cook :: 2008. december 25., csütörtök, 01:05:37 :: 7 komment
recipe

Lencsefőzelék

A tőzsde és valóság mérkőzéseiből rendre az utóbbi kerül ki győztesen. Bolygónk felhalmozott vagyona javarészt egyszerűen nem létezik. A megbánás ritka pillanatait nevezzük recessziónak. A jelenleg futó gazdagsági válság hat leggazdagabb orosz áldozata több mint száz milliárd dollár veszteséget szenvedett. Visszajáró olvasóim mellett az ő figyelmükbe ajánlom tiszta szívvel a szilveszteri lencse receptjét.

Hozzávalók: lencse, víz, só, cukor, olaj, hagyma, fokhagyma, babér, liszt, tejföl, mustár, torma, pirospaprika, türelem, jóindulat.

Boszorkányon és kacsán kívül még a rossz lencse az, ami a víz tetején lebeg. Könnyed mozdulattal leöntjük. Valamivel több fejtörést okoz a homok, amit jövedelmező árukapcsolással hozzámérnek az egy kiló lencséhez. Ha van rá mód, szűrjük át, és fél-egy napig áztassuk.

Főzés közben a leggyakoribb hiba, hogy kóstolgatjuk az ételt. Ettől többnyire megég a szánk. Már ha éhesek vagyunk, mert ha nem, ki lehet bírni, amíg a vételezett minta kihűl, de nem éhesen főzni elég beteges foglalatoskodás.

Fél zacskó lencséhez valamivel több mint egy púpozott evőkanál só kell, és annyi víz, hogy kényelmesen ellepje. Ha végképp nem bízunk az ösztöneinkben, szagolni ér. Aki szagról nem érzi, hogy elég sós-e az étel, az soha ne fogjon a kezébe fakanalat.

A lencsébe a fejünkön lévő koszorúból dobunk 3-4 levelet, és amíg fő, olajban vagy zsírban (játszanak: liba és kacsa) üvegesre párolunk 3-5 fej vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát, és hozzáadunk egy bőséges kanál lisztet. Szénhidrát-diétások kettőt. Kis lángon, lelkesen kavarva fakó fahéj színűre pirítjuk, majd öntünk bele pirospaprikát, és levesszük a lángról. Paprikát égetni nem ér.

Ha ügyesek voltunk, a lencse már majdnem kész. Keverjük hozzá a lisztes-hagymás pirospaprikát, és tegyünk bele fél maroknyi, apróra vágott, füstölt libamellsonkát. Csülköt semmi esetre sem.

Disznót nem csak az arabok és a zsidók nem vesznek magukhoz, hanem a Bibliát forgató keresztények sem (tehát nem a katolikusokra gondolok). Mózes törvénykönyve mindenkire vonatkozik. Világosan írja: "És a disznót [ne egyétek - szerk], mert hasadt körmű ugyan és egészen ketté hasadt körme van, de nem kérődzik; tisztátalan ez néktek." Ha nem volna világos, hogy miért pont ezt a törvényt kell betartani: mert a többit rohadt nehéz, vagy inkább lehetetlen. Így viszont lesz mit mondani odafönt, ha majd nem akarnak beengedni.

A kiskaput kereső puha keresztények általában Jézusra hivatkoznak: hiszen az embert semmi azok közül, amit megeszik, nem teheti tisztátalanná, hanem csak az, ami a szívéből jön ki (Mk.7:15-23). Lehet megnézni, hány évet élt Mózes és hányat Jézus, aztán eldönteni, kire hallgatunk.

A főzeléket egyenletesre kavarjuk, és finom mustárt teszünk bele. Mézes mustár esetén nem kell cukor, egyébként lehet. Bátrabbak kísérletezhetnek szegfűszeggel és narancshéjjal, persze, nem most, hanem még az elején, amíg a lencséből van tartalék. A tejföl szintén jótékony hatással van a főzelék ízére.

A végén adjunk hozzá nagy, zöld levelű növény karógyökeréből. Tormának nevezik, a kert végében él, és már lereszelték helyettünk a nagytőkések. Naiv, jobbos érzelmű polgártársaink próbálkozhatnak a betyáros változattal. Ugyanott készül, és ezt még rá is írják. Ennyit a nagy nemzeti ellenállásról.

