekkel a 6-8 cm széles kijelzőn kell a fényképeket és az alkalmazásokat egymásra dobálni, minél gyorsabban, mielőtt még az éppen képernyőn lévő lefagy (és eközben végleg elveszik a névjegyzék tartalma). Amelyik alkalmazást időben kidobod a képből, az a háttérben nem tud lefagyni, mert ezeken a gépeken - a nagyapám ötvenéves ütvefúrójával ellentétben - még nincsen multitasking.

A rothadó almával fémjelzett cég marketingmérnökei által kidolgozott kézmozdulatokat minden esetben az achilles-ínból, de legalábbis a mélyhátizomból kell indítani, hasonlóan a profi sportíjászathoz.

Mindezt olyan arckifejezéssel, mintha az illető egy intergalaktikus háború döntő ütközetét koordinálná.

Hogy minden iPhone-os egyénisége teljes mértékben egyéni és megismételhetetlen legyen, a helyes Apple-rángás oktatása bő tíz éve kezdődött a cég által szponzorált filmek által: Minority Report, Star Trek, Avatar.

A mozgásáról az iPhone vagy iPad tulajdonos éjjel, koromsötétben, két-három kilométer távolságból, szabad szemmel is könnyen felismerhető. Szerencsére. Ha eljön a nap, amelyre mindannyian várunk, a sűrű erdő közepén sem lesz majd túl bonyolult kilőni őket.

Ha esetleg nem értenéd, amit mondok, nézd meg ezeket:

Első 20 másodperc.

Ezt hang nélkül érdemes nézni egy percen át.

Két perc, hang nélkül nézd. Szerinted szögmérővel gyakorolák a 90 fokot?

Megfelelő értelemmel pár perc alatt elsajátítható.

(És utána figyeld meg, hogy bármely más márkájú érintőkijelzőt ujjmozdulatokkal is szabad használni.)

root :: 2011. február 23., szerda 07:09 :: 34 komment
dialogue social religion

- Rengeteg mindenre tanít az MMO. A virtuális világ, ahol több tízezer emberrel játszol együtt. Három hónap Aion után értettem meg, hogy az emberek 90%-a rosszindulatú, alattomos és sunyi.
- Nahát.
- Az Aion olyan bolygón játszódik, amely kettészakadt. A két félteke egymás ellen harcol. Az északiaknak kevés fény jut, ők zord, sötét és rideg világban élnek. Az északi erős, ellenálló és komor nép. A déliek fehér fényben fürdenek. A déliek aranyban járó, gőgös arisztokraták. Igen, Koreában készült a játék.

Az Aionban a saját féltekédről bárkivel kommunikálhatsz, de az ellenséges játékosokkal nem tudsz beszélni. Egyetlen teendőd van, ha találkozol velük: megölni őket. Ehhez a játék első felében nagyon komoly oltást kapsz. Olyat, mint a náci propaganda. Elképesztő hatékonyan működik. Mire az első ellenséges játékossal összetalálkozol (aki azért az ellenséged, mert a másik féltekén él), gyűlöletet fogsz érezni iránta. És az ilyen a találkozásnak az a vége, hogy az egyikőtök meghal.

A játékban semminek nincs morális következménye. Csupán hasznod vagy károd származhat egy-egy összecsapásból, pontszám formájában. A pontokat viszont el tudod költeni gyönyörű, máshogy nem megszerezhető ruhákra.

Nincsenek szabályok: megtámadhatsz nálad nagyságrendekkel gyengébbet, megölhettek tízen egyet, ahogy jól esik. Ezzel önmagában nincs is baj, ez ilyen játék. Mással kell játszani, ha valakit ez zavar. Ha nem akarsz boxolni, ne menj be a ringbe. Egyébként a saját féltekéden ritkán találkozol ellenséges játékossal, mert csak időszakosan és nehezen lehet átjutni az ellenséges világba, és hatalmas túlerővel nézel szembe ott. Van viszont egy köztes rész, az Abyss. Oda bármikor mehetsz. Abyssban folyamatosan ölhetitek egymást. Na, én ott játszottam.

Abyssban az a szokás, hogy 10-15 ember összeáll, és magányos ellenségekre, vagy 2-5 fős csapatokra vadászik. Ez valahol érthető. Az ilyen játékosok biztosra mennek.

Én ezt soha nem élveztem, ezért egyedül vadásztam, ami piszok nehéz, mert többnyire csapatokkal találkozol szembe. Kettő veled egyező szintű játékost nagyon nehéz legyőzni. Hármat olyan, mint megnyerni az olimpiát. Másfelől, ha nálad erősebbet ölsz, sok pontot kapsz érte, ha nálad gyengébbet, akkor keveset. Ha téged nálad gyengébb öl meg, sokat buksz, ha nálad erősebb, vagy ha csapat győz le, akkor kevés pontot vesztesz. Ennek köszönhetően - ha jól játszol -, kifejezetten megéri egyedül harcolni, hosszú távon úgy lehet sok pontot gyűjteni. Többet, mint tizenöt fős csapatokban. Csak el kell viselned azt, hogy rengetegszer halsz meg túlerővel szemben. Csapatban meg kevésszer.

A magányos vadászat arról szól, hogy odamész, ahol az ellenségeid járnak, és megtámadod őket. Lehetőleg egyesével.

Azt fogod észrevenni, hogy ha szembe jön veled egyszerre 2-3 (vagy több) játékos, akkor azonnal és gondolkodás nélkül rád ront. Ha nem vagy piszok jó, akkor biztosan meghalsz. És a veled egyező szintű játékosok többsége kerüli az egy az egy ellen való harcot.

Ám a tanulság, ami miatt mindezt elmondtam, a nálad gyengébb, magányos játékossal való találkozásból fakad.

Tudnod kell, hogy játékosok túlnyomó része gondolkodás nélkül megöli a nála gyengébbet (ha tudja róla, hogy gyengébb, pontosabban, hogy alacsonyabb szintű). Ezzel önmagában nincs baj: ha nem tetszik, nem kell Abyssba menni.

Értelme viszont nincs sok: a nálad lényegesen alacsonyabb szintű ellenfélért nem kapsz pontot, viszont rengeteget buksz akkor, ha ő győz. Erre normális esetben kevés esély van, mert ő alig tud ártani neked, te viszont 2-3 ütéssel meg tudod ölni őt.

Azt nem jelzi ki a játék, hogy ki gyengébb és ki erősebb nálad, de a ruhából és a viselkedésből sejteni lehet.

Szóval, ha a kihívás és a - nagyon is értékes - pontok miatt harcolsz, akkor semmi értelme a nálad gyengébbeket megölni. Te elvesztegetsz egy percet feleslegesen, amit hasznosabban tölthetnél, ő meg tízet veszít azzal, hogy megölöd, mert visszakerül Abyss peremére.

Tehát mész egyedül, és szembe jön a nálad gyengébb játékos, szintén egyedül, és észrevesz. Először elkezd menekülni.

Menekül, de látja, hogy nem mész utána. Megáll. Csodálkozik. Nem érti. Vár, aztán elindul feléd óvatosan, de te mész tovább. Ekkor ő úgy gondolja, hogy ügyetlen vagy, gép játszik helyetted, vagy csak simán félsz tőle. Neked ront és elkezd ütni.

Alig-alig sebez rajtad. Állsz, és nézed fél percig a szenvedését. Aztán kezded unni, meg persze azért valamennyit sebez, ezért beleütsz egyet, amitől ő elveszti az életerejének a harmadát. Ekkor hanyatt-homlok menekülni kezd. Néha visszajön és megtámad még egyszer, újra megütöd, és elszalad.

Aztán mész tovább. Látod, hogy áll, és néz, és nem érti, hogy mi van, aztán leesik neki, hogy egyszerűen nem akartad megölni, neki meg esélye sem volt ellened, de azt még mindig nem érti, hogy végülis miért nem ölted meg.

Nem törődsz vele, el is tűnik a látóteredből. Aztán megjelenik kettő veled egyező szintű ellenség. Látják, hogy te egyedül vagy, ők meg ketten, úgyhogy jól neked ugranak.

Sok gyakorlás, megfelelő felszerelés és harci szellem esetén van esélyed ellenük, de piszok nehéz egyszerre kettőt legyőzni. Teljes akaraterőddel küzdesz, az agyad 120%-on dolgozik. Kattog az egér, recseg a billentyűzet. Az egyiket bénítod, a másikat ölöd, gyógyitalt iszol, varázsolsz, mozogsz, támadsz, védekezel. Két perces, iszonyú kemény csatában, izzadva, kétszázas pulzussal levered mindkettőt. Hajszálvékony csík marad az életerődből. Remeg a kezed, alig tudod fogni az egeret, hullámzik a tested az adrenalintól.

Ebben a pillanatban megjelenik mögötted a nálad jóval gyengébb, alacsonyabb szintű játékos, akinek három perccel ezelőtt megkegyelmeztél. Akit hagytál továbbmenni. A hátad mögé áll, és megöl.

Pontot alig kap ezért. A kapott pontszám arányos azzal is, hogy ki mennyit sebzett beléd. A másik kettő kap, akit legyőztél. Akik meghaltak. És te elbukod a pontokat velük szemben.

Hogy mit érzel, azt nem lehet elmondani. Azt viszont el lehet, hogy tíz emberből hány cselekszik a fenti módon. Kilenc.

Nem öt, nem hat vagy hét, hanem kilenc.

Elkezdtem figyelni őket.

Van Abyssban olyan is, hogy háború, amikor százan harcoltok száz másik ellen.

Ha meghalsz, a pálya elejéről kell visszamenned a csatába, ami unalmas, idegesítő és frusztráló. Az, amikor mész valahová, gyakorlatilag holtidő. Létezik erre megoldás: sok (játékbeli) pénzért lehet venni olyan varázskövet, ami tíz alkalommal feltámaszt. A csata közelében érdemes lerakni. Az a baj, hogy ha megtalálja, el tudja pusztítani az ellenség. Ezért az égvilágon semmi pontot vagy pénzt nem kap. Annyit ér el vele, hogy te nem tudod többé használni.

A háborúk zöme pusztán a pontszerzésről szól. Nem egy varázskardot kell megszerezni, nem is egy terület feletti ellenőrzést. Ütitek egymást a pontokért és magáért a küzdelemért. Így abból, hogy a közelben támadsz fel, ha legyőznek, és nem a pálya másik felén, az ellenfélnek az égvilágon semmi hátránya nem származik. Sőt, akkor jár rosszul, ha messziről kell visszajönnöd a harcba, mert addig se vagy ott. Így nem lehet legyőzni, tehát nem jár érted pont.

Tehát azzal, hogy a feltámasztó varázskövedet az ellenség szétveri, egyetlen dolgot ér el: te rengeteg pénzt veszítesz. Hosszú órák kemény munkájával szerzett pénzt, mert az a kő piszok drága. De neki ebből nulla haszna származik, túl azon, hogy te szörnyen rosszul érzed magad.

