Ebben a játékban csak negatív érzelmeket lehet kelteni? Olyanok vannak a mi családunkban is, csak el kell olvasni a blogomat. link
A legfrissebb bejegyzés egy friss, tegnap esti esemény. (És ígérem, hogy nem reklámozom itt magam 5 percenként, de ezt az eseményt szeretném minél több emberrel megosztani, mert nem értem.)

Empátia, Büntudat, Aggodalom... ezek mióta negatív érzelmek?

Az Empátia nem, de a Bűntudat elég kellemetlen és az Aggodalom is. A "negatív" szó nem arra vonatkozott, hogy ártunk vele valakinek, hanem arra, hogy kellemetlenül érezzük magunkat tőle, ha ilyeneket érzünk.

András, tudom, felsorakoztattál számos érthető érvet ellene, mégis azt kell javasoljam, amit többen mondtak már neked: költözz el otthonról.

Ez pénzkérdés, de tényleg költöznék már.

Mage, ez a 3:39 a bejegyzésnél az óraátállítás utáni normál magyar időzóna szerint értendő? Ha igen, mikor alszol?

András, dolgozzál a Mekiben.

András, rajtad csak az segítene, ha a szüleid kitennének az utcára. Mutatok más alternatívát, a saját érdekedben. link

Rajtam az segítene, ha találnék egy jó állást a környezetmérnöki diplomámmal. Csak nem tudok állásinterjúra járni, mert mindig munkaidőben van.

Afrikában találnál.

Most akkor van munkád, vagy nincs? Mert ha nem fizetnek, akkor az a minimum, hogy bármikor leléphetsz interjúra. Ne legyél pancser.

András, hallgass Mamzira, jó szívell ajánlom. Ő otthon van a témában.

Most éppen próbamunkákból lesz próbamilliomos.

Mamzi: Fizetnek, csak nem eleget. És ami van, azt is haza kell adnom, nem tarthatom meg magamnak.

Hogyhogy haza kell? Mennyit (ha nem titok)?

Eddig mind a 93000 Ft-ot (ennyi a PhD ösztöndíj), most már úgy néz ki, hogy "csak" 60000 Ft-ot, a maradék 33 ezer nálam marad. (Abból gyűjtögethetek önálló életre.) Ha a blogomban olvastad a Családi botrány című bejegyzést, akkor abból kiderül, hogy mit próbáltam tenni. A nevemről a blogra mutat a link.

András, ösztöndíjnak nem rossz. Nem szívesen turkálok más zsebében, de ennyit hazaadni nem igazán indokolt. Úgy gondolom, mindenki a következő generációt tartsa el, ne az előzőt. A gyerek nem azért van, hogy a szüleire keressen.

Persze, ha felnőtt vagy és velük élsz, reális, hogy valamennyit haza adsz (gáz, villany, víz rád eső része), de 93-ból már fenn lehet tartani egyedül egy igen szép, tágas albérletet a fővárosban is (rezsivel együtt).

Igazad van, de nélkülem éhenhalnának. Ezért nem tudok még költözni. Ezért akartam újra összehozni a szüleimet, hogy anyám ne maradjon apám pénze nélkül.

Ha még idén Veszprémben jársz, akkor mindent megbeszélünk. Sok mondanivalónk lenne egymásnak szerintem, és úgy gondolom, hogy érdemes rád hallgatni.

Mage, küldtem részleteket az e-mail címedre. Rád bízom, hogy mennyi legyen belőle nyilvános.

Nem fog éhenhalni, ezzel tart otton. Majd megoldja. Felnőtt ember.

András, egyszer élünk ebben az életben.

Mage: a képen szereplő férfi csak véletlenül hasonlít rád annyira?

András én nem ismerlek, és nem akarok a kommentjeid alapján elhamarkodott és okoskodó tanácsokat adni, de ha áldozatként viselkedsz, ne csodálkozz ha úgy is bánnak veled. másrészt az embernek mindig van választása, tehát ha ezt választod ne panaszkodj; ha nem érzel magadban elég erőt, akkor kérj segítséget. sajnos nem tudok jó szakembert ajánlani, de én a helyedben energiát fektetnék ebbe, mert az élet rövid, és senki nem teszi meg helyetted ezeket a lépéseket.

Panna, szerintem te jót akarsz nekem, de nem mindent értek és nem mindennel értek egyet. Én nem viselkedek áldozatként, hanem áldozat vagyok. Ha nem lennék az, nem viselkednék úgy. Mit kellene tennem? Mage azt javasolta, hogy költözzek el. De a család nem tudna megélni nélkülem. Most okozzak rosszat másoknak?

