how to talk :: 2010. október 29., péntek, 00:33:36 :: 5 komment
social nature science

Tízéves koromban még szocializmus volt. A szocializmusban néhány dolog sokkal egyszerűbben működött, mint manapság. A globális felmelegedést például akkoriban úgy hívtuk, hogy nyár.

Amit most elmesélek, szóról-szóra így történt, egy forró, globális felmelegedési délutánon.

Éppen kapálni indultam a kertbe.

Erről annyit szeretnék elmondani, hogy a legtöbb városi embernek halvány fogalma sincs a kertről. Nem tudja, hogy néz ki a kert, mit csinál, és mire lehet számítani tőle. Ezért fordulhat elő, hogy időnként hallasz egyeseket arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne leköltözni vidékre. Ahelyett, hogy azt hallanád: "- Tényleg szörnyű, ami veled történt. Nagyon nehéz lehet most neked. Próbálj arra gondolni, ami igazán jó az életedben.  - Igen? És mi az? - Hogy nincs kerted."

A kertet tavasszal ásni kell, nyáron kapálni. Ősszel kézzel húzgálod a gazt. A tél az egyetlen évszak, amikor végre nem terem se a gyom, se a dudva. Akinek csepp esze is van, a fővárosban vesz nyaralót, és télen húzódik vissza a falvakba. Ha már mindenképp mozognia kell.

Azon a szép napon, amiről most mesélek, mégis elmaradt a kapálás. Azért maradt el, mert leszállt a csap melletti sárba egy óriási fürkészdarázs, felgöngyölített egy borsónyi földgolyót, és elrepült vele.

Nincs ebben semmi különös, a kertben a csap mellett többnyire sár van, a sárban apró állatok isznak, fürkészdarazsat meg már mindenki látott, aki nem csak néz ki bután a fejéből az alatt a néhány év alatt, amíg arra vár, hogy a génjei másolatot készítsenek önmagukról, minekutána az illető - immáron haszontalan - testét elhajítsák a sárba, hogy ott a fürkészdarázsnál sokkal kevésbé szerethető állatok azt lassan elrágcsálják.

A legapróbb fürkészdarázs egyébként akkora, mint egy papucsállatka. Ezt egy könyvben olvastam. Én magam sosem láttam olyan kicsi fürkészdarazsat. Papucsállatkát sokat láttam, elég belenézni bármelyik pocsolyába, van benne több millió, csak hát szabad szemmel elég nehéz leválasztani őket a háttérképről - de nem lehetetlen.

Idehaza ezt a szép, vörös derekút láthatod leggyakrabban. Meglepő, hogy milyen nehéz a Google-n képet találni róla, holott ő tényleg mindenhol ott van. Ráadásul ultrahanggal fúr lyukat a földbe, ami azért elég vagány dolog szerintem.

Földet nem gyűjt. Mérges fullánkjával elkábítja a hernyót. A fő idegdúcába szúr, így a hernyó nem hal meg, és nem is bábozódik be, hogy szárnyas hernyóként folytassa tovább az életét, hanem szép új fürkészdarázs fejlődik belőle, ugyanis a hernyó mellé csomagolt petéből kikelő kisdarázs élve falatozza fel a hernyót, mint Hannibal Lecter az összes, nem vörös hajú FBI ügynököt.

Hozzánk aznap az ő jóval nagyobb, sárga testvére látogatott el. Róla sokkal könnyebben találtam képet, ami meglepő, mert ha háromszor találkoztam vele élőben, akkor sokat mondtam:

A csapunk mellé pont akkora szállt le, mint a tenyerem (tízévesen).

Apám, hála az égnek, örökölte tőlem az állatok iránt érzett szeretetet. Rögtön odajött, és mondta, hogy most nem kell kapálnom.

