language in 3d :: 2013. október 08., kedd, 20:39:16 :: 0 komment
dialogue language swiss german

- Új terembe vittek ma az elemgyárban.
- Mondtam én, hogy előléptetnek. Nem hiába van egy diplomád és egy coach tanfolyamod.
- Olyan zaj volt, hogy fülvédőt kellett felvennem. Amin szőrös tappancsok voltak.
- Nyuszikból vágták le őket?
- Igen, de nem fájt nekik.
- Persze. Hagyjuk a horrort, még dolgozni szeretnék. Nem kell kiborítani.
- És nem értettem egy szót sem abból, hogy mit kell csinálni ott.
- És a zajra fogtad? Némettanárként hülye érzés lehet, hogy nem érted a németet.
- Ez valami sváb dialektus. Nem hochdeutsch. A kolléganőimet sem értem ebéd közben.
- Mert svábul beszélnek, vagy mert oroszok? Én biztos szót értenék az orosz nőkkel. Tetszőleges nyelven. Nem mintha a németekkel nem. Ha Svájcban megszólít egy nő az utcán vagy egy bárban, ha nem kurva, akkor német. Tegnap a buliban odajött egy, hogy milyen béna ez az ország. Mert nála otthon tetszőleges hangerőn üvölthet a zene, és ettől ő jól érzi magát. Svájcban viszont 100dB a limit. És hátra mutatott. És tényleg ott volt egy vörös, digitális kijelző. Mutatta, hogy 96, 97, 102dB...
- Komolyan?
- Igen, és eszembe jutott, hogy ezzel együtt sehol nem láttam annyi embert füldugóval bulizni, mint Svájcban. Még a Street Parade-en, egy szabadtéri partyn is füldugóval mászkáltak.
- És röhögtél rajtuk?
- Nem. Mert nekem is volt. Beilleszkedtem.
- Van, aki a gyárban mulat füldugóval, van, aki a partyn.
- Techno. Nincs nagy a különbség.
- Milyen volt?
- Nem tudom. Nem hallottam.
- A hétvégi.
- Oliver Lieb? Ő 16 éves korom óta az egyik kedvencem. Nem hittem, hogy valaha élőben látni fogom. Svájc már csak ilyen. Sosem tudhatod, melyik sarki kocsmában lép fel a kedvenc előadód. Pár hete a Liquid Soult hagytam ki. Döbbenetes. Mindenesetre Oliver nem tiszteli a törvényeinket. Egyszer felugrott 110dB-re a kijelző. Mondtam is a német nőnek, hogy hívjuk ki a rendőrséget. Nevetett. Fura, hogy értette.
- Németül beszéltetek?
- Angolul. És a németek utálják a Swiss Germant. Nem mintha értenék. Először én is azt hittem, hogy francia, csak még meg is fáztak hozzá. Az a legjobb, hogy a svájciak sem feltétlen értik egymást. Például a baseliek nem szeretik a zürichieket, mert Zürich kanton ellenük szavazott a csatlakozáskor. Ezért még azt is máshogy mondják, hogy ja és nein. Aztán, ha nem akarják szívatni egymást, vagy pénzről van szó, átváltanak hochdeutschra. Vicces. Én odaáig jutottam, hogy a "du bist"-et már értem, amikor s-sel mondják, és nem sz-szel.
- Na, ez az, itt is s-eznek nálunk.
- Hasonló dialektus lehet. Közel laksz Svájchoz.
- Igen. És van egy ilyen jelenség, hogy ha északról dél felé mozogsz, változik a nyelv.
- Komolyan?
- Igen.
- Hallottam róla. És tudod, mire gondolok? Még nem mertem elmondani senkinek. De benned megbízom, hogy nem röhögsz ki.
- Mondjad.
- Úgy sejtem, hogy amit az imént mondtál, hogy változik a nyelv, az nem csak észak-déli irányban igaz. Ha keletről nyugat felé mozogsz, akkor is változik. Egy ideig azt hallod, hogy "jó reggelt", "jó reggelt", "jó reggelt", mész, mész mész, és egyszer csak azt mondják, hogy "guten Morgen".
- Tudtam. Tudtam, hogy nem hagyod ki.
- Az igazán titkos megfigyelésem, amiről még beszélni is alig merek, hogy ha fentről lefelé mozogsz, akkor is változik. Például az óceánjáró fedélzetén azt mondják, hogy "good morning". Száz méterrel feljebb azt mondják, hogy "vinny-vinny-vinny" (a sirályok). Száz méterrel lejjebb azt mondják, hogy "p p p p p" (a halak). És ha tovább mész lefelé, úgy köszöntenek, hogy "hrr hrrr köhh köhhh". Az a szénbányász dialektus. Gyakorlatilag bármelyik tengelyen mozogsz, a nyelv változni fog. Ezért, ha egyszerű némettanárként északkeletről elindulsz délnyugatra, sréhen, és közben még a Föld magja felé is közelítesz valamelyest, abból k. nagy pofáraesés lesz.
- Egyelőre nem mozgok semerre, mert ebben a nyamvadt elemgyárban, amit utálok, félmunkaidőben többet keresek, mint a tesóm Magyarországon egy multi cég pénzügyi igazgatójaként.
- Látod, látod. Csak volt valami értelme elvégezi azt az egyetemet.
- Kösz.
- Lesz ez még feljebb.
- Azt mondod?
- Azt. Csak nehogy aztán ott fent tényleg semmit se érts abból, amit mondanak neked.

