vote :: 2010. április 09., péntek, 20:14:05 :: 104 komment
politics

Ritka súlyos érvvel találkoztam ma a megalkuvás ellen, már ami a párkapcsolatot illeti. Ismét bebizonyosodott, hogy az öltözködés elsősorban nem pénz kérdése. Ízlés kell hozzá - és sok torna is.

El is késtem az évi első tüntetésről.

Úgy értem, számomra első. Télen csak a lúzerek tüntetnek. Hideg van, fúj a szél, és a kabátra a fáklyáról rácsöpög a paraffin. (A paraffin az, amit az általános iskolai tananyagra kevésbé fogékony társaink viasznak neveznek.)

Tavasszal tüntetni jó. Legalábbis régebben jó volt. Ha szép zsidólányokat akart látni az ember, két dologra kellett csak figyelnie: hogy eljárjon tüntetésekre, és hogy ne legyen jobbos.

Úgy tűnik, elfáradt ez a generáció. Nem voltak ott, csak a nyuggerek.

Tehát hamar hazaértem volna, ha nem elegyedik velem beszélgetésbe Bokros Lajos. Azt ígérte, hogy az MDF bejut. Mondtam neki, tartok attól, hogy rájuk szavazok. Nagyon nem szeretnék, higgye el. Részben az országos listás balhénak köszönhetik a voksomat -  az MSZP többször, antidemokratikusan ellenük szavazott -, úgyhogy húzzanak bele. Kérdeztem, mik a tervei, azt felelte, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus remekül megfér egymással.

Gondolom, úgy értette, hogy ilyen kis helyen.

Érdeklődtem, hogy miért nem próbálkozott az MSZP-vel, mire ő, hogy azt kérdezzem tőlük. "A miniszterelnökcsere idején, ahogy a szocialisták lapozgatták a telefonkönyvet, az láthatóan kinyílt a B betűnél - Békesi -, szóval igazán közel jártak hozzá". Az utolsó lépés a legnehezebb. Még kávézni sem hívtak el, felelte Bokros Lajos.

Ahogy haladtunk a Szentkirályi utcán, ő megköszönte az egyik rendőrnek a biztosítást, és kezet nyújtott neki. A rendőr nem fogott vele kezet, amit pár lépéssel később a miniszterelnök-jelölt szóvá tett. Mintha csodálkozna ezen.

Ezek szerint nem csak velem van valami.

UI: Mindez megtörtént, méghozzá pontosan így. Kérek mindenkit, hogy menjen el szavazni. Szavazzon a Bánya Réme ellen. Már ha nem akar osztrákok nélküli monarchiában élni. Köszönöm.

 
 

mr.
2010. 04. 10.
01:08:31

pssszt. már csend van.
mr.
2010. 04. 12.
00:15:16

no mi van, kevesen olvasták a postot?
Jerry1022
2010. 04. 12.
00:35:53

Ezek szerint. Én már csak hátradőlök és röhögök. Csak azt nem tudom, hogy miért csak a két véglet érvényesül. Alternatív megoldásban miért nem gondolkozik az átlag?
mr.
2010. 04. 12.
01:35:09

én a hircsarda.hu-n néztem végig a közvetítést. ott legalább a színvonalhoz és a pártokhoz méltó volt a műsor. volt pár post, amin jókat lehetett röhögni. (még a sírás lett volna az alternatíva)
Mage
2010. 04. 12.
02:50:01

Az én lelkiismeretem tiszta, az egyetlen kapitalista programot hirdető pártra szavaztam.

Ha az ország visszafelé szeretne utazni az időben, majd integetek.
Jerry1022
2010. 04. 12.
07:53:00

Ha csak így menne, Mage. De sajna húznak magukkal.
ReignOfdark
2010. 04. 12.
08:38:07

Tegnap választottam.
Piszok nehéz volt, mert már annyira belekényelmesedtem az előző helyzetbe; mégis úgy éreztem, radikális változtatásokra lesz szükség, mert itt van az idő. Mindazonáltal nem akartam megtagadni az előző évek tapasztalatait sem. A 2004-2006 közti időszakhoz akartam részint visszanyúlni, kiegészítve az azóta tanultakkal. 2009 közepe óta kifejezetten és egyre jobban megy – ez tagadhatatlan.

Én nem akartam változást.
De mégis, a kedvenc városomat széttúrták, az utóbbi években sorra pusztulnak el azok a helyek, amikhez kötődöm. Egyre inkább a környezetem is azt sugallta: döntenem kell egy ember mellett, mert az új idők új embert igényelnek. Most már nem lehet úgy gondolkodni, ahogy a néhány botlás idején, 2008-2009-ben, vagy ahogyan általában a témáról szoktam - most meg kell lovagolni a lehetőségeket.