Hogyan lehetne szerinted ezt a helyzetet úgy megoldani, hogy mindenki jól járjon? Én próbálkoztam, végiggondoltam, hogy mi lenne a legjobb, de botrány lett belőle. (Ha a nevemre kattintasz, akkor az én blogomhoz jutsz, ott írtam le "Családi botrány" címmel. Ha jobban szeretnél ismerni, ajánlom, hogy olvasd végig a blogomat, mindent megtudsz belőle rólam.)

Milyen szakember tudna szerinted segíteni a helyzet megoldásában? Energiát érzek magamban, csak kifogytam az ötletekből. Talán tényleg Mage barátunkra kellene hallgatnom, és el kellene költöznöm, csak akkor gondoskodni kellene arról, hogy a család ne tudja meg a címem. Különben utánam jönnének, és ugyanúgy beleszólnának az életembe, mint eddig. De előbb kellene valamilyen megoldást találni, hogy ne haljanak éhen nélkülem. (Ez nekem is érdekem, mert ha nem tudnak megélni, akkor jobban igyekeznek kideríteni a címem, és jobban panaszkodnak, mintha jól élnek nélkülem. Ha jól élnek, akkor nem hiányzom nekik annyira, egy-két sikertelen próbálkozás után feladják a keresést, és gyorsan elfelejtenek.)

Erre tudsz valamilyen megoldást?

Jaj andrás, Te annyira jóóó vagy és annyira fárasztó!

Szerintem te vagy azok közé az emberek közé tartozol, akik nem képesek a boldogságra, vagy azok közé, akik nem Akarnak azok lenni. Tudod akkor is lehetsz az, ha nem minden tökéletes körülötted. Nemtudtad?

Kászálódj ki az önsajnálat mocsarából, és legyél kevésbbé pesszimista.
Kinek akarsz bizonyítani?

AE: miből szűrted le ezeket a téves következtetéseket rólam?

Hogy miből?

A negativitásból, amit magadból árasztasz.

András, végigolvastam a bejegyzést. megpróbálok rövid és tömör lenni, mert ez a blog nem erre való, első és utolsó eset részemről, elnézést az érintettektől érte..

Először is.. neked nem azzal kéne foglalkozni, hogy mindenki jól járjon, hanem először te járjál jól, és akkor majd tudsz segíteni-érdemben- másoknak. addig csak mérgezitek egymást.
Ha felmerül, hogy eljössz, és megkapod, hogy te is elhagyod anyukádat, mint ahogy apukád tette, mármint ha ezt vágja a fejedhez az édesanyád, akkor önző, és nem neked akar jót, hanem magának. Te a saját boldogságodért felelsz. A másik dolog, hogy a szüleidet szereted, ugye? A szeretethez hozzá tartozik az elfogadás, a másik döntésének a tiszteletben tartása. Az, hogy ők elváltak nem azt jelenti, hogy nem szerettek téged, hanem, hogyha egymást nem szerették már, vagy az egyikük nem szerette a másikat, és onnantól nem adhattak neked elég szeretetet együtt, elindult egy olyan folyamat, ami mindhármótokra rossz hatással volt, amit nem volt érdemes fenntartani. Ha anyukád azt mondja, hogy ő nem tudott semmiről, stb. akkor az kifogás, minden két emberen múlik, és az, hogy vele azóta mi történt, és hogy van-e kapcsolata, vagy sem, az az ő dolga, döntéseinek a következménye. Felnőtt emberekről van szó, ne felejtsd el.

Én úgy gondolom, hogy a könnyebbik végét fogod meg a dolognak, mert egyszerűbb a múltban élni, és régi dolgokra fogni, hogy most mért vagy ebben a helyzetben, mint szembenézni az egóddal, a szüleid természetével, megbocsátani, továbblépni, és felvenni a kesztyűt az új kihívásokkal. Ehelyett te csak mentegeted magad. Felelős vagy a sorsodért, a döntéseidért, a személyiségedért.
Azt mondod, hogy zaklatnának ha elköltözöl. Namost ha keresel egy albérletet, és felhívsz egy-két cimborát, vagy költöztető céget, és egyik napról a másikra átköltözöl, akkor honnan tudnák meg, hogy hova mentél? annyit kell mondani, hogy el akarod kezdeni a saját életedet, segítesz amiben tudsz, de szeretnél önálló ember módjára élni.

Szakember alatt pszichológust értettem, mert nagyon komolyan struccpolitikát, hárítást folytatsz- miközben azt állítod, hogy mindenkinek az életével törődsz, ha igényli ha nem, a sajátoddal egyáltalán nem foglalkozol. és mivel régóta nem tudsz kilépni a helyzetből érdemes lenne segítséget kérni, hogy begyógyuljanak a sebeid, hogy reálisabban, kívülállóként tudj a helyzetre tekinteni, mert ez most nem megy.