Megmondom, tízből hány játékos veri szét a feltámasztó követ. Kilenc. Volt, hogy ezt számoltam.

Azt tanultam a játékból, hogy tíz emberből kilenc rosszindulatú. Ok nélkül, haszon nélkül árt. Tízből kilenc alattomos és sunyi, mert akkor támad hátba, ha esélyed sincs védekezni. Azután cselekszik így, hogy olyan küzdelemben kegyelmeztél meg neki, ahol halvány esélye sem lett volna ellened. Akkor teszi, amikor védtelen vagy, akkor is hátulról.

Az emberek 90%-a így viselkedik akkor, ha a tetteinek nincs következménye. Nem a játék, hanem a következmények hiánya hozza mindezt elő.

Ezért hülyeség szociológiai meg pszichológiai elméleteket gyártani a morálról, a korrupcióról, a közerkölcsről: be kell tenni az embereket egy olyan helyre, ahol a tetteknek nincs következménye, és meg kell nézni az eredményt.

Egyetlen egy oka van annak, hogy a valóságban nem szúr hátba minden ok nélkül tíz emberből kilenc. Az, hogy büntetés jár érte. Ellenkező esetben megtenné - a szó valódi értelmében. Nem nyereségvágyból. Csak úgy.

Ha nem lennének következmények, tízből kilenc ember ok nélkül pusztítana, ártana és ölne. Nincs olyan, hogy agresszív vallás. Nem a vallás agresszív, hanem az ember. Nem a kereszténység ölt a középkorban, és most sem az iszlám harcol a nyugat ellen. A következmények hiánya elegendő ok. Ha lehet máglyán égetni, tízből kilenc máglyán éget. Ha lehet utcán nőt korbácsolni, korbácsol. Ha lehet kövezni, kövez. Ha lehet rakétázni a szomszédos országot, tízből kilencen lőnek át - ha van rakéta, és nincs következmény.

- Igen, tudom.
- Azért én örülök, hogy játszottam. Ennek köszönhetően jöttem rá a fentiekre. Nem arra, hogy van ilyen, hanem arra, hogy 90%. Ez az igazán hasznos tudás.
- Na látod. Erről beszéltem. Szerinted én miért utálom az embereket?
- Azért, mert egy antiszociális gyökér vagy.

cum back :: 2011. február 15., kedd 23:46 :: 11 komment
dialogue social

- Bírom ezeket az "Utazz Dubai-ba, csak ennyiezer forint a repjegy" reklámplakátokat. Mindegyiken van egy épület, ami úgy néz ki, mint egy álló f.sz. Szerintem egyébként az összes új épületük úgy néz ki.
- Azért, mert Dubai-ba az összes magyar nő f.szt szopni megy.
- Mondjuk a repjegy árát forint helyett kiírhatnák úgy, hogy a lánynak hány dákóra kell majd ráhajolnia, hogy haza is tudjon jönni.

how to talk :: 2010. október 29., péntek 00:33 :: 5 komment
social nature science

Tízéves koromban még szocializmus volt. A szocializmusban néhány dolog sokkal egyszerűbben működött, mint manapság. A globális felmelegedést például akkoriban úgy hívtuk, hogy nyár.

Amit most elmesélek, szóról-szóra így történt, egy forró, globális felmelegedési délutánon.

Éppen kapálni indultam a kertbe.

Erről annyit szeretnék elmondani, hogy a legtöbb városi embernek halvány fogalma sincs a kertről. Nem tudja, hogy néz ki a kert, mit csinál, és mire lehet számítani tőle. Ezért fordulhat elő, hogy időnként hallasz egyeseket arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne leköltözni vidékre. Ahelyett, hogy azt hallanád: "- Tényleg szörnyű, ami veled történt. Nagyon nehéz lehet most neked. Próbálj arra gondolni, ami igazán jó az életedben.  - Igen? És mi az? - Hogy nincs kerted."

A kertet tavasszal ásni kell, nyáron kapálni. Ősszel kézzel húzgálod a gazt. A tél az egyetlen évszak, amikor végre nem terem se a gyom, se a dudva. Akinek csepp esze is van, a fővárosban vesz nyaralót, és télen húzódik vissza a falvakba. Ha már mindenképp mozognia kell.

Azon a szép napon, amiről most mesélek, mégis elmaradt a kapálás. Azért maradt el, mert leszállt a csap melletti sárba egy óriási fürkészdarázs, felgöngyölített egy borsónyi földgolyót, és elrepült vele.

Nincs ebben semmi különös, a kertben a csap mellett többnyire sár van, a sárban apró állatok isznak, fürkészdarazsat meg már mindenki látott, aki nem csak néz ki bután a fejéből az alatt a néhány év alatt, amíg arra vár, hogy a génjei másolatot készítsenek önmagukról, minekutána az illető - immáron haszontalan - testét elhajítsák a sárba, hogy ott a fürkészdarázsnál sokkal kevésbé szerethető állatok azt lassan elrágcsálják.

A legapróbb fürkészdarázs egyébként akkora, mint egy papucsállatka. Ezt egy könyvben olvastam. Én magam sosem láttam olyan kicsi fürkészdarazsat. Papucsállatkát sokat láttam, elég belenézni bármelyik pocsolyába, van benne több millió, csak hát szabad szemmel elég nehéz leválasztani őket a háttérképről - de nem lehetetlen.

Idehaza ezt a szép, vörös derekút láthatod leggyakrabban. Meglepő, hogy milyen nehéz a Google-n képet találni róla, holott ő tényleg mindenhol ott van. Ráadásul ultrahanggal fúr lyukat a földbe, ami azért elég vagány dolog szerintem.

Földet nem gyűjt. Mérges fullánkjával elkábítja a hernyót. A fő idegdúcába szúr, így a hernyó nem hal meg, és nem is bábozódik be, hogy szárnyas hernyóként folytassa tovább az életét, hanem szép új fürkészdarázs fejlődik belőle, ugyanis a hernyó mellé csomagolt petéből kikelő kisdarázs élve falatozza fel a hernyót, mint Hannibal Lecter az összes, nem vörös hajú FBI ügynököt.

Hozzánk aznap az ő jóval nagyobb, sárga testvére látogatott el. Róla sokkal könnyebben találtam képet, ami meglepő, mert ha háromszor találkoztam vele élőben, akkor sokat mondtam:

A csapunk mellé pont akkora szállt le, mint a tenyerem (tízévesen).

Apám, hála az égnek, örökölte tőlem az állatok iránt érzett szeretetet. Rögtön odajött, és mondta, hogy most nem kell kapálnom.

Ezt a csodálatos érzést - nem a nemkapálást, bár az is roppant kellemes, hanem - az állatok szeretét sokan összekeverik a szociopata lelki alkattal. Ez utóbbi arra a személyre igaz, aki nem képes érdemben kommunikálni az embertársaival, nem jut velük dűlőre, ezért inkább kutyát vagy macskát tart a lakásban, szélsőséges esetben azzal alszik vagy azzal mos fogat. Az ilyen kapcsolat arra épül, hogy az éhes állat mindig visszaszeret, visszabeszélni nem tud, a szőre meg visszanő.

Ezúton jelzem, hogy az állatok - a házipókot kivéve - odakint élnek. Azt meg onnan lehet tudni valakiről, hogy szereti az állatokat, hogy a csigát és a gilisztát esőben félrepakolja az útról. Ennyi.

Vendégünk láttán apám igazán belelkesedett, mert ő korábban már találkozott ilyen fürkészdarázzsal, és tudta róla, hogy házat épít, azért kell neki a sárgolyó. Megígérte, hogy a darázs visszajön.

Apám nagyon sok mindent ígért nekem ebben az életben. Talán azért is emlékszem oly tisztán erre a napra, mert ez volt az az alkalom, amikor apám egyik ígérete valósággá változott.

Köszönöm, fürkészdarázs.

A harmadik vendégeskedés végére már kitaláltuk, hogyan kövessük őt az építkezéshez. Egy-egy forduló kettő-négy percig tartott, és a darázs mindig ugyanazon a légifolyosón repült, igen fegyelmezett módon. Mivel nagy volt, messziről lehetett látni, így minden fordulóban 10-20 métert haladtunk előre. Én álltam a csapnál, és kiabáltam: "Most jött! Most megy!", apám meg állt az utcán, és nézte. És futott utána egy darabon.

Így jutottunk el a szomszéd utca közepéhez.

A házban, amelynek a padlásába berepült a darázs, olyan család élt, akivel épp csak látásból ismertük egymást, és sose beszéltünk velük. Apám persze becsengetett.

Ez volt az a pillanat az életemben, amikor megtanultam, hogyan kell nagy horderejű dolgot lassan és rezzenéstelen arccal elmondani, úgy, hogy igazán odavágjon. Ennek a hasznos ismeretnek azóta nem kevés mókás pillanatot és számos maradandó konfliktust köszönhetek.

- A kertünkből elhordja...

Kezdte apám, lassan formálva a szavakat. Az otthonából kicsengetett, vadidegen ember arcára ülő kifejezés izgalmas látványt nyújtott, ahogy a mondat első fele máris megadta az alaphangot.

- A kertünkből elhordja a földet valaki - folytatta apám, és ennél a pontnál megállt, hogy a másik ember biztosan megértse az elhangzottakat. - Követtük idáig - újabb szünet. - Szeretnénk megnézni, hogy mihez kezd ennyi földdel. Bemehetünk?

Már nem emlékszem a válaszra. Nem lehetett túl hosszú, mert csak annyi maradt meg, hogy a házigazda végül félreállt az ajtóból, és azt mondta: - Tessék.

Felmentünk a padlásra, és megvártuk a fürkészdarazsat.

A földből, amit a kertünkből elhordott, nagyon szép, lakályos fészket épített a kisfiának. Vagy a kislányának. Az biztos, hogy abban a palotában, amit a borsónyi földgolyókból kitartó munkával ragasztott össze a mestergerendán, a legnagyobb hernyó is bőven elfért, és még bulizni is maradt hely mellette.

Sokáig álltam ott, és néztem, ahogyan elkészült a mű.

A mai napig az a kedvencem az összes ház közül, amit valaha láttam.

Talán az út miatt, ami odáig vezetett.

title :: 2010. október 9., szombat 15:12 :: 13 komment
social

"A Greenpeace a kolontári katasztrófa helyszínén gyűjtött iszapmintákat párhuzamosan vizsgáltatta meg a budapesti Bálint Analitika Intézettel és a bécsi Szövetségi Környezetvédelmi Hivatallal. Az eredmények egybevágóan azt mutatják, hogy az iszap öszszetétele kedvezőtlenebb annál, amire az eddig nyilvánosságot látott adatok utaltak: az arzénkoncentráció például a kétszerese a vörös iszapra általánosan jellemző értéknek. [...] Az MTA és az ÁNTSZ által korábban közzétett adatok ennél jóval alacsonyabb koncentrációkról szóltak."

