synchronicity :: 2024. október 27., vasárnap, 13:16:28 :: 0 komment
vylie princess

Vylie meztelen testének bőre a világegyetem legsötétebb fekete színében pompázott. Az arca ragyogott. A szobában állt, tizenkét gyémánttal díszített arany koronát viselve, és egy fényes fekete kelyhet tartott, rajta három rubinnal. A kehely belseje arany volt, és vörös folyadékot tartalmazott.

A királylány egy könyvvel a kezében belépett a szobába.

– Végeztem – mondta. – Van valami olvasnivalód számomra?
– Tudod, hogy nincsenek önfejlesztő könyveim.

A királylány végigfuttatta tekintetét a nő lábától az arcáig.

– Látom, miért – mondta, és rámosolygott szerelmére. – Milyen könyveid vannak?
– Régiek.
– Lássuk!

A szoba felvillant. A semmiből egy könyvespolc jelent meg a fal mellett. A királylány odasétált, és megvizsgálta az előtte lévő tucatnyi aranyborítású könyvet. Növényekről, állatokról és emberekről szóltak.

– Már ismerem őket – mondta.

A polc tetején egy piros, egy fekete és egy kék könyv állt. A királylány levette a baloldalit, és elolvasta a címet.

– Démonok.
– Ősi nyelven íródott – mondta Vylie –, amely már majdnem feledésbe merült. Lehet, hogy nem fogod érteni.

A királylány leült egy székbe, kinyitotta a könyvet, és hangosan olvasni kezdett. Mindent megtett, hogy az összes szót helyesen ejtse ki.

– Így tanulok! – mondta.
– Biztos vagy ebben?

A királylány egy ideig tovább olvasott.

– Jól csinálom? – kérdezte.
– Attól függ, mi a szándékod.

Miközben Vylie a királylányra figyelt, az ablakon keresztül egy sötét felhőt látott örvényleni az égen. A felhőből egy csáp hegye ereszkedett le. Fekete volt. Amint elérte a földet, az utcákon lévő emberek futni és sikítani kezdtek.

– Az utolsó oldalon kezdted az olvasást? – kérdezte.
– Majdnem – mondta a királylány, még mindig a könyvet nézve. – Miért?
– Méret szerint vannak rendezve – mondta Vylie, és ajkaihoz emelte a kezében tartott kelyhet.

A királylány elgondolkodott.

– Bárcsak lennének hozzá képek.

Hamarosan egy második, majd egy harmadik csáp is megjelent a felhő alatt. Házakat ragadtak meg, és eldobták őket.

Vylie megitta a vörös folyadékot.

Egy sötét arc bukkant elő a felhőből, és az ég felét kitöltötte. Szemei vörösen izzottak. Amint kinyitotta a száját, mély hangja áthatolt a hegyeken, és lejutott a Föld magjáig.

– Elvégeztetett – mondta.

A szoba rázkódni kezdett.

A királylány abbahagyta az olvasást, sokkosan nyitotta ki a száját, és képtelen volt megszólalni. Az ablakon keresztül látta a menekülő embereket. Egy pillanatra a kezében tartott könyvre nézett. Aztán a hatalmas csápokra és az égen lévő arcra pillantott, majd ismét a könyvre.

– Szerinted van összefüggés? – kérdezte.

Vylie a szemébe nézett, és nem mozdult, csak pislogott.

– Nevezzük szinkronicitásnak – mondta.

Pár másodpercig csend volt.

– Micsoda megkönnyebbülés! – sóhajtott a királylány.

Vylie továbbra is őt bámulta.

– Majdnem kész vagyok – mondta a királylány. – Elolvassam az egészet az elejétől?
– Nem szükséges – mondta Vylie. – A polc tetején lévő fekete könyv logikus folytatás.

A királylány odament, és levette a könyvet.

– Az Apokalipszis tizenkét útja – mondta.
– Ugyanazon a nyelven íródott, mint amit most olvastál, és még érdekesebb.
– Érdekesebb? Tudod, hogy egy szót sem fogok érteni belőle.

Vylie elmosolyodott.

– Olvasd hangosan. Maradj az ablak közelében. Néha pillants ki. A lényeget érteni fogod.
– Mi fog történni?
– Végre hazamehetünk.
– Nem tudom – mondta a királylány. – Kezdem megszokni ezt a világot. Nem leszek szomorú?

Vylie a könyvespolc tetejére mutatott a szemével.

– A végén olvasd el a kéket. A címe: Elengedés. Rendben leszel.