Én úgy tudtam, hogy 25 év a határ. Szépen be is osztottam magamnak addig az időt. Megnyugtató, hogy utána is van remény a fejlődésre.

az ember felnőtt korában már nem igen tud megváltozni. (komoly külső behatás nélkül) amennyiben kellően ügyes, akkor azonban képes elhitetni környezetével, hogy megváltozott. ha nagyon ügyes, még önmagával is.

Talán akkortól számít felnőttnek az ember, amikor megáll a fejlődésben.

én nem nevezném azt a rengeteg embert már 4-6 éves koruktól felnőttnek, akikkel nap mint nap találkozom.

Legyen akkor ez egy szükséges, de nem elégséges feltétel.

Egy csomó embert ismerek, aki kárára változott az évek során. Ha ez lehetséges, akkor az ellenkezője is.

Edit: borzasztó érzés, mikor mindenki szembe jön az autópályán.

Érdekes, én folyamatosan változom. Nincs skálám, amin ennek a mértékét meg tudnám határozni, de sok dologban egészen más ember vagyok, mint akár 10 éve. És akkor 40 felé közelítettem. It's obvious, I do belong to the second group (stílszerűen).

...gyűjtöm itt bent.

Egy állandó van csupán: a változás, amelyben nem különbözünk. Buddha tanít, Solara is irányt mutathat, a hegeli dialektika pedig elgondolkodtathat. Mindenkinek más a "Mestere". De a legnagyobb alkotói önmagunknak - önmagunk lehetünk.
Ettől tud működni a "saját igazam" hite is.
...az örökmozgó "tesz" borítja az állandóságot.

Azért érdekelne, hogy az ilyenek (^) hogy találnak ide...

Régen én is feltettem volna magamnak vagy másnak egy ilyen kérdést, ma már inkább mindent megkérdezek tőlük.

A legjobb változás az életemben, hogy már ki merem mondani a gondolataimat, meg merem kérdezni azt, amit tudni szeretnék, mert már nem félek attól, hogy nem csak azt hallhatom, amit hallani szeretnék.

message, kiktől?

Ebben a kérdésben különös módon összesen kétféle álláspontot hallottam.

Egyes emberek szerint lehet felnőttként változni.
Mások szerint nem.

Olyat nekem még senki nem mondott: "Szerintem lehet változni, csak sajnos, nekem nem sikerül."

Mage, ez akkor most jó, vagy rossz?

Az ilyenektől, Sandy.

Önismeret, őszinteség és elismerés. Szerintem rossz, ha senki nem mond ilyet.

Sandy: korrekt és egyenes válasz helyett most kitérek és villogtatom az álműveltségemet: "Nincs a világon se jó, se rossz, csak a gongolkodás teszi azzá."

Ma éppen egy időlegesen teljesen magatehetetlen, ájultan fekvő -vagy éppen elkábított, hogy ne szenvedjen- rokonom kitátott szájából kergettem a legyet egy órán át. Ez jó volt neki, több szempontból is. A maradék sok-sok órában, amikor én se vagyok mellette, és az ápolónők se érnek rá, akkor viszont gond nélkül berepül. Ez rossz. Látod Mage, a lét határozza meg a tudatot - ezeket a dolgokat minden gondolkodás nélkül be merem sorolni egyik vagy másik kategóriába.

Sandy, egyszerűbb megoldás lenne egy réteg gézt a száj elé ragasztani kétoldalról. légy nem megy be, a levegő meg igen.

Változásról: az ember folyamatosan változik, csak ahogy telnek az évek lassul ez a változás. Fiatal korban gyorsan tanul, mindent megjegyez az ember, de ahogy öregszik egyre kevésbé fogékony az ilyesmire (is). De ez nem jelenti azt, hogy képtelen lenne a változásra.

Jerry, higiénia kellene egy híres klinikán. Ha a száját leragasztják, akkor állandóan tépkedni kell amikor felébresztik, megetetik. Ha a száját leagasztod, attól még a szemét, a fülét, az arcát bármikor eléri.
Zsenge fiatalságodnak tudom be némi naivitást -a többit hagyjuk is-tükröző bejegyzésedet.

Sandy: sokkal, de sokkal több esetben gondolom úgy, hogy egy testnek három, stabil felfüggesztési pontja legyen, mint a legtöbb szélsőjobboldali, de a magyar egészségügy állapotáért felelős embereket azért magam is szívesen fellógatnám.

Komolyabban szemlélve a kérdést arra jutottam, hogy a változásra való képesség elsősorban önbizalom, önkritika, önismeret, nyitottság és akaraterő kérdése. Ahogy az évek során egyre közelebb kerülünk az elérendő önképhez, úgy lassul a változás folyamata.

Talán a magyar egészségügy állapotán is javítana, ha az illetékesek rendelkeznének a fenti tulajdonságokkal és némi felelősségtudattal. Persze lehet, hogy túl egyszerűen szemlélem a világot…

Jerry: Valami könnyű baldachin emberbarátibb megoldás lenne, de hát sajnos a kórházakban a legelemibb szükségletekre sincs pénz.

Egy Dumas tollára kívánkozó történet közepén vagyok, a halál markából menekülő világhírű tudóssal, az akasztanivaló aljas feleséggel, a nyámnyila, a pénzt mindenkiből kihúzó fiúval, a tesze-tosza, de mindenkit kihasználó, áldozatot nem hozó mamával, másik oldalon a saját családi életét is a tönk szélére juttató, de milliókat a barátjára áldozó nagy hírű tudóssal, az áldozatkészen ápoló távoli rokonnal, a leghíresebb magyar professzorokkal és kórházakkal, a pár ezer forintért ide- majd odahúzó nővérekkel. Ha könyvben olvasom, szórakoztató és érdekfeszítő. Megélve időnként felemelő és megható, de leginkább szánalmas, felháborító, és vérlázító. Jó lenne azt mondani, hogy az a kis élni akaró légy vlt a hab a tortán, de sajnos a hab ennél sokkal nagyobb és undorítóbb.

