connection :: 2013. február 06., szerda, 20:30:22 :: 57 komment
politics

Anyámnak persze drukkoltam, hogy kapjon fizetést. Hajrá, anya.

Ő sem szeret szembenézni azzal - a szembenézés hiánya az alfája és omegája mindannak, ami most történik -, hogy az, hogy ők mit tanítanak az iskolában a második világháborúról, szorosan összefügg azzal, hogy két évvel ezelőtt kik jutottak magyarországon hatalmomra. Ami szorosan összefügg azzal, hogy több száz méteres sor kígyózik az utolsó színházjegyekért. És szorosan összefügg azzal, hogy leépül az oktatás, és hogy a tanárok nem kapnak fizetést.

Nem azért nem kapnak, mert gazdasági válság van. Hanem azért, mert szellemi válság van.

Akiket ők hatalomra segítettek a történelemórák hazugságaival, azok nem szokták szeretni az oktatást. Ezt azért tudni lehetett előre.

Azok egyébként az idegen erőket sem szokták szeretni. 2002 óta folyamatosan emlegetik őket, és mindenki pontosan tudja, kik azok az idegen erők. Hiszen 75 évvel ezelőtt is azok tehettek mindenről, akik mostanában nemzetközi háttérhatalomként törnek az országra.

A pedagógusok nem az igazat tanítják az iskolában. Az igazság úgy szól, hogy 75 évvel ezelőtt magyarország mindent megtett, hogy a pénzvilág lelketlen képviselőit és a nyerészkedőket szőröstől-bőröstül elégesse a kemencékben.

Hogy miért nem ezt tanítják, annak ellenére, hogy így történt? Azért nem, mert ebben az országban a társadalom körülbelül fele úgy gondolja, hogy ezekkel az idegen erőkkel mégiscsak sok baj van.

Ha elégetni nem is szép dolog őket, azért jó lenne, ha eltűnnének végre. Vagy, ha ez sem megoldható, akkor otthon, a négy fal között idegen erősködjenek. Ott lehet. Az szinte senkit nem zavarna. A magyar kifejezetten toleráns nép.

De sajnos ezek a nemzetrontók nem bírnak magukkal, és az utcán és a bankokban mutogatják magukat. Gázszámlákon vonaglanak. Eltőzsdézett nyugdíjból akarják főzni a humuszt.

Aki nem ért egyet azzal, hogy a nemzetközi háttérhatalommal harcolni kell, az sem szóval, sem tettel, sem tanítással nem támogathatja azokat, akik több mint tíz éve szinte szóról-szóra olvassák fel az "Én harcom" című könyvet.

Csak a végtelenül ostoba és a velejéig gonosz ember tagadhatja, hogy azt olvassák.

És innentől dől a domino. Az alakzat ismerős. Volt már kirakva. A kép egész, a törvények ismertek, előre lehet tudni a végét.

Nem az a kérdés, hogy melyik az utolsó kocka. Az a kérdés, hogy jön-e a kéz, egy nyitott tenyér, amely szilárdan és egyenesen áll valamelyik, még le nem dőlt kocka elé, és megállítja a folyamatot.

Visszafordítani nem tudja. De ha leállítja, lehet építni a romokból valami mást.

Egyelőre nem látszik ennek a kéznek az árnyéka sem. Azért nem látszik, mert nincs rá igény.

A pénzre van. Azért megy a sírás.

Mostanában annyi embernek látszó állat nézi csodálkozva a zsebeit. Holott az űr, amit a zsebében lát, a lelkéből került oda.

Az élet nem csak tej- és kenyér vásárlás, hanem gondolatok folyama is. A történelem nem csak évszámokról és nevekről, hanem elvekről, oldalakról, következményekről és összefüggésekről szól.

Hol maradnak, akik képesek az összefüggéseket érteni és tanítani? Továbbra is ugyanaz a hazugság hangzik el az iskolákban. Hogy magyarország véletlenül keveredett bele a háborúba. Ártatlanul, áldozatként és igazságtalanul. És kizárólag a csillagok rossz állása miatt az emberégetős oldalon.

Most annyi változott, hogy innentől fogva kisebb költséggel oktatják ugyanezt. Minden rosszban van valami jó.

A tanároknak nem csökkentett bért kellene adni, hanem csekket küldeni nekik havonta, hogy fizessenek kártérítést. Bár ezzel is kár vesződni, mert az a pénz is ugyanoda menne, ahová a többi megy.

És bárhogy tűnjék is, ez még csak a kezdet.

Jó dominózást.