single shot :: 2021. február 22., hétfő, 11:47:38 :: 0 komment
vylie princess

*** WARNING ***

Az alábbi dokumentumfilm csupa vér és szövetmaradvány.

Tocsog az erőszakban. Ha ez zavar, el ne olvasd. Én szóltam.

*******

Az utcán két nő sétált kézenfogva. Nevettek, beszélgettek, és térhatású képekké alakították a rájuk záporozó fotonokat.

A királylány belerúgott egy kavicsba.

A kő lepattant a lábáról, két métert repült, és megállt a levegőben. A járókelők mozdulatlanná dermedtek. A királylány és Vylie gyönyörű szoborrá változott.

Senki nem mozdult.

Nem történt semmi.

- Valaki kitalálhatna már egy modernebb gépet.

Egy alak felállt egy székből, hátrament az asztalhoz, kivette a lejárt kristályt a vetítőből, és berakta a következő részt.

Visszament a székhez, helyet foglalt, és a holoprojektor távirányítóján megnyomta a lejátszás gombot.

A kavics tovább repült. A járókelők tovább jártak-keltek. A multi-univerzum ágai tovább kanyarodtak a kiindulópont felé.

A két szobor életre kelt.

- Te is éreztél valami különöset? - kérdezte a királylány.
- Ha éreztem is, mit tudok vele csinálni?

A királylány tűnődött.

- Elmehetnénk az állatkertbe.
- Fogságban élő állatokra vagy kíváncsi, akik összesen három dimenziósak?
- Nem nézni fogjuk őket, hanem szabadon engedni.
- Benne vagyok.

Elindultak az állatkert felé.

- Odanézz! - mondta a királylány. - Mekkora édességbolt!
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban.
- A kedvenc süteményemet tették a kirakatba! - mondta a királylány, és berohant az épületbe.

Vylie sóhajtott, és a lány után ment.

Hatalmas, üres tér fogadta. Sem polcokat, sem édességeket nem látott sehol. 

- Hová tűntél?

Pár lépés után reccsent alatta a padló. Fémrudak emelkedtek belőle. A nő teleportálni próbált. Ugyanoda érkezett vissza.

A rudak a feje fölé értek, derékszögben oldalra dőltek, egymáshoz tapadtak, és fémketrecbe zárták.

Az ajtó becsukódott. A terem közepén szilánkokra tört egy láthatatlan fal.

A fal mögött egy tucat katona várakozott, kezükben kardokkal és lándzsákkal. Mellettük két sötétszürke démon állt, akik egy fejjel magasabbak voltak nála, és nagyságrendekkel izmosabbak. A démonok mellett ácsorgó, világos köpenyt viselő férfi illuzionista lehetett.

A királylányt egy rúdhoz kötözték. További négy fémrúd vette körbe, amelyek az ő ketrecének elemeihez hasonlítottak.

Tőrrel a kezében, a lány mellett állt a püspök.

Vylie szabadulni próbált. Újra és újra ugyanoda érkezett vissza.

Nekiesett a fémrudaknak. Körmei meg sem karcolták őket.

Hatalmas, mélykék harci kalapács jelent meg a kezében. Korábban nem létező fém alkotta. Ütötte-verte vele a fémrudakat.

A kalapács eltűnt. Vylie íjat tartott a kezében. A nyílvesszőről zöld folyadék csöpögött. Célbavette a püspököt, és lőtt. A vessző két fémrúd között, a levegőben tört darabokra.

- Végére értél a repertoárodnak, vagy maradt még trükk a tarsolyodban? - nevetett a püspök.

Vylie szemügyre vette a fémrudakat.

- Te is tudod, hogy sem elpusztítani nem lehet őket, sem a túloldalukra teleportálni. Rajtuk keresztül hatástalan vagy ránk.
- Honnan szereztétek őket?
- Valaki, akiben megbíztál, fecsegett - vigyorgott a püspök.
- Tényleg nem tudsz kiteleportálni odabentről? - kérdezte a királylány.
- Tényleg nem.
- Kegyes hazugságról hallottál már? - sóhajtott a lány.
- Arra tartogatom, amikor végre sütsz nekem valamit.
- Tíz éve várok erre a pillanatra! - kacagott a püspök.
- Hogy süt neked valamit? Állj a sor végére.
- Arra, hogy elkaplak.
- Nem is emlékszem rád - vont vállat a nő.
- Hazudsz!

