market :: 2011. június 08., szerda, 21:34:46 :: 41 komment

Szerettem volna meglepni valakit, hát elmentem a piacra csirkéért.

Általában jók a megérzéseim, ennek köszönhetően még sosem vásároltam a piacon húst. Nem vitt rá a lélek. De annyian mondták, hogy az a tuti, hogy ma adtam neki egy esélyt.

Az Intersparban, a Cora-ban és a Tescoban bármikor kapok gyöngytyúkot, az utóbbi helyen vasárnap éjjel kettőkor is. A piacon nem.

Van viszont irtózatos bűz. Néhány hentesnél egyszerűen rohad a hús, a szag beborítja az egész teret, így a szaglás alapján történő választás kapásból ugrott.

A régi ismerős mézest kérdeztem csirke ügyben. Odaküldött a legbüdösebb hentespulthoz. Ezek után a mézet se biztos, hogy nála veszem. Különben is, feltűnt már, hogy az egész piacon minden mézes pontosan ugyanazokat a mézfajtákat árulja? Ehhez a mézeshez is úgy kerültem, hogy a piac szélén vettem befőttes üvegben egy 80 éves nénitől. Aztán mondták, hogy legközelebb hol vegyem "tőle", mert az ugyanaz.

Megkérdeztem hát egy zöldségest, hogy melyik csirkésnél vásároljak. Láttam a szemén, hogy fogalma sincs, mi bajom. Aztán egy késő-középkorú nőt is megkérdeztem, ő épp zuzát vett.

Talán ennek köszönhetem, hogy végülis nem volt büdös a hús. Megfőztem, épp ehető. "Tanyasi csirke". Aha. Zöld füvet az életében nem látott. Ennél még a hipermarketben kapható, fóliázott, tanyasinak hazudott is százszor jobb. Az csak vízízű a valódi csirkéhez képest. Legalább gyógyszer- és csontliszt íze nincs. (Na jó, van, de nem ilyen markáns.)

Lehetséges, hogy nyugdíjasként, naponta a piacra járva, minden eladóval órákat beszélgetve, hazugságvizsgálóval felszerelkezve tud valaki ehető húst venni a piacon, de dolgozó emberként ez szerintem esélytelen.

Kérlek, segíts, hol vegyek szárnyast? GPS koordináta kellene, vagy jó lesz ebben a formában is: piac:sor:bódé:pult:hentes

Köszönöm.

(Egyébként a Vásárcsarnokban voltam.)

 
 

message
2011. 06. 09.
01:07:22

Először arra gondoltam, hogy barátkozz össze egy Budapest környékén kertes házban élő nénivel, aki szívesen eladna neked csirkét. Ha kedvesen mosolyogsz, akkor meg is pucolja.

De a google egyszerűbb. GPS koordináta helyett van email cím.
link
mr.
2011. 06. 09.
02:40:31

most akkor a kérdés kettős. egyrészt hol kapható piacon friss és jó minőségű hús, másrészt meg hol kapsz baromfit? mert ugye a szárnyas az nem hús, hanem a tofunál egy fokkal ehetőbb húspótló, leginkább levesbetét formájában, esetleg wokban a sok kínai zöldség mellé, hogy felszívja azokat a ragacsos szószokat.

hús (azaz sertés, marha, borjú, birka és egyéb négylábú): hogy ne kelljen ismeretlen helyre menned, egyből maradhatsz a kedvenc mézes nénidnél. vásárcsarnok (igen, az) fsz, c, VI/4. Gál József, belül, hátul az utolsó sorban.
ossobucco, t-bone, lábszár pörköltnek, bél- és hátszín tatárnak, borjúbríz.. idáig még csak kiváló árut kaptam tőle. ha nem túl nagy a sor még azt is megbeszélheted velük, hogy mit akarsz főzni és segítenek választani. múltkor volt előttem egy csaj, azt lebeszélték arról, amit sütni akart (látszott, hogy nem nagyon ért hozzá) és helyette egy komplett receptet diktáltak le neki a választott húsához.


fény utcai piac teteje ha nem is csúcs, de átlag feletti. ha a bejárattal szemben állsz, akkor a bal oldali. ahol a hosszabb sor áll. itt van külön baromfis, és egyszer egészen jó csirkét vettem már nála. közel sem volt házi íz, de a csirkegyárit azért magasan verte.


