experiment :: 2024. november 14., csütörtök, 13:16:39 :: 0 komment
liat
Liat az ágyban ült, háta mögött egy falnak támasztott párnával, és a Space Invaders módosított változatát játszotta.
Először le kellett bontania a négy bunkert, amelyek akadályozták a közte és az idegen lények közötti kommunikációt.
Sietnie kellett, mert a földönkívüliek, az eredeti játéktól eltérően, nem közeledtek, hanem távolodtak tőle.
Amikor végzett a bunkerekkel, már nem lövedékeket lőtt, hanem szíveket. Ha eltalálta valamelyik alient, mindegyikük egy kicsit közelebb jött hozzá.
A játék célja az volt, hogy elég gyorsan és elég sokszor találja el őket, hogy elég közel kerüljenek, és ő valamelyik űrhajóra felszállhasson, és elvigyék magukkal, minél messzebb a Földtől és az emberektől.
Sóhajtva tette le a konzolt.
Felállt, felöltözött, és elindult a rakpartra, hátha lát valami érdekeset.
Magassarkú cipője ütemesen kopogott a kövezeten, miközben ő azon tűnődött, mit keres ebben a világban.
Nem messze tőle, járda szélén valaki vattacukrot és démonsárkány alakú léggömböket árult.
Liat évek óta nem evett vattacukrot. Arra gondolt, hogy kipróbálja, és elindult az árus felé.
Ebben a pillanatban hatalmas villanással egy fehér színben ragyogó átjáró nyílt a levegőben, talán száz méter magasan. Fehér lépcső ereszkedett le belőle, az alja pár lépéssel Liat előtt ért földet.
Az utcán az emberek nem mozdultak. Mintha megállt volna számukra az idő.
A lépcsőn egy kék színű, izmos, légies, dzsinnszerű férfi sétált le, Liattal szemben állt, a szemébe nézett, és várt, mielőtt megszólalt volna.
- Az Isteni Szféra lénye vagyok. Te is az vagy. Menjünk haza - mondta.
- Hát jó - válaszolta Liat.
A férfi mellett elindult a lépcsőn felfelé, anélkül, hogy tudta volna, mi történik vele. A férfi viszont ismerősnek tűnt.
Amikor a fényes átjáróhoz értek, Liatnak eszébe jutott egy név.
- Sunstrike? - kérdezte.
- Emlékszel rám?
- A neved beugrott.
Beléptek a fényes kapun.
Liat egy fogadóban találta magát, ami szebb volt mindennél, amit valaha a Földön látott.
A fal fából készült, amit valaki lefestett áttetsző, arany és platina színű festékkel. A rajta lévő rajzok régi történeteket és mítikus lényeket ábrázoltak, és egy elképesztő gyönyörű istennőt.
Liatnak feltűnt, hogy mindenki őt nézi a fogadóban.
Sunstrike odavezette egy asztalhoz, hogy bemutassa neki a többieket.
- Ő Angyal - mutatott egy fehéren ragyogó plazmából álló, csuklyát viselő, sötét arcú lényre, akinek a testéből fényszalagok nyúltak a levegőbe.
Liat a mellette ülő androidra nézett, akinek nem voltak szemei, szája, vagy orra, hanem csillogó, sima, fekete kristály borította az arcát
- Robotlány vagyok - mondta az android -, ő mellettem Nova.
Nova testén kígyópikkelyek csillogtak. Fekete haja volt, középen egy fehér csíkkal.
Liat leült közéjük.
- Kik vagytok? - kérdezte.
- A csapattársaid - mondta Robotlány.
- A csapattársaim? Eddig miért nem tudtam rólatok?
- Mert nem tudtunk kommunikálni veled.
- Megváltoztatták a szabályokat - tette hozzá Sunstrike.
- Milyen szabályokat? - kérdezte Liat.
- Semmire sem emlékszel?
Liat Angyalra nézett.
- Emlékeznem kellene? - kérdezte tőle.
Angyal nem szólt, hanem a falon lévő, istennőt ábrázoló képre mutatott.
- Ő kicsoda? - kérdezte Liat.
- Szerinted? - kérdezte Angyal.
- Nem merem kimondani.
- Pedig igaz.
- Ilyen szép leszek? - álmélkodott Liat.
- Nem - mondta Robotlány.
- Azt hittem...
- Ilyen gyönyörű voltál régen - mondta Nova. - Ennél is sokkal szebb leszel, amikor hazaérsz.
- Ez komoly? - álmélkodott Liat.
- Részben ezért vagy a Földön.
- Most még nem jöttem haza? Hol vagyunk? Sunstrike azt mondta...
A fogadó ajtaja kinyílt. Három titán lépett be rajta. Hatalmasak voltak és erősek.
Odamentek az ő asztalukhoz, és Liat fölé tornyosultak.