Egyetek sokat és ne költekezzetek.

progression :: 2008. december 16., kedd, 14:45:56 :: 11 komment
science

- Olvastam, hogy az amerikai hadsereg miniatűr kémrobot helyett kiborggal kísérletezik. A repülés rengeteg energiát felemészt, ezért gép helyett élő rovart használnak. Például rózsabogarat. Chipet ültetnek az agyába, és rádióval lehet irányítani, merre szálljon, hol landoljon és mikor repüljön újra fel. Kell rá még kamera, és kész. Pont a legnehezebb részt spórolják meg, a motort. Elképesztő, nem?
- Aha. Az arabok meg kiraknak pár mézesbödönt. Esetleg kell egy-két énekesmadár. Ennyi.

somelogy :: 2008. december 16., kedd, 14:39:53 :: 0 komment
workplace

- Az articsókát ismered?
- Nem.
- Szerinted állat vagy növény?
- Nem tudom.
- Kezdjük az egyszerűbb felével. A csóka biztos megvan.
- Csóka?
- Úristen.
- Jól van már. Mindig is kettes voltam földrajzból.

rotten fruit :: 2008. december 16., kedd, 13:05:10 :: 30 komment
tech style

Útban a munkahelyemre eszembe jutott, hogy veszek egy macbookot, mert szép, és mert elegem van.

Zsebemben hitelkártyával beléptem a kiállítóterembe (Duna Plaza).

Nem köszöntek.

Nem vettem.

Ennyit az apple-ről.

a million flies can’t be wrong :: 2008. december 16., kedd, 12:09:31 :: 42 komment
tech

select 1;

Tud valaki mondani olyan sql alapú adatbáziskezelőt, amely képtelen értelmezni és végrehajtani ezt a végtelenül bonyolult műveletet?

Úgy értem, az Oracle 10g-n kívül.

everyday crime :: 2008. december 12., péntek, 15:41:59 :: 27 komment
social

A cigánybűnözésről fogok beszélni.

Nem szeretnék, de muszáj. A kézzelfogható tények tagadása neurológiai tünet. A fent nevezett jelenség létező.

Hamarosan úgyis mindannyian struccá alakulunk, vagy végleg el kell tűnnünk a globális felmelegedésnek hála sivataggá formált Föld forró dűnéiről. Hadd élvezze fejünk rövid ideig még a homok innenső oldalát.

Tehát, cigánybűnözés.

Figyelmes szem kelletlenül észreveszi az ész és gátlás nélkül szaporodó, Budapestet lassan teljesen ellepő, jellemzően világos- vagy sötétbarna bőrszínéről könnyen felismerhető - sokak fejében minimum a simlisséggel összekapcsolt - Louis Vuitton táskák áradatát. A vidéki helyzetet nem ismerem, de annyi bizonyos, hogy a fővárosban úgy teremnek a Louis Vuittonok, mint négyes-hatos villamos ülésén a préselt rágógumi.

A hétköznapi élethez okvetlenül szükséges ismeretek hiányától sorvadó agyú olvasók számára röviden elmondom: ezek a táskák 600 ezer forinttól indulnak felfelé.

Hogy szép vagy nem szép egy Louis Vuitton, egyelőre tisztázatlan rejtély marad. Ma nem szándékozom az esztétika ilyen nagy titkait rejtő mélységbe leásni. Remélhetőleg az utókor - mint oly sok más kérdést illetően – egyszer majd előáll az egységes, bölcs és konzekvens válasszal.

Számomra a kétség tapintható hiánya miatt sokszoros öröm, hogy létezik még olyan mélységű párkapcsolat, amelybe születésnapi ajándékként belefér ebből a táskából rögtön kettő. Egy a világos, egy a sötét ruhákhoz. És egy a nagyinak. Mert úgy volt akciós.

(Arról a táskáról beszélünk, ami a Szex és New York egyik szereplőjének elérhetetlen álma volt).

