local :: 2008. július 28., hétfő, 18:32:56 :: 3 komment

Ha Descartes magyarnak születik, híres mondása így hangzana: "Nyavalygok, tehát létezem."

 
 

Zsé
2008. 07. 28.
21:06:27

Hiába no..., szenvedni tudni kell... :)
Sandy
2008. 07. 29.
22:01:53

Talán én születtem jó családba, vagy jó barátságokat kötöttem, de ezzel nem értek egyet. Az egy dolog, hogy édesanyám mindig azzal dicsért -vagy éppen szídott- mások előtt, hogy a világ legoptimistább embere én vagyok, mert azért ez túlzás. De a barátaimtól, ismerőseimtől se hallok különösebb sopánkodást, nyavalygást. Pedig kijutott tragédiából, halálból, rokkantságból, betegségből nekünk is. De ismétlem, lehet hogy mi kivételek vagyunk, akkor örömmel erősítem Mage szabályát.
Sandy
2008. 07. 29.
22:41:30

És hogy egy konkrét, aktuális példával alátámasszam. Bár nagyon sokat hallottam róla a kolléganőmtől, csak vasárnap találkoztam személyesen a fiával. 26 éves korára megvakult súlyos cukorbetegség következtében. De addigra már átesett egy lábujj-amputáción, nagyon súlyos szemműtéteken, a menyasszonya távozásán. És most ott állt egy jó humorú, önironikus, magát és a világot bölcsen szemlélő ember. Megitattuk, szólt hogy kíméljük a barátját aki kíséri az utcán, mert a harmadik pohár után meredeken zuhan a tájékozódóképessége... "na nem mintha addig olyan fényes lenne" mondja ő megmosolyogva saját magát. És egy rossz szó se a sorsra, a professzorra akinek minden műtéte után egyre rosszabb lett a látása. Nem adták ingyen neki ezt, de most ott van ahol. Én csak egy szemem vesztettem el, de sok szempontból hasonló érzéseken estem át még nála is fiatalabb koromban, végtelenül csodálom az akaraterejét. Ha akartok, merítsetek erőt Norbi példájából.

=> Regisztrálni jó <=