Valaki egyszer elmagyarázta, hogy a "se vele, se nélküle" helyzet miként tevődik össze a férfi, illetve a nő nézőpontjából.
Elmaradt viszont annak említése, hogy az ilyen helyzet akár 5 hónapig is tarthat.

Én 12 és 28 éves korom közt 16-szor költözködtem, de eleinte nem a nők miatt.

Rizóma: mert az előző 50 albérletet nem kaptam meg, és valahol közben is laknom kellett.

Három lakást láttam, ami tetszett. A többire jobb hívján pályáztam. Egy-egy albérletre Zürichben 30-100 jelentkező van. Nekem a leggyengébb engedélyem van, L-es. Az EU-8 országokból érkezőknek ilyet adnak elsőre, 2012 óta. Korlátlan munkaszerződéssel is.

Ha szerencséd van, később lehet belőle B.

Ezt a lakást 7 másodperc után ki akartam bérelni. Másnap nemet mondtak. Egy hétig győzködtem őket, hogy mivel a saját cégem igazgatója vagyok Svájcban, lesz engedélyem június után is (akkor telik le az egy év).

Szép gesztus volt tőlük, hogy utánajártak. 1-2 nap alatt találnak svájci jelentkezőt. Vagy valakit B-s permittel.

Az már a gondviselés, hogy az 50 közül a legjobbat kaptam meg. A másik kettő, ami még tetszett, nagyobb volt. Ez jobb helyen van. És jár hozzá kert.

Egy hétbe tellett, mire átprogramoztad őket? Neked ennyi időbe?
Konok egy nemzet lehet a (német)svájci.

"Én 12 és 28 éves korom közt 16-szor költözködtem..."

A 13. eset története:

- Hagyd ott az albérleted, költözz hozzám, nekem elég, ha fizeted a rezsi felét.
- Szívesen, de a barátnőm nem lesz megértő, ha a volt feleségem húgával társbérletben élek.
- Hiszen nincs is most barátnőd.
- De lesz.
- Majd akkor, ha nem sugárzik belőled a szakítás bánata.
- Elhagytak, még fáj. Te egyébként miért szakítasz mindenkivel két-három nap után? és egyáltalán, Zsuzsa, miért fekszel le minden alakkal, akinek megtetszik az a csodás tested, azonnal?
- Ez úgy van, hogy amikor egy pasassal kezdek beszélgetni, hamar kisebbrendűségi érzésem támad. Úgy érzem, elvesztem a fonalat, és csak a szex marad, mint folytatás.
- Értem.
- Te persze más vagy, jól ismerjük egymást. Ha beszélgetünk, meg merlek kérni, hogy magyarázd el jobban, amit nem értek. Á, és ugye segíteni fogsz, hogy befejezzem az estit és leérettségizzek?
- Persze.

Társbérletben:

- Ez az adonisz tegnap este csak meregette a szemét a kádból, amikor rányitottam. Nem tudja, hogy férfi társbérlőd van?
- Már nem is fogja megtudni, kidobtam.
- Mert nem érte be egy zuhannyal?
- Igen, emiatt is. A kád csak az enyém... bár ha akarod, te is használhatod.

...

- Szevasz, te itt ?
- Hello. Nem tudtad, hogy itt lakom, az ex-sógornőmnél?
- Zsuzsa nem mondta.
- Biztosan nem tartotta érdemesnek közölni arra a kis időre.
- Csak egy kicsit kufircoltunk... de nehogy szólj Évának. hogy mi történt.
- Dehogy. De afelől nem kezeskedhetek, hogy az új barátnőm, akit Éva révén ismertem meg, mit mesél majd neki.

...

- Attól tartok, rövidesen el kell költöznöd innen, pedig milyen jól megvagyunk.
- Akkor miért kell elmennem?
- Clevelandből hazajön látogatóba az apám, hetekig marad, úgy tervezi.
- Húsz év után hazajön? Már nem fél?
- Félt eleget, de már 1982-őt írunk.
- És még nem bocsátotta meg, hogy a nővéred egy afféle félzsidóhoz ment feleségül?
- Ő zsidónak hisz téged.
- El is felejtettem, hogy zsidó az, akit annak definiálnak.
- És a válásotoknál is neheztelt.
- Közben tehát megbocsátott?
- Ilyet sose írt. De képzeld el, hogy most meg egy lakásban lelne a másik lányával…
- Csak erősíteném benne az antiszemitizmust. Megértem szegényt, talán tényleg jobb, ha keresek egy albérletet.
- Ha visszautazik az USÁ-ba, újra együtt lakhatunk.

