hobbit 2 :: 2014. február 12., szerda, 17:30:46 :: 74 komment
cinema

 

A Hobbit 2-ben nem szerepel Gollam.

Az olyan információ, amelynek külön rovatot kellene nyitni az imdb.com-on a Peter Jackson filmek miatt. Közvetlenül a "Szerepel-e benne nő?" chekbox után.

A Gollam-CGI-tobzódás a Gyűrűk urában azért volt benne, hogy ezt az egy, vagy inkább nulla dimenziós karaktert ("Hol a Drágaszágom?") megtöltse élettel a skizofréniából kizárólag hollywoodi filmekből művelődött animátor hadosztály.

A Hobbitban ugyanazt a Gollamot ugyanúgy viszontlátni olyan, mint amikor egy jónak induló, de menthetetlenül szétcsúszó házibuli másnapján a fürdőszobapadlón ébredve átvillannak az agyadon az éjszaka legkínosabb pillanatai, közvetlenül azelőtt, hogy töprengeni kezdesz: amin az arcoddal fekszel, az vajon a felmosórongy, vagy valami egészen más?

Gollam vívódása a Hobbit 1-ben arra emlékeztetett: "Ezt a pohár pálinkát már tényleg nem kéne meginni. Ennyi sörre és ennyi borra. Baj lesz belőle."

Gollam (vagyis Jar Jar) hiányát az ellensúlyozza, hogy a pókok pontosan ugyanazon a hangon beszélnek egymással, mint Gollam. "Ssszaftos kisssz törpék. Dessssszert." ("Drágasssszág."). A jelenet azonos mértékű inzultus a néző és a Középföldön valaha élt összes ízeltlábú felé.

A Gollampókok egyébként azért nem használják a mérgüket a már becsomagolt törpék és Bilbó ellen, mert ez olyan trilógia, amelyben kizárólag orkok halnak meg. Azokat is mindig a semmiből felbukkanó elfek vagy Gandalf öli meg.

Egyetértek azzal, a második rész jobb, mint az első.

Ugyanis a Matrixot másolva nagyságrendekkel jobb filmet lehet rendezni, mint a Star Wars nyomán.

Amikor Bilbó felmászott a sötét erdőben a fák fölé, és belenézett a színes felhők között a napba, csak azért nem kerestem Trinityt, mert tudtam, hogy a filmben összesen egy nő van.

Az az egy szál, kecses, magas elf nő se Legolasba szeret bele, hanem az egyik szőrös törpébe. Lenullázva a Gyűrűk ura elf nő - ember férfi szerelmét. Remélem, a Szilmarilokban lesz majd egy emberfeletti szépségű elf nő, aki belezuhan egy meztelencsigába, és lemond érte az örök életről.

A Matrixra visszatérve, nem érzem úgy, hogy a kiemelésen kívül kommentálnom kellene az "Azért vagyunk itt, mert itt kell lennünk" mondatot. Azt pedig, hogy a liftekkel fel-le ingázó Thorin miért nem kurjantotta el magát, hogy "Nincs kanál", azzal magyarázom, hogy a törpéknél a királyok is alapból kézzel-lábbal esznek.

Thorin nem véletlenül uralkodó. A liftakna mélységében is a többiek fölé magasodik szellemileg. Az ő terve volt, hogy bemenjenek a várba, azért, hogy ellopják a sárkánytól azt a követ, amelyet birtokolva össze tudják hívni a többi törpét azért, hogy bemenjenek a várba, és megöljék a sárkányt.

Aztán amikor már bent vannak, eszébe jut, hogy akár meg is ölhetnék a sárkányt soron kívül.

A sárkány az egyik pillanatban hatalmas intelligenciával bíró, mágikus lény, a másik pillanatban olyan giliszta, aki mindig azt a törpét üldözi, aki utoljára rákiáltott, hogy "hé".

Mi több, az évtizedek óta elhagyott törpevárban minden gép sárkányölésre van előkészítve. Fel van húzva, össze van illesztve, bevetésre kész. A robbanóanyag a bejárattól tíz lépésre található. Egyedül a tüzet kell begyújtani, hogy működésbe lépjenek a sárkányrombológépek. Ami a begyújtást illeti, nagy szerencse, hogy a sárkányt leszámítva az összes szereplő tűzálló.

Van egy a harminc méter magas szent törpe aranyszobor is, amely alá a törpék kohót építetettek, hogy ha egyszer majd bejön a sárkány a várba, az egész szobrot jól rá tudják olvasztani.

Az aranyszobor úgy viselkedik, mint a mikrohullámú sütőben felejtett kiscica. Melegítés hatására belülről kifelé haladva olvad szét. Az fehéren izzó aranyfolyamon aztán egy három-négy milliméter vastag vastalicskával perceken át lehet sértetlenül csónakázni.

Thorin zseniális terve, hogy a sárkányt tűzzel és arannyal pusztítsák el.

Amióta láttam a filmet, éjszakáról-éjszakára töprengek azon, hogy ez vajon miért nem sikerült.

Hogyan lehetséges, hogy nem döglött bele a sárkány az aranyba és a tűzbe?

Szerintem ott rontották el, hogy a végén nem vágtak hozzá egy szűz királylányt is. Attól már minden bizonnyal felfordult volna a dög.

Ami a szereposztást illeti, a Hobbit 2-ben Gandalfon kívül egyetlen színész van. Bilbó. Ez azért jegyzem meg, mert a három órás film során nettó négy perc interakciója van a 13 törpével.

Talán zavaró lett volna a kontraszt.

Ebből a négy percből kettő abból áll, hogy Thorin a nyakának szegezett karddal fenyegeti Bilbót. Azok után, hogy Bilbó az első részben megmentette az életét. Aminek Thorin annyira örült, kis híján leangolszáz-nagybácsizta.

Négy perc, három óra alatt. Ennyi erővel végig rajta lehetett volna a gyűrű. És akkor nem kérdezném meg, hogy egy sárkánnyal szembenézve miért veszi le valaki az ujjáról a láthatatlanná tévő varázsgyűrűt? Nehogy ne találja el a sárkány a tűzzel? Ez valamiféle a Középfölde-fairplay?

A nyakának szegezett dárdák is nyilván arra késztették, nehogy véletlenül láthatatlan legyen. Értem én. De miután a törpék sem álltak vele szóba, tényleg jobb lett volna, ha a legelején felveszi, végig rajta marad.

