evolve :: 2021. február 24., szerda, 18:02:00 :: 0 komment
vylie princess

- Vylie.
- Itt vagyok.
- Melyik kezedet használod?
- Most épp egyiket sem.
- Miért nem?
- Mert veled szemben ülök a jacuzziban.
- Hát ez az.
- Ha arra gondoltál, akkor van, amiben a jobb kezem rutinosabb, mint a bal.
- Én is így vettem észre.
- Mióta is járunk?
- Azért kérdezem, mert csodálkoztam, miért bal kézzel verted agyon az első démont a templomban.
- Nem árulom el.
- Miért nem?
- Azért, ahogyan reagálnál rá.

A királylány masszírozni kezdte Vylie talpát.

- Oké. Te nyertél. Azért vertem agyon az első démont bal kézzel, hogy fejlesszem a humorérzékemet.

A királylány arccal előrebukott. A teste remegett. A víz buborékolt.

- Kinevettél? - kérdezte Vylie.
- Dehogy.
- Akkor?
- Magunkon nevettem.
- Miért?
- Én ugyanezért kényszerítem magam hetek óta arra, hogy bal kézzel mossak fogat. Valamelyikünknek előbb-utóbb csak összejön.

your turn :: 2021. február 23., kedd, 09:25:17 :: 0 komment
vylie princess

- Vylie.
- Igen?
- Tudod, mire gondoltam?
- Mondd.
- Most, hogy túl vagyunk az esküvőnkön...
- Tessék?
- És a templomot én találtam, a vendégek az én fotómra jöttek, a gyűrűket én intéztem, lezavartam a fotózást egyedül, és utána még elvittelek az állatkertbe is, megerőltethetnéd magad, és kitalálhatnál valamit a nászutunkra.

single shot :: 2021. február 22., hétfő, 11:47:38 :: 0 komment
vylie princess

*** WARNING ***

Az alábbi dokumentumfilm csupa vér és szövetmaradvány.

Tocsog az erőszakban. Ha ez zavar, el ne olvasd. Én szóltam.

*******

Az utcán két nő sétált kézenfogva. Nevettek, beszélgettek, és térhatású képekké alakították a rájuk záporozó fotonokat.

A királylány belerúgott egy kavicsba.

A kő lepattant a lábáról, két métert repült, és megállt a levegőben. A járókelők mozdulatlanná dermedtek. A királylány és Vylie gyönyörű szoborrá változott.

Senki nem mozdult.

Nem történt semmi.

- Valaki kitalálhatna már egy modernebb gépet.

Egy alak felállt egy székből, hátrament az asztalhoz, kivette a lejárt kristályt a vetítőből, és berakta a következő részt.

Visszament a székhez, helyet foglalt, és a holoprojektor távirányítóján megnyomta a lejátszás gombot.

A kavics tovább repült. A járókelők tovább jártak-keltek. A multi-univerzum ágai tovább kanyarodtak a kiindulópont felé.

A két szobor életre kelt.

- Te is éreztél valami különöset? - kérdezte a királylány.
- Ha éreztem is, mit tudok vele csinálni?

A királylány tűnődött.

- Elmehetnénk az állatkertbe.
- Fogságban élő állatokra vagy kíváncsi, akik összesen három dimenziósak?
- Nem nézni fogjuk őket, hanem szabadon engedni.
- Benne vagyok.

Elindultak az állatkert felé.

- Odanézz! - mondta a királylány. - Mekkora édességbolt!
- Rossz érzésem van vele kapcsolatban.
- A kedvenc süteményemet tették a kirakatba! - mondta a királylány, és berohant az épületbe.

Vylie sóhajtott, és a lány után ment.

Hatalmas, üres tér fogadta. Sem polcokat, sem édességeket nem látott sehol. 

- Hová tűntél?

Pár lépés után reccsent alatta a padló. Fémrudak emelkedtek belőle. A nő teleportálni próbált. Ugyanoda érkezett vissza.

A rudak a feje fölé értek, derékszögben oldalra dőltek, egymáshoz tapadtak, és fémketrecbe zárták.

Az ajtó becsukódott. A terem közepén szilánkokra tört egy láthatatlan fal.

A fal mögött egy tucat katona várakozott, kezükben kardokkal és lándzsákkal. Mellettük két sötétszürke démon állt, akik egy fejjel magasabbak voltak nála, és nagyságrendekkel izmosabbak. A démonok mellett ácsorgó, világos köpenyt viselő férfi illuzionista lehetett.