Nincs bennem irigység. Aki ismer, tudja, a fényűzés utáni vágy és lelkialkatom egymással módfelett kompatibilis. Önnön jókedvem az ész nélküli vásárlás aranyfalú útvesztőjében gyakran keresem. Tenger-tudatomnak köszönhetően szívemet ünnepi boldogsággal tölti el más emberek kedvező anyagi és érzelmi állapota.

Ám kevésbé optimista (a világ gyakorlati oldalát nálam sokkalta jobban ismerő) barátaim eloszlatták elmémről az oktalan homályt: “ugye nem gondolod, hogy ezek a táskák valódiak?”

Nem bizony. Ezek a táskák ügyes és okos utánzatok. Vagy ahogy az lenni szokott, a szállítás okozta unalomban és depresszióban fogant ötlettől vezérelve az egyik táska fogta magát, és lehuppant a teherautóról. Az összetartozás érzésétől ittas társai pedig követték a lázadót.

Szerintem jó, hogy a táskák és az emberek ennyire leleményesek. Beszéljünk az utóbbiakról. Miért fizetne valaki egy nyavajás táskáért egy vagyont, ha - szinte - ugyanazt megkaphatja fillérekért? A gyártó úgyis hülyére kereste már magát ezekkel a méregdrága – valljuk be, irreálisan és pofátlanul sokba kerülő - cikkekkel. Nem fog közelebbi ismeretségbe kerülni a padlóval csak azért, mert néhány magyar a saját holmiját lopott vagy utánzott bőrbe, az igazságot végre a helyére teszi.

Hiszen a magyar ember mosolyogva legyint, ha gazdagon termő földjéről éjjel felszednek néhány zsák burgonyát. "Jó helyre megy" - mondják ilyenkor. Akinek már szép háza van, ami előtt parkol néhány jobbféle autó, akinek gyakran csörög a zsebében a mobiltelefon, az megszedte már magát annyira, hogy ne legyen kapzsi és mohó. Hogy észre se vegye, ha a termény egy része oda kerül, ahol nagyobb szükség van rá. Azon az áron, amit a leleményes fogyasztó reálisnak vél.

Jut eszembe, cigánybűnözés. Ezeket a táskákat gyakran cigányok lopják el a teherautóról. Vagy hozzájuk hasonló emberek, akiket a házunkba nem szívesen invitálunk, de aggódunk sorsuk felett.

Így aki ilyen táskát vásárol, támogatja a hátrányos helyzetűeket. Munkát ad az éhező családnak az, aki harmincezerér' vesz PlayStationt. Az autótolvajok és casco-csalók társadalmi beilleszkedését segíti elő, és további munkára bíztatja őket az, aki jutányos áron szerez autójához új alkatrészeket.

Vegyük észre, kamu LV-táskás Robin Hoodjaink nem csupán a nyerészkedő gyár bevételét osztják újra szét, hanem le-lecsippentenek a sznob, rongyrázó vásárlók tárcájából is, akik a táskájukat és egyéb használati cikkeiket a nappal nyitva tartó üzletekben veszik.

Az exkluzív tárgyak lényege, hogy kevesen képesek kifizetni ezeket. Általában a tisztességtelen, bűnöző embereknek telik rá.

Minél többen hordanak Louis Vuittont, egy-egy táska annál kevesebbet ér. A felső réteg presztízsvesztesége valamint a lenti közeg ezzel párhuzamos, ötletes felemelkedése újrastruktúrálják a társadalmat.

Az egyszerű, dolgos, tisztességes emberek - akiknek sajnos nem telik drága holmikra - élete összekovácsolódik a teherautó-lepakoló, utángyártó-lelkületű sorstársaikéval. Csökken közöttük az anyagi és szociális szakadék. És így, együtt közelebb kerülnek azokhoz, akiket gátlástalan, fényűző, minden morált nélkülöző életvitelük miatt oly mértéktelenül megvetnek.

time vortex :: 2008. december 10., szerda, 14:00:50 :: 17 komment
science

Ha hisszük az evolúciót, a fejlődés utolsó ismert állomása a gerincesek. A többé-kevésbé egyenes hátú élőlények (most ne a kollégákra gondoljunk) ötlete az óceánok mélyén fogant. A gerincesek játékba hozása magától értetődő lépés az előgerinchúrosok és fejgerinchúrosok fejlesztése után, szóval nem kellett hozzá nagy fantázia.

