rebuild :: 2008. október 26., vasárnap, 14:51:53 :: 57 komment
Kisgyermekkoromban már nem voltak háborúk.
Kisgyermekkoromban karácsony volt. Ha behunyom a szemem, ma is érzem a fenyő illatát. Hallom a csillagszóró vasszemcséinek percegését. Látom magam előtt a sötét foltot, amelyet a nagyapámék vajszínű linóleumpadlóján a bőrömbe fúródó szikra miatt elhajított, izzó fém hagyott. Ha szinesztéziás lennék, újra hallanám a zselés szaloncukor lila illatát. Bizony, a költészetre a neurológia válaszol.
Ha nem karácsony volt épp, akkor születésnap, vagy sárga fényű lámpánál olvasott mese. Nem tudom, hogyan történhetett. Nyilván az agy ebből a korszakból a számára kedveset menti formalinba. Életem egyik első meghatározó emléke a fa alatt lapuló Holdautó, ami a közepén található kürtőből kiáramló levegővel hungarocell labdát levitált. Ha utálod az év végi, őrült rohangálást, gondolj arra, hogy a karácsony a gyerekek ünnepe. Tégy bármit egy gyerekkel karácsonykor, élete végéig emlékezni fog.
A sárga fényű lámpa alatt lassan összeálltak a nyomtatott betűk. Hittem a fa rostjaira vitt festék minden szavát. Akkor még nem tudtam a kommunizusról, a "Kérdezz, felelek mindenre" című könyv hiába próbálta belém oltani a népköztársaság eszméit és vívmányait, ám az engem foglakoztató kérdésre sem válaszolt: miért vezetik a fémek az áramot. Egészen a gimnáziumig kellett várnom, hogy rájöjjek, a tudomány legfeljebb arra ad suta és téves választ, "hogyan", arra soha nem felel, hogy "miért".
Az olvasásnak köszönhetően az mindenesetre világossá vált számomra, hogy régen voltak háborúk. A "régen" fogalma minden ember számára érthető: gyerekként a szüleid vagy a nagyszüleid fiatal évei, geológusként a Jurassic parkhoz vezető prológ, csillagászként az a kor, amelyben a csillaggá tömörülő galaxisközi por öngyulladása még az újdonság erejével hatott, egyszóval a történelem olyan szakasza, amelybe a lábadat minden erőfeszítésed ellenére biztosan be nem teheted.
Rossznak láttam a háborút, hisz gyakran sérüléssel jár, sőt, akad, aki belehal, ha túl közel megy az ellenséghez. Aki távol marad az ellenségtől, azt kinevetik otthon a nők, mondta apám. Tehát régen háborúztak, mert buták voltak az emberek. Végül magukhoz tértek a mákonyos öntudatlanból, és felismerték, mennyivel jobb a békesség.
Később megtudtam, hogy még mindig vannak háborúk, szerencsére nagyon messze - ennek örültem, és reméltem, szólnak nekik, hogy abba kéne hagyni már.
Aztán jött a felismerés, mint Tom Cruise nejére a szcientológia: a világ jelen állapotában bármikor kitörhet újabb háború. Itt, most, nekünk. Elborzasztott a gondolat. Reméltem, megúszom, és tudunk vele várni még néhány évtizedet. Hálát adtam, hogy még nem éltem át.
Szellemi fejlődésünk nélkülözhetetlen záloga elismerni saját térképünk fehér foltjait. Tudomásul venni, hogy akadnak rajta hibásan felrajzolt területek. Legyen szó a gyöngytyúklevesbe szórt sáfrány optimális mennyiségéről, párunk születésének pontos dátumáról, vagy arról, amit a háborúról gondolunk.
Ha létezik valami, ami akár rövid időre képes visszafordítani a dekadenciát, az, ha ember ember ellen egyszer végre elindul.
A fronton ismeretlen minden lelki baj. Kivéve a skizofréniát és a bipoláris depressziót. Ennek a kettőnek szervi oka van. Az összes többi képzelt betegség a civilizáció szorításában vergődő lélek hisztérikus sikolya.
