heal :: 2010. december 29., szerda, 06:08:51 :: 55 komment

- Hoztál nekem altatót?
- Apám hozott.
- Szegény, mennyit jár pszichiáterhez amiatt, hogy én össze-vissza alszom.
- A körzetihez jár.
- Az felírhat ilyen erős altatót?
- Persze. Apám visz neki egy üveg pálinkát. Sorba se kell állnia. Tessék, kiváltottam az ügyeleten.
- Köszönöm.
- Ezt nem hiszem el.
- Mi a baj?
- Tíz darabos. Mindig húszasat írat fel.
- Biztos vagy benne?
- Miért írna mást az orvos, mint eddig?
- Visszamegyek az ügyeletre.
- Este 11 óra múlt, hideg van, csúszik az út, szakad a hó. Nincs jobb dolgod?
- Felhívom, és megkérdezem, mi van a recepten.

***

- Na, mi van?
- Fél óra alatt ötször hívtam a gyógyszertárat. Nem veszik fel.
- Hagyd.
- 10 darab gyógyszerért soknak érzem az egy liter pálinkát.
- Az nem baj, csak apám aggódik, hogy mennyi altatót eszem. És máris küldhetem érte újra.
- Engem meg az idegesít, hogy 2010-ben nem működik a telefon.

***

- Jó estét. Nemrég járt itt valaki, kiváltott egy altatót, és 10-eset kapott. Lenne kedves, megnézhetném a receptet? Úgy hiszem, hogy 20-as volt.
- Persze, máris. Itt van. Ez bizony 10-es.
- Én 20-nak látom.
- 10mg.
- Igen, de 20 szem. Ebben meg csak 10 van.
- Ja. Kérem a blokkot.
- Egyébként hallatszik odabent, ha csörög a telefon?
- Igen. Most is épp csörög.
- Tudom, én hívom.
- Nem tudom felvenni, mert akkor maga, aki itt kint áll, megsértődik. Folyton ez van.
- Nem kell felvenni, mondom, én hívom.
- Hozom a gyógyszert.
- Köszönöm. A vásárlók könyvét is, legyen szíves.
- Azt nem adhatom ki ezen az ablakon.
- Akkor?
- Holnap reggel 9-kor be lehet jönni kitölteni.
- Komolyan azt szeretné, hogy azt is beleírjam, hogy nem adta ide? Higgye el, tényleg kitöltöm.
- Kérem, uram, legyen önben is jóindulat. Nézze, itt a számla a különbözetről. Csak egyszer számoltam fel ügyeleti díjat, nem kétszer. Én jóindulatú voltam. Legyen ön is az. Kérem.
- Tessék? Még jó, hogy nem számolta fel kétszer, hiszen maga hibázott, és ezért nekem kellett visszajönnöm. És nem az a bajom, hogy hibázott, mert az bárkivel előfordul - bár nem jó éjjel, hóesésben idáig eljönni. De eljönnék én egy rossz szó nélkül, mondom, van ilyen. Az a bajom, az viszont nagy baj, hogy ötször hívtam, és nem vette fel, pedig kicsörög. És nem tudtam, hogy van-e értelme elindulnom.
- 90-en álltak sorban.
- Most egyedül állok itt.
- Eddig 90-en voltak. Ez megy egész nap. Mindig. Ön megsértődik, hogy nem veszem fel, ők azon, ha felveszem. Így dolgozom.
- Mondom, ötször hívtam.
- Akkor írjon bele. Én jóindulatú voltam.

A beszélgetés nem volt túl érdekes, nem is azért írtam le. Hanem azért, mert ez a tipikus beszélgetés az éjszakai gyógyszerésszel.

Eddigi élettapasztalatom alapján ki merem jelenteni, hogy szinte az összes éjszakai patikus így viselkedik éjjel. (Hogy nappal milyenek, azt nem tudom.)

Szóval amíg a szakadó hóban az utcán álltam, az ablakon át figyeltem a gyógyszerésznő arcán végigfutó érzelmeket. Amit láttam, az a következő körülmények maradéktalan együttállása esetén lenne indokolt:

- igazából fodrász, cukrász vagy óvónő akart lenni, de a szülei szíjjal verve zavarták az éjszakás-gyógyszerész-szakra
- évek óta ingyen dolgozik, jótékonyságból, éjjel-nappal, amit a nyakában lógó, jól látható 024-es máltai szeretetszolgálat medál jelez
- életeket ment nap mint nap
- leköptem

Én csak az utolsóról tudok nyilatkozni: az nem történt meg. Az első hármat illetően csak tippelhetek.

Azt viszont tudom, hogy a legbiztosabb módja annak, hogy az ember elkerülje, hogy éjjel gyógyszereket ad el, az, ha nem megy éjszakai gyógyszerésznek.

Mégis, mit várt, mi fog történni? Nem jön senki? Vagy eladják magukat a gyógyszerek?

Egyszer nyitni fogok egy pályaválasztási tanácsadót, ahol majd senkinek nem mondom meg, mivel foglalkozzon. Csak azt fogom közölni az érdeklődővel, hogy ha a téglával való fizikai kontaktus kesztyűn keresztül is allergiás tüneteket vált ki nála, akkor lehetőleg ne álljon kőművesnek. És ha betegesen retteg a távoli égitestek gyilkos sugaraitól, kerülje a csillagászatot. Ha pedig egyformán gyűlöli az embereket és az ételeket, gondolkozzon el, milyen pálya jöhetne szóba az éttermi felszolgáló helyett.