Időrendben haladva így tolta ki őket a gyártószalag: halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök.

Hogy ki kinek rokona, kevésbé érdekes. Sokkal inkább kétségbeejtő kérdés: hogyan hívták régen a nyúlhalat? Amikor a nyúlhal kifejlődött, még nem ugrált semerre Tapsifüles. Nem, a fűben sem lapított sehol. Szegény -halak teljes identitászavarban tátogtak a víz alatt évmilliókon át, várva a nevükre, hiszen, ha valaki nyúl alakú, máshogy nevezni éktelen otromba cselekedet.

A párducgalóca nevű gomba helyzetébe jobb, ha bele sem gondolunk. Buddha minden bizonnyal tőle vett türelem-órákat annakidején.

easy talk :: 2008. december 05., péntek, 03:35:36 :: 39 komment
dialogue social science

Nem ismersz.

(Nem tudod, ki vagyok és honnan jöttem, lelkem mélyén miféle titkokat, vállaimon mekkora terheket hordozok.)

Alig akad emberi kapcsolat, amelyben ne hangzana el a fenti kijelentés, ami nem csoda, hiszen eléggé degenerált faj vagyunk. Ha végtelen szerencsédben, a szeszélyes élet bőkezű ajándékaként „nem ismersz” nélkül kommunikáló lény keresztezné utadat, tudd, hogy kihúzták számodra a spirituális főnyereményt.

Mi a baj azzal: „nem ismersz”? Természetesen semmi. Ha elég bölcs vagy, hogy soha ne kategorizálj, ha nem hagyod megvezettetni magad sztereotípiákkal, ha tudod, hogy az embereket nem lehet néhány szó, pár mondat vagy képaláírás alapján megítélni, ha tisztában vagy vele, hogy mindannyian egyedi és megismételhetetlen lények vagyunk, ha idegesítenek azok, akik szavakon lovagolnak, ha szerinted a világ végtelenül titokzatos és megismerhetetlen, akkor most azonnal húzzál innen el.

Tehát tanulni szeretnél. Helyes. Kezdd azzal, hogy figyelsz az emberekre, különösen az új ismerősökre: érdemes számolni, hányadik beszélgetés során mondják ki először, „nem ismersz”. Látni fogod, előbb-utóbb szinte mindig bekövetkezik. Sokkal biztosabban, mint most gondolnád, csak eddig nem tulajdonítottál jelentőséget neki.

Egymás nem-ismerése az egyik legrégebbi ismeret: az Úr az egyetlen, aki a vesékbe és a szívekbe lát. Sőt, önmagunkról sem rendelkezünk érdemi információval. Ahogy Thalész mondta: gnóthi szeauton. Vagy az Orákulum: know yourself.

Mégis, a „nem ismersz” jóval több, mint puszta tény.

- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- A tej fehér.

- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- Nem ismersz.

A válasz hírértéke mindkét esetben egyenlő, értelmük szintén azonos (zéró). A tejes verzió mégis sokkal, de sokkal ritkábban hangzik el. Hiányzik belőle a vélt többletjelentés.

Volt egy barátnőm, aki nehezményezte, hogy mindig késő este megyek át hozzá – a beszélgetéseinket nem igazán élveztem –, és rendszeresen panaszkodott, hogy miattam  nem alszik rendesen. Egyszer a gép előtt ülve láttam, hogy online virgonckodik este tizenegykor. Üzenetet küldtem:

- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – hangzott a feletet.

Lefordítom:

- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – súgja mosolyogva, és kacéran rám kacsint. - Ha! - felemeli a fejét, és a haját laza mozdulattal arca másik oldalára igazítva mély levegőt vesz, mellével domborít. - Ha ismernél, tudnád, hogy én még ilyenkor is ébren vagyok!

A „nem ismersz” számukra azt jelenti, hogy „kurva titokzatos vagyok”. Valamint, hogy „engem nem könnyű ám csak úgy kiismerni”. Azt szeretnék elmondani vele, hogy nyerő helyzetben vannak, nem láttunk át mindenen, hatalmas számú meglepetést tartogatnak még, a java hátra van, és „ha-ha, túljártam az eszeden!”.