Amennyiben eddig azt gondoltad, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem minden tagja idióta, gondold át, hogy miért menne el - nálunk - olyan ember akadémikusnak, aki valóban ért valamihez.

A doktori fokozattal hasonló a helyzet. Az élet túl rövid ilyen hülyeségekhez, már ha agyad is van.

Bármelyik volt gimnazista osztálytársam - beleértve engem - 15 perc alatt háromszor megmérte volna az arzén- és a higanykoncentrációt az iszapban. Úgy értem, 15 éves korában. Ezt a roppant bonyolult eljárást titrálásnak nevezi a vegyész szakma. Kell hozzá pár oldat, két lombik és egy pipetta (üvegcső, amelynek oldalán vonalak vannak). Létezik bonyolultabb metódus, van műszer is, de igazából ennyi idő és eszköz elég hozzá.

Sose higgy olyan embernek, akinek dr. titulusa van, és nem orvos. Azért szerezte, mert ráért. Ahelyett, hogy kezdett volna valamit magával - olyat, amihez tudás és ész kell.

ui: Például Babarczy Eszternek is doktorija van politológiai filozófiából.

why :: 2010. szeptember 7., kedd 21:57 :: 33 komment
social

A tálibok megfenyegették a magyarokat.

Minden rosszat gondolok a tálibokról, amit vallási fanatikusokról gondolni lehet. A kérdés azonban jogos: mi a frászt keresünk mi ott?

Logikai értelemben semmit.

A valódi válasz a következő:

Embert ölni alapvető emberi vágy. Nem nagyon él köztünk olyan, aki soha senkit ne akart volna megölni. Elég, ha annyit mondok: házasság.

Én például nyílméregbéka-méreggel, fúvócsővel szeretném megölni azt, aki a moziban előveszi a mobiltelefont. Nagyon nagy szomorúság jár át, ha arra gondolok, hogy Dina, az egyik legkedvesebb barátom az áldozataim számát gyarapítaná.

Persze, nem csak az ő személye tart vissza a cselekvéstől. Nyilvánvaló, hogy más oka is van annak, hogy nem fúvócsövezek agyon moziban telefonáló embereket. Például a nyílméregbéka fogságban nem termel mérget. Gondolkodtam azon, hogy talán lehet annyira szeretni, hogy otthon érezze magát, én eleve nagyon szeretem a békákat, ám nem hiszem, hogy a tüdőmnek hasznára válna a lakásban 100% relatív páratartalom.

Minden országban él néhány ember (számuk a népességgel arányos), aki valamivel jobban akar embert ölni, mint te vagy én. Vagy ha nem is jobban - mert én a telefon fénye láttán nagyon-nagyon akarok -, él olyan, akinek kevesebb egyéb tennivalója akad az életben, mint neked vagy nekem. Oyan teendőkre gondolok, amelyeket hátráltat az öldöklésre fordított idő és energia.

Ezeknek az embereknek egy része valamiféle nyakatekert "morális" okból nem akar bűnöző lenni. Vagy túlságosan fél a hatalomtól ahhoz, hogy bűnöző legyen.

Vagy csak tehetségtelen és gyenge lenne bűnözőnek.

Belőlük lesznek a katonák.

És aki szintén a kezét akarja összevérezni, és célozni nem tud, csak közel szeretne lenni a gyilkoláshoz, az lesz a katonaorvos.

Női katona meg abból a nőből lesz, akinek komoly gondja van a nőiességével, akinek nem megy a pasizás, és általában akinek nagyon el lett szúrva gyerekkorában az apa-lány viszony. Meg abból, akit vonz az olyan férfi társasága, aki embert akar ölni, de nem elég nagy a melle ahhoz, hogy maffiózó-maca legyen.

Ezeket az embereket néha ki kell küldeni terepre, mert különben még jobban megőrülnek, és egymásnak esnek, vagy nekünk. Vagy a következő generáció potenciális gyilkosait lebeszélik a katonaságról: "Ide ne gyere, mert itt nem nagyon lehet megölni senkit. Dögunalom." És akkor annyival több bűnöző lesz itthon. Mert pék nem lesz egyikből sem, az tuti.

Ezért tartózkodik magyar katona külföldi országban.

Azt, hogy most épp két magyar halt bele ebbe, és nem két tálib, nálunk úgy hívják, hogy szopó. Náluk úgy, hogy igazság.

Egyszer láttam egy felvételt arról, hogyan halad egy amerikai katonai autó egy arab város főútján, és hogyan túr le az útról mindenkit. Ha engem egyszer úgy letúrna az útról egy idegen autó a saját országomban, valószínűleg az életemet feltenném arra, hogy minél többel kivégezzek azok közül, aki benne ültek.

Ennyit arról, hogy hősi halottunk van.

Még valami. Ne telefonálj a moziban. SMS-t se írj. Köszönöm.

end II :: 2010. szeptember 2., csütörtök 21:57 :: 5 komment
dialogue social

- Oyan szomorú lettem a bejegyzésedtől, hogy csak táptalaj vagyok. Ez mikor fog elmúlni?
- A szomorúság, vagy az, hogy csak táptalaj vagy?
- Ha majd kijönnek a polipkák a vízből, biztos jobb kedvem lesz.
- Lehet, hogy polipgondolatok nem fognak a polipgének ellen dolgozni. Nekünk már késő. Mostanában néha náci gondolataim támadnak, ahogy egyre világosabban látszik a kontraszelekció a társadalomban. Vagy ott van a szuperTBC baktérium. Az is a hülyeségünk miatt alakul ki, mert a beteg elkezdi szedni a gyógyszert, aztán abbahagyja, mert nincs kedve ahhoz, hogy ne igyon rá alkoholt, és ha ráiszik, akkor rosszul lesz. És ezt engedjük. Így jönnek létre azok a baktériumtörzsek, amelyekre már egyik antibiotikum sem hat. A betegek 40%-a belepusztul az ilyen TBC-be. Most halt meg itthon egy kislány, mert a nagypapa úgy gondolta, hogy elég lesz két hétig dobálni a tablettát a szájába, és az orvos széttárja a kezét: "Mit is tehetnék?" Tudom, az sem lenne jó, ha gyakorlattá válna a kényszergyógykezelés. Lehet, hogy én is kapnék gyógyszert, hogy ne otthon dolgozzam, vagy ne blogoljak annyit. De a TBC esetében jó lenne naponta beletömni a gyógyszert abba, aki már elkezdte szedni, különben magunk ellen dolgozunk. A humanizmus az emberiség és a gének ellen hat.
- Hogy hatna a gének ellen? Most mondtad el, hogy miatta jön létre a szuperTBC.
- Igazad van. Remélem, pár száz év múlva majd szuperintelligens TBC baktériumok népesítik be a bolygót.
- Biztos lesz köztük fizikus, aki gondolkodik az Ősrobbanáson.
- Így van. És lesz olyan vallás, amelyik azt mondja, hogy nem ők az első lények ezen a bolygón. Voltak emberek is, akik kipusztultak, nem tudni, miért. És lesz pap, aki azt hirdeti, hogy nem volt ám mindig ilyen rossz az élet. Mert régen a TBC baktériumok a Tüdőben éltek. Ott örökké volt étel, ismeretlen volt a bánat és a nélkülözés. És jő az Orvos, és mondá, hogy minden hörgőből ehettek, de kivéve azt az egyet. Ki abból a hörgőből fal, halálnak halálával hala. Aztán az egyik persze beleharapott, és a Köhögés kiűzte őket a Tüdőből. Azóta minden nap gyötrelmes küzdelmet kell vívni az életben maradásért.
- Akkor nem is ősrobbanás volt, hanem Ősköhögés.

end :: 2010. augusztus 27., péntek 22:20 :: 14 komment
politics social faith

Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér.

Többszöri fellebbezés ellenére e kegyetlen törvény alól a mage.hu sem kapott felmentést.

Az internetes naplóírás az örökkévalóság hajszolásának látványosan kudarcra ítélt formái között is a kiemelten szánalmas kategória.

Sokáig olvasva egy-egy naplót az az érzés támad az olvasóban, hogy bizonyos mértékben feltárul előtte a szerző személyisége, lelkének halvány lenyomata. Márpedig, ha ez valóban lehetséges, az azt jelenti, hogy az ember esszenciája - legalább részben - nullák és egyesek véges hosszú láncolatába kódolható. Amely számsort aztán pár év múlva egy balszerencsés kezű rendszergazda, egy mágneses vihar, a szerverszobán áthaladó plazmasugár, vagy a szokásosnál árnyalatnyival erősebb napkitörés végleg lesöpör a létezés torokszorítóan keskenyre mért pallójáról.

Az emberi lény azonban harcra termett. Küzd még akkor is, amikor a harc reménytelen.

Nem is a szálkás palló miatt hagyom abba.

Ennél sokkal prózaibb az ok. Mister hívta fel a figyelmemet a készülő médiatörvényre, amely életbe lépése után minden blogot regisztrálni kell. Igaz, olyan hírt is hallottam, hogy esetleg ez a kitétel nem azonnal kerül a törvénybe, a blogokat idén még nem, hanem csak jövőre kell majd engedélyeztetni.

Nem szeretem és nem viselem jól ezt az idegtépő bizonytalanságot. Amikor nem tudom egy kapcsolatban eldönteni, hogy szakítani akarok-e vagy nem, akkor már túl vagyok a szakításon, csak még nem hívtam fel Mamzelt, hogy bátorítson a cselekedetre.

Mivel egész biztos, hogy nem akarom a mage.hu-t az új kormánynál regisztrálni, nincs mire tovább várnom.

Ezért a blogot a mai napon megszűntetem.

Mivel a domain még hosszú évekre előre regisztrálva lett, és öt bolygóval a szűz csillagképben a pazarlás, mint olyan, végtelen távolságra helyezkedik el a személyiségemtől, a mage.hu helyén a hátralévő időben egy szakmai portált fogok üzemeltetni.

A gazdasági válságra tekintettel szinte biztos, hogy a design változatlan marad. Remélem, a kormány ezt megérti, elvégre nála jobban senki sem tudja, mennyire a csőd közelében táncolunk.

A gazdasági okokból való design-nem-váltás ne tévesszen meg. A blog  mai napon megszűnt. Kérlek, semmiképp ne nevezd a jövőben blognak azt, ami ezen a domainen található.

A szakmai weboldalt ezennel megnyitom.

A mage.hu innentől kezdve kizárólag egy konkrét számítógépes játékkal foglalkozik. Elképzelhető, hogy a játékkal kapcsolatos cikkekben néha majd bő szóval fogalmazok, és egy-egy, a játék által ihletett gondolat nem lesz nagyon szorosan köthető a fő tartalomhoz. Mindez kizárólag azért történik, hogy a szöveg olvasmányos legyen, és ezáltal könnyebbé váljon a játék mélységeinek megismerése.

A játék neve KSpaceduel. Két űrhajó harcol egymás ellen. Nem szabad bezuhanni a Napba, mert akkor meghalsz. Az ellenfeledet kell belelökni. A program Linuxon fut, a kdegames csomagban érhető el.