Vylie-nak bevillant a sasfejű férfival folytatott beszélgetés a felejtésről.

- Hagyjuk. Mit szeretnél?
- Kiirtani a fajtádat.
- Te sem lehetsz az a sikerorientált típus.
- Kis győzelemnek is örülni tudok. A lotyóddal kezdem.

Vylie vakítóan ragyogó, hófehér tüzet fújt a fémrudakra. A ketrec sértetlen maradt.

- Miért bántanád?
- Nézz magatokra! Ti vagytok a fertő.
- Ezt hogy érted?
- Amikor kérdezel, akkor is hazudsz.
- És még?
- Paráznák vagytok!
- Ez most komoly?
- Az Úr színe elé küldöm a barátnődet!
- Az úr? - kérdezte Vylie.
- A pszichiáterére gondolt - mondta a királylány.
- Megtisztítom tőletek a világot! - harsogta a püspök.

Vylie gondolkodott.

- Egyáltalán, hogyan találtatok rám? Mi ez az épület? Édességboltnak álcázott templom?

A püspök elővett egy papírtekercset, és kigörgette. A papír nyomtavezetői díjat ajánlott a királylány arcképére.

- Egyik várost sem én gyújtottam fel - mondta a királylány. - A lakóik bénáztak, amikor meg akartak ölni a szárnyaim miatt.
- Ez lényegtelen. Nő létetekre egymáshoz értek. Az egyikőtök meztelen!

Vylie a lábai közé nyúlt, aztán a szájába vette az ujját, és szopogatta. A püspök szörnyülködve elfordult.

- Milyen egyház az, amelyik besoroz két harci démont? - kérdezte a királylány.
- Ők nem paráználkodnak. Szolgálják a rendet és a hitet!
- Komolyan? Hol szedtél össze ilyen selejtes démonokat?

A démonok felmordultak és vicsorogtak.

- Látni fogod, mennyire selejtesek, amikor darabokra tépnek és felfalnak.
- Ezt kiírhatnátok a templom falára.
- Látszik, hogy nem jársz templomba. Ha nem tudsz olvasni, nézd meg a képeket!
- Oké. És hogy kerül ide egy okkult illuzionista?
- Áldozatot hozunk a felsőbb jó érdekében. Az Úr parancsa!
- Hagyd már ezt az urazást. Ha egy foszlányt látnál abból, ami csak eggyel fölöttünk van, csúsznál-másznál a mocskodban, és az életedért könyörögnél.
- Szádra ne vedd többé az Ő nevét, szajha!

A püspök felemelte a tőrt.

Vylie kivette a szájából az ujját.

- Oké. Van egy ajánlatom számodra - mondta. - Ma ünneplünk a barátnőmmel valamit, ezért kedves hangulatban találtál rám. Ha most azonnal kiengedsz, akkor simán csak megöllek. Gyors leszek. Ígérem.

A püspök nevetett.

- Mégis, mivel ölnél meg?

Vylie az arca elé emelte a kezeit. Nem szólt, csak forgatta őket.

- Ennyi? - kérdezte a püspök.
- Elfogadod?
- Búcsúzzatok el egymástól! - mondta a püspök. A tőrt a királylány nyaka irányába emelte.

Vylie hátrébb lépett és becsukta a szemét. Lábait lótusz ülésbe hajlította, anélkül, hogy a földre ült volna. Lebegett.

- Az utolsó bűvészmutatvány, amit látni fogsz! - vigyorgott a püspök a királylányra.

A lebegő test elszíneződött. Piros, zöld és kék foltok vándoroltak rajta.

A nő áttetszővé vált és tükröződött. Két teste egymásba folyt. A távolságuk egy arasz lehetett.

Villogott, és eltűnt.

Nem történt semmi szokatlan.