(Így is történt.)

Ez jó.

deja vu

rizóma:
"Konok egy nemzet lehet a (német)svájci."
e tekintetben én nem mosnám össze a németet meg a svájcit. nem kell (talán nem is lehet) programozni a svájciakat. hozzájuk papír kell. mindig legyen nálad egy köteg (nagyon nagy köteg) papír, jól felkészülve minden élethelyzetre.
minket kiszedtek az autópályáról, hogy gépjármű szennyezést vizsgáljanak, ami abból állt, hogy felvett egy gumikesztyűt és a rendőr egy fehér kendővel kitörölte a kipufogó csövet belülről (!), ami „csodák csodájára” kormos lett. (két éves diesel passat, tökéletes műszaki állapotban, de magyar rendszámmal. ez utóbbi nem tetszett nekik.)
helyben rabosítottak. kaptunk egy uticélig szóló útvonalengedélyt (elmondták, hogy most rendesek, mert el is kobozhatták volna az autót) és öt napon belül berendeltek minket valami környezetvédelmi hivatalba kihallgatásra. (az autót nem. ennél még nálunk is értelmesebb a "hülye" közeg, mert szennyezés gyanújakor az autót rendeli be műszaki felülvizsgálatra, nem a sofőrt. itt jól látszott, hogy csak velünk akarnak szórakozni, az autó nem érdekelte őket.) kollégám néhány telefon után kiderítette, hogy nem mi vagyunk az elsők hasonló helyzetben. gyors körtelefon és faxolgatás után három nap múlva bementünk az előírt hivatalba egy kisebb bőröndnyi nyomtatott papírral, a legfölső a helyi volkswagen iroda vezetőjének a faxolt nyilatkozata volt, amiben kijelentette, hogy az adott passat kiváló műszaki állapot és az euro 4-es norma teljesítése ellenére üzemszerűen hagy koromlerakódást a kipufogóvégen. a svájci hivatalnok elolvasta, majd közölte, hogy elfogadja a papírt, amennyiben két napon belül azt eredeti formában (nem faxon) és hivatalosan lefordítva (értsd: németről svájci németre, ami azért írásban nem nagy különbség) beadjuk. beadtuk. az eljárást megszüntették. nekünk kb. 5 nap és 500 euro volt az egész procedúra, (ebből az express hivatalos fordítás volt a legnagyobb tétel, amit szerencsére a közvetítő cégünk fizetett) és ez idő alatt (és utána) soha senkiben egy pillanatig nem merült fel, hogy megnézze (esetleg műszerrel megvizsgálja) az autót, valóban kormol-e. az senkit nem érdekelt. csak Papiere sind in Ordnung, semmi más nem volt érdekes a hatóság számára.


a német nem ennyire vészes. ott elég egy jó ügyvéd, akit sokan ismernek, és vele megoldhatóak a problémák, mint amerikában.
egy emberkereskedő (építkezésekre munkaközvetítő) cégnek dolgoztam, akinek volt egy hírhedt helyi ügyvédje. mindig nagy paksaméta papírral jártunk a hivatalokba intézni a munkavállalásikat, letelepedésiket, adópapírokat, ami sokszor precízen és olajozottan működött, (a németnél is van bürokrácia, de az teljesen ésszerű, átgondolt és működik) néha azonban az sem működött. ilyenkor jött a "herr richter ügyvéd úr" név emlegetése, amire minden ajtó megnyílt és hirtelen pecsét került a az addig félretolt lapok aljára. rettegtek tőle a hivatalokban.
én úgy tapasztaltam, hogy fafej a német is, sokszor a saját hivatala által hozott rendeletet, szabályt sem hajlandó figyelembe venni, de (kellő türelemmel, udvariassággal és némi alázatossággal) szót lehet vele érteni. a svájcinál próbálkozni is kár. ott papírt kell mutogatni. annyit, hogy belefulladjon. legalább is nálunk ez jött be.

mr.: "e tekintetben én nem mosnám össze a németet meg a svájcit."

Így van. Ha látok egy csoport kövér embert a bolt közepén sörrel a kezében ordibálni, azok németek. A lakótársam a legagresszívebb ember, akit ismerek. Német.

A svájciak udvariasak és kedvesek.

Papír tényleg mindenhová kell. Mindenhez. Lehetőleg több is. De ha megkérdezem, hol szerezhetem be, elmondják, lerajzolják, térképet adnak. Odamész, és alig kell várni. Működik az ország. Hamar meg lehet tanulni.