A tavaszi napsütés melegséget hozott a régóta megkövesedett szívembe.
Belefáradtam a sok szövegbe, és egy kis rokokó esztétizálásra vágyott már minden porcikám, nem pedig húsz centi kolbász megtöltésére.

Vasárnap ezért olyasmit tettem, amire senki sem számított, és amire nem volt példa már négy hosszú éve.
Randizni voltam egy lánnyal, akivel nem feküdtem le.

(Picit azért szomorú vagyok, hogy az urnák és elhúzott függönyök nekrofil magányában mennyien osztoztak itt.)
Mage
2010. 04. 12.
12:44:17

Ránézésre azt mondom, hogy Schiffer András hetek óta folyamatosan anyagon van, amikor nyilatkozik.

"Tavaly lenyomtuk az SZDSZ-t (éljen), most az MDF-et (éljen)." Nos, ez is egy jellemrajz.
Koppány
2010. 04. 12.
16:37:06

Mágus, én bizony így tettem, s mégis csak egy nagyon kevéske eredményhez járulhattam hozzá, épp csak annyihoz, hogy egyelőre nincs meg az a 2/3...egyelőre...

Anyagon van most mindenki, aki a nagy zsíros bödön házába bekerült. Bár Orbieturbi most kivételesen önmagához képest is visszafogottan nyilatkozott - leszámítva azt a kitörést ott a történelem nagy úr kezdetű képzavarnak a "ha ad, akkor sokat ad" részénél. Vajon miért pont ott?! (költői)

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Szép örömnek nézek elébe, csaknem a legszebbnek, hiszen a mondás szerint a káröröm az éppen az. Ugyanis tudni fogom, mihelyt a szíjártó és répási vérebek elkezdik a komcsi-csaholást, hogy bizony beletört az a bicska... az üröm pedig az, ha nekik nem jó, akkor viszont nekünk sem.
Arra meg különösképp kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kezdeni a nyakukba acsargó, cipőjüket rágó VG Obersturmführerrel.
ReignOfdark
2010. 04. 12.
16:56:24

Mage, egy komoly kérdés.

Nem érzed degradálónak, hogy 1/8.000.000 részben kíváncsi a véleményedre? Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy egy ember, aki már a farmeros masszától is kategorikusan elhatárolódik, egyszerre egyenértékűnek tartsa magát a plebejusokkal.
Mage
2010. 04. 12.
17:39:33

Az, hogy elhatárolódom, nem jelenti azt, hogy értékesebbnek tartom magam. Úgy gondolom, nem vagyok annak az egyetemes tudásnak a birtokában, amely segítene eldönteni, hogy melyik ember értékesebb.

Minden ember a boldogságot keresi, és a félelmei elől menekül. A baltás gyilkos is. A dalai láma is.

Vannak különféle vallások és filozófiai irányzatok, amelyek különféle értékrendeket definiálnak, ám egyrészt egyelőre egyiket sem tartom végső bizonyosságnak, másfelől ezek sem mind bíztatnak arra, hogy a többieket értékeld (a kereszténység kifejezetten tiltja).

Az, hogy én nem szeretnék magam mellé trampli módon öltözködő nőt, nem jelenti azt, hogy az ilyet kevésbé értékesnek tartom. Csak nekem kevésbé tetszik. Illetve egyáltalán nem.

Árnyalnám azt is, hogy a véleményemre 1/8 000 000 részben kíváncsiak. Több ember kérdezte tőlem, szerintem kire szavazzon és miért. Én is figyelembe vettem néhány, általam okosnak gondolt személy véleményét. Hatással vagyunk egymásra.
ReignOfdark
2010. 04. 12.
18:45:33

Hatással, igen, és épp ez az, amiért nem értem.

Miből gondolod, hogy a te csoportodban a neked tetsző lesz a legnagyobb a hatás?

Emlékszem még kiskölyökként is, amikor el kellett dönteni, hogy az elhagyott bányaépületekbe megyünk-e játszani vagy focizni, mindig választottunk vezetőt, aztán valójában előbb utóbb néhány embernek az a gondolata támadt, hogy valamelyik másikakat meg kell verni. Csak akkor tudtunk igazán normálisan játszani, ha egy elég sok szervienssel rendelkező vagy elég simaszájú srác állt az élre. Világos volt, hogy ez már húsz kissrácnál is így működik. Azt hiszem, az volt az első pofon a demokráciába vetett hitemnek.
Mage
2010. 04. 13.
15:41:20

Bevallom, nem egészen értem a kérdést.

Ami a hosszú bekezdésedet illeti: nem igazán járok férfiak közé, a verekedést is egyedül intéztem gyerekkoromban.
Dina
2010. 04. 13.
16:30:56

Szóval Ti ezt csináltátok.