- A patrónusod láthatatlanná vált. Ezt kaptad tőle utoljára! Nem akarja, hogy a szemébe nézz. Ő viszont végignézheti, ahogy elvérzel - mondta a püspök, és elővett egy szent kelyhet.
- A helyedben letenném azt is és a tőrt is. Az utóbbit különösen, mielőtt megvágod magad - mondta a királylány.
- Egyedül maradtál. A pokolba is egyedül érkezel!
- A játszótér, ahova a barátnőmmel szórakozni és kefélni járunk, ezerszer brutálisabb, mint a szánalmas poklod.
- Mindjárt meglátjuk!

A ketrec mellett alig láthatóan villant a levegő. Pár pillanat múlva újabb villanás követte.

- Mi ez? - nézett a rémült püspök az illuzionistára. - Mi történik?
- Nem tudom - felelt a férfi.
- Átjutott a rudakon?
- Az kizárt.

A ketrec mellett ovális, fehér folt jelent meg a levegőben, és fel-le mozgott. Két részre szakadt, aztán háromra.

Tovább szakadozott vízszintes csíkokká, amelyek fel-le szaladgáltak egyre gyorsabban és egyre fényesebben.

Amikor olyan vékonnyá váltak, hogy alig lehetett őket külön-külön látni, a vibrálás abbamaradt.

Lótuszülésben lebegve megjelent Vylie. Lábait a földre tette. Kinyitotta a szemét, és mosolygott.

- Hogyan?! - kérdezte halálra vált arccal a püspök.

A nő a démonokhoz fordult.

- Megölöm a szajhádat! - rikácsolt a püspök.

Vylie jobb kezével megragadta az egyik démon vállát. Körmeit a lény húsába mélyesztette, és a szemébe nézett.

- Ennyi volt - mondta.

Felemelte bal kezét, és arcon ütötte a lényt.

A másik démon a hátára ugrott, hogy borotvaéles fogaival átharapja a nő nyakát. A katonák körbefogták, lándzsákkal és kardokkal szurkálták. A püspök ordított.

Vylie éles fájdalmat érzett a nyakán. Szeme könnybe lábadt. A fegyverek eleinte karistolták a bőrét, aztán belemartak a húsába.

Vérzett.

Eszébe jutott a zene, amelyre a királylány táncolt, amikor ő mögötte állt. A ritmus az Univerzum egységére emlékeztette.

Ütött. Ütött. Ütött.

A démon védekezni próbált. Karjai darabosra törtek.

Vylie addig ütötte az öklével a démon fejét, amíg csontszilánkokon és véres pépen kívül semmi nem maradt belőle.

A nyaka lángolt a fájdalomtól.

Hátranyúlt, a feje fölött átlendítette a hátába kapaszkodó démont, és a térdével eltörte a gerincét.

Aztán letépte a fejét.

A katonákat egyesével szedte darabokra.

Az illuzionista hiába rángatta az ajtót, képtelen volt elmenekülni.

- Megölöm! - visított a püspök.

Vylie rá se nézett. Odasétált az ajtóhoz, megfordította a remegő férfit, és az arcába nézett.

- Kifelé nyílik.

A férfi egyre kisebbnek próbált látszani.

Vylie faképnél hagyta. Fülelt, a fal mellett sétált. Kinyújtotta a karját, és megragadta az immár láthatatlan illuzionistát. Az ajtóban álló tükörkép szilánkokra tört.

- Szerinted mennyire szeretem a hazugságokat?

A férfi láthatóvá vált, de nem bírt megszólalni.

- Nulla és tíz közötti skálán? A kezeddel is mutathatod.

A férfi kinyújtotta két ujját.

Vylie hátralépett. Kezében megjelent a sötétkék harci kalapács, amellyel a ketrecből próbált kitörni. A nyele majdnem olyan hosszú volt, mint az ő teste.

- Ez igazi. Tudod, hogy az mit jelent? Megmutatom.

A férfi helyén egy gödör maradt. Őmaga szanaszét fröccsent a teremben.

Vylie elindult a püspök felé.