Peter Jackson több pénzt spórolhatott volna, mint a Felhőatlasz rendezői spóroltak azzal, hogy ugyanazok a színészek több szerepet is eljátszottak a filmben.

Egyáltalán nem kellett volna alkalmaznia senkit Bilbó szerepére.

Ment volna a 13 törpe a pusztában, és az lett volna a film címe, hogy "A láthatlatlan hobbit kalandjai."

Sőt, mivel a könyvhöz az égvilágon semmi köze nincs a filmnek, lehetne benne 14 gyűrű 1 helyett. És akkor három órán keresztül elég lett volna kamerázni Új-Zélandot.

"A láthatatlan törpék és a láthatatlan hobbit kalandjai".

Kevésbé idegesítő film lett volna, ebben biztos vagyok.

 
 

rizóma
2014. 02. 12.
20:27:32

Peter Jackson, uradalmi lépegető, tájról tájra halad a Tolkien-birodalom bejárása során.
Csak fel ne billenjen.
mr.
2014. 02. 12.
22:22:14

csak a szakmai részhez szólva: az arany láng hatására tényleg így olvad. nem olyan, mint pl. a jégkocka. először a belseje folyósodik meg, azután omlik össze egy pillanat alatt. relatíve sokáig megőrzi az alakját. puhafém, erős felületi feszültséggel.
Mage
2014. 02. 12.
22:35:24

mr.: elhiszem neked.

A kiscicával is tényleg ez történik a mikróban.
Mage
2014. 02. 12.
22:39:56

Azért az rendhagyó lehet, hogy a 30 méteres aranyszobor a fejénél kezd el olvadni, lefelé haladva. Felületi feszültség ide vagy oda.
mr.
2014. 02. 12.
22:48:45

ez utóbbiról még nincs tapasztalatom. macskabarát révén nem is lesz. de logikus, mert a macska kívűl sokkal kevesebb dipól molekulát (víz, zsír) tartalmaz, mint belül.
Mage
2014. 02. 12.
23:01:01

Amúgy nem volt olyan unalmas, mint az első rész. Ezúttal nem vártam, hogy vége legyen. Kellett volna hozzá egy épeszű történet, és akkor jó film lenne.

Az a tíz perc, amikor Gandalf és a Barna együtt ment, mondhatni tetszett.
mr.
2014. 02. 12.
23:25:55

szerintem 30 méteres szobrot még senki nem olvasztott egyben. ki kellene próbálni. ekkora méretben (leginkább úgy 20 deka felett) már feldarabolják és darabonként olvasztják, zárt kemencében, nem nyitott tűzön.

a kiscica főzést esetleg megpróbálhatod úgy, hogy vízbe teszed. nekem a tojásnál bevállt. simán lehet mikróban főzni, ha (nem túl sok) vízbe beállítod, mert úgy a fehérje is párhuzamosan tud melegedni a sárgájával, ellenben a sárgája sokkal gyorsabban felforr és szétrobban.

látom az első rész annyira bejött, hogy nem tudtad kivárni a másodikkal a rendezői változatot. pedig az biztos megmagyarázott volna 1-2 dolgot.
Mage
2014. 02. 12.
23:40:45

mr.: legközelebb, ha egy nő lamentál, hogy neki nem volt jó, majd azt válaszolom, hogy "vártad volna meg a rendezői változatot, az tovább is tart, több is történik benne".

Biztos boldog lesz tőle.
mr.
2014. 02. 12.
23:52:35

vannak olyan nők, akik jó érzékkel egyből a rendezői változattal kezdenek. sőt olyanok is, akiket csak a produceri érdekli, mint pl. palácsik tímeát.
Mage
2014. 02. 13.
00:01:44

Ne is mondd, ma olvastam, hogy kihallgatták Dubai ügyben. Nem vagyok meglepve.
Mage
2014. 02. 13.
00:16:36

Vajon expornószínésznőt kínosabb feleségül venni, vagy olyat, akiről ez a harmadik kép a google image search-ben: link
mr.
2014. 02. 13.
00:42:35

mondjuk, aki egy negyven évvel fiatalabb feleséget akar ezzel a külsővel, és az elég jól ismert jellemével, ne legyen nagyon válogatós. még akkor se, ha sok-sok évvel ezelőtt sikeresen fektetett be a világ néhány korszakalkotó filmjébe.

itt van épp az index címlapján az erkölcsi párja: link

csupa magyar származású nagyság. büszkék lehetünk rájuk.
rizóma
2014. 02. 13.
11:45:14

Ezer változat van, és mind mulatságos.

Ernyey Béla már szerepelt a Mage.hu-n.

Serge Gainsbourg itt még csak 57 körül jár, de a gyakorlott hódítónak mentsége, hogy tökrészeg:
link

A 70 fölötti Goethét a 18 éves Ulrike ihlette a Marienbader Elegie megírására. Titkár-barátja Eckermann beszámol arról, mily keserűen nevetséges volt Goethe sertepertélése az ifjú hölgy körül. A géniusz végül házassági ajánlatot tervezett - vagy talán tett is, közvetve -, a különböző források különbözőképpen írják le a kikosarazás okát, történetét.
Olyan verzió is forgalomban van, hogy az utolsó közös séta során a költő egy "falstaffi figuráról" tett említést, mire a kislány visszakérdezett, hogy ki az a Falstaff. Goethe egycsapásra kiábrándult, de illett elegánsan véget vetnie a viszonynak...
Mage
2014. 02. 13.
14:00:58

mr.: Sorosról nem nyilatkozom, se pro, se kontra, mert nem tudok semmit róla. Azon kívül, hogy gazdag.

Illetve az első email címemet neki köszönhetem, amikor még a c3 alapítványé volt a freemail.

Amit belinkeltél, rémesnek tűnik, meg kellene hallgatni mind a két felet.
Balázs
2014. 02. 13.
18:44:18

Ha láttál már hülyét hatalommal a kezében, akkor tudod, hogy amikor jó lenne, nem akar láthatatlan lenni.

Sőt, utólag úgy emlékeznek rá mint főszereplő, pedig a legfontosabb szerepe a mérce megadása, amihez képest az őt alulmúló követői is érezhetik magukat valakinek.

Például törp(mínusz -e) királynak.