Nem csoda, hogy lemaradtatok a csajozásban. Mire bekapcsolódtatok a programba, és rájöttetek, hogy vannak lányok, mi már fontos stratégiai tudás birtokában voltunk.

Amíg ti kommandóztatok, addig nálunk nem kellett vezetőt választani. Kettesével, hármasával barátkoztunk, és mindenki beadta a programba, amije volt. Szerelem (mint vita és konspirációs téma), anyutól nyúlt rúzs (mint program).

Hiába no. Nem lennék férfi.
Mage
2010. 04. 13.
16:42:55

1: Ne hazudj. Lennél.

2: Leszel is még. Ez van.

3: Én konkrétan robbantgattam, néha átjöttek és nézték. Pár osztálytársamba áramot vezettem. Nem volt az olyan rossz.

Felnőttként én is az 1-2-3 fős, női társaságot kedvelem.
Dina
2010. 04. 13.
16:52:00

1. Ne nyúlj!

2. Szublimáltan igen, de csak hiánypótló céllal, mert képzett férfiakból nagy a hiány. Kevés a jó ellenfél.

3. Amíg te élvezettel robbantottál, áramot vezettél, addig én már az első párkapcsolati stratégiáimat dolgoztam ki. Innen az előny.

Persze biztosan hasznos dolog a robbantgatás és az áramvezetés is. Nem akarom én kisebbíteni az érdemeid. Jó, hogy szántál erre energiát.



Felnőttként legalább kapcsoltál, hogy hogyan is lehetne behozni a hátrányt. Keveseknek jut az eszébe a megoldás. Még kevesebbeknek sikerül.
Mage
2010. 04. 13.
17:02:33

2: A következő menetre gondoltam. Látsz bármi reális esélyt arra, hogy ne férfinek szüless?

Ha én nő leszek, totál kicsinállak. Bár ha a mérleget megtartod, menni fog anélkül is.
Dina
2010. 04. 13.
17:12:02

Régebben arra gondoltam, hogy a következőben férfi leszek. De most látom, hogy kiskorában mindegyiknek arra van genetikai vagy hormonális, vagy istentudja milyen késztetése, hogy kommandózzon, robbantson meg emberekbe áramot vezessen.
Elgondolkodtató, hogy akarom-e.

Namármost, ha a női létet tartod alkalmasnak arra, hogy kicsinálj a következő életemben, akkor ugye itt most nem kell érvelnem az előnyei mellett?
Mage
2010. 04. 13.
17:18:41

A szívós döntetlenemre gondolsz, amit a robbantgatás dacára elértem?

Tudnád, milyen érzés, ha repül a konyha. Nem akarnád kihagyni.

(Bár tegnap nem voltam biztos abban, hogy a tiéd nem repül.)
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:19:37

Mage, ha egy társaságba kerülsz, ahol a döntő többség teljesen ismeretlen számodra, miből gondolod, hogy a te hatásod lesz a legerősebb a többiekre? Miért állsz be egy olyan sorba, ahol nem te mondod meg, hogy merre menjenek?

Dina: szerintem én éppenséggel picit túl is lőttem a célon az utóbbi években. Alapvetően egyéjszakázós karrierista vagyok erős barátságokkal.

Nem értem ezt a lemaradás-dolgot. Mi számít annak? Ha van nőd, de olyan is? Ha nincs? Ha azért nincs, mert nem találsz elég jót? Ha túl sok nőd volt? Ha túl kevés?

Stratégiai tudás ajakrúzzsal meg szerelemmel. Ne haragudj, de ez olyan vicc, mint Dacián a riasztó...
Dina
2010. 04. 13.
17:20:38

Ne terelj.
Mage
2010. 04. 13.
17:22:28

Alapvetően nem kerülök olyan társaságba, ahol a többség ismeretlen számomra. Ha mégis, akkor választok valakit, és vele foglalkozom.


Akkor én most hátradőlök. Itt jó buli lesz.
Mage
2010. 04. 13.
17:23:58

Dina: A férfi lét fő előnye, hogy nőkkel alakíthatsz ki párkapcsolatot.

Nőként maradnak a szőrös majmok, akik sört isznak és nézik a focit.
Dina
2010. 04. 13.
17:24:58

(A terelőst Mage-nek szántam.)

Regin:

Te már nem hozod be.
Mage
2010. 04. 13.
17:25:45

(és még kommandóztak is)
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:27:05

Dani:
Egy kicsit sírhatnékom is támadt. Gyorsan benyomom az Igazából szerelmet meg veszek egy kis belgacsokit, aztán felülök az eperfolyóra.
Dina
2010. 04. 13.
17:27:05

Mage: Igen. Ez van. Ezért szeretnék(tek) néha férfiaknak agyat kölcsönadni a nőkkel szemben.
Dina
2010. 04. 13.
17:28:50

Regin:

Tedd azt, hátha segít rajtad.
Dina
2010. 04. 13.
17:29:44

Mage: A Danit láttad?
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:30:34

Bár nem láttam rólad képet, biztosra veszem hogy szép vagy. Az ész és a küllem szorzata állandó.
Mage
2010. 04. 13.
17:33:10

Épp a legokosabb nővel beszélsz, akivel életemben találkoztam.