megírhatom a törzshelyemet is a kispesti piacon, ott kérésre beszerzi a következő hétre a hentes amit kérek, de nem hinném, hogy át akarsz menni egy kiló húsért a város másik végébe.

tudok még kifejezetten sertésre és mangalicára specializálódott boltot, amivel szintén csak jó tapasztalatom volt, de gondolom az annyira nem érdekel.
hipermarketes húsokból nekem egyedül a cora választéka jött be. ott merek húst venni, ha nincs semmi más nyitva.

szárnyasban nem igazán tudok segíteni. az nem piaci áru. azt háznál kell venni. azt a kevés tyúkot és kacsát, amit megeszek, magam szoktam csibeként venni füreden, és vidéki rokonok nevelik fel. kukoricán és búzán.

azt azért tudni kell, hogy magyarországon utoljára a századfordulón volt olyan, hogy a paraszt kerti zöld füvön nevelte a csirkét. már mint a 17. - 18. századok fordulóján. mostanság nem kapsz olyan csibét, ami a kerti limlomokon, csalánon meg a tyúkhúron felnő. megdöglenek vagy megállnak a fejlődésben olyan 15-20 centis méretnél. ma már vidéken is darával meg tápszerrel nevelik fel a baromfit. egyszerűen nem éri meg mással. nem tudná tripla áron eladni azt a csirkét ami házi tojásból otthon keltetett és mezőn legeltetett. (a házi keltetésű olyan, hogy nem döglik bele a kertvégi életbe)
hasonló a tojás is. azt sem piacon kell venni, hanem vidéki háznál.
Mage
2011. 06. 09.
19:54:39

mr.: a csirkehús megítélésében többé-kevésbé egyetértek veled. Maradjunk abban, hogy édesvízi vidrából mégsem főzhetem a csirkelevest. Nem lehet normálisan lekönyvelni, az vele a baj.

Na meg túl sokat nézegettem gyerekkoromban a Lutra borítóját. Kénytelen voltam a képet nézegetni, mert apám németül vette meg. Felnőtt fejjel már hálás vagyok neki ezért. Épp elég baj, hogy filmen láttam.

Jellemző egyébként, hogy nálunk Fekete István az állatbarát író. Az összes könyve arról szól, hogyan kell a természetre hangolódva, azzal szinte eggyé válva a ritka és különleges állatok nyomára bukkanni, és elpusztítani őket. A Nyári berek kötelező olvasmány, és életem legborzasztóbb könyv-élménye volt. (Elég ránézni a Fekete István fejére, tipikusan az az ember, aki még felnőtt korában is tüskére tűzi fel a bogarakat szórakozásból, nem csak tízévesen.)

Szóval a csirke leveshez csirke kell, vagy liba. Tudom, hogy tudod, hogy nem eszem disznót, jó volt a mangalicás vicc.

És kétlem, hogy ne fizetne senki háromszoros árat a valódi csirkéért. A Redmasteres "tanyasi" csirkét is megveszik, amit fóliázva lehet a hiperekben kapni, és a sima antibiotikumos-szteroidos csirkénél tényleg ehetőbb (volt, amikor rendszeresen vettem). Biztos, hogy lenne piaca a zölden nevelt állatoknak. Csak szervezés kérdése. Ez az, ami nem megy nekünk. Nincs időm vidékre mászkálni, ismerkedni a nénikkel.

Pont az lenne a lényege, hogy drágábban adják, de jobb, és ott van a boltban. Mindenki jól jár (a csirkén kívül).

A mézes is azt mondja, hogy azért nem teszi bele a méhpempőt a mézbe, mert nem hiszik el neki, hogy benne van. Inkább odaadja külön kis tégelyben, hogy te keverd össze otthon.

Szóval van három-négyszeres áron biocsirke, csak nem bio, és nem csirke.