- Utolsó esély! - zokogta a püspök.

A nő közeledett.

A püspök a királylány nyaka felé döfött. A tőr belefutott egy kéken derengő falba, és megállt. A püspök újra döfött. A védőfal ismét a penge útját állta.

- Azt hitted, végigverek mindenkit, ha te közben veszélyezteted a barátnőm épségét? Tényleg ennyi eszed van?
- Kegyelmezz!

A püspök leborult a földre, és megpróbálta megcsókolni a nő lábát.

Vylie bal kézzel a levegőbe emelte. Jobb kezének körmeit a férfi mellkasára, a szíve fölé tette.

- Könyörgök!

A körmök megkarcolták a férfi bőrét.

- Ha kiengedtél volna, olcsón megúszod. Hálás vagyok, hogy másképp döntöttél, mert itt a te véredtől undorodom a legjobban.

Levette a kezét a férfi mellkasáról, és a mutatóujjával megérintette a homlokát. A püspök kómába zuhant.

Idegen bolygón, egy barlangban tért magához. Odakint homoksivatagot látott. Nem messze a barlangtól égszínkék tó terült el, pálmafákkal és hatalmas virágokkal. A tó mellett színarany épület csillogott.

Biztos volt benne, hogy káprázik a szeme. Becsukta, kinyitotta. Becsukta, kinyitotta. Az oázis igazi volt.

Fel akart tápászkodni, hogy a tóhoz sétáljon. Zsibbadt teste nem engedelmeskedett. A fejét sem tudta mozdítani, csak a szemeit.

Meztelenül feküdt a földön.

Egy növény magasodott fölé.

A növény tetején lila virágot látott, amely három, spirálisan görbülő karból állt. A szirmai csukva voltak.

A szárából indák nőttek, egyre vékonyabb indákká, végül fonalakká ágaztak.

A fonalak körbeszőtték a püspököt és a bőre alá fúródtak. Ott voltak a lábain, a karjain, a testén, a fején, mindenhol.

Hozzákapcsolódtak a vérkeringéséhez. Táplálták és életben tartották.

Hozzákapcsolódtak az idegrendszeréhez, és paralizálták.

A férfi elvesztette az eszméletét. Rémálomomból rémálomba zuhant. Óriási, szörnyűséges démonok tartották fogva, és a lelkéből falatoztak. Végtelennek tetsző ideig esett egy fekete lyukba eredménytelenül. Ismeretlen állatok elől menekült, akik körbevették, utolérték, és darabokra szaggatták.

- Jó szórakozást - mondta Vylie, és a földre tette az eszméletlen püspököt. - Remélem, a kórházban is életben tartják a testedet, nem csak ott, ahová kirándulni mentél.

- Hogyan tetted rám a védőfalat a rudakon keresztül? - kérdezte a királylány.
- Még odakint tettem rád, amikor elindultál az épület felé. Hallgattam a megérzésemre.
- Hogyan teleportáltál ki a ketrecből?
- Sehogy. Mondtam, hogy nem lehetséges. 
- Hogyan jutottál ki?
- Frekvenciát váltottam.
- Frekvenciát?
- Minden párhuzamos valóság különböző frekvencián vibrál. Áthangoltam magam. Ez a világ eltűnt. Megjelent egy rét. Arrébb lebegtem, és visszajöttem ide. A ketrec mellé érkeztem. 
- Milyen rét volt?
- Nem tudom. Sokféle rét létezik. Végül mind egyforma.
- Nem néztél körbe?
- Tudod, mit? Legközelebb, ha az életedet fenyegeti valaki, és emiatt egy másik valóságba kell átmenjek, ott gyűjtök neked leveleket, és laposra préselem őket egy könyvben. Amikor ezzel kész vagyok, keresek egy falut, és kikérdezem a lakosokat a helyi szokásokról. Ha még életben leszel, amikor visszatérek, beszámolok mindenről, amit láttam és amit hallottam.
- Ez a minimum. Képeslapnak is örülnék. Miért nem jöttél ki belőle hamarabb?
- Lelépni könnyű. Hogy ugyanoda térjek vissza, az benne a kihívás. Főleg, ha nem emlékszem a frekvenciára. Lehet, hogy másik királylány vagy, mint akivel reggel sétáltam.
- Azzal a verziómmal mi lesz?
- Összeszedi egy másik Vylie. Reménykedjünk benne.
- Most szívatsz?

