like this :: 2021. május 09., vasárnap, 18:41:56 :: 0 komment
vylie princess

Vylie a sivatagban, a homokban ült egy szakadék szélén. Fekete és lime színű pikkelyein szikrázott a naplemente.

A királylány vele szemben feküdt. Kitinpáncélt viselt, sáska, vagy talán százlábú hybrid humanoid nő lehetett. Gyönyörűsége elkápráztatta Vylie-t.

- Azzal mi legyen? - kérdezte Vylie.
- A szakadék mélyén, a semmiben lebegő, sárgán izzó magmára gondolsz? - kérdezte a királylány, anélkül, hogy tekintetét levette volna Vylie-ról.

A nő pupillái résnyire szűkültek.

- Napsütötte, tündöklő, középkori városokat akarok, szökőkutakkal, madarakkal, pillangókkal, éneklő, táncoló, szép és boldog emberekkel.
- Rendben.
- A legszebb város melletti erdőben legyen egy interdimenzionális, föld alatti hangár és egy alien hadiszállás, ahol saját részlegünk van. Itt psytrance partikat rendezünk az ismerőseink közül a legjobb arcokkal. Időnként hazakísérjük őket, és lövöldözünk.
- Folytasd.
- Hegy tetején legyen a kastélyunk, hogy az emberek meg se próbálják beleélni magukat abba, hogy közel jöhetnek. Legyen benne hatalmas, ragyogó aranyterem, pompás ágyakkal. A legközelebbi barátainkkal ide vonulunk félre a világ elől.

Vylie bólintott.

A sárgán izzó magma kihűlt, homokká, sárrá, óceánná változott, kontinenst formált. Az átlátszó levegőből előtűntek a városok.

A királylány a mélybe tekintett.

- Máris imádom.

Az újszülött világ körül kristályfal jelent meg. Nappal a napot és a felhőket, éjjel a holdat, a csillagokat és a denevéreket mutatta.

Vylie a kristályfalra nézett, majd a királylányra.

- Most hogy megyünk be? - kérdezte.

A királylány a kezébe vette derékig érő haját, a bal válla előtt copfba fonta, és a copfot, amely immár élő, méregzöld kígyóban végződött, átvetette a nyakán.

- Én így. És te?