A tiszta szívű bátorság kéz a kézben jár az ostobasággal. A világ nem a bátor és makulátlan teremtményeknek van kitalálva. Bizonyára ebből Thorin is megértett valamit legutóbb, amikor a törpök sorfalát vezette egy böszöm sárkány tűzokádéka ellen. Akik meghaltak.

A csele nem túl elmés, de nem ezért lesz a törpök közt király valaki. A taligán utazás nekem is fura volt, végig azt hittem, hogy fájni fog neki. De végül feloldottam. Nos, azt a Szilmarilokat nem olvasottak talán nem tudják, hogy a törpök sokkal jobban bírják a tüzet, mint a tündék vagy az emberek. Effektíve ahol nyílt csatában sárkánytűzzel találták magukat szemben, még mindig jobban szuperáltak, mint a két távoli rokon, akik "semmivé lettek [Glaurung] előtte".

Meg mintha már beszéltünk volna arról, hogy ha elfogadjuk, hogy egy _sárkányt_ mennek kinyírni a _törpék_, akkor talán békén kéne hagyni azt a 20 másodpercig tartó vastaligás-hajózós jelenetet.

Kíváncsi vagyok, hogy Mage mit érezne, ha egy kiskunságnyi méretűre dagadt Orbántól indulna meg felszabadítani a lakosságát nyugatra űzött Magyarországot.

Úgy értem, abban az állapotban, amikor a lakosság fele már halott, a másik fele meg vissza akar térni, és tényleg megölni a főgonoszt. (Persze mindössze egy tucatnyi mozdulna meg, hogy tegyen is valamit.)

Kíváncsi vagyok, hogy mit érezne elégedett svájciként, hogy segítsen a magyaroknak ebben a küldetésben.
Mage
2014. 02. 13.
20:05:12

Balázs, én próbálok segíteni nekik ebben a küldetésben, ne tudd meg, hogy mennyi időt szúrok el rá.

Tegnap például másfél-két órát. Ideje lenne feladnom.

Lehetetlen rajtuk segíteni.

Külföldi ismerőseim épp azt szervezik, hogy Magyarországra utaznak, és jelentkeznek a választási bizottságba, hogy "biztosítsák a tiszta választásokat".

És közben azon agonizálnak, hogy még a szavazásra sem engedik regisztrálni őket. Nemhogy bizottságba.

Szerinted mit kellene tennem? Szívesen hallgatom a jó ötleteket. Don Quixote megoldásokra kevésé vagyok nyitott.

Nem Orbán a legyőzendő ellenség, hanem a sötétség, ami a fejekben van. Nagy részük külföldön sem ért meg semmit, hiáva tölt éveket nyugati demokráciákban.
Mage
2014. 02. 13.
20:07:10

Amíg a törpék kergetőztek, Bilbó simán felszedhette volna azt a követ. Csak mondom.
Mage
2014. 02. 13.
20:10:22

Németországban az evangélikus egyház a nácik elleni demonstrációra szólít fel: link

Magyarországon a református egyház Horthy-szobrot avat.

Ötlet?
mr.
2014. 02. 13.
22:31:46

azért az a második mondat kicsit így erős túlzás. nekem ugyan toyotám van, de ha én utálom a kutyákat és a köztereken leöntöm őket benzinnel és fegyújtom, akkor én vagyok az állatkínzó és nem a japánok vagy a toyota motors.

hegedűs mindenféle egyeztetés nélkül, saját szakálára csinálta ezt, amin nem kicsit kiakadtak a reformátusok és éppen e miatt egyházi bíróság előtt áll: link

Mage
2014. 02. 14.
00:17:00

mr.: Hegedűs Lóránt évek óta gárdistákat szentel, Jobbikos rendezvényeken vesz részt. Nekem úgy rémlik, legalább tíz éve szélsőjobbos körökben mozog.

Lehet, hogy régebben.

Valahogy nem hat meg, hogy most kényszerből folyik ellene egy fegyelmi tárgyalás.
Balázs
2014. 02. 14.
17:05:01

Németországban az egyházak számomra riasztóan nagyra nőttek. Pont az evangélikus egyház vagy egymillió embert foglalkoztat. De az is igaz, hogy itt az emberek lényegesebben vallásosak, kb. minden ötödik rendszeresen jár templomba. Nekem speciel ez sem tetszik.

A német egyházak a tragikus történelmi szerepükkel úgy-ahogy szembenéztek. A mostani öndefiníciójuk alapja a neonácizmusnak való szigorú szembefordulás - de nem hiszem, hogy a szándékaik jobbak lennének, mint régen.

És bár a Staasi-múlttal szemben is lezajlott egy megtisztulási folyamat, az egyházakhoz nem mertek a kellő mértékben hozzányúlni, holott tény, hogy a papság jelentős része besúgó volt. Nagyon káros az, hogy a volt NDK területén működő egyházakat a testvéregyházaik nyugaton befogadták. Én egyáltalán nem örülök a német egyházaknak.

Drezda a német neonácizmus hagyományos központja. Azt hiszem 2004-ben vagy 2005-ben a parlamentben konkrétan be is szavaztak egy tucat neonácit. Nagyon érdekes a jelenség, hogy miért pont ott? A bombázás erre önmagában nem magyarázat.

A szászok nem voltak egy háborúskodó nép. Ennek ellenére egyszer elpusztultak a második világháborúban, egyszer nyomorogtak a kommunizmusban, és utána irdatlan módon belenyomorodtak a kapitalizmusba, mikor kb. minden szénbányát bezártak. Az elégedetlenség a szellemi központban hágott a tetőfokára, mivel a drezdai egyetemen össze is jött annyi lázító hang, ami máshol nem nagyon tudott volna. Ezt csak tetézte, hogy a speciális helyzetű Berlin kivételével Drezdába érkeztek először a törökök, négerek, kínaiak, az új világ európai telepesei, ami még nagyobb olajat öntött a tűzre.

Merkel első kabinetje azonban nagyon ügyesen reagált a helyzetre: Drezda ma már a német egyesülés keleti bezzegvárosa, megállja az összevetést pl. Hannoverrel. A neonáci indulatokat okosan, nagy társadalmi egyetértésben, a fészkében tiporták el.

No, ezt azért mondom, mert Magyarországon perpill én ilyet elképzelni sem tudok.

