waiting for a miracle :: 2013. december 15., vasárnap, 21:35:27 :: 6 komment

Veled előfordul, hogy minden előzmény nélkül beírod a google keresőbe: "why are we here", "who I am", "how to live forever", vagy egyszerűen: "help"?

 
 

mr.
2013. 12. 15.
23:20:26

én őszi reggeleken, rohanva valamely megbeszélés felé, a "where's my fucking umbrella"-t szoktam bepötyögni, de eddig még soha nem adott releváns találatot. ezért is van öt esernyőm. egy általában előkerül addigra, mire indulnom kell.

neked már adott a fenti kérdésekre 10 pontos találatot? vagy netán már az "I'm Feeling Lucky" gombra is működött?
rizóma
2013. 12. 15.
23:50:19

Nem is értem, miről beszéltek.

Google? kereső? találat? Nem értek kompjuternyelven, de a korom mentségül szolgálhat. Nyolcadikos lehettem, amikor életemben először számítógépet láttam. Színes volt, mint egy majdani Apple, valamint szélesvásznú. Máig emlékszem a márkára és a típusra: HAL 9000-nek hívták.
Azt is örökre bevéstem magamba, hogy ne bízzak bennük.

Gimnázium: rögtön bevágódtam a matek tanárnőnél, amikor megválaszoltam nyitónapi kérdését, hogy hány éves a fiú ott az udvaron. (Éreztem, x évesnek kell lennie). Így kb. kihúztam érettségiig. Kompjutert a tanárnő sem látott a négy év alatt, még moziban sem, Kubrick ugyanis betiltotta a filmjei vetítését valamikor a prágai nyár után, és a detente csak egy bő évtized múltán köszöntött ránk.

Egyetemen, elsősként, megajánlott jegyet kaphattunk, ha egy szabadon választott témában készítettünk egy blokkdiagramot, és megírtuk hozzá a FORTRAN-t. Azóta e téren csak felejtettem. Megjegyzem, nem jogászként végeztem.

Első munkahelyemen irigykedve figyeltem egy kollégámat, aki egy középnagy masinát használt a melójához, egy spirálfüzetben vezetett előjegyzéses-időmegosztásos rendszerben. Talán még nem lett volna késő informatikussá lennem – én sem a programozásról beszélek -. de utáltam a bemosakodást, és hogy nem rágcsálhatok almát(!) a munkapadnál. A gombnyomásra kiugró kávéscsésze-tartó akkor még a jövő zenéje volt.

Amikorra megjöttek az első Commodore 64-ek, generációs lemaradásomat behozhatatlannak ítéltem.

Elnézést a magánjellegű kitérőért, térjetek csak vissza az eredeti kérdésre.
rizóma
2013. 12. 16.
00:34:02

Beírtam: „how to live forever”
Visszaírt: RIP Peter O’Toole
Elszomorodtam… de egy síron túli hang a fülembe suttogta: „ mit éreznél, ha Steven Seagal halálhírét olvasnád? Hozzátéve, hogy valójában még él?”
Felnevettem. Kösz, Peter.
Streife 14
2013. 12. 24.
14:32:00

Momentán nem érdekelnek az aloe vera jótékony hatásai, sem Mari néni csillagjósdája. Pedig már majdnem beírtam(na persze...). De arra, hogy "az univerzumnak scheissegal, csak nekem nem", kidobta a dzog chen-t és a dalai lámát...
Tudtam überelni: "sarokba szorított alkoholista"(ezt tényleg) - Eric Berne. Meg egy jó pont a Google-nak.
A kérdésfeltevés művészet...
vilmos atya
2014. 01. 08.
10:34:23

természetesen, sokszor.

fiatalkoromban a bátyámat is gyakran kérdezgettem arról, hogy mivégre vagyunk a földön, és egy nagyon súlyos hajnalon azt felelte: mi végre a földön vagyunk. tehát ő hatékonyabb volt, mint a világháló. akkor új kérdés után néztünk, és beírtuk -nem is tudom mi volt akkor, talán netscape? vagy már explorer?-, hogy link

annyi jelent meg a hófehér képernyőn, hogy forbidden. ez tizenöt éve volt, és döbbenetünkben abbahagytuk a digitális keresést, más irányba indultunk, de már külön. ő vizuális médiaművészeti szaktekintély lett, én meg pap. keleten és nyugaton a helyzet változatlan, a kérdés tovább rezeg, bár nehéz előzmény nélkül beírni a google-be.
rizóma
2014. 01. 08.
13:02:28

Gyermekként felnéztem egyszer a csillagos égre, és éreztem, hogy megrezdül bennem valami. Sem csillagász, sem filozófus nem volt a közelemben, de még a világháló sem létezett, hogy megoszthattam volna az élményt, és kérdezhettem volna. Ma már tudom, hogy a kategorikus imperativusz rezdülését érezhettem, de te sem voltál akkor mellettem, vilmos atya.

Felnőtt fejjel szkeptikussá, már-már cinikussá lettem. A kozmológiai butaságtanhoz kezdtem jegyzetet írni, mentségemül felhozom, hogy igyekeztem meríteni a magam mélységeiből is:

Csak a bevezetőig jutottam, valahogy így hangzott:

A pökhendi Tycho Brahe hipotézise:
- Ha a butaság fájna, az emberek sikítanának. Sőt a legbutábbak sikítanának a leghangosabban.
Kepler, majd Olbers kérdése:
- Hogyhogy nem hallunk mindenfelől folyamatos, erős sikolyt?
Gamow megoldása:
- Hallunk, de oly régóta, hogy már hozzászoktunk. Nagyon kell figyelni, hogy a háttérzajból kihalljuk.
Rizóma alternatív megoldása:
- A legbutábbak még Tycho Brahe hipotézisét sem ismerik, ezért nem sikítanak.

=> Regisztrálni jó <=