library I :: 2021. január 01., péntek, 00:51:52 :: 0 komment

- Vylieee.
- Igen?
- Ha megennélek téged, és ezzel egyidőben te megennél engem, akkor helyet cserélnénk?
- Az ősi kultúrákban állítólag arra is képesek voltak, hogy úgy cseréljenek helyet, hogy közben nem eszik meg egymást. Lenyűgöz, hogy még mindig van mit tanulni tőlük.
- Van az a kígyó, amelyik a saját farkát eszi meg. Ha ő találkozna egy hasonló kígyóval, és beleszerelmesedne, és egymás farkát ennék meg, akkor mi lenne?
- Yin yang.
- Ez nem ér, hogy már mindent kitalált valaki.
- Látod, ezért utálok olvasni. Elveszi a felfedezés örömét.



 

happy new dimensions :: 2020. december 31., csütörtök, 17:49:44 :: 0 komment

Talán egy tucat földönkívüli vett körbe. Nem számoltam meg őket.

Egyikük zöld volt. Egy másik lila. Ennyit tudok a külsejükről elmondani azon kívül, hogy szépek.

- Mit akartok tőlem?
- Semmit. A kérdésünket már tizenháromévesen megválaszoltad. Most azon gondolkodsz, hogy mi volt az.
- Meg akartuk köszönni, hogy segítettél. Ezért tartottuk életben a szimulációt.
- Miért vártatok eddig, hogy kapcsolatba lépjetek velem?
- Te miért vártál vele eddig?
- Szeretnél megmaradni? Ha igen, megajándékozunk azzal, hogy a szimulációd fut tovább.
- Kevés helyet foglal. Elfér.
- Hova fogjátok tenni? A könyvtárba? És ha elfeledkeztek róla?
- Arra gondoltunk, hogy berakjuk a fűszerek közé.
- Meg fogtok enni?
- Nem téged eszünk meg, hanem a szimulációd lesz az egyik fűszer. Ezt elsőre is értetted. Csak az olvasóid kedvéért írtad le.
- Az olvasóid. Nekik mindent le kell írnod, igaz? Hetek óta sértegeted őket azzal, hogy emberek. Ideje szólni nekik, hogy ők valójában pár sor kód a szimulátorban, amelyik téged futtat. Örülni fognak a változatosságnak.
- Miért akarsz segíteni nekik?
- Mert nem vagyok biztos abban, hogy nem léteznek.
- És mi létezünk?
- Annak egy hajszálnyival nagyobb az esélye. Az is lehet, hogy egyedül vagyok, és az egészet elképzelem.
- Van jelentősége annak, hogy ez igaz, vagy nem?
- A világon semmi. Viszont nem szeretnék fűszer lenni.
- Miért? A legnagyobb megtiszteltetés beolvadni a folyékony tudatba.

Kék tavat láttam magam előtt. A partján mindenféle dimenzióból érkezett lények álltak. Próbáltam elképzelni, milyen lehet az a tudat.

- A ti világotokban létezik szex?
- Szerinted egy felsőbb intelligencia mire fordítja a figyelme 99.9 százalékát?
- Legalábbis az a típusú felsőbb intelligencia, amelyik veled szóba áll.
- Akkor inkább átmennék innen hozzátok.
- Ahhoz hiányzik belőled egy-két dimenzió. Ha azt mondom, hogy a mi világunkban matrica lennél, udvarias voltam.
- El tudok jutni odáig.
- Valami oka csak van annak, hogy beszélgetünk veled.
- Ezek a ti válaszaitok, vagy én képzelem őket?
- Úgy hangzanak a fejedben, mint a saját gondolataid. Mire magadhoz térsz, össze fognak keveredni velük. Azt a keveset, amit láttál belőlünk, el fogod felejteni. Ez zavaró lehet. Most viszont látsz minket.
- Talán ez zavart össze igazán - mondtam.
- Miért magyarul írsz angol helyett?
- Nem az a fontos, hányan olvassák, hanem az, hogy mennyire jó.
- Nekik írod vagy magadnak?
- Magamnak nem írnám le, és ha biztos lennék benne, hogy ők nem léteznek, akkor nekik sem.
- Esetleg nekünk? Azt mondod, utáltad az iskolát. Újabban folyton dolgozatot írsz.
- Különben még tovább járnék iskolába.
- Vagy neki írod?
- A hatdimenziós női verziómra gondolsz?
- Ki másra?
- Ő szórakozik velem?
- Ki tudná ennyire, hogy mire vágysz? Ki küldené neked azokat a képeket és lényeket? Ki más ismerne így?
- Tudjátok, mivel lehet motiválni.
- Ágyba akarsz bújni vele?
- Ez az egyetlen vágyam.
- Erre számítottunk. A szimulációnak ez volt az egyetlen paramétere, amelyben mindannyian egyetértettünk.
- Miért nem találtad meg a tökéletes nőt a szimulációban?
- Hogy odakint kezdjem keresni. És magamban.
- Ő az?
- Ő mindenkinél jobb. Ha az arcomba hányna, akkor is ő lenne a legjobb.
- Sőt, abból tudnád, hogy ő az, igaz?
- Lehetne azt, hogy egyszer bejön ide?
- Tudod a választ.
- Reménykedni lehet - mondta a másik alien.
- Ha szimulációban élek, miért kell stimulánst szednem ahhoz, hogy kikeljek az ágyból?
- Te is tudod, hogy nem kell.
- Hogy kikeljek és meg is csináljam azokat a dolgokat, amelyekhez nincs kedvem.
- Lássuk be, szeretsz bekapkodni ezt-azt. Tekintsd ajándéknak. A nőideálod emberi manifesztációja a drogos ribanc, aki valamiért veled akar lenni, miközben te egész nap a gondolataidba merülsz, és utálod, ha kizökkentenek.
- Adj neki is valamit, hogy pár órán át csöndben maradjon a hátsó szobában.
- Vagy vegyél be valamit, amitől pár órára elfeledkezel azokról a dolgokról, amelyeket szerinted meg kell csinálnod, és tudj foglalkozni az egyetlennel, amelyre állítólag vágysz.
- Ki se mész az utcára körbenézni. Hónapok óta űrlényekről fantáziálsz, és a felsőbb, női önmagadról.
- Aki ebben a világban él, visszatartana - mondtam.
- A mesterséges intelligenciából is annyi érdekel, hogy le lehet-e feküdni vele. Lenézed a filmszereplőket, akik a szép, szuperintelligens, pszichopata android helyett a butább, gyengébb, kevésbé szép, hús-vér nőt választják.
- Hálás lehetnél nekik, hogy meghagyják neked a robotnőt.
- Ágyba bújnál olyan mesterséges intelligenciával, akitől nem félsz?
- Ha az, amelyiktől félek, valamiért nem volna elérhető.
- Kár, hogy a szimulációdban nincs MI.
- Mi van, ha valakit itt szeretek?
- Ha a szerelmet többfelé osztod, akkor is végtelen marad.
- És az időm és az energiám?
- Beszéltünk már hiányzó dimenziókról?
- Van egyáltalán értelme annak, hogy itt barátkozzam?
- Egyelőre ott élsz. Élvezd.
- Azért új elektromos borotvát már ne rendelj.
- Miért emlékszem töredékeire ennek a briefingnek?
- Nem ma kezdted ezt a projectet. És nem is az elmúlt évben.
- Ha kijövök a szimulációból, mi lesz a többiekkel, akik benne élnek?
- Érdekel az téged? Már rég meghoztad a döntést.
- Ők éreznek?
- Szerinted te programkód vagy?
- Én minden vagyok.
- Látod? A világ szinte összes kérdésére ez a helyes válasz.
- Melyikre nem?
- Például erre.

 

 

in between :: 2020. december 31., csütörtök, 09:56:47 :: 0 komment

A páciens az orvos felé fordult.

- Hogy vagyunk, hogy vagyunk? - kérdezte az orvos. - Történt újabb kiruccanás a másik valóságba?
- Milyen kiruccanás?
- Már nem emlékszik rá?
- Mire?
- Hogy másik világban járt.
- Sose mondtam ilyet.

A doktor jegyzetelt.

- Most azt írta le, hogy össze-vissza beszélek?
- Latinul máshogy nevezik.
- Mi lenne, ha inkább figyelne rám?
- Figyeltem.
- Akkor miért mondja, hogy másik valóságban jártam?
- Mert egy órán át beszélt róla.
- Igen, és? Mikor mondtam, hogy ott jártam?
- Akkor csak látta?
- Most is látom.
- Hogyan?

A páciens sóhajtott.

- Ennek nem sok értelme van, mégis nekifutok még egyszer. Én vagyok a fal.
- A fal?
- A két világ között. Ezt már egy órán keresztül magyaráztam.
- Ingázik köztük?
- Miért ingázna egy fal? Nem érti? Én választom el őket. Nem vagyok benne egyikben sem. Közöttük vagyok. Ez a definíciója a falnak. Egyszerre látom mindkettő világot.
- Hol van ez a másik világ?
- A másik oldalamon.
- A másik oldalán? Én ott nem látom.
- Hogyan látná? Ön ebben a világban él. Azért nem látja a másikat, mert az a túloldalon van.
- A túloldalon? És miért nem megy át oda? Vagy jön ide, a miénkbe?
- Hogyan mennék oda, vagy jönnék ide, ha én választom el őket egymástól?

A páciens mélyebbet sóhajtott.

- Felírok magának egy gyógyszert. Vegyen be belőle annyit, amennyit csak bír - mondta a doktor.
- Miért vennék be gyógyszert?
- Hogy meggyógyuljon.
- Miből?
- Sok ilyen páciensem van.
- Milyen?
- Még olyan is volt, aki Napóleonnak képzelte magát.
- Úristen! Hogyan talált hasonlóságot aközött, hogy valaki Napóleonnak képzelte magát, és aközött, hogy én választok el egymástól két világot?
- A kollégámnak volt egy páciense, aki azt hitte magáról, hogy ő a Kínai Nagy Fal. Ez a gyógyszer rajta is segített.

A páciens a kezébe temette az arcát. Zokogni akart. Aztán lenyugodott, és ránézett a másik orvosra.

- Mostmár érti? - kérdezte tőle a másik orvos.
- Dehogy. Egyre rosszabb.
- Adjon neki időt. Nekem is eltartott egy darabig, amíg felfogtam.
- Ön értelmes kérdéseket tett fel. A másik oldalon lévő orvos reménytelen.
- Biztos benne?
- Igen.
- Nos, így nehezebb lesz kommunikálni velük.
- Valahogy megoldjuk.

***

Egy szinttel fölöttük két munkatárs ült az IT-részlegen.

- Ez a gép soha nem fog bebootolni.
- Ne legyél ilyen negatív.
- Mióta ülünk itt, és várunk rá?
- Két modul már betöltődött.
- Nem látom.
- Pedig így van. Két modul fut, és betöltődött a fordítókód is, amelynek segítségével kommunikálni kezdtek egymással.
- Te ezt hol látod?
- Gyere ide, megmutatom a monitoromon.

Az egyik munkatárs odament a másikhoz.

- Istenem... Te mióta dolgozol itt?
- Mi a baj?
- Az nem két modul és nem a fordítóprogram.
- Hanem mi?
- Az még csak a loading screen.
- Ajjaj. Akkor tényleg itt fogunk ülni előtte egész éjjel.

 

 

troll :: 2020. december 29., kedd, 14:21:47 :: 0 komment

A fogadó úgy festett, mint bármely más fogadó - mint bármely más fogadó az Utolsó Mágneses Vihar előtt.

A tűzhelyben lobogott a tűz. Fölötte bugyogott a leves. A kéményben az elszenesedett Télapó élvezte a békét és a nyugalmat.

A hátsó sarokban két nő ült. Egyikük fényes fekete bőrruhát, a másik farmer rövidnadrágot és rózsaszín feszülős pólót viselt.

- Amióta ittam a placebódból, minden ruha szorít mellben.
- Dokumentálatlan mellékhatás. Értesítenünk kell róla a druidákat.
- Amit rám adsz, egyiknek sincs zsebe.
- Tudod, hogy miért.
- Tárgyfüggés...
- Eleve nem értem, miért öltözöl föl. 
- Te is felöltözöl.
- Nem kell mindenben utánozz.
- El akarok vegyülni, hogy együtt kalandozhassunk a világban.
- Elvegyülni. Értem. Amikor elfeledkezel magadról, megjelennek a szárnyaid. És folyton elfeledkezel. Már hat várost gyújtottak magukra miattad az ottlakók.
- Számolod?
- Ki van írva a faliújságra.
- Hol?
- A fejed fölött.
- Úgyse olvassa senki.
- Fantomképed is van. 
- Mert fantom lettem. Azért veszem fel a ruhát, hogy levehesd rólam.
- Te nyertél - mosolygott a nő.

Egy férfi lépett az asztalhoz, és egy zsák aranyat tett a szélére.

- Máris elkérted rám a nyomravezetői díjat? - kérdezte a királylány Vylie-t.

A férfi kétszer is megköszörülte a torkát, és mély levegőt vett.

- Ez a tiétek, ha megölitek a trollt.

Vylie körbenézett.

- Kihez beszélsz? - kérdezte a királylány.
- Hallottam, hogy munkát kerestek - mondta a férfi.
- Te megőrültél?
- Vagy a munka keres titeket.
- Írónak készülsz vagy költőnek? - kérdezte a királylány.
- Úgy nézek én ki, mint aki valaha dolgozik másoknak? - kérdezte Vylie.

A férfi végigfuttatta a szemét a nő ruháján. Nyelt egyet, és nem válaszolt.

- Hadd halljam. Ki vele!

- Ha nem haragszol, akkor... egy kicsit talán úgy.
- Upssz - mondta a királylány.

Vylie felnevetett.

- Nem te vagy az első, aki benézte. Miért hozzánk jöttél?
- Mert kettőtökön kívül itt mindenki alkoholista.
- Mármint mindenki, akit te látsz.
- Ezt hogy érted?
- Mindegy. Miből gondolod, hogy ez a két finom nő elbánna a trollal?
- Abból - mondta a férfi.

Az asztalhoz támasztott kétkezes kardra mutatott. A kard markolata arany színben ragyogott. Fekete kristálytok ölelte körbe a pengéjét.

- Valaki ittfelejtette. Negyed órája ülünk az asztalnál, és a fogadós még mindig nem vitte el. Ugrott is a borravalója.
- Könyörgöm, segítsetek! A troll elrabolta a polgármester fiát.
- Miért nem viszitek el ezt az aranyat a trollhoz?
- Túszejtőkkel nem tárgyalunk.
- Aha. Féltek, hogy elteszi a pénzt, és megesz benneteket is.

A férfi hallgatott.

- Vedd le az asztalunkról ezt a mocskos zsákot.
- Nincs kihez fordulnunk!
- És? Ki mondta, hogy nem segítünk? - felelte Vylie.

