culture :: 2008. július 16., szerda, 02:05:05 :: 47 komment
love social

Bő fél évvel ezelőtt a Váci utcán leszólítottam és kávéra invitáltam egy jólöltözött nőt. Kiderült, hogy nem beszél magyarul, és nagyon siet. A nevét kértem el, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd iwiwen keresem. Ott láttam, hogy doktorija van, amerikai, és könyveket ír a kisebbségekről és a nemzetközi konfliktuskezelésről. Mindenképpen a reggeli órákban szeretett volna kávézni, így a randevú elmaradt. Nem tudok mit kezdeni a korán kelő emberekkel.

Hétvégén előkerült. Megkeresett iwiwen, váltottunk pár levelet, szinte udvarolt, és mivel nem szeretem a lezáratlan ügyeket, elkértem a számát. Abban maradtunk, hogy ma este nyolc után találkozunk. 19:50-kor még nem vette fel, de mivel emlékeztem, merrefelé lakik, bementem a városba, hogy ha majd magához tér, a közelben legyek. 20:35-kor jelentkezett, elnézést kért, hogy nem vette észre a hívásokat. Pizzériában ült egy barátjával, és nem tudott jönni, mert épp pizzát rendelt. Mondtam, semmi baj, van olyan, hogy nem találkoznak az emberek. Nem kell mindenkivel kávézni. Erre ő, hogy csatlakoznék-e hozzájuk, illetve várnék-e még 35 percet. Gondoltam, viccel, ezért meséltem neki Freudról. Közöltem, hogy szerintem könyveket kreatív emberek írnak. Gondoltam, szórakoztatom, ha már ő ennyire humoránál van, de komolyan kérte, hogy várjak rá. Udvariasan vázoltam, hogy ez semmiféle emberi kapcsolatban nem számít jó kezdésnek, és kértem, mondja le a pizzát, induljon el, akkor szívesen találkozom vele. Mire ő, hogy köztünk nagy "kulturális különbségek" feszülnek, és döntsem el, megvárom-e vagy nem. És hogy "tényleg biztos nem?"

Ilyen esetben a következőt kell búcsúzóul írni (én megtettem, angolul, nagyjából szó szerint):

"Kedves xxx. Elismerem, hogy komoly kulturális különbségek vannak közöttünk, mivel a te országod bombáz távol élő, idegen civilieket pénzért, olajért és szórakozásból, míg az enyém nem. Azon mégis csodálkozom, hogy létezik olyan ország - akár az amerikai földrészen -, ahol megkérni valakit, aki már várt rád fél órát, hogy várjon még egy felet, mert te pizzát rendeltél, nem számít bunkóságnak. Amerika valóban ilyen? Meg kell kérdeznem az emigrált barátaimat.

Nagyon jól éreztem magam, amíg vártalak, mert találkoztam egy gyönyörű barátnőmmel, aki épp a Balaton Soundról igyekezett haza. Köszönöm. Mégis maradt bennem némi rossz érzés, mert ritkán csalódom ekkorát valakiben. Remélem, nem olyan vagy, mint amilyennek látszol, vagy ha mégis, akkor készen állsz ismeretlen kultúrák tanulmányozására, amelyekben az emberek tisztelik egymás idejét és életét. Üdvözlettel, Mage."

A hölgy természetesen visszaírt:

"Úgy vélem, gyalázatos hangon beszélsz velem, mintha bármi irányításom lenne afölött, amit az államom tesz, ez nevetséges. Nem követtem el semmi rosszat. A táskámban volt a telefon, és nem hallottam a hívásaidat. Amikor elértél, épp pizzát rendeltünk, és nem hagyhattam ott a barátomat az étteremben egy egész pizzával. Az lett volna a bunkóság. Ezért mondtam, hogy csatlakozz hozzánk. Utána lehettünk volna kettesben. De te nem akartál jönni, és nem akartál várni rám még fél órát. Pedig én találkozni akartam veled.

Ha nyugodtabb lennél és normálisabb és nem csinálnál mindenből nagy ügyet, már januárban találkozhattunk volna. Vagy ma este. HIGGADJ LE és lassíts. Nem is ismerlek. Régóta nem voltam senkivel, és biztosan nem fogok belerohanni bármibe. Lehet, hogy ez az őrült szar működik magyar nőkkel, de egyetlen amerikai nővel sem működik, akit ismerek, és velem végképp nem. Remélem, azért szép estéd volt."

Válaszom:

"Nem gondolom, hogy az államod tetteiért felelős lennél, de felelős vagy a szavaidért. Kulturális különbségeket emlegetni pc nyelven azt jelenti, hogy az én kultúrám a tiéd alatt helyezkedik el. Korábban azt hittem, egyszerű nyelvi akadályokba ütközünk, de már látom, hogy ez valami más. Azt mondtad, hogy ez az őrült szar működhet magyar nőkkel, de amerikaiakkal nem, és veled végképp nem. Kiszámoltam, hogy ez alapján legalább két szinttel helyezed magad a magyar nők fölé. Figyelembe véve a tényt, hogy a legtöbb amerikai nő hogyan néz ki, nem fogok kiborulni, ha velük kevésbé hatékonyak a módszereim.