A királylányt egy rúdhoz kötözték. További négy fémrúd vette körbe, amelyek az ő ketrecének elemeihez hasonlítottak.

Tőrrel a kezében, a lány mellett állt a püspök.

Vylie szabadulni próbált. Újra és újra ugyanoda érkezett vissza.

Nekiesett a fémrudaknak. Körmei meg sem karcolták őket.

Hatalmas, mélykék harci kalapács jelent meg a kezében. Korábban nem létező fém alkotta. Ütötte-verte vele a fémrudakat.

A kalapács eltűnt. Vylie íjat tartott a kezében. A nyílvesszőről zöld folyadék csöpögött. Célbavette a püspököt, és lőtt. A vessző két fémrúd között, a levegőben tört darabokra.

- Végére értél a repertoárodnak, vagy maradt még trükk a tarsolyodban? - nevetett a püspök.

Vylie szemügyre vette a fémrudakat.

- Te is tudod, hogy sem elpusztítani nem lehet őket, sem a túloldalukra teleportálni. Rajtuk keresztül hatástalan vagy ránk.
- Honnan szereztétek őket?
- Valaki, akiben megbíztál, fecsegett - vigyorgott a püspök.
- Tényleg nem tudsz kiteleportálni odabentről? - kérdezte a királylány.
- Tényleg nem.
- Kegyes hazugságról hallottál már? - sóhajtott a lány.
- Arra tartogatom, amikor végre sütsz nekem valamit.
- Tíz éve várok erre a pillanatra! - kacagott a püspök.
- Hogy süt neked valamit? Állj a sor végére.
- Arra, hogy elkaplak.
- Nem is emlékszem rád - vont vállat a nő.
- Hazudsz!

Vylie-nak bevillant a sasfejű férfival folytatott beszélgetés a felejtésről.

- Hagyjuk. Mit szeretnél?
- Kiirtani a fajtádat.
- Te sem lehetsz az a sikerorientált típus.
- Kis győzelemnek is örülni tudok. A lotyóddal kezdem.

Vylie vakítóan ragyogó, hófehér tüzet fújt a fémrudakra. A ketrec sértetlen maradt.

- Miért bántanád?
- Nézz magatokra! Ti vagytok a fertő.
- Ezt hogy érted?
- Amikor kérdezel, akkor is hazudsz.
- És még?
- Paráznák vagytok!
- Ez most komoly?
- Az Úr színe elé küldöm a barátnődet!
- Az úr? - kérdezte Vylie.
- A pszichiáterére gondolt - mondta a királylány.
- Megtisztítom tőletek a világot! - harsogta a püspök.

Vylie gondolkodott.

- Egyáltalán, hogyan találtatok rám? Mi ez az épület? Édességboltnak álcázott templom?

A püspök elővett egy papírtekercset, és kigörgette. A papír nyomtavezetői díjat ajánlott a királylány arcképére.

- Egyik várost sem én gyújtottam fel - mondta a királylány. - A lakóik bénáztak, amikor meg akartak ölni a szárnyaim miatt.
- Ez lényegtelen. Nő létetekre egymáshoz értek. Az egyikőtök meztelen!

Vylie a lábai közé nyúlt, aztán a szájába vette az ujját, és szopogatta. A püspök szörnyülködve elfordult.

- Milyen egyház az, amelyik besoroz két harci démont? - kérdezte a királylány.
- Ők nem paráználkodnak. Szolgálják a rendet és a hitet!
- Komolyan? Hol szedtél össze ilyen selejtes démonokat?

A démonok felmordultak és vicsorogtak.

- Látni fogod, mennyire selejtesek, amikor darabokra tépnek és felfalnak.
- Ezt kiírhatnátok a templom falára.
- Látszik, hogy nem jársz templomba. Ha nem tudsz olvasni, nézd meg a képeket!
- Oké. És hogy kerül ide egy okkult illuzionista?
- Áldozatot hozunk a felsőbb jó érdekében. Az Úr parancsa!
- Hagyd már ezt az urazást. Ha egy foszlányt látnál abból, ami csak eggyel fölöttünk van, csúsznál-másznál a mocskodban, és az életedért könyörögnél.
- Szádra ne vedd többé az Ő nevét, szajha!

A püspök felemelte a tőrt