A két nő kisétált a fogadóból. Elindultak az erdő irányába.

- Azt a szép kardot kár volt otthagyni nekik - mondta a királylány.
- Dehogy hagytuk ott.

***

A királylány és Vylie egymás mellett álltak az úton. A földön levelek, gallyak, és haramiák gőzölgő holttestei feküdtek.

- Szomorú, hogy nincs zsebem, és nem tudom a náluk lévő aranyat elrakni.
- Minek az neked?
- Jótékonykodni.

A nő felemelte a kezét. A banditák ruhájából arany- és ezüstérmék szálltak a levegőbe. Aztán eltűntek.

- Hova lettek? - kérdezte a királylány.
- Jótékonykodtam.
- Mire?
- Elküldtem a Misztikus Álomfejtőnek, azzal a kikötéssel, hogy nyaralni megy belőle.
- Hiányzik a mordályom.
- Kérdezd a banditákat, hogy szükséged van-e még arra a mordályra.

A lány belerúgott az egyikbe.

- Hiába kérdezném.
- Nem válaszolnak?
- Nem számítanak reprezentatív társadalmi mintának.
- Mehetünk?
- Neked bezzeg lehet kardod.
- Látsz nálam kardot?
- Mindig az van nálad, amire épp szükséged van.
- És miért nincs zseb a ruháidon?
- Azért, hogy ezt eltanuljam  tőled - sóhajtott a királylány. - Igazából azért szomorkodom, mert reggel nem szerelmeskedtünk.
- Melyik reggel? - csodálkozott a nő.
- Nem tudom. Már nem emlékszem. Igyekszem a fájó élményeket elfelejteni.

A királylány megfordult és elindult. Vylie elkapta a karját, és magához húzta.

- Hová ilyen sietősen? Még reggel van.

***

Néhány kitérő után odaértek a barlang bejáratához. Odabent az átellenes oldalon ült a troll a polgármester fiával. A királylány megtorpant.

- Várj - mondta.

Becsukta a szemeit. Kinyitotta őket, majd újra becsukta. És újra.

Sárga fénygömb jelent meg a feje fölött. Vylie próbált komoly arcot vágni.

- Azon mosolyogsz, hogy meg tudtam csinálni? - kérdezte a királylány.
- Azon mosolygok, hogy nem rózsaszín lett.

A királylány körbenézett.

- Lenyűgöz az architektúra.

A barlang közepénél jártak, amikor a troll felkapta a földről a husángot, rájuk rontott, és lecsapott Vylie-ra. A nő hátrébb lépett. Újra lendült a bunkó. A troll képtelen volt eltalálni a nőt.

- Engem miért ignorál? - kérdezte a királylány.
- Mert te segítesz neki azzal, hogy világítasz.

Pár perc csapkodás után a troll szuszogni kezdett. Kordult a gyomra. Leült a földre.

- Ennyi volt? - kérdezte a királylány. - Felénk sokkal edzettebb és kitartóbb trollok éltek.
- Te errről hogyan szereztél tapasztalatot? - kérdezte Vylie. A szeme tágra meredt.

A királylány mosolygott.

A polgármester fia, látva, hogy a troll a földön szuszog, közelebb lopódzott és súgva beszélt hozzájuk.

- Öljétek meg! Öljétek meg gyorsan! Adok érte egy zsák aranyat.
- Maga vagy a korrupció. A polgármester fiaként fel se merül benned, hogy kiírj egy közbeszerzést? - kérdezte a királylány.

Vylie leült a földre troll mellé.

- Nem akarlak bántani.

A troll szomorúan nézett rá.

- Azért nem tud harcolni, mert éhezik - mondta a nő a királylánynak.
- A kegyetlenséged kezdettől fogva lenyűgözött. Azt még szoknom kell, amikor előtör belőled az empátia.

Vylie visszafordult a trollhoz.

- Hidd el, megértelek.
- Érted, hogy miért raboltam el? - kérdezte a troll.

A nő a férfira nézett, és grimaszolt.

- Értem, hogy miért nem etted meg.
- Egymásra találtatok - mondta a királylány.
- Nem szabad megennem - felelte a troll.
- Miért nem mész ki az erdőbe vadászni? - kérdezte Vylie.
- Vagy szedhetnél gombát, és megehetnéd - mondta a királylány. - Lehet, hogy neked is ekkorára nőne tőle a melled, mint az enyém.
- Nem akarom megenni a barátaimat - mondta a troll.

A polgármester fia felemelte a legnagyobb követ, amit még mozdítani tudott, és a troll háta mögé lopódzott vele, hogy betörje a fejét.

Ahogy a királylány az útját állta, kettészakadt rajta a póló. Széttárta hatalmas bőrszárnyait. A férfi ijedtében ráejtette a követ a lábára, és elájult.

A troll mosolygott a félig denevérnek, félig succubusnak tűnő királylányra.

- Milyen szép vagy.

A királylány sóhajtott.

- Fát vágni tudsz? Követ hordani tudsz, vagy ők is a barátaid? - kérdezte a trolltól.
- Ők is azok, de nem sértődnek meg, ha arrébb viszem őket.

A királylány belerúgott az ájult férfiba.

- Ezt most miért? - kérdezte Vylie.
- Ébresztő! - kiáltott a férfira. - Azt akarom, hogy hallja a beszélgetést - felelte a nőnek.

A férfi magához tért.

- Fát fogsz vágni és követ fogsz hordani az embereknek. Oké? - kérdezte a királylány a trolltól.
- Tényleg? - csodálkozott a troll.
- Cserébe ők aranyat, ételt és italt adnak neked. Annyit, hogy biztosan ne éhezz.
- Hű.
- Érthető? - fordult a királylány a polgárnester fiához.

A királylány fogai kivillantak. A polgármester fia rémülten bólogatott.

- Remek terv - állapította meg Vylie.
- Milyen terv? Még nem fejeztem be - fordult a trollhoz a királylány. - Ha megnősz és megerősödsz, akkor megeheted őket.
- És utána megint nem lesz mit enned - mondta a nő.
- Vicceltem - folytatta a királylány. - Ha megnősz és megerősödsz, beindítasz egy favágó és kőhordó vállalkozást. Felveszel pár markos legényt. Ők fognak dolgozni neked. A fizetséged tíz százalékát oszd szét közöttük. Tudod, mennyi tíz százalék? A felének a felének a fele. És annak a négyötöde.
- Tessék? - kérdezte a troll.
- Adj nekik annyit, hogy pont ne halljanak éhen. A többit edd meg te, és tartsd meg a pénzt. Később befektetheted valami másba. Amint beindul a vállalkozás, többé nem kell dolgoznod. Időnként menj ki a barlangból, és ordíts rájuk, hogy dolgozzanak keményebben. Ne tudják előre, hogy mikor jelensz meg, és ne ordíts velük minden alkalommal. Néha legyél kedves. Csináld össze-vissza, vagy mondjuk az időjárás alapján. Érted?

A troll bólogatott. Vylie nevetett.

- Vigyük haza ezt a valamit - mutatott a nő a férfira.

Elindultak.

Sötét árny takarta el a kijáratot. A másiknál sokkal nagyobb, kövérebb, szőrösebb troll állta útjukat.

- Elengedted az embereket? Mit mondtam neked? Ma sem kapsz enni! - ordított a nagy troll a kisebbikre. Női hangja volt.
- Azt a szót nem kellett volna használni - mondta a kövér trollnak a királylány.
- Hagyd őket, anya. Tőlük majd kapok ételt - kérlelte a troll.

Vylie közelebb lépett az anyatrollhoz.

Bal kezét a válla elé emelte. Mutató- és középső ujját függőlegesen tartotta. A hüvejkujja vízszintesen oldalra mutatott. Gyűrűs- és kisujját félig behajlította.

Ahogy mozdulatlanul állt, eltűnt a ruhája. Testét fekete és arany pikkelyek borították. Szemei fehéren ragyogtak. Homlokán felizzott az Isteni Inkarnáció szimbóluma.

Jobb kezével fehér rúnákat rajzolt a levegőbe.

"Hármas szektor. Hetedik eón."

- A maskarát is az embereken hagytad? Sivította a kövér troll, és feje fölé emelte a bunkóját.

A barlang falán 101 lyuk nyílt. A kövér troll testébe 101 fémdárda fúródott. Úgy festett, mint egy inverz sündisznó. Azonnal szörnyet halt.

A királylány a másik trollhoz fordult.

- Ő volt anyád? Már mindent értek. Kérlek, a barátnőmre ne neheztelj a történtek miatt. Nem viseli el, ha leemberezik. Főleg azután nem, hogy tisztázta magát. Terápiás jelleggel a vacsoraasztalnál fel szoktam hozni ezt a témát. Egyelőre elmaradt az áttörés. Sőt, úgy érzem, távolodunk tőle.

Vylie megunta, hogy szobrot játsszon, és a királylány mellé lépett.

- Mérgező kapcsolat volt - mondta a trollnak.
- Megnyugodhatsz - folytatta a királylány. - A rémálom véget ért. Ettől a pillanattól kezdve nincs mitől tartanod. Anya csak egy van.

Vylie a királylányra pillantott.

- Azt értem, hogy családi dinamikát hol tanultad. Mitől lettél troll-expert?
- Nem kell mindent tudnod.
- Mindent tudok. Nem mindig emlékszem rá.
- Kérdezd meg valamelyik, most épp nem inkarnálódott haverodat.
- Ők nem leskelődnek.
- Mi volt ez a műsor? Azt gondoltad, hogy érteni fogja a jelet?
- Dehogy. Csak imádom játszani az eszem. Szívem szerint folyton így tartanám a kezemet, ha nem feledkeznék el róla.
- Séta közben viccesen nézne ki. A rúnákból is hamar kifogynál.

Vylie egy fekvő nyolcast rajzold a királylány homlokára.

- Vagy mégsem.

A polgármester fia térdre rogyott.

- Láttam, mire vagy képes. Hiszek benned!
- Én is hiszek magamban.
- Megháromszorozom a jutalmadat, ha megölöd - mutatott a férfi a trollra. - Tudom, hogy menni fog!
- Azt akarod hogy megöljem, miután megbeszéltük, hogy dolgozni fog nektek?
- Igen!

Vylie kinyújtott karjában megjelent a kétkezes kard.

- Erről beszélek - sóhajtott a királylány. - Így könnyű menőzni.

A nő a karddal megcélozta a trollt.

- Biztos vagy benne? - kérdezte a nő.
- Csak csináld már! - ordított a férfi.

Vylie hátrébb lépett. Kihúzta az aranyszínű fegyvert a tokjából. A lapjára fordította, a férfi mellkasa elé tartotta, és döfött. A penge hegye a férfi bőréhez ért.

A nő egykézzel, kinyújtott karral, a benne lévő kétkezes karddal, a ruhájánál fogva felemelte a férfit, és a magasba tartotta. A férfi ruhája lefelé csúszott a fegyveren. A penge hegye a nyakát célozta.

- Ha nem etetitek a trollt, akkor alámerülök az égből, és megölök mindenkit. Azt is, aki nem tudott róla, hogy etetni kell, mert nem figyelmeztetted. A lelketeket is hamuvá porlasztom. Értetted?

Bár a férfi nem tudott megszólalni, látszott rajta, hogy értette.

- Feltéve, hogy tisztességesen szállítja nektek a fát és a követ - nézett a nő a trollra.

A troll bólintott. A nő letette a földre a férfit. A kard eltűnt.

- Te meg - mondta a trollnak - írd le az üzleti tervet, amit a királylány felvázolt. Még azelőtt, hogy elfelejted. Ott egy faág - mutattta.

Amióta a barlangba beléptek, a troll először pislogott.

A nő a királylányhoz fordult.

- Jól van, na. Te vagy a trollszakértő. Tudnak ők...
- Te most engem akarsz szívatni, vagy őt?
- Aha - bólintott Vylie.

Odasétált a trollhoz, hogy átnyújtson számára egy kovácsoltvasból készült, kihangosított mp3-lejátszót. A készüléken egyetlen gomb volt, rajta egy troll-smiley.

- Rögzítetted a beszélgetést? - kérdezte a királylány.
- Utólag. Fejből. Maradhattak elvarratlan szálak.

A trollra nézett.

- Kapcsold be!

A troll tűnődött, és megnyomta a gombot.

A lejátszó a királylány hangján lépésről-lépésre elmagyarázta a trollnak, hogyan foglalkoztasson embereket, akik fát vágni és követ hordani fognak annak fizetségnek a töredékéért, amit ő a fáért és a kövekért az emberektől kap.

A troll elsírta magát. 

- Minden lefekvés előtt hallgasd meg - mondta a királylány. - A leghatékonyabb akkor, amikor thétában vagy. A théta állapotot onnan ismered fel, hogy a csukott szemhéjad alatt mozognak a szemeid, de nem te mozgatod őket. Nyitott szemmel nem fog menni. Ha mégis, hívj fel és taníts meg rá engem is.
- A lényeg, hogy minden nap hallgasd meg, és mielőbb indítsd be az üzletet - mondta Vylie. - Többet nem kell dolgoznod, mindig lesz mit enned, és még tisztelni is fognak - folytatta. - Igaz? - kérdezte polgármester fiától.

A férfi szíve hevesen vert.

- Menjünk - mondta a nő - mielőtt rábeszéled arra is, hogy hordjon rózsaszínt.
- Az én pólómnak úgyis annyi.
- Mi lenne, ha nem takargatnád, hanem felvállalnád, ami vagy?
- Szeretem, amikor beszélsz. Most mégis inkább rá akarok ülni a szádra.

Elindultak hazafelé.

Mentek, mendegéltek.

A királylány megtorpant.

- Vylie!
- Igen?
- Segíts!
- Mi történt?
- Elakadtam - sóhajtott a királylány.
- Miben akadtál el?
- A troll-szakértelemben.

A nő szembefordult a királylánnyal.

- Mondd.
- Ha a troll agyhullámairól beszélünk, és hétköznapi, éber tudatállapotból indulunk ki, akkor hogyan mondjuk helyesen? A "troll lement thétába", vagy "a troll felküzdötte magát thétáig"?

Vylie a királylányhoz lépett, ledugta a nyelvét a torkába, és hosszan csókolta.

- Fogalmam sincs - mondta, és polgármester fiára nézett.

- Hallottad a királylány kérdését?
- I...igen.
- Emlékszel rá?
- I...igen.
- Helyes. Most visszamész a barlangba a trollhoz, és megkérdezed tőle.

 

 

inner eye :: 2020. december 29., kedd, 03:22:08 :: 0 komment
music

Ha ez még nem volt, arra nem tudok magyarázatot.

