out of order :: 2013. október 20., vasárnap, 14:54:32 :: 0 komment

Mark a csarnokban állt, és a monstrumot nézte.

Ijesztő szerkezet volt.

Titán-karbid kések csillogtak a tetején.

A kések alatt lévő plazmagenerátorok a Napénál is forróbb hőmérsékleten táncoló részecskéket őriztek. Ezek részecskék semmi másra nem vágytak, mint hogy kiszabaduljanak az elektromágneses ölelésből.

A vezérlőegység kristályaiban egyenes vonalakon és derékszögek mentén szaladgáló fénygömbök szállították az információt.

Derengésük tükröződött Mark arcán.

Egy tábla lógott a szerkezeten. Ez állt rajta:

"Gép, ami nem öl meg."

- Végre valami jó hír - gondolta Mark.

Elindult a gép felé.

A lábaiban lévő atomok együtt mozogtak. Pedig semmi kapcsolat nem volt közöttük. Se lánc, se drót, se fonál. Csak a néma űr. Valahonnan mégis tudták, hogy együtt mennek. Mark testében az összes atom tudta ezt. Egyetértettek mind.

Talán azért, mert Mark teste tetőtől-talpig csillagok porából épült fel.

Csillagok porából épült fel minden.

Mark odaért a vezérlőpanelhez, és megnyomta a gombokat. Össze-vissza nyomkodta őket. A tábla nyújtotta biztonság tudatában. 

Áramütést érzett a feje tetején.

Az érzést a gépből kicsapó elektromos ív okozta.

Aztán nem érzettt semmit.

A titán-karbid kések a másodperc töredéke alatt szabdalták a testét ezer darabra.

A generátorokból kiszabaduló, Napnál is forróbb részecskék plazmává olvasztották Mark atomjait.

Por sem maradt belőle, amit az anyukája felismert volna, ha odahívja valaki.

A gép oldalán egy másik tábla is lógott, amelyet Mark nem vett észre:

"Sajnáljuk. Üzemen kívül."

long distance call :: 2013. október 13., vasárnap, 14:43:07 :: 3 komment
dialogue politics

- Hallo.
- Örülök, hogy hívtál. Hogy vagy?
- Jól. Albérletet keresek. Nálatok mi újság?
- Most voltunk a nagyiéknál. Gábor megmutatta nekik a rezsiházifeladatát. Amire rezsipirospontot kapott.
- Szuper. És a többieknek hogy megy az iskola?
- Krisztiék a rezsiharkályt tanulták rezsibiológiaórán. A rezsiiskola melletti rezsierdőben megnézték, ahogy a rezsifa rezsitörzséből szedi ki a rezsiférgeket.
- Jó, hogy élőben látnak állatokat. A madaraknál tartanak bioszból, a fáknál vagy a férgeknél?
- A rezsimadaraknál. Múlt héten tanulták a rezsifüles rezsibaglyot. Tudtad, hogy csak a rezsitollaitól van olyan okos rezsifeje? Ha leöntöd forró rezsivízzel, pont úgy fest, mint egy leforrázott rezsicsirke.
- Hallottam róla. Még nem próbáltam ki.
- Déneske meg rezsiintőt kapott, mert a rezsiszomszéd rezsimacskájának a rezsifülére rezsiruhacsipeszt tett. Szegény rezsicica három rezsinapig rohangált és nyávogott rezsifájdalmában. De előtte még jól megkarmolta Déneske rezsikezét. Be is vittem a rezsikórházba, ahol a rezsiorvos barátod dolgozott, amíg itt élt.
- És hogyan kapott intőt a szomszéd macskája miatt?
- Rezsiősztől a rezsiszomszéd a rezsiiskola rezsiigazgatója.
- A volt gondnokból igazgató lett?
- Ő kapta a legtöbb rezsialáírást.
- Az iskolaigazgatáshoz?
- A rezsirezsicsökkentéshez.
- Zajlik az élet.
- Olyan furcsán beszélsz. Mintha rezsiakcentusod lenne. Alig értem.
- Talán azért tűnik így, mert a németben és az angolban nem a szavak elején van a hangsúly.
- Gábor ezt máshogy tanulta.
- Tanulnak nyelvet? Ez jó. És a fizika hogy megy neki?
- Most kapott rezsielégtelent.
- Miért?
- A rezsiszabadesést tanulták, és ő rosszul számolta az elszabadult rezsihajóágyu rezsigyorsulását a rezsidolgozatban.
- Mennyi most nálatok a gyorsulás szabadesésben?
- Rezsiszeptember óta már csak 5.7 rezsiméter per rezsiszekundumnégyzet. Nálatok?
- 9.81.
- Olyan sok?
- Hozzá lehet szokni.
- És tovább emelik, igaz?
- Nem hiszem. Elég régóta ennyi. Alkalmazkodik hozzá az izomzatunk. Nálatok már kisebbeket esnek a nyugdíjasok?
- A rezsitévé szerint igen. És mondd, vannak már kint rezsibarátaid?
- Persze. Négy hónap alatt igaz barátságok alakulnak ki egy új országban.
- Akkor most teljesen magányos vagy?
- Tudod, ez egy folyamat. Úgy döntöttem, hogy itt építem tovább az életemet.
- Nem hiányoznak a régi rezsibarátaid? Ha itt maradtál volna...
- A barátaim egyik fele, akikkel az elmúlt tíz évben együtt buliztam, már Londonban él. A barátaim másik fele, akik tanultak, már Németországban él.
- Biztos nem maradt itt senki?
- Egy-kettő.
- Na, ha itt lennél, velük biztosan lennének jó rezsibeszélgetések.
- Biztosan.

