enjoy the ride :: 2008. május 08., csütörtök, 17:32:06 :: 8 komment
society

Moziba járni önfeledt szórakozás, állítják sokan, és számomra rengeteg frusztrációt okozott ezt elhinni. Végül elpattant a húr, és hosszú szünetet tartva átgondoltam, hol rontottam el.

Ma már modern és izgalmas küzdősportként fogom fel a mozizást, és azóta tökéletesen elégedett, boldog ember vagyok. A szabályok egyszerűek: keresni kell a teremben egy pontot, ahol van némi esély a filmre figyelni, legalább időnként. Az adott szék kiválasztása maga a teljes győzelem, a film folyamatos élvezete nem csak hogy nem elvárás, hanem egyenesen tilos.

Legutóbb a Mom Park 1-es számú - legnagyobb - termében folytattam edzést. Hatalmas tér, végtelenbe vesző, széles sorok. Egy kezdő megilletődik a látványtól és reménykedni kezd. Túl egyszerű lesz - gondolja. Rutinos harcosként, látva, hogy 16-18-an leszünk szétszórva, cseppet sem bíztam el magam.

A terem mértani közepére ültem, nem azért, mert onnan a legjobb a film - fel sem merült bennem, hogy akár a kezdésig ott maradhatok. Onnan akartam felmérni az ellenfeleket.

Kisvártatva ötvenéves házaspár foglalt el három széket mellettem: papa, mama és a hófehér nejlonszatyor. Abból a fajtából, ami akkor is zörög, ha nem bántod (a szatyorra értem elsősorban, nem a mamára). Természetesen a szatyor került a központi kürtő alá. A mozitermek plafonjain hatalmas légzsilipek találhatóak, amelyekből a Holnapután című filmben látható, -80 celsius fokos levegő áramlik a nézőkre. Erre azért van szükség, hogy ha véletlenül minden más körülmény kedvezőre fordul, akkor se hidd, hogy ez már a paradicsom. Egy percre se feledd el, a szenvedés az életünk szerves részét képezi. Különösen forró nyári délután, egy szál ingben élvezhető a fagyasztás.

A szatyor a várakozásoknak megfelelően reagált a légmozgásra, és akkusztikailag tökéletes helyre kapott jegyet. Éreztem, ez már nem gyakorlat.

Legyenek bármilyen kevesen, minden filmre beül néhány Kérdező. Őket roppant könnyű felismerni: a vásznon valaki rohan az ablak felé, hátulról belelőnek, csörömpölve törik az üveg, a szereplő zuhan és zuhan egy teljes percen keresztül. Hatvan másodperc rengeteg idő. Lassított felvételen néhány képkocka erejéig a közelről vett arcára rajzolódik a halálfélelem, majd az élettelen test tompa puffanással beszakítja az épület tövében várakozó bmw tetejét. A szélvédőre vér fröccsen. Sötétség.

Eltelik tíz másodperc:

- Leesett?
- Igen, azt hiszem. Mindjárt kiderül.

Megyünk tovább. A főhős sejteni kezd valamit, amit eddig kizárólag nekünk mutatott a kamera:

- Ezt eddig nem tudta? Az hogy lehet?
- Fogalmam sincs. Kérek még kólát.
- De miért nem tudod?

Érdemes megnézni az ilyen emberek képaláírásait az iwiw-en. Régóta mondom, hogy hatalmas pénzkidobás az érettségi és a diploma, továbbá felesleges költeni grafológusra és iq-tesztekre. Egy emberről mindent elárul, amit a saját fotói alá ír.

Áll az illető a fényképen, a horizont pereméig kék színű víz hullámzik mögötte, lába alatt fehér homok, körülötte pálmafák, és már húsz perce azon gondolkodom, vajon hol készülhetett a fotó. Acélgyárban talán? Nem hiszem, sehol nem látok izzadó testű, félmeztelen munkásokat, persze, lehet, hogy sztrájkolnak épp. Esetleg benzinkútnál? De hol a cső? - kérdezem ismét magam, kétségbeesve keresve valami kapaszkodót. Feladom és elolvasom: "tengerparton...". Ó, édes Istenem.

"rózsaszinben..." - folytatja a következő kép alatt a fejlett országok normáit maximálisan tiszteletben tartva: fogyatékos felebarátaink, konkrétan a vakok és a színvakok is teljes spektrumában élvezhessék az internetet. "korzika 2007.....". Nagyon precíz, négy dimenzióban gondolkodó emberrel van dolgunk, térben és időben egyszerre pozicionálja magát. Érdemes lett volna GPS koordinátákat mellékelni. Persze, nem ez a közlés valódi szándéka. Őszinte ember egyszerűen kiírná, mennyibe került a teljes utazás.

Emlékszem, egyszer keservesen alulmaradtam. Két kopasz, kigyúrt, szteroidos vadember foglalt mögöttem helyet, folyamatosan beszéltek, és én, nehezen érthető természetes bátorsággal megkérdeztem, nem akarnak-e inkább csendben maradni.

- Miért? - hajolt felém egyikük. Harcra számítottam. Nyers agresszióra.
- Mert nem értem így a filmet.
- De hát feliratos. Olvassad.

Ez a vereség jobban megviselt, mintha ott és akkor a fizikai erő diadalmaskodik valamelyikünk fölött.