try :: 2008. augusztus 13., szerda, 17:24:22 :: 2 komment

- Reggel hűvöset ígértek.
- A csillagok? A műholdakban már nem hiszek. Az emberek a rádióban össze-vissza beszélnek nekünk. Ha lenne igazság a földön, minden szilveszterkor kollektív bocsánatot kérne a meteorológia az elmúlt 365 napért.
- Volna néhány hasonló ötletem.
- Ez az, kocogtasd még a hőmérő alját, hátha enyhül az idő.
- Nem megy. Elfogyott az erőm. Tikkadok.

Kiszállok a szaunából, sorsára hagyom a gyantát könnyező, szikkadt lambériát. A hegyoldalba vájt szálloda tövében szétszórt plasztikszékeken szenvelgőkhöz érkezem. Kozmopolita vagyok. Angol, román, francia és német turistákkal együtt végzek mentális gyakorlatot, gondolataink erejével hessegetjük arrébb a napot eltakaró, gonosz fellegeket. A fehér gőzpamacsok tökéletesen védtelenek a telekinézis ellen, küszöbön áll a győzelem. Forró UV-sugarak olvasztják jelentéktelenné az országaink közt feszülő ellentéteket.

Csend van. Az erdő lombját gyengéden simogatja a szél. Lapozáskor halkan reccsen a papír. Virágon pihenő szitakötő igazgatja szárnyait. Ennyi, és egy quadmotor, más hangot akarva sem hallani.

Az alkotó és játékos ember távolság fölötti győzelmét zengi nekünk a jóravaló négyütemű. "Csatát nyertünk, nem háborút" - tekintek az ég kékje mögötti, végtelen világűr felé, ám a motor önfeledten tovább ünnepel. Speciális kipufogójával harsogja az örömódát olyan messzeségbe, ahova az ember teremtett állapotában nem képes eljuttatni önnön magáról semmiféle információt.

A quad roppant erős gépezet, diadalmasan repíti utasát a hűs, árnyas erdő csendes, kanyargós, rejtett útjain. Érdemes a drótkötelet a fa törzséhez többszörösen biztosítva rögzíteni. Egyes ajánlások szerint üvegszilánkokat is tapaszthatunk hozzá gyantával. Megfelelő rögzítés és jól időzített, nyakmagasságban történő feszítés esetén mindez felesleges, ugyanakkor jó, ha nálunk van az öreg kétcsövű, hiszen nincs veszedelmesebb ellenfél a sebzett quadosnál. Nem beszélve arról, hogy gyakran párban járnak ezek a merevedési zavaros, mentálisan leépült selejtemberek.

Útban hazafelé zápor nyomait csodálom. Már felszáradt a víz, nincsenek pocsolyák, onnan tudom, hogy esett az eső, hogy a fővárosban sárgán villognak a közlekedési lámpák. Lenyűgöz az erő, amellyel a természet örökkön-örökké az ember keserve fölé emelkedik.

Felújították a főutat. Szeretem, hogy nem a régi és elavult technológiával dolgoznak, nem majmoljuk többé a geometria legunalmasabb teremtményeit, a síkokat. Egyedül Petőfit ihlette az alföld, és jobb bele sem gondolni, mire. A síkság dícsérete általános iskolás színvonal.

Végre hegyeket, völgyeket, bérceket és hágókat mintáznak útjaink, és a legkevésbé sem veszik feledésbe a frissen lehányt útszakasz. Jó fél arasz magasságkülönbségtől boldogan huppan a lengéscsillapító, hogy egyetlen nap se felejtsük el, milyen keményen dolgoztak itt az emberek, és hogy az egyhangú aszfalt fogalma immár a távoli múlt homályába vész.

Elhaladok a vidámpark mellett. A vidámparkba vidám emberek járnak. Olyanok, akiket az élet nem kínzott meg eléggé, hogy részesei legyenek a fajtánkba programozott normális működéshez elengedhetetlen szenvedésnek. A vidám emberek acélkígyókra és óriás rázógépekre szállnak, amelyek ide-oda taszigálják őket, átforgatják belső szerveiket vagy egyszerűen rémségek és szörnyetegek elé lökik utasaikat, hogy azok végre - rövid időre - megtapasztalhassák a világ árnyas oldalát, és a parkot elhagyva legalább döcögve szót értsenek a többi emberrel.

Mire a fürdőbe érek, ő már kint fekszik a napon. Fekete fürdőruhája idegen bolygóról származó parazitaként feszül rá. Minden tenyérnyi területén erkölcstelen. Hogy a ruhán kívül csalt-e még valahol, régóta nem érdekel, a tusfürdő, a rendszeres hajmosás és a kőolaj alapú táplálkozás világában mosolygok a jelentőségteljesnek hazudott természetesség látszatán. Soha nem várnám el nőtől, hogy természetes legyen. Arra ott vannak az állatok.

Felkel és a bejárat felé siet. Követem. Épp utolérném, amikor helyet foglal az egyetlen ember mellett, akinek sikerült az élményfürdőbe laptoppal látogatnia. Együtt vannak. Mezítlábam megcsúszik a nedves kövön, kis híján hanyatt esem. Visszasétálok az úszómedencéhez, és a gyanús színű vízbe ereszkedem.

Csillogó ékkövekkel díszített, fekete napszemüveg mögül követ a tekintetével. Egy pillanatra csodálkozom. Tudom, sőt, biztos vagyok benne: nem látta, hogy figyelem. Nem látta. Érezte. A nő érzi ezt.

Mosolyog rám. A következő hossznál újra mosolyog.

A fekete óramutató a tizenkettő felé fordul, onnan tovább egy út vezet, lefelé. A kétkezi laptop-munkás és az arcnélküli ismeretlen kézenfogva indulnak haza. A kijáratnál, a fürdő túlfeléről a szabad kezével még int nekem. Visszaintegetek. Útjára küldi utolsó mosolyát, és kezét leengedi. Többet már nem integet.

- Sajnálom.
- Majd legközelebb.

 
 

Ivon
2008. 08. 23.
16:27:27

András, hiteltelen a szádból a "Vedd észre az élet szépségeit" felszólító mondat.
Vedd észre Te, és akkor egy ilyen pitlák ügy nem fog ennyire kikészíteni. Már-már olyan vagy mint egy drogos akitől elvették a cuccot. Esetedben a KlubD a szer, jöhet valami más is helyette, de legyen valami. Függő lettél.
Ivon
2008. 08. 23.
16:52:34

Ne legyen igazam. Az alapján tudlak megítélni amit itt látok.
Vegyünk egy példát. Párkapcsolat, házasság, beletettél apait anyai, mindketten beletettétek, örültetek egymásnak, megünnepeltétek a szülinapod meg ilyenek. Aztán eljön a pillanat amikor azt mondja a nő: már nem akarlak tovább, elég volt. Neked még nem volt elég, de neki igen. Akkor mit fogsz csinálni, hová mész az igazadért?

=> Regisztrálni jó <=