language in 3d :: 2013. október 08., kedd, 20:39:16 :: 0 komment
dialogue language swiss german

- Új terembe vittek ma az elemgyárban.
- Mondtam én, hogy előléptetnek. Nem hiába van egy diplomád és egy coach tanfolyamod.
- Olyan zaj volt, hogy fülvédőt kellett felvennem. Amin szőrös tappancsok voltak.
- Nyuszikból vágták le őket?
- Igen, de nem fájt nekik.
- Persze. Hagyjuk a horrort, még dolgozni szeretnék. Nem kell kiborítani.
- És nem értettem egy szót sem abból, hogy mit kell csinálni ott.
- És a zajra fogtad? Némettanárként hülye érzés lehet, hogy nem érted a németet.
- Ez valami sváb dialektus. Nem hochdeutsch. A kolléganőimet sem értem ebéd közben.
- Mert svábul beszélnek, vagy mert oroszok? Én biztos szót értenék az orosz nőkkel. Tetszőleges nyelven. Nem mintha a németekkel nem. Ha Svájcban megszólít egy nő az utcán vagy egy bárban, ha nem kurva, akkor német. Tegnap a buliban odajött egy, hogy milyen béna ez az ország. Mert nála otthon tetszőleges hangerőn üvölthet a zene, és ettől ő jól érzi magát. Svájcban viszont 100dB a limit. És hátra mutatott. És tényleg ott volt egy vörös, digitális kijelző. Mutatta, hogy 96, 97, 102dB...
- Komolyan?
- Igen, és eszembe jutott, hogy ezzel együtt sehol nem láttam annyi embert füldugóval bulizni, mint Svájcban. Még a Street Parade-en, egy szabadtéri partyn is füldugóval mászkáltak.
- És röhögtél rajtuk?
- Nem. Mert nekem is volt. Beilleszkedtem.
- Van, aki a gyárban mulat füldugóval, van, aki a partyn.
- Techno. Nincs nagy a különbség.
- Milyen volt?
- Nem tudom. Nem hallottam.
- A hétvégi.
- Oliver Lieb? Ő 16 éves korom óta az egyik kedvencem. Nem hittem, hogy valaha élőben látni fogom. Svájc már csak ilyen. Sosem tudhatod, melyik sarki kocsmában lép fel a kedvenc előadód. Pár hete a Liquid Soult hagytam ki. Döbbenetes. Mindenesetre Oliver nem tiszteli a törvényeinket. Egyszer felugrott 110dB-re a kijelző. Mondtam is a német nőnek, hogy hívjuk ki a rendőrséget. Nevetett. Fura, hogy értette.
- Németül beszéltetek?
- Angolul. És a németek utálják a Swiss Germant. Nem mintha értenék. Először én is azt hittem, hogy francia, csak még meg is fáztak hozzá. Az a legjobb, hogy a svájciak sem feltétlen értik egymást. Például a baseliek nem szeretik a zürichieket, mert Zürich kanton ellenük szavazott a csatlakozáskor. Ezért még azt is máshogy mondják, hogy ja és nein. Aztán, ha nem akarják szívatni egymást, vagy pénzről van szó, átváltanak hochdeutschra. Vicces. Én odaáig jutottam, hogy a "du bist"-et már értem, amikor s-sel mondják, és nem sz-szel.
- Na, ez az, itt is s-eznek nálunk.
- Hasonló dialektus lehet. Közel laksz Svájchoz.