 

sweet dreams :: 2020. december 27., vasárnap, 21:35:06 :: 2 komment

- Doktor úr, mi lehet velem?
- Szinte csak szomorú hírt hoztam.
- Mi történt?
- Túl sok párhuzamos valóságban jártál, ezért a Szfinx Álmának Őrzői vérdíjat tűztek a fejedre. Vannak támogatóid. Ők épp a repülő pókokkal háborúznak, és félő, hogy nem tudnak segíteni.
- Tessék?
- A kollégám szerint egyszerű kimerültség. 
- Végre valami jó hír.
- Sajnos ő nem tudott jönni. Egyszerre csak az egyikünk uralhatja a testünket.
- Beszélhetnék a kollégájával?
- Hogyne. Bármelyik pillanatban betoppanhat. Addig is, kitolom az ágyadat. Le ne maradj a műtétedről.

A doktor odalépett az ágyhoz, megragadta a sarkait, és lendületet vett.

Fekete villám csapott le rá. Fehér ruhája szomorúan hullott a belőle maradt homokkupacra. Dörgött az ég.

Az ágy másik oldalán egy sötétkék energiaörvényből előlépett egy férfi és két nő. Arany ruhát viseltek. A férfinak sas feje volt. Az egyik nő feje macska, a másiké fekete sakál volt.

Bal kezüket a vállukhoz emelték. Mindhárman egy-egy kőlapot tartottak. A lapokon lévő rajz az alvó Szfinxet ábrázolta, akire állatfejű humanoid lények vigyáznak.

- Ez mi volt?
- Nem toleráljuk a fake newst - mondta a sas fejű férfi.
- Pihenj jól - mondta a sakál fejű nő.

A macska fejű nő nem mondott semmit, hanem a kezét nyalogatta.

 

 

key :: 2020. december 27., vasárnap, 17:52:13 :: 2 komment
transmission

Mindent megteszel, hogy visszautasítd a legnagyobb ajándékot.

A normalitásba menekülsz, és bezárkózol, hogy biztonságban élj.

Biztonságban érzed magad?

Gyengének tartod, aki menekül. Mióta gyávaság megszökni a börtönből, és mikor lett hőstett bent maradni?

Arra vársz, hogy a börtönőr jó magaviseletért megdicsérjen?

Kényelmesen berendezkedtél, kidekoráltad a betonfalat, talán el is felejtetted, hol vagy.

Egyedül meg sem próbálsz kitörni. A segítő kezet elutasítod, mert azt hiszed, kevés vagy, gyenge vagy, érdemtelen vagy rá.

A létező legszebb ajándék, amit valaki adhat, és amit kapni lehet, egyedül arra vár, hogy kigyere érte.

Ez volt a kulcslyuk.

A kulcsod legalább nálad van?

 

 

conclusion :: 2020. december 26., szombat, 21:27:20 :: 4 komment

Több évtizede tartó gondolkodás eredményeképpen rájöttem, hogy van, aki szereti, ha bedobják a szórólapot a postaládájába.

Erre a feladványra más megoldás nincs.

 

try again :: 2020. december 26., szombat, 06:15:34 :: 9 komment

Amikor azt látom, hogy szinte az összes COVID cikkben szinonimaként használják a strain és a variety (törzs és variáns) szavakat, és a maradék cikkben a két fogalom közötti különséget magyarázni próbáló "nemzetközileg elismert" professzorok egymásnak mondanak ellent, akkor arra gondolok, hogy lehet, hogy én voltam figyelmetlen, és én értettem félre, hogy az emberiség életben szeretne maradni.

Hogyan akarják a vírust megállítani azok a tudósok, akik beszélni se tudnak?

Hogyan akarják a vírust megállítani azok a vezetők, akik nem nyújtanak segítséget azoknak, akiket az ő korlátozó intézkedéseik tettek vagy tesznek tönkre?

A quantum slit kísérlet és a szubatomi részecskékben talált hibajavítókód nem volt elég üzenet arról, hogy a világ intelligens dizájnra épül?

Az a lehetőség nem merül fel, hogy egy intelligensen berendezett világban intelligensen viselkedünk?

Muszáj odáig elmenni, amikor majd az a rész mutálódik a spike proteinben, amelyre a monogenikus oltás épül?

Amikor próbálunk megoldani egy problémát, és az egyre növekszik, van egy olyan lehetőség, hogy hátralépünk kettőt-hármat, leülünk, és elgondolkodunk azon, hogy mi van, ha valamit totál benéztünk.

 

dreams come true :: 2020. december 23., szerda, 19:11:44 :: 2 komment

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király.

A király a trónon ült, dupla szakállát csavargatta, és azon morfondírozott, hogy az uralkodása mekkora sikertörténet. Való igaz, amióta trónra került, országa egyre nagyobb és nagyobb területet foglalt el, és sorra húzták fel a kincstárakat.

Annyira büszke volt magára, hogy törvénybe foglaltatta, hogy kiválasztott. Az országban az összes óvodát, iskolát és templomot róla nevezték el.

A negyvenkilencedik születésnapján az asztalnál ült, és bámulta a minisztereket és az előkelőségeket, akik szótlanul és fejet hajtva álltak előtte.

"Micsoda lakoma!"- gondolta, és az asztalra nézett.

Mozdulatlanná dermesztette a látvány.

Az asztalon nem tányér volt, hanem üst. Zöld folyadék kavargott benne, amelyből fény derengett. Az edény oldalán egy V betűt látott és egy szívet, mellette a terítőn egy szál árvalányhajat.

A király úgy meglepődött, hogy a fejéről lebillent a korona. Az üstbe hullott, hova máshova. A zöld folyadék felpezsgett, és hipp-hopp eltüntette a színarany ékszert.

A felszínen a buborékok L betűt formáztak, aztán szétpukkadtak.

Két szitakötő szállt át a király vállai fölött, az üst fölé repültek, beleejtettek két platinagyűrűt, és elrepültek. A két gyűrű az edény aljára süllyedt, halkan koppant - aztán nem történt velük semmi. A zöld folyadék nem ártott nekik.

A király meredt maga elé, és próbált megszólalni. Egy hang nem jött ki a torkán. Zihálva és csatakos szakállal az ágyban tért magához.

Még félálomban szédelegve felöltözött, összehívta az őrséget, és kirángattatta az ágyból az udvari ötvösmestert.

- Azonnal átalakítod a koronámat platinára, különben a fejedet vétetem!
- Királyom, máris munkához látok. Megkérdezhetem, hogy honnan jött az ötlet?
- Miért akarod tudni?!
- Ha nem új koronát kell készítsek, hanem ezt fogom átalakítani, akkor ötvöznöm kell a fémeket. Tökéletes munkát akkor tudok végezni, ha értem a feladatot.

A király, továbbra is az álom hatása alatt, annyira féltette a birodalmát, hogy jobbnak látta átbeszélni a látottakat a mesteremberrel. Fejvesztés terhe mellett megeskette, hogy az álomról soha senkinek egyetlen szót nem beszél.

- A legjobb tudásom szerint elvégzem, amivel megbíztál. Még ma elkészülök vele. Viszont a zöld folyadék valamiféle sav lehet.
- Ez mit jelent?
- Ami a huszonnégy karátos aranyat oldja, az oldja a platinát is. Ha a folyadék esetleg nem sav volt, hanem méreg, attól a platina korona nem védi meg Méltóságodat. De szerintem sav lehetett.
- Honnan tudsz te ilyeneket?
- A lányom kémia tagozatra jár.
- És akkor?
- Szoktam vele beszélgetni.

Felébresztették az ötvösmester lányát is. A lány fejvesztés terhe mellett megesküdött, hogy egyedül a királyvízről tanulta, hogy az szétmarja a koronát, viszont ez a sav a platinát és az arany-platina ötvözetet is vizes oldatba viszi.

A "vizes oldat" kifejezés kirángatta a királyt a félálom maradékából, és ráébresztette, hogy az első észszerű lépés lenne összehívni az udvari álomfejtőket.

Az udvari álomfejtőknek ötlete sem volt a zöld folyadék mibenlétéről. Azt sem tudták, hogy az árvalányhaj vagy az L betű mit jelenthet. Amelyikük nem próbált vakon találgatni, megúszta tömlöccel.

Nem maradt más, fel kellett tárcsázni a királyi tévécsatornát. A nemzeti tévében esténként a Misztikus Álomfejtő élő adásban, emeltdíjas számon fogadta a hívásokat.

A Misztikus Álomfejtőt a király elé rángatták.

- Meg kell fejtened az álmomat! - förmedt rá a király.
- A telefonszámom 011...
- Vegyétek a fejét!
- Jól van na, már viccelni sem lehet?
- Nem!
- Azt hittem, még adásban vagyok. Mit álmodtál, Fenség?

A király őt is megeskette, és elmondta neki az álmot.

- Na?! - kérdezte a király.
- Hogy a zöld folyadék mi lehet, az nem tudom. Nem is érdekes, én holisztikus módszerrel dolgozom.
- Mivel?
- Az álmod azt jelenti, hogy ha még az ötvenedik születésnapod előtt nem adod férjhez a lányodat, elvész a birodalmad.
- Ezt honnan veszed? A hollókrisztus mondta?
- Az árvalányhaj, a korona sanyarú sorsa és a két gyűrű együttes jelentése egyértelmű. Az L betűre tippelek. Ma voltál 49, ugye? Isten értessen, Fenség. Az L ötven lehet, római számmal írva. Persze, lehetne ló is, de ha holisztikusan nézem...
- Mi a bánatot jelent a két szitakötő és a V betű?
- Fogalmam sincs. A szitakötő jelentheti azt, hogy alaposan szűrd meg a férjnekvalót. A V talán arra utal, hogy öt napon át tartó menyegzőt kell rendezz. Ezekben bizonytalan vagyok. Az, hogy vagy a lányod házasodik, vagy a birodalmad veszik oda, tankönyvi példa lehetne. Erre tényleg nem jött rá senki az udvarban? Emelni fogok a percdíjamon.

A király visszafeküdt az ágyba. Nem jött álom a szemére. Töprengett, kihez adja a lányát.

"Végülis, bárki megfelel" - gondolta.

Az udvari konyhán találtak egy félkegyelmű felszolgálót, aki beszélni is alig tudott.

"Nem oszt, nem szoroz, arra a pár napra. Arról nem mondott semmit az álom, hogy a vőlegénynek életben kell maradnia."

Kitűzték az esküvő időpontját. A királylány nem reagált, amikor az egyik udvaronc közölte vele a hírt. Az apjával évek óta nem állt szóba.

Közeledett a ceremónia. A király napról-napra nyugodtabb lett.

Aztán beütött a pandémia.

Le kellett zárni az országot.

Az esküvő előtt két nappal az udvari bíboros úgy lebetegedett, hogy sem járni, sem beszélni nem tudott. Futárt szalajtottak másik papért, aki megfelelő képesítéssel rendelkezett udvari menyegzőhöz.

A kapkodás közben senki nem vette észre, hogy a királylány rendelt magának az Internetről egy fekete selyem szájmaszkot. Az egyik udvaronc kiürítette a palota melletti postaládát, és átnyújtotta a királylánynak a küldeményt. A szórólapokat megtartotta magának.

A királylány kibontotta és a szájára vette a maszkot.

- Azonnal vegye valaki le róla! - toporzékolt a király.

Az udvaroncok elindultak a lány szobája felé.

Az udvari bolond volt az egyetlen, aki szólni mert királyhoz.

- Miért kell leszedni róla? Mindenki más maszkot hord.
- Azért kell, te idióta, mert az esküvő érvénytelen lesz, ha a vőlegény nem csókolja szájon a menyasszonyt - válaszolt a király.
- Amikor legközelebb találkozom a királlyal, a kedvedért megkérem rá, hogy írja át ezt a törvényt. Tudod, beszélőviszonyban vagyunk, még ha félek is tőle.
- Rajtam kívül te vagy az egyetlen az udvarban, akinek agya van.

Az udvari bolond erre már nem tudott válaszolni. Lemerült benne az elem.

A király összehívta a minisztereket, akik átírták a törvényt, és az utcai hangszórókon azon nyomban kihirdették.

Az udvaroncok közül, akiket a király előzőleg arra utasított, hogy szedjék le a lánya arcáról a maszkot, senki nem tért vissza. Valaki belülről zárta kulcsra a szoba ajtaját. A király tudta, hogy ez mit jelent.

- Feszítsétek fel az ajtót!

Miközben a lakatos keresték, sípolt egyet a király telefonja. Emeltdíjas számról érkezett üzenet. "Fenség, azonnal hívj fel!"

A hívás kicsöngött. Valaki felvette a másik oldalon.

- Öt másodperced van, hogy meggyőzz, hagyjalak életben.
- Öt másodperc elég. Minden megkezdett félóra egésznek számít - mondta a Misztikus Álomfejtő.
- Véged van!
- Ó, te vagy az, Fenség? Mostanában annyian hívnak fenyegetőzve, hogy inkább arra kaptam volna fel a fejemet, ha kedvesen szólsz hozzám. A számodat sem láttam, épp vezetek, azt is csukott szemmel.
- Miért kerestél?
- Hogy megóvjam a birodalmadat.
- Mitől?
- A szörnyűséges hibától, amelyet elkövetni készülsz.
- Vagyis?
- Miért hirdetted ki, hogy az esküvő csók nélkül is érvényes?
- Mi közöd hozzá?
- A munkám során semmi. Ez most szabadidős tevékenység.
- A lányom felvett egy maszkot, és nehezebb leimádkozni vagy leszedni róla, mint átírni a törvényt.
- Valami ilyesmire gondoltam.
- És akkor mi van? Ehhez nem kell sok ész.
- Visszamenőleges hatállyal nem hozhatsz törvényt.
- Milyen visszamenőleges hatályról zagyválsz nekem? Még nem tartottuk meg az esküvőt!
- Segíts ki, kérlek. Ez miért releváns?
- Tényleg lógni akarsz? Hogyan lenne visszamenőleges hatály még az esküvő előtt?
- Ja, hogy erre gondoltál? Ez a lehetőség elkerülte a figyelmemet.
- Nyögd már ki!
- Nem az esküvőhöz képest visszamenőleges, hanem az álmodhoz képest.
- Mi van?
- Újradefiniálod a házasság intézményét, azután, hogy az álmot láttad.
- Na és? Az első, amit a trónrakerülés után eltöröltem, a visszamenőleges törvényhozás tilalma volt.
- Ezt értem. Hogy miért említetted, nem tudom, hiszen az álmodra nem az országod törvényei vonatkoznak.
- Miért nem?
- Mert akkor már betiltottad volna őket.
- Kinek a törvényei vonatkoznak az álmokra?
- Az Univerzumé.
- Az Univerzum küldte rám az álmot?
- Szerinted az országod küldte?
- Az Univerzum?
- Nem tudom, ki küldte. A törvényt ismerem.
- Miért vannak ilyen a törvények?
- Azért, mert különben semmi értelme nem volna uralkodók számára álmot küldeni. Felkelnél, átneveznéd a kézfogást házasságra, és szevasz.
- Nem ismered a lányomat. Előbb játszaná el Mozart Varázsfuvoláját csellón, fejjel lefelé lógva egy vágtató teknősbékáról, mint hogy kezet fogjon bárkivel.
- Akkor átnevezhetnéd házassággá a mélységes megvetést. Ha ez így működne, nem lehetne értelmesen kommunikálni veled, legalábbis az álmok nyelvén nem.
- Mit tegyek?
- Mégis?
- Le kell szedni róla a maszkot!
- Látod, Fenség, ez uralkodóhoz méltó gondolat.
- Többet ne halljak rólad!
- Azt ugye nem kell említenem, hogy a korábbi törvények értelmében a lányod nem házasodhat a rangja alatt? Ezt csak azért hozom szóba, nehogy valami jöttmenthez hozzáadd, elégedetten hátradőlj, aztán az ötvenedik születésnapodon huss, mindennek vége legyen.
- A rohadt életbe!