És valóban gyönyörű.

A szorzat eredménye függ attól is, hogy a műveletet végző agy mekkora számot képes még tárolni.

Dina
2010. 04. 13.
17:34:18

Regin. Egy jó tanács: Ne fokozd, mert úgy jársz, mint Anna Frank az előző postnál.

Ott elolvashatod, hogy mit gondol a házigazda azokról, akik egy számegyenes két oldalára képzelik a külsőt és a belsőt, majd azt hiszik, hogy ezen mozog a csúszka.
Dina
2010. 04. 13.
17:35:09

Hú. Nem sikerült időben szólnom.
Mage
2010. 04. 13.
17:37:19

Dina: Ha férfi leszel, és én nő, visszaadom a kapott ismereteket. Szóval csak bátran.

De akkor én fogok neked vinnyogni a félpancserek miatt. Szóval ne számíts felhőtlen mulatságra.
Mage
2010. 04. 13.
17:39:35

"Azok az emberek szoktak a sekélységgel és hígsággal előhozakodni minden olyan esetben, ahol az a téma, hogy milyen vizuális ingerekkel jutalmazzuk vagy büntetjük a világot, akik az utóbbiban jeleskednek. És akik szeretnék elhinni, hogy a forma és a tartalom ugyanannak a számegyenesnek a két végpontján helyezkedik el, tehát, aki szép, az nem lehet okos - illetve tartalmas -, ellenben ők azért néznek ki szerencsétlenül, mert odabent, a mélyben szikrázó kincseket őriznek.

Ezekről a szellemi kincsekről annyit, hogy mind a grafit, mind a gyémánt tiszta, elemi szén. Az a különbség köztük, hogy az egyik pár millió évvel többet fejlődött. És a gyémántot aranyba szokás foglalni, a grafitot csőceruzába, ha érted, mire gondolok."


Ezeket a sorokat még múlt hét pénteken írtam, de ma is aktuális.
annafrank
2010. 04. 13.
17:41:52

annafrank mellesleg sosem helyezte a számegyenes két oldalára a belsőt, és a külsőt...Ezért nem is méltatta válaszra a házigazdát. Nem tudok olyan vádakkal vitatkozni, amik vagy meg sem történtek, vagy szimplán nem igazak. Vagy nem akarok. Vagy csak péntek óta otthon sírok annyira igaz minden, amit Ő írt!Viszlát!
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:43:10

Jó, nekem nem szívügyem ez a vita, valójában hiszek az ontogenezisben.

Különben is én vagyok az új.

Legközelebb egy picit lassabban a kategorizálással, Dina. Bizonyára meggyőző praktikáid vannak, de nem hiszem, hogy ez bármilyen értékítéletre jogosítana -na nem a férfitársadalomról, hanem- rólam.
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:48:26

Mage :-)

Ezzel mintha kizárnád a szép de üres emberek létezését. Vagy őrájuk csak rendszerint a csúnyák mutogatnak?
Mage
2010. 04. 13.
17:50:31

annafrank: Ha az általad felsorolt három lehetőség közül kell választani: szerintem a "C" válasz a helyes.
Mage
2010. 04. 13.
17:51:27

Nem zártam ki.
Dina
2010. 04. 13.
17:53:35

Összefoglalom, amit írtál.

Ne legyen véleményem rólad, illetve a férfiakról, ha az nem pozitív.

Értem. Majd igyekszem betartani.
ReignOfdark
2010. 04. 13.
17:59:46

Dina, nem.

Azt írtam, hogy bizonyára nagy és jó mintád van a férfitársadalomról, és némi induktív logikával jó megállapításokat tehetsz. De amikor rólam beszélsz, akkor ebből az induktív logikával kapott eredményből és csekélyke velem kapcsolatos élményedből kapott mischungot öntöd a nyakamba, ami kicsit olyan, mintha posztpubertás addikcióid és előítéleteid zúdítanád egy kvázi ismeretlenre.

Érted hogy mi a különbség, amikor rólam beszélsz vagy általánosságban a férfiakról?
Dina
2010. 04. 13.
18:45:53

Nem, nem értem, elmagyaráznád? Az egészet nem értem, túl sok benne az idegen szó.

Az idegen szavakat az emberek általában akkor kezdik el használni, amikor szellemi fölényt érzékelnek a másik fél részéről.