- Igen. És van egy ilyen jelenség, hogy ha északról dél felé mozogsz, változik a nyelv.
- Komolyan?
- Igen.
- Hallottam róla. És tudod, mire gondolok? Még nem mertem elmondani senkinek. De benned megbízom, hogy nem röhögsz ki.
- Mondjad.
- Úgy sejtem, hogy amit az imént mondtál, hogy változik a nyelv, az nem csak észak-déli irányban igaz. Ha keletről nyugat felé mozogsz, akkor is változik. Egy ideig azt hallod, hogy "jó reggelt", "jó reggelt", "jó reggelt", mész, mész mész, és egyszer csak azt mondják, hogy "guten Morgen".
- Tudtam. Tudtam, hogy nem hagyod ki.
- Az igazán titkos megfigyelésem, amiről még beszélni is alig merek, hogy ha fentről lefelé mozogsz, akkor is változik. Például az óceánjáró fedélzetén azt mondják, hogy "good morning". Száz méterrel feljebb azt mondják, hogy "vinny-vinny-vinny" (a sirályok). Száz méterrel lejjebb azt mondják, hogy "p p p p p" (a halak). És ha tovább mész lefelé, úgy köszöntenek, hogy "hrr hrrr köhh köhhh". Az a szénbányász dialektus. Gyakorlatilag bármelyik tengelyen mozogsz, a nyelv változni fog. Ezért, ha egyszerű némettanárként északkeletről elindulsz délnyugatra, sréhen, és közben még a Föld magja felé is közelítesz valamelyest, abból k. nagy pofáraesés lesz.
- Egyelőre nem mozgok semerre, mert ebben a nyamvadt elemgyárban, amit utálok, félmunkaidőben többet keresek, mint a tesóm Magyarországon egy multi cég pénzügyi igazgatójaként.
- Látod, látod. Csak volt valami értelme elvégezi azt az egyetemet.
- Kösz.
- Lesz ez még feljebb.
- Azt mondod?
- Azt. Csak nehogy aztán ott fent tényleg semmit se érts abból, amit mondanak neked.

where to go :: 2013. október 06., vasárnap, 14:48:47 :: 24 komment

Amikor kapcsolatba lépek emberekkel, előbb-utóbb vitatkozni kezdenek velem, hogy miért nem űzöm gyakrabban azokat a tevékenységeket, amelyek leállítják az agyműködést.

Utazás. Sportolás. Ülni a hidegben.

Ma már tudom, hogy felesleges elmondanom nekik, hogy ezeket ismerem.

Hiszen leereszkedni könnyebb, mint felkapaszkodni. Én már jártam ott lent. Próbaképpen. Rémisztő élmény volt, de legalább van összehasonlítási alapom. Hogyan mondjam el ezt annak, akinek nincsen?

Ha egy hal arról győzköd, hogy úszni jó, vajon adekvát válasz az, hogy detektoros rádiót építeni is jó?

Esetleg építhetném úszás után. Este.

Persze.

Aki azt állítja, hogy a sportolás segíti a gondolkodást, az még az életében nem gondolkodott.

Jobban tolerálom azt, aki kimondja, hogy azért jár konditerembe, hogy kikapcsolja az agyát. Ez legalább őszinte. Elfogadom, még ha kétlem is, hogy valaha be volt neki kapcsolva.

Ha van olyan dolog a világon, ami engem boldoggá tesz, az az, amikor az agyam felpörög.