Erről jut eszembe, Vilmos atya szóba hozta pár nappal ezelőtt az ember természetét.

Az emberi természet megismeréséhez vezető út az állatvilág tanulmányozásán halad keresztül. Igaz, egyes példányokat könnyebb megérteni, ha az időd nagy részét a növények, illetve a gombák megfigyelésének szenteled, de az ilyenekről írjon az, aki goldenblogger.

Kezdjük a patkánnyal.

Ha húsz hím és húsz nőstény patkányt egy ketrecbe zársz, amelyet két szobára osztasz, és a szobák között egy patkánnyi széles az átjáró, akkor az egyik szobában lesz húsz nőstény patkány és egy hím, a másikban 19 hím. Az első hím a nőstényekkel párzik, a többi hím - jobb híján - egymással.

Ennyit arról a nagyon alapos és tudományos kijelentésről, hogy a homoszexualitás a természettől idegen.

Patkányéknál van eunuch is egyébként. Az erősebb hím alkalmanként elcsócsálja a gyengébb hím heréit. Az egyszerűség kedvéért és a további bonyodalmakat elkerülendő teszi ezt.

Amennyiben azt gondolod, hogy most azt fogom mondani, az élet alapja a szexuális harc, akkor a lényeget már sejted. De maradj itt, mert a tuti csak utána jön.

A főemlősöknél némileg bonyolultabb a helyzet, mert már nem csak a csoporton belüli legerősebb párzik. Mire a majmokhoz ért a Jóisten vagy a Természet, rájött arra, hogy a sok féle gén jobb, mint a kevesebb.

Majmok esetén a szexben számos felállás lehetséges. A hímek és a nőstények(!) között fennálló, szilárd hiearchia adja a rendszer alapját. Röviden és tömören: minél magasabb helyet foglalsz el ebben a hiearchiában, annál több majommal párosodhatsz, és annál inkább úgy, hogy főleg neked legyen jó.

A részletektől most megkíméllek. Nem baj, ugye? Vannak weboldalak, meg tudod nézni ezt, ha téyleg érdekel.

Ebben a hiearchiában a rangot elsősorban a fizikai erő, másodsorban a stresszhelyzetre való reagálás határozza meg. Az utóbbi főleg hormonális paraméterektől függ.

Ha a fenti három bekezdést nem csak elolvastad, és nem csak úgy-ahogy elhitted, hanem megértetted, és tényleg magadévá tetted, és képes vagy szem előtt tartani a későbbiekben, akkor az életben való érvényesüléshez és a viszonylagos boldogsághoz szükséges tudás körülbelül 90%-ával máris rendelkezel.

A rossz hír az, hogy a maradék 10% titkát sokkal jobban őrzöm (mert jóval több és jóval kevésbé élvezetes munkám volt a megszerzésében), úgyhogy a bejegyzés hátralévő felében csak a már leírtakat fogom tovább árnyalni.

Talán eszedbe jutott olvasás közben az a nagyon okos gondolat, hogy az élet mégsem csak és kizárólag a szexről szól.

Ez valóban így van.

Az embernél bejött egy új tényező, a gondolkodás, és felborította a rendszert. Annyira, hogy a gondolkodás immár a szaporodás valódi értelme ellen dolgozik. A szaporodás mértéke ellen meg sajnos nem dolgozik. Erről is fogok beszélni majd.

Visszatérve a hiearchiára, az az emberi társadalomban is alapvető meghatározója az adott egyén számára hozzáférhető a szexuális tartomány lehetséges kiterjedésének. A felesleges vérontást elkerülendő ezt a hiearchiát részben a pénz, részben a társadalmi státusz definiálja. További bonyodalmat jelent, hogy tartja magát a fizikai erő ereje és a testi vonzalom. Ez azt jelenti, hogy egy izmos, jóképű, szép fogú néger, a maga harminc centi himbilimbijével, itt, Európában, mint egzotikum, több nőhöz fér hozzá, mint a szottyadt videoton-rajongó bankvezér. Más kérdés, hogy az utóbbi által megvásárolható nők között lesz egy-két igen mutatós darab, aki soha nem csinálná csóró négerrel.

Az, hogy a nő más férfivel él együtt, mint akinek gyereket akar szülni, részben a fenti ténynek, részben az ember hosszúra nyúlt gyerek- és kamaszkorának köszönhető. Ha egy ember két-három év alatt felnőne, a tizedére csökkenne az unalmas érdekházasságok száma is.

Amennyiben boldogtalan férj vagy, kedves olvasóm, aki válni szeretne, de nem mer, mert fél, hogy az asszony viszi a pénz felét: sosem késő titokban DNS tesztet csinálni a gyerekről. Nem kerül sokba, és negatív eredmény esetén életed legjobb befektetése lesz.

Tehát az embernél a szexuális játéktér nem egy, hanem több tengely által definiált koordináta-rendszeren helyezkedik el. Ennek a rendszernek csak egyik mérőszáma a sok közül a fizikai és a lelki erőrangsor.

Csakhogy ez a rangsor annyira erősen van kódolva a génjeinkben, hogy nem tudunk szabadulni tőle.

Ezért van az, hogy a legtöbb munkahelyen buta, de agresszív és bunkó ember irányít buta és közepesen okos, nála kevésbé agresszív embereket. Az értelmes és nem túl agresszív vezető fölött mindig találsz egy nála butábbat és agesszívebbet. Az okos, nem agresszív, vagy inkább: máshogy agresszív ember igyekszik az ilyen helyről lelépni.

Ugyanezért van az, hogy létezik hadsereg.

Gondolj bele, hogy miről szól(t régen) a háború. Ott áll tízezer ember a sárban, szemben másik tízezerrel, és mindegyikük az élet kioltására alkalmas fegyvert tart a kezében. És hátul áll egy-egy ember, és azt mondja, hogy most öljétek meg egymást, akár az életetek árán. És azok megölik egymást. Ahelyett, hogy azt a két embert levágnák, leülnének kártyázni, aztán mennének haza.

Azért mennek egymásnak mégis, mert a génjeikbe égett, hogy a vezér szavát követni kell. A másik dolog, ami a génjeikbe égett, hogy a levágott férfiak otthon hagyott nőibe hímivarsejteket juttassanak, és ez pompás és ritka lehetőség a szigorú hiearchiából való átmeneti kitörésre.

Akár hiszed, akár nem, az arab országokba az amerikai katonák jelentős része párosodni megy.

Élt egyszer a világon körülbelül húsz orosz férfi, aki minden este úgy feküdt le aludni, hogy számított arra, hogy jön éjjel egy fekete autó, amelybe őt berakják, kiviszik a folyópartra, és tarkón lövik.

És ha nem aznap éjszaka viszik el, az csak annyit jelent, hogy ő később következik a sorban, mint valamelyik másik.

Sztálin közvetlen környezetéről beszélek. Azokról, akik még a fényképekről is eltűntek.

Mindnek tudnia kellett, hogyan végzi előbb-utóbb. És tudnia kellett, hogy ebből a helyzetből egyetlen út vezet kifelé. És az nem a menekülés (mert utána mennek és biztosan elkapják). Az egyetlen kivezető út lett volna megölni Sztálint. Egyik sem ölte meg. Inkább meghalt mind.

Nem azért nem ölte meg, mert nem jutott eszébe, és nem azért, mert nem került olyan fizikai közelségbe Sztálinhoz, ahonnan lelőhette volna. És nem is azért, mert jó ember volt, hiszen parancsra milliókat ölt.

Azért nem lőtte le, mert ha lett volna a kabátja alatt egy pisztoly, akkor az azonnal látszott volna az arcán, amint a terembe lép. Lebukott volna az elhatározást követő első pillanatban. Nem sikerült volna a merénylet.

Azok, akik a vezér alatt helyezkedtek el, olyan erős, génekbe kódolt alárendeltséget éreztek Sztálinnal szemben, hogy képtelenek lettek volna hidegvérrel, ártatlan arccal az életére törni. Féltek tőle, holott ugyanolyan esendő sejthalmaz volt, mint ők. Csak még elvetemültebb. Az elvetemültség elképesztő hatalmat jelent.

Az ilyen vezér már nem a szexre hajt. Gyakran egészen eltávolodik tőle. Mégis pontosan az a rendszer tartja hatalmon, amely a kiválasztódást szolgálta oly hosszú időn keresztül a fejlődésben.

A szexualitástól való eltávolodás egyre jobban látható. Elég megnézni Putyin feleségét, és Putyin tornászlány szerelmét, hogy belásd, ez az ember nem azért lett Oroszország teljhatalmú ura, mert ment neki a csajozás.

Azért lett az, mert minden más adottság megvolt benne ahhoz, hogy vezérhím legyen, csak a csajozás nem ment neki. Így pont ráért arra, amire született. Volt elég ideje diktátorkodni.

Sarkozy, Berlusconi, Orbán ugyanez a kategória, csak ez a három kevésbé néz ki jól a lovon, pláne a tűzoltó-repülő pilótafülkében. És jóval kevesebb hatalommal él.

Ezért is hülyeség történelmet tanítani. Maga a tény, hogy történelem-oktatás zajlik az iskolában, azt a hamis képzetet sugallja, hogy különböző korokban más és más történt az emberiséggel. Holott ez nem így van.

Volt - és ránk maradt - egy természetből örökölt, hiearchia alapú rendszer, amely tetején a királyok és a gazdagok álltak. Az alatta élők őket és a rendszert szolgálták. Az egymás közötti hatalmi harc nem a hiearchia ellen való, hanem annak szerves részét képezi.

Az a baj a világ működését leíró összeesküvés-elméletekkel - melyek szerint a civilizációnkat néhány mérhetetlenül gazdag és hatalmas ember tartja a markában -, hogy ezen elméletek szerint mindez rossz.

Holott egyszerűen erre vagyunk kódolva. Lehet azon gondolkodni, hogy milyen lenne az a világ, amelyben emberek helyett okos és játékos polipok másznak elő az ősóceánból. Én tényleg nem szeretném leszavazni sem a sci-fit, sem a csápokat, csak néha azért el kell tölteni egy kis időt ébren is.

A legtöbb ember, ha szabadon engeded, ösztönösen keresni kezdi a helyét a fentebb vázolt rendszerben. És meglepően hamar rátalál. Nem ismerek senkit, aki a lelke mélyén elhiszi magáról, hogy ő tényleg ennek a piramisnak a tetejére való. Aki valóban úgy érzi, hogy alkalmas lenne arra a szerepre. (Olyat ismerek, persze, aki vágyik rá. Én meg lila nőre vágyom.)

Az oktatás legnagyobb butaságai közé tartozik a demokrácia közismert megközelítése.

Ha a demokráciát érteni akarod, vegyél a kezedbe egy kaszát. És kaszálj vele. Aztán egyenesítsd ki, és próbálj vele kaszálni úgy. Ugye, hogy úgy nem lehet?

