Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

honey :: 2010. június 04., péntek, 21:41:28 :: 62 komment
conspiracy kitchen

Az Internet valóságos kincses tárháza az információnak, már amennyiben valakit a kikristályosodott méz folyékonnyá változtatása érdekel. Ez a közismert eljárás, a méz felmelegítése és kristálytalanítása arra emlékeztet, ami  néha azután történik, hogy egy egy tragikus baleset életveszélyes állapotban lévő sérültjét tizenkét órás műtéttel hozza vissza a főorvos az életbe: az illető másnap magához tér, lábraáll és kiugrik az ablakon.

Nyilvánvaló, hogy a méz egyetlen emberi fogyasztásra alkalmas halmazállapota szilárd. Mézkristályosító leírást mégsem találtam sehol. Odáig, hogy a boltban szinte csak folyékony mézet kapni, minden bizonnyal a sok kis méhecske mérhetetlen szorgalma vezetett. Nyilván felrobbanna a kaptár, ha a termelő nem adná el az összes mézet azonnal.

Ezért hát az elmémben kikristályosodó kulcsszavakat belevertem a klaviatúrába, és felhívtam az első bio-méztermelőt, akinek a neve fennakadt a központi embernyilvántartó - ismertebb nevén: google - adatbázisát folyamatosan fésülő algoritmus-szörnyeteg digitális karmain.

Azt, hogy valaki bio-őstermelő, onnan lehet tudni azonnal, hogy miután elmondod neki, hogy bizony, fent van a telefonszáma az interneten, ő visszakérdez: hol?!

Arról kérdeztem, hogyan kell kikristályosítani a mézet. Azt felelte, hogy a méz nem kikristályosodik, hanem ikrásodik, és ettől nem lesz semmi baja, többet erről nem mondhat, hát jó egészséget kívánt és elköszönt.

Még aznap este háromszor visszahívott.

Az első hívás alkalmával beszámolt arról, hogyan tette tönkre a Tesco és az Auchan a magyar mézpiacot a forralt mézzel, amelyben már nyomokban sem található egészséges anyag, és hogy sajnos törvényi szabályozás híján minden jöttment kitalálhatja, hogy mézet termel, és máris mézet termel. És hogy ő már el se jár a méhésztalálkozóra, mert ott csak beszél mindenki a semmiről, és azt is jó hosszasan.

A méhésztalálkozó rejtelmei a szüntelen cikázó gondolataim periférikus tartományáig jutottak csak el.

Magamba szálltam és szégyelltem magam, ugyanis megboldogult nagyapám maga is tartott méheket. És nem tudom, hogy a méheink szálltak-e virágról virágra, mert leginkább cukrot legeltek, azt hiszem.

Születésem után igen hamar megtanultam, hogy nem csak a bor készül cukorból, hanem a méz is.

Gyerekkorom egyik súlyos traumája ez.

Emlékszem nagyapámra, aki egy nagy-nagy befőttes üveget majd színültig töltött forró vízzel. Aztán a vízbe aprólékos gonddal öntötte a kristálycukrot, és olyan komoly arccal kavarta, mint aki éppen háborúba készül.

- A méheknek lesz - mondta, és nem azért, hogy megnyugtasson.

Hiába könyörögtem, nem kaptam egy apró kockacukrot sem, mert elromlik tőle a fogam.

Mérhetetlen szomorúság tört rám. Míg a méh, ez a hitvány állat, amely életét adja azért, hogy egyszer belém szúrhasson, két marokkal tömheti magába a cukrot, nekem még egy morzsányi se jár. A fiatal testbe zárt lelkem ekkor szembesült először a világ mérhetetlen igazságtalanságával.

Már akkor feltűnt, és így utólag igen furcsának tartom, hogy nekünk - ha jól emlékszem - örökzöld méheink voltak. Ma is látom magam előtt, ahogy a befőttes üvegbe töltött víz gőzölög a teraszon. Igen, tél volt már talán, vagy ősz vége, ez egész biztos.