Ezzel kéne valamit kezdeni.
Jerry1022
2011. 06. 09.
20:26:46

Igen, mr. előbb megfogalmazta mint én. Ha csirke kell akkor vidék. El is küldenélek nagyanyámhoz, Csányra, csak ő nem ad el jószágot, viszont a családban jószívvel osztogat. Vagy nyersen vagy már a kész, főzött produktomot. Az utóbbi osztályrendekkel jobban értékelhető, mivel azon kevés nagymamák egyike (szerintem) aki örömmel főz, és jól főz, bármit. Persze fényezésnek hangozhat, de tápot a jószágok nem igen látnak, tekintve van némiképp smucig az öreglány, így a kukorica-búzadarát saját darálóján állítja elő, vagy egészben veti az állatoknak. Ha épp nem csalánt meg árokmenti füvet sarlózni megy.
Mage
2011. 06. 09.
20:36:03

Na ez a másik. A vidéki, idősebb emberek egy része nem szereti a pénzt. A cserekereskedelemben hisz. A bejárónőm tart rendes csirkét, de még sosem adott el nekem. Néha hozott ajándékba tojást. Pénzt nem fogadott el érte, ingyen nincs pofám kérni. Tőlem is csak azért fogad el pénzt, mert se tápot, se sonkát nem áll módonban adni neki. A múltkor levágott egy tehenet, azt mondta, hoz nekem bélszínt, aztán elbarterelte szántásra meg szobafestésre az egész állatot.

Valahogy még nem terjedt el eléggé a tanyasi kapitalizmus.
mr.
2011. 06. 10.
13:54:30

idei téli tapasztalat, erdélyben ez egészen jól működik. becsöngethetsz akár hova egy faluban és megkérdezheted, hogy akad-e a házban tej/sajt/túró/tojás/tyúk stb. ha keveset vagy kóstolót kérsz, akkor ingyen adnak, ha sokat, akkor viszont adnak rá egy teljesen korrekt árat és fizethetsz érte forintban, ronban, euróban. és ott még biztos lehetsz benne, hogy tényleg tanyasi a cucc.
vettem magunknak meg a haveroknak nagyon finom, hasonló minőségben nálunk soha nem kapható juhsajtot, nem volt éppen elég a gazdánál. másnap kocsiba ült és elhozta a szállásunkra.
Mage
2011. 06. 10.
18:00:31

mr.: becsöngetek, és?

Az egyik felmenő ágon a nagyszüleim derék, barátságos emberek voltak. Generációk óta éltek vidéken. A nagyapám a hideg éjszakában kijárt a fóliasátorba, és gázzal fűtötte a krizantémot, kivitték a piacra, és nekünk adták az árát. Egész életükben másoknak segítettek a kevésből, ami jutott nekik.

Ha oda becsöngettem volna idegenként, szinte biztos, hogy kedvesek lettek volna velem. Adtak volna (el) csirkét. Szívesen jártam volna oda, nagyon szeretni való ember volt mindkettő.

Igaz, olyan csirkét adtak volna, ami egész életében egy fél méteres drótketrecben, tápon élt. A borukban több volt a cukor, mint a szőlő. Nagyon szerettem őket, folyton rájuk gondolok - már nem élnek -, és gyerekkorom legszebb pillanatai között tartom számon, amikor velük ettem.

De ez a személyiségüknek szól. Minőség szempontjából nem vennék tőlük tojást.

A másik ágon a nagyszüleim Pestről költöztek vidékre. Zsörtölődős, mindenkit szidó, barátságtalan ember volt mindkettő. Olyan, akiket a fél falu utál.

Szinte biztos, hogy elhajtottak volna, ha idegenként becsöngetek, de ha nem, akkor se hiszem, hogy mertem volna náluk venni bármit. Kerestem volna benne a ciánt.

Ők egész évben zölddel nevelték a csirkét. A tojás vörös volt a sok céklalevéltől. Sarlóval vágták hozzá a füvet.

Ezeket idegenként nem tudod megtippelni. Arra meg nincs időm, hogy hónapokat járjak családlátogatásra. Felkérdezni, hogy ma pontosan mit evett a tyúk. Honnan van a kukorica a tápban.

Aztán, ha valamelyikkel összebarátkozom, még idegeskedhetek is, nehogy lebetegedjen nekem.