Vylie benyúlt a rudak között, végighúzta az ujját a királylány nyakán, aztán a saját orrához tartotta.

- Aha.
- Mire vonatkozik az aha? Arra, hogy ugyanaz vagyok, vagy arra, hogy szívatsz?
- Mindkettőre.

A királylány nem válaszolt.

- Hogyan fogsz kiszedni? - kérdezte.
- A tiédet nem zárták be a tetején.

Vylie benyúlt a rudak között, a körmeivel elvágta a köteleket, és kiemelte a lányt.

- Olyat lehet, hogy legközelebb hallgatsz rám?
- Nagylány vagyok. Meg tudom védeni magam, ha kell. Szeretem nézni, ahogy verekszel.
- Nagylány? Hiszem, ha látom.

Az ajtó kivágódott. Számszeríjat szorongató katonák rontottak a terembe. 

Vylie mély levegőt vett.

- Várjál már - mondta a királylány. - Muszáj mindenre elsőként lecsapnod?
- Gondolod, hogy ez a legjobb pillanat, amikor...

Vylie szeme megakadt a padlót borító fémlapon. Rózsaszínű volt.

Ahol ő és a királylány álltak, egy-egy kerek lyuk tátongott rajta, mintha valaki kör alakban kivágta volna őket. A két lyuk mellett a következő feliratot olvasta:

"Safety Rings"

A szöveg irányából egy-egy nyíl mutatott felé és a királylány felé.

A katonák alatt nem kerek lyukakat látott, hanem sokszög alakú nyílásokat. Ezeket ívelt háromszög alakú lemezek vették körbe. 

Vylie rájött, hogy egy-egy nyílás úgy festett, mint egy kamera nyitott rekesze az exponálás közben.

A katonák felemelték a számszeríjakat, és céloztak.

- Most adják le a figyelmeztető lövéseket? - kérdezte a királylány.

Nyílvesszők száguldottak a királylány és Vylie felé.

A rózsaszín fémlapon, a "Safety Rings" felirat mellett kigyulladt egy zöld LED. Hatalmas villanás töltötte be a termet. A nyílvesszők elporladtak a levegőben. 

A katonák ordítottak, elejtették a számszeríjakat, és a vérző szemükre szorították a tenyerüket.

- Nahát. Korán sült el a vaku - mondta a királylány. 

A fémlap a levegőbe emelkedett. Amikor derékmagasságnál járt, a királylány megszólalt.

- Csííííz!

Fém siklott fémen. A rekeszek összezáródtak. A rózsaszín fémlap eltűnt. A katonák teste két darabban hullott a földre.

- Ez mi volt? - kérdezte Vylie elképedve.
- Az egyik hobbim a sok közül. Katonákat fotózom. Nem tudtad? Mióta is járunk?
- Mivel fotóztad őket?
- Limited edition fényképezőgéppel. Miért, te minek nézted?
- Honnan?

A királylány megvonta a vállát.

- Tombolán nyertem. Néha te is próbára tehetnéd a szerencsédet. Ki tudja, miről maradsz le.

Sötét lepel hullott a földre, és eltakarta a katonákat.

- Fekete? - kérdezte Vylie.
- Nehogy nekem fényt kapjanak, mielőtt a laborba érnek. 

Vylie szeme tovább kerekedett.

- Végülis mindegy. Kétlem, hogy ezek után bárki előhívja őket - mondta a királylány.

Vylie közelebb lépett a lányhoz. Testét tetőtől talpig vér borította. A szemei olyan tiszták voltak, mint két drágakő. Íriszei sötétzöld színben derengtek.

Tágra nyílt pupilláin keresztül a királylány elméjének mélyére hatolt.

"Szeretlek"

A királylány mosolygott.

- Akkor elmegyünk végre az állatkertbe?