may be different :: 2010. május 24., hétfő, 07:13:29 :: 0 komment
politics language biology

Lehet Más a Fej!

Őszinte köszönet mindenkinek, aki szavazatával segített legalább négy évre kivonni ezt a három heterotróf élőlényt a társadalomból.

/ A nagyszülők között valószínűleg még akadt olyan, aki szükség esetén képes volt fotoszintetizálni is. /

Lehet Más a Magyar Nyelv!

Néhány lomposított példamondat:

Ezt a zsíros állottságot* a pártomnak köszönhetem.
Otthon azért vár rám egy kiadós fejmosottság**.
Ez a kétharmados felhatalmazottság*** egyben egy lehetőség is.

*: állást
**: fejmosás
***: felhatalmazás

És egyébként tényleg lehet más.

words :: 2010. május 23., vasárnap, 07:05:58 :: 8 komment
language dictionary

"Pár éven belül gyereket szeretnék."

Vagyis:

Amint összejövünk és szerelmesek leszünk egymásba, alig várom majd, hogy ne te legyél számomra a legfontosabb.

they took away :: 2009. október 30., péntek, 11:03:46 :: 39 komment
politics social language

- Hallod, állok a konyhában, és nézem a szomorú szemű nénit a Magyar Hírlap fölött, ahogy sóhajt: "Én már sosem fogom megbocsátani ezeknek az őrülteknek, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat. Aranyoskám, az olyan jó volt, hogy karácsonykor lehetett várni rá, és venni ajándékokat, és most elveszik ezt is. Szégyen. Gyalázat." Nem akartam megkérdezni tőle, tetszik-e emlékezni, kik adták a 13. havi nyugdíjat - amibe, többek között, beleroppant a gazdaság. Feleslegesnek éreztem. Nem tudom, milyen érzés nyugdíjasnak lenni, és rakosgatni egymásra a filléreket. Nem ismerem ezt a fajta indulatot. Aztán a fillérekről eszembe jutott, miért vagyok itt, hogy a lakás, amelyben lakom, végülis bizonyos szempontból inkább az övé, mint az enyém, úgyhogy elővettem a zsebemből a havi pénzköteget, és átadtam. Van mellettem egy lakás, ahonnan havonta egyszer ugyanezért átjön ebbe a konyhába egy másik ember, és szintén átnyújtja. Aztán van ugye ez a lakás, ahol épp most gondolkodom, és volt egy negyedik, azt eladták. És vidéken is van valami ház.
- Akkor valamit azért meghagytak nekik.
- Igen, mondom, nem akartam vitázni a tizenharmadik havi nyugdíjról, mert nem ő tehet róla, hogy így érzi. Sőt. Ekkor világosodtam meg, holott olyan rémesen egyszerű, hogy mi volt nálunk mindig is a jobboldal hívó- és vezényszava. "Elvették". "Tudod, anyám nem olyan véresszájú jobbos, a Viktort se szereti annyira, csak hát a nagyszüleinktől elvették a kastélyt". Vagy a gyárat. A mezőt. A szárítókötelet. Jöttek, és elvették. Ennyi. Elvették a gazdáktól a termőföldet. Elvették az emberek megélhetését. Elvették a reményt. "A jövőt azért már ne vegyék el, azúristenit!". Hogy van ez, hogy vannak valakik, akik mindig jönnek, és elvesznek. És utána megrázod magad, elkezdesz újra dolgozni, spórolni, és amikor kezdesz végre megnyugodni, és újra van valamid, igaz nem sok, mégis örülsz neki, akkor jönnek, és megint elveszik.