A „nem ismersz” valódi jelentése, hogy „ne haragudj, nem erősségem a kommunikáció”, valamint „nem ismerem be, amit mondasz rólam, bár nyilvánvaló tény”, és „szeretnék érdekesnek látszani, ha már alapból ennyire unalmas vagyok”.

Ha nem készültünk fel ellene, mégis működik. Nagyjából úgy, mint a másik ökölszabály: mindig az nyer, aki előbb sír.

Már az óvodában tapasztalható, győztes az, ki hamarabb zokog. Felnőtt emberek esetén is hatásos a sírás a józan, értelmes és logikus érvek ellen. Többnyire minden egyéb szempontot elhomályosít. Tévedésre alapul, miszerint sírni rossz, holott a sírás tisztító és gyógyító erejű, átmossa a könnycsatornákat, fertőtleníti a látószerveket, oldja a stresszt és a meggyötört lélek fájdalma ellen dolgozik. Sokkal szebb világban élnénk, ha többet sírnának az emberek. Mégis, ilyenkor valamiféle köd borítja el a külső szemlélők elméjét, és a síró ember mellé állnak. (Fárasztó ám a gondolkodás.)

Ha a másik sírni kezd, legjobb, ha megadjuk magunkat.

Ellenben, ha „nem ismersz” típusú kommunikációs gyomorütést próbálnak bevinni, nyugodtan válaszolhatunk azzal: „kár, hogy ennyire nem vagy képes érdemben beszélni magadról”, vagy egyszerűen „így van, és ez a te hibád”, bár a legjobb, ha új beszélgetőpartner után nézünk, vagy értesítjük az illetőt, hogy az internetnek hála, már róla is első kézből tanultunk.

burn after reading :: 2008. december 03., szerda, 20:33:58 :: 48 komment
cinema

Megújuló természeti erőforrásként tekintek a Coen-fivérekre: kiapadni képtelen tör rám újra és újra a kérdés, hogyan képes a világ értelmesebb fele úgy értékelni a műveiket, hogy nem a “tömény iszonyat” jelzőket járják körül.

Jóllehet, a filmkritika szubjektív műfaj, más emberek nézőpontjait nem lehetetlen megértenünk. A Star Wars, bár cseppfolyós gyötrelem, szakmai és emberi szempontokból védhető. Ismerek olyat, aki szerint a Gladiátor rossz film, de felnőtt, rugalmas, a világ sokszínűségét tisztelő emberként nem kritizálom a kelleténél gyakrabban az ágyban elképesztően jó nők eseti, felületesen formált véleményét.

A Coen munkásság zengő dícsérete mégsem enged belenyugvást.

Ezek a filmek másik bolygón játszódnak.

Kezdjük az elején. A mi világunkban a rossz jelenléte permanens. Leomló épületek gyűrnek maguk alá embereket. Bármerre indulunk, előbb-utóbb levegőt hasító fémtől szakad a hús és recseg a csont. Vírusok és baktériumok pusztítják a lelkünket őrző szent kelyhet. A szexuális együttlétek jelentős hányadát ellenzi az egyik résztvevő, a többit jobbára egy harmadik fél szenvedése és fájdalma árán követik el. Tegnap megkarcoltam az új telefonom. Rozsdás szögekkel ütöttük át Teremtő egyszülött fiának gyógyító kezét. Szellemünket bukott angyalokból támadt szörnyeteg démonok marcangolják cafatokra. Egy távoli szigeten feltámasztott dinoszauruszok falnak fel minden odatévedő turistát, és tudjuk jól, hogy egy szörnyűséges napon a Ripley nevű nő meg fogja szülni a félig ember alient.

Ám van valami, egy aprócska tény, ami ismeretlen a Coen-testvérek előtt: a világunk, akár a legócskább kínai étel, alapvetően édes-savanyú. Időnként jó is történik velünk. Időnként köttetnek barátságok, szövődnek szerelmek, vagy egyszerűen valaki ránk mosolyog. Reménykedünk a holnapban, várjuk a postát, és bízzuk, létezik gondviselés. Tapasztalati tény, hogy nem minden almát szörnyű féreg foga rág. Néha mi harapunk bele elsőként.

