bodies :: 2008. augusztus 15., péntek, 16:38:32 :: 26 komment
culture science exhibition
Szemet, vesét és lépet lophatnék, kezet és lábat nem - értelmezem a tájékoztatót. A5-ös méretnél nagyobb táskát nem vihetek le magammal. Nem kötöttek rájuk biztosítást, feleli a biztonsági őr. Tudom, azért vannak itt, válaszolok, és inkább kulcsos szekrényt bérelünk. Nincs vesztegetni való idő. Tátott szájjal vár ránk a hullaverem.
A látvány azonnal sokkol. A lefőzött, filézett, szilikonnal bélelt testrészek mellett angol és magyar nyelvű magyarázó szövegek: "A vese egy olyan szerv...", "A testeket egy speciális eljárás segítségével készítették...", "A hüvely egy olyan izom, amely szülés közben kitágul, hogy lehetővé tegye a szülést". Tudom, szinte lehetetlen vállalkozás csokorba gyűjteni az összes szakmai szempontot, de talán abban megegyezhetünk, hogy a fordítónak valamilyen szinten célszerű lenne beszélnie az érintett nyelveket. Ettől máris a hideg futkározik a hátamon.
Mindenfelé 170-180 cm magas kínaiakat látunk. Arcukon kínzó kérdés, ők miért nem indultak az olimpián? Miért rajtuk tesztelték az új doppingszereket? Némelyikük lázad, kezébe labdát, diszkoszt vagy teniszütőt ragad. Figyelmeztetés a talpazaton: "kérem, ne érintse meg". Errefelé tilos halottnak a csók.
Semmi gond, a szagtalannak ígért testek közelről igen büdösek. Bosszantó, hogy szinte az összes férfi volt. Semmi bajom a melegekkel, nem gondolom, hogy a homoszexualitás valamiféle kór, ennyi férfihullát elém rakni viszont eléggé beteges. Több szép nőt szeretnék. Csodálkozom, hogy egyetlen feminista szervezet sem tiltakozik, holott a szexizmus iskolapéldája: kizárólag az elsődleges és a másodlagos női nemi szerveket prezentálják nők. Ha volna emancipáció, női hulla ugyanúgy bemutathatná a térdet, a májat, és a fogakat. Sőt, talán még az agyat is.
A három nő közül egyedül egynek szépek és húsosak a nagyajkai, a másik kettőé átlagos és asszimmetrikus. A kínai szeméremdombot elöl vörös, hátul fekete szőrszálak borítják. Mégsem egy speciális eljárással dolgoztak.
Elhaladunk a dohányos ember mellkasában található kátrány mellett. Középkorú. A fekete ragacs még tüdővel enyhén szennyezett.
Kisszobába toppanunk, ahol nulla- és húszhetes kor közötti magzatok sorakoznak. Itt is szinte mind fiú. Hol van már az, amikor háborogtam, miért mindig Szinetár Dórika játssza lány létére Nyilas Misit? (Mert az apja a színházigazgató.)
A születés szempontjából kudarcot vallott emberi próbálkozások csontjait fluoreszkáló vörösre festették, és alulról kaptak világítást. Mindegyik igazi remekmű. Sejtelmesen derengenek elképesztően apró ujjperceik. Kár volt ennél a pontnál megállni, egyedi lávalámpa készülhetett volna a kis alienekből. Bár fene tudja, mennyire bírnák az állandó mozgatást. Előbb-utóbb mi is beleroppanunk.
Arcvonásaik tisztulnak, ahogy a zigótától haladunk a húszhetes gyermek felé, és tanácskozunk, vajon melyiknél engedélyezik még az abortuszt, úgy értem, a csóró szülők számára, hiszen, ha jól fizetsz, kérésre tetszőleges méretű embert kiszippant belőled az orvostudomány.
A séta végét bálnaborda jelzi, nem kakukktojás, inkább figyelmeztetés, hogy ne bízd el magad. Annyi bizonyos, hogy nem a költészet és nem a tudomány, hanem a bőrünk tesz minket emberré. A kijáratnál kólát iszunk. Tűnődöm, vajon mit vinnék magammal, ha a táskámat esetleg mégis behozhatom.
7 / 10