***

(Egy hét múlva)

***

- Képzeld, sétáltam a Ferencieken, és láttam az új transzparenst: "Hová tűnik el a pénz, és mit vesz el öntől a Bajnai-kormány". Elégedett vagyok magammal. Aztán olvasom, hogy ha visszajön a Fidesz, nem fogják elárverezni az kisemberek lakását, mondta Orbán Viktor. Tudod, eddig a gonosz bankok elvették az emberek lakásait. Azon gondolkodom, hogy ha visszajön a Fidesz, és eltörli az évszázados rendszert, amelyet jelzálognak neveznek, vajon miként és milyen irányban fog változni az emberek hitelfelvételi hajlandósága.
- És a bankoké. Ezt hallgasd meg. Szegény csávóm jobbos. Mondtam neki, hogy van ez, hogy elvették. Erre neki kitágul a szeme, és belevág: "De hát a nagyszüleimtől tényleg elvették! Volt nekik egy nagy házuk, és át kellett költözni egy fele akkorába."
- Jézusom. Elnevetted magad?
- Nem én. Nagyon feszülten figyeltem. Érdeklődtem, és ő folytatta: "És aztán volt egy pékségünk, és azt is elvették".
- Kibírtad?
- Itt már nagyon nehéz volt. Érezte ő is, mert elkezdtem remegni. Aztán mondta tovább: "És utána elkezdtek kuporgatni, és amikor lassan lett valamijük, akkor újra ..."
- Újra?
- Képzeld, nem merte kimondani. Ott volt a pontpontpont a levegőben. Teljesen ideges volt, mégis tudta, hogy gáz, ha kimondja ismét. Na, itt már kirobbant belőlem a röhögés. Annyira nevettem, hogy nem vettem észre, hogy halálosan megsértődött, mert hogy ő nagyon szereti a nagyszüleit, és milyen rossz volt nekik, hogy elvették.
- Komolyan azt bírta mondani, hogy elkezdtek kuporgatni, és megint elvették?
- Igen.
- Úgy érzem, zseni vagyok.
- Jogos.
- És mi lett utána?
- Semmi, egy napig nem szólt hozzám, de nem merte többször mondani.
- Elvetted tőle a beszédtémáját. Tudod, azt hiszem, tőlünk is elvettek valamit, mert kaptunk egy földcsíkot később, azt véletlenül nem szoktak osztani, mindenesetre én rendes baloldali családból származom, igaz, apai ágon egyszer tévedésből szavaztak a Fideszre, de van egy dakota mondás, hogy csak az nem hibázik, aki nem szavaz, szóval nálunk nem volt téma, hogy mit vettek el. Mert akármennyivel erősebb nálad a hatalom, a rendszer, bármennyire is reménytelen az ellenállás, valahol mélyen mégiscsak lúzer dolog, hogy jönnek, és elvesznek tőled, és te hagyod. És ha már hagytad, akkor nem tudsz túllépni rajta. És inkább várod, hogy megint jöjjenek.
- Igen, az én szüleimtől is elvették a házat, mégsem beszéltünk róla. Nem hallgattam, hogy elvették. Nálunk ez nem vezényszó. Azt hiszem, a nagyarázat nagyon egyszerű. Mi erre, a jobbosokkal ellentétben, egyáltalán nem vagyunk büszkék.

origin :: 2009. április 20., hétfő, 02:20:11 :: 0 komment
language

Nekem úgy tanították, minden jelentéssel bíró névnek valódi eredete van, tehát Kovács X felmenői közül valaki vert vasat, Budai Y családjában valakinek át kellett mennie a hídon, hogy Pestre jusson, és Lehel valamelyik őse nem fújt kürtöket.

Ennek fényében végképp nem értem, miért kutatunk marsi életet Anikó után.

words :: 2009. január 24., szombat, 23:48:53 :: 6 komment
social language

Haladjunk tovább.