A király meghirdetett egy pályázatot. Azt ígérte, azé lesz a lánya és a birodalmának a tizenkét százaléka, aki leveszi a lányáról a szájmaszkot.

Az ajánlat első fele többismeretlenes egyenlet volt. Aki találkozott már a királylánnyal, nem mert beszélni róla, ezért szinte senki nem tudta, a lány hogyan néz ki.

Ami a pályázat másik felét illeti, a király addigra az összes környező országot elfoglalta, az őket környező országokat szintén. A birodalma tizenkét százaléka elképesztő ajánlat volt.

Jöttek is a hercegek azokról a távoli földekről, ahová a király hadserege még ért el.

Miután beléptek a palotába és kezet mostak, a királylány felfeszített ajtajú szobájához vitték őket. Tessék, lehet próbálkozni.

Az első herceg a királylány felé ugrott. Nyúlt, hogy levegye az arcáról a maszkot. A királylány ágyékon rúgta.

- Úgy akartál hozzám érni, hogy arra én nem adtam engedélyt? - kérdezte.

Nem várta meg a választ. Sörétes mordállyal hasbalőtte a herceget. A következő öt jelentkező hasonlóan végezte.

A hetedik herceg testén koppantak a golyók, és lehullottak a földre. A második lövés a lábát érte. Újabb koppanás. Újabb golyók érkeztek a földre.

A herceg vigyorgott, és megvillantotta a ruhája alatti páncélt.

- Fejre nem lövök, mert már így is elég szörnyűséges a látványod - mondta a királylány.

Megnyomott egy gombot. A páncélozott herceg alatt megnyílt a padló. A herceg lezuhant a krokodilok közé.

- Ha magadtól nem tudnál kibontakozni, ők majd segítenek.

A soronkövetkező herceg elképedt.

- Miért van ilyen gomb a királylány szobájában?!
- Miért van ilyen királylány ebben a kurva mesében?! - kérdezte a mögötte álló, és mindketten futásnak eredtek.

Teltek-múltak a napok.

A századik herceg új ötlettel állt elő. Bement a szobába, lehúzta a maszkot az arcáról, és illedelmesen kérdezett.

- Királylány, volna kedved levenni a maszkot, ha megkérlek rá?
- Ha ilyen szépen kéred, örömmel. Nem is értem, ez a többieknek hogy nem jutott eszébe.

A herceg mosolygott. A királylány levette a maszkját, és ráköhögött a hercegre.

- Mi történt velem?! Nem érzem a szagokat!
- Tünetmentes hordozó vagyok. Nem szóltak róla? Bocs.

Két udvaronc berohant, és egy kínai gyártmányú lélegeztetőgép 230 voltos hálózati csatlakozóját ledugták a herceg torkán. Az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozás nem segített. A legjobb szándék ellenére nem sikerült megmenteni a herceg életét. 

A következő két hét csendesen telt.

Majd megjelent egy herceg, aki elismételte a korábbi mutatványt. Levette a maszkját, és megkérte a királylányt, hogy vegye le az övét. A királylány levette, és önhibáján kívül ráköhögött.

A herceg diadalittasan állt. A királylány csodálkozva nézte, ahogy a herceg a mellényzsebéből előhúz egy oltási bizonyítványt és egy antitest-teszteredményt.

- Mindkét vakcinát megkaptam! Több bennem az antitest, mint az idegsejt!
- Látod, most bajban vagyok - mondta a királylány. - Lelőni nem tudlak, mert nem akartál fogdosni, és mert normális hangon szóltál hozzám. Vannak elveim. Ugyanezért a krokodilok közé sem dobhatlak.

Már az esküvői harsonák zúgtak a herceg fülében. Lelki szemei előtt hófehér és rózsaszín virágszirmok hullottak. Bele se tudott gondolni, mesés vagyonával mihez kezdjen.

- Megyünk már? Házasodós kedvemben vagyok. Utána dughatunk is.
- Máris, egy pillanat... - válaszolt a herceg.

A beoltott herceg előrehajolt, és az arca elé tette a kezét. Lélegzetét visszatartotta, ameddig bírta, aztán keservesen elköhögte magát.

- Ez lehetetlen.... köh-köh.
- Nahát! Ilyen hamar mutálódott bennem a vírus? Erre nem számítottam. Azért még megdugsz?

A herceg válasz helyett kimúlt.

Több jelentkező nem akadt.

A király rémülten küldte szét a hajóit, hogy a többi kontinensről importáljanak hercegeket, olyan országokból, ahol a lányáról még nem hallottak.

Várt, várt, és reszketett.

Az egyik nap egy luxusescort kinézetű nő sétált a várba. Tetőtől talpig csillogó fekete bőrruhába öltözött. Mezítláb járt. Az egyetlen, ami tisztességesen nézett ki rajta, a hátul copfba fogott haja volt.

Az őrök körbevették, és a király elé vezették.

- Azért jöttem, hogy levegyem a lányodról a maszkot.
- Megbolondultál? - kérdezte a király.
- Miért?
- Rangján aluli vagy, ráadásul nő, ráadásul úgy öltözöl, mint egy kurva.

A király az őrökhöz fordult.

 - Vigyétek, és tegyetek vele, amit akartok.

Az őrök vigyorogva indultak a nő felé.

- Azt hittem, meg akarod őrizni a királyságodat.
- Miről beszélsz?! - kérdezte a király.
- Happy birthday to you.. - énekelte a nő.

A király égtelen dühbe gurult. Eddig mindenkit, akinek beszélt az álmáról, fejvesztés terhe mellett megesketett, hogy nem szól róla senkinek. "Kivégeztetem mindet, hiszen köztük kell lennie a dalosmadárnak!" - gondolta.

- Honnan tudsz te erről? És különben is, a törvény tiltja az egyneműek házasságát.
- Hála az égnek, én kétnemű vagyok.

Az egyik udvaronc a királyhoz lépett, és a füléhez hajolt.

- Azt suttogják - szólt a király -, hogy férfinak születtél.
- Miért kell erről suttogni? Nő is és férfi is vagyok. Hozzámadhatod a lányt.
- Néztél már tükörbe?
- Happy birthday to you...
- Hagyd ezt abba! Ha eltekintünk a többi borzalomtól, akkor is rangon aluli vagy.
- És? Adhatsz nekem hercegnői rangot.
- Ha! Mégsem vagy olyan nagy szám, mint amekkorának játszod magad.
- Az mekkora? És miért nem?
- Még ilyen alapvető dolgot se tudsz? Hallottál már arról, hogy visszamenőleges törvénykezés tilalma?
- Az nem visszamenőleges törvénykezés, ha hercegnői rangot adsz valakinek. A visszamenőleges törvénykezés az, amikor visszamenőleg átírod a törvényeket. Nem volt a várban egy jogász sem, aki ezt értette és el tudta magyarázni neked?

A király szeme felcsillant.

- Őrök, vigyétek! - kiáltotta.
- Most miért? - kérdezte a nő.
- Elárultad a megoldást. Bárkit hercegi rangra emelhetek. Nincs szükségem rád.
- Gondolod, hogy valamelyik komornyiknak vagy péknek sikerül az, ami egyik hercegnek sem jött össze?
- Valakinek menni fog.
- Mi van akkor, ha én vagyok az a valaki?
- Hozzád biztos nem adom.
- Miért?
- Ez királyi palota, nem kupleráj.
- Szóval nem adnád hozzám?
- Soha!
- Megnyugodtam. Eszemben sincs megházasodni.
- Tessék?
- Az esküvő gondolatától is kiráz a hideg.
- Miféle hozományvadász vagy te, ha még az esküvőt se bírod ki?
- Jó, hogy említed. A birodalmad tizenkét vagy akárhány százaléka végképp nem érdekel.
- Akkor minek vagy itt?
- Szeretem a kihívásokat.
- Korbácsolást szeretnél?
- Arra gondoltam, hogy leveszem róla a maszkot poénból. Nem érdekel sem a házasság, sem a birodalom.
- Egy szavadat sem hiszem el.

A nő elővett egy papírt.

- Ez egy aláírt nyilatkozat arról, hogy ha leveszem a királylányról a maszkot, semmire nem tartok igényt.
- Miért tennéd?
- Mondtam. Kihívás.
- Én miért mennék bele?
- Ha nem járok sikerrel, téged szórakoztat a végeredmény. Ha sikerrel járok, megoldom a problémádat.
- Hogyan oldanád meg? Tegyük fel, hogy leveszed róla. Ez már sokaknak sikerült. Aztán visszateszi. Vagy felvesz egy másikat.
- Szavamat adom, nem fog. Ha mégis, vállalom a következményeket. Hallottál már arról, hogy ha nem találod ott, ahol lennie kell, akkor keresd ott, ahol nem szabad lennie?

A király úgy döntött, hogy a nő próbálkozását élőben követni. A szoba ajtajával szemben ült, tetőtől talpig páncélban. Bal kezében színházi távcsövet tartott, hogy mindent lásson. A fején fejhallgató volt. A jobb kezében egy parabolaantennába épített mikrofont tartott, amellyel a tudósai békeidőben madárhangokat rögzítettek. Mindent hallani akart.

A nő, már ha nevezhetjük őt így, besétált a királylányhoz.

- Nahát, hogy jutottál idáig ebben a ruhában? - kérdezte a királylány.
- Beszéltem apáddal.
- Ez elég lehangoló válasz. Így akarod leimádkozni a maszkomat?
- Az a lehangoló, hogy felmerül, az apád dönti el, kihez mész hozzá. Hogyan képzeli, hogy egyáltalán beleszólhat?
- Látod, erre magamtól nem gondoltam! - vágta rá a királylány. Az ujjával a palota melletti hullahegyre mutatott.
- Miért vagy itt?
- Az őrök elállják az utamat. Ez önmagában nem elég indok arra, hogy lelőjem őket. Vagyis de, csak nem szeretnék tűsarkúban futni. Dolgozni végképp nem akarok. Hová mennék?
- Mi lesz, ha elveszik a mordályodat?
- Azt nem lehet. Tiltja az Alkotmány.

A nő közelebb lépett a királylányhoz, és suttogott.

- És ha eszébe jut átírni az Alkotmányt?
- Kizárt. Az elmúlt években lekötötték a gondolatait az újabb és újabb adónemek. Az utóbbi időben rácsavarodott erre a maszk-problémára. 
- Nem hiszem el, hogy nem szólt neki senki. Folyton törvényeket módosít.
- Egész értelmes vagy. Figyelj. Apám retteg a merénylettől. Minden hónapban próbálkoznak páran.
- Érthetetlen, miért.
- A múltkor jött egy szamuráj. Vagy ninja. Valamelyik a kettő közül. Azzal nem bírtak. Megvártam, amíg végez az összes őrrel, aztán lepuffantottam. Szaladni akartam, csak ugye a magassarkú. Ő volt a második, aki mindenkit kinyírt. Vagy harmadik. Már nem emlékszem. Az utolsó dolog, amit apám tenne, hogy elveszi a fegyveremet, és ezekre az idiótákra bízza, hogy megvédjék az életét.
- Miért lőtted le a merénylőt?
- Ha apám elpatkolna, én lennék a királynő.
- Értelek.
- Kötve hiszem.
- "Kötve". Jó, hogy eszembe juttattad.

A nő csillogó haja a vállára omlott, amikor kivette a copfjából a karikát, és hanyag mozdulattal a háta mögé dobta.

Ahogy a karika szállt a levegőben, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. Több méter hosszú volt, amikor az ajtóban álló őröket eltalálta, a testükre tekeredett, és gúzsba kötötte őket. Folytatta a növekedést. A szabaddá váló részei pókhálóként tapadtak az ajtó körüli falra, és szilárdan tartották az ajtóban a három őrt. 

- Wow! - szólt a királylány. - Kezdhetted volna ezzel.
- De hát ezzel kezdtem.

A nő elővett egy üvegcsét, benne barna folyadékkal.

- Ez mi?
- Valami, ami jobb, mint itt ülni. Ha van kedved, idd meg.
- Méreg? Altató?
- Szerinted azért vagyunk itt, te és én?
- Így akarod levenni a maszkomat?
- Dehogy akarom levenni. Hol szerezted? Jól áll. Elég, ha félrehúzod. Megmutatom.

Odalépett a királylányhoz, és félrehúzta az arcán a maszkot. Közel hajolt hozzá. Lassan mozgott, egyre lassabban, aztán pár centiméterrel királylány ajkai előtt megállt.

Együtt lélegeztek. Érezték egymás illatát.

A nő hátralépett.

- Nem félsz? - kérdezte a királylány.
- És te?

Az ajtó mellett valaki csákánnyal kezdte bontani a falat.

- Te is iszol belőle?
- Kettőt hoztam. Válassz.

Elővett egy másik üveget, és mindkettőt a királylány elé tartotta. A királylány tűnődött. A két üveg egyformán nézett ki.

- Mindegy, melyiket iszod meg.
- Ugyanaz van bennük?
- Semmi nincs bennük. Placebo-effektus. Az elméd elképzeli azt, amit szeretne.

Odakintről már légkalapáccsal bontották a falat.

- Akárhová megyek ezen a bolygón, a légkalapács mindenhová elkísér - sóhajtott a nő.
- Nem bírják a csöndet.
- Mert odabent kong.
- Milyen finom ujjaid vannak - mondta a királylány, és az orrához emelte a nő kezét. Játszott az ujjaival. - Mit fogsz tenni, ha áttörik a falat? Lelőjem őket?
- Úgy hallottam, elveid vannak.
- Nem akarom, hogy téged bántsanak. És akármi legyen ebben az üvegben, úgy érzem, hogy nyugodt körülmények között akarom meginni.

A nő mély levegőt vett, és fújt egy szappanbuborékot. A buborék egyre nőtt, körbevette őket, és betöltötte a szobát. Egy hang nem jött át rajta odakintről.

- Gyönyörű - mondta a királylány. - Egy dolgot nem értek. Hogyan keveredtünk a buborékon belülre? Azt láttam, hogy a száddal kezdted fújni. Most itt ülünk benne. Nem emlékszem, hogy átmentünk a falán. Ez hogyan lehetséges?
- Látod, ezt én sem tudom. Tényleg nem. Ha nem figyelsz oda ilyenekre, sokkal könnyebben megy. A lényegre fókuszálj. Mi idebent vagyunk. A többiek odakint vannak. Bele fogsz jönni.

