Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

my safety :: 2021. június 08., kedd, 21:07:25 :: 2 komment
vylie princess

Vylie fémesen csillogó, fekete pikkelyekbe öltözött.

A citadella lábához sétált, megállt, és az égbe nyúló lépcsőn térdelő embereket nézte.

Volt, aki két tenyerét maga előtt összezárva fohászkodott. Akadt, aki homlokát újra és újra az előtte lévő lépcsőfok élébe verve meditálta magát a megsemmisülés felé.

A szent tehenek az emberek vágyait legelték. Békésen bégettek az áldozati bárányok, akikre az áldozati gyermekek vigyáztak, akikről a juhászok és a filozófusok gondoskodtak.

Férfiak álltak mozdulatlanul, benzinbe mártott, égbe emelt, "béke" feliratú, görbe kardokkal, és várták a parancsot. Velük szemben nők térdeltek. Földhöz szorított tenyereiken a férfiak tapostak, miközben ők hálát rebegtek azért, hogy ott lehettek, megbocsátásért esedeztek, és magukra öntöttek volna ezt-azt, ha használni tudták volna a kezüket.

Fentről gazdagok szórták a pénzüket, amit az alattuk lótuszülésben jógázó, ölükben laptopot, bal kezükben önmegvalósító könyvet tartó útkeresők a jobbjukban szorongatott kristálypersellyel kapkodtak el.

Vylie a gondolatai erejével félretolta maga elől a digitális filtereket, és elindult felfelé. 

Az emberek sóhajtoztak, sírtak, és énekeltek hozzá, az első nőhöz, aki bebocsátást nyert a Megtestesüléshez.

Vylie a lépcső tetejére ért.

Megvárta, amíg a fehéren ragyogó, lebegő szolgák széthúzzák a fátylakat, és eloszlik az ezüst színű köd.

Belépett.

A terem közepén párna fölött levitált a részben tizenéves fiúnak, részben éterinek látszó lény. Testét fehér energianyalábok vették körbe. Feje körül arany glória ragyogott. Vérzett, és kövér volt.

Bal keze egyenesen tartott tenyerével a jobb válla felé mutatott. Jobb tenyerét félkörívben tartotta a köldöke alatt.

A másik bal kezében kőtáblákat szorongatott. A másik jobbjában távcsövet és űrhajót emelt az ég felé.

A háta mögötti freskó a földanyát ábrázolta, amint épp megszüli a világot.

Kétlábon járó elefánt sétált be a terembe, letörte az orrmányát, a végét meggyújtotta, elszívta, ráfújta a füstöt a Megtestesülésre, és feláldozta magát mindenkiért.

- Boldoggá tesz, hogy meglátogattál minket - mondta a fehéren ragyogó lény. Mély, zengő hangja a föld magjáig hatolt.

Vylie hallgatott.

- Foglalj helyet.

Két felfegyverzett drón behozott egy trónt, Vylie mögé tette, és elrepült bevetésre.

Vylie leült. Kezeit a térdeire téve billegette fejét jobbra-balra. A trónon ülve táncolt.

- Többen panaszkodtak - jelentette ki a lény zengő hangon, miközben szemeiben villámok szikráztak -, hogy nem fizetsz területhasználati díjat, és a lejárt engedélyedet sem újítottad meg.
- Valóban? - kérdezte Vylie.
- Igen. Pedig a területhasználati díj mindenki számára előnyös. A te biztonságod...

Az idő lelassult.

Vylie a hajnali szellő által cirógatott, önmagába szerelmes mimóza sebességével emelkedett fel a trónról.

Bal csuklóját három sötétlila füstkarika ölelte körbe, amelyek egymás körül táncoltak. Jobb karjáról fekete füst áradt a levegőbe és foszlott semmivé. Kezében antracit színű, hullámot formáló balta volt. A fejjel lefelé lengedező fegyver hátoldaláról három, hullám alakú tüske meredt a levegőbe. A penge és a nő arca egy irányba mutatott.

Vylie bal lábával előrelépett, jobb kezével meglendítette a baltát, és lentről felfelé kettészelte a lényt.

Iszonyatos sikoly töltött be egy másik valóságot, ahová Vylie az ilyen hangokat réges-rég átirányította.

Felemelte jobb lábát, és talppal a falhoz rúgta a Megtestesülést.

A két darab között nyúlós, nyálkás, sűrű, sárgásbarna folyadékköteg lógott, és húzta egymás felé a darabokat.

Vylie odalépett a falhoz, négy acélszöget vert a lénybe, hegyes, szálkás farönköt vágott a szívébe, letépte a falról, darabokra szedte, és magába szívta az esszenciáját.

- Köszönöm. Tudok magamra vigyázni - mondta.

Leült. Lélegzett. Detoxikált.

Maradt, aki volt.

Erősebb lett.

Kilépett a teremből, és az emberekre nézett.

Ők, semmit sem érzékelve a történtekből, ragyogó arccal fohászkodtak hozzá. Felajánlották neki fegyverüket, hűségüket, gyermekeiket.

- Lehet hazamenni - mondta Vylie.

Tett egy lépést lefelé a lépcsőn.

Megállt, és körbenézett.

- Az oltár helyett a tükröt szoktam javasolni. Kevesebb helyet foglal, könnyebb takarítani, ráadásul multifunkciós.

Tett még egy lépést.

Várt.

Elmosolyodott.

Fekete sárkány volt. Arany színnel ragyogtak a szemei, és arany tüzet fújt, ha úgy volt kedve.

Széttárta szárnyait, az égbe emelkedett, és eltűnt az emberek szeme elől.

Egy időre.