happy future :: 2011. július 18., hétfő, 17:51:59 :: 50 komment

- Jó napot, ezt a levelet szeretném feladni elsőbbségivel, nem kérek róla számlát, van megtakarításom, nem szerencsejátékozom, nem szeretném, hogy hangosan olvassák fel a faxomat és örökké fogok élni.
- Elsőbbségivel mehet?
- Igen.
- Számlát kér?
- Nem.
- Gondolkodott már azon, hogy havonta félretegyen a posta...
- Köszönöm, nem.
- Sorsjegy?
- Nem.
- Hallott már az új, hangos fax?
- Nem akarom.
- Életbiztosítás, kötvény...?
- Nem.
- 160 forint lesz.
- Tudom, már odaadtam a borítékkal együtt.

A fenti beszélgetés az elmúlt öt év legkevésbé idegesítő postai élménye volt számomra. Nevezhetném legkedvesebbnek, hiszen azon kevés alkalmak közé tartozik, amikor semmit nem akartam szétverni, és nem is vertem szét.

Mindez persze apróság ahhoz a társadalomlassító rendszerhez képest, amit a posta ellenünk nemrég bevetett.

A sorszámosztó gépről beszélek.

Kezdjük azzal, hogy emiatt kapásból 1-2 évre bezárnak és felújítanak minden egyes postát.

Naiv, illetve minden-mindegy-alapon létező embertársaink azt hiszik, hogy ez előrelépés a jövő irányába, mert már nem kell a postán sorba állni. Fasza.

Először is, minden kiadott sorszámban van egy rádiófrekvenciás microchip, amely a sorszámot tépő személy pontos tartózkodási helyét ellenőrzi folyamatosan. Erre azért van szükség, mert csak így lehet az egyébként lehetőleg L alakú postafiókokban mindig azon a kijelzőn hívni a következőt, amely a lehető legtávolabb van a sorszám gazdájától, mindenekelőtt úgy, hogy a kijelzőt tökéletesen kitakarja  az erre a célra installált postafiókszekrények, áltartóoszlopok és páfrányok valamelyike.

Amelyik kijelző előtt nincs sem páfrány, sem oszlop, sem szekrény, az nem üzemel.

Ennek az eredménye az, hogy a célszemély az ötödik sípolásra, vigyorogva, körbeforogva, bambán, "jé, én jövök?! :)" fejjel bandukol ahhoz az ablakhoz, ahol már két perce kellene állnia. Mintha az bármiféle (a mínusz végelennél nagyobb) mértékben vicces lenne, hogy mindenki rá vár. Aztán a következőre. És az azt következőre.

A rendszer kitervelője arról sem feledkezett meg, hogy 100 idióta között mindig akad 2-3 félbolond, aki úgy érzi, hogy van még valami dolga az életben, ezért igyekszik nem az ajtóban, mindentől a lehető legtávolabb állni, emellett figyelni próbál a kijelzőre.

Az ilyenek miatt kell a posta légterébe ugyanazt az altatógázt szivárogtatni, amivel agykontroll-tanfolyamon szokták levinni a hallgatókat alfába (különben a második kurzusra már senki nem menne el). Abba a tartományba visznek le bárkit, ahol az ismétlődő sípolás figyelemfelkeltés helyett kellemes, nyugodt, befelé figyelő pályára állítja az agyhullámokat. Így hiába koncentrál, ő sem látja majd a sorszámát. Egy idő után nem is foglalkozik vele.

Ezzel a rendszerrel akár 70-80%-kal lassítható a posta működése. Sajnos viszonylag kevés polgártársunk van tisztában azzal, hogy mennyibe kerül az országnak, hogy emberek állnak sorban a postán, a boltban és a pályaudvaron, mert ha ezt tízből legalább egy értené, akkor a postákat a társadalom életrevaló szegmense puszta kézzel, illetve vascsövekkel verné szét, és a művelet végére néhány fővel kevesebb lenne a létszám a bolygón, mint a kezdetekor, hogy árnyaltan fejezzem ki magam.

A posta persze csak tünet. A lényeg a részletekből áll össze.

Például ismerek olyan - ezen a területen nálam jóval okosabb - személyt, aki a boltban, ha megkérdezi tőle ez eladó, hogy tud-e segíteni, azt feleli, lassan, szótagolva, hogy "Te? Nekem? Miben tudnál?"

Sajnos én még nem jutottam el erre a fejlődési szintre, legutóbb is rosszul válaszoltam a Saturnban a mosogatógépek előtt:

- Tudok segíteni?
- Mosogatógépeket nézek.
- Csak nyugodtan.
- Nyugodt vagyok.
- És segíthetek?
- Na jó. Az az XYZ mosogatógép milyen gyakran romlik el?
- Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy a legolcsóbb mosogatógép is működhet évtizedeken át, és a legdrágább is tönkremehet egy hét alatt.
- Köszönöm az értékes választ.