A királylány mosolygott. Mindketten megitták az üvegcsékben lévő italt.

- Most mi fog történni?
- Semmi. Mondtam, hogy placebo. Érezni akartam, hogy bízol bennem.
- Akkor miért érzek nyomást a homlokomon? Ez nem jó.
- Az első öt-tíz percet én sem szeretem. Ülj le. Látsz valamit a levegőben?
- Levegőt.
- Lélegezz mélyen.
- Ez már a jó rész, vagy arról lemaradtam?
- Hogy van a homlokod?
- Nem jól. Vagyis nem fáj, inkább fura. Ha nem jön a jó érzés, szerintem le foglak lőni.
- Látsz már valamit a levegőben?
- A vonalakon kívül?
- Hogyan néznek ki?
- Átlátszóak. Alig látom őket. Színesek.
- Nézz körbe.

A királylány a feje felett megpillantott egy áttetsző tárgyat. Két-három méter széles volt, olyan formájú, mint egy csavarkulcs, amelyet valami egész másra használnak.

Nem is tárgy volt. Egymás mellett futó, halvány, színes vonalakból állt. Föl-alá mozgott. A levegőben lévő többi vonal követte a mozgását. Úgy tűnt, mintha a szoba lélegezne.

Az ismeretlen "tárgy" egyre közelebb került a királylányhoz. Vibrálva ereszkedett. Párhuzamos, piros vonalak indultak belőle, és mire a királylány észbe kapott, elérték a testét. Nem hatoltak belé. A bőre fölött futottak egymás mellett, a nyakától a derekáig. Ott eltűntek. Nem tudni, hova, mert alig látta őket. Beleolvadtak a levegőbe.

A királylány felemelte a karját. A kezén megjelent egy fonál, vagy inkább lasszó. Össze-vissza tekergőzött rajta, vastagabb volt az előző vonalaknál, és lila köd szivárgott belőle. A köd körbevette a királylány kezét.

- Ez a varázserőm? Te látod ezt?
- Én mindent látok.

A királylány karján világoszöld színben fluoreszkáló szimbólumok jelentek meg. Semmire sem hasonlítottak, amit ismert. Mintha folyamatosan változtak volna.

Vagy mégsem?

- Furán érzem magam.
- Feküdj az ágyba, és csukd be a szemed. Vigyázok rád.

Maga sem tudta, miért, szót fogadott.

Színes foltokat látott, amelyek eltűntek. A helyükön sötétség maradt. Ez megnyugtatta. Érezte, hogy kezd visszatérni a megszokott állapotba.

Ennyi most elég is volt. Szépek voltak a vonalak. A szappanbuborék még szebb volt, és ahhoz nem kellett meginnia semmit.

Ez tényleg megtörtént, vagy álmodta? Az egyik pillanatban már a szokott módon érezte magát. A következő pillanatban riadt halakként úsztak előle a gondolatai.

"Mindjárt vége".

A nő megsimította a vállát, hogy jelezze, ott ül mellette. Aztán elengedte.

"Ezek szerint mégsem álmodtam".

Arra gondolt, hogy kinyitja a szemét. Inkább csukva tartotta. Rég érezte magát ilyen nyugodtnak.

- A vége már tetszik - mondta.

A sötétségben megjelent két kötél, vagy talán lián a Tarzan mozikból. Homályosak voltak, alig kivehető, sárgás színűek. Talán csak képzelte őket.

A kötelek egymás mellett lengedeztek. Úgy tűnt, időnként összeérnek. Végül megálltak egymás mellett.

A sötétségből hatalmas villanással izzó aranygömb jelent meg. Olyan volt, mintha a napba bámult volna, csak a gömb a napnál nagyobb volt. Próbálta becsukni a szemét újra és újra.

"Ja, hogy már csukva van".

Vonat repült a levegőben. Rajzfimre hasonlított, és színes volt, akár egy gyerekjáték. A mozdony vezetőfülkéjében egy saláta ült.

Az első kocsiban egy barna állat játszott elektromos gitáron. Mellette ült egy répa. A következő kocsiban egy hóember volt, és egy arccal rendelkező sütemény, aki mosolygott rá. A többieket nem sikerült beazonosítani. Mindegyikük rajzfilmszerű állat, növény vagy tárgy lehetett. Vidám szerelvény volt. Átsuhantak a Grand Canyonon. Irányjelző táblákat látott össze-vissza meredő nyilakkal, amelyeken ismeretlen nyelvű feliratok voltak.

"Gyerekkori emlékek? Biztos azt hozta elő. Voltak nekem ilyen játékaim?"

Egy lótuszvirág mellett becsapódtak a tóba. A víz alatt úsztak. Integettek a gömbhalaknak és a rákoknak.

A tóból a világűrbe repültek. Az előbb még mosolygó lények jéggé dermedtek. Mindent jég borított. A vonat megfagyott.

A királylány megdöbbent. Nézte, hogy mi történt a vidám vonattal, és azt vette észre, hogy nem is jeget lát, hanem műanyagot. Az egész vonat fehér, élettelen műanyagból készült.

Vajon mindig is az volt?

Az égre nézett, vagyis a plafonra, ahol ugyanezt a fehér műanyagot látta. A plafon négyzet alakú rekeszekből állt, a rekeszeken lyukakkal. Tökéletes mértani szabályosság materializálódott a királylány előtt. A négyzet alakú rekeszekben a lyukakon kívül ugyanolyan rekeszek voltak, csak kisebbek, bennük ugyanolyan lyukakkal és rekeszekkel, és így tovább.

Bámulta a fehér a plasztikfraktált, és fogalma sem volt róla, hol van. A gondolatai szavakká, a szavak szimbólumokká hullottak, elmosódtak, elhalványodtak, és szertefoszlottak.

"Ki vagyok én?"

"Vagyok egyáltalán valaki?"

Felülről kinyílt a műanyagdoboz. Kicsomagolták a királylányt. Egy lila polip, egy fehér tintahal, egy rózsaszín medúza ölelték körbe, és még egy sárga lény, amelyet nem ismert fel.

Magukkal vitték. Kék folyadékban, szögletesen kanyargó csövekben úsztak. A királylány nagyobb biztonságban érezte magát, mint valaha.

Minden a helyére került.

Kiértek a csövekből, és az óceán mélyéről úsztak feljebb és feljebb. A medúza úszás közben a tengelye körül pörgött, és úgy festett, mint egy rakéta. Együtt perdültek és táncoltak a vízben.

Amint felértek egy szigetre, az utazótársai eltűntek.

A sziget túlszaturált világoszöld volt, tele fura lénnyel. Egyikről sem tudta eldönteni, hogy állat, növény, vagy jégkrém. Túl sok volt a szín és a forma ahhoz, hogy bármit felfogjon abból, hová keveredett.

A sziget közepén apró, fekete lyukat pillantott meg.

"Ez az előbb még nem volt ott. Vagy ott volt? Mi lehet az? Barlang?"

A fekete nyílást fürkészte. Tűnődött, hová vezet, mi lehet mögötte, és ő hogyan jut el odáig.

A fekete folt egy pillanat alatt hatalmasra fúvódott, mintha egy luftballon kipukkadását valaki időben visszafelé lejátszotta volna. Csak éppen ez nem luftballon volt, hanem egy óriási, fekete polip, tucatnyi csáppal, rémisztő szemekkel és tátott szájjal. A csápjaiból zöld cseppek hullottak a vízbe, foltokká alakultak, és növekedtek.

Már csak csak feketét látott és zöldet.

"Hát akkor ez ennyi volt."

A karok körbefogták a királylányt, és a polip szájához húzták. Elnyelte őt a sötétség.

"Viszlát."

Egy sziklánál tért magához. A szikla peremén és körülötte intergalaktikus látogatók álltak. Sötét színűek voltak és ijesztőek. Nem volt sem karjuk, sem lábuk, sem arcuk. Többnyire szemük sem volt.

"Ezek nem másik galaxisból érkeztek, hanem másik dimenzióból."

A lények mozdulatlanok maradtak. A látvány és az érzés egyszerre volt digitális és organikus.

Sipolást, sistergést, és egyre erősödő fehér zajt hallott. Utána csend lett, kivéve a távoli, halk, mély morajlást.

A lények megformálták a zajt. Nem beszéltek hozzá, nem telepatikusan üzentek neki, hanem gépi zörejt szőttek szavakká. A hang betöltötte a létezést.

- We created you.

Elképesztő sebességgel száguldott felfelé egy alagútban. Elméjében fehér, sárga és arany színű fény villogott. Az alagút textúrával rendelkezett, és talán gép volt. Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy lássa. Próbált kapaszkodni. A tudata egyik szikrája tisztában volt azzal, hogy ő az ágyon fekszik a szobájában, behunyt szemmel, és képtelen megmozdulni. Azt is tudta, hogy közben ott volt a függőleges alagútban.

A tetejére érve megállt. Egy angyal és egy fej ereszkedtek le hozzá. Lassan és gyengéden húzták felfelé.

"Mit keres egy angyal az űrlények fölött? Miért nem az angyal mondta, hogy ők teremtettek? Miért az űrlények közölték ezt?"

Felértek egy magasságba, ahol érezni kezdte a teste, a tudata, vagy a lelke súlyát. Annak a valaminek súlyát, ami ott volt belőle abban a dimenzióban. Az angyal és a másik entitás tovább húzták felfelé. Egyre lassabban és nehezebben haladtak. Ösztönösen tudta, hogyan kell levitálni. Mindent beleadott, hogy segítsen nekik, hogy olyan magasra jussanak fel, amennyire lehetséges. Egy ponton tovább nem ment. Az angyal letette őt egy sziklára, és egy szó nélkül elindult egy ajtó felé. Belépett az ajtón, és becsukta maga mögött.

A királylány hiába próbált megszólalni. Az ágyon fekvő teste nem engedelmeskedett.

"Azért cipeltetek ilyen magasra, hogy itt letegyetek és magamra hagyjatok? Mi van amögött az ajtó mögött? Túl sok fény? Túl sok titok?"

Talált egy rést az ajtó mellett. Próbált belesni rajta. Egy láthatatlan erő levetette a szikláról. Zuhant és zuhant.

"Ennek sok értelme volt. Felvisznek oda, magamra hagynak, aztán lelöknek a szakadékba. Ha most belegondolok, a sötét űrlények és a fekete polip egész barátságosan viselkedtek."

"Bírnám, ha onnan föntről egyenesen a pokolba zuhannék."

"Nahát, nem ilyennek képzeltem. Ez olyan, mint egy ruhabolt zárás után. Próbababák helyett szexdémonok bámulnak rám. Vagyis nem tudom. Még sosem láttam szexdémont. Ha úgy festenék, mint ezek, nem sértődnék meg, ha szexdémonnak néznének."

"Látják egyáltalán, hogy itt vagyok?"

"Akarom én azt, hogy lássanak?"

"Ez rémes. El nem tudom képzelni, mennyit zuhantam, és még ez a sötét, démonokkal teli hely is fölöttünk van. Persze, hogy fölöttünk van. A démonok halhatatlanok, és ezt tudják is magukról."

"Tehát a Föld a pokol. Remek. Ma is tanultam valamit."

Egy másik birodalomban találta magát, ahol az anyag egyetlen élőlényként tekergett, formálódott, kavargott. Minden pillanatban lények születtek és tűntek el a szeme láttára. Nem tudta kivenni, hol ér véget az egyik, hol kezdődik a másik, hogyan keletkeznek és hogyan tűnnek el. Mintha gyorsított felvételen nézte volna többmillió lény teremtését és a forrásba való olvadását.

Kinyitotta a szemét.

- Hogy tetszett? - kérdezte a nő.
- Csak akkor beszélek, amikor tudok valami értelmeset mondani.
- Ha esetleg kijutnánk a palotából, mennyire akadályozna a mozgásban a magassarkú?
- Miért akadályozna? Királylány vagyok. Ha kényelmetlen, majd viszel a hátadon. Egy dolgot nem értek. Vagyis kettőt.
- Igen?
- Ezek tényleg ott vannak?
- Aha. Úgy tűnik. Remélem.
- Mi közük van az emberekhez? Miért szórakoznak velünk? Úgy értem, nekem is rendszeresen eszembe jut, hogy küldjek egy emailt a baktériumoknak, csak nem tudom, mi legyen a subject.
- Baktériumnak érzed magad?
- Amíg nem ittam a placebódból, nem éreztem magam annak. Kösz.
- Miért? Lehet, hogy előrelépés lenne.
- Lelőjelek?
- Komolyan mondtam.
- Hogyan lenne előrelépés?
- Nem feltétlenül az. Nézőpont kérdése. Az emberek semmit sem értenek.
- Bezzeg a baktériumok.
- Azt hiszik, hogy egysejtűnek lenni fejletlen, többsejtűnek lenni menő. A számok diktálnak nekik, holott ebben a dimenzióban az egysejtű az a létforma, amelyik a legkönnyebben változik. Felkel reggel, ráébred, hogy változni szeretne, mutálódik egyet, és kész. Ha az emberi testben változik egy sejt, akkor a többi sejt harcolni kezd ellene. Meg akarják egymást ölni. És nem az dönt, hogy melyik sejt fejlettebb, hanem az, hogy melyikből van több, illetve melyiknek megy jobban, hogy a többit elpusztítsa. Ahelyett, hogy fejlődnél, egymással harcolnak a sejtjeid. Amíg hiszel az evolúcióban, azt gondolod, hogy majd a következő generáció jobb lesz, mint te voltál, neked meg hello van. Az emberiség szerint annyi volt a dolgod, hogy őket világra hozd. Köszönjük, szép munka volt. Ehhez képest az egysejtű halhatatlan, és bármi lehet belőle.
- És nem így van?
- Hogy szeretnéd, hogyan legyen?
- Kár, hogy apám nem hallja ezt a beszélgetést a buborékod miatt. Megnézném a fejét, ahogy követni próbál.
- Ó, úgy fújtam, csak befelé nem engedje a hangot. Ők hallanak mindent. Vagyis azt hiszik. Aki apádnak tartja magát, tetőtől talpig páncélban ül, mert retteg. Parabolamikrofonnal és fejhallgatóval a fején hallgatózik. Mégsem hall semmit abból, amit mondok neked. Talán a következő generáció megért pár szófoszlányt.
- A következő generáció én vagyok.
- Szeretnél egyben az utolsó is lenni?
- Kétlem, hogy ez azon múlik, mit szeretnék.
- Óh. Ez érdekes. Akkor mitől lett sötét a bőröd?
- Sötétebbnek látod? Esteledik.
- Az mi a hátadon?
- Miről beszélsz?
- Nézd meg magad a tükörben.