Ózdon azért születik szinte minden fehér magyar jobbikosnak, mert pontosan tudja, hogy nem lesz munkája, megélhetése, egy tehetetlen rendőrség és jogrend pedig megvédeni sem tudja.
mr.
2014. 02. 14.
18:33:23

Balázs: nyilván a szegénység, kilátástalanság, a jogrend hiánya a legjelentősebb ok, hogy valaki ezt a pártot választja. de ezen túl a többi párt teljes közéleti, politikai és gazdasági alkalmatlansága is sokat nyom a latba.

az én lakókörzetemben például az önkormányzat messze legértelmesebb képviselő csapata a jobbik képviselőiből áll. miután beválasztották őket a testületbe, első dolguk volt, hogy kitakarítsák az önkormányzatban a szocik közül a legfeltűnőbben korrupt gazembereket (felét távozásra bírták, másik felét hosszabb időre hűvösre pakolták). utána pedig (mindenki megdöbbenésére) a maradék szocikkal összefogva irányítják a körzetet, a fideszes képviselők minden hülye ötletét valamilyen módon megakadályozva vagy ügyesen lekezelve csökkentik a belőle adódó károkat, folyamatosan fejlesztik a környéket. s bár csóró a környék, de szufficites az önkormányzat költségvetése és relatíve az egyik legélhetőbb körzetet hozták össze. már azon a téren, amit egy mostani központosított igazgatásban egy önkormányzat megtehet a környezetéért.
rizóma
2014. 02. 14.
19:24:42

Drezda elemzése meggyőző, de az ózdi hasonlat csak korlátozott érvényű lehet.

A Drezda vonatkozásában gyújtóbombázásból eredő történelmi sértettség és bosszúvágy nálunk Trianon óta országosan jelen van, a vidék egészére még azt is mondhatnánk, egyformán.

(Régebbről: A szászok vesztettek Hastingsnál.
Többek közt azért, mert velük ellentétben a normann nehézlovasság kengyelt használt.
v.ö. Európában az első kengyelhasználók az avarok voltak. Aztán bejöttünk a Kárpát-medencébe, lenyilaztuk, akit lehetett, a kengyelt - egy időre - sírba tettük az avarokkal együtt, és nem, nem tanultuk el másoktól a jót. Ehelyett sértetten elkönyveltük a merseburgi - szász lovasság! - és az augsburgi kudarcokat.)

Létező szocializmusból nálunk minden régióba jutott.

Gazdasági pangás, munkanélküliség: igen, Ózd jó hasonlat.

Szaporodó idegenek: a romák belső idegenek, Ózd megint talált.

Szellemi központ: Nyilván nem. (Mi lesz Debrecennel? erősödik vajon a Jobbik?)

Megoldást nem tudok, talán tegyük Ózdra az új atomerőművet, vagy kérjük kölcsön Merkelt és a német polgárságot. Balázs, Mage: ti is térjetek haza.
mr.
2014. 02. 14.
20:23:50

>talán tegyük Ózdra az új atomerőművet
azért előtte egy kicsit szabályozzuk meg azt a hangony patakot, nehogy olyan árhullám söpörjön le rajta, ami elmossa a hűtőkör szivattyúit.

a másik problémának azt tartom, hogy oda nem az orosz 3+ generációs blokkokat kell építeni, hanem valami japán kompozittechnológiásat, mert arrafelé nagyon alacsony az acél párolgáshője.
mr.
2014. 02. 14.
20:53:54

Balázs: amikor németországban dolgoztam (több mint 10 éve), nekem még nem tűnt fel a vallásosság. akkor még elég diszkréten csinálhatták vagy akkor még sokkal kevesebben voltak. ellenben amerikában teljesen alap, hogy megkérdik, hétvégén mikor zavarhatnak, mikor érsz haza az istentiszteletről? a tekintetben teljesen toleránsak, hogy milyen misére jársz, simán mondhatod, hogy a kecskeáldozásról délben térek haza vagy hogy a délutáni marskomppal érkezem a vénuszról, a szemük sem rebben. viszont teljesen értetlenül néznek rád, ha azt mondod, hogy nem mész semmilyen misére.
Balázs
2014. 02. 14.
22:05:02

Ahogy én látom, bár ebben nem vagyok biztos, Merkel második ciklusa alatt erősödtek meg nagyon az egyházak, bekerültek az egészségügybe, oktatásba, szociális feladatokba (kívülről érkezettek szellemi átnevelése). Én nagyon tisztelem a vallásokat, de a pénz az pénz (=az fizessen érte, aki hallani/látni akarja), az állam meg állam (=az állam közös, az egyház nem), és a sajtószabadság sem teszi elfogadhatóvá, hogy az ilyen súlyos szövegű marketingcégek iskolákat tarthassanak fenn (=nincs rendben, hogy egy olyan cég reklámját tanítsák gyerekeknek, ami olyan termékkel kereskedik, amit senki sem látott, sőt, semmilyen reklámcég ne csináljon gyerekeknek ideológiai iskolát).

A vallásosságról még egy gondolat: nálunk nem volt harmincéves háború. Nem tudom, mennyire közismert, de itt akkora népirtás volt, hogy a római katolikus egyház Nürnbergben eltörölte az egynejűséget, és nem is négy, de tíz feleséget engedélyezett.

Szóval az a lényeg, hogy itten a vallásosság egyfajta része a lokálpatriotizmusnak is.
Mage
2014. 02. 14.
22:16:25

Ezen nem csodálkozom, mivel sosem történt volna meg Holocaust a katolikus egyház nélkül. A "keresztény" (katolikus) identitás arra épül, hogy nem zsidó. Ez Szent Ágoston életműve, aki nagy kedvence Semjén Zsoltnak is.

A világ elsősorban ennek köszönheti az antiszemitizmust.

Az evangélikus és református egyház is megőrizte ezt a vonalat.

A valódi keresztény közösségek nem antiszemiták, sőt, szombatot tartanak, és ajánják a kóser étkezést. Nekik vagy nincsenek templomaik, vagy az nincs tele sem arannyal, sem bálványokkal, ellenben olvassák a Bibliát.
Mage
2014. 02. 15.
03:58:37

mr.: végre elkezdtem nézni a Firefly-t. Tényleg jó.
mr.
2014. 02. 15.
10:42:26

melyiket, a filmet vagy a sorozatot? a fanatikus sorozatrajongók szerint a film rossz, szerintem mindkettő egész jó, de a sorozat tényleg sokkal mélyebb.
Jerry1022
2014. 02. 15.
13:51:55

Ah, Firefly-rage.