Talán mindez túlzásnak hangzik, de egyáltalán nem az. Az egészségügyben dolgozókra jellemző emberutálatnak például külön mértékegysége kellene legyen.

A helyzet az, hogy nagyon sokan dolgoznak még éjjel. Talán sosem fordult elő velem, hogy az éjjel-nappaliban megsértődött az eladó azon, hogy vásárolok. Pedig többnyire nem az övé a bolt, nem kap jutalékot. Mégis örül, hogy van vevő, főleg, hogy még szólok is hozzá néhány jó szót.

Ezzel szemben az összes éjjelnappali gyógyszertáros halálos sértésnek veszi, hogy fel mertem kelteni a csengővel, pedig nem is haldoklom, mi több, gyógyszer nélkül is megérném a reggelt. Tényleg arra számított szundikálás előtt, hogy egyetlen elalvással kihúzza munkaidőben, egészen hajnalig?

Nyilván szörnyű lehet, hogy 90-en állnak a sorban. A végén még a válság ellenére sem zár be a patika , és a jövő hónapban is lesz munkahely.

Emlékszem, az utolsó osztálytalálkozóról hamar eljöttem, mert fájt hallgatni az orvosok panaszkodását, főleg, amikor az elitgimnázium elittanulója azon agonizált, hogy éjjel néha ügyelnie kell.

Jelzem, hogy az orvos, a nővér és a kórházi portás szakmák kivételével egy egész életen át elkerülhető a kórházi éjszakai ügyelet.

Az osztálytalálkozón amúgy azt is hallhattam, hogy a "sok köcsög beteg" bemegy éjjel, pedig semmi baja, csak a hasa fáj. Vegyen be egy nospát!

A kérdésemre, hogy honnan tudja a nem orvos beteg, hogy mekkora bajt jelez a hasfájás, sértett fejcsóválás volt a válasz.

Kíváncsi lennék, hány orvos tudna egyedül felinstallálni egy Windowst.

Emlékszem, amikor felhívtam egy kórházat, hogy hova tudok bemenni baloldali, mellkasi, szúró fájdalommal, mire a diszpécser közölte, hogy sehova, azonnal küldi az ügyeletet értem. Aztán a két ügyeletes onnantól, hogy az ajtón belépett, végig veszekedett velem, és megbüntetett, mert indokolatlanul hívtam ki őket. Máig szégyellem, hogy kifizettem a büntetést.

Aztán, ha azt mondod valamelyiknek, hogy ő a szolgáltató, én meg a fizető ügyfél, akkor vagy hörögni kezd - kéne járni tüdőszűrésre -, vagy néz rám depressziósan, remegve, mint az éjszakás gyógyszerész.

Úgy gondolom, hogy a közalkalmazottak, főleg az egészségügyiek 95%-a egy vállalkozás élére állítva egy hónap alatt képes lenne végleg leépíteni egy többszáz fős, alapvetően elégedett, fizető ügyfélkört.

Ezeknek az embereknek fogalma sincs arról, mit jelent az ügyfél bizalmát megnyerni, és rávenni arra, hogy elégedetten fizessen, és jól is járjon. Viszont ezek az emberek olyan szakmát választottak, amin mások egészsége vagy akár élete múlik. Ebből kifolyólag azok a mások kiszolgáltatottak velük szemben - és itt van a lényeg, azt hiszem.

Az ilyen ember hatalmát nem a saját tehetsége, a szorgalma vagy hozzáállása adja, hanem az én életösztönöm.

Természetesen akad kivétel, rögtön kétféle is: az egyik nagyon becsületes, többnyire szegény, kedves sztk-s, a másik szintén kedves, nem lehúzós, mégis piszkosul gazdag magánorvos.

A kettő közötti különbséget a karizma, a tudás, a hozzáállás és az ész adja.

Ami viszont nagy szerencse, hogy Magyarország rendkívül gazdag kőolajban, földgázban, és az ország testét hatalmas arany- és gyémántlelőhelyek szabdalják keresztbe és hosszába, így semmi gazdasági hátrány nem származik abból, hogy itt ennyire utál dolgozni a nép.

Egyedül azt nem értem, hogyan lehet valaki akkora szerencsétlen lúzer, hogy rosszkedvű legyen, miközben gyógyszertárban dolgozik.

Az egy dolog, hogy a női test és egyes parfümök után a gyógyszertáraknak van a világon a legjobb illatuk. A pácolt fa, az aszpirin és az a sok finom vitamin kompozíciója a levegőben mindig könnyeket csal a szemembe. A jó - és műkedvelő - orvost onnan lehet felismerni, hogy a rendelőjében kellemes illatú gyógyszereket tart.

Na de a rosszkedv? Úristen. Hány ezer féle gyógyszer van egy patikában? Ha ABC rendben halad, és minden nap alatt másikat vesz be, évek alatt sem ér a végére.

Aki ilyen munkahelyen sem képes a boldogságra, az tényleg nem érdemli meg.