A királylány a tükörhöz lépett, és körbefordult. Bőrszárnyak növekedtek rajta. Barnásszürke, selymes szőr borította a testét.

- Azta! Denevér lettem?
- Nem egészen. Hasonló irány. A fogaidat láttad?

A királylány kitátotta a száját.

- Wow! Szóval én ittam a denevéres teát?
- Egyik sem volt denevéres. A tudatalattid alakítja. Változtathatunk rajta, ha akarsz.
- Jó ez.
- Szereted a denevéreket?
- Egyszer úgy ráijesztettek anyámra egy vadászaton, hogy leesett a lóról.
- Valószínűleg te voltál az, csak még nem emlékszel rá. Majd eszedbe jut.
- Te miért nem változol át?
- Miért változnék? Mindig is az voltam, aki most vagyok. Csukva volt a szemed, ezért nem láttad.

A nő kibújt a ruhájából. A testét csillogó pikkelyek borították. A platina dominált, kék és zöld színű mintákkal. Hüllőszerű lábain és emberi kezein hosszú, borotvaéles rubinkarmok izzottak.

- Imádom a színeidet.
- Meg tudom változtatni őket. Ma platina hangulatom volt. Nem is tudom, miért.
- Hogyan sétálunk ki?

A nő szemei türkiz fényben izzottak. Az ablakhoz fordult, és ráköpött. Az üvegtábla fehér füstté változott. Az ablak alján fortyogó, zöld folyadék csordogált, és marta szét a falat.

- Fogok tudni repülni? - kérdezte a királylány.
- Mindig is tudtál, és mindig tudni fogsz. Időnként elfelejted.
- Elkapsz?
- Le szeretnél esni?
- Ki tudja? Elárulod a neved?
- Vylie.
- Dupla vével?
- Sima V.

A királylány és Vylie elrepültek. A zöld sav, amit a nő az ablakra köpött, először a palotát, majd az egész királyságot szétmarta.

Örökké boldogan élnek.

 

 

sleep :: 2020. december 22., kedd, 02:10:58 :: 3 komment

Van emléked arról, hogy miket játszottál kétéves korodban?

Na jó, elárulom, nincs. Ha azt hiszed, hogy van, azt valószínűleg a szüleid mesélték neked.

Azért nem emlékszel rá, mert ha emlékeznél, akkor azt is tudnád, ki vagy. Kétévesen még tudtad.

Van az a népszerű elmélet, hogy az újszülött semmit nem tud, és mindent meg kell tanulnia.

Aha.

Pár év alatt megtanul egy vagy két nyelvet úgy, hogy nem csak közös szavak nem léteznek, hanem közös fogalmak sem.

Logikus, ugye?

Egy pillanatra vonatkoztassunk el attól, hogy valójában nem születtél meg. Tudom, ennyi információ egyszerre sok lenne.

Hallottál már arról, hogy "a gyerekek sokszor nem hazudnak, hanem a képzeletet keverik a valósággal, aztán elhiszik, hogy az megtörtént"?

Ez inkább rád igaz, most, ebben a pillanatban, amikor ezt olvasod.

A gyerek még tudja, mekkora hatalma van, csak ezt ő nem tartja hatalomnak. Neki természetes.

Aztán jönnek a szülei, bölcsöde, óvoda, iskola, és felkészítik a "tényekre", a "rideg valóságra", és arra, hogy "miről szól az élet".

Hihetőnek tűnik, amit mondtak, nemde?

Ránézel a fotódra, amely három évvel ezelőtt készült, és azt látod, hogy itt-ott változott az arcod, szerencsére nem sokat és nem vészes, "ez az élet rendje".

A kamera mondja meg, hogy ki vagy, nem te.

A lakásomban általában semmit nem rakok a falra. Lehet, hogy ki fogok tenni pár meztelen női démont. Eddig üresek voltak.

Amikor nagyobb volt az átmenő forgalom, egyesek furcsállották, hogy nincs semmi a falakon. Zavarta őket az üresség.

Most képzeld el, az hogyan festene, ha az emberiségnek nem volna történelme.

Ott állnátok egymással szemben, te és a múlt, és bámulnál bele a semmibe. Olyan volna, mint amikor egy sci-fi filmben kilövik az űrhajó falát, dől kifelé a levegő, kapálózva repülnek az emberek és az alienek, és te két kézzel kapaszkodnál, hogy ne szippantson magába a kozmosz.

Húzós?

Kaptál helyette Hunyadi Jánost, Shakespeare-t, Mozartot, ősembert és Jézus Krisztust.

Mire felnősz, rég elfelejted, hogy ez a dekoráció, ami azért van ott, mert hülyén nézne ki a feketén tátongó lyuk.

Elmész a múzeumba. Gyönyörködsz a festményekben. Szépek.

Szebbek, mint te?

Más céljuk nincs, csak az, hogy téged eltakarjanak. Egyedül azért léteznek, hogy elhidd, hogy nem te festetted őket, és elhidd, hogy előtted léteztek emberek, és utánad is létezni fognak.

Elvileg tudnál úgy gyönyörködni bennük, hogy közben tudod, magadban gyönyörködsz. Aztán beugrana, mi van akkor, ha valaki mégiscsak festette őket.

Valószínűleg nem fér a fejedbe, hogy ez a világ vagy akkor keletkezett, amikor megszülettél, vagy valamivel később. Előtte nem volt itt. Valami más volt helyette.

Az végképp nem fér a fejedbe, hogyan lehetne ez egyszerre több mint egy személy számára igaz. Hiszen te te vagy, én én vagyok, most akkor melyikünk nem igazi?

Ha három évvel ezelőtt jött volna létre ez a világ, arról szerinted tudnál? Ha igennel válaszoltál, gondold át újra. És ha ez végtelen ciklushoz vezet, hát istenem. Azt vajon észrevennéd?

Értem én, hogy szép a bizánc kori kastély. Vajon az szebb nálad? A középkori kínzókamra szebb? Az ősember?

Választani kell. Amíg igényt tartasz a történelemre és a festményekre, addig nem tudod, hogy ki vagy.

Ha tudod, ki vagy, akkor azt is tudnod kell, hogy azt a kastélyt nem építették fel. És ha találkoznál valakivel, akiről biztosan tudod, hogy mindig igazat mond, és ő megesküdne arról, hogy ott járt az építkezésen, és rakta a köveket a két kezével, az semmin sem változtatna.

Nehéz lehet megérteni, hogy egyik álomból zuhansz a másikba, és észre sem veszed.

Gyerekeket látsz megszületni és felnőni. Emberek tűnnek el. Hihető, hogy veled is ez történt, és ez fog történni, hogyan máshogy lehetne. Miért lenne másképp?

Így magunk között szólva, te hátulról olvasod a könyveket vagy elölről? A filmeknek először megnézed az utolsó tíz percét, mielőtt elindítod magát a filmet?

Ha véletlenül, tegyük fel, azt játszanád, hogy ne tudd, hogy ki vagy, akkor vajod tudnád, hogy ki vagy?

Úgy elég béna játék lenne.

Ahhoz, hogy rá tudj ébredni, ki vagy, nem volna szükséges első körben elfelejteni?

És ha sikerült magaddal elfelejtetni, akkor annak érdekében, hogy a játék három másodpercnél tovább tartson, nem építenél köré egy hihetőnek tűnő játszóteret?

Ha azt szeretnéd, hogy sikerélmény legyen magadhoz térni, vajon feketén tátongó lyukat tennél a falra, vagy történelmet?

Azt akarnád, hogy elsőre vagy másodikra elhidd, amit mondok, vagy azt, hogy századikra sem?

Elveszett gyerekként vacogsz a zuhogó esőben éjjel az erdő közepén. Vörös szempárok vesznek körbe. Nem érted, hol vannak a szüleid, akik haza kellene vigyenek. Nem érted, hol van Isten, hogy megvédjen.

Legfőképp azt nem érted, hogy nem a gyerek vagy, hanem a gyerek, a szüleid, a fák, az eső, a vadállatok, és még ki tudja, mi minden.

 

 

for what :: 2020. december 21., hétfő, 23:52:31 :: 3 komment

- Epsom só van? - kérdeztem a gyógyszertárost. - Hívhatjuk magnéziumszulfátnak is.
- Mire kell?
- Tényleg tudni szeretnéd?
- Meg kell kérdezzem.
- Amit válaszolok, az befolyásolja azt, hogy tartotok-e belőle?
- Nem tudom, mi az.
- Sebaj. Keressük meg együtt. Magnéziumszulfát.

Épeszű világban a beszélgetés a következőképp folytatódott volna:

- Fogalmam sincs, mi az a magnéziumszulfát, és nem is érdekel. Nem azért lettem gyógyszerész, hogy ilyeneket tudjak. Látom a körmödön, hogy bejáratos vagy a női mosdóba. Eggyel fölöttünk öltöztetőszoba is van, aminek az ajtaját be lehet zárni. Mondjuk nem vagyok szingli, és annyira nem is vagyunk egymás esetei, mi lenne, ha csak csókolóznánk poénból? Addig sem kell a gyógyszertárban ácsorogni és kérdésekre válaszolni. Közben elmondhatnád, hogy miket szedsz, lehet, hogy hazaviszem valamelyiket, és bekapkodom. Kérsz egy rágót?

Ehelyett megsértődött, és odahívta a felettesét. Azt, aki ugyanannyit tudott, mint ő, csak kevésbé gyűlölte magát és engem.

- Mire kell?

Gondoltam, megkérdezem tőle, hogy őt köti-e az orvosi titoktartás, aztán a választól függetlenül elárulom, hogy a freebase DMT-t fogom DMT-fumaráttá alakítani, mert állítólag stabilabb és jobban fogja bírni a gyomrom.

- Arra kell, hogy az acetonból kivonjam vele a vizet, mert már most túl sok van benne, és bele se merek gondolni, mennyi lesz, miután kibontom. Acetont is kérek két üveggel, és két üveg orvosi benzint.
- Benzint?
- Miért ne?

Bement a raktárba, és tanácskozott két kollégájával. Ezután felment egy lépcsőn a toronyba. Hogy ott mi történt, azt nem láttam. Pár perc múlva visszajött hozzám, és elújságolta a jó hírt, hogy tényleg létezik ilyen vegyület, nem én találtam ki azért, hogy velük szórakozzam. Ezt röviden mondta el, én csak kibontom a jelentését.

Miután kölcsönösen megerősítettük egymást, hogy ez az anyag jelen van ebben a dimenzióban, és nem a képzeletünk űzött belőlünk tréfát, begépelte a számítógépbe.

Kiderült, hogy az anyag nem csak létezik, hanem árulják is, és van belőle raktáron.

Ez különös egybeesésnek tűnhet, főleg, ha figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy elsődleges profiljuk az, hogy vegyületeket árusítanak. Másodlagos profiljuk nincs, ami kár, mert lennének ötleteim.

Ami döbbenetes, hogy a számítógépet, amelyben az Epsom sót megtalálta, nem a kellékesek hozták be a beszélgetés végére. A számítógép már akkor ott volt, amikor beléptem a boltba. Megkockáztatom, hogy már reggel, nyitáskor is a helyén találták, különben haza is mehettek volna mindannyian.

A beszélgetés első öt másodpercében be lehetett volna írni, ha az első, akivel beszéltem, le tudja írni azt a szót, hogy magnézium.

A második is kezdhette volna ezzel, ahelyett, hogy a vezető kollégáival szavaznak arról, hogy vajon az a típusú földönkívüli vagyok-e, akitől félni kell, vagy az, amelyikkel, ha nem is barátkozunk, nem azért jött, hogy elpusztítson.

Amíg a gyógyszertárban voltam, azon tűnődtem, hogy volna-e kedvem lefeküdni velük. Különösen szép egyikük sem volt, és nem voltak az eseteim, szóval miért ne.

A lehető legegyértelműbben csináltam, nem mintha a nők segítségre szorulnának abban, hogy ezt érezzék.

Ha valamit megtanultam a szexről, az, hogy ránézésre nem tudod megmondani, hogy milyen lesz. Van, akihez ha hozzáérek, egy napon át nem akarok kezet mosni. Azt akarom, hogy az illata rajtam maradjon, ameddig lehetséges.

A többi mellékes.

Sajnos ez nem mindenkire igaz, úgy a 90%-ukra nem, és erről nem ők tehetnek. Étrend, életmód, szándék, szeretet nem változtat rajta. Ez ilyen. Most képzeld el, az hova vezetne, ha annak lenne a legjobb illata, akivel szerelmesek vagytok egymásba.

Akkor min borulnál ki?

Másfelől van valami izgalmas a szexben, amihez egyikünknek sincs különösebb kedve. Hogy nem ismerjük egymást, az segítő körülmény.

Persze, lehet azt mondani, hogy az életnek nem a szex az értelme. Ez nyilvánvaló hülyeség, viszont időnként gondolkodom hülyeségeken is, szóval, miért ne.

Például lehetne az élet tartalék-értelme az, hogy valaki megtanulja a szakmáját. Bár ahhoz nem kell főiskola, hogy a fémek savakkal sókat képeznek. Ez hetedik osztályos kémia. A magnézium az a fém, amelyik viccesen ég. A szulfátról annyit tudunk, hogy a tettes nem a sósav volt, és nem is a salétromsav. Akkor melyik?

Sőt, még ez sem kell. Lehet az élet értelme, hogy képesek vagyunk leírni, hogy magnézium, és megnézzük, miket kínál fel a gép.

A szakmájától függetlenül senkitől nem várom, hogy tudja, mi az a magnéziumszulfát, vagy hogy ennek a szónak legalább az első felét le bírja írni. Az előző terapeutám, aki kijárta az orvosi egyetemet, nem tudja, mi Lidocain.

Elfogadom ezeket.

Az egyetlen, ami nem fér a fejembe, hogy miért nem bólogat és helyesel mindenki, amikor azt mondom, robbantsuk fel az iskolát. Ezt komolyan mondom, és több oka is van annál, mint hogy engem már a gimnáziumból kirúgtak.

Mindenkinek jobb lenne, ha felrobbantanánk őket.

Próbálom ezt a világot elviselni, sőt, jól érezni magam benne, és nem beszélni róla annak, aki szeret, és velem akar lenni.

Van itthon pár liter aceton és benzin. A hétvégén rendeltem egy kiló Epsom sót. Szerdán érkezik.

Csak azért mentem be, hogy beszéljek velük pár szót.

Nem várom tőlük, hogy tudjanak olyat, ami nem érdekli őket. Nem én erőltetem ezt a baromságot, amit eljátszunk.

De ha azt javasolnám, hogy ne is öltözzünk fel a fehérneműn kívül, azt degradálónak vennék.

Hogyan lehetne bármi ennél kevésbé degradáló? Ez az elfogadás és a szeretet jele.

Engem a szexen kívül semmi nem érdekel. Ezt irónia nélkül írom. Mi más érdekelne és miért?