Ezt a csodálatos érzést - nem a nemkapálást, bár az is roppant kellemes, hanem - az állatok szeretét sokan összekeverik a szociopata lelki alkattal. Ez utóbbi arra a személyre igaz, aki nem képes érdemben kommunikálni az embertársaival, nem jut velük dűlőre, ezért inkább kutyát vagy macskát tart a lakásban, szélsőséges esetben azzal alszik vagy azzal mos fogat. Az ilyen kapcsolat arra épül, hogy az éhes állat mindig visszaszeret, visszabeszélni nem tud, a szőre meg visszanő.

Ezúton jelzem, hogy az állatok - a házipókot kivéve - odakint élnek. Azt meg onnan lehet tudni valakiről, hogy szereti az állatokat, hogy a csigát és a gilisztát esőben félrepakolja az útról. Ennyi.

Vendégünk láttán apám igazán belelkesedett, mert ő korábban már találkozott ilyen fürkészdarázzsal, és tudta róla, hogy házat épít, azért kell neki a sárgolyó. Megígérte, hogy a darázs visszajön.

Apám nagyon sok mindent ígért nekem ebben az életben. Talán azért is emlékszem oly tisztán erre a napra, mert ez volt az az alkalom, amikor apám egyik ígérete valósággá változott.

Köszönöm, fürkészdarázs.

A harmadik vendégeskedés végére már kitaláltuk, hogyan kövessük őt az építkezéshez. Egy-egy forduló kettő-négy percig tartott, és a darázs mindig ugyanazon a légifolyosón repült, igen fegyelmezett módon. Mivel nagy volt, messziről lehetett látni, így minden fordulóban 10-20 métert haladtunk előre. Én álltam a csapnál, és kiabáltam: "Most jött! Most megy!", apám meg állt az utcán, és nézte. És futott utána egy darabon.

Így jutottunk el a szomszéd utca közepéhez.

A házban, amelynek a padlásába berepült a darázs, olyan család élt, akivel épp csak látásból ismertük egymást, és sose beszéltünk velük. Apám persze becsengetett.

Ez volt az a pillanat az életemben, amikor megtanultam, hogyan kell nagy horderejű dolgot lassan és rezzenéstelen arccal elmondani, úgy, hogy igazán odavágjon. Ennek a hasznos ismeretnek azóta nem kevés mókás pillanatot és számos maradandó konfliktust köszönhetek.

- A kertünkből elhordja...

Kezdte apám, lassan formálva a szavakat. Az otthonából kicsengetett, vadidegen ember arcára ülő kifejezés izgalmas látványt nyújtott, ahogy a mondat első fele máris megadta az alaphangot.

- A kertünkből elhordja a földet valaki - folytatta apám, és ennél a pontnál megállt, hogy a másik ember biztosan megértse az elhangzottakat. - Követtük idáig - újabb szünet. - Szeretnénk megnézni, hogy mihez kezd ennyi földdel. Bemehetünk?

Már nem emlékszem a válaszra. Nem lehetett túl hosszú, mert csak annyi maradt meg, hogy a házigazda végül félreállt az ajtóból, és azt mondta: - Tessék.

Felmentünk a padlásra, és megvártuk a fürkészdarazsat.

A földből, amit a kertünkből elhordott, nagyon szép, lakályos fészket épített a kisfiának. Vagy a kislányának. Az biztos, hogy abban a palotában, amit a borsónyi földgolyókból kitartó munkával ragasztott össze a mestergerendán, a legnagyobb hernyó is bőven elfért, és még bulizni is maradt hely mellette.

Sokáig álltam ott, és néztem, ahogyan elkészült a mű.

A mai napig az a kedvencem az összes ház közül, amit valaha láttam.

Talán az út miatt, ami odáig vezetett.

back to the nature :: 2010. június 16., szerda, 20:58:13 :: 35 komment
politics nature science

Előre szólok: politikai témájú bejegyzés következik. Ha félsz, hogy sértődés lesz, inkább ne olvasd el.