A kaszaegyenesítgetés nem tesz jót a gazdaságnak. Erről az igen jelentős közgazdaságtani felismerésről Magyarországon egy egész metrómegállót neveztek el. Olyankor lényegesen kevesebb búza kerül zsákba, tehát kevesebb lesz a pénz. Ez ront a hiearchia tetején elhelyezkedők közérzetén, mert ők azt hiszik, hogy több pénzre van szükség, hogy még hatalmasabbak legyenek. Nem tehetnek róla. Tudod, a gének és a neveltetés.

Ezért született egy rendszer, amelyben a királyok és a földesurak már nincsenek annyira szem előtt, mint régebben. Illetve bizonyos helyeken - mint Svédország - egészen elbújtak. Hazánk viszonylag őszinte állam, itt azért, ha rendesen körbenézel, elég jól látszik, hogy mi van. De ezzel együtt működik a szisztéma, egész jól.

Beül 200-400 ember a parlamentbe, aki ezredannyi pénzt visz haza, mint akik a hatalmat birtokolják, és sokkal-sokkal kevesebb embert nyír ki a hatalomért, mint azok, mégis őket utálod, azok helyett. Legalábbis őket utálod jobban. És őket ismered.

Komolyan. Nézz körbe, és azt látod, hogy a társaid különböző idegállapotokba kerülnek attól, hogy most ez a 400 bohóc legyen-e 300, és fejenként 600 ezer vagy 800 ezer forintot vigyen-e haza havonta. Miközben a gazdája milliárdokat visz.

A politikus szerepe a demokráciában az, hogy pszichológiai és jogi pajzsot képez a hatalom néhány birtokosa és a többé-kevésbé békésen kaszáló jobbágyok között.

Hülye munka egyébként, nem irigylem őket érte.

A biológiai szaporodásnak meg az a lényege, hogy tökéletesítsék magukat a gének. Te a statiszta vagy ebben a projectben.

Ha hiszel egy felsőbb teremtő erőben (én például szoktam ilyet), az ezen a tényen keveset változtat.

A gondolkodás eredménye az, hogy a gondolatok szaporodnak és tökéletesednek. A gondolatok úgy tökéletesednek, hogy egész nap agyalsz minden hülyeségen, és úgy szaporodnak, hogy beszélsz, telefonálsz, templomba jársz, vagy a mage.hu-t olvasod. Ezt a gyönyörű elméletet sajnos nem én találtam ki. Memetikának hívják. Ijesztően jól illeszkedik a valóságra.

A gének is önmagukat akarják reprodukálni és tökéletesíteni, és a gondolatok is. További érdekesség, hogy harcban állnak egymással.

A szaporodás szempontjából ugyanis az egyszerűbb lelkű, erősebb fizikumú példány a nyerő. A gondolkodás szempontjából szinte fordítva van (szerencsére akad némi átfedés a két halmaz között, de az ilyen példány jellemzően védekezik, és nagyon megfontolja, hogy hány utódot présel bele a világba).

A gondolkodás ráadásul belefogott egy hadműveletbe, amely a kiválasztódás ellen dolgozik.  A különféle vallási, szociális és morális szempontok felülírják a természetes szelekciót.

Ha ezt eddig nem vetted volna észre, nézzél kicsit körbe, vagy kapcsold be a tévét, ha van otthon.

Amúgy nincs ebben semmi rossz.

Most nem tök mindegy, hogy a gének állnak-e jobban, vagy a gondolatok? Egyik se te vagy. Az eszközük vagy csupán arra, hogy önmagukat másolják. Múló használati cikként létezel.

Érdekes dolog ez a filozófia. Úgy indult, hogy gondolkodom, tehát vagyok, és oda jutott, hogy gondolkodom, tehát nem vagyok.

Semmi baj. Megmondom, mit tegyél. Ha már génjeid és a gondolataid egyszerű táptalajként használnak, igyekezz közben jól érezni magad.

És ha megnyugtat, hogy hiszel valami felsőbb erőben, akinek ennél magasabb rendű célja van veled, hidd el, én támogatlak ebben is.

Visszatérve a KSpaceDuelre - tudod, a játék, amiről ezentúl ez a szakmai portál szól - , jó szívvel ajánlom hozzá a Gentoo Linuxot.

solution :: 2010. augusztus 12., csütörtök 16:48 :: 11 komment
politics social eco law

Sokáig halogattam, mert nem feltétlenül akartam leírni az alábbiakat. Mamzel provokált.

Kezdem az elején.

"Politológiai" tesztekben visszatérő kérdés, sőt, szinte az összes ilyen tesztben szerepel, hogy eltüntetném-e a belvárosból a hajléktalanokat.

El kell ismernem, mágia-elméleti szempontból nagyon ravasz felvetés ez.

Társadalmi értelemben véve, sajnos, igen felületes.

A magam részéről, ha koldust vagy hajléktalant látok, ugyanazt teszem, amit Te, és amit szinte bárki más. Bűncselekményt követek el.

Igen, Te is. Elmondom,  hogy van ez.

A beszedett adó újraosztása során az állam az összeg egy részét arra költi, hogy ne legyen az utcán koldus és hajléktalan.

Túl azon, hogy neked rossz a koldussal találkoznod, mert a személyes élmény minden ismereted ellenére betörhet a belső világodba, és túl azon, hogy általában neki sem jó ott állni, számos egyéb okból is fel kell lépni ellene, intézményesen.

A hajléktalan és a koldus létezése megannyi kártékony bűncselekmény melegágya. Vagy már azok megtörténtére hívja fel a figyelmet. A koldusok nagy része a koldusmaffiának dolgozik. Az összekoldult pénz hatalmas mennyiségű, adómentes bevételt jelent ennek a szervezetnek.

A koldusok közül sokat a munkaadója megnyomorít, megcsonkít, hogy jobban tudjon dolgozni (ilyen érdekes szakma ez).  A hajléktalanok ellen (és egymás között) napi szinten követnek el erőszakos bűncselekményeket. Hajléktalannal lehet céget alapítani és eltüntetni milliókat.

A hajléktalan rontja az utca összképét, összekoszolja azt és rossz érzést kelt a szemlélőben. Zaklatja a turistát.

Azáltal, hogy az állami költségvetés egy része a hajléktalan szállásolására, a munka világába való visszavezetésére, és a potenciális bűncselekmények megelőzésére költődik el, az állam szerződést köt az adófizetővel - tehát veled -, hogy ezeket a munkákat a beszedett és elköltött pénzedért cserébe elvégzi.

Nem kevés pénzről, súlyos milliárdokról beszélünk.

Ebből következik, hogy a koldus vagy a hajléktalan látványa két dolgot jelenthet.

Az egyik eset az, hogy nem működik az ellátórendszer. Az általad befizetett pénzt rosszul költik el, vagy ellopják. Ez esetben az állam részéről hűtlen kezelésről beszélünk. A rendőrségnek és a ügyészségnek hivatalból eljárást kellene indítania.

A másik eset az, hogy az ellátórendszer jól működik. Ilyenkor egyszerűen a koldus és a hajléktalan rágalmazza az államot hűtlen kezeléssel. Pusztán azzal, hogy ott áll, hogy ott alszik és ott koldul, azt jelenti ki, hogy az állam ellopta a pénzedet. Ez, lássuk be, súlyos vád.

Tehát akár jól működik az ellátórendszer, akár nem, az utcán alvó hajléktalan és koldus már a létével is bűncselekményre hívja fel a figyelmedet. A kérdés csak az, melyikre.

A rendőrségnek vagy el kellene távolítania onnan, vagy megindítani a nyomozást. Mivel egyiket sem teszi meg, neked kellene lépned. Állampolgárként köteles vagy feljelentést tenni, ha tudomást szerzel egy bűncselekményről. Mivel nem teszel, bűnös vagy.

Az utcán megtűrt koldus az igazságszolgáltatás működésképtelenségének biztos, és a szociális ellátórendszer működésképtelenségének potenciális jele.

Mindkét rendszert Te tartod el. És még érezd is hülyén magad.

Teljesen mindegy, hogy adsz-e pénzt a koldusnak.

Most, hogy ezt tisztáztuk, áttérek arra, hogy miért nem veszek többé Élet és Irodalmat. Ennek két oka van, az egyik személyes, a másik nem, és mindkettő ugyanarról a tőről fakad.

A fenti linken látható, hogy az ÉS névtelen szerzője lazán leostobázza Horváth Csabát azért, mert viteldíj nélküli BKV-ról beszél. A főszerkesztő meg beengedi ezt az "írást".

Azért sem jó más embert leostobázni, mert könnyen visszaszáll. Érdemes helyette - vagy legalább előtte - gondolkodni egy keveset. Az ostobaság egyik fő jele ugyanis a gondolkodás nélküli véleménynyilvánítás.

Mivel máshol sem találkoztam komolyan vehető elemzéssel, íme:

A BKV veszteséges. Hosszú évek óta az. Jó ideig az is marad, mert lopnak belőle, rosszul üzemeltetik, és mert rengeteg utas bliccel. Ezek kemény tények. Felesleges Horváth Csaba kijelentését olyan környezetben vizsgálni, ahol a BKV nullszaldós vagy nyereséges. A veszteségesség szilárd axióma ebben az esetben.

A veszteséget az állam fizeti. Az állam pénze az adóból származik, amit befizetsz.

Tegyük fel, hogy évente 30 milliárd forintot kap a BKV az államtól és a fővárostól, vissza nem térítendő támogatás és vissza nem térítendő hitel formájában. Magyarországon adót fizet körülbelül 2 millió ember. Ez fejenként évi tizenötezer forint.

Igen ám, de a befizetett adó nem egyenlően oszlik szét. A minimálbéresek semmit nem fizettek. Minél többet keresel (papíron), annál több adót fizetsz. És annál többet költesz (Áfa).

És ki keres többet? Általában az, akinek autója van. Az autós rengeteg adót fizet a benzinbe építve, és közvetlenül az autó után. Viszont nem ül fel a BKV-ra.

Ebből következik, hogy ha egy autós évente tízszer utazik busszal, akkor egy-egy utazás számára eleve sokezer forintba kerül. Ha egyáltalán nem ül fel BKV-ra, akkor nullával nem osztunk. A lényeg az, hogy valahol 50 és 100 ezer forint közötti összeggel járul hozzá a vállalat működéséhez, és még a buszsávokat sem használhatja mindig.

Magyarul a BKV-ért az fizet a legkevesebbet, aki használja (bérletes, nyugdíjas, diák), és az fizet érte igazán sokat, aki alig, vagy soha nem veszi igénybe az általa kifizetett szolgáltatást.

Ezzel önmagában nincs baj, mert a közteherviselés lényege, hogy aki többet keres, az többel száll be a közösbe, és kevesebbet vesz ki onnan. Az viszont nem normális, hogy kifizetsz évi harminc-százezret, felszállsz ötször, és még jegyet is kell venned. És ha nem veszel, akkor büntetést kapsz.