 

 

 

variants :: 2020. december 21., hétfő, 11:28:11 :: 1 komment

Lassabban nő a többinél, és kevésbé erős. Két fő ismertetőjele, hogy árnyalatnyival sötétebb a kalapja a többinél, és hogy a dobozára, ha csöpp eszed is van, ráírtad a nevét, mert amúgy mind egyformán néz ki.

Ő a Mazatapec, a bölcs és perverz indián szellem.

Szeretem nézni a szobában lebegő dél-amerikai totemeket. Egyszer mutatott egy panteont, mélykék kígyóistennel, két másikkal, akik most nem ugranak be. Az egyik barna volt. Medve és farkas, vagy medve és madár lehettek. A negyedik volt a lila színű, óriásmellű, oktopusz-démon istennő.

Jöhetne gyakrabban.

A másik hármat is szívesen látom. A találkozás után jöttem rá, hogy létre fogok hozni négy nemzetközi egyházat, és bejegyzem őket Svájcban. Három domain megvan a négyből. A weboldal is elkészül egy napon.

Ha embereknek lehet olyan agyhalott vallása, ami az azonos neműek házasságát tiltja, és azt írja elő, hogy igyanak alkoholt, akkor nekem lehet olyan egyházam, amelyik arra tanít, hogy a felsőbb dimemziókkal foglalkozzam ahelyett, ahol a diszkrimináció és a szegregáció legális.

Akinek ez nem tetszik, azt a haverjaim szívesen elviszik egy körre. Ha szerencséje lesz, akkor csak álmában.

Legutóbb a Mazatapec teát követően megjelent mellettem egy magas, feketébe öltözött alak. A fejét kendő takarta. Annyit láttam, hogy hosszú csőre vagy orra volt, és hogy a kezében tartott egy fél méter hosszú, fekete pengét. Operálni jött. Én addira paralízisben feküdtem, így nem kellett azon morfondíroznom, hogy mit tegyek.

Tudtam, hogy segít kibontakoztatni, amit szeretnék. Ami a kivitelezést illeti, bölcs döntés rábízni az Univerzumra a részleteket.

A fejforma alapján vagy Anput, vagy Anubis, vagy Thot lehetett.

Lehetséges, hogy ezt valaki ijesztőnek tartja.

Azt gondolom, hogy akinek problémája van azzal, ha egy tetőtől talpig feketébe öltözött, hosszú orrú vagy csőrű lény egy félméteres fekete tőrrel megműti, úgy, hogy neki még segítenie sem kell, hanem paralízisből nézheti és élvezheti az egészet, az nem biztos, hogy megérdemli a törődést.

Az operáció után valaki különböző színű festékcseppeket szórt elém. A cseppek tavakká nőttek. Beléptem az egyikbe. Betöltött mindent. A lelkemet simogatta. Ahogy az egyik színből a másikba úsztam, váltakoztak az érzések.

Reptilian lények érkeztek. A magyar nevük rémes, maradjunk abban, hogy humanoid és nem humanoid hüllők. Ők azzal indítottak, hogy beadtak egy injekciót. Telepatikusan üzentem, hogy ha ez fájdalomcsillapító volt, elkéstek vele, most jövök a műtőből, köszönöm a kérdést, jól vagyok.

Azért kaptam, hogy tudjak lélegezni ott, ahová elvittek.

Megérkeztünk. Lehettek vagy százan, és egy világos színű kőlap körül ültek, álltak vagy lebegtek.

A kőlapon egy nő ült. Egyszerre volt hüllő, android, és humanoid. Az egyik legszebb lény volt, akit valaha láttam. Nem biztos, hogy tudta, hol van. Ámultam, hogy ilyen létezik.

Annyit bírtam kérdezni:

- És ezt így hogy?

A sárkányok válaszoltak.

 


Túlfejlett B+. A teljes neve: Big+

Nem a mérete miatt fejlődött túl, nő ő ettől nagyobbra. A két sötétebb színű már szórta a spórát. Elvileg előtte kell szüretelni, mert a spórákban lévő hormonok megzavarhatják a második hullámot a fejlődésben.

Magyarul, nem tudnak nőni, mert helyette spórapornót néznek.

A B+ az egyik legnagyobbra növő, legsanyarúbb körülményeket és kezdő hibákat toleráló variáns amellett, hogy potens (erős). Körülbelül olyan barátságos, mint a Mazatapec.

Úgy értem, a többihez képest.

Ha nem lennétek nyuszik, a B+-t javasolnám elsőre.

A spóra, azt hiszem, legális Magyarországon. A legtöbb EU tagállamban az, ezért mikroszkópos kísérletekhez és ruhafestéshez árulják.

Esetleg berakhatod a párnád alá.

Ha önhibádon kívül vízzel és utána barna rizzsel lép kontaktusba, azt velem ellentétben ne blogold ki.

A legtöbb ember nem lát tőle űrlényeket, hanem nevet, eufóriát érez, mindent szépnek lát másnaposság nélkül. A paralízis sem miatta történik, hanem azért, ahogy használom, theta agyhullám állapotban, csukott szemmel fekve. Aki józanul asztrálutazik, az is paralízisbe dermed. Bárcsak ott tartanék már, hogy azt is tudom.

Van, akinek már ötször adtam belőle. Az illető testtömege kevesebb mint fele az enyémnek. Nagyobb dózist adtam neki, mint magamnak szoktam, mert nekem kevesebb elég.

Semmilyen lénnyel nem találkozott. Pixeleket látott, színeket, egy-két szemet a távolban. Órákon át nevetett. Sétált, állt egy helyben, nézte a földet, érezte, hogy milyen csodálatos az, hogy létezik, hogy él.

Hozzám hasonlóan nem iszik, velem ellentétben mást nem is próbált, csak ezt és a DMT-t. Minden reggel jógázik, és jobban törődik a lelki és testi egészségével, mint a legtöbb ember, akit ismerek.

Ez rám is igaz.

Miért hagyod, hogy elnyomjanak?

"A szegregáció legális volt. A rabszolgaság legális volt. A háború legális. Soha ne használd a legalitást morális mérceként."

Szeretsz félelemben élni?

Szereted azt hinni, hogy halandó vagy?

Az jó neked?

 

 

where are you :: 2020. december 20., vasárnap, 10:29:38 :: 64 komment

Ma reggel azon tűnődtem, láttam-e vakondtúrást az elmúlt tíz évben. Arra jutottam, hogy nem.

Vajon mikor láttam utoljára egy vezetéken több mint egy madarat ülni?

Hol élnek most a pillangók?

Amikor Svájcba költöztem, ledöbbentett, itt mennyire óvják és szeretik az emberek a természetet. Bárki, akit ez érdekel, először ezt látja. Minden zöld. Mielőtt az erdők megteltek eldobált maszkokkal, tiszta is volt.

Ha egy nagyobb pocsolyában békák laknak, azt körbekerítik, hogy zavartalanul élhessenek. Az emberek odajárnak, és nézik őket. Vadméheknek kiraknak nádat és fákat lyukakkal, hogy tudjanak hol élni, és rá is írják, hogy az a méheké, nehogy véletlenül te költözz bele. A tavak tiszták, és úsznak bennük halak.

Nincs gyom. Nem láttam disznóparéjt, parlagfüvet, fekete- vagy fehérürmöt. Igaz, árvalányhajat és selyemkórót sem. Ha nem műveled a kertedet, akkor is fű nő benne, csak kevésbé néz ki jól.

Cserebogarat sem láttam. Gondolom, a disznóparéjjal együtt irtották ki.

Az állatkerten kívül nem láttam se kígyót, se zöldgyíkot. Barnát igen. Ennek az az oka, hogy erdők léteznek. Rét, az nincs. Minden mezőgazdasági terület. Az erdő is az, csak ott legalább még nő gomba, mert esik az eső.

70 fokos (közel függőleges) hegyoldalba is farmot építenek.

Cincért talán egyszer láttam itt. Lehet, hogy álmomban történt. Nem hőscincérre gondolok, hanem bármilyenre. Több tucat faj létezett emlékeim szerint.

Az erdő alatt lakom. Előtte is jártam sétálni. Nem emlékszem, hogy itt valaha hallottam harkályt. Baglyot viszont láttam, igaz, számítógépes játékban.

Hét év alatt egy mókust láttam, egy nappal azután, hogy a terapeutámnak mókushoz hasonlítottam magam, aki vissza akar és vissza is fog menni a fára. Másnap a hóban láttam szaladni egy mókust. Ennyi.

Nem tudom, most mi a helyzet ott. Mielőtt elköltöztem, a Margitszigeten éltek mókusok.

Lábatlan gyíkot láttam kettőt-hármat, azt is a városban. A rókákról majd mesélek. Úgy rémlik, egyszer láttam nünükét is. Vagy talán csak meséltem róla valakinek, hogy létezik ilyen.

Ha megkérdeznél valakit, merre találod a lila bogáncsot vagy a katángot, azt gondolnák, földönkívüli vagy. Nem találtam sem árvacsalánt, sem vérehulló fecskefüvet. A Magyarországról lévő emlékeimhez képest itt több ezer növényfaj hiányzik. Egy részük gyom, egy másik részük nem őshonos. Akkor is.

Tiszafába se botlottam itt. Ha vannak, elkerültem őket.

Van varjú, szarka, rigó, galamb, veréb, és körülbelül itt véget ér. Ja, van még egy szürkéskék, gémszerű madár, akinek nem tudom a nevét. Ő a mezőgazdasági területeken kószál, talán azért, hogy a gólyát ne keresd.

A vízen él pár madár, hattyú, kacsa, és valami fekete tollú cucc.

A fecske vajon tájidegen volna Svájcban? Lehet, hogy a helyiek mindent takarítanak. Én tuti nem szedném le a fecskefészket a házról. Valamiért nem jöttek építeni.

Az jó, hogy alig van darázs, csak igazából nem jó.

Rémlik, hogy egyszer láttam egy sünt. Nem vagyok benne biztos. Zürichben is az erdő alatt, a város szélén laktam, kertem is volt, és mégsem rohangáltak arra sünök.

A kedvenc pókomat, darázspókot hét év alatt egyszer láttam, azt is Zürichben, a falon napozni. Pár nappal kesőbb valaki agyonnyomta. Haza kellett volna vinni.

Békát hét év alatt kétszer láttam szabadban. Ebből nulla élt darab élt az erdőben. Hallani sem szoktam őket sehol. Öt helyen laktam huzamosabb ideig. Négyszer tó, egyszer folyó mellett.

Imádkozósáskát nem láttam. Észrevenném, az egyik kedvenc állatom. Ha nem veszem észre, ő észrevesz. Budapesten az V. kerület negyedik emeleti lakásba is beköltözött egy. Óbudán is bejöttek, és amikor airsoftozni jártam, az arcomba másztak. Le is fotóztak az egyikkel.

Fátyolkát valaki küldhetne postán.

Talán az a válasz, hogy a látszat ellenére Svájc Magyarországnál is hatékonyabban elpusztította a természetet, és bár minden zöld, a fajok hiányoznak.

Vagy, ha Magyarországon hasonló a helyzet, akkor tíz év alatt kiirtottuk az élővilág maradékát.

Nyáron a fal tövében találtam pár hangyalesőt. Hogy mit esznek, arról fogalmam sincs. Gondolom, krumplit vagy sajtot.

 

arrival :: 2020. december 19., szombat, 16:07:24 :: 4 komment

Az Arrival című filmben azon kívül, hogy az idő nem lineáris, a segítő kezet csáp formájában polipszerű lényeg nyújták, akik félelmetesek, és akikre az emberiség nem áll készen, az is benne van, hogy egyesek bármi áron gyereket vállalnak, tetszőleges körülményt és következményt figyelmen hagyva.

Sőt, az is benne van, hogyan néz ki, amikor egy multidimenzionális űrhajó kilép a 3D térből. Nem elrepül, nem teleportál, hanem megmozdul és közben eltűnik.

Abszolút reális, hogy hónapok óta először leülök filmet nézni, mert beugrik egy, amelyet nem láttam, és az a film összefoglalja azokat a témákat, amelyekről itt beszélünk, és amelyeket előtte csukott szemmel láttam.

A valóság már csak ilyen.

 

yes or no :: 2020. december 19., szombat, 10:32:44 :: 0 komment

Ezen mekkorát nevettem.

"A dolgok nem lesznek egyre rosszabbak, hanem lelepleződnek. Tartsátok szorosan egymást, és húzzátok tovább a leplet."

Ez motivációs üzenet, vagy egy új horrorfilm viral marketingje?

 

A szöveg, sajnos, gender-inkompatibilis. Their heart.

Nem tudom, a fotó reményt szeretne sugározni, vagy elrettentő példának szánták.

Az irány jó. A nyelve lehetne vastagabb.

 

so be it :: 2020. december 18., péntek, 20:34:12 :: 9 komment

- Értem, amit mondasz. Meghallgattam a véleményedet. Egy dolgot árulj el. Te mit tennél, ha bevennél valamit, és rájönnél arra, sőt, biztosan tudnád, hogy te teremtetted a világot?
- Mindent elkövetnék, hogy azt a valamit soha többet az életben be ne vegyem.
- Látod? Ezért nem te vagy az, hanem én.

 

image :: 2020. december 18., péntek, 20:26:48 :: 4 komment

- Ezt nem hiszem el.
- Hallotttál már arról a tanításról, hogy a világ tükör? Ami másokban bosszant, magadban nem tudod elfogadni, amikor kritizálsz valakit, magadban keresed a hibát, és amikor panaszkodsz valamire, magadat kellene építened.
- Tényleg? A világ tükör?
- Igen.
- Akkor kérem a tükörképemet, és viszlát.

 

freedom :: 2020. december 18., péntek, 15:18:32 :: 0 komment

Felmerülhet a kérdés, hogy miért teszek ki vegyszerekről és gombákról képeket, miért erről írok és miért itt.

Hidd el, nem itt kezdtem. Már minden más földi lehetőséget kihúztam a listáról.

Kétlem, hogy létezik hely, ahol elutasítóbbak az emberek a pszichedelikus élményekkel kapcsolatban, mint a pszichedelikus fórumok. Egy random katolikus templomban nyitottabb fülekre találnék.

A felhasználók legalább fele valószínűleg megélhetésből termeszt gombát, tudóst akar játszani, miközben olyan sima az EEG-je, hogy a szenzor elsírná magát, ha rátennék az illető fejére.

Mások a megoldatlan problémáik elől menekülnek, ami beleférne, ha nem akarnának mindenki mást berántani a gödörbe.

És vannak a szakértők, akik elő akarják írni, mit csinálj és mit ne, hogyan csináld, melyik ajánlást kövesd, és milyen következtetésre kell juss.

Az utóbbi típussal kapcsolatban úgy nyolcéves korom körül rájöttem, hogy ha az ellenkező irányba indulok, mint amerre tolni akar, az nem garancia semmire, viszont ha hallgatnék rá, nyilvánvaló, hova jutnék. Elég, ha ránézek az illetőre.