Körülbelül négy milliárd évvel ezelőtt megjelent az élet a bolygónkon. Ennek okát három mondakör taglalja. Az első szerint lesújtott a villám a vízbe, és ettől valami, ami korábban nem volt baktérium, hirtelen baktériummá változott. A villám azon nyomban beleverte a DNS-t is. Akkortájt ilyen fejlett villámok csapkodtak.

A második elmélet szerint az életet egy enyhén szadista, mindenható lény hozta létre, konkrétan a semmiből. Ennek az elméletnek három alverziója van. Az egyik szerint az egésznek az volt a célja, hogy az élet végül felszögelje a keresztre a mindenható lény egyszülött fiát.

A másik két alverzió főleg egymással van elfoglalva.

A többi teóriát összefoglaló néven úgy hívjuk: New Age.

Azért születtek és születnek ezek az elméletek, mert az ember roppant mód szenved attól, hogy állat. Valamiért ennek a gondolatnak a megemésztése rendületlenül kifog rajta. Pedig ránézésre egyértelmű: úgy eszik, mint az állatok, úgy iszik, mint az állatok, úgy alszik, úgy születik, úgy hal meg, na és persze, úgy is párzik. Nehéz kibúvót találni. "Nagyon okos állat vagyok" - mondhatná az ember. Voltaképp örülnie kellene ennek. De nem tud.

A többi állat közül az ember az emlősökre hasonlít legjobban, azon belül a majmokra. Ha benned ez nem okoz rossz érzést, akkor még nem láttál elég majmot, vagy nem elég közelről.

Pedig a majmok még egész jó fejek, aminek két fő oka van: az, hogy nem nagyon megy nekik az eszközhasználat, és az, hogy puszta kézzel gyilkolni nem túl kényelmes.

Az ember ezen a téren rengeteget fejlődött.

Másfelől az ember számára az elmúlt néhány ezer év fő csapásvonala az volt, hogy kevésbé legyen állat. Kevésbé legyen kiszolgálatva a természetnek: időjárás, élelem, ragadozók, betegségek. Kevésbé az anyagi világnak: távolság, munka, háttérsugárzás. Kevésbé saját állati természetének: gyilkosság, szex, gyilkosság, szex, gyilkosság.

Főleg az utóbbi kettővel van baj, ráadásul ez a kettő összefügg egymással, nem kis mértékben. A szerelemféltés mellett a leggyakoribb ok a gyilkosságra a pénz és az önbecsülés sérülése.

Az önbecsülés, mint olyan, a szexualitásból ered.

És nagyrészt abból ered a pénz is. A harácsolást a szexuális verseny mozgatja. Aki ezt másképp látja, azzal felesleges beszélgetned a forma1-nél bonyolultabb témáról.

Van egy jó hírem. Az ember, ha legyőzni nem is képes az állati ösztönei közül az igazán zavaróakat, képes eltávolodni tőlük.

Az eltávolodás mértéke egyénenként eltérő, és a végeredménynek több paramétere van: genetika, neveltetés, lakhely. A teremtés-hívők és a new age-esek hisznek egy negyedik paraméterben is, úgy hívják, lélek, de ez most nem olyan fontos.

Az állati léttől való eltávolodás fő színtere Nyugat-Európa és Amerika.

Sokan vannak ám, akik ezt másképp gondolják.

Tényleg elég pár percet kutakodni az interneten - vagy esetleg a környezetedben, ha olyan típus vagy, aki eljár otthonról -, hogy találj száz embert, aki azt gondolja magáról - a teljesség igénye nélkül -, hogy:
- régen jobb volt
- régen közelebb voltunk a valódi értékekhez
- rossz irányba halad az emberiség
- ő a természetes nőt szereti
- ő maga természetes nő
- nem szereti ezeket az embertelen kommunikációs formákat: e-mail, sms, chat
- valódi életet él
- kerüli a mű embereket, a plázacicákat
- visszamenne az ókorba
- úgy elmenne Indiába, vagy legalább jó messze

Nos.

Nem kell bántani őket.

Van nekik elég bajuk anélkül is.