Egyhelyben szoktam ülni közben. Esetleg sétálok.

Szerencsés esetben nincsenek utazós-sportolós emberek a közelben.

(Mondom ezt úgy, hogy piszkosul tetszenek a sportos, izmos nők. Boldogan jönnék össze body builderrel. Ha okos.)

A sportolás a testet erősíti. Egészségesebbé tesz. Az egészséges test nem akar nyolc-tíz órán keresztül egy helyben ülni. Nem érzi tőle jól magát, nem erre lett tervezve.

Aki valaha végzett alkotó munkát, tudja, hogy hozzáfogni 1-3 óra. Ennyi kell ahhoz, hogy megfelelő állapotba kerülj. Ha összesen négy órád van rá, el sem kezded. Ha tudod, hogy három óra múlva jön valaki, vagy fel fog hívni, akkor három órán keresztül nem fogsz alkotni.

Ha a tested lázad a nyugton maradás ellen, akkor sem.

Megjegyzem, a programozás nem mindig szigorú értelemben vett alkotó munka. Van, amit meg lehet fél óra alatt csinálni, közben telefonálva. Van, amit a vonaton ülve is megírsz. Még "kollégák" között, az irodában is lehet dolgozni. Feltéve, hogy fürdenek.

És ezekből vígan meg lehet élni. Sőt, ezekből a munkákból könnyebb megélni. A megrendelések nagy része ilyen jellegű.

Rutinfeladatokhoz nem szükséges elmélyülés.

Hasznosak is a társadalom számára, szeretni is lehet őket.

Az alkotáshoz kevés közük van.

Ezért van az, hogy rengeteg, látszólag szellemi munkát végző ember soha nem mélyül el. Ezért nem érti, hogy miről beszélsz. Nem érti, hogy miért nem ülsz le három órára dolgozni, és hogy miért nem sportolsz naponta.

A paleoval is az a baj, hogy minél szigorúbban veszed, annál egészségesebb leszel - és annál kevésbé fogsz alkotó munkát végezni. A cukor a tested egyik ellensége, de az nem véletlen, hogy az emberiség technikai fejlődése az utolsó 100-200 évben exponenciálisan felgyorsult. Azóta történik ez, amióta a társadalom finomított szénhidrátot zabál. Az agy egyetlen szerv, amelyik kizárólag cukorral működik. Az nem sztereotípia, hogy szinte az összes programozó pizzán és kólán él, hanem következmény.

A hidegről nincs mit mondanom. Ha azon gondolkodsz gépelés közben, hogy mozognak-e még az ujjaid, és recsegnek-e közben, vagy hogy most épp melyik pulóvered akadt bele az asztalba, és egyébként is, miért van asztal, miért van szék, miért nincs még az agyad rákötve a számítógépre, azzal több pénzt pazarolsz el, mint azzal, ha felcsavarod a fűtést.

Napi 20-30 perc mozgás viszont jót tesz a munkának. És a fázás szubjektív. Ezekkel a témákkal még dűlőre lehet jutni.

Az utazás az igazán primitív hobbi.

Nem azért, mert nincs értelme. Egyik időtöltésnek sincs több vagy kevesebb értelme a másiknál. Azt se tudjuk, miért lettünk teremtve, hogyan rangsorolnánk bármit?

Aki szeret utazni, utazzon, aki szeret sakkozni, sakkozzon, aki olvasni szeret, az olvasson. Idáig rendben van.

Ha találkozol azzal, aki teniszezik, nem akarja megmenteni az életedet a tenisz által. Aki bridzsezik vagy pókerezik, nem akarja bizonyítani neked, hogy ezek nélkül a te létezésed csökkentett értékű.

Ellenben össze sem tudom számolni, hány ember akart meggyőzni arról, hogy az, hogy nem utazom, több mint rossz. Hogy nem tudom, mit hagyok ki. És hogy emiatt nem összeegyeztethető az életünk. Ez a legjobb.

Pedig szeret beszélgetni is.

Honnan tudja valamiről, hogy szereti, ha még nem csinálta?