A film amolyan "zárjuk le és kész" ízű. El kellett valahogy dugaszolni a történetet de szerintem simán folytatniuk kellett volna. Igazi űrwesternből kevés van, talán a StarCraft széria veheti fel a versenyt a Firefly-al.
Nem is értem, hogy miért nem látja meg egy producer vagy csatorna a lehetőséget a folytatásban, milliók könyörögnek érte, mégsem.
mr.
2014. 02. 15.
14:19:39

Jerry: ha még a producerek látják is, (biztosan látják) elég veszélyes a dolog, mert a rajongókat (szemben a standard "zombi" közönséggel) nehéz kezelni, szondázni. lehet, hogy beleölnének egy zsák pénzt a fanok meg az első rész után berágnának valami apróságon és lenullázódna a nézettség. (a trekkerek is okoztak már kellemetlen meglepetéseket néhány rendezőnek, producernek, amikor azt hitték, most robbantani fognak.)

egy star-warsot simán lehetett olyan ócska részekkel is folytatni, amivel megtették, mert ott (a nem elenyésző számú fanatikus rajongón kívül) a fél világot érdekelte, hogy hogyan folytatódik gyermekkora legszebb űrmeséje.

a fireflynél "csak" rajongók vannak, akiknek kiszámíthatatlan a reakciójuk. úgy lehetne kockázat mentessé tenni, ha a régi felálással indítanának. az eredeti írója viszont hallani sem akar róla, hogy folytassa. a főszereplők nagy része konkurens csatornáknál dolgozik, ráadásul jól menő sorozatokban, amit nyilván nem akarnak otthagyni egy bizonytalan remakeért. egy egészestés mozifilmnek talán nagyobb esélye lenne, mert annyi időre össze lehetne szedni/kölcsönözni a régi csapatot. csak a rajongók ugye nem ezt akarják. így maradnak a képregények meg az évente megjelenő gagyibbnál gagyibb játékok.
mr.
2014. 02. 15.
14:33:24

ha Mage a sorozatot nézi, akkor garantálom, hogy tetszeni fog neki, hiszen elhangzik benne ez a mondat is a paptól: „ha szexuálisan kihasználod őt, a pokol nagyon különleges szintjén fogsz égni, azon a szinten, amit a gyerekmolesztálóknak és a moziban beszélgetőknek tartanak fenn.”
rizóma
2014. 02. 15.
14:38:43

Űrwestern, hm, én megpróbáltam annak idején.
Kötözzetek büntetésül a Bika csillagképhez.
Kate
2014. 02. 15.
16:27:30

Szerintem nagyon jó a Serenity és a Firefly-sorozat is. Örülnék, ha készítenének még folytatást bármelyikhez.
Mage
2014. 02. 15.
19:48:52

mr.: a filmet még z-nél láttam, még a vidéki korszakban. Lehet, hogy ott voltál.

És azóta háromszor-négyszer.

A sorozatot évek óta tervezem megnézni. Te magad is ajánlottad. Az első rész jó volt.

A többit nem olvasom el, amit írtatok, mert röpködnek a spoilerek.

(Kivéve Kate-et, az ő avatarján mindig elidőzöm.)
rizóma
2014. 02. 15.
20:07:24

Scifiben én túl igényes vagyok, de mentségem, hogy kb. négy évtizede, irodalom írásbeli érettségimen a Solarist elemeztem. (Megdöbbentően éretlennek minősíteném magam, ha újraolvashatnám művemet, de azért jó lenne, ha ismét 18 lennék.)

Témaként egyébként "egy XX. századi kisregény elemzése" szerepelt, valami magyar romantika mellett.

Matekból miért nincsenek alternatív feladatok?
- Egy ógörög segédtétel bizonyítása
vagy fizikából:
- Szilárd Leó tevékenysége egy választható kortárs eredményei tükrében
mr.
2014. 02. 16.
02:30:12

rizóma: a scifi nem csak egy műfaj, hanem egy eszközkészlet is a filmesek kezében. olyan mint a blue-box. (ami a filmes ízlés változásával manapság inkább green-box).

sokszor semmi tudományos vagy pszeudotudományos (ami a scifi alapja) nincs a scifiben csak egy sima környezet, ami feldobja azt a tartalmat, amit el akar adni. ahogy a reklámiparban ott van a "hirdessen nővel vagy kutyával vagy kisgyerekkel, de leginkább mindhárommal" dolog, addig a filmiparban is ott van az "adja el ötletét űrhajóval" dolog. ezért születnek olyan műfajok, mint az űrwestern, űropera meg a military science fiction.

azután kitaláltak egy nevet a valódi scifinek (jelen esetben: hard science fiction), hogy megkülönböztessék az űrhajós "nemscifiktől".

és az űrhajós "nemscifik" között a serenity nagyon jó helyen van. sokkal összerakottabb (és számomra érdekesebb), mint az agyon hypeolt (hasonlóan nemscifi, inkább bölcsészfilozofálgatós softscifi) star trek bár melyik szériája a hétből.

ugyanakkor Lemhez, Nivenhez vagy Asimovhoz hasonlítani egy serenityt ugyan úgy nem érdemes, mit a das boat-hoz a down periscope-ot, pedig mindkettő zseniális tengeralattjárós film.
Mage
2014. 02. 16.
03:06:46

mr.: ez volt a legjobb komment, amit az utóbbi években filmekkel kapcsolatban olvastam.

Nem itt, hanem úgy általában az Interneten.