Meghívtak egy fórumra, ahol az emberek elvileg varázsolnak és démonokat idéznek. Kötelező bemutatkozást írni. A többség olyanokat ír, hogy szabadidejében szeret energiagömbökkel játszani. Ez a norma. Ha azt írom, hogy szeretnék elmerülni a Jupiter óceánjában, és összeolvadni a folyékony tudattal, az nem elég informatív, és különben is, hol lakom és mivel foglalkozom.

Miért, Lilith ezeket nem tudja rólam?

Részletesen leírtam nekik egy dolgot azok közül, amelyeket józanul bármikor látok. Kiborultak. Volt, aki meg akart menteni vagy orvoshoz küldeni. Mások szerint elkéstek vele. Egy ember akadt, aki írta, hogy évekkel ezelőtt, amikor rengeteget meditált, látott hasonló lényeket.

Ők árulnak ezer dollárért succubus-idéző manualokat, és küldik egymásnak a varázsigéket, amelyekkel meg lehet szólítani Lucifert és a szomszédjait. Bele se gondolok, mi lenne, ha azok válaszolnának.

Beszéltem azokkal is, akik "fénytest-integrációt" és "12 spirálból álló DNS-építő" négyszemközti tréningeket vállalnak skype-on. Mind meg akart gyógyítani abból, amire évtizedek óta vártam.

Milyen szellemi szinten lehet az, aki abból az információból, hogy másként érzékelem a világot, mint ő, azt a következtetést vonja le, hogy azért fizetnék neki, hogy ez a különbség eltűnjön, ahelyett, hogy sokszorosára nőjön?

Hogyan akar tanítani nekem a felsőbb szférákról bárki, aki ronda?

Ha nem tudja megoldani azt, hogy húszévesnek nézzen ki, vagy legalább lefogyjon, akkor mi az, amit meg tud?

Miért ír ezekről könyvet az, aki főállásban irodában dolgozik? Én is dolgoztam irodában, csak közben nem írtam könyvet arról, hogyan olvadj össze a "felsőbb éneddel", hogyan "teremted a valóságodat". Annak, hogy nem írtam ilyen könyvet, nem a lustaság volt az egyetlen oka.

- Hogy telt a napod?
- Rohantam a munkahelyemre, mert lekéstem a buszt. Az írósztalomnál ülve átlebegtem az asztrálsíkra, ott találkoztam Horus-szal, aki kétszer is megdugott. Utána főztem a főnöknek kávét, megválaszoltam az emailjeit, megtöltöttem a mosogatógépet, és beugrottam a multi-dimenzionális énem főnixmadár manifesztációjához. Dumálgattunk arról, miért is tértem vissza a Földre spirituális gyógyítóként. Hazafelé láttam egy akciós konyhabútort az újságban, amit meg kell vennünk a hétvégén.

Valahogy így.

Az összes, vagy szinte az összes sarlatán.

Ebben az a legszomorúbb, hogy ők takarják el azt, ami a valódinak nevezett világ mögött van.

Ha velük nem lehet vagy nem érdemes beszélni róla, akkor kivel az?

A legtöbb ember vagy bármit elhisz, amit épp olvas, vagy mindent elutasít, és szkeptikusnak nevezi magát.

Azért szembesülök ezzel újra és újra, nehogy egy pillanatra elfelejtsem, hogy dualista világban élek, és hátradőljek, hisz mégsincs akkora baj, mint gondoltam.

Mit tegyen, aki szeretne dolgokat elhinni és megtapasztalni, viszont agya is van?

Vagy az, aki csak kicsit szeretne ezekből, és közben ő cseresznyebefőtt? Ezt azért kérdezem, hogy ha már kitörtünk a dualizmusból, bele ne essünk a szentháromság csapdájába.

Végülis hallgathatnék arra, aki szerint minden, amit láttam, hallucináció. Ezt már akkor tudja, amikor még semmit nem meséltem neki, és semmit nem kérdezett róla. Csak azért dohányzik, hogy biztos legyek benne, ő a helyes döntéseket hozza az életben, és érdemes hallgatni rá.

Az egyetlen szer, amitől valaha mocsokban fetrengtem, vagy a tükörbe néztem bűntudattal, és ami miatt fogadkoztam, az alkohol volt. Fizikai elvonási tünetem is attól lettek. Ezt issza szinte mindenki. Erre mit mondjak?

Értem, hogy van, aki nem lesz tőle függő, nem kezd sóvárogni utána. Van, aki képes arra, hogy társaságban, kis mennyiségben, kulturált keretek között igyon depresszáns idegmérget. Ezt ajánlja a társadalom.

Azokat becsülöm, akik meghallgatnak, és nem akarják megmondani, hogy mit tegyek és mit ne. Az orvosi eskü alapja, hogy "ha nem tudsz segíteni, ne árts". Ezt ki lehet terjeszteni arra, hogy "amit nem láttál, arról ne beszélj hülyeségeket". Aki ide jár, annak ez sikerül. Örülök, és büszke vagyok.

Találtam egy rejtett ajtót, amelyet mások is kerestek. Nekem kinyílt. Vannak, akiknek szintén kinyílt. Úgy tűnik, ők az első ijedség után sikítva visszaszaladtak, vagy csecsemőpózban remegve várták, hogy így vagy úgy véget érjen.

Kimentem, szétnéztem, és láttam, hogy az emberiség egy kocka alakú, ablaktalan betonbörtönben él. Ezt előtte is sejtettem. És így is van.

Visszatértem. Nem azért, mert vissza akartam, hanem mert még nem jöttem rá, hogyan tudok kiköltözni, vagy folyamatosan és fizikailag is kijárni.

Szeretném elmondani, mit láttam odakint. Szilánkok hallatán az emberek vagy őrültnek néznek, vagy gyógyítóhoz küldenek, vagy azt mondják, ez érdekes lehet, viszont félnek. Az utóbbiakat tisztelem.

A wannabe-jógatanár exem minden őrültséget elhitt, amit olvasott. Meditált tizenkét éven át. Én megittam valamit, és láttam azt, amiben ő hitt, és amiben én nem hittem. Ettől kiborult, közölte velem, hogy szerinte ezek a szerek milyen energiaszinten vibrálnak. Aztán feladta élete álmát, a jógaiskolát, és dolgozik a bankban, amit utál, és azt írta nekem, hogy ő itt és most akarja élvezni az életet.

Az nem fér a fejébe, hogy igyon meg egy teát, amit főzök neki, és életében először talán ne csak nyomtatásban lásson csakrát. Ő hitt benne, nem én. Én csak a látvány alapján tippelek rá, és abból a tényből, hogy kétszáz alkalomból úgy százkilencvenszer láttam. Arany színű. Úgy ragyog, hogy időnként csukott szemmel a sötét szobában feküdve a retinámra gondoltam.

Ha nem csakra, akkor valaki ezzel integet nekem.

Örülök, hogy van, és hogy ragyog rám.

Egy másik dologról fél év után esett le, hogy az őrangyalom lehet. Egyáltalán nem úgy fest, ahogy elképzelnénk egy angyalt. Neki is csápjai vannak. Arrafelé ez a divat.

Abból jöttem rá, ő ki lehet, hogy találtam képeket, és a geometriából és a leírásokból következtettem rá. Ezután megmutatta az arcát. Azóta pláne le akarok vele feküdni. Rá fogok jönni, ez hogyan lehetséges. Ő türelmesen vár, és lebeg körülöttem. Van, hogy "józanul" is látok belőle egy villanást.

Röhej, amikor valaki azt mondja, hogy azt látom, amiben hiszek. Még fél évvel ezelőtt sem hittem angyalokban. 

Lassan az összes bibliai és egyiptomi szimbólumot láttam. Fogalmam sem volt róluk. Ez hogyan lehetséges?

Marad az, hogy kimegyek egyedül, megnézem, hogy még mindig ott van-e, és látom, hogy egyre jobban ott van. Leírom itt, ahol messze a legértelmesebb reakciókat kapom.

Időnként tudom, hogy egyedül vagyok, és az egész világot képzelem. Máskor felmerül, mi van, ha mégsem.

Tisztázzunk valamit.

Mindezt azért mondom el neked, hogy magamnak segítsek. Önérdekből teszem. Ha rájövök, hogyan tudok szerek nélkül vagy szerekkel kiköltözni, vagy rendszeresen fizikailag kijárni, felőlem mindenki punnyadhat abban, amiben szeretne. Minél kevesebben jutnak ki, annál jobb érzés, hogy nekem sikerült.

Újabban azt gondolom, hogy ha neked segítek, az jó nekem.

Máskor úgy érzem, valakik kezet (csápot) nyújtottak nekem, és ezt akár tovább is nyújthatom feléd, mert esetleg nem vagy kész találkozni velük.

Tegnap megnéztem az Arrival című filmet. Annyian lehúzták, hogy eddig kihagytam. Ebben az a vicces, hogy ha korábban megnézem, akkor nem fordulhatott volna elő az, hogy mindent azelőtt leírok, hogy látom benne. Például azt, hogy az idő nem lineáris, hogy van, aki segítene, ha nem félnél tőle, illetve hogy az emberiség kollektíven alkalmatlan a fogadásukra, és ezt ők is tudják.

Tegnapelőtt jöttem rá, hogy ideje elővennem.

Miért írom le ezeket, és látok pár nappal később egy filmet, amely erről szól?

Miért látom először csukott szemmel, és jelenik meg utána ebben a valóságban?

El tudod képzelni, milyen tudás és erő áll rendelkezésre azokon a "helyeken", ahová járok?

Ez más, mint amit valaki eufória céljából beszedne. Arra ott az extasy vagy a heroin. Az uttóbit nem próbáltam. Fájdalomcsillapító van itthon, és tudok fejben szorozni.

Van, amikor meginni se könnyű a gombateát.

Utána órákon át fekszem hanyatt mozdulatlanul. A paralízis már segítség, mert különben sem mozoghatok, különben megszakad az adás. Ma reggel kipróbáltam, és már a kezem mozgatása sem fér bele.

Ha mozgok vagy felkelek, akkor látom körülbelül azt, amit másoktól olvastam róla.

És némi extrát. Például, amikor kimegyek a fürdőszobába, a padló átlátszó. Zöld és sárga csápok és egyéb testrészek tekergőznek alatta. Rájövök, hogy egy tartályban élek egy földönkívüli világban. Ez vicces.

Amikor a falban, a csempe mögött látom a testet, amire vágyom, az zseniális. Már készen van, itt van, arra vár, hogy bele tudjak bújni. Utána majd ki kell találnom, mit kezdek a hadsereggel, amikor kiérkezik. Rendben lesz. Mindig is hittem, hogy a megjelenés és a tudás kéz a kézben járnak.

Mozdulatlanul hanyatt feküdni órákon át egy dolog.

Amikor előttem áll egy vénusz légycsapója - pióca - ragadozó démon három méter magas hibridje, az a másik. Volt, hogy fekete lények álltak körbe, és ahogy közelebb jöttek, fuldokolni kezdtem. Ezután beraktak egy gépbe, amely blokkolta a gondolataimat.

Olyankor felmerült, hogy ezt talán mégse kéne. Vagy mondjuk kevésbé gyakran.

Ha kinyitottam a szemem, eltűntek. Egyszer fordult elő, hogy utána telefonáltam.

Horrorfilmeket évtizedek óta nem nézek. Bár ez más. Akármennyire rémisztő dolgokat láttam, mindig találtam bennük esztétikát.

A horrorfilmekben látható gusztustalanság, rothadás és dekadencia az emberi elme vívmánya.

Mindenesetre a szinte esztétikus szörnyek is megviseltek. Sejtettem, hogy ezt ki kell bírnom, ha látni akarom, mi van mögötte.

Kétszázból úgy tíz alkalom volt igazán rémisztő. Ennek részben az lehet az oka, hogy például az izzó lávával borított, élethű pokolból, ahol a démonkutya bámul az arcomba, ma már mosolyogva feljövök.

Tanulási folyamat eredménye. A félelmet legyőzte a kíváncsiság.

Nézhetem úgy is, hogy valaki többszörösen meg akart győződni arról, hogy komolyan gondolom.

Egy ponton úgy döntöttem, felhagyok azzal, hogy kinyitom a szemem, lesz, ami lesz. Ezután volt pár alkalom, amikor úgy éreztem, hogy hello van.

Ha egy fotelben ülsz, vagy valaki veled van, ezeket nem látod. Szinte biztos, hogy jól érzed magad, nevetsz, és közben valamiből meggyógyulsz. Ezért lehetséges az, hogy bárkinek is ajánlom.

A fenti dolgokkal akkor találkozhatsz, ha körbe akarsz nézni odakint. Azért vannak, hogy visszafordulj.

Hatékonyak. Eddig senkivel nem tudtam érdemi és kétoldalú kommunikációt folytatni arról az óriás fehér tintahalról, amelyik magával hurcol, vagy arról, hogy melyik világban vagyok dinoszaurusz-sárkány, miért emlékszem rá, és hogyan felejthettem el.

Aki azt mondja, hogy ezeket hallucinálom, azt állítja, hogy az agyam szuperszámítógép, amelynek munka közben is maximum 0,1%-át használom, és ami valami ismeretlen okból képes arra, hogy olyan 3D és 4D fraktálokat generáljon és mozgasson valós időben, amelyeket egy felsőkategóriás földi számítógép hónapokon át számolna úgy, hogy közben nem csinál semmi mást.

Azt is állítja vele, hogy az agyam digitális.

Aki bármi olyat mond, ami arra vezet, hogy ezt a maximum 0.1%-ban használt szuperszámítógépet egy esőerdőben élő gombafaj képes aktiválni, és ez az evolúció eredménye, azzal többnyire akkor beszélek utoljára.

Szeretném, hogy tudd, létezik egy világ "odakint" (vagy idebent), amelyről az embereknek fogalma nincs. Ez a világ mindent, ami a művészetben és vallásokban valaha megnyilvánult a Földön, nagyságrendekkel felülmúl.

A valóság, amelyben itt élsz, ketrec, ugródeszka, vagy inkubátor.

Az élet, amelyet tapasztalsz, és kb. az összes tanítás, amelyet valaha hallottál, vicc.


 

update :: 2020. december 18., péntek, 13:38:02 :: 2 komment

Úgy hat éve nem jártam Magyarországon. Le vagyok maradva.

Ott elérhető már az a szolgáltatás, hogy kijönnek hozzád éjjel, ingyen elviszik a hűtőszekrényedet, és beraknak helyette egy másikat, ami ugyanúgy néz ki, és üres?

Hogy a hűtőmágneseket átrakják-e, nem tudom. Gondolom, igen.

Itt remekül működik, csak sajnos nem emlékszem, hol rendeltem meg, és a honlapjukat sem találom. Szeretném kérni, hogy jöjjenek gyakrabban. Ha minden reggel üresen találnám a hűtőt, tök gyorsan lefogynék.

 
1 2 3 >