Embert próbáló helyzet, mindenki megmutathatja, mit ér. Kitartás.

Köszönöm. Megjártuk már azt a helyet is, ahol Massát kezelték, azokkal az orvosokkal is volt dolgunk. És voltunk már az elfekvőben is, láttuk és látjuk a végleteket tavaly március óta. Egy-egy jellemző(nek gondolt) történést majd felvillantok itt. Most az egy százalék tört részével játszunk a sors ellen. Akinek ilyen agyi érgomolyag van a fejében, azok közül 1 éli túl azt, amikor ez felrobban. Hogy a túlélők hány százaléka kerül ki a kómából, arra már csak becslések vannak, elenyésző töredék. És hogy hány mondja ki szomorúan azt a mondatot:
"Tudja nővérke, most jövök rá, hogy elbasztam az egész életem" valószínűleg 5 alatt van az egész világon. Meglátjuk meddig juthatunk.

Látod Sandy, ezért nem olvasok Dumas-t.

Picit visszatérnék az oldal tetejére.

Jerry: talán véletlen.

Ilyenek ezek a dolgok.

Könnyítésképpen: elolvastam a fenti gondolatot, és valamiért véleményeztem. Meglehet, hogy másképp, másként, mint mások. De jólesett leírni. Ahogy most is csak azt teszem, ami jólesik…
De csak addig, amíg jólesik.
A kérdés inkább az, hogy ezzel bántottam/bántok -e másokat?

Az indító gondolattal is kapcsolatban: Az elfogadás, ebben az esetben mások véleményének elfogadása (mely nem jelent sem beletörődést, sem pedig egyetértést!): ez a változás talán még előtted áll. Ez néha tud nehezebb lenni, mint megtanulni olvasni, vagy megérteni, amit olvastál.
Az általam említett, felfelé mozgó, spirális, folyamatos változás gondolata talán épp erről szól, mint vélemény. A „feladat” (látszólag) „kisebbségét” a minőség magasabb (nehezebb) szintje hozza újra értékre. Talán ettől érezzük lassabbnak felnőttkorban a változásainkat.
Azt hiszem, ha nem hordozzuk kellőképpen, többek között az elfogadás képességét, felnőttként lassabban értjük, majd tanuljuk meg a fenti párbeszéd-, vagy épp az itt létrejött „beszélgetés”, esetleg a létezés, vagy az említett légy lényegét (nem feledvén, hogy másnak lehet, hogy más a lényeg).

Többek között az elfogadást, és annak kezelését (!), hogy: te hol tartasz, és mások hol tartanak.

Más kérdés, hogy aktuálisan melyik „hol tart”-ot gondoljuk, éljük meg számunkra igaznak. Mert mi az, hogy igaz? Ennek alapján, ebben az esetben is lehet pl. két igaz.
A vélemény szándéka is lehet meggyőzés, vagy segítség-, de lehet a segítség szükségessége, vagy épp fordított szükségessége, esetleg szükségtelensége.
Ki mit tesz/gondol bele. Ahogy te is komplexebb lehetsz, mint egy igen, vagy egy nem.
Jó hír, hogy az esély ebben az esetben is megadatik, Jerry.


Mage: A „nem sikerül változnom” esetleges akarathiányáról és még mindig esetleges, tudatos érzékelhetetlenségén túl: persze, nem mindegy, hogy a csepp egy nagy pohárban, hányadik. Ebből kiindulva a sok és a (szinte) észrevehetetlen is fontos része az egésznek. Akár az emberi lélek/tudat fejlődésében, vagy az egészségügyet érintve –, bármelyik megközelítésből.
Bár a magyar egészségügy elgáncsolja még Hegel-t is. Állandó egyenes lefelé.


Sandy: Az a légy ma erre, holnap arra repül. Aki ma nem látja, holnap még hessegetheti, vagy hessegethetik róla. Ha egyáltalán lesz, aki hessegesse.
Erre gondolok, mikor hozzád hasonlóan, ott ülök, és lassan egy éve hessegetek...
Nem szégyellem, hogy a helyzetet megélve visszafogott agresszivitást is érzek.

Változni lehet. Csak akarni kell.

ismerős nekem a posztban leírt helyzet. lehet változni, néha behatásra, máskor elhatározásból, vagy az idő fogai alatt. csak egyre nehezebb, ezért sokan meg se próbálják. de ők is változnak azért, ahogy megeszi a maradék gerincüket a rozsda, lekopik a fényük..

Miért kell a gerincünket megetetni a rozsdával? Már persze ha képletesen értetted, amit írtál.

nem kell, csak aki nem tartja karban magát, elveszti a rugalmasságát, a nyitottságát, a figyelmét, az gyorsabban elenyész.. mint a vízköves mosógép. ez sok apró kis lépés, amíg vki oda jut, hogy már bekötött, és "nem tud" megváltozni, saját maga tipegett bele. onnantól meg már csak szerencse kérdése, hogy leoszt-e az élet vmi súlyosat, amitől kettétörik. nem az életkoron múlik sztem, csak korrelál vele, mert a legtöbb ember autopilot módban él.

"mert a legtöbb ember autopilot módban él"

Ez saját? Nagyon frappánsnak tartom.