Gondolj bele, hogy milyen elmeállapotban lehet az, aki a fentiek bármelyikét igaznak érzi. Miután belegondoltál, két szó jusson az eszedbe: türelem, segítségnyújtás.

A türelem voltaképp a szellemi önvédelem meglehetősen passzív formája.

A segítségnyújtás már proaktív, hiszen úgyis életed végéig ugyanazon a bolygón kell utaznod velük.

Tehát azt, aki szerint régen jobb volt, kérd meg, hogy kapcsolja le egy hétre a villanyt otthon. Úgy értem, az áramot, ne az állólámpát. Mosson a folyóban. Hordja a folyóból a fürdővizet. Vagy fürödjön benne helyben. Amennyiben erre nem hajlandó, ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy régen jobb volt, azzal nincs több dolgod. Azt etetni is tilos.

Ha belemegy a játékba, és letelik az egy hét, kérdezd meg: melyik korban szeretne élni: amikor az ember mamutra vadászva küzdött a napi túlélésért, amikor egyiptomi rabszolga volt, vagy amikor római rabszolga volt, vagy harakirire kényszerített japán, vagy jobbágy, vagy belehalt a keresztes háborúba, vagy meghalt szifiliszben, mint Ady, vagy tíz gyereket nevelt, mert nem volt fogamzásgátlás, és ehhez huszonöt gyereket szült a felesége, mert az ember hullott, mint a légy. Amennyiben az illető nő, kérdezd meg, milyen lenne, ha a férje minden nap megverné, és nem válhatna el tőle (XX. század első fele). És ha huszonötször szülne. Vagy ha jönnének az oroszok.

Aki azt gondolja, hogy régen jobb volt, nem teljesen hülye egyébként, csak sokat nézte a Barakát. Nem tudja, hogy az indián csak az aluljáróban szelíd és barátságos: a tomahawk és a skalp nem igazán köthető össze mások boldogságával. Nem tudja, hogy Afrikában szokás levágni a nő csiklóját, hogy az ne élvezze a szexet. Nem járt még törzsi háborúban. Nem petézett még bele olyan légy, amelynek a lárvája belülről rágja az embert. Nem fürdött még olyan folyóban, amelyből élősködők úsznak fel az ember genitáliáin keresztül a testébe (hogy szétrágják). Csak nézte a tévét, és elhitte, amit lát. Ennyi.

A plázacicákat utáló férfi sem rossz ember, csak már régóta nem volt része szexben, főleg olyannal, akit kívánt. A plázacicákat utáló nő pedig csak szimplán a saját ruhatárát utálja. Esetleg a férfiakat. És főleg saját magát.

Aki természetességre vágyik, azt meg kell kérni, hogy ne borotválkozzon, ne használjon tusfürdőt, dezodort, szappant, sampont, csapvizet semmire. Fogat se mosson. Bár ez sokaknak megy kérés nélkül is. Ezt inkább mégse kérd, bocs.

Nem folytatom, remélem, érthető, amit mondani szeretnék.

Visszatérve a kiindulópontra, az ember harcban áll azzal, hogy állat, miközben egyesek (akik szintén harcban állnak ezzel) azt mondják, hogy régen, még nagyobb állatként azért mégiscsak jobb volt az élet.

Nem. Nem volt jobb.

Megöltek, elvették tőled a nőt, megölték a férfit, akit szerettél, beteg lettél, meghaltál hamar, satöbbi.

Ezzel szálltunk szembe. És bármennyire különösen hangzik, ebben Amerika és Európa halad elöl. Sajnos, itt is maradt néhány állat, aki gyilkolni akar, az ilyet küldjük el Afganisztánba, Irakba, a parlamentbe, illetve egyéb országokba, ahol alig van áram és tiszta víz. Hátha ottmarad.

Amerikában és Európa normálisabb részén egy ideje nincsen háború. Igen, nemrég volt, és nem kizárt, hogy újra lesz, de itt elég sok ember él, aki ezt el szeretné kerülni.