Életünk kockáztatásával földalatti mozgalmat szervezni a diktátor ellen, és közben rálelni szerelmünkre valódi romantika. A második világháborúban az angol hadsereg rádióüzeneteit matematikai módszerekkel, kézi számítással kódolták. A fronton felderítő férfiak rejtőztek, a stúdióban biorobot nők foglaltak helyet. Az üzenetek titkosítása és visszafejtése órákat vett igénybe. A legkisebb hiba az egész üzenetet tette értelmetlenné. Minden felesleges szó kockázatot és hosszú-hosszú többletmunkát jelentett. Az üzenetek végéhez mégis szerelmes szavakat fűztek a felderítők és a kódfejtők. Napokig vártak a válaszra, órákat töltöttek az értelmezéssel, miközben a halállal néztek farkasszemet, illetve a körmüket lakkozták. Mi lehet ennél csodálatosabb?
Újjáépíteni a lerombolt várost, síneket fektetni és falakat húzni nem csak összekovácsolják az embereket. Ez új ígéret, új illúzió. Remény, hogy okosabban, bölcsebben élünk majd. Lerakjuk az új és jobb kor alapköveit.
A békesség értékét és a mindenféle irányt szem elől tévesztett időszakban a háború lehet az egyetlen megváltás.
Épp annyi éves vagyok, amikor az ember kezében jól áll a gépegyver. Fizikai tűrőképességem elfogadható. Nem zártam le végleg a "szabad-e embert ölni" kérdését. Még pislákol bennem a kíváncsiság.
Úgy gondolom, ha jönnie kell, hát jöjjön. Essünk rajta túl.
ana :: 2008. október 16., csütörtök, 21:11:48 :: 51 komment
social science lifestyle
Hosszas elmélkedés következik a pro-anorexiáról. Dőljetek hátra a székben, hozzatok csokit, készítsétek elő a chipset és a nesteát.
A pro-anorexia progresszív tudományos szemléletet jelent: ma már nem minden betegség, aminek latin neve van. Például az anorexia nervosa az orvosok állításával ellentétben ideális állapot, sőt, az egyetlen, amelyben magára valamit adó nő létezni akar. A pro-anorexia - ana - kialakítását segítő weboldalak elszánt látogatói belekóstolhatnak a topmodellek életébe.
Akár illatos gombák a mezőn a friss, tavaszi esőre adott válaszul, egyre több ilyen site üti fel a fejét az interneten. Most jó anásnak lenni. Széles kínálatból csemegézhetünk.
És miért ne? Jómagam kifejezetten szeretem a homokóra alakú, nagy mellű, nagy fenekű, vékony derekú nőket. Ha minden egyéb paraméter optimális (van hozzá jótállás), ilyet választanék. Szépnek találom még a sportos, izmos nőt, ha a férfias vonások mögé bújva nem tűnik el belőle a nőiség. És jól mosogat. Voltaképp csak az átlagos, a punnyadt és a túlsúlyos női test nem érdekel. A kedvem a feltűnő és arányos testalkatban lelem. És hiába tagadják az orvosok és a maradi szülők: sok anorexiás pont ilyen.
Ha a lelki hátteret nézem (a lélek fontos, a nő sem csak csontból és bőrből áll), a homokóra-alkat egyszerű adottság. Mellre gyúrni nem lehet. A legszebb testű nő, akit valaha láttam (nem, ne haragudj, nem rád gondolok) életében nem dolgozott egyetlen percet sem az alakjáért. Ezzel szemben izmosnak lenni kitartó és kemény munka. Legalább ilyen kemény meló a pro-anorexia.
Számomra az eltökéltség roppant vonzerővel bír. Nap mint nap szembenézni a testünk kielégítetlen vágyai okozta kínokkal embert próbáló feladat. Nagyi háta mögött kihányni a finom süteményt vagy kalórianaplót vezetni a félbevágott ropikról vegytiszta akaraterő. Olyan sűrűségű elszántság, mint a jófajta juharszirup: alig akar kifolyni a palackból.
