rush rush rush :: 2012. március 21., szerda, 00:54:54 :: 1 komment
social

Aztán olyan is van ám, hogy valaki figyelmét elkerüli a saját fogantatása.

Az illető egyszerűen nem tud arról, hogy már megfogant, arról pedig halvány sejtése sincsen, hogy azóta sajnos már a világra is sikerült előjönnie.

Ebből fakadóan továbbra is azt hiszi magáról, hogy spermium. És eme hiedelmének megfelelően viselkedik.

Ő az, aki kétméteres követési távolságot tart mögötted száz kilométerperórás tempó mellett, és minden előzésbe úgy kezd bele, hogy a saját életét, a mellette ülőkét és a tiédet kockáztatja. Legalábbis kívülről nézve úgy tűnhet, hogy számára az az előzés veszélyes. Az ő nézőpontjából a végítéletet az jelenti, ha nem előtted megy. Ahhoz képest számára minden megoldást elkeseredett esélyt jelent, nem pedig kockázatot.

Lemaradni a halál biztos záloga, hiszen csak a legelső spermiumból lehet gyerek.

Hogy ő hogyan került annak idején legelőre, és hogy erről akkor miért nem szerzett tudomást, annak egy nagy közös magyarázata van. Az édesanyja testén nem sokkal a szex után láthatatlan, gyilkos kozmikus sugárzás száguldott keresztül gamma részecskék formájában.

Néha eltalálja az embert egy-egy ilyen. Ezzel nem lehet mit tenni. Barátkozz a gondolattal. Az imént is pont átsuhant rajtad egy.

Nem is veszed észre. Néhány sejted alkotóira hullik, ennyi az egész.

Csak hát a fenti esetben a gyilkos sugár pont az illető előtt úszó, életképes tízmillió emberkezdeményt ütötte ki. Ő maga is kómába esett, mert kapott belőle egy gyenge ízelítőt, és így nem vette észre, hogy elsőként ért célba a korábban előtte haladó hullák között.

Sajnos ez a maradandó állapot nem csak az autóvezetési szokásaiban mutatkozik meg, hanem átitatja az összes cselekedetét. Ahogy veled beszél, ahogy mozog, pontosabban, ahogy rángatózik, ahogy idegeskedik, ahogy frusztrálódik, ahogy támad. Ahogy irritálod azzal, hogy létezel. Ahogy rohan. Nem úgy siet, mint aki majd elér valamit az életben. Úgy nyomul, hogy azzal az életedre tör, miközben ő a lelke mélyén a tízmilliomodik marad örökre.

Ez akkor igazán kellemetlen, ha közeli ismerősről van szó, és nem tudod végleg lerázni.

Ilyen esetben kár haragudni rá. Azzal is magadat idegesíted.

Legjobb lenne talán megveregetni a vállát, és szólni neki, hogy: "Nyugi, haver, lassíts le bátran. Már megszülettél. Te nyertél. Immáron inkább ember vagy, mintsem spermium. Ne izgasd már annyira magad. Nyugodtan hallgasd meg, amit a másik mond, nem származik belőle további bajod. Az sem jelenti számodra a véget, ha egyáltalán nem beszélsz, és főleg nem vitatkozol olyanokon, amihez nem értesz, tehát semmin sem. Már nem kell semmit megnyerned. Az autóval sem kell a másik nyakába menned, mert ha fékez, bajotok esik, és ez már egyébként sem a petevezeték. Nem élet-halálra megy. Legalábbis nem úgy.

Attól sem fogsz azon nyomban elpusztulni, ha a társaságban befogod a szádat, és szépen, nyugodtan ülsz. Úgy, mint aki nem akar azonnal felrobbanni, vagy ha igen, előtte legalább félrevonul. Esetleg nézelődj, ismerkedj a világgal, amelyben élsz.

Isten hozott.

Csak nyugodj már végre meg."

 

 
 

Halandó
2012. 03. 21.
08:47:22

Az ilyen, követési távolság szempontjából minimalista, egyénekre mutatta azt a módszert apám, hogy kettő vissza, jobb lábbal tartja a gázt, ballal finoman megnyomja a fékpedált, hogy bekapcsoljanak a féklámpák. Kis próba a művelet második feléből nem árt egyszer álló autónál, mivel a kuplunghoz szokott bal láb nagyon durván tud fékezni.
Eddig két versenyzővel játszottam meg az évek alatt. Egy terepjárós barommal, aki nagyon nem bírt magával, meg egy turistabusszal. A busszal kétszer is. A második bólintós fékezése után érdekes módon már az is tartotta a tisztességes távolságot.

=> Regisztrálni jó <=