Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

you’ll meet again one day :: 2021. július 13., kedd, 20:14:48 :: 26 komment
vylie princess

Vylie megszólalt.

- Azokban a sorokban árulják, amit nem hordunk, ezekben, amit nem eszünk meg, és körülötte van, aminek a létezéséről sem szeretnénk tudni. Majdnem értem, miért jöttünk ide.
- Amikor sötétségbe borítod a világot, az hangulatosabb, mint amikor jellemzed.
- "Ha elég sokáig bámulsz a mélybe..."
- Akkor marhára ráérsz. Nem vásárolni jöttünk, hanem kalandozni.
- Kalandozni?
- Segíteni.
- Bajt keverni.
- Aztán segíteni.
- Rendben. Kalandozzunk a piacon. Kezdjük a ruháknál - mondta Vylie.

Kézenfogva vezette a királylányt.

- Tehén, róka, róka, nyest, bárány, bárány... Tudod, mi a furcsa? Nincsenek évszámok.
- Miért lennének évszámok?
- Mert különben olyan, mint a temető. Vagy egy rituálé másnapja. Minden, amit itt árulnak, halott állatok bőréből készült. A bőrükért ölték meg őket.
- Menjünk innen.
- Balra láttam a húst. Jobbra sejtem a halakat. Merre induljunk?
- El innen. Elég a piacból.
- Vele mi lesz? - mutatott Vylie egy távoli asztalra.

A ruhákat áruló sorok mögött, a fal mellett ült egy árus.

A királylány közelebb ment hozzá.

Az asztal telis-tele volt állatokkal. Az egyik ketrecben rémült arcú majmok rohangáltak föl-alá, és keresték a kijáratot. Mellettük egy hosszú szőrű nyúl pihegett a hőségben. A bánatosan szendergő vadászgörény mellett éhes sün reszketett.

A királylány nem akart hinni a szemének.

Az asztal alatt, a földön egy kalitkába zárt, zöld madár feküdt nyitott szemmel, mozdulatlanul.

A királylány a madarat nézte.

Sötét felhők gyülekeztek az égen. Feltámadt a szél.

Vylie megfogta a királylány karját.

- Emlékszel a diétánkról és az uralkodással kapcsolatos érzéseinkről szóló beszélgetésre? - kérdezte.

Dörgött az ég.

- Amikor én kerülök ilyen hangulatba, puszta kézzel folytatom. Segít felszabadítani az érzéseket.

Villámlott.

- Autentikusabb, ha leharapod a fejét.

Az eladó sápadtan, reszkető kezekkel kapaszkodott a székbe. Nem mert megszólalni.

- Még él - mondta Vylie.
- Tudom. Azért van még egyben a piac - sziszegte a királylány.
- Honnan tudjuk, hogy milyen állapotban került ide? Lehet, hogy betegen találták.
- És a többi állat?
- Örülök, hogy rájuk is gondolsz, mielőtt elpusztítasz mindent magad körül.
- Mit tegyek? Az első ötletem az volt, hogy vegyük meg őket.
- A pénzből újabb állatokat fogna be, és bővítené a kínálatot.
- Vigyük el a madarat.

Vylie leolvasta a madár árát, a pénzt letette a földre, felvette a kalitkát, leállította az ítéletidőt, és hazavitte a királylányt.

- Meg tudod menteni? - kérdezte a királylány. A madarat a kezében tartotta. Könnycsepp csillant a szemében.

Vylie a királylány szobája felé nézett, és tűnődött.

- Megharapott már? - kérdezte.
- Kicsoda? A kisvirágom? Miért, meg fog?
- Reméljük, nem.
- Miért tenne ilyet?
- Vágj le róla egy levelet. Ha rám hallgatsz, előtte átbeszéled vele.

A királylány odaadta Vylie-nek a madarat, és bement a szobájába.

- Sszz.

Bal kezében egy levéllel, jobb mutatóujjával a szájában tért vissza.

- Mi történt? - kérdezte Vylie.
- Mikor? Hol? - kérdezte a királylány.

Vylie kihúzta a királylány ujját a szájából, és megnyalta.

- Biztos, hogy elegendő fémet eszel mostanában? - kérdezte.
- Hagyjál ezzel. Itt a levél. A véremet adtam érte.

Vylie betette a levelet a gyógynövény-centrifugába, hármas fokozatra állította a gépet, és kristálypoharat tartott elé.

Gyanta színű olajcsepp hullott a pohárba.

- Egyre lassabban ver a szíve. Alig lélegzik - mondta a királylány.

Vylie vízzel keverte az olajcseppet, és megitatta a madarat.

A madár őt nézte, aztán a királylányt. Becsukta a szemeit. Kinyitotta, és újra becsukta őket. Elernyedt. Nem mozdult többé.

- Nem ver a szíve - mondta a királylány.

Két könnycsepp gördült le az arcán.

- Már nem fog mozogni? Nem fog repülni? Nem fog énekelni? Miért nem?

Sírt.

- Miért így történt? - szipogta. - Azt hittem...
- Tedd az asztalra.

A királylány ölelte és dédelgette a madarat.

Vylie elrámolt az asztalról.

- Tedd oda, kérlek - mondta.

A királylány az asztalra fektette a madár testét.

Vylie magához húzta a királylányt. Várt. Tett vele hátrafelé pár lépést.

Áttetsző, zöld lángnyelvek táncoltak az asztal fölött. A madár fejénél bújtak elő a levegőből, és szétterjedtek az asztallapon. 

A tűz nyújtózkodott, örvénylett, összehúzódott, és felvette a madár alakját.

A madár körbefordult, eltűnt, és a következő pillanatban a királylány vállain ült.

A királylány tapsolt, táncra perdült, kiszaladt a kertbe.

A madár és ő a bokrok és a fák között játszottak és kergetőztek egész délután.

Esteledett.

- Minél később, annál nehezebb elengedni - mondta Vylie.
- Tudom. Utána mi fog történni? - kérdezte a királylány könnyes szemekkel.
- Újra találkozni fogtok. Megígérem.
- És addig?
- Addig, egyebek mellett, életben tartjuk a többieket.

A madár kétszer is visszafordult, aztán elrepült.

Vylie megölelte a királylányt.