Nekem is elváltak a szüleim, ahogy kb. minden 3-4. embernek, de ettől még egészésges, normális felnőtt lettem, mert nem akartam áldozat lenni, és tettem is ezért. (mert bizony magadért is tenni kell, és az legalább olyan kemény meló, és tanulás, mint az amit te véghez vittél más téren.) ami az én dolgom az az én dolgom, ami az övéké volt, az meg az övéké. bizonyos kor fölött már nem hivatkozhatsz a gyerekkorodban elszenvedett sérelmekre, felelősséget kell vállalnod saját magadért.

Sok sikert kívánok neked ehhez, az, hogy itt bátorítanak a többiek és egyáltalán felmerült ez a dolog remélhetőleg már az első lépés a saját életed megteremtése felé.

Én nem így érzem. Én inkább úgy érzem, hogy az életkörülményeim messze nem tökéletesek, és őszintén megosztom másokkal is, hogy mit hogyan kellene megváltoztatni, és reménykedem, hogy minden a terveim szerint alakul. És ha minden a terveim szerint alakul, akkor örülök neki, és boldog vagyok.

De gyakran kerülök bajba mások hibájából, olvasd el te is azt a blogot, amit Pannának ajánlottam. (Leginkább azt a bejegyzést ajánlom neked is, amit neki, hátha akkor megismersz és reálisabban tudsz megítélni.)

Konkrét válasz a megjegyzéseidre és kérdéseidre:
Képes vagyok a boldogságra (ez kiderül a "Tavasz" és "Otthon" című blogbejegyzéseimből is), és törekszem rá, hogy boldog legyek.
Nem sajnáltatom magamat és nem vagyok pesszimista.
Bizonyítani csakis magamnak akarok,pl. azt, hogy képes vagyok megvalósítani a terveimet akár a családban, akár a társasági életben (Mensa, KlubD), akár a leendő karrieremben, stb.

Kielégítő a válaszom? Sikerült tisztázni a félreértéseket?

Az előző AE-nek szólt. Most Pannának válaszolok. A problémákat a válás okozta. Éppen ezért csak úgy lehetett volna megelőzni, hogy a válást megakadályozzuk, ketten az öcsémmel. Ő ebben nem volt partner, részben azért, mert nem fogta még fel, hogy ez mit jelent (14 éves volt), részben azért, mert hárított (ő hárított, nem én, azt mondta, hogy a fél osztálynak elváltak a szülei és ezzel elintézettnek vette az ügyet), részben azért, mert a szüleim könnyebben tudták befolyásolni a szövegükkel, hogy "nem lesz az olyan rossz", de leginkább azért nem volt partner, mert én kértem, hogy segítsen, és soha nem hallgatott rám. Ha segített volna, akkor egységes akarattal álltak volna szemben a szülők, és visszaléptek volna ettől az elhamarkodott, felelőtlen döntéstől. Megszüntetni úgy lehet ezt a helyzetet, hogy újra összehozom őket. Nem a múltban élek, mert ez a helyzet a jelenben okoz problémákat, pl. anyagi gondokat. A tervemnek az volt a lényege, hogy mindenki jól jár vele, ezt most idézem a blogomból:

"És miről akartam beszélni apám barátnőjével? Meg akartam mondani neki, hogy gratulálok, sikerült apámat elválasztani a válóoktól, most már csak vissza kell adnia apámat anyámnak. Vagyis megkértem volna rá, hogy segítsen a szüleimet újra összehozni. Én nagyon jól jártam volna, végre megszűnt volna a szégyen, anyagilag az egész család jobban járt volna, mert apám magas nyugdíjat kap a rendőrségtől, (+ még apám lakását sem kellett volna fenntartani, eladhattuk vagy kiadhattuk volna), nem kellett volna az ösztöndíjamat anyámnak adnom, tudtam volna gyűjteni önálló életre, anyám is jól járt volna, mert szeretne már magának valakit, és erre apám jó lett volna neki, apám is jól járt volna, visszakapta volna a gyerekeit, a barátnője is jól járt volna, tiszta lett volna a lelkiismerete, és ő is visszamehetett volna a gyerekei apjához, így az ő gyerekeinek sem kellett volna tovább szégyenkezniük. Tehát mindenkinek ez lett volna a legjobb megoldás, de apám barátnőjének túlzott érzékenysége, gyanakvása és butasága miatt füstbe ment a terv."