Miért nem lehet megszervezni ezt normálisan, ellenőrzötten? Lenne rá igény.
Mage
2011. 06. 10.
20:40:50

Ez mintha erről szólna:

link

mr.
2011. 06. 10.
23:30:37

Mage: mint írtam erdélyben volt az eset, nem itthon. természetesen nem vakon választottam ki a házat, hanem a szálláson ettük az iszonyatosan finom túrót. megkérdeztem a panzióst, hogy hol kapok ilyet. ő mondta, hogy menjek fertályórát előre, ott a kis utcán balra, aztán a nagy ugatós kutyánál srégen felfelé, majd ahol térdig ér a sár, ott jobbra. aztán ott behívott a gazda és elmesélte, hogy melyik szomszédjánál mit érdemes venni.

ott még megtehetik a helyi panziók, hogy a környék lakosaitól veszik meg a legjobb kajákat (és felszolgálják méregdrágán), nálunk ez már tilos. itthon étterem csak antsz meg élelmiszerhigiéniai szolgálat által bevizsgált, auditált, ésatöbbi helyről vásárolhat.
Mage
2011. 06. 11.
02:16:15

"menjek fertályórát előre, ott a kis utcán balra, aztán a nagy ugatós kutyánál srégen felfelé, majd ahol térdig ér a sár, ott jobbra."

Így csak és kizárólag nő képes címet elmondani. A GPS mit szólt? Be bírtad ütni?
mr.
2011. 06. 11.
02:32:37

valóban a háziasszony volt. nem tudtam beütni, mert az ugatós kutya poi-kat elfelejtettem indulás előtt feltölteni. azért a biztonság kedvéért a track back funkció végig aktív volt, ha esetleg csak a combközépig érő sárnál fordultam volna le, még visszataláljak.
Mage
2011. 06. 11.
13:17:32

Azt hittem egyébként, hogy Romániába csak az erotika kiállításra utazgatsz. Hogy támogasd a határon túli magyarokat.

Ilyen sok holtidő volt?
mr.
2011. 06. 11.
23:00:05

miért, áttették oda az erotika kiállítást? az nem a lurdy házban szokott lenni? hogy miket nem tudok meg.. romániába sok mindenért jó utazni. többek között azért, mert bizonyos tekintetben évtizedekkel előttünk jár. például technikai és extrém sportokban, kapcsolódó szabályozásban. náluk lehet józan, értelmes keretek között könnyűrepülni, hószánozni, quadozni, barlangászni, sziklát mászni. ezeknek nagyjából az egyikét sem lehet itthon kulturált és szabályos keretek között megtenni.
Mage
2011. 06. 12.
01:30:28

A Lurdyban? Én nem tudom.

Néhány éve olvastam, hogy van már odakint is. És több a magyar lány, mint a román.

Tényleg azon tűnődtem, miért utazik oda az ember. Az első, ami beugrott, a nevezett kiállítás. Aztán lehet lőni barna medvére is, de azt valahogy nehezen tudom rólad elképzelni, vadászat ide vagy oda, hogy a macit lelőnéd.

Cigarettáért meg nem motorral megy az ember.

(A románokkal semmi bajom nincs, soha nem is volt. Az erdélyi magyarokkal annál inkább.)
Mage
2011. 06. 12.
01:31:34

A quadosoknak nyakmagasságban kifeszített acéldrótot szoktam gondolatban küldeni, a többi, amit felsoroltál, jól hangzik.
mr.
2011. 06. 12.
02:53:53

romániába már a táj miatt is érdemes elmenni. olyan erdőket, forrásokat, tavakat, utakat itt a környéken nem találsz. és persze macit is lehet nézni meg fotózni. mindemellett még meg is fizethető egy becsületes munkából élő embernek is, bankrablás nélkül.

mindennek megvan a maga helye. a quadnak is a quadpályán, a sűrített levegős puskával lövöldözős embereknek is a lőtéren. a kerékpárosoknak is biztos meg van valahol a helyük. legalább is remélem, hogy nem a nagykörút belső sávját szánta nekik a mindenható, mikor megteremtette őket. egyik sport sem a városba való. csak ehhez ugye kultúra is kellene, meg tolerancia. abból viszont kb. annyi van kishazánkban, mint becsületes politikusból.
Rafina
2011. 06. 14.
11:44:00