Azon tűnődöm ilyenkor, hogy létezik-e akár egyetlen időtöltés a világon az utazáson kívül, amire az állatok is képesek.

Eljutni A pontól B pontba az eukarióták, tehát a sejtmaggal rendelkező élőlények óta nagyjából mindenkinek sikerül. Még a zöld szemesostoros is arrébb tudja magát csapkodni a csápjával a pocsolyában. Pedig ő félig növény. (Nem mintha ez jelentene bármit, Szarumán orkhadseregét konkrétan a fák rohanták le.)

A helyzet az, hogy utazás az egyetlen hobbi a világon, amelyhez nem kell idegrendszer.

Egyetlen egy idegsejt sem kell hozzá. A papucsállatka folyamatosan utazik.

Különös, hogy mennyi ember büszke olyanra, amire a trágyában önmagát előrerágó giliszta nem büszke. Hogy mennyi ember érzi többnek a saját életét az enyémnél azért, mert megtette az egytízmilliomodát annak, amit megtesz bármelyik vándorfecske.

De a Barakát, persze, nem látta.

És ha berakod neki, azt mondja, szépek a tájképek, aztán mire a földönkívüliekre emlékeztető barlangrajzokhoz értek, elalszik.

Ezek a világutazók, ha épp nem a tengerpartot, akkor csupa olyan helyet - Akropolisz, piramis, római templom - látogatnak meg, amiket az emberek azért építettek, mert keresték az isteneket. Keresték Istent.

Van, aki ezért épít templomot.

Van, aki ezért ír könyvet.

És van, aki oda tud utazni, és erre büszke.

Van, aki a távcsövet bámulja egy életen át. Van, aki a csillagokat.

Ha az utcán sétálok, nem azért megyek neki kis híján az embereknek, mert nincs rutinom az utazásban, hanem mert épp egy másik bolygót látok magam előtt, ahol tündérek és démonok vívnak háborút a kristályokból épült, kéken derengő robotok ellen.

Ahhoz, hogy hazaugorjak, elég, ha fél órán át nem szól hozzám senki.

De biztos érdekes látvány egy kétezer éve összedőlt templom.

Körbevéve világutazó turistákkal, akik nem sejtik, hogy akár odamásznak, akár nem, 72 ezer kilométer/óra sebességgel száguldunk a Herkules csillagkép felé. Az ember annyinak örül, amennyit fel képes fogni a világból.

Egyszer majd megnézem ezt így egyben.

"Az emberiség, nem lévén tudatában a minden emberi lényben rejlő igazságoknak, kifelé nézett – egyre csak kifelé törekedett. Ebben a kifelé törekvésben pedig azt szerette volna megtudni, voltaképpen ki a főnök a teremtésben, meg hogy mire jó ez az egész nagy teremtés.

Az emberiség csak röpítette kifelé, mindig kifelé az előretolt ügynökeit.  Idővel azután kihajította őket az űrbe, a végtelen nagy kifeleség színtelen, íztelen, súlytalan tengerébe.

Úgy hajította ki őket, mint megannyi követ.

Ezek a boldogtalan ügynökök meg mit találtak? Aminek már amúgy is bőviben voltak a Földön: lidérces, nagy, végtelen jelentéktelenséget. Hogy mit kaptak az űrtől, a végtelen nagy kifeleségtől? Három volt a zsákmány: üres hetvenkedés, alpári bohóckodás, értelmetlen halál.

Végre-valahára szertefoszlott a kifeleség képzelt, nagy csudája.

Nem maradt más hátra: nekiveselkedni a befeleség felkutatásának.

Nem volt már egyéb terra incognita, csupán csak az emberi lélek. Így kezdődött hát a jóság meg a bölcsesség."

(KURT VONNEGUT - A Titán szirénjei)

heat :: 2013. október 05., szombat, 15:26:11 :: 2 komment

Olvasom a KSH-n, hogy a "magyar lakosság 15%-a nem tudja rendesen felfűteni a lakását".

Nem semmi, hogy hol tart az ország.

Mert például Svájcban ez a lakosság 95%-ra igaz.

Úristen. Ezek azt hiszik, hogy lehet létezni húsz fokban. Lehelem a jégvirágot az ablakokra. Segítség!