A múlt héten megkérdeztem egy nőt a gyógyszertárban, hogy a kezemben lévő buszjeggyel pontosan melyik buszokon lehet utazni. Kiment a boltból, felszállt egy buszra, megkérdezte a buszvezetőt, és lefordította a választ. És ez itt általános. Ha több mint fél percig nézed a parkolóórát, odalép valaki, hogy segíthet-e.

Itt én is simán odaadom a telefonom Google mappel annak, aki eltéved, hogy keresse meg, hová akar menni. Volt, hogy egy autó letekert ablakán beadtam, mert miért ne.

Ami a Magyarországról érkező autókat illeti, kaptam olyan csekket az autómra, amit a német lakótársam német rendszámmal nem kap az övére. Nem bírság, parkolási díj, de tőle nem kérik, két éve ott parkol. Tőlem ugyanazon a helyen igen. Visszamenőleg.

Ehhez még annyit, hogy ha Svájcban a könyvelőmön és magamon kívül magyar szöveget hallok, az 99%-ban vagy prostituált, vagy a futtatója. Rosszarcúak és puffognak, ahogy elmész mellettük. Vajon mi baja lehet a rendőröknek? Nem is értem.

A maradék 1%-ot is messziről fel lehet ismerni.

Még a csehek is jobban be tudnak illeszkedni. (Valamiért folyton cseh nőkbe botlom). Róluk kevésbé ordít. Bár öltöznödni ők sem tudnak.

Ahogy többnyire a németek sem.

Ja, még onnan lehet a németeket felismerni, hogy válaszolnak az emailekre.

Én már 17 évesen tudtam, hogy költöznöm kell. Ezt feltehetően az a sokadik emeleti lakótelepi erkélyünkről utánam vágott palack tudatosította végleg, ami nem sokkal hibázott el, s amit azért dobtak, hogy eltaláljon. A szüleim.

Az egyetlen felhőtlen lakhelyem az egyetemi volt. Öt plusz másfél év egyhuzamban, ami nem hat és fél. Az első öt jó volt, annyira, hogy soha többé olyan nem lesz; aztán megismertem egy nőt, akinek hála két országgal arrébbig meg sem álltam.

Az első külföldi lakhelyem nagyon tetszett, szép kertes ház egy elővárosi részen, csak annyi gond volt vele, hogy a fizetésem kétharmadát vitte el. Mindenki meg volt róla győződve, hogy hülye vagyok, túlbérlem a fizetésem. Egész addigi életem során egy 12, majd egy 8 négyzetméteres helyen osztoztam egy másik emberrel, szóval nem kérdés, hogy kellett a lelki fejlődésemhez. Persze minden jónak vége szakad, ezért egy nő és egy kisfiú miatt el kellett költöznöm.

Ahhoz képest, hogy a nők az állandóság, folytonosság és biztonság letéteményesei és a háztűz őrzői, mindig miattuk kellett mennem ide-oda. Ha jól értem, ez veletek is így van.

De miért?

Mage:
"Ha látok egy csoport kövér embert a bolt közepén sörrel a kezében ordibálni, azok németek."
ezek szerint ott is úgy viselkednek, mint külföldön? ez nekem mindig olyan furcsa volt, hogy otthon teljesen kulturáltan, úri emberként viselkednek, mint ahogy egy felsőbbrendű fajtól az elvárható, ha átlépik a határt (lásd pl. balaton, hévíz), akkor meg mint az állatok.

Balázs:
"Ahhoz képest, hogy a nők az állandóság, folytonosság és biztonság letéteményesei és a háztűz őrzői, mindig miattuk kellett mennem ide-oda. Ha jól értem, ez veletek is így van.'

ez nálam pont nem így ment. én a gyűrűs menyasszonyomtól váltam el, amikor kapott egy nagyon jó munkalehetőséget idegen országban. mehettem volna vele, de még a nyelvet sem beszéltem és ha találtam is volna valami munkát, az a töredékét fizette volna annak, amit ő keresett. (ez a büszkeségemnek volt sok)
bár szóba került, abba meg nem egyeztem bele, hogy maradjon és miattam bukja el élete nagy lehetőségét.

utólag azért számomra kiderült, hogy elég jó döntés volt. ő nagy karriert futott be abban az országban, nekem meg később volt lehetőségem azon ország embereivel közös munkán dolgozni és a "velük soha többet, semmi pénzért" mondat maradt meg bennem, mint emlék.