Azt hiszem én azért nem eszem húst, mert büdös.
Semmi más ideológia nincs mögötte. Sőt, ha nem én főzöm, néha még meg is eszem.
A piacon büdös van és, ha véletlenül kimegyek csodabogárnak néznek, talán mert én nem vagyok büdös. Ezt nem tudom. Ritkán járok piacra, úgy évente három-négy alkalommal. (Lehel)
De..
Az a helyzet, hogy a nagy supermarketekben is büdös van. A gyerekem nagyon is húsevő, ezért tudom, hogy ott is büdös minden. Magam miatt ilyen helyekre be sem tenném a lábam.
Lehet bennünk van a hiba. Nekem az uszoda hypo szagán nevelkedett szaglásommal. Neked meg a nem tudom middel.
Valahogy a népek többsége - persze én is - megbirkózik ezzel a dologgal.
Egyébként én a birsalmasajtot szeretem nagyon a piacról. Bele sem merek gondolni azokba a higiéniai körülményekbe, ahogyan készül. Csak megeszem és kész.
A gondolkodás nem mindig hasznos.
Jerry1022
2011. 06. 14.
13:00:16

Egy kollégám szokott morogni, ha a büfében vásárolt készétel (amit reggel készítenek, csomagolnak, és ő eszi) nem megfelelő a számára. (Általában valamilyen húsféle, körettel.) Nekem mindig finom, neki meg vagy kemény mint a cipőtalp, vagy büdös mint a mosogatórongy, vagy rágós mint a szivacs. Néha elgondolkozom mekkora kupac szeméten rághatta át magát, hogy mindig ilyen az összehasonlítási alapja.
mr.
2011. 06. 14.
13:57:47

Rafina: "nagy supermarketekben is büdös van"
bizony ám! és a raktáraikhoz képest a leglepukkantabb piac is maga a patika. éppen ma lett vége a tesco-k átfogó mgszh-s ellenőrzésének. érdemes elolvasni az eredményt. lejárt, átcsomagolt készítmények, rágcsálónyomok (ez magyarul egér/patkány ürüléket jelent), nyitott hulladéktárolók..

amúgy évi másfél kiló koszt el kell fogyasztani az emberi szervezetnek, hogy egészséges maradjon és működjön az immunrendszere. ezt támogatják nálunk a hipermarketek és egyes piacok is.
Rafina
2011. 06. 14.
16:31:55

Olvastam. Ahol lakom mindenféle nagy bolt van. Mégis, ha megyek Tescoba megyek. Tudom mit ne vegyek ott. Magam vagy 5 éve láttam egeret a Váci útiban. Akkor ezt végiggondoltam. Nem sokkal korábban az aszalt gyümölcsön láttam egérürüléket a Lehel piacon. Egy ismerősöm meg mostanában mesélte, hogy a WestEnd alagsorán ahol az éttermek vannak lenne bőven mit vizsgálgatni. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Tudod mit?
Ha ezzel foglalkoznék nem ennék meg semmit. Így is iszonyú válogatós vagyok.
Mindent mosok, fertőtlenítek, csak csomagolva veszem meg. Kérlek, kérlek, eszedbe ne jusson leírni, hogy az is koszos.
A másfél kiló kosz biztosan megvan, mert egyébiránt szeretek kempingezni és túrázni, de azok más körülmények. Ott minden más, még az egér is:-)
NH
2011. 06. 14.
16:50:23

Fény utcai piac, legfelső szint,jobb szárny, a sorban a legutolsó csirkésbolt. Neked valószínűleg elég kedvesen mosolyognod Zsuzsikára és príma árut ad. Én azért egyszer hálából vittem nekik a csirkemájpástétomból, ami ottani alapanyagból készült, de ez nem kitétel.
A hentesfiúk sem bitos, hogy ajánlatot fognak tenni, de ettől függetlenül a szárnyas jó náluk.
mr.
2011. 06. 14.
17:37:50

Mage: látod, NH is megerősítette. akkor egy próbát tényleg megérne.

Rafina: én is hiperek közül leggyakrabban a tescoban vásárolok és továbbra is ott fogok az ellenőrzéstől függetlenül. egyszerűen azért, mert éjszaka csak az van nyitva a környékünkön.
alapdolgok, amiket betartok: zöldséget mosni és hámozni, húst főzni vagy sütni és a konzervet felbontás előtt szintén mosni. (a dobozos sört, üdítőt is) kétezer ember által összefogdosott pékárút meg nem veszek, csak ha épp előttem tolják ki a gurulós kocsit a pékségből.
mr.
2011. 06. 14.
17:39:12

és persze tesco által csomagolt cuccot sem veszek, csak ép, gyári csomagolásút.
Mage
2011. 06. 14.
19:45:56

Rafina: meggyőződésem, hogy a hallás és a szaglás bizonyos keretek között nem az érzékszerveken múlik, hanem az odafigyelésen és az agy teljesítőképességén.