Ne félj, nyitott vagyok a véleményedre, magyarázd el bátran, mit gondolsz a témáról. A saját szavaiddal.
ReignOfdark
2010. 04. 13.
19:07:40

Rendben.

Abból indultam ki, hogy van egy bizonyos számú és minőségű mintám az emberekről körülöttem - nem állítom, hogy a tiéd rosszabb. Ez alapján nyugodt szívvel mondhatom, hogy a magyar férfiak többsége stílustalan, unalmas balfasz; a magyar nők többsége pedig közhelyes, ízléstelen és műveletlen. Ez a tapasztalat viszont csak a rendszer szintjén állja meg a helyét, az egyén szintjén nem. Tehát egyrészt nem befolyásolja az önképemet -mint magyar férfi-, és nem késztet arra, hogy véleményezzelek téged két kommentnyi szöveged alapján.

Egyébként meg nem gondolom, hogy a szépség és az ész szorzata állandó (bár elég sok embernél azért igen), valójában létezik fejlődés. Mi ketten vagyunk az élő cáfolat: én is egyre okosabb vagyok, ahogyan veled beszélgetek.

(Az idegen szavak dolgában olvass kicsit vissza, mielőtt bekapcsolódtál a beszélgetésbe. Ha nem nekem írtál volna, nem is venném magamra más ingjét.)
Mage
2010. 04. 13.
21:39:02

"Bár nem láttam rólad képet, biztosra veszem hogy szép vagy. Az ész és a küllem szorzata állandó."

"nem késztet arra, hogy véleményezzelek téged két kommentnyi szöveged alapján."

"nem gondolom, hogy a szépség és az ész szorzata állandó"
Dina
2010. 04. 13.
21:57:07

Az idegen szavak dolgában miért is olvassak vissza? Előzőleg már leírtad magyarul, amit most idegen szavakkal? Nyilván nem.

Mellesleg úgy látom, érdemes volt önfordítást kérni, mert világosabb lett a problémád.

A szöveged tele van jelzőkkel, amit a többi emberre használsz:

"magyar, közhelyes, ízléstelen, műveletlen, stílustalan, balfasz, unalmas"

Aztán a következők történnek:

1. Azt állítod, hogy "az önképed ez nem befolyásolja".

2. Azt állítod, hogy két kommentnyi szövegem alapján nem véleményeznél engem.


Regin. Szerintem az a te problémád, hogy nem olvasod, amit írsz. Vagy, ha el is olvasod, nehezen érted meg, hogy mit jelent.


(Segítség arra az esetre, ha nem értenéd:
1.
Dehogynem. Azért kell őket szidnod ennyi jelzővel, hogy hozzájuk képest nagyszerűnek érezhesd magad.

2.
Dehogynem. Most én mondom, hogy olvass vissza. Akár emlékezhetnél is rá, mert te írtad.
2010.04.13. 15:30:34)
Dina
2010. 04. 13.
22:11:22

Most látom, hogy Magenek is feltűnt, ami nekem.

Nehéz olyannal beszélgetni, akinek még nincs kialakult véleménye, de azt hiszi, hogy van neki.

Akkor ez ennyi.

(Hacsak nem tud valaki kommunikációs stratégiát ilyen esetekre.)
Jerry1022
2010. 04. 13.
22:55:32

Hát őőő...
ReignOfdark
2010. 04. 14.
09:13:00

Már éppen elkezdtem írni egy hosszabb kifejtést, de… nem. Fölösleges még egyszer átrágni a gittet. Akinek értelmezési korlátokat jelent néhány idegen szó, akkor annak pusztába kiáltott szó újra és újra elmagyaráznom a nyilvánvalót. Had ne kelljen már leállnom magyarázgatni a kommunikációs helyzeteket, stb. Amiatt is sajnos elég üresnek érzem a társalgást, mert minden rólam tett megállapításod szöges ellentétben áll a tapasztalati valósággal. Mintha elbeszélnénk egymás mellett, én meg még nem is szórakozom jól, nem élem bele magam, mert nem tudom magamra venni. Ezzel nem akarom elvenni a sikeredet, nyugodtan higgy magadban; szerintem nem fogod belátni, hogy nem velem beszélgettél. Talán majd máskor.
Jerry1022
2010. 04. 14.
10:09:16

Összegezzek?
Mana
2010. 04. 14.
10:50:31

Dina már megtette a Hát őőő...-s kommented előtt.
Jerry1022
2010. 04. 14.
11:01:51

='(
mr.
2010. 04. 14.
11:12:46

Jerry: a "Hát őőő..."-s beszólásodnál pont arra gondoltam, hogy mekkora kiszúrás lenne veled, ha most valaki összegzésre kérne. ezzel szemben te magad vállalnád be..
én szívesen elolvasnám. bevallom becsülettel, én még a kommentek előtt, a post utóiratánál leakadtam, hogy most kire is kell akkor szavazni. (vagy ki ellen?)