“Annyira jó volt látni azokat az antik bútorokat, a szép, patinás székeket”. “Ezekbe a patinás hangulatú házakba rögvest beleszerettem”.

Aha.

A szárnyas patkánynak felminősített galamb játékos, intelligens és kétéltű névadójával ellentétben 86 féle betegséget terjeszt, amelyek beszerzését az emberen borzasztó tünetek követik. Konrad Lorenz nehezen győzte írásba foglalni ámulatát, hogyan terjeszthette elő az emberiség ezt a rusnya állatot a béke szimbólumának, tudvalévő a hím galamb a vesztes félt a párviadal végén lassan és kegyetlenül csipkedi halálra, szemben a farkasokkal, akik nőügyeik végére fájdalmas, ám ártalmatlan nyakszirtharapdálással tesznek pontot.

Rendeltetésszerű használat esetén a galamb magokat fogyaszt. A városi szemétfeldolgozóvá korcsosult verzió viszont felfal minden szerveset, amivel kínálják. Ha egyszer valaki kőolajat öntene eléjük, pár héten belül csődbe menne az egész Ewing-társaság.

A magok emésztése roppant sziszifuszi feladat, ezt mindenki tudja, aki reform konyhán élve, napi ötszöri étkezés mellett fogyott már két hét alatt húsz kilót. A Teremtő ezért a galambnak lassú és alapos emésztőrendszert adott, amelyben az elfogyasztott magvak hosszú napokon keresztül csúszdáznak lefelé. Ugyanennyi időt tölt a galambban az eléje szórt kenyér.

A kenyér túlnyomórészt koszból és szénhidrátból áll, és itt máris elérkeztünk a folyamathoz, amit a biológus-vegyész szaknyelv úgy nevez: savas erjedés. A városi galambok a világ legocsmányabb savgyárai, hála az okos nénikéknek, vagy mondjuk Jancsó Miklósnak, aki a Hídember paródiájának szánt “Legkisebb film...” ajánlójában liberális, lázadó intellektusát azzal a szimbolikus eszközzel igyekszik megvillantani, hogy a tilalom ellenére egyszerre két példányban eteti a galambokat. Talán ezért tart ott, ahol tart a magyar filmipar.

A bronz többek között rézből készül. A réz volt az első fém, amely az emberiség történelmében bemutatkozott, korszakot neveztek róla el. Igen szép és jó anyag, származását tekintve félnemes, az áramot és a hőt szívesen vezeti, és kizárólag duzzogva és nagyon lassan oxidálódik szabad levegőn.

Tiszta levegőre gondolok elsősorban, amely mentes a savaktól, sajnos azonban a nyuggerek és tudatlan követőik a galambok segítségével maró savvá alakítják a száraz kenyeret. (Mary Poppins gyerekei még magba invesztálták a zsebpénzt). Ez a kenyérsav marja zöldre a kupolát, és a zöldes oxidréteg – a néhai fém – neve a patina. A rézről lecsorogva a sav még hasznossá teszi magát, és egy menetben szétmarja a szépen faragott köveket.

A galamb a városi alien.

Valaki egyszer ennél a résznél feltette a kérdést: “Nem inkább a savas eső az?”, és mélyen a szemembe nézett, mintha azt próbálná sugallani, hogy a galamb egyáltalán nem repül. Repül az, méghozzá a felhők közé, és onnan magasról tesz le ránk.

A patinás szó jelentése tehát: “savasgalambürülékmarta”. A patina oxidációs termék. A fogalmat átitja a destruktivitás és a dekadencia.

Kéretik vigyázni vele.

words :: 2009. január 20., kedd, 04:06:13 :: 66 komment
social language

Édes jó anyanyelvünk

Ismét segíteni szeretnék.

Egy gyakran használt kifejezést fogok körbejárni, amelyet alapvetően pejoratív értelemben dobálunk. Köszöntsük együtt a vádlottak padján a “plázacicát”.

“Ha plázacicát keresel, rossz helyen jársz” – olvasható a közösségi oldalak tucatlapján. “Te jársz ilyen helyekre? Nem gondoltam volna. Én a plázákat, és főleg az ott lakó embereket messziről kerülöm”.