Minden érzékszerv fejleszthető, tanítható. Az agy dönti el, hogy az információk mekkora hányadát dolgozza fel. Látás esetén az arány állítólag 10%, viszont a retina közepén jóval magasabb, mint a szélén. Ezért van az, hogy a periférikus látás sokkal jobban fejleszthető, mint az éles látás. A szemlencséddel nem tudsz sokat tenni, az agyaddal annál inkább.

Számítógépes akciójátékokkal nagyobb látótér érhető el. Küzdősporttal az is el lehet érni, hogy szinte hátrafelé is láss.

Aki figyel, és "ébren van", sokkal több mindent hall és érez. És ehhez nem kell fejlett érzékszerv. Ismerek olyat, aki 20-30 összetevőt felsorol egy parfümből, és képes megjegyezni őket. És olyat is, aki szag alapján megnondja, hogy ki beteg és ki nem (a gimis iskolaorvosi rendelőben teszteltük). Na, ezekhez tényleg fejlettebb érzékszerv kell.

De ha 8-10 ember ül egy szobában, mindig ugyanazok veszik észre először a furcsa szagokat, hallják meg a gyanús hangokat. Ez nem az orron és a fülön múlik.

Ennek van néhány hátránya: felébredsz minden gyanús neszre, akkor is, ha egybként jól alszol. Az utazás a buszon maga az orr-horror. A piacon azonnal a kijáratot keresed.

Van előnye is: megóvod magad. A tested véded az idegrendszered kárára. Gondolom, régen, a barlangban az éberebb emberek szóltak a többieknek, hogy jön a gyilkos bálna. A finnyásabbak ritkábban kaptak mérgezést, esetleg a többieket is figyelmeztették, hogy szag alapján az a mirelit kardfogú tigris már háromszor volt felolvasztva, ki kell dobni.

Láttam már sértődést abból, hogy minden ételt, italt megszagolok. Nem tudom, miért kell ezen megsértődni. Nemrég egy étteremben ivott valaki maró tisztítószert bor helyett. Hogy lehet bármit meginni úgy, hogy nem szagolod meg?
Mage
2011. 06. 14.
19:49:25

mr.: amit kocsin tolnak, az nem pékáru. Pár évvel ezelőtt csak a hipermarketekben nem lehetett kenyeret és péksüteményt kapni, újabban a pékségek sem tartanak efféle holmit.

Ami érdekes, hogy a közepes boltokban (Spar) és egészen koszos, lepukkant éjjelnappalikban (Match) néha még találsz ehető kiflit vagy zsömlét.

mr.
2011. 06. 14.
20:35:21

Mage: szaglás: amióta haveromnak sikerült a gázolaj fejből benzint tankolnia a kúton (rossz tartályba töltötték be) azóta töltés előtt mindig beleszagolok a pisztolyba. a kutasok néha furcsán néznek rám.

szerencsére a lakásom mellett van egy 7-től 22-ig nyitva tartó pékség kb. 1 éve. azóta nem szorulok rá tologatott pékárura csak ha 10 után érek haza. nem emlékszem rá, hogy az elmúlt egy évben mikor volt, hogy onnan nem forró kenyeret vittem volna haza.
Mage
2011. 06. 14.
21:12:32

Szerencsés helyen laksz. Pékségből utoljára akkor ettem jót, amikor z-hez hozott sutter süteményt. Errefelé a Culinarisban lehet finom kiflit kapni. Más helyet nem tudok.

A Fény utcai piac irtó büdös. És úgy büdös, hogy nyitott a tér, tehát bátran meg lehet szorozni 5-tel. Három hete voltam ott először és utoljára. Szarvaskolbászt kerestem. Az összes hentes disznót árul. Ha lenne másféle hús, azt se kezdeném el kihalászni abból a sertéshalomból.

Mentségére legyen mondva, hogy olyan szintű rohadást, mint a Fővám téri, a Fény utcában nem tapasztaltam. A Fővám az már tényleg dögkút.

