Nincs jogosultságod (már) a komment módosításához.

reply :: 2011. november 24., csütörtök, 21:14:56 :: 19 komment
science social

Még egyszer a kibocsátott sugárzásról: mint minden téma, ez is kizárólag a világ további megértésének ígéretével képes lekötni a figyelmemet.

Az a reakció, amit olvastam: "Le fogunk ülni a katasztrófavédelmi főnökasszonnyal, és átbeszéljük, hogy mit lehet tanulni az esetből".

Maga az eset az, hogy majdnem egy évig hallgattak arról, hogy szivárog a radioaktív szennyezés. Értem én, hogy szerintük az egészségügyi határérték alatt maradt a kibocsátás. Valójában nem maradhatott alatta, hiszen az egészségügyi határérték 0.

Azt, hogy mindenféle szennyezés egészségügyi határértéke 0, onnan lehet tudni, hogy előbb-utóbb minden ember meghal. Egészen biztos, hogy az egészségünkre végzetesen ártalmas világban élünk. Nem mindegy azonban, hogy mikor halunk meg és milyen körülmények között.

Egyébként, ha lennének emberek, akik soha nem halnak meg, akkor abban a környezetben, ahol ők élnek, lehetne definiálni 0-nál nagyobb egészségügyi határértékeket is. Például kiengednénk egy nagyon keveset a jódból, és ha utána se halna meg senki soha abban a környezetben, akkor ott már lenne értelme beszélni bármiféle a határértékről. Amíg viszont csak késleltetni vagy siettetni tudjuk a halál beálltát, permanensen határérték felett tartózkodunk.

Másfelől, ami tőlünk indulva Csehországban az elfogadott határérték alatt maradt, az nem biztos, hogy kimondottan kedvező élettani hatást gyakorolt a gyár mellett 50 méterre tolt babakocsik tartalmára is.

Tehát, ha azt kérdezed, hogy anyukám megduzzadt pajzsmirigyén kívül miért érdekel még a sugárszennyezés, azt válaszolom, hogy nem tudom, mégis "mit lehetne még tanulni ebből", amit az elmúlt néhány ezer év alatt nem sikerült: szólni egymásnak, ha bajt okoztunk. Mert csak az okozott baj típusa új (a sugárszennyezés), maga a jelenség nem. Esetleg azt lehetne megtanulni most, ennyi idő után, hogyan lehetett volna teljesen eltussolni az egészet.

Mert a szólást - ha eddig nem sikerült - már egész biztosan időpazarlás lenne tovább gyakorolni.

Például köztudott, hogy a szén-dioxid szennyezés hozzájárul a bolygó felmelegedéséhez. A szkeptikusok csak azt vitatják, hogy mekkora mértékben járul hozzá. Ahhoz, hogy az egész folyamatot tagadja valaki, komplett idiótának kell lennie, velük viszont nem foglalkozunk.

Tehát adott a jelenség, hogy melegítjük a bolygót, aminek hatására a sarkokon olvad a jég. Mit ad Isten, mindkét jégtakaró alatt kőolaj- és földgáz található.

Erre ahelyett, hogy levonnánk a tanulságot, igyekeznénk csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, és a megspórolt energia, a felesleges termelés, így a felesleges munka és elpazarolt idő helyett az élet valódi értelmén gondolkodnánk, legalább tíz ország vív egymással hidegháborút az északi- és a déli-sarki olajkészletekért. Amelyek kibányászása és elégetése után még gyorsabban fog olvadni a jég, és lakott területeket önt majd el a víz. Zöld területek válnak sivataggá.

Ami egyébként nem baj, mert a világ, amelyben élünk, úgy van megteremtve, hogy végső soron egyszer minden jóra fordul, és tökéletes lesz, így nem igazán zavartatom magam a fentiek miatt. Csak az gondolkodtat el, hogyan lehetséges, hogy miközben mikroprocesszorban futó virtuális világokat gyártunk, kollektív értelem szempontjából az emberiség egy baktérium szintjén rekedt meg. Ez olyan furcsa helyzet, amihez még nem szoktam hozzá teljes mértékben.

(Elnézést az okosabb baciktól a bántó hasonlatért.)