A “pláza” spanyol eredetű szó, közös teret, városi, nyitott területet jelent, ahol az emberek sétálnak, bámészkodnak, és ne adj Isten érintkeznek egymással. A klasszikus plázák története a római korra nyúlik vissza. Gaius Antonius cézár kedves hadvezérének sietve írt levelében tizenhat jambusból álló versben foglalja össze, hogy a főtér plázáján sétálva az ősz csalóka kísértésétől ernyedten aláhulló narancsfalevelek illata miképpen idézte elé Cornelius szikár és férfias sziluettjét. Mi, magyarok igen jól ismerjük a római kort, hiszen az országunk szívéig terjeszkedő birodalom – Aquincum – nemrég ünnepelte kétezredik születésnapját. Igen emlékezetes pillanata ez az emberiség történetének, ekkor esett úgy, hogy életemben először – és remélem, utoljára – előre megfontolt szándékkal, józan ítélőképességem teljes birtokában autómmal a sűrű, hömpölygő tömegbe hajtottam.

A modernkori pláza némiképp mást jelent: fedett, labirintus-szerűen elhelyezett, csillogó-villogó üzletek láncolatát. Az első ilyen építmény hazánkban “Duna Pláza” néven bújt elő a keresztvíz alól. A tőle nem messze található, keresztelésre teljességgel alkalmatlan folyóról kapta a nevét, csakúgy mint a szintén a Dunáról elnevezett rádióadó. A popkultúra ennyire egyszerű. A Juventus a fiatalokhoz szól. Hány éven át hallgattuk a nótát, amelynek teljes mondanivalója a következőképp foglalható össze.: “Szeretem mozgatni. Te is szereted (kórus) mozgatni.” Hasonló sikerrel ment sokáig a “Nem érintheted meg” című dal. Mentségükre szolgál, hogy mindketten négerek.

Emlékszem, amikor az első pláza felépült, az ismerősök többször hívtak, hogy menjünk “plázázni”.

A “plázacica” és a plázába járó ember fogalmának keletkezése erre az időpontra datálható, és azóta mindkét kifejezés a hétköznapi kommunikáció részévé vált, ami egyrészt kétségbeejtő, másfelől az emberek általános mentális állapotát figyelembe véve semmiképp nem nevezhető meglepőnek. A közfelfogás szerint mindkét fogalom a felszínes, valódi értékeket nélkülöző, önmagukat és a többieket pénzben mérő, igénytelen, korlátozott szellemi képességekkel rendelkező személyek szinonímája.

Mindez számos sebből vérzik. Először is, az emberek valóban kategóriákba sorolhatóak az anyagi helyzetük alapján. A társadalomtudomány különböző csoportokat definiál azok jövedelme és pozíciója szerint. Mivel a plázákban található boltok árai magasak, nyilvánvalóan a tehetősek keresik fel az ilyen üzleteket, legalábbis ők vásárolnak ezekben. Gazdagnak lenni számos esetben szerencse kérdése – már ha eltekintünk az elmélettől, miszerint minden lélek maga választ testet, ő maga dönt, melyik emberbe születik –, másfelől én igen sok jómódú embert ismerek, aki kedvező anyagi helyzetét az eszének, és egyéb, a közfelfogás szerint pozitív tulajdonságának köszönheti (úgymint: kitartás, szorgalom, eltökéltség, ambíció).

Amennyire kategóriákba sorolhatóak vagyunk anyagi helyzetünk alapján, annyira nem vagyunk kategorizálhatóak személyiségünk és jellemünk szerint. A legtöbb ember összetett és egyedi jelenség. A “plázacica” és a “plázába járó személy” fogalma mégis összefüggést keres az egyén vásárlási szokásai, a jelleme és a “belső értékei” között, és azonnal kategorizál, ami nem csak azért szerencsétlen kísérlet, mert rengeteg igénytelen, buta, mondhatni, primitív ember tartja magát következetesen távol a plázáktól, hanem mert legalább ugyanennyi értelmes és gondolkodó lény jár oda vásárolni, ugyanis a használható boltok nagy része ott található. És nem csak a boltok, hanem a mozik is, amiről eszembe jut, hogy a “plázamozikban” vetített filmekről szintén divat lekezelően nyilatkozni, mintha egy film élvezeti értékét vagy mondanivalóját az határozná meg, hogy mennyire kényelmetlen a szék, mennyire nincs fűtés, a műsor mennyire nincs köszönőviszonyban az interneten feltüntetett látomással, és mennyire hallatszik át a falon a szomszédos előadás.