Az egyetlen értelmes javaslat, ami a BKV finanszírozásával kapcsolatban az elmúlt tíz év során hallottam, az, hogy ne legyen viteldíj. Ez a megoldás sem tenné a rendszert igazságossá, de közelebb vinné a realitáshoz. És biztos vagyok abban, hogy sok autós felszállna, ha nem kellene jegyet venni. Ha másra nem, a metróra. És akkor tisztább lenne a levegő.

Hangsúlyozom még egyszer: ez csak addig igaz, amíg a BKV veszteséges. Ha eltartaná magát a jegyekből, a fenti gondolatmenet nem állná meg a helyét. Csakhogy, tudjuk jól, nem tartja el.

Nem állítom, hogy ez az egyetlen helyes megközelítése a kérdésnek. Azt mondom, hogy ez át van gondolva. Szemben a magát elitnek tartó gazdasági és irodalmi hetilap "ostoba" jelzőjével. Ha az önmagát értelmiségnek nevező kör sem érzi, hogy érvelni kell, akkor mit vár el a többi embertől?

Nos, számomra így az ÉS - ha már a BKV nem - ingyenes lett.

Ide kapcsolódik még, hogy két hónap alatt fel tudnám számolni a korrupció nagy részét, egyszerű gazdasági megoldással, további ellenőrzés, fokozott büntetés és átnevelés helyett (az első kettő nem hatékony, a harmadikhoz sok idő kell). A korrupció nem tűnne el teljesen, a politikában mozgó, súlyos milliókkal nehéz mit kezdeni, de például a közúti ellenőrzéshez kapcsolódó korrupció igen nagy hányada egyszerűen megszűnne.

Most nem fejtem ki, mert úgy se valósul meg. Nem azért, mert másnak nem jut eszébe. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb ötlet is megfogalmazódott már ezzel kapcsolatban, hozzáértő ember fejében.

Azért nem valósul meg, mert a fenti jelenségeknek mind ugyanaz az alapja. És ez nagyon fontos.

A bűntudat szándékos fenntartásáról van szó.

A cél az, hogy mindenki bűntudatot érezzen. Vagy a szegény ember miatt, akinek nála is rosszabb, vagy a bliccelésért, vagy a rendőrnek adott tízezres után. Adóbevallás idején. Vagy ennek az egésznek a passzív támogatásáért.

(Ha ezek egyikéért sem éreztél még bűntudatot, akkor szégyelld magad azért, mert nem gondolkodsz, vagy gondolkodsz, de nulla morál lakozik benned.)

Bűntudatot érezni azért "kell", hogy szemet húnyj a nagy lenyúlások felett. Politikai oldaltól függetlenül. Ez tényleg ennyire egyszerű.

Ha a társadalom nagy része nem csalna adót, nem bliccelne és nem fizetné le a rendőrt, akkor Hagyó nem a börtönben ülne, hanem a Duna alján. Orbán Viktor mellett. Együtt néznék, hogy van-e még hal.

Bár jó eséllyel el sem jutna egyikük sem odáig, hogy lenyúlhasson.

Egész máshogy reagál az ember arra, hogy a másik nála többet lopott, többet csalt, mint arra, hogy a másik lopott és csalt, ő viszont nem.

Ezt a bűntudat-fenntartó módszert a keresztény - elsősorban a katolikus - egyház dolgozta ki. Volt honnan tanulnia az államnak.

Több száz éve játsszuk ugyanazt a játékot.

Ez nem baj. Lehet ebben boldogan élni. Csak azért mondtam el, hogy tudd.

evolution :: 2010. augusztus 11., szerda 19:51 :: 3 komment
social tech

No more stupid passwords.

No more input boxes.

No more bloody typing.

No more reading.

No more texts.

No friends needed.

Enjoy the easiness.

*: no internet connection required

spacebook II :: 2010. július 29., csütörtök 15:34 :: 12 komment
social psycho

Miután az ufók a menü mellett rátenyereltek a főoldalra is, felvettem velük a diplomáciai kapcsolatot.

A jó hír az, hogy nem akartak rosszat, szimpla bolygóközi szintfelmérés történt (többek között kiderült, hogy ki az, aki megtalálja a 36 pontos, bold betűvel szedett linket a főoldalon, és ki az, aki nem).

Békés fajról lévén szó, abban maradtunk, hogy a Spacebook panel maradhat.

Az elmúlt két nap során a következő reakciók érkeztek hozzám ezzel kapcsolatban (de tényleg). A nevek helyett Olvasó X-et használok, hogy konzerváljam  a személyiségi jogokat:

Olvasó 1: Küldd át a blogsablont vagy a forráskódot, segítek eltávolítani, ha neked nem megy.
Válasz: Nagyon bátor vagy, én nem mernék ilyen nyíltan konfrontálódni velük.

Olvasó 2: Én megértem Olvasó 1-et. Nem tudja, hogy programozó vagy, és hogy ha te sem tudod kiszedni a Spacebook panelt, akkor nyilván nem olyan egyszerű.
Válasz: Hát, Mamzi.

Olvasó 3: Én megértem Olvasó 2-t. Én is félelmetesnek találom a facebookot, ki tudja, mit hova rak be. El tudok képzelni az űrlényekéhez hasonló támadást a facebooktól is.
Válasz: Muncika, nagyon megkedvelted Olvasó 2-t.

Olvasó 4: Ez elég meredek, hogy pont téged deface-eltek (feltörték és megváltoztatták a blogodat - Mage). Programozó vagy.
Válasz: Idegen technológia. Még nem ismertem. Te sem ismered, pedig grafikus vagy.

Olvasó 5: Most nem tudom olvasni a blogodat, amíg a NOD32 nem ismeri fel a vírust. Kattintani se merek.
Válasz: Ez idegen vírus. Soha nem fogja felismerni a NOD32. Talán majd a NOD2048.

Olvasó 6: Miattad jön át megint a szomszéd, mert vinnyogva röhögök éjjel kettőkor. Te tehetsz róla.
Válasz: Dina. Az idegenek tehetnek róla.

interview 2 :: 2010. július 27., kedd 17:13 :: 82 komment
social culture psycho

Hála az égnek (értsd: sajnos), ezen a szép blogon alig hallatszik néhány foszlány abból a balhéból, amelyet az interview, Mamzi blogja és Dina bejegyzése generált.

Az új médiatörvény életbelépéséig még van néhány nap, előtte el kell takarítani Sólyom Lászlót az útból. Augusztus 5. előtt a Tájékoztatási Kötelezettség nem ír elő Új Irányt nekem. És mivel földön fekvőbe nem rúgunk, egy szót sem pazarolnék Mollyra, ha Mamzel nem engedett volna betekintést a bugyija helyett a levelezésébe, mely szerint - nem szó szerint idézem, hanem összefoglalom szóhűen - "mióta ilyen rossz, pökhendi irányba változott (Mamzel) személyisége - mely változást borzalmasan fájdalmas látni -, kevesebb ember védi őt".

Egy régi mondás jut eszembe: A kevesebb néha több.

Ennek a mondásnak az elképesztő igazságtartamára szeretnék most rávilágítani.

Idézek még a levelekből (ezúttal szó szerint):

Mamzel: A gyengékhez fűződő vonzalmad számomra bizarr.
Molly (válasz a fentire): ezekről kurt cobain jut eszembe: "empátia, gyerekek, empátia."

Hogy valakinek egy nyávogó, drogos nyomorult a példaképe, önmagában nem ok arra, hogy foglalkozzam vele, hiszen Kurt Cobain kiváló példát mutatott mindenkinek, aki vele lelki rokonságban áll, amikor főbe lőtte magát. Távol áll tőlem, hogy minimális mértékben is ellenezzem a fenti instrukciót.

Egyszerűen csak régóta szeretnék írni arról, amit Molly levele eszembe juttat.

Eddigi életem során kizárólag olyan esetben hallottam a "Rossz irányba változtál. Kár, hogy Te már nem vagy a régi Te, őt jobban szerettem. Aggódom érted." frázist, amikor az aggódó fél kifejezetten nyomorúságos (lelki) életet élt, miközben a rossz irányba változó fél élete egyre jobban alakult.

Biztos vagyok abban, hogy a fenti kijelentés el tud hangzani más okból is, hiszen a hanghullámok terjedését nem a pszichológia, hanem a fizika törvényei irányítják. Tudom azt is, hogy keveset éltem még. Például, ha már ötszáz éves lennék, jó eséllyel láttam volna üstököst, és nem maradok le Sárkányölő Szent Györgyről és hasonló csodás dolgokról sem.

Ez a néhány évtized azonban csak arra volt elég, hogy ezt a típusú, aggódó, segítő szándékú rossz irányba változást kizárólag nyomorult embertől halljam. Természetesen nem csak rám vonatkozóan. Sosem vonok le egy-két esetből komoly következtetést.

Mint minden jelenségnek, ennek is van magyarázata, amelyet nem taglalok hosszan, ha nem muszáj. Összefoglalva úgy hangzik, hogy az élet jobbra fordulása többnyire életkedvet és önbizalmat generál, márpedig mindkét tulajdonság bántónak érződik a másik fél számára - akivel az illető korábban osztozott a fájdalomban vagy a fájdalmas világképben.

Van ennek az aggodalomnak materiális változata is: "Jó ember volt(ál), csak megrontott(a) a pénz." Gyakran zárja ez a mondat az olyan barátságot, amiben korábban mindkét fél szegény volt, vagy eladósodott hosszú éveken át, aztán az egyik kijött belőle, a másik meg nem.

Mollynak ezúton szeretném megköszönni az aggodalmat Mamzel lelkéért. Igazán hálás vagyok, hogy ezt a spirituális terhet ilyen sokáig cipelte a vállán. Mivel lassan egy éve újra és újra panaszkodik arról, hogy micsoda szenvedést és fájdalmat okoz neki mindez, szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy ezt a terhet én most átveszem.

Szabad vagy, Molly.

Kitartó és áldozatos munkádat köszönjük szépen. Búcsúzóul azt kivánom neked, hogy hallgass sok Nirvanát. Grátiszként kapsz még egy kis elemzést a témába vágó bejegyzésedhez is.

"Egyes bloggerek szerint szánalmas, ha az ember énblogot ír,"

Kik azok a bloggerek, akik szerint ez szánalmas, és hol olvastad ezt az állítást?

"hát micsoda szánalmas egy élet az, amiről nem akarunk blogot írni?"

Az első lépés a felismerés az életed minőségével kapcsolatban. Végre jó úton jársz.

"Mennyire szomorú is az, ha nyíltan bevalljuk, hogy életünk története nyilvánvalóan nem szolgálná ki a "közönség" (ez is milyen mókás már) igényeit?"

Így van. Ne valld be nyíltan, hogy mennyire szomorú, hátha nem vesszük észre.