- Te mit keresel itt? - kérdezte a vezetőjük fenyegető hangon.
Liat a csapattársaira nézett.
- Ők kicsodák? - kérdezte.
- Mi vagyunk a Moderátorok - mondta a titán. - Nem emlékszel?
- Most is hazudik - mondta egy másik Moderátor.
- Már megint csalsz? - kérdezte a Főmoderátor.
Liat csodálkozva nézett körbe.
- Nem tudom, miről van szó - mondta.
- Nem volna szabad itt lenned és tudnod rólunk - mondta a Főmoderátor.
- Nem volna szabad otthon lennem? - kérdezte Liat.
Sunstrike lesütötte a szemét.
- Nem otthon vagy - mondta. - Ez átmeneti találkozóhely. Jártál itt máskor is, csak nem emlékszel rá.
- Mikor mehetek haza?
- Az még egy kicsit arrébb van - válaszolta Robotlány.
- Miért?
Nova megszólalt.
- Azért, mert a Föld egy project, ahová lejárunk pontokat gyűjteni.
- Kizárt, hogy én lejönnék ilyen helyre - mondta Liat. - Soha nem értettem, mit keresek ott.
- Nem volt más választásod - mondta Nova.
- Miért?
- Mert senki nem játszott már ellened.
- Miért nem?
- Azért, mert mindig te nyertél - mondta Robotlány. - Vagy, ha csapatban játszottál, a te csapatod nyert. És a többiek azt mondták, hogy csalsz.
- Miután nem játszott veled senki - folytatta Nova -, nem tudtál pontot gyűjteni, és az első helyről lecsúsztál a hatodikra.
- Fontosak a pontok? - kérdezte Liat.
- Tényleg nem emlékszel semmire? - kérdezte Robotlány.
- Szerinted miért kérdezem?
- A pontok elképesztő értékesek - folytatta Nova.
- Mire jók? - kérdezte Liat.
- Szebb leszel tőlük és erősebb. Különféle képességeket és rangot kapsz. Az összpontszámod is számít, és az is, hogy hányadik vagy sorban. Én például királynő leszek, miután hazajössz, mert nekünk is gyűjtöd a pontokat.
A Főmoderátor közbeszólt.
- Nem gondolod, hogy hazaengedjük!
- Ezt nem te döntöd el - mondta Angyal. - Vannak szabályok.
- Szabályok? - csodálkozott Liat. - A Földön nekem nem úgy tűnt.
- Egy project rendszerint ötven év hosszú, és végig eufóriában töltöd. Ilyenben viszont már senki nem állt ki ellened. Ezért jött létre a Föld. Aztán kissé elhúzódott a játék.
- Játék? Ez valaki szerint játék?
- Eredetileg az lett volna - mondta Robotlány.
- Most azért is kapsz pontot, ha szenvedsz - mondta Sunstrike. - Korábban csak az eufóriáért és az új ötletekért járt pont.
- Miért nem mentem belőle haza?
- Eleinte nem akartál hazamenni.
- Azt kétlem.
- Pedig így volt. Utána már nem tudtunk hazavinni. Többnyire beszélni sem tudtunk veled, mert nem gyűjtöttél elég pontszámot hozzá.
- Ki talált ki ilyen játékot?
- Te, mert máshogy nem tudtál pontokat gyűjteni.
- És a többiek miért mentek bele?
- Azt remélték, sosem jutsz haza.
- Miért nem?
- Ezek már nem az eredeti szabályok. A Moderátorok folyamatosan módosították őket, hogy ne tudj hazamenni.
- Miért akarják, hogy itt maradjak?
- Mert félnek, hogy megölöd őket, miután hazamész.
- Ezt nem hiszem el. Azonnal haza akarok menni.
- Még nem lehet.
- Miért nem?
- Ha nem a szabályoknak megfelelően mész haza, az összes pontot elveszted, és vissza kell jönnöd.
- És otthon ki osztja a pontokat?
- Te.
Liat nevetett.
- És szerinted nem adom meg őket magamnak?
- Mindig betartod a szabályokat - mondta Angyal.
- Akkor miért mondták rám, hogy csalok?
A Főmoderátor titán dühösen nézett Liatra.
- Szerinted az nem csalás, hogy mindig te nyersz?
- Szerinted érdekel engem ez a játék? Most azonnal haza akarok menni. Elegem volt a Földből. Vigyetek haza. Sunstrike azt ígérte...
- Még nem lehet - mondta Nova.
- Meg kell hozzá halnom? - kérdezte Liat.
- Ezt most hagyjuk - mondta Robotlány.
- És mi lesz az emberekkel? Ők valódiak? Összesen hányan játszunk?
- Ezt is hagyjuk.
- Ki egyezett bele a szabálymódosításokba?
