travel one :: 2009. március 14., szombat, 21:33:23 :: 2 komment
Aznap este az égből jelentős mennyiségű víz hullott alá. Az a fajta, amely a talaj fölött néhány méterre nem cseppekre, hanem hosszúkás hengerekre válik szét. Jóbarátja, a jeges szél így oldalról könnyebben sodorja magával, hogy együtt járják át a ruhák mély rétegeit, olyan közelségbe jutva a reszkető bőrhöz, ahová egészen biztosan nem kaptak meghívót. Az égiek ilyen napokon az ártó szándékaikat a szokásosnál is kevésbé leplezik.
A nap már rég aludni tért. Sejthető volt, hogy a következő órákban senki nem jár erre a rengeteg vizet felszárítani.
Sötét hajú lány sétált a híd közepén. Kabátját vacogva húzta magához, ám egyenes háttal ment, hogy jobban érje a szél. A lehetséges minimális védelmet feláldozta a küllem oltárán. Így teszünk mind, ha túl büszkék vagyunk embernek lenni – és ettől válunk igazán esendővé.
Lassítottam, letekertem az ablakot. Nem voltam benne biztos, hogy mindkettőnknek sikerül ilyen körülmények között szájról olvasnia.
- Elvihetlek.
Rám nézett, és megrázta a fejét.
- Nem kell. Tudok repülni.
Villámlott. A lány fehér arcán fagyos fény csillant. Féltem, hogy mindjárt felemelkedik.
- Tudom. Én teremtettelek.
Ezen elgondolkodott.
- Jó. Akkor végülis mehetünk.
bonus content
2009. 03. 22.
23:31:44
-Elfelejtettem hol laksz.
Ahogy behajolt az ablakon, hatalmas sötét szárnyai kibomlottak, eltakarva a szélvédőt.
-A lét és a nemlét határán, ahol a gondolatod hódolatot ajánl a valóságnak, majd hátat fordítva új világot teremt.
2009. 03. 23.
02:35:08