Abban igazad van, hogy nem volt a legokosabb részemről bejönni a városba úgy, hogy nem pontosan fixáltuk az időt és a helyszínt, de azt gondoltam, ha a megbeszélt időben hívlak, előbb-utóbb felveszed a telefont. Mint mondtam is neked, az sem lett volna baj, ha lemondjuk a randit. Ekkor jöttél a kulturális különbségekkel. Ne haragudj, hogy komolyan vettem a találkozást. Megfogadom a tanácsod, nem csinálok nagy ügyet belőle, gyorsan elfelejtelek. A másik tanácsod, hogy HIGGADJAK LE, nehezebben tudom komolyan venni, mert szerintem először azok higgadjanak le, akik csupa nagy betűvel írnak.

Sajnálom, hogy régóta nem voltál senkivel.

Jó éjt."

Következő kör:

"Helo Mage, köszönöm, hogy írtál. Tisztázzuk, én nem gondolom, hogy a kultúrám (vagy mim) jobb a te kultúrádnál vagy bárki másénál. A "kulturális különbségek" kifejezés azt jelenti, hogy különböző hátterek esetén más-más elvárásokra és viselkedésmintákra kell számítanunk.

Azzal kapcsolatban, hogy két szinttel magasabbra helyezem magam, inkább úgy mondanám, az amerikai férfiak állnak két szinttel magasabban a magyaroknál, abban az értelemben, hogy a férfiak itt agresszívebbek és birtoklásra hajlamosabbak, és elvárásaik vannak, hogyan kell a nőknek kiszolgálniuk őket - nagyon elavult nemi szerepek alapján. A Világgazdasági Fórum 2007-es Nemi Szakadék jelentése Magyarországot a 61. helyre sorolja 128 ország közül, míg az Egyesült Államok helyezése 31. Természetesen a skandináv országok foglalják el az első öt helyet, ezért gondolom, hogy egy skandináv férfi kitűnő fogás lehet."

Láthatóan elő tud bújni belőlem a jobbos, ha nagyon muszáj:

"Kedves xxx, továbbra sem értek egyet azzal, hogy kulturális különbségeket emlegetni nem pejoratív, de látva, hogy amerikai létedre birtokló/megszálló kifejezést használsz másokra, inkább befejezem veled a nyelvi vitát.

Szívesen mesélek neked a magyarok eredetéről. Belső-Ázsiából származunk, ahol a társadalmi forma matriarchális volt. Első királyunk, István térített minket keresztényre, és komoly nehézségekbe ütközött a vallási gyökerek miatt. Többek között hozott egy rendeletet, hogy folyó és forrás partján tilos oltárt állítani. Ugyanis az a Földanyára emlékezteti a magyarokat. Hasonló okból nevezi a magyar Boldogasszonynak azt a nőt, akit más országokban Szent Máriának hívnak. Így könnyebb volt az embereket vasárnaponként bezavarni a templomba, mert azt hitték, hogy a Boldogasszony kapcsolatban áll az Ősanyával, a régi istennőjükkel.

A matriarchális vonal meglepően sokáig fennmaradt az ádáz harc ellenére. Voltak női sámánjaink évszázadokon át. Tanítaniuk nem volt szabad - a boszorkányüldözés miatt -, de hívták őket gyógyítani, varázsfüveket és főzeteket használtak, és segítették az embereket számos praktikával. Még a múlt században is létezett úgynevezett javasasszony.

Mellesleg rokonságban állunk a skandinávokkal, így az ő előkelő helyezésük sem lehet véletlen.

A modern korban a világ jellemzően patriarchális, de a magyar nő szuverén, független, talpraesett és életrevaló. Amit te agressziónak nevezel, pusztán törekvés arra, hogy férfiként versenyben maradjunk, különben esélyünk sincs a nőknél. A magyarok vad, harcos nép, ahol mind a nő, mind a férfi erős. Az elvárások kölcsönösek. Válás után nálunk csak gyerektartás létezik, nőtartás nem, szemben angolszász államokkal, mert a magyar nők képesek gondoskodni magukról.

Számunkra érdekes rituálé, amit amerikai filmekben láthatunk: az apa kíséri az oltárhoz a lányát, és ott adja át a leendő férjnek. Magyarországon menyasszony és vőlegény együtt mennek az oltár felé, saját akaratukból, mert egyenlőek. Nálunk a nők nem holmi törékeny porcelánbabák, akiket a férfiak kézből kézbe adnak át.

Bár ismerjük a "jó fogás" kifejezést, hiszen néhány nő felénk is igyekszik gazdag férfival elvetetni magát valamiféle professzionális módon, jellemzően mégis férfi és nő "egymást kapják el".

Mindenesetre úgy tűnik, az "őrült módszerem" valamennyire működik az amerikai nőknél, még nálad is, hiszen végre írtál egy érdekes levelet. Ha érdekelnek a Világ adatai, javaslom, tanulmányozd a magyar foglalkoztatásban a nők-férfiak arányát. Nézd meg, milyen arányban járnak nálunk férfiak és nők az egyetemekre.

Megjegyzem, a fenti információk részben egy kedves barátnőmtől érkeztek, így nem mondható, hogy mindez egy férfi kisarkított víziója a magyar társadalomról."