Mana: Jerry összegzésében az szokott a jó lenni, hogy soha nem részrehajló, tényleg csak a tényeket bogozza ki és sorolja fel. Dina - ha jól látom - még csak az egyik oldalt összegezte.
Sandy
2010. 04. 14.
11:31:20

mr., megjegyzem, hogy utolsó bölcsességedben is legalább két idegen szó van. Ezen gondolkozz el, kérlek.
mr.
2010. 04. 14.
11:39:35

jajj, akkor most Dinánál kihúztam a gyufát? (bocsánat, gyújtót)
Mage
2010. 04. 14.
12:44:00

Jerry, én is csak bíztatni tudlak.
Jerry1022
2010. 04. 14.
13:26:01

mr.: a 'Hát őőő...' volt az a stratégia amit Dina kért. Legalábis ezt tűnt triviálisan logikusnak, laikus szemlélő szemszögéből.
Az idegen szavak használatához hozzátéve. Érezhető az ha valaki direkt használ ilyen frázisokat, villogtatva intellektuális tudását, és érezhető az is, hogyha valaki akaratlanul, pusztán mondanivalójának szinesítésée céljából használja őket. Minap részt vettem egy pszichológiai vizsgálaton ahol a kultúrálisan kreatív, építő típusú emberek táborába soroltak, és ennek kapcsán interjút is kellett adnom. Élőszóban - így utólag visszaolvasva saját szavaimat - én is használok idegennek tűnő kifejezéseket, de tőlem távol áll ennek szándékos erőltetése, míg írásban megpróbálom szinonímákkal helyettesíteni. Namármost. Regin (ha már bevezetődött a rövidítése nevednek, élnék vele) épp olyan típusú ember - gondolom én - aki nem direkt villog vele. Bár tény, képes volt olyan körmondatokat alkotni amilyeneket én szoktam, és talán ezért követhetett el olyan logikai bukfencet, ahol a végén mégiscsak ellentmond magának.
Sandy
2010. 04. 14.
13:30:11

Reign.
Jerry1022
2010. 04. 14.
13:36:20

És akkor, nem foglalkozva a kukacoskodókkal, összegzés.

Nyert a Fidesz. Akasztófahangulat, bár egyesek reménykedve tekintenek a jövőbe. A remények tárgya: ismeretlen. Aztán Regin rátért Mage boncolására, melynek oka számunkra ugyancsak: ismeretlen. Végtére Mage ismételten végrehajtott egy salto mortale-ét, élve jött ki a helyzetből. Dina váratlan feltűnése kisebb hullámot implikált; kirobbant az örök háború Férfiak és (a) Nő között. annafrank síron túli hatsorosa csupán díszítősornak tűnik, s lám el is érkeztünk az ominózus győzelemhez amelyet a Nő aratott ismételten, s amelynek vesztes oldalán mi, gyarló férfiak állunk.

Röviden talán ennyi.
Jerry1022
2010. 04. 14.
13:38:26

Igen. Ha még egyszer elrontom, ötvenszer leírom. Mage esetén már elégszer rontottam, kiróttam magamra a penitenciát, azóta azt hiszem nem is rontottam el.
Mage
2010. 04. 14.
13:58:04

Jerry, itt melyik kommentem volt "salto mortale"?
Jerry1022
2010. 04. 14.
14:05:58

2010.04.12.
15:39:33

Ami kiérdemli 'Salto mortale' kifejezést nálam az rendszerint olyan válasz amit ha egy teljesen idegen, külsős embernek ha magmutatnánk, az tudna belőle bizonyos fokú, de természetesen nem végleges következtetést levoni. Röviden: valamivel több mint a bölcselet, de mégsem. udom, kusza ez így, nem is kell megérteni.
Mage
2010. 04. 14.
15:02:46

Amikor először írtad, rákerestem (halálugrás, merész tett). Mostmár világos, mire használod.
mr.
2010. 04. 14.
15:04:45

Jerry: kösz, megnyugodtam. ezek szerint tényleg (nagyjából) értettem az itt elhangzottakat.
Mage
2010. 04. 14.
15:08:06

Jerry, Dinával mi mindig így szoktunk beszélni. A zűr abból lesz, ha mások is beszállnak.
Dina
2010. 04. 14.
15:36:54

Vannak gondolatok, amik megállják a helyüket. Elég tisztán és világosan megfogalmazni. Aki olvassa, bólint egyet, vagy vitába száll egy másik nézőpontból.

Az idegen szavak és a kacifántos megfogalmazás, meg úgy működik, mint a reklám, és a dizájn. Az értelmesség látszatába csomagolják akár a hülyeséget is. Mert, ha valamiben idegen szó van, akkor azt nyilván hozzáértő ember írta. A mondanivaló, meg csak a kicsomagolás után látszik.