"Persze egy embernek rengeteg indoka lehet a blogírásra, az énblogger azt hiszem elsősorban terápiának tartja a blogolást"

Néhányuk igen. Például Te. Itt szeretném megkérdezni: hogy haladsz? Sikeres a terápia? Innen nézve nem nagyon látszik javulás. Bár néha az is eredmény, hogy nem süllyedsz tovább.

"és vannak ugye a wannabe sztárok, akik sikert, pénzt, csillogást remélnek az írástól."

Életösztönnek nevezik ezt.

"Ha ebből a perspektívából nézzük, akkor igen, a wannabe sztár simán lelúzerezheti nála (valószínűleg) kevésbé ambíciózus, bevallottan írásterápiára szoruló - és ezért egyértelműen lúzer - bloggertársát,"

Tehát önmagad által bevallottan terápiára szorulsz. Egyetértek.

"az énblogger nyíltan vállalja nemcsak az életét, hanem az írásterápia szükségességét (nagyszerűségét) is és"

A szükségesség igaz. A nagyszerűség még bizonyításra vár.

"bár magáról ír, valószínűleg még mindig sokkal kevésbé veszi komolyan saját magát,"

Nincs rajtad mit komolyan venni? Szegény.

"mint a sikerre áhítozó bloggerek, akik, véleményem szerint sokszor megalomániás, torz lelkű lények"

A sikerre való áhítozást torz léleknek látni olyan betegség, amely önmagában képes eltartani a gyógyszeripart. Tehát, jó hír: létezik segítség számodra is. Több száz féle pirula formájában.

"(na jó, kivéve, ha tizenhárom évesek), akik a blogot, a blogolást véresen komolyan veszik és akik saját személyiségüket csak úgy tudják értékelni, ha (a saját értékítéletük szerint) legyőznek mindenkit maguk körül."

Te, ha nem akarsz legyőzni senkit, minek írkálsz ilyeneket?

"Nos, azért nem lehet (kommentelni), mert belefáradtam a magyarázkodásba, a vitázásba, a fikázásba, hogy minden szavadat félreértik,"

Javaslom az offline naplóírást, ha úgyse ért senki, és úgyis terápiából írsz. Rajtad kívül mindenki jobban járna vele, és legalább nem értenek félre folyton.

Kedves Molly, mielőtt azt hinnéd, hogy rosszat akarok neked, tisztában vagyok azzal, hogy az olyan embert, mint te, nem lehet legyőzni. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen ember élvezi, ha bántják, vagy legalábbis igényli azt: ha pofont kap, biztosan odatartja a másik arcát is.

Ami nekem vagy Mamzelnek megsemmisítő vereség lenne, neked az a duracell. Téged az éltet. Nem te vagy az egyetlen ilyen, akit ismerek, ezért is írtam róla - remélem - tanulságos bejegyzést.

Fogadd szeretettel tőlem ezt az ajándékot: törődést a törődésért cserébe, amelyet Mamzelbe fektettél.

Mostmár fektesd másba. Úgy hallottam, van kibe.

spacebook :: 2010. július 27., kedd 03:41 :: 36 komment
social

Fogalmam sincs, mi történt. Tényleg.

Beraktam a facebook page plugint, és alatta megjelent az ott =>

Körbenéztem a neten, és sehol máshol nem láttam ilyet.

Nagyon úgy tűnik, hogy jöttek az ufók, és lájkoltak. Ki se tudom venni.

Dina javasolta, hogy kérdezzem meg az olvasóimat, van-e ötletük erre az esetre.

(Úgy tűnik, hogy aki ember, az csak a felsőt használhatja, amit eredetileg beraktam.)

the wall :: 2010. július 19., hétfő 01:24 :: 21 komment
social

Jó szokásomhoz híven kimentem csajozni a melegfelvonulásra. Aki ezen csodálkozik, nyilván teljesen kezdő.

Segítek. A többi férfi meleg. Tehát nem jelent konkurenciát. A leszbikus nők nagy része ronda, így nem pazarolsz rá időt. A travit ötven méterről meg tudod különböztetni a nőtől, hiszen nőiesen mozog és tud magassarkúban járni.

A maradék nagyrészt hetero, kedves, mosolygós, toleráns, fehérmájú nő. Jellemzően gazdag családból. Hová máshová mennék keresgélni?

Idén az egész menet párszáz főre és párszáz méterre zsugorodott. A hivatalos rendőrségi indoklás következik: "Az árvíz miatt életveszélyessé váltak a Margit-szigeti fák, ezért nem maradt elég kordon a melegek köré."

Márpedig a homokos még a platánfánál is sokkal nagyobb fenyenyetést jelent a társadalomra, ugye. Ezek szerint a rendőrségnél is elkezdődött végre az intellektuális rendszerváltás.

Elkéstem. A tüntetés nélkülem kezdődött el, és én nem mehettem be a rácsok közé. Ez volt a szabály. A rácsok között hiába várakoztak rám a melegek és az alkotmányos jogaim.

Megnéztem a rendőrlányokat. Kettő szép volt, de kinek kell otthonra olyan nő, aki annyira igénytelen, hogy bármelyik férfit szívesen elveri gumibottal. Én olyat keresek, aki ebben is válogatós.

Úgyhogy ott maradtam a bejáratnál. Szegény elárvult ellentüntetőkkel együtt vártam a szivárvány harcosok visszatértét.

Nem kellett sokáig várni. A melegek gyorsan lezavarták a kétszáz méteres felvonulást, odaszaladtak a rácshoz, és elővették a multikulturális fényképezőgépeiket.

A hazafiak nem rettentek meg. Volt náluk népnemzeti fényképezőgép.

A fényképezés egész elképesztő méretet öltött.

Egyszer láttam a tévében, ahogy két benszülött törzs háborúba vonul egymás ellen. Megálltak a völgy két oldalán, és nyilazták egymást. Kilőtte az összes nyilát mindkét törzs, aztán szépen hazament. Ötévente egyszer történt sérülés.

Szerintem jó, hogy a harcot ma már fényképezőgépekkel vívják. Így még kevesebb a baleset.

Nem tudom, mire kellhetnek ezek a képek. Vajon majd 40 év múlva leülteti a nagypapa az unokát az ölébe, előveszi az albumot, és így szól: "Nézd, kisunokám, amikor a nagypapával kézenfogva sétáltunk, ilyen nácik jöttek szembe. Vigyázni kell velük nagyon."

A másik oldalon ez hangzik majd el: "Nézd, kisunokám, így néz ki egy homerák. Jól lefotóztam, látod? Na, ezek barátai ették meg előlünk a jó magyar földet. Vigyázz, ne nézz rá sokáig, mert attól Te is homerák leszel."

A végén már a saját gondolataimat is alig hallottam a fényképezőgépek táguló és szűkülő rekeszeinek egyre hangosabb csattogásától. A kitágult rekeszen keresztül fehér fény fröccsent a szenzorra, amely ettől rövid időre telítődött, ám hamarosan újabb adagot kívánt az ingerből. És kapott is a kis telhetetlen.

A fény át- és áttörte a rekeszt, mint Botond törte át súlyos, vaskos buzogányával a remegő érckaput.

Sajnos nem találtam fotót erről az eseményről, mert a "melegfelvonulás 2010" keresőszavakra a Google főleg a Jobbik volt szóvivőjét dobja ki.

Ám észrevettem egy ismerős arcot ebben az őrült orgiában.

Minden melegfelvonuláson van egy hazafi, ki a rendőrök főnökét le akarja beszélni arról, hogy védje buzikat. Állampolgári felháborodásának eképpen ad hangot: Aki buzit véd, az maga is buzi.

Nem volt ebben semmi szokatlan, csak az, hogy a beszélgetést (interjút?) a szomszédom rögzítette kamerával, rettentő idegesítő módon, a rendőr arcába mászva. Láthatóan az ellentüntetőkkel szimpatizált.

Mondjuk eddig is tudtam róla, hogy magyar.

Onnan lehet tudni valakiről, hogy magyar, hogy üldözik.

Egyszer le fogok ülni anyámmal, és tisztázom, hogy kivel szűrte össze a levet. Apám helyett. Szeretném tudni, hogy indián vagyok-e, néger, vagy kínai. Igen, néger is lehetek, miért ne, elképzelhető, hogy a néger fehérnek látja önmagát. Minden relatív, és az ember alapvetően egocentrikus. Bár akkor hogyan látnék másokat négernek? Nem, mégis inkább kínai vagyok. És ami a lényeg: annak látszom.

Az biztos, hogy magyarnak nem. Ezt onnan tudom, hogy kedvesek velem a magyargyűlölők. Például a Romkertben a kidobók utálják a magyart, és mindig azt verik el a külföldi helyett. Ezt az egyik elvert magyar mondta. Az sem fordult még elő velem, hogy a zsidó jegyiroda nem adott jegyet a Kárpátia koncertre, mert láthatóan magyar vagyok, és emiatt akkorát kellett molotov-koktélozni és tüntetni a Hollán Ernő utcában, hogy hazánkba utazott Schröder kancellár.

Velem valahogy sosem történik ilyen. A ferde szemem lehet az oka, semmi más.

A szomszéd magyarra visszatérve, néhány héttel ezelőtt odajött hozzám a folyosón a főbérlőm:

- Ugye, nem a tiéd az a motor?
- Milyen motor?
- Ami ott lent várakozik - mutatott az udvarra. Valaki az udvaron álló padhoz láncolt egy robogót.
- Most látom először.
- Jó, mert szólnom kell a fiúnak a szomszédban, hogy a Klárit nagyon zavarja a motorja.

A szomszédnak és nekem ugyanaz a főbérlőnk. Ezért csodálkoztam is, miért kérdezi meg, hogy enyém-e a motor, hiszen tudja, hogy nem az enyém. Azt se értettem, hogy a motor miért zavarja Klárit (aki a másik szomszédom, és zongoratanár).

Pár nap múlva találkoztam a liftben a szomszédommal. Ő nem kérdezte meg, hogy enyém-e a motor, merthogy az övé. Hülye kérdés lett volna, bár így utólag azt mondom, nem is értem, miért hagyta ki. Végülis ezt kérdezte:

- Mit szólsz a motorhoz?
- Hallottam róla. Klárit zavarja, de miért?
- Mert ő a ház pénzén felújítatta az udvart, és szerinte ronda a motorom. Nem illik oda. Azt mondta, nem hozhatom be.
- Máshol autóval is be lehet állni az udvarra. Nem értem.
- Azt mondta, van rá törvény, hogy nem. Mondtam, hogy nincs ilyen. Erre ő, hogy a tűzoltóság tiltja. Mondtam neki, hogy még garázsban is állhat motor, nem hogy szabad ég alatt.
- Tényleg nem értem.
- Pedig egyszerű. Magyar vagyok. A férje amerikai. Utálja a magyarokat, azt gondolja, hogy a magyar bunkó és primitív.
- De hát a felesége is magyar.
- Az más.
- Velem is kedves. Hozott kromofágot, mikor csiszoltam a szekrényt a folyosón.
- A magyarokat utálja, hidd el.

