magic :: 2021. január 03., vasárnap, 18:31:56 :: 3 komment
vylie princess

Kilépsz az ajtón.

Futócipőd alatt sistereg a homok. A fűszálak félrehajlanak a lábad elől, pillangók lebegnek a vállaid fölött. Valahol a távolban a bagoly figyeli lépteidet.

Elszaladsz a róka mellett. Nem vesz észre. Figyelmét leköti a boly. Hangyát számol.

Az erdő széléhez érsz. Ezer virág illatát szívod magadba. Hőscincér integet feléd, neked kopog a harkály. Megtelsz erővel, szökdelni és táncolni akarsz.

Elbotlasz egy ágban. Puha homokba zuhansz, kacagsz, már fel is pattansz, hogy tovább fussál.

Fekete fa állja az utadat. Gyökereit a Styx vizébe mártva szunnyadt, amíg rá nem találtál. Börtönbe zár.

Fák magasodnak föléd, körbeállnak, odvaikból a csillagtalan éj sötétje tekint rád. Gyökerük recseg-ropog, ahogy egyre szorosabban ölelnek, és a lelkedet szomjazzák.

Kezedet az égbe emeled, nyújtózol, majd csuklódat visszahajtod, tenyered az arcod felé, ujjaid a földre mutatnak.

Tűzgolyók hullanak az égből. Izzó kő süvít a levegőben, zölden ég a kén. A fák hamuvá porladnak.

A láng körülötted táncol, lábaid alatt izzik a talaj, a narancssárga Nap betölti az égboltot.

Hullámzik és vibrál a levegő. Emberi alakok lépnek ki a tűzből. Alig látsz a forróságtól. Megragadnak, hogy magukkal húzzanak és elemésszenek.

Fém csendül. A kovács kiemel a lángokból. Rubinkristály-univerzumodat beilleszti a koronaékszer közepére.

A papnő a feje fölé emeli a koronát. Sötét csarnokba visz. Vitrinbe zár.

Csend. Időtlen és mozdulatlan tudat. Magába foglalt a kristály. 

A struktúra blokkolja a gondolataidat.

Zár csikorog. Lépéseket hallasz.

Szirén áll a vitrin előtt. Jobb tenyerét a homlokán lévő gyémántra helyezi. Felemeli a fejét, és a levegőbe emelkedik.

Pulzál a gyémánt. A falon lévő kristályok válaszolnak. Egybeolvadnak az oktávok, harmóniában zeng minden frekvencia.

Szétrobban a rubin. A vitrin szilánkjai a sötétségbe szállnak, porrá törnek és semmivé foszlanak.

Szabad vagy.

Felébredsz, felegyenesedsz, mélyet lélegzel, és kinyitod a szemedet.

A madár néz a tekintetedbe. Nagyobb, gyorsabb, és erősebb nálad. Amióta megszülettél, várta, hogy felébredj és elé lépj, hogy elragadhasson, ízekre szedhessen és felfalhasson.

Nincs menekvés.

A madár szemeibe nézel. A tökéletes gyilkológép ereje betölti az elméd. 

Te vagy a madár.

Kitárod szárnyaidat, az ég felé fordulsz, elrugaszkodsz, és magasabb szférákba emelkedsz.

Nincs több határ.

Recseg az íj. Titán feszíti a húrt. A nyílvessző a forró és lüktető szívedet célozza. Aki célbavett, soha nem téveszt lövést.

Jéggé fagysz a rémülettől.

Vylie a falhoz lépett, megnyalta az ujját, és kitépte a kalendárból a felső lapot, rajta a titánnal, íjjal, nyílvesszővel, és a dermedt madárral.

- Na, ezen is túl vagyunk.

Galacsinná gyűrte a papírt, fölemelte, a mutatóujján és a körmén végiggurítva a szemétkosárba dobta.

- Hála az égnek.

Az ajtó felé lépett. Kinyitotta. Hátra se nézett.

- Ha van kedved, csörögj rám.

Csizmájával becsukta maga mögött a kijáratot.