Én mindent megtettem, amit lehetett. A válás pedig azért volt felelőtlen döntés, mert ahogy "A család" című bejegyzésemben is leírtam:

" A válás váratlanul történt 19 és fél év szerelmi házasság után, még anyámat is meglepte, hogy apámnak barátnője lett, apám sem számított rá, hogy mást keres anyám helyett. De apám hirtelen, minden előzmény nélkül szerelmes lett, és minden észérv ellenére elváltak. Hiába volt közös lakásuk, 2 közös gyerekük, hiába töltöttek együtt hosszú éveket, hiába kerültünk rosszabb helyzetbe anyagilag, hiába szólták meg őket a nagyszülők (mindkét részről), hiába fordultak el tőlük a közös barátaik (akikkel azóta nem is találkoztak), hiába próbáltam őket lebeszélni a válásról, hiába akartam a válóok nőnek más partnert keresni, vagy visszaküldeni a volt férjéhez, vagy amikor éppen anyám is próbálkozott (részben bosszúból, részben azért, hogy ne legyen egyedül), akkor hiába akartam anyám aktuális párját mindig összehozni a válóok nővel (hogy sem anyámnak, sem apámnak ne maradjon senkije és kénytelenek legyenek egymásra találni), és hiába ismerte el apám egy többórás beszélgetés után, hogy a válóok nő semmiben sem jobb, mit anyám, és hiába nem tudta megmagyarázni, hogy miért kell neki az a nő anyám helyett, és hiába utáltuk masszívan a válóok nőt (én is, öcsém is), mégis ragaszkodtak ehhez az ésszerűtlen és káros döntéshez és elváltak. Ekkor elhatároztam, hogy soha nem leszek szerelmes. Ha a szerelem ezt teszi az emberrel, mint apámmal, hogy mások érdekei ellenére, mások életét feldúlva, meggondolatlan és káros döntések születnek, pusztán a pillanatnyi érzelmek hatására, akkor nekem nem kell, és mindenkit lebeszélnék róla."

Láthatod, hogy észérvek állnak szemben érzelmekkel. A helyes döntés ilyenkor az észérveket választani. A szüleim az érzelmeket választották. Nekik kellett volna talán a pszichológus, nem nekem. De most már 10 és fél év után egy pszichológus sem biztos, hogy tudna nekik segíteni. (De abban sem vagyok biztos, hogy tud-e egy pszichológus segíteni valakinek valamiben. Ezt tapasztalatam, ezért nem bízom bennük: link

A költözést meg tudnám oldani, ha feladnék neten egy hirdetést telefonszámmal és e-mail címmel, hogy "Olcsó albérletet keresek Veszprémben vagy a környéken lakótársak nélkül, Haszkovó utca és környéke kizárva!", és meg is fogom tenni, de előbb azt kell megoldani, hogy a többiek ne haljanak éhen nélkülem. Egyelőre Veszprémben, mert ide köt a PhD doktori képzés, amiből élek, abból van havi 93 ezer Ft ösztöndíjam, és a Mensában vállalt feladataim egy része is Veszprémhez köt, pl. tesztszervezés, helyi csoport szervezése, működtetése, de mire végzek a PhD képzéssel 2010-ben (vagy nem végzek, de csak addig jár ösztöndíj, utána mindenképpen kiszállok), addigra atlán a helyi csoport is megerősödik annyira, hogy nélkülem is működjön, és akkor vállalkozást alapítok (lakosssági környezetvédelmi tanácsadás területén, mert környezetmérnök vagyok), és Budapestre költözöm. A "lakótárs nélkül" fontos kikötés a hirdetésben, ha elolvasod az "Otthon" című bejegyzésemet, akkor rájössz, hogy miért. Anyagilag persze rosszabbul járok, ha nincs kivel megosztani a költségeket, de nem vállalnám a folyamatos alkalmazkodást senkihez. Tudom, hogy ez lenne a megoldás, meg is teszem, csak az is fontos nekem, hogy ne hagyjak cserben senkit, ne hagyjak rendezetlen állapotokat magam után. Ezt nehéz megoldani, ezért próbálkoztam apám barátnőjénél, hogy segítsen összehozni a szüleimet, mert akor a válás miatti szégyen is megszűnne, anyagilag is jobban járnánk, és nyugodt lelkiismerettel kezdhetnék önálló életet. Ezt szeretném elérni.

Az előzőből még kimaradt: A Haszkovó utca azért van kizárva, hogy minél messzebb legyek a családtól. Mindenkitől elnézést kérek a hosszú szövegért, az önreklámért és a gépelési hibákért. Önreklám csak azért volt benne, mert kb. mindenki ugyanazokat kérdezi tőlem, és könnyebb arra hivatkozni, amit már egyszer leírtam, mint mindenkinek külön-külön válaszolni.

András, van egy nagyon hasznos könyv, Mérgező szülők a címe, villámtempóban szerezd meg és olvasd el.

Ugyanezt ajánlom mindenki másnak.

Ha már könyvajánló, akkor:

Marc Segar: Életvezetési útmutató Asperger szindrómában szenvedő emberek számára

Mage: Meg fogom szerezni.
Jerry: Nagyon hasznos lehet neked az a könyv.