Persze, Afrikában és Indiában is rengeteg ember él, aki nem szeretne háborút és éhezést, de ahogy arra már Széchenyi rájött, az országot olyan erő vezeti, ahol maga az ország tart. Főleg hosszú távon.

Kínában is olyan rendszer van, amilyet a társadalom kollektív elmeállapota kialakít.

Aki nálunk nem bír magával, de egy csepp esze azért van (nem sok), az börtön helyett elmehet ölni és erőszakolni oda, ahol sivatag van és vályogházak.

A többség itthon marad. Mi - úgy értem, magyarok - ahhoz a társasághoz próbálunk csatlakozni egy ideje, amelyik ezen az élhetőbb rendszeren dolgozik. Nem megy könnyen nekünk. Ha nem találjuk fel a számítógépet és az atombombát, talán sose vettek volna be.

És sok az intő jel. Az ország fővárosának a szíve, az ötödik kerület tele van olyan bolttal, ahol tarsolyt és visszacsapó íjat lehet kapni. Van olyan közterület, amelynek a neve Lehel tér. Lehel, miután lóháton hátrafelé nyilazott a visszacsapó íjjal, és elfogták, egyet gyilkolt még a kürtjével is. Fejbeverte vele az uralkodót.

A mai napig sok magyar ember szeretne lóhátról hátrafelé nyilazni, és kürttel verni agyon külföldieket. Néhányukat személyesen ismerem. Az egyik barátom is szívesen lenyilazna lóhátról pár embert.

Sajnos, ma már nem szabad ilyet csinálni.

A lóhátról való nyilazás pillanatok alatt leszakítaná az országot abból a társaságból, amelyben a többség próbál normálisan, tehát nem egészen állatként viselkedni.

Aki a gyors leszakadást szeretné, az a Jobbikra szavaz. (Nem minden szavazójuk szeretné ezt, a legtöbb csak szimplán szellemi fogyatékos.)

A Jobbikhoz képest a Fidesz jóval lassabban, több lépésben, hosszabb átmenttel szeretné visszavinni az országot az állati létformába.

Ez azért baj, mert ez a módszer akár működőképes is lehet.

Gyanítom, kevés ember él az országban, aki nincs tisztában azzal, hogy a bolygó nagyobbik felén még szervezett formában lövik egymást az emberek. Afrikában, a volt orosz utódállamokban, közel-keleten, Thaiföldön, Indonéziában, Kína körül, Észak-Koreában és Dél-Amerikában ez most is aktuális. Orwell azt írja az 1984-ben, hogy mindez a fejlett országok harca a nyersanyagért, amiben van valami igazság, de a helyzet az, hogy ezen területek nagy részén akkor is folyna a harc, ha nem létezne kőolaj. Igaz, olcsóbb, helyben gyártott fegyverekkel.

Elsősorban azért, mert ott tartanak.

Mi sem vagyunk sokkal előrébb, ezért követünk el mindent, hogy ne zuhanjunk vissza oda.

Ez az erőlködés két pontra támaszkodik: kapitalizmus és demokrácia. A demokráciáról könnyű belátni, hogy jó. Az áprilisi országos felmérés szerint a lakosság csaknem fele tisztában van ezzel.

A kapitalizmust illetően sajnos ez az arány már csak néhány százalék. A kapitalizmus, mint a legtöbb gazdasági modell, lényegében azt szolgálja, hogy a majom, amelyik korábban elverte vagy megölte volna a nála gyengébbet, ma már ne feltétlenül ölje meg.

Néha nehéz belátni, hogy ez így van. Az operában ülve az ember esetleg elhiszi, hogy ő nem majom, és nem harcol a többi majommal a párosodásért és az élelemért. Pedig de.

Az élelemért vívott harcban itt Európában nyerésre állunk 2-4 milliárd majommal szemben.

Ami a párosodásért vívott harcot illeti: aki úgy dönt, hogy nem vesz benne részt, az is részt vesz benne. Csak nem nyer.