Ennél a pontnál csőbe húzva éreztem magam. Beláttam, hogy hibáztam, balga döntés volt, hogy nem küldtem el azonnal. Az özönvíz után 120 év lett az emberi élethossz felső határa, és ehhez képest minden, idiótákra vesztegetett másodperc megfizethetetlenül drága. Mivel nem szeretem hülyének érezni magam, igyekeztem javítani a helyzeten.

- Lenne kedves megmondani, hogy tartanak-e olyan mosógépet, amelyik használ vizet a mosáshoz?
- Ezek mosogatógépek.
- Tudom. De úgy látom, mosógép is van az üzletben. Ha tévéről kérdeztem volna, akkor is szól, hogy ezek mosogatógépek? Szóval engem olyan típus érdekelne, amelyik vízzel mos.
- ...
- Úgy értem, hogy nem A+ a vízhasználása, hanem C, D vagy E.
- Úgy érti, ami bent tartja a vizet mosás végén?
- Nem. Úgy, hogy mosás közben van benne víz. Tehát nem ultratakarékos.
- Hát ezt a kérdést nem tudom hova tenni!
- Olyan mosógépet keresek, ami nem kétujjnyi vízzel akar elmosni fél méternyi ruhát, ahogy az mostanában divat. Tehát nem A+-osat. Tartanak kevésbé takarékosat?
- Ennek a kérdésnek esetleg úgy lehetne értelme, hogy olyat keres, ami hatékonyan mos. De hát ez így nem is tudom, milyen kérdés!

Volt egy nem is olyan rövid, nem is oly távoli időszak az emberiség történelmében, amikor ilyen helyzetben egyszerűen levetted a hátadról a kardot, és levágtad a veled szembenálló fajzat fejét. És bár fogalmad sem volt róla, nagy jót cselekedtél ezáltal.

Nem állítom, hogy ez a helyes megoldás. Esetleg elég lenne zaklatás miatt börtönbe zárni az ilyet, hogy odabent hasznos munkát végezzen. Mert az, hogy az ilyen ember "segíthetek" munkakörben dolgozik, folytatólagosan elkövetett bűncselekmény.

Persze, tudom jól, ezt a kérdést büntetéssel nem lehet megoldani.

A XVIII. század végén 1 milliárd ember élt a Földön.

Ekkortájt történhetett, hogy értelmesebbje rájött, hogy máris iszonyatosan sokan vagyunk, legalábbis homo "sapiens"-ből ennek az ezrede is erős túlzás volna. Ezért a megvilágosodott egyedek abbahagyták a szaporodást. A többiek pedig belakták a bolygót.

Figyeld meg, a legtöbb ember legalább eggyel magasabb munkakörben dolgozik, mint amire alkalmas. Szinte biztos, hogy éppen nem képes arra, amire kéred, és amit elvállal.

És ez a jelenség nagyban köszönhető a traktoroknak, mert azok ásnak és kapálnak helyettük. És akik így a kapálás helyett valami mással foglalkoznak - eggyel feljebb -, azok nyomják felfelé a többit, és végül senki nem lesz a helyén.

Az egész piramis meg van emelve egy vagy két szinttel. Bizony, a piramis maradt, szinte semmit sem változott Egyiptom óta, azt kivéve, hogy magasabban van a kelleténél.

Ez úgy lehetséges, hogy kőolajon úszik az egész építmény. Kőolajból lesznek az emberek és az autók. Az emberek úgy keletkeznek, hogy szörnyen olcsó lett a rossz minőségű élelmiszer, az autót, remélem, nem kell magyarázni (fém, műanyag, üzemanyag).

Képzelj magad elé egy szép, zöld rétet, ragyogó napsütésben, a közepén egy hatalmas gyárral, amelybe összesen egy futószalag megy befelé, rajta csupa tehénnel, és egy hatalmas cső, amiben kőolaj áramlik be.

A gyárból kifelé rengeteg futószalag szállít mindenféle csodát: hamburgert, kólát, kóláspoharat, sültkrumplit, műanyag tálcát, na most ezekből a hamburgerhez kell némi tehén, a többi az olajból lesz.

Ahogy a monitor is, amin ezt olvasod, és a billentyűzet is, amelynek segítségével, ha nem érted, amit írok, megpróbálsz majd elküldeni melegebb éghajlatra, hiába.

Úgy fest, kénytelenek leszünk megvárni, hogy elfogyjon az olaj.

Etéren bizakodó vagyok, ha minden igaz, 2012-ben tetőzik a termelés, néhány évvel utána lehet előszedni a félretett - és gondosan karbantartott - fegyvereket, esetleg felköltözni a hegyekbe, amíg levonul a tűz és az éhínség, és a tomboló őrület.

Harmincéves koromra, úgy, hogy húsz éven át gondolkodtam ezen, arra jöttem rá, hogy az összes vallás egyetlen valóban vidám, pozitív - és nem véletlenül közös - motívuma az Özönvíz volt.

És a kőolajnak hála ismét olvad a jég. Már alig várom.

Megyek is, és kifújok egy teljes doboz dezodort az ablakon, hogy gyorsabban váljanak vízzé a jégsapják.