De hát akkor csomagoljunk ki.

"Már éppen elkezdtem írni egy hosszabb kifejtést, de… nem. Fölösleges még egyszer átrágni a gittet. Akinek értelmezési korlátokat jelent néhány idegen szó, akkor annak pusztába kiáltott szó újra és újra elmagyaráznom a nyilvánvalót.Had ne kelljen már leállnom magyarázgatni a kommunikációs helyzeteket, stb. "

Igazam van. Igazam van. Igazam van.
Érvelni nem tudok/nem merek.

" Amiatt is sajnos elég üresnek érzem a társalgást, mert minden rólam tett megállapításod szöges ellentétben áll a tapasztalati valósággal. Mintha elbeszélnénk egymás mellett, én meg még nem is szórakozom jól, nem élem bele magam, mert nem tudom magamra venni. "

Nincs igazad. Nincs igazad. Nincs igazad.
Bizonyítani nem tudom.

"Ezzel nem akarom elvenni a sikeredet, nyugodtan higgy magadban; szerintem nem fogod belátni, hogy nem velem beszélgettél. Talán majd máskor."

Nem is ismersz.


Regin!

Tényleg nem, de rossz hírem van. Ez itt nem érv. Ha nem ismerem a véleményed, az a Te hibád.
Minden lehetőséged megvolt, hogy kifejtsd. És még oda is figyeltem. Volna.
Dina
2010. 04. 14.
15:39:48

Jerry!
Csak, hogy tudd:
Még mindig a "síron túli hatsoros"-on röhögök.
Mage
2010. 04. 14.
15:49:09

Dina, erre gondoltál? link
Mamzi
2010. 04. 14.
16:22:20

Az idegen szavakat azért használjuk, hogy színesítsük vele a beszédünket. Dinában az a nagyszerű, hogy annak ellenére, hogy képes lenne hiperlatívuszokban kifejezni magát, köznapi szavakkal basz agyon.
Egyelőre az én szerencsémre, és a ti pechetekre nem ír blogot. Nekem viszont megvan a telefonszáma.

Egyébként puszi mindenkinek, Mage, istenien szórakozom, duplapuszi.
Dina
2010. 04. 14.
16:38:49

Te meg végig itt sunyizol?
Jerry1022
2010. 04. 14.
16:40:10

Mamzi: Dinának köze van valamilyen rokoni kapcsolattal Váncsához? =)
Dina
2010. 04. 14.
16:47:48

Basszus, amikor írtam blogot, ezt már kérdezték.
Érlelődik a gondolat, hogy elő fogom venni anyámat.
Mamzi
2010. 04. 14.
16:53:57

Dina: Inkább a telefonod vedd elő, ne anyádat.
Mage
2010. 04. 14.
16:56:19

Inkább a szoláriumhoz.
Mage
2010. 04. 14.
16:58:21

Tudod, Mamzi, nem az a nagy eredmény, hogy valakinek megvan a száma. Nekem is megvan a Pápáé. A kuruc.info-n találtam.

Az az eredmény, ha föl is veszik neked.
Dina
2010. 04. 14.
17:01:53

Ne genyózzunk már. Nem is hívtál.
És nem is ismertek.
Mage
2010. 04. 14.
17:10:30

Ha ismernélek is, letagadnám.
Mage
2010. 04. 14.
17:12:08

(Mamzi már ilyen fiatalon rájött erre a nyalás-témára, és lássuk be, haladó módon alkalmazza.)
Mamzi
2010. 04. 14.
17:33:04

Dina, hívtalak, csak a kevésbé ismert számodon.
Sandy
2010. 04. 14.
19:01:27

Az én hívásomat felveszi egy ember, akinek a hívását felveszi Bill Gates. Akkor én most milyen messze vagyok a májerségtől?
Ivon
2010. 04. 14.
20:53:42

Sandy, Barabás Albert-László Behálózva c. könyve jutott eszembe.
Mage
2010. 04. 14.
21:00:43

Sandy nekem sosem veszi fel, hanem mindig visszahív később. Vajon ez mit jelent?
Ivon
2010. 04. 14.
21:11:47

Nem szeretné növelni a befizetetlen számláid összegét.
Sandy
2010. 04. 14.
21:12:09

Mindig akkor dug, amikor hívod.
Mage
2010. 04. 14.
22:27:07

Sandy, az előző kommentemben a neved után nem volt vessző. Nem véletlenül.