Igazából nem tudom, szokás-e télen etetni a méhet. A mi családunkban a januári szúnyogcsípés sem volt ismeretlen, apám ugyanis a pincében tenyésztette a szúnyogokat esővízben, hogy legyen mit enni adni a halaknak.

Ez a méhetetés elsősorban azért volt gyanús, mert soha nem nézhettem meg, hogyan eszik a cukrot a méhek, mert esetleg valamelyik meg talál szúrni, és abba, ugye, szegény belehal, és fogytán volt a vietnámi balzsam is, az igazi, sárga csillagos, kámforos, pont olyat azóta se lehet kapni, csak hitvány utánzatokat. Egyedül a valódi vietnámi balzsam jó méhcsípésre. Spórolni kell vele.

Azt hiszem, már akkor sem voltam biztos abban, hogy az a cukros víz tényleg a méheké. Ott állt a nagyapám, a nagymamám, a nagynéném és anyám, és éreztem, hogy lappang közöttük valamiféle titok vagy egyezség, amelybe én nem nyerhetek beavatást. Rájöttem, létezik cselszövés, amelyben még a tulajdon anyám is cinkos lehet, csak én nem, ezért néz rám ártatlanul, és mondja a szemembe: - Igen, ez a méheknek lesz, kisfiam.

Akkor ébredtem rá arra, hogy van a világon egy titkos hely, talán a kert végében, a szőlőlugasban, esetleg a padláson, ahol felnőtt emberek állnak áhítatos arccal egy cukrozott vízzel teli, óriási üveg körül.

Mert az igazából az övék.

És én nem lehetek ott.

A második telefonhívás közben a bio-méhész elmondta, mennyire bántja őt, hogy löttyintett akácmézzel a kézben rohangálnak mindenfelé az emberek, mire elmeséltem neki, hogy a természetgyógyászom szerint nem is akácmézet kell enni, ha az ember egészséges, mert az gyógyszer, és a méhész félreértette ezt. Azt hitte, azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem kell mézet enni, és szinte kiabálva üzent az "orvosomnak", hogy akkor nyugodtan dobja fel a talpát, és előtte egyen jó sok Milky Wayt.

Mikor Dinának elmeséltem mindezt, hangosan felröhögött: - Ez a méhész egész biztosan Jobbikos - mondta. Igaza lehet.

Harmadszor is hívott a méhész - bizonyára teljesen rápörgött arra, hogy szakember -, és végre a kérdésemre válaszolt: az egyik méz hamar ikrásodik, a másik meg nem. Mondtam neki, hogy közben utánaolvastam, és állítólag a magas szőlőcukortartalmú méz ikrásodik hamar. Lassan ikrásodik az, amelyikben több a gyümölcscukor, mire ő, hogy ebben lehet valami, mert az ikrásodás-bajnok méz a repceméz, és hogy inkább azt vegyek tőle, bár nem tudja, hogyan, mi módon, mert ő igazából nem árul mézet, de mégis szeretne eladni nekem, mert ilyen érdeklődő vagyok, és majd kitalálja, hogyan legyen, felhív, és megoldjuk.

Megkérdeztem, mi a véleménye arról, ha a mézet a hűtőbe teszem ikrásodni. Azt felelte, hogy az ikrásodás titka az, hogy "várni kell". Nehéz lenne ennél tömörebben összefoglalni azt az áthidalhatatlan szakadékot, amely a városi és a vidéki ember világszemlélete között helyezkedik el.

Most ott tartok, hogy a bio virágméz a hűtőben áll két napja, és azért se ikrásodik. Fenyegetően nézek rá, miközben körülötte pakolok.

Ő még nem tudja, hogy vettem a DM-ben szőlőcukrot, és ha nem kapja össze magát holnap estig, egészen biztos, hogy belekeverem.