Ezt a harcot igyekszünk minél "emberségesebben", azaz minél kevesebb vérrel vívni meg. Mert amit a szarvasnál tavaszi bagzásnak hívunk, az az embernél a testi sértés és a nemi erőszak kategória. Ráadásul az ember esetén a testi sértés jellemzően jóval súlyosabb kimenetelű.

Ennek elkerülésében segít a pénz és a gazdaság, mint verekedés helyetti alternatívák.

Nagyon könnyű ám visszaesni innen.

A visszaesés első lépése az utcai zavargás. Ez történt Görögországban. Ők itt megálltak.

A következő fokozat a gyújtogatás, káosz, lincselés, lásd Haiti. A görögök nem azért nem jutottak el odáig, mert náluk nem volt földrengés, hanem azért, mert kaptak segítséget. Ezt a csomagot elsősorban Amerika, a Németek és az IMF tette össze.

Nem azért, mert szeretik a görögöket. A görögöket csak nagyon távolról lehet szeretni. A tudomány jelenlegi állása szerint ezen a bolygón nincs is akkora távolság.

Azért készült a segélycsomag, hogy a görögök csak egyet, és ne kettőt lépjenek vissza az egymást gyilkoló állatok felé, mert az nagyon rosszul néz ki, főleg közelről. És esetleg tovább talál terjedni a káosz.

És miután ezt megúszta Európa, akkor Magyarország szólt, hogy mi is szeretnénk ilyen káoszt. Úgy, mint a görögök.

Persze, nem gondolta ezt Magyarország komolyan. Csak sajnos, a többi ország azt nem gondolta komolyan, hogy Magyarország olyan hülye, hogy ilyet mondjon, és közben ne gondolja úgy.

Azt is mondta Magyarország, hogy az IMF hazudik. Az IMF-nek rálátása van az ország gazdasági helyzetére, és nem azt mondta, hogy csőd közeleg, hanem azt mondta, hogy javul a helyzet. Ebből az következik, hogy ha tényleg csőd közelegne, az azt jelentené, hogy az IMF folyamatosan hazudott.

Ettől a gondolattól bukott Amerika és Európa dollármilliókat. Magyarország forintmilliárdokat.

Gyakorlatilag azzal fenyegettük meg a közvetlen környezetünket, hogy visszaesünk arra a szintre, ahol az emberek gyújtogatnak, fosztogatnak, ölik egymást az élelemért. Ugyanis az államcsőd ezzel jár.

Sőt, mint láttuk, kevesebb is elég a zavargáshoz. Csőd és éhezés nélkül is éveken át randalírozott nálunk az utcán az a csapat, amelyik a többieknél kicsit közelebb érzi magát az állatokhoz.

Lehet, hogy csak hatszáz ember volt kint, de elképesztő nagy hányad gondolta azt, hogy végülis ez a zavargás valahol érthető és indokolt. Jólszituált ismerőseim mondtak ilyeneket.

És hát ezek a dolgok összeadódnak a külső szemlélő fejében. Ezért ijed meg annyira tőlünk.

Az Orbán-katona Kósa Lajos nyilatkozata nekem csak ebben a hónapban tízezer forintba került. De nem ez a baj. Németország nagy része most utál minket, ez már nagyobb baj, de még mindig nem ez az igazán szomorú.

A fő baj az, hogy miközben a jelenlegi kormányerő az állatok világa felé kalauzol vissza minket, úgy tűnik, hogy erre van is igény.

Mert aki le akar térni arról a - messze nem tökéletes - irányról, amelyre a nyugat tart, az okvetlenül affelé mozdul, ahol még lövik egymást az emberek. És ahol éheznek. És ahol az újságírót polóniummal mérgezik.

Mert több irány jelenleg nincs. Ebből a kettőből lehet választani.

summer snow :: 2008. május 24., szombat, 14:45:20 :: 0 komment
nature

A szex összes lehetséges formája közül messze a legmocskosabb, ahogy a nyárfák csinálják.