Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.
time, part I :: 2008. június 02., hétfő, 17:32:06 :: 4 komment
Hömpölygő folyamként tekintünk az időre, amely hátán hord minket egy életen át. Végtelen egyenesként gondolunk rá, melynek minden pontjában a teljes univerzum lenyomata található, borostyánba fagyott, mozdulatlan rovarként. Folytonosság és folyamatosság jellemzik az időt a képzeletünkben, mintha az egyik pillanat a következő folyománya lehetne, és miként a friss hajtás az ágból, a holnap a mából bukkanna elő.
Erre épül a gondolkodásunk, a jogrendszerünk és a tulajdonviszony, ezért gondolják a szüleink, hogy az a sok atom, ami az előbb még a gyerekük volt, a következő pillanatban ugyanúgy a gyerekük lehet.
Nem kell laboratóriumi kísérlet, hogy belássuk, az időről és a folytonosságról alkotott képünk tudományos szempontból teljességgel alaptalan. Illúziónk rögvest szilánkjaira hullik számos étteremben és a legtöbb üzletben:
- Jó napot. Lenne kedves segíteni nekem?
- Persze, szia, mondd, mit szeretnél?
bonus content
2008. 06. 04.
01:12:47
"akkor ő lesz az?" miközben egy pár cipőre mutat a kedves eladó.
brrrr.
2008. 06. 05.
13:15:11
... főleg, ha könyvesboltba mentél. Kérdés, hogy kinek a lában a cipő ...
2.
A probléma valós, és önsorsrontó. Kényelmesebb statikusnak képzelni mindent, mint elfogadni, hogy az a minden dinamikus és változik. Klasszikus példám a kreatív (és személyes ismerős) elme, aki mire eljut álma a megvalósulás köszöbére, döbben rá, hogy a megváltozott világba teljesen mást kellett volna álmodnia. (És igyekszik is, állandósítva a lépéshátrányt.)
3.
Én még küzdök. Szólok, hangszínt váltok, vagy átmegyek máshova ... De ez inkább sport, mint programm.
2008. 06. 06.
13:34:23
2008. 06. 06.
20:49:00
Hogy úgy nézek ki pont mint egyetemista koromban, mondja az évfolyamtársnőm... Belülről egészen másképp érzi az ember.