cloud atlas :: 2012. augusztus 19., vasárnap, 04:06:04 :: 4 komment

- Te miért nem szoktál szívni?

- Néhány évvel ezelőtt épp a kedvenc űrhajómmal hasítottam az űrt. Körbenéztem, ahogy ilyen esetben magad is gyakran körbenéznél.

Láttam millió csillagot, az álmainkba homályosan átszűrődő világok apró fénypontjait. Oly távoli galaxisokat, amelyekhez ember soha nem ér el.

Láttam az első szó, a "Legyen" világegyetemmé robbant szilánkjait.

És láttam, ahogyan a csillagok birodalma véget ér egy láthatatlan vonal mögött.

A szikrázó buborékot, amelyet a világunknak nevezünk, az örök feloldódással fenyegető nemlétezés, a semmi és az üresség elképzelhetetlen fogalma, a gondolatok, az érzések, a teremtő erő teljes hiánya öleli körbe.

Olyan sötétség, amelyben már semmilyen irányból nem látszik a fény.

A Perem az univerzum végső határa.

Ő ott volt a Peremnél. Láttam az időtlen idők óta feszülő izmait, és láttam az akarat összes lehetséges megnyilvánulását az arcába vésve. Láttam a hófehéren ragyogó haját, az utolsó fényforrást a világunk végén.

Zöld, narancsszín és sárga lángnyelvek övezték a testét. Ősi, nyers energia. A titánok titánja, Atlas ragyogott velem szemben.

Leírhatatlan​ küzdelem árán az idők kezdete óta a vállán tartotta az univerzumnak feszülő, mindent elnyelő ürességet, amely különben ránk zuhanna.

A titán rám vetette szikrázó tekintetét, és zengő hangon kiáltotta: "Már nem sokáig bírom megtartani!"

Szóval, ha már így megkérdezted, hogy miért nem szoktam szívni, többek között ezért nem.