És bár nyilvánvalóan kapaszkodni kell valamibe azoknak az embertársainknak, akik képtelenek magukat másként definiálni, mint hogy “én nem járok plázába, nem festem magam (szépen), ékszerre sem igen költök (és a csávóm sem vesz nekem), mert hiszem, hogy az okos, értelmes és értékes ember mindenképpen csóró”, olvasott, művelt és fogékony emberként egyáltalán nem kell átvennünk gondolkodás nélkül az efféle rossz nyelvi szokásokat.

Én már jártam plázacicával, és esküszöm, nagyon jó volt.

speak :: 2008. május 26., hétfő, 13:39:51 :: 25 komment
political language

"Nyelvében él a nemzet" - mondta ki a frankót István keresztnevű nagyjaink közül elsőként gróf Széchenyi, és mi most még ennél is távolabbra evezünk a nyelvészet parttalan hullámain.

Azt állítom, hogy a magyarok világszerte ismert szellemi fölénye, a nemzetünkre jellemző kimagasló minőségű szürkeállomány - és most nem a hortobágyi marhákra gondolok - elsősorban nem genetikai, hanem nyelvi okokkal magyarázható. A nyelvészek körében korántsem újkeletű elmélet szerint az élő nyelv visszahat a gondolkodásra, karbantartja az asszociációs képességeket. A játékos, árnyalt nyelv ápolja, míg az unalmas és kiszámítható nyelv sorvadásra készteti a kreativitást. Úgy vélem, a nyelvünknek köszönhetően váltunk a bolygó eminens nemzetévé.

Vegyünk példának egy közepesen bonyolult magyar mondatot: "Nemlétező törvény ellen tartunk ősszel népszavazást." A rejtett alany mi magunk vagyunk. Nem rejtőzött el az állítmány, a tárgy, a jelző és a határozó. Vegyük észre, hogy rögtön az első szó szélesíti a játékteret, hiszen nem volna kevésbé helyes különírva: "Nem létező". Ízlelgessük a finom különbséget.

Mondatunk lehetséges permutációinak száma szinte végtelen. Német vagy angol anyanyelvű olvasó álmodni sem merne a lehetőségek ilyen széles tárházáról: "Ősszel népszavazást tartunk egy nem létező törvény ellen." "Az őszi népszavazást nemlétező törvény ellen tartjuk." "Nem létezik az a törvény, amely ellen ősszel népszavazunk". Igaz, az utolsó esetben kissé előreszadtam az alárendelt mondatok világába, amelyekkel most sajnos - a terjedelemre való tekintettel - nem foglalkozhatunk.

Kifinomult nyelvünk zökkenő nélkül vált irányt a kor igényeinek megfelelően, ha PC (politically correct) fogalmazás indokolt: "Egzisztenciális értelemben erősen terhelt törvényt opponálva ünnepeljük nyár végén a demokráciát". Az idegen szavak védelmében meg kell jegyeznem, hogy Goethe szerint egy nyelv annyit ér, ahány más nyelvet képes magába olvasztani, persze, ő könnyen mond ilyet, miközben fél Európa németül társalog, legfeljebb erről még nem szerzett tudomást.

A nemzeti hovatartozás kérdését szem előtt tartó honfitársainknak hála (mint amilyen az Albert-házaspár), hazánkban komolyan veszik a nyelvtan oktatást, mégis sokan elvéreznek a következő változat elemzésekor: "Meg kell tartani a népszavazást a nemlétező törvény ellen". Ha valaki nem ismeri a szabályt, komoly nyelvérzékre lesz szüksége, hogy rájöjjön: a "kell", "lehet", "illik", "tetszik" állítmánnyal rendelkező mondatokban a főnévi igenév az alany. Ezt a szerkezetet folyamatos hárított felelősségnek nevezi a nyelvtudomány.

Látható, hogy nyelvünk analitikus gondolkodásra ad alkalmat lépten-nyomon. Érdemi használatához szüntelenül tornáztatni kell az agyunkat. Nem véletlen tehát, hogy a világ csodálkozással vegyes irigységgel tekint a magyarokra: igazságtalannak érzik, hogy ennyire okosak vagyunk.