Ha írtok egyszer egy Nemzetkerti útmutatót, megveszem, és elolvasom. Magyarország, Svájc, Németország (alsó-, felső-, közép-) valamint Kambodzsa nyilván benne lesz, valami más is?

Balázs, a nőkről én tudok a legkevesebbet. Voltak tapasztalataim, de mára aszkéta lettem, és ehhez felejtenem is kellett.
Talán kérdezzük Jerryt is, ő fiatal, még frissek az élményei.
Esetleg egy nő is nyilatkozhat.

rizóma: németországot nagyon nem ismerem, nagyon kevés helyen és ott is rövid ideig dolgoztam. (münchen és környéke, meg talán papenburg az, ahol nagyon nem tévednék el). még a nyelvet sem ismerem. szóval, ez a fejezet Balázsra hárulna. Svájcnak csak a természeti részeit, látványosságait ismerem jobban, a társadalmi életét kevésbé. amit megtapasztaltam belőle az amúgy sem volt különösebben szimpatikus, meg régen is volt már. svájcot Mage-re hagynám.

kambodzsa mellett mondanám még a nagy kedvencemet, vietnámot, de szerintem arról egy "kissé" többet tudsz az általad említett okokból, mint én valaha is tudni fogok. a balkánt ismerem egy kicsit jobban, mellette nagy kedvencemmel szlovéniával (ami nekem kb. az lehet európában, mint Magenek svájc).

a közel-keletről, néhány arab, muszlim népről meg a térkép másik oldalán, japánról vannak még első kézből ismereteim. de azért útmutatónyi anyag nem lenne belőle.

meg persze az oroszokról tudnék útmutatni egy keveset, de ahhoz legalább félig orosznak kell lenni, hogy megértse őket az ember. (ez egy kicsit igaz az arab emberekre is)

Én meglepően jól kijövök az oroszokkal. Fura, mert sosem laknék ott.

Az ukránokkal is.

rizóma: Én Berlinben és Heidelbergben laktam csak értékelhető ideig. Ráadásul állandó tapasztalatom, hogy mélylélektanilag más valahol turistáskodni, 2-6 hetet tölteni és éveket élni. Más a fontos, más marad meg, másra figyelsz. Ráadásul turistáskodni, utazgatni nagyon nem szeretek. Mint minden másban az életemben, szeretem kiválasztani a legjobbat, és utána abban elmélyedni.

Nagy tapasztalat volt, amikor az újgazdag utazásrajongó középiskolás barátnőm, akinek megvolt a görög, meg otthon volt olaszban, és annyira átélte a spanyolt, folyamatosan gúnyoltak azért, mert szerintem a Bakony és a Balaton is nagyon szép. Mondván, hogy soha nem akarok elmenni látni a tengert? Meg kirándulni Rómában? Meg inni egy sangriát spanyolban? Egyszer elment a lakóhelyétől légvonalban húsz kilométerre lévő kis bakonyi faluba a hozzá hasonló hasonszőrűekkel, és utána előadta, hogy "Annyira gyönyörű volt!". Mire az akkori személyiségemet teljesen kimutatva mondtam neki, hogy először el kéne töltenie a látványt és egyebeket kiélvezve pár évet otthon, aztán 5, 10, 20, 50 kilométerre a lakhelyüktől, és már véget is érne az élet. Nem sokkal később szakítottunk.

Ezen kívül sorban egymás utáni években 1-1 hónapot Angliában, Norvégiában, Spanyolországban és Franciaországban is töltöttem, de ott csak oktatás miatt. 12 órás képzési blokkok voltak, de a hétvégén sétáltam a városokban. Örömmel jöttem haza mindenhonnan. (Norvégiában viszont a két norvég közül azon a részen voltam, ami nagyon hasonlít a németre, így viszonylag jól megértettem magam. Más kérdés, hogy Norvégia nagyon drága német szemmel is. A hónap végén a legnagyobb közös beszédtémánk az volt, hogy ki hol vesz reggelit meg vacsorát - mindezt "nyugati" orvosok.)

Balázs, koromhoz képest keveset jártam külföldön.

Egyszer régen, az NDK-ban autózva este 8 után már sehol nem kaptunk vacsorát. Reggelre a szálloda saját parkolójában üres tankkal várt a kocsi, leszívták a benzint éjszaka. Délután egy sörözőben a pincérnő nem volt hajlandó az asztalunkhoz tévedni. Máskor egy berlini átkelőpontnál levetkőztettek - erre lehetett számítani legalább -, kipakoltatták minden papíromat, nagy figyelemmel vizsgálták a norvég vízgazdálkodásról szóló szövegeket, ábrákat, tavak eutrofizálódási görbéit, hátha szamizdatot kódoltam beléjük.
Hihetetlenül művelté, sokoldalúan tájékozottá válhatott annak idején egy keletnémet határőr.