(Még akkor is, ha a Star Trekről különbözik a véleményünk.)
Mage
2014. 02. 16.
03:17:48

A Serenity-t párbeszédek helyezik a felső 0.1%-ba.
mr.
2014. 02. 16.
04:12:15

ha esetleg nem jött volna le: én szeretem a trekkeket. végignéztem a TOS-t (a TAS-t nem, de a rajzfilmekkel sokkal kritikusabb vagyok, mint az élőkkel), a phase II-t is láttam, a TNG legtöbb epizódját, a DS9-ből kevesebbet, a VGR-ből és az ENT-ből pedig minden részt láttam. a 12 mozifilmet nem túl régen néztem újra két hét alatt. az új filmek kék lemezen is megvannak. szóval, valamennyire engem is lehet "rajongónak" nevezni, de a sorozat fanatikus minőségi misztifikálást nem szeretem. vannak benne unalmas részek szép számmal. sokszor előfordul, hogy az egyes jelenetek ismétlik önmagukat, ami szintén nem túl izgalmas. és, hát a környezete sem annyira kidolgozott, mint mondjuk egy tolkien műnek. alig van benne több helyszín (bolygó, galaxis) mint a star wars-ban, és azok részletezettsége sem különösebben mély. pedig ez utóbbi "minisorozat" sem a csillagászati komplexitású univerzumleírásáról ismert.

ettől függetlenül, soha rosszabb sorozatot. én az új részekre is vevő leszek, ha az ENT-et valaha folytatják.
rizóma
2014. 02. 16.
10:53:01

mr,
egy jó nemscifinek - legyen az western vagy krimi vagy háborús film - nincs szüksége űrhajóra, ahogyan egy jó reklámnak sincs kutyára vagy kisgyerekre.
Mage
2014. 02. 16.
17:31:54

mr.: te akkora fan vagy, mint egy ötkarú szupergalaxis.

Ezeknek a rövidítéseknek a feléről nem is tudtam, hogy létezik.

Nekem a Star Trek az Kirk és Spock.

A TNG és a Voyager is jó. Ezeket már be kellett azonosítanom az IMDB-n, mielőtt válaszoltam.

Mage
2014. 02. 16.
17:33:16

rizóma: "egy jó, nemscifi háborús filmnek nincs szüksége űrhajóra".

Még.
Mage
2014. 02. 16.
17:37:52

mr.: írtad korábban, hogy Christopher Lambert tud valamit.

Például azt, hogy minden filmje jó.

Legalábbis, amit láttam. És nem csak jó, hanem egyedi. Senki nem tud úgy emberfeletti hőst játszani, mint ő. Akkoriban, amikor - számunkra - megszűnt a KMK, meg akartam nézni a Beowulfot veletek. Ahhoz képest az "új" változat egy nagy zéró.
mr.
2014. 02. 16.
17:59:18

tényleg így van. bár 10 pontos filmje nem igazán volt, de én sem láttam tőle soha rossz filmet. talán négyszer (egyre romló minőségben) nem kellett volna leforgatni ugyan azt a filmet, de még a leggyengébb, negyedik hegylakó is bőven nézhető. a francia, angol és belga filmjei is egész jók.

melyik új beowulfra gondolsz? a rajzfilmre? az tényleg nem volt túl jó.
Mage
2014. 02. 16.
18:21:56

A negyedik Hegylakó nem tetszett. Nem kellett volna keverni a filmeket a sorozattal.

A sorozatban meglepően jó nők voltak.

Amiben Angelina Jolie játszott, arra.
Mage
2014. 02. 16.
18:23:22

A negyedik résznél járok a Fireflyban. Döbbenetesek a női karakterek. Alig hiszem el, hogy férfi rendezte. Tuti biszex, és érti a nőket.
rizóma
2014. 02. 16.
20:24:33

- Mi most háborúban vagyunk?
- Maga szerint, Kovács őrmester?
- Az amcsiknak főzünk gulyáslevest, és hasonlók. Itt a puszta közepén legjobb esetben is csak űrwesternben érzem magam.
- A korszerű háborúban specializálódnak a feladatok, nekünk is megvan a dolgunk. Ráadásul holnap egy NATO propagandafilmben fogunk szerepelni.
- Idetalálnak egyáltalán?
- Van GPS-ük, őrmester. Ez már nem az ardenni csata, hogy elegendő egy útjelző táblát elfordítani az ellenség megtévesztéséhez.
- GPS, tényleg... Az az a műszer, ami felküldi a helyzetjelet az űrhajóba, és onnan visszaszólnak, hol vagyunk?
- Nagyjából az.
- Cool...
rizóma
2014. 02. 16.
20:31:26

(Igazságtalan vagyok a mieinkkel. Állítólag NATO mércével is jók a helikopter pilótáink, nem zuhannak le. Maguktól.)
mr.
2014. 02. 16.
21:44:11

Mage: nem valószínű, hogy joss whedon (író+rendező+részben producer) biszex. nagyon ismert, reflektorfényben élő író. már biztos kiderítették volna róla a paparazzik. egyszerűen csak tehetséges a nők kiválasztásában. a firefly utáni filmjének producerét, aki szintén elég helyes (és nagyon gazdag) feleségül is vette: link

és a most futó (sajnos nagyon rossz) sorozatának a főszereplőjével sem nyúlt nagyon mellé: link
Mage
2014. 02. 16.
21:57:26

A Buffy milyen? Egyetlen részt sem láttam.

Bár dolgoznom kellene most, nem sorozatot nézni.
mr.
2014. 02. 16.
22:03:44

rizóma: snowden jelentéseiből úgy tűnik, az amerikaiak röhögnek rajtunk és a legszánalmasabb, legfelkészületlenebb afganisztáni csapatnak tartják a mieinket. (amin nem is nagyon csodálkozom. se felszerelésünk, se jó kiképzőink) az, hogy 1-2 hónapra kiküldjük néhányukat izraelbe gyakorlatozni, még nem lesz belőle elit alakulatunk.

az más kérdés, hogy az amerikai honvédők felkészültségén mennyit röhöghetnek az SAS, Légion étrangère vagy éppen a 707-es alakulatok katonái.

a vadászgép és helikopter pilótáink mindig is a világ élmezőnyébe tartoztak. nem volt véletlen, nagyon kevés harci gépünk volt és hozzá nagyon sok várólistás rutinos pilóta. mindegyik mögött több ezer óra gyakorlat, sokszor mezőgazdasági gépeken (a legnehezebb műfaj a repülésben) szerezve.

ma már nem nagyon van jó pilótánk, mert az öregek kikoptak és nincsenek harci gépeink, amit a fiatalok repülhetnének.
mr.
2014. 02. 16.
22:08:26

Buffy: szerintem iszonyatosan gyerekes, primitív. alig jobb mint egy alkonyat epizód. és sarah michelle gellartól is a hideg futkos a hátamon, ami ugye nem túl szerencsés, ha egyszer ő a főszereplő. sütinek viszont anno az egyik kedvenc sorozata volt. azt nem tudom, hogy a film vagy a csaj miatt.
Mage
2014. 02. 16.
23:33:28

Na ez az, én a főszereplő miatt nem néztem, amikor a tévében ment.
rizóma
2014. 02. 17.
00:09:38

mr,
a különítményeseket ne az átlagkatonával vessük össze, mert a következő lépésben már a Nemzeti Gárda naplopóihoz lyukadunk ki, ahogyan azt Rodriguez olyan szépen dalolja:

...
While the Mafia provides your drugs,
your government will provide the shrugs,
and your national guard will supply the slugs,
so they sit all satisfied
...
link

Mage,
egy ifjú ember persze minden scifiben (is) a jó nöi karaktereket értékeli, de valójában a helyzet fordított: a scifi annál jobb, minél kevesebb irracionális lény található benne.
Tegyünk egy összehasonlítást ugyanarra a kezdőtémára: rejtélyes üzenet érkezik az űrből.