Ám a Coen világban minden negatív. Ha valaki szerelmes lesz, belehal, ha pénzt talál, belehal, ha álmodik, belehal. Jó kizárólag azért történik, hogy rossz legyen. Egyedül a sötét szándék vezet sikerre. Néha még a semleges. Úgy értem, nem eredendően sötét. Maga a sötét erő céltalan, mert ez a hely teljességgel nihilisztikus. Rosszabb, mint a pokol. Ott legalább okkal szenvedünk.

A Coen filmekben nincsenek okos emberek. Alapvetően mindenki átlagos vagy ostoba, és mindegy egyes szereplő antipatikus. A szerepek közhelyesek, az ezerszer látott karakterek nélkülöznek minden új információt, és a történet – a negatívumon kívül – teljességgel mondanivaló nélküli. Az egész mű egy az egyben undorító, torz, valótlan, céltalan és alaptalan.

Természetesen léteznek kategorikusan rosszabb alkotások, mint bármelyik Coen – de azokról nem írnak ennyi felfoghatatlanul, elfogultan jó kritikát. Azok nem kapnak hat Oscart, és azokban nem játszik Clooney, Malkovich, Pitt, Swinton. (Mindegyikük zseniálisan.)

Az Oscart Amerikában osztják, abban az országban, ahol ha a “hogy vagy?” kérdésre nem “szuper” a válasz, már nem számítasz normális embernek. Ilyen környezetben a fájdalom, a balsors és a negatívum exponálásának sikere valahol érthető.

Magyarországon, ahol a bátran, jólesően panaszkodunk, felfoghatatlan, hogy mi jót, mi örömet képes bárki találni a Burn After Readingben.

A Van Helsing óta először jöttem ki^* moziból.

(*: természetesen írás előtt végignéztem)

crisis :: 2008. december 02., kedd, 17:02:52 :: 3 komment

A gazdasági válság a dilettánsok ünnepe. Nem azoké, akik okozták, hanem akik magukat mentik vele.

Most nyugodtan szét lehet verni kis-, közép- és óriáscégeket, és azzal takarózni, milyen súlyos bajban van az egész pénzvilág. A tulajdonos még örül, hogy "csak" ilyen kevés a veszteség. Elképesztő, hány rossz vezető ússza meg, amit évek alatt tönkre vert.

Utoljára az Y2K problémával kerestek és ártottak ennyit a képzetlen hülyék.

rainbow six :: 2008. december 01., hétfő, 16:42:59 :: 3 komment
dialogue

- Gondoltam, a lustán kefélős vasárnapokról írom a naplóm, de mivel aljasul lenyúltad, nincs hozzá kedvem.
- Nyugodtan használhatod, ajánlott irodalom szerepben tetszelegnem mindig jól esik.
- Legutóbb a szárnyas pónilovakról írtam. Szerintem hánynál tőle. Érzem.
- Küldd el. Azonnal. Épp fut nálunk egy project, teszteljük, mit kell beleönteni a kukába, hogy Zsuzsika szemeteszsákot cseréljen. A ragadós, penészes joghurt kevésnek bizonyult. Ma pont arról beszéltünk, hogy bele kellene hányni.
- Nem. Sajnálom Zsuzsikát. Vigyétek ki a szemetet. És nem alázom magam.
- A hányás lehet jó. Egyszer gyerekkoromban megettem egy egész zacskó haribót, miközben autóztunk a strandra. Gyönyörű színeset hánytam.
- Egy generáció vagyunk. Ez mindenkinek megvolt. Haribós, szivárvány színű hányás.
- A szivárvány bibliai szimbólum, a Világ Teremtőjével köttetett szövetség jele. Ráadásul közvetlenül az özönvíz után. Azóta sem hagyta el a számat ilyen tömény teológia.
- A szivárvány tövében lakik a kobold, aki őrzi a kincsesládát. Találkoztál vele?
- Nem, pedig közel jártam hozzá. A következő alkalommal ellenőrzöm.