Dugdosni az ételt a szülők elől, mindenféle mesét előadni, hol mit ettünk, a vékonyságot rejtő ruhákba öltözni mind-mind fejlesztik a szürkeállományt. Az anások szellemes, szórakoztató lányok: "Ha éhes vagy mosogass el. Nekem mindig felfordul tőle a gyomrom". "Ha már nagyon nem bírod ki, hogy ne egyél, tedd mások előtt, így nem kezdenek el gyanakodni". "Egyél nagyon lassan, és figyeld, ahogy mások undorítóan tömik magukat és a szemed láttára híznak". "Ha már valaki nagyon komolyan veszi a kalória-számlálást, nem árt tudnia, hogy egy átlagos adag geciben 15 kcal van". "Ha gyógyszert vagy vitamint szedsz, lehetőleg hányás után vedd be őket".
Tetszetős. Ám sajnos az Ana istennőhöz imádkozó lányok képei bizonyítják, nem minden anás dekoratív. Mi több, a képeket böngészve erősen ambivalens élményekkel lettem gazdagabb. Végül megéretttem az anorexia lényegét. Felfogtam valamit, amiről hallgat az orvostudomány.
Egyszerűen arról van szó, hogy egy anás lány testén elképesztően ocsmányul fest minden ottfelejtett zsírmolekula. Míg egy erős testalkatú nő vastag combja és izmos vádlija izgató lehet, a kezdő nádszálkirálylányon a legapróbb párna is végtelenül visszataszít. Olyan érzést kelt, mintha haj nőne a melle közepén. Több, mint nem odavaló: egyszerűen beteges.
A gyanútlan férfi szeme a kiálló kulcscsontról indul, amelyre a barna bőr teljesen ráfeszül. (Figyelem, a szolárium fogyaszt, és ha barna vagy, kívánatos leszel, mint egy bögre gőzölgő, habos kakaó). A hegyes csontot látva az ember azon tűnődik, vajon melyik akkupunktúrás pontot kezeljük magunkon, ha majd erre a lányra ráfekszünk. Aztán jönnek a bordák. Ha mégis éhes, gyalulhat rajtuk magának uborkát. Tekintetünk akadály nélkül, szlalomban halad lefelé az impozáns területen, melleket keresni felesleges. Ám mindjárt jön a köldök, csupa izgalom, vajon orvosi fémmel perforálta-e, vagy félt, hogy elvérzik azonnal? És hopp, mi az ott? Csak nem beépült egy almássütemény? Jézusmária. Ez rettenetes.
A lány helyében, ha a tükörbe néznék, ott azonnal elhánynám magam. Nem épp fogyókúrás céllal. Csak úgy.
Kiscsillag, kérlek, szedd már össze magad. Ha így folytatod, és csak állsz, a szádba repül a sültgalamb. Nem érzed, hogy nagyon gyorsan kezdeni kellene valamit magaddal? És addig villámgyorsan takard el a hasad.
Tessék lefogyni szépen, igazán. Ha már elkezdted, csináld rendesen. Különben nagyon csalódottak leszünk.
Nincs szívszorítóbb látvány, mint egy kudarcott vallott pro-anorexiás.
happiness :: 2008. október 16., csütörtök, 13:49:24 :: 54 komment
tech
Aki őszintén és tiszta szívből képes örülni egy Macintoshnak, azzal túl sok jó még nem történhetett az életben.
cut :: 2008. október 13., hétfő, 16:55:06 :: 29 komment
A KlubD témát lezártnak tekintem.
A további színvonalzuhanást elkerülendő a számomra érdektelen vagy nem odaillő kommenteket moderálni fogom.
Akiket kitettem, ne akarjanak visszajönni.
Rövid indoklás: nem tetszett, amilyen irányba elmegyünk. Pont.
past haunts :: 2008. október 11., szombat, 01:33:25 :: 42 komment
social
Szerencsés ember az időben visszafelé haladva elképesztő mértékben elhülyül.