Erre már nem tudtam mit mondani.

Pár nap múlva beszálltam a liftbe egy nővel, aki két emelettel alattam lakik. Eddig csak pár szót váltottam vele, másfél év alatt.

- Magáé az a motor? - kérdezte.
- Nem, nem az enyém. Sosem volt motorom. Nem is lesz. De ha lenne, én is behoznám az udvarra. Erre való az udvar.
- Tudom, de van, akit zavar.
- Mellettem lakik?
- Igen. De én nem vele játszom egy csapatban. Mondtam is Gábornak*...

Remek. Ez a nő tudja a szomszédom nevét. Én eddig nem tudtam. Teljesen képben van, mégis megkérdezi tőlem, hogy enyém-e a motor, holott nyilván tudja, hogy nem az enyém, hanem Gáboré.

A "tiéd-e a motor" valódi jelentése: "tudom, nem a tiéd a motor, de pletykálni akarok, lételemem az intrika". Ezt nyilván nem lehet mondani. Ezért meg kell kérdeznie, hogy az enyém-e az a rohadt motor. Aztán már a kijelölt úton halad a beszélgetés, bármit is válaszolok.

- Mondtam Gábornak, hogy beszélek a Klárival. Csak nem tudom, mit mondjak neki - folytatta.
- Azt kellene mondani, hogy nem szigeten élünk, hanem emberek között. Szerintem sem szép ez a motor, de ennyit ki kell bírni. Ez együtt jár a társasházzal. Van, aki motort tart, van, aki énekel.
- Milyen frappáns. Ezt fogom mondani neki. Gyönyörű gondolat - mondta, és kiszállt.

Remek. Igaz, hogy nem az enyém a motor, de ezt a balhét is én viszem el. Eddig jóban voltam Klárival. Elviseltem, hogy reggelente énekel. Ő elviselt mást. A férje meg nagyott hall, így mindkettőnkkel jóban lehet.

Másnap Klári megkeresett, hogy ugye, nem énekel túl hangosan. Szóljak, ha zavar valami. Tényleg szóljak, ez nagyon fontos, nem akar zavarni. Ez utóbbit elmondta háromszor.

Gondolom, arra utalt, hogy jó lenne, ha éjjel kettőkör hanyagolnám az ordítós szexet.

Mondtam neki, hogy egyáltalán nem zavar az éneklés. Ennyit ki kell bírni. Nem szigeten lakunk. Néha nálam is van hang, mégse szól érte senki.

Azóta kibékültek Gáborral.

Örültem volna, ha Gábor megkérdezi, hogy miért vagyok kint tüntetni a melegfelvonuláson. Elmondtam volna neki, hogy ugyanazért, amiért őt védtem a motor ügyben.

Pedig se motoros nem vagyok, se buzi.

Nem tudom, nem túl magyar-e ahhoz, hogy mindezt megértse.

*: Természetesen a neveket megváltoztattam, mivel a történet szóról-szóra igaz. Gábornak igazi erdélyi-menekült neve van.
**: A bejegyzéshez mellékelt képen egy férfi látható.

no surprise :: 2010. július 13., kedd 17:02 :: 2 komment
politics social religion

Nahát, ez is milyen lassan jött össze. A VB végéig kellett várni rá.

Épp a napokban gondolkodtam azon az érdekes vallás-filozófiai kérdésen, hogy ha Béla rajzol egy egyszerű embert, majd Józsi megtalálja a rajzot, és Béla tudta nélkül fölé írja, hogy Mohamed, és ennek a szövevényes ügynek minden részletére fény derül, akkor az iszlám törvények szerint kit kell megölni? Bélát, Józsefet, vagy mindkettejüket?

where do you want to live today :: 2010. július 8., csütörtök 22:44 :: 15 komment
dialogue social

- És akkor Kodály leutazott vidékre népdalt gyűjteni, és felvette a gramofonjával, hogy az egyik ember a másikra mászik. Mert a népdal nagyrészt erről szól. Az iskolában nem is tanít senki népdalt. A valódi népdal nem fér bele az eszménybe. Szerintem azt a hármat, amit tanultunk, a városban költötték.
- Bizony, a többiben röpköd a f. és a b. és a ...
- Így van. És nem is írja körbe az eszközt és a cselekményt. Kemény szavak hangzanak el benne, amin egyébként nem csodálkozom. Mégis, miről lehetne még énekelni? Kukoricát fejtettem, babám, te meg bárcsak végre beraknád. Ennyi. A vidéki élet lényege.
- Ha néhány ember összegyűlik, előbb-utóbb ez a téma, kár gondolni mást.
- Igen. Illetve, azért nem mindig, mert van egy másik remek társalgási téma is vidéken: kik hol laknak.
- Az milyen?
- Én egy 4000 fős faluban nőttem fel. Falun rengeteg disznó él. A nagyapáméknál is lakott néhány. És amikor egyik-másik már nagyon elunta magát, rendezett magának egy jó kis disznóvágást. És persze meghívta rá a nagyapámat is. Az meg segített neki. Ebből is látszik, hogy Magyarország lélekben már a nyolcvanas években is liberális volt. Mindennapos eseménynek számított a passzív eutanázia. A saját szememmel láttam: mindig a nagyapám vitte a disznónak a kést. A nagyapám zavarbaejtően mély érzésű ember volt - akárcsak én -, nevet adott a disznónak, etette, játszott vele. Soha nem tudott volna ártani szegénynek. Nem is értem, hogyan bírta végignézni az eseményt. Vagy miért adta oda a kést. Nem láttam, miképp történt mindez, mert soha nem engedtek oda, csak amikor a disznó végzett magával, azután szóltak, hogy menjek segíteni, el kell tüntetni a hullát. Nem volt mese, nehogy kijöjjön a gyámhatóság, és kérdezősködjön, hogy mégis milyen tényezők szerencsétlen láncolata vezethetett ehhez a tragikus eseményhez. Miért döntött így az állat. Látta-e pszichológus. A nagyapám egyébként nagyon okos ember volt, nem is értettem, miért próbálja meg először elégetni a disznó holttestét. Mindig ezzel kezdte, hol szalmával, hol gázlánggal. Akartam szólni neki, hogy a disznó nehezen éghető anyagból van, de hát nálunk tisztelni kellett az idősebbet, kioktatásról szó sem lehetett. Miután mindenki belátta, hogy ez a disznó se ég el (ahogy azelőtt egyik se), bárhogy szúr rá a láng, inkább feldaraboltuk és ledaráltuk, hogy kisebbnek látsszék. Aztán a darabokat szétosztotta egymás között a család, mindenki elrejtett belőle néhány kolbászt vagy szalonnát. Többnyire a fagyasztóba, hogy ne legyen még büdösebb. Aztán amikor a következő disznó is végzett magával, és azt már nem volt hova tenni, jobb híján elkezdtük megenni az előzőt, hogy felszabaduljon a hely. Na, akkor végre tényleg eltűnt a nyom. Olyan kolbászt, ami abban az évben készült, soha nem ettem.
- Jézusom.
- És a ceremónia végén leültek a nagyszüleim az asztalhoz, meg az anyám és a nagynéném, és még az Irén néni, és a nagynéném férje. Apám nem, ő ebből kimaradt, mert Pesten nőtt fel, és sajnos emiatt ő nem tudta, hogy ki hol lakik. Szóval a többiek ették a hájas süteményt, itták rá a kristálycukorbort, és így beszélgettek:

"- Tudod, a Mari a tormavégről, aki hozzáment később a Juhász Tomihoz, na, annak a kertje végibe' laktak a Jánosék...
- A mozis János?
- Nem, dehogy, az a zsákutcába költözött az Erzsivel a temető mellől, mert a Kamarásnak kellett a föld a csirkékhez. Tudod, a kisebbik Kamarás, mert a nagyobb nem csirkézett akkor még. Na, ez a másik Juhász volt, a fagylaltos fia, aki a Kurucék mellett lakott, aztán a Lajos épített egy házat a Kerektótól nem messze, a Dénes Józskához, kiknek a dédszülei lejöttek tölgyes mellől, oszt elvette a Tóth Juli lányát, azok meg a fenyves mellett építettek azt a nagy házat a Dönciékkel, akik két utcával arrébb laktak.
- A Dönci ott lakott?
- Igen, onnan jártak be a városba tejért , mert a kisebbik fiú, a Jóska...
- Nem a Pityu?
- Nem, a Pityu az a középső, az Etelka a nagyobbik lány, és a Jóska a kisebbik fiú, akinek most a sógora lett a Oravecz Lajos, tudod, a patakvölgyből."

- Erről beszéltek órákon át. Hogy ki hol lakik, és régen hol lakott. Egy egész földhivatal-irattár lehetett a fejükben, és több ezer anyakönyv. Én csak azt nem értettem, hogy miért kell ezt újra és újra átbeszélni, mert az nem lehet, hogy két disznóvágás között ennyit költöztek az emberek, vagy ennyit házasodtak. Azt azért észrevettem volna. Bár a fene se tudta megjegyezni ezt a sok nevet. És az volt az érdekes, hogy egy idő után mindig elküldtek, hogy ez a felnőttek dolga, nem kell mindent hallanom.
- És akkor?
- És akkor azt hittem, hogy most jön a tuti, a nagy titok, meghallom végre azokat a dolgokat, amelyek miatt az egész beszélgetés elkezdődött, valami olyat, ami az ő világukban jelen van, és az enyémbe még nem fér bele.
- És?
- A nagy fenét. Elbújtam az ablak alá, a szobába, és csendben hallgatóztam, biztos, hogy nem láttak, és mégis, komolyan mondom, még órákon át beszéltek ugyanerről. Ki hol lakott és kivel élt. Szóval náluk ez volt a téma. Máshol még a népdal - ami nálunk nem ment -, hogy feküdj már rám, babám, egyem a szíved vagy azt. Úgyhogy nem kell semmit csodálkozni a valóságshow-n, sem a bulvárlapokon, és azzal jönni, hogy hová züllött a világ - ennél nagyobb marhaságot nem ismerek -, mert az ország népességének nagy része, még egy viszonylag értelmes családban is, mint a miénk volt, már generációkkal ezelőtt arról beszélt egymással, hogy ki hol lakott. Hogy hova költözött aztán. Hogy kit vett el. Semmi más információ: ember- és utcanevek. Néha egy-egy foglalkozás, csak azért, hogy a sok Kuruc közül tudd, kiről van épp szó. És különben is, ők neveltek fel minket. Attól lettünk olyanok, amilyenek. Nem a világtól.
- De nálatok nem beszéltek ilyenkor sem szexről, sem a nagy titkokról?
- Nem. Csak arról, hogy ki hol lakott. És tudod, mondok még valamit.
- Hallgatlak.
- Ez a társalgás mindig az ebédlőben zajlott. Az ebédlő ablaka az óltól néhány méterre volt. Ma már nem csodálkozom azon, hogy előbb-utóbb az összes malacunk öngyilkos lett.