Úgy néz ki, hogy veszek szarvast ismerős vadásztól, és megkérek valakit, hogy csináljon nekem belőle kolbászt, és ne szalonnát tegyen hozzá, ha száraz, hanem kacsazsírt.

Ez is olyan, amire lenne fizetőképes kereslet, mégis neked kell saját magadnak előállítanod. Mert a boltban az összes pulyka-, szarvas-, liba-, bivaly-, szamár- és marhakolbász disznóból van.
Rafina
2011. 06. 14.
23:34:08

A finnyásság fontosságában bárkivel egyet tudok érteni én is szagolok:-) Azonban semmilyen pékárut nem eszek meg. Belegondoltatok már abba, hogy miből van a kovász vagy az élesztő? Volt egy sporttársam, akinek az anyukája péküzemben dolgozott voltunk ott párszor. Hát na!!
De nem ezért nem eszem, egyszerűen allergiás vagyok rá és kész. A tejre is, a tehéntej fehérjéjére, de egyébként is egészségtelen 30 fölött tejet fogyasztani. Erről ne nyissunk vitát ti csak fogyasszátok nyugodtan. A hús büdös. Nem mintha a hal nem lenne az, de a lazacot és a tonhalat még megeszem. Életemben nem volt még gyomorrontásom, vagy ilyesmi. Azonban férfi legyen a talpán, aki engem egy vacsorára megvendégel:-) Ha egy nő főz az nem olyan nagy dolog nekem.
Bár egy kiló paradicsom mosva pucolva nem nagy dolog:-)
De mondd a szarvaskolbász mitől más, mint a sertés? A szarvas az nem büdös? Sertést nem eszel, de kacsát meg szarvast igen? Ez miért van? Volt már kacsád?
Őszintén a kutyámnak 14 éve nincs szaga, de ez a nyúl, bármit csinálok akkor is büdös. Most nyár van OK. Kint van a kertben egész álló nap, de mi lesz, ha jön a hideg. Az, hogy kidobom, visszaviszem meg ilyesmi nem jó válasz.
mr.
2011. 06. 15.
01:20:06

Rafina: a kovász az előző napi kenyértésztából készül. (két pék is van a családban) voltam már a munkahelyükön, mindkét helyen mernék enni a földről. igaz, ezek kis szupermarketek pékségei, műszakonként két pékkel és két kemencével. egy nagy péküzem azért más tészta.

én jóformán tejterméken élek (legfőképp sajt), nehezen tudnám elképzelni az életet nélküle. értem én, hogy 30 felett veszélyes, de a tejterméket mindig a hűtő 5 fokos alsó rekeszében tartom, soha nem megy 30 fölé, ezért bátran fogyasztom. édesanyám nemrég lett laktózérzékeny, azóta nem ehet semmilyen tejterméket. én szoktam neki bevásárolni a műtejeket meg mű tejkészítményeket, amiket allergiásoknak gyártanak. belekóstoltam, iszonyatos ízűek, nagyon nem irigyellek, hogy ilyenre vagy kárhoztatva, ha tejet akarsz inni.

"A hús büdös." - igen, van olyan is. azt hívják romlott húsnak. abból ne egyél! az állatok büdösek, de a megfelelő helyről, megfelelő körülmények között kivágott és tárolt húsuk illatos.

a szarvas az egyik legbüdösebb állat a világon. főleg a bika. volt alkalmam párszor zsigerelni. hozzá képest a sertés maga a parfümminta. még a birkán is messze túltesz. pedig annak is van egy faggyús bukéja, amikor nyúzod. szarvasnál nagyon észnél kell lenni, hogy csak olyan részt vágj ki belőle, ami nem pézsmaszagú. Magenek a kolbásszal kapcsolatban tökéletesen igaza van, ha olyan kolbászt akarsz enni, amiben tudod, hogy mi van, akkor azt magadnak kell elkészíteni. piacon kolbászt venni olyan, mint étteremben brassóit kérni a gulyásleves után, a puncstorta előtt.

Mage: a szarvashús iszonyatosan száraz, a kolbászába nagyon sok zsír kell, hogy ehető legyen. kacsával még nem kóstoltam, de biztos jó lehet. (önmagában, kenyéren is szeretem a kacsazsírt)
a lehelt térin az a csirkés, amit NH javasolt csak baromfit tart. nála nincs semmilyen disznó a pult közelében sem. onnan bátran vehetsz.
Mage
2011. 06. 15.
01:40:15

Szagtalan kutyád van? Gyanús. Milyen álcázót használ? És hol parkol az űrhajója?