A többieknek sajnos nem sikerült érdemben fejlődniük.
Óvakodj az olyan embertől, aki úgy gondolja, már gyerekkorában okos volt.
A valódi szégyen az, ha a múltunkban nincsenek olyan döntések és cselekedetek, amelyeket a mai fejünkkel szégyellenénk.
heaven :: 2008. október 11., szombat, 01:28:04 :: 47 komment
spiritual
Tudjátok, mi ez?
Ide mentek, ha jók lesztek.
profiler :: 2008. október 11., szombat, 00:00:00 :: 3 komment
social
"Ezek csak külsőségek". Ismerős szófordulat?
"Nem a ruha teszi az embert. A szépség múlandó. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni ezekről az igazságokról. Szerencsére vannak, akik időnként eszünkbe juttatják. Ők a valódi emberi értékek őrzői.
Félek, ez mind nem elég. Bizonyosan gyártani kellene olyan mérőszalagot, amely a belső értékek határait mutatja. Az elejét odatenné az ember a lelke helyére (a gyomor tájéka a természetgyógyászok szerint, keresztényeknél szív vagy vese), aztán valahol 17 cm környékén jönne egy rovátka: "ezek már a külsőségek, vigyázz".
Külsőség, tehát értéktelen.
A magam részéről szánom azokat az embereket, akik nem tudják, hogy a női szemöldök íve nagyjából fél A4-es oldalnyi lélekrajznak felel meg. (Akkor is, ha nem szedik). Hogy a ruha nem véletlenül, nem sorsolásos alapon kerül reggelente ránk, hanem először kiválasztjuk a boltban, majd a szekrény előtt állva, az érzéseink és a gondolataink által vezérelve kombináljuk őket. Ha ránézünk valakire, és látjuk, hogy hajlandó mozogni, sejthető, milyen életmódra számíthatunk vele. Szintén tudható, mennyi közös beszédtémánk lesz, ha a másik napi négy órát tölt az edzőteremben.
Az emberek járása tömény kitárulkozás. Még a léptek hangja is a belső világról mesél. A magunk köré választott színek, a saját bútorok, az elfogyasztott étel minősége mind-mind összefügg azzal, hova helyezzük magunkat a világban.
A "külsőségek" szó emlegetése azoknak a felületes embereknek a butasága, akik képtelenek átlátni az összefüggéseket.
the fall :: 2008. október 09., csütörtök, 21:56:54 :: 6 komment
cinema
Tarsem Singh lovak iránt érzett perverz szexuális vonzalma a Sejt óta nem titok, az eszköztár finomodott csupán, már ha az üveglappal való élveszeleteléshez képest árnyalt önkifejezésnek tekintjük, hogy hosszú perceken át, lassított felvételen, Beethoven hetedik szimfóniájára kiemelik a vízből a kettétört állatot, hogy aztán a következő képkockán fejjel lefelé szivárogjon be a kulcslyukon.
"Találd meg az állatod, a szellemi vezetőd". E szavakat mormolva kente Jung reggelente a vajaskenyeret. Tarsem biztosra megy, neki az egész anima-állatkert kell, a bundájából vért rázó farkas (Sejt), az óceánban úszó elefánt, a szájat a halálsóhajjal együtt elhagyó, szürke madarak, a mesében felnövő kislány válláról tovarepülő, hófehér galamb.
A Fall azon kevés filmek egyike, amelyekért szükséges volt feltalálni a színes fényképezést. Barangolás a Baraka világában. Spirituális rekreáció.
A Fallban ököllel verik véresre az öngyilkos fejét.
9.5 / 10
welcome :: 2008. október 09., csütörtök, 05:02:45 :: 28 komment
science
Tökéletes bizonyossággal tudom, nem létezik evolúció. Én ezt kaptam ajándékba a pálya elején - mindenkinek máshogy segítenek -, mégis el kell ismernem, hogy bár korábban soha, idén bizony új faj keletkezett.