1.
Hoyle (és társszerzője Elliot) : A for Andromeda
Az üzenetről kiderül, hogy számítógép program. Építenek hozzá egy kompjutert, betáplálják, futtatják, az eredmény alapján gyártanak egy bombanőt (!) akiről előbb azt hisszük, az emberiség javára lesz, aztán úgy tűnik, a pusztításunkra tör, de valahogy a végére mégsem. Vagy mégis? Á, tényleg nem.
Szegény Fred Hoyle, a Big Bang sokkja alatt írhatta, bűnrossz scifi.
Természetesen egész tv-sorozatot gyártottak belőle később.

2.
Sagan: Kapcsolat
Itt legalább egyből legyártják a receptből a féregjárat-űrhajót. Igaz, női főszerep mérgezi a sztorit az elejétől a végéig, értelmes ugyan, de mégiscsak humanoid, azaz tökéletlen darab.
Közepesre értékelem a könyvet, nem is készült belőle sorozat tudtommal, csak egy közepes film. Jodie Fostert is közepes külsejűnek mondanám.

3.
Lem: Az Úr hangja
Nem kell dicsérnem, aki nem ismeri, olvassa el. Nőalak talán nincs is benne, vagy ha mégis, akár lehetne férfi is, a nemnek semmi jelentősége.
Príma könyv, teljesen érthető, hogy sehol egy megfilmesítés, pláne sorozat. Még valami értelem szivárogna át a néző fejébe, aztán tönkremegy a tittytainment...





Mage
2014. 02. 17.
00:21:53

Hogy lehet valaminek értelme, amiben nincsen nő?

Én itt elakadtam.

Számítógépes játékkal se vagyok hajlandó játszani, ha nincs benne nő.

mr.
2014. 02. 17.
01:04:07

Mage: most itt gyorsan végigpörgettem az általam jónak tartott scifiket (hard és papíron kiadott), s tényleg egyikben sincs nő. ellenben a műscifikből egy sem jut eszembe (akár jókat, akár rosszakat veszek), amiben ne lenne maca. lehet, hogy ez a műfaji vízválasztó?

rizóma: az a for andromeda valamikor nekem nagy kedvenc volt. talán mert nagyon fiatalon, életem első eredeti nyelven olvasott scifije volt. akkor sikerült egy egész szótárat lapjaira rongyolnom a könyv végére. így utólag végiggondolva, tényleg elég vacak. szerencsére a film létezéséről nem tudtam.

contact: milyen lehet egy olyan film, amit amerika nemere istvánja írt? nagyon buta és sablonos. jodie foster meg simán lehetne férfi. (mint utóbb kiderült, ezt ő is így gondolja magáról.)

his master's voice: zseniális. de ezt nem fogják egyhamar hollywoodban megfilmesíteni. az egyetlen ember aki megtehetné, már 15 éve halott.
Mage
2014. 02. 17.
01:22:54

mr.: Solaris? Matrix? Star Trek? Avalon? Ghost in the Shell?

Vagy most kizárólag könyvet ér?

Alapítvány? Neuromancer?
rizóma
2014. 02. 17.
01:39:39

mr.,
segítsek, vagy magad is elbánsz a fiatalabbal?
Jerry1022
2014. 02. 17.
07:08:16

Ripley közben élesíti a Nostromo önmegsemmisítőjét.
Mage
2014. 02. 17.
14:04:34

rizóma: az életkor hogyan függ össze azzal, hogy szereti az ember, ha van a filmben vagy könyvben nő?

És ha összefügg, még mindig ott van a kék pirula.

Nem az, amit Neo nem vett el. Hanem, amit folyton küldeni akarnak az interneten.
rizóma
2014. 02. 17.
18:24:02

Mage,
több tekintetben pontatlanul, úgy fogalmaztam:
"egy ifjú ember persze minden scifiben (is) a jó nöi karaktereket értékeli, de valójában..."

Egyrészt nem kellett volna az _is_ szócska. Arra gondoltam, hogy egy igazán jó scifihez nem kell igazi nőalak.

Másrészt - ismételten azon mosolyogva, hogy én vagyok a kommentelők korelnöke -, belekevertem az életkor kérdését, de vállalom:

Ahogyan idősödöm, letisztulok, és ez a folyamat mintha másokra is vonatkozna.
Ma már nem egyidejűleg habzsolom a különböző élvezeteket:
- ha párkapcsolatról, női lélekről szeretnék olvasni, leveszem a polcról Durrelltől az Alexandriai négyest,
- ha olvasmányos és gondolatgazdag scifit, akkor Lemért nyúlok (a Solarisra még visszatérhetünk, mint afféle kivételre),
- ha szójátékra kihegyezett mulatságosat, jöhet a fedeb,
- ha rövid, egyszerű, de szabályszerű scifit, jöhet a lassúüveges történet,
stb.
(Néha jöhet egy új könyv / film, amit nyilván nem tudok előre besorolni, de hatékonyabb a régi, minőségi darabokat újraolvasni / nézni.)

Mintha egyre inkább előszűrő-rendszer működne az emberben, hol ezt, hol azt a szűrőt választom, de valamelyiket biztosan. Nem állítom, hogy ez a bölcsesség jele, a letisztulás sem azonos a bölcsességgel.
A folyamatban szerepe van a mérséklődő rugalmasságnak is. Kopnak a szemfogak és az örlőfogak, mindenevő voltam, húsz év múlva már csak banánt nyammogok.
Mage
2014. 02. 17.
18:30:22

rizóma: sci-fi-t három témáról érdemes írni.