Mózes már leírta, mit kell enni. Aki nem hisz neki, nézzen Dr. House-t: a disznó tele van férgekkel.

A büdösség ízlés kérdése. Én megértem, hogy van, aki a marhahús szagát sem kedveli.

A marha nem eszi a saját piszkát, és nem fetreng benne, szemben a disznóval.

A szarvas határeset.
message
2011. 06. 15.
01:57:22

Táplálkozzatok napfénnyel.

mr.
2011. 06. 15.
02:54:11

lol!
Mage
2011. 06. 15.
12:00:34

Mindannyian azzal táplálkozunk.
Rafina
2011. 06. 15.
22:44:27

Kedves mr! Nem fogunk egy konyhán élni ez már egészen biztos. Háború esetén is csak a barakban osztozhatunk (beengedlek) és a kajádat nyugodtan megeheted én inkább éhen pusztulok:-) Ez nem igaz ám:-) Az, hogy feltudsz bontani egy állatot nem jelenti, hogy meg is kell enni. A sebész sem eszik embert. Alapvetően nem akarok megtéríteni senkit. A családom is azt eszik, amit akar. Csak én vagyok finnyás.
A szaglással érzékelhető ingerekről némiképp más a véleményünk. Én parfümöt sem használok, nekem az is büdös.
Pékeknél sem verekszünk a sorban és a műtejeket is meghagyom a családodnak. Csak joghurtot eszem, de azt elég sokat. Abban a fehérjemolekula meg van bontva, vagy ilyesmi. Nagyvonalú vagyok?

A kacsazsír szobahőmérsékleten már folyik. Lehet, hogy a kolbászból is ki fog csöpögni. Egyébként a kacsa is koszos állat. A hal, na azok között kevés koszos van, de mocsárízű akad.
Kutya, törpeuszkár, fehér, herélt kan. Semmi varázslat. A kutyák sem érzik a szagát:-) de annyira aranyos, ő szeret a világon a legjobban, főleg ha éhes. De azért távol tartom a szobától így is. Kert előszoba, ha megérdemli konyha.
Különben ne érdekeljen senkit mit fecsegek, mert alapvetően nem vagyok jó a konyhában:-)
Mage
2011. 06. 15.
22:54:31

mr., NH: köszönöm, a Lehel térit megnézem. Ott még nem vásároltam.

A finom, tiszta húsnak tényleg illata van, nem szaga.

Rafina: ha a parfüm mind büdös, és a kutyádnak nincs semmi szaga, akkor tényleg egyedi orrod lehet.

A kacsa hogy lenne koszos? Ami hápog, az nem lehet koszos, csak szép és kedves.

A hal íze azon múlik, hogy hol élt, mielőtt beugrott a lábasba. Amelyiknek mocsáríze van, az tavi.
Mage
2011. 06. 16.
02:43:50

mr.: a laktózevő baktériumot próbáltátok?
mr.
2011. 06. 16.
03:24:03

nem. ahhoz már túl idős, hogy kísérletezzek rajta.
Mage
2011. 06. 16.
12:15:31

Elvileg a gyógyszertári probiotikumokban is van (de megértem, hogy nem akarod).
Rafina
2011. 06. 16.
12:18:38

Nem hinném, hogy egyedi. A parfümöt állandóan érzem,sosem múlik el, nem tompul az illata. Zavar. A kutyát pedig nem érzem, pedig nem egy helyen alszom vele, tehát nem a saját szagommal tévesztem össze:-)
A nyulat azt érzem.
Ami hápog az tiszta? Az is, ami gágog?
NH
2011. 06. 17.
22:13:36

Az a baromfis, akit én emlegettem nem Lehel, hanem Fény utca. Anyám esküszik rá, de én persze csak akkor vásárolok náluk, ha otthon vagyunk.
mr.
2011. 06. 18.
00:56:02

Mage: igen, NH jól mondja, fény utca. azaz a mammut 1 oldalában. én is arról beszéltem, csak félrebeszéltem. a lehel téri piacon még életemben nem jártam.

=> Regisztrálni jó <=