Egy egészen új muslicáról lesz most szó - tudományos neve: harmatlégy -, úgyhogy, ha kérhetem, maradjatok velünk.
Az állat minden jel szerint az én konyhámban jött létre, vélhetőleg hagyományos muslincából, és a hozzám közel lakók már találkozhattak vele, a hírek szerint ugyanis terjeszkedik, például a Szentendrei szigetre igen rövid idő alatt eljutott.
Mint ismeretes, az alap-muslica cefrén él, ami lehet erjedt vagy romlott gyümölcs, esetleg cukros víz némi díszítő habbal a tetején, ínséges időben rothadt tök vagy paradicsom. Tehát csupa olyan, ami nálam - húsevő lévén - biztosan nem fordul elő, a romlott cukros vizet kivéve, amelyből, mi tagadás, időnként elképesztően komoly készlettel rendelkezem.
Régen úgy ment, hogy ha az ember lakását ellepték a harmatlegyek, kidobta a romlott szőlőt, kiöntötte a cukros vizet, és ezek az apró és alapvetően vicces rovarok néhány nap alatt nyom nélkül eltűntek.
Az új muslica táplálkozási szokásai egyelőre ismeretlenek. Leginkább arra tippelek, hogy egyáltalán semmit nem eszik, mert ha mégis, akkor borzasztó következtetésre jutok. A lefolyóból száll felhőben, mint valamiféle lény, amelyet kiskorában lehúz az ember a vécén, aztán több méteres szörnyként tér vissza a csatornából, bosszút állni az elszenvedett sérelmekért.
Muslicafelhő kering a konyhában hetek óta, ott, ahol egészen biztosan nincs semmi olyan, amit hagyományos muslica elfogyaszt. Igyekszem kevés időt tölteni velük, a cipőt a lábamra már egészen halkan veszem, a szobából a lépcsőig osonok, nem mintha félnék tőlük, hiszen nem bántanak, csak nem szeretem, amikor több ezer apró légy egyszerre repülni kezd. Éjjelente nyitva hagyom az ablakot, várom az első fagyokat. Egyelőre annyit értem el, hogy az ismerősöknél is megjelent ez a természeti csoda, talán mégse lett volna hülyeség a karantén, fagyasztás helyett.
Jobb ötlet híján holnap megpróbálom felturbózni az ugrópókokat.
die welle :: 2008. október 06., hétfő, 03:36:50 :: 11 komment
cinema
A Hullám a többi világháborús, holokausztos, nácis mozihoz hasonlóan azt a régi és súlyos kérdést feszegeti, hogy mi a jobb: ha filmet rendeznek a németek, vagy ha háborút. És bár a germán mozgóképek láttán a válasz első nekifutásra triviálisnak mutatkozik, ne feledjük, az első két világháborúba több tízmillió ember halt bele, tehát a mérleg másik serpenyője sem üres teljesen.
Annyi bizonyos, hogy jobb lett volna németek helyett színészekkel kísérletezni, ha már a történet alapjául szolgáló könyv Amerikában játszódik. Vagy forgathatták volna Magyarországon, a színészek nálunk sem jobbak, viszont - hála a jó égnek - pont van egy gárdánk (sőt, úgy fest, hogy már kettő), és akad néhány erdei és mezei őrsereg is, tehát a ruha- és az emberanyag adott, maradt volna pénz a speciális effektekre (számítógéppel utánrajzolt mimika).
A Hullámban az a legrosszabb, hogy bár normális és egészséges ember számára klisésnek és erőltetettnek tűnik, pont olyan, mint az ébredező szélsőjobb realitás.
7 / 10
we know who you are :: 2008. október 04., szombat, 23:44:40 :: 3 komment
politics social
Tarka Magyar tüntetés
- Többnyire azok vannak itt, akiknek 5000-nél kisebb a user id-juk az iwiwen.
- Valóban. És akik tudják, mi az a user id. És hogy ez ebben az esetben mit jelent.