1. Hol van Isten?
2. Szerelem.
3. Vajon milyen lenne a világ, ha volna agya az embereknek.

Az első kettő téma egymást erősíti.
Mage
2014. 02. 17.
18:30:57

Fantasy-t is.
rizóma
2014. 02. 17.
19:46:10

Jó témák, csak szerintem az első meg a harmadik erősíti egymást.
Balázs
2014. 02. 17.
22:36:13

A Solaris a Kapcsolatról szól.

Más kérdés, hogy a könyv a tudományos megismerés határait, az emberiség és a világ kapcsolatát fürkészi, a film meg az ember és ember közti kapcsolatot. (Végül addig kerestük a világgal való kapcsolatot, hogy elveszítettük egymást.)

Szörnyű felismerés, de az ember mindig, mindenütt ugyanazt csinálja. Ehhez a különböző korok más és más eszközöket találnak fel. A sci-fi / fantasy annak szól a tündék élettanáról és a hiperhajtóművekről, aki valóban negyven évesen is a jobb markát tartja majd a fő szexpartnerének. Más meglátja benne saját magát egy új, szédületes, esetleg varázslatos környezetben, ahol tudja ugyanazt csinálni, mint amúgy: keresni Istent, a Kapcsolatot, az Igazságot.

Van, akinek ehhez nem kell nő.

Nekem kell.
rizóma
2014. 02. 17.
23:33:44

Balázs, Mage:
úgy érzem, lassan belekényszerülök egy michelangelói álláspontba, annak sem kellett nő, de még csak férfi sem.
rizóma
2014. 02. 18.
00:17:18

Még a Solarisról:

Írtam már, hogy Tarkovszkij filmje monumentális, lenyűgöző, de kudarcnak értékelem. A Soderbergh verziót szintén.

Lem műve közel jár a számomra ideálishoz, de nem eléggé alapos. Én Andrew Wiles-t kérném fel egy új rendezésre, Kelvin részletezné a történet során, hogy pontosan milyen függvények 3-D vetületét képezik az egyes mimoidok.
Ha nem tudnám követni az eseményeket meg a függvény családokat, Mage-et megkérném, hogy segítsen.

Végül következzen egy párbeszéd azzal az egykori mat-fizes barátnőmmel, akiről már szintén írtam. Ezúttal nem a kapcsolat elejére és végére emlékezem, hanem a közepére:

- Óóóh, ezt most nagyon élveztem.
- öö, mit, az orgazmust?
- Olyan volt, mint amikor egy platón különböző hullámok szuperponálódnak...

Isten bizony, így mondta. Egyébként nem volt kékharisnya, csinosan nézett ki, elég jó alakkal is bírt, jóllehet nem NMCS.
Nem részletezem tovább, mert a nejem is olvasója a blognak.


-
Mage
2014. 02. 18.
00:52:55

Balázs: látod, ezért sajnálom, hogy könyvben nem olvastam a Hobbitot és a többi nem-Gyűrűk-ura Tolkient. Úgy képzelem, hogy egész pantheont teremtett Gandalffal és a többi emberfeletti lénnyel. Az alapján, amit a neten itt-ott olvastam róla.

Kár, hogy a filmből ez nem jön át.

Kénytelen leszek elolvasni egyszer.
Mage
2014. 02. 18.
00:56:00

rizóma: értem én, hogy miről beszélsz.

Szinte az összes ókori bölcs akkor hozta létre az életművét, amikor már nem érdekelte a szex. Amíg működnek a dolgok medence tájon, nehéz leülni és koncentrálni az alkotásra.

Az utóbbi néhány évtizedben azért valamivel könnyebb.

Kétlem, hogy lenne a világon olyan dolog, ami többet használt az emberiség szellemi fejlődésének, mint a pornó.
Balázs
2014. 02. 18.
08:18:59

Fogamzásgátló?

Szexelhetsz anélkül, hogy utána kénytelen legyél olyan / extra munkát végezni, amit nem akarsz - hogy eltartsd a gyerekeket.
Mage
2014. 02. 18.
15:39:36

A fogamzásgátló miatt nem kell kevesebbet rohangálni nők után.

Ilyen szempontból nem old meg semmit. Nem lesz tőle több időd az elmélkedésre.
mr.
2014. 02. 19.
15:06:44

Mage: alapvetően könyvekről vagy európai feldolgozásról, hiszen hollywood mindenbe rak nőt, még abba is, amiben papíron nincs.

Solaris: van benne három (plusz egy) férfi. ennyi. az, hogy Soderbergh a könyvből egy love storyt gyártott, az ő baja. az tisztelendő, hogy ennek ellenére van olyan profi a rendező, hogy egy jó filmet csinált. csak a címe nem teljesen stimmel.

Matrix: van benne nő? én csak gloria fosterre emlékszem, de ő volt vagy majd 70 és nem igazán az volt a szerepe, hogy nő. annyira nem volt az, hogy csereszabatosnak is bizonyult.

Star Trek: hard sci-firől beszéltem. ez egy űroperett. azoknak kötelező eleme a nő, hasonlóan a brazil szappanoprákhoz.

Avalon: ha Barry Levinson drámájáról beszélsz, az nagyon jó, de nem sci-fi. (és nincs is női főszereplője) ha az Oshii féle fasntasyról, az meg nem sci-fi, fantasy. (amúgy nálam "csak" erős közepes a film) olvasni, nem olvastam.

Ghost in the Shell: ez soha nem volt sci-fi, "csak" egy fantasy. egy zseniális fantasy.

Alapítvány: melyik kötetben van érdemi női szereplő?

Neuromancer: oké, Gibson tényleg nem tud nők nélkül írni. minden cyberpunk novellájában van egy hi-tec liba, aki mindent megold. ezért is szerettem őt kb. a kamaszkorom végéig. komolyan már akkor sem vettem.

Jerry: felőlem horrorokról is beszélhetünk. részemről azt hamar átbeszélnénk, mert összesen kb. 5 ilyen kategóriába tartozó film van, amit nem röhögök végig vagy amin nem alszom el. az alien benne van az ötben. a többi horror filmet részemről kár volt leforgatni.
mr.
2014. 02. 19.
22:43:38

Mage: mekkora ötlet. remélem elterjed és akkor már évente arra a négy mozielőadásra sem kell jegyet vennem: link

=> Regisztrálni jó <=