arrive :: 2013. június 09., vasárnap, 13:31:36 :: 3 komment
coelho

Ha oda akarsz érni, a felhőket nézd.

Az út kanyarogni fog. Bukkanókkal készül rád. Árvízbe merítkezik, fatörzset dönt magára, sziklákat görget eléd, és alkalomadtán visszafordít abba az irányba, ahonnan indultál.

A bozótban rémségek várják, hogy elijesszenek, hogy rád vethessék magukat.

Aki azt mondja, hogy az út fontos, hogy az út az érdekes, az maga sem tudja, hová tart. Ne hallgass rá.

Az utat el fogod felejteni. Annyi a dolga, hogy túljuss rajta. Hogy formáljon és erősítsen.

Egy bizonyos pont után minden út egyforma lesz.

Ha tudni szeretnéd, hogy ki vagy, hogy honnan jöttél, hová tartasz, a felhőket nézd az égen. Azt a távolságot célozd meg, és ami még fölötte van.

Ha a felhőkre nevetsz, akkor a rémek, a fatörzsek, az árvíz és az emberek nem árthatnak neked.

Oda fogsz érni, ahová szeretnél. Amikor eljött az ideje.

 
 

Kate
2013. 06. 09.
22:21:50

Miért Coelho?
Mage
2013. 06. 09.
23:13:46

Féltem, hogy túl nyálas vagy közhelyes lett, odaírtam mentségnek.
Kate
2013. 06. 09.
23:26:45

Elmentettem egy dokumentumba, és kitettem a gép asztalára. (Kevés cuccot tartok az asztalon, csak amire szükség van vagy aktuális.)

Azért nem köszöntem meg a posztot, mert nem akartam, hogy nyálas legyen tőle. Vagy közhelyes. Néha nehéz jól használni a szavakat, és azt mondani, amit kifejezhetnék. Olyankor könnyebb festeni. Vagy táncolni, érinteni, de van, hogy szimplán lenni is, és befogadni az érzékelést, majd később találni meg a módját annak, hogy megosszam, ha egyáltalán megkeresem. Sokszor annyi minden érzékelhető hol finoman, hol intenzíven, hogy kevésnek találom a nyelvet.

=> Regisztrálni jó <=