Az NSZK-val, illetve -később- Németországgal, vagy éppen Svájccal nem volt gondom, igaz, csak napokat töltöttem itt-ott. (Svájc = Genf)

Norvégiában négyhónapos ösztöndíjal jártam, kedveltem őket. Tényleg drága ország volt már akkoriban* is, többnyire magamra főztem egy kollégiumban.

* Kicsit aggódtak a nukleáris felhő miatt, de később még inkább az én lelki egyensúlyomért, amikor együtt néztük tévében a magyar-szovjet 0-6-ot.

Még a svéd-dán ellentétről, meg ezzel összefüggésben a magyar mentalitásról, ahogyan a trükköt, a kiskaput, a simlit, az érdeket keressük, hozok egy történetet.

Muszáj írnom valamit, mert a legfelső kommentből a főoldalon annyit látok, hogy a koromhoz képest, és arról újra és újra a kéményseprős vicc jut az eszembe.

Balázs, 2003-ra a svéd férfi kézilabda válogatottnál kiöregedett a nagygeneráció, így meggyengült csapattal indultak az azévi VB-n. A dánok úgy érezték, az első csoportkör utolsó fordulójában végre-végre elkaphatják az ősellenfelet.

A meccs előtt barátom felhívta rá a figyelmemet, hogy a tornaszervezés és az addigi eredmények furcsaságai miatt a svédeknek elemi érdeke a vereség (esetleg a döntetlen). Ha győznek, kevesebb pontot visznek magukkal (!), nehezebb középcsoportba kerülnek, minimális lesz az esélyük a második csoportkörből továbbjutni. Még nagyobb veszély számukra, hogy a 2004-es olimpiára sem tudnak kvalifikálni, bár előzőleg Sydney-ben még ezüstérmet nyertek.

Nem részletezem, de jókora összeggel fogadtuk a racionálisan várható eredményt, hogy aztán döbbenten lássuk: a svédek végig vezetve, négy góllal verik a dán csapatot. (Számításunk sportmatematikai szempontból egyébként jónak bizonyult, Svédország még 8-ba sem jutott ily módon a VB-n, és az olimpiai részvétel is elúszott számokra.)

Nem vicc: a meccs másnapján felhívtam a svéd kézilabda szövetséget, és - udvarias hangon - magyarázatot kértem a történtekre. (Nem tudnak számolni? Nem érdekli őket az olimpia?)

Egy higgadt píároshoz kapcsoltak, aki készségesen elmagyarázta az ismeretlen magyarnak, hogy tisztában voltak/vannak a győzelem hátulütőivel, de a dánok elleni csatákat mindig is becsületbeli ügynek tekintették...

Mage,
a koromhoz képest elég sötét voltam 2003-ban, hogy nem értékeltem kellő súllyal a svéd-dán ellentéteket.

Bocsánat, bokáig állok a programozókulcsokban, térdig a programlistákban, derékig a vezérlőegységekben és torkig vagyok, hogy túl vagyok terhelve.

Első költözésem 6 évesen volt, anyám költözött apámtól, vitt minket is nővéremmel.
Második 21 évesen volt, vidéki faluból (Csány) vidéki városba (Gyöngyös), még mindig anyámmal.
Aztán szinte egy időben - a főiskola időszakában - félutas megoldásként Budapestre, keresztanyámhoz azt hiszem. No nem mintha az olyan rég lett volna és azért nem emlékszem, csak olyan kevés időt töltöttem ott... albérletekben és kollégiumokban; nem egyszer a szabad ég alatt aludtam, kevésszer a rokonnál.
Jelentőségteljesebben tavaly januárba, barátnőmmel költöztem össze, ez annyiban volt fordulópont, hogy ezt tényleg én; pontosabban mi tartottuk fenn. Tavaly augsztus végén barátnőm édesanyja elhunyt - utolsó hónapjait velünk töltötte -; így költöztünk szeptemberben egy új albérletbe; barátnőm miatt akit nyomasztott az a lakás. Egy évre vettük ki; de decemberben megjelent a tulaj: összeveszett a pasijával, kell neki a lakása, segít nekünk újat találni.
Így januárban újra cuccoltunk, és most úgy néz ki maradunk.

Akárhonnan is nézem, Balázs tézisét ezzel alátámasztottam.