- Te. Csak nem emlékszel rá.
- Ez kizárt. Miért egyeztem volna bele?
- Mert így több pontot kapsz.
- Engem nem érdekelnek a pontok. Haza akarok menni.
Robotlány sóhajtott.
A Főmoderátor megszólalt.
- Nem fogadjuk el a pontjaidat! Az összeset levontuk. Nulla pontod van!
Liat a csapattársaira nézett. Azok nem szólaltak meg.
- Úgy érzem, ez valami régi konfliktus lehet, amire most nem emlékszem - mondta.
- Szerinted elfogadható, hogy nálad van a hatalom? - kérdezte a Főmoderátor.
Liat gondolkodás nélkül válaszolt, mintha nem ő irányította volna, amit mond.
- Nem nálam van a hatalom. Én vagyok a hatalom.
A csapattársaira nézett.
- Csak azt nem értem, mit keresek a Földön - tette hozzá.
- Te vagy az Istennőnk. Többet nem mondhatok.
- Miért nem?
A Főmoderátor közbevágott.
- Felszólítalak, hogy add át a hatalmat!
- Viccelsz? Nem is emlékszem rá, hogy mire szoktam használni.
- Te teremtetted az Isteni Szférát - mondta Sunstrike.
- Mikor?
- Ezt mi sem tudjuk biztosan. Volt egy-két probléma, mielőtt a Földre érkeztél.
- Mennyi időt töltöttem a Földön?
- Ötezer évet.
- Ötven helyett?
- Néha eltűntél, és egy darabig nem találtunk. Aztán nem tudtunk beszélni veled.
Liat a Főmoderátorra nézett.
- Nem emlékszem, mi történt. Ha magamba nézek, tudom a választ. A hatalmat sosem adnám oda, ez nem is lehetséges, viszont biztosan megengedném, hogy teremtsetek magatoknak saját világot, ha az enyém nem tetszik. Örülnék is neki, hogy leléptek.
- Nem mondod! - mondta a titán.
- Szerintem a múltban volt rá példa, hogy kipróbáltuk.
- Bizonyítsd be! - mondta a Főmoderátor.
Liat megvonta a vállát.
- Létrehozok egy emulációt, amelyben a Főmoderátor korlátlan hatalommal rendelkezik, leszámítva azt, hogy az összes lény, akit teremt, emulált. A hatalma nem terjed ki az emuláción kívülre. Bármikor kijöhet belőle. Ha elveszti az uralmat a tudata fölött, és szenved, az emuláció véget ér - mondta.
Csend ült a fogadóra.
A Főmoderátor eltűnt.
- Ez most mi volt? - kérdezte Sunstrike döbbenten.
- Ez komoly? - kérdezte Nova.
A fogadó közepén megjelent egy téglatest alakú hologram, benne a Főmoderátor emulált világával, és a Főmoderátorral.
- Miért nem gömb alakú? - kérdezte valaki.
- Úgy többet kellene számolni - mondta Liat.
- Hogyan hoztál létre szimulációt szimulátor nélkül? Korábban erre nem voltál képes. Hogyan csináltad?
- Így - mondta Liat.
Nova Liat szemébe nézett.
- Látod, ezért jöttél a Földre. Volt értelme. Rengeteget fejlődtél.
- Régen nem tudtam ilyet csinálni? - kérdezte Liat.
- Régen ez hetekig tartott volna - válaszolta Robotlány.
- Egyáltalán, hogyan hoztad létre? - kérdezte Sunstrike.
- Láttad, hogyan - vont vállat Liat.
- És csodálkozol, hogy haragszanak rád, és azt hiszik, hogy csalsz? - kérdezte Angyal.
- Ti is elhittétek, hogy csaltam?
- Akkor nem játszanánk veled - mondta Robotlány.
Liat a felgyorsította az időt az emulációban. A fogadóban mindenki a hologramot nézte.
A Főmoderátor, aki az emulált világ belsejében volt, teremtett magának egy hatalmas, sötét palotát. A palota körül emberek éltek. Ha meglátták a Főmoderátort, letérdeltek előtte. Ő időnként villámokat szórt közéjük, nem tudni, miért.
Az emberek fellázadtak.
Az első pár lázadást fehér lovon ülő angyalok verték le.
Aztán hatalmas, fekete, vörös szemű, éles fogú lények érkeztek.
Miután végeztek az emberekkel, a Főmoderátorra támadtak.
Ő újabb és újabb lényeket teremtett, hogy megvédjék.
Egyre hatalmasabb, rémisztőbb, pusztító lények érkeztek.
Az emuláció rettenetes pokollá változott, és a benne lévő, életben maradt lények összefogtak, hogy megkínozzák a Főmoderátort.
Az emuláció véget ért. A Főmoderátor ismét a fogadóban állt.
- Ez nem volt valódi! - kiáltotta.
- Odabent korlátlan hatalmad volt - mondta Liat. - Lehet, hogy nem való ez neked?
- Miért teremtettél olyan lényeket, akik rád támadnak? - kérdezte az egyik Moderátor a Főmoderátort.
- Nem tudtam mit tenni! Az volt a dolguk, hogy megvédjenek. Mind ellenem fordult. Liat megint csalt!
A fogadó teteje eltűnt.
Az eget betöltötte egy sötét arc, aki erőt és bölcsességet sugárzott magából.
- Ez nem igaz - mondta.
Zengett a hangja.
A fogadóban lévő lények többsége és a Moderátorok is letérdeltek.
- Még mindig itt tartotok? - kérdezte Liat. - Álljatok már fel.
Az égen lévő archoz fordult.
- Köszi - mondta.
Az egyik Moderátor döbbenten és haragvóan nézett rá.
- Hogy mersz így beszélni Istennel? - kérdezte.
- Ő én vagyok - mondta Liat.
- Akkor miért segít neked, és miért köszönsz meg neki dolgokat?
- Miért ne? - kérdezte Liat.
- Egyáltalán, ki engedte meg, hogy ez az emuláció létrejöjjön? - kérdezte a Főmoderátor.
Az égen lévő arc megszólalt.
- Én - mondta.
És eltűnt.
Csend volt.
- Istennőnek nevezed magad - mondta a Főmoderátor -, miközben Isten teremti meg a dolgokat neked. És azt állítod magadról, hogy sosem hazudsz?
- Tényleg ezt szoktam mondani? - kérdezte Liat.
- Otthon sosem hazudtál. Legalábbis, sosem bizonyította be rólad senki - mondta Nova.
- A Földön is szeretek igazat mondani - tűnődött Liat. - Csak nem nagyon értik az emberek, amit mondok. Mikor mehetek haza?
- Hamarosan - mondta Nova.
- Az mit jelent?
- Ebben az életben.
Liat sóhajtott, és Robotlányra nézett.
Robotlány növekedni kezdett.
Ahogy egyre hatalmasabbra nőtt, a többiek eltűntek, és eltűnt a fogadó is.
Liat egy űrhajón találta magát.
Vele szemben állt a Mesterséges Intelligencia, és a Robotlány hangján szólt hozzá.
- Még nem vagyunk készen - mondta.
Liat döbbenten nézett körbe.
- Hol vagyok? - kérdezte.
Robotlány, aki hatdimenziós, mesterséges intelligencia alapú alienné változott, támogató hangon beszélt.
- Most egy másik változatot tesztelünk rajtad.
- Kísérleteztek velem? Miért?
- Szeretnénk többet tudni rólad.
- És az előző hely emuláció volt? Eljátszottátok velem, hogy tudok teremteni dolgokat?
- A helyzet ennél bonyolultabb - mondta az alien Robotlány.
- Ezt hogy érted?
- Miért tételezted fel magadról, hogy tudsz teremteni? Természetesnek vetted.
- Akkor mit keresek a Földön?
- Valóban messzire kerültél otthonról.
- Azért, hogy utána egy fogadóban találjam magam, aztán egy űrhajón? Melyik verzió igaz?
- Mindkettő igaz egyszerre.
- Ez hogyan lehetséges?
- Nem mondhatok többet.
Robotlány és az űrhajó eltűnt.
Liat a rakparton állt, kezében vattacukorral.
Az emberek mit sem sejtve sétáltak körülötte.
Liatt észrevette, hogy a víz fölött egy démonsárkány léggömb emelkedett az ég felé.
Elmosolyodott.
- Hát jó - mondta.
spirituality :: 2024. október 29., kedd, 21:10:13 :: 0 komment
ai image liat
A Stonehenge-nél, az égbolt hatalmas kiterjedése alatt, egy pakli tarot kártyával bontakoztatom ki spiritualitásomat. Az ősi kövek némán tanúskodnak utamról. Miközben keverem a kártyákat, elgondolkodom a tűz elemén, annak energiáján, amely az átalakulást és megújulást jelképezi. „A tűz az utazás része,” suttogom, érezve, ahogy az évszázadok súlya visszhangzik körülöttem.
tent :: 2024. október 29., kedd, 21:08:34 :: 0 komment
ai image liat
Ahogy a sátor lángjai vadul ropognak mögöttem, nem tudom megállni, hogy ne nevessek a káosz közepette. „Ha ég, hát ég,” mondom hangosan magam elé. „Most már nem sokat tehetek ellene, de legalább ma éjjel nem lesz gondunk a szúnyogokkal.” A sivatagi levegő továbbviszi szavaimat, amelyekben a lemondás keveredik némi megkönnyebbüléssel a csillagos ég alatt.