Így is ez a válaszod?
Sandy
2010. 04. 14.
22:47:20

Milyen jó lenne, ha igent mondhatnék. Sajnos nem.
Elég sokszor le van halkítva, a motoron, üzletekben, vagy amikor kicsit egyedül akarok lenni.
mr.
2010. 04. 14.
23:53:02

ebbe a ki tud kit felhívniba már kicsit belegabalyodtam, de egy biztos: Mage nálam jóval nagyobb májer, mert ha ő hívja Mistert, akkor neki felveszi vagy visszahívja, míg ha én hívom Mistert, akkor mindig foglaltat ad.
Mage
2010. 04. 15.
01:29:28

Te meg engem sose hívsz.
Sandy
2010. 04. 15.
06:43:09

Ivon, csak nem benne vagyok én is abban a könyvben? Felcsigáztál.
Ivon
2010. 04. 15.
19:22:27

de igen, benne vagy. Sandy > Egy ember > Bill Gates > Obama
Sandy
2010. 04. 15.
21:28:27

Ivon: egy, a szívemnek Obamánál sokkal kedvesebb és fontosabb ember ilyen bonyolult áttétel nélkül, azonnal felveszi a telefont ha hívom. Én mindig kinyomom ha ő hív, de csak azért, hogy ne az ő költségén beszéljünk, úgy alakult, hogy sokkal nehezebb körülmények közt él mint én.
Szóval akkor minek olvassam el a könyvet?
Ivon
2010. 04. 16.
10:03:03

Sandy, ne olvasd el, időpocsékolás lenne. Most hirtelen egy olyan irodalom sem jut eszembe, ami a gondolatátvitellel foglalkozik.
Sandy
2010. 04. 16.
11:32:05

Ivon, ettől még lehet hogy elolvasom, köszönöm, hogy szóltál. De most éppen egy olyan terhet raknak rám a munkahelyen, ami lehet hogy a "túl sok" kategóriába esik. És a már megkezdett könyveket sem tudom, mikor fejezem be. De neked elhiszem, hogy érdekes.
Sandy
2010. 04. 16.
11:32:58

Mage, most 11:28 van minden órám szerint.
Mage
2010. 04. 16.
14:20:48

Az ebben a furcsa, hogy legutóbb, mikor Inkognito szólt, megnéztem a szerverórát, és 4 percet késett összesen.

Utánajárok.
Mage
2010. 04. 16.
17:19:58

A Rails nem szereti az UTC-t. Most jó, holott most nem kellene jónak lennie.
Ivon
2010. 04. 16.
17:42:31

Sandy, én ilyenkor ezt mondom: Nem tudom elvállalni, mert már így is túl vagyok terhelve, félő, hogy a többi munkám rovására menne. Sajnos a káoszt nagyon nehezen viselem, ezért még annál is utálatosabb lennék, mint amilyen eddig voltam. Ezért azt javaslom kérj meg valaki mást.

A héten tömegközlekedtem, több szempontból is tetszett, nem késtem él, és végre van időm olvasni.


Sandy
2010. 04. 16.
18:24:47

Ivon, köszönöm az ötletet. Amit mondanék összhangban a javaslatoddal, azzal mindenki tisztában van, így feleslegesen tölteném az időmet az elmondásával. A cégem most ott tart anyagilag, hogy 5 hete nincs fűtés, volt kolléganő, aki 14 fokban ült egész nap. Egyedül maradta, programozó, a felmondott kollégám munkáját egy külsős cégnek tudnánk átadni, de az pénz - így maradtam én. Eze nincs mit tovább ragoznom, ez van.
Ivon
2010. 04. 16.
18:34:04

Gondoltam, hogy nem úri passzióból vállalod, bár ki tudja, sok itt a furabogár, vagy, hogy mondják.
Az is nyilvánvaló, hogy nekem sem lenne ekkora szám, ha nem lennék férjnél, bár ki tudja...
Sandy
2010. 04. 16.
18:48:36

Csodabogár, de köszönöm! Hosszú ideje a legszebb jelző, amit kapok. Smiley.
Itt már nincs öntudat, Ivon. Kétállású a kapcsoló: van munkád és fizetésed, vagy nincs. A kolléganők számára ennyi az opció. Én meg kalandvágyból végigcsinálom.
Mage
2010. 04. 17.
16:59:31

A sok LuMPen, koszos, bringás, szabadbölcsész (= munkanélküli bölcsész), füves erre a pártra bírt szavazni: link
Jerry1022
2010. 04. 17.
17:22:26

Egy pillanatra megijedtem a (= miatt.
Ivon
2010. 04. 17.
18:01:01

Az, csodabogár, hogy nem jutott eszembe.

A nem hivatásos politikusok is teret nyertek. link
Mage
2010. 04. 17.
20:38:21

"Ráadásul megelőztük a Civil mozgalmat, több helyen pedig az MDF-et is!

Nem beszélve természetesen az MSZDP-ről, MIÉP-ről vagy a Munkáspártról :)"

A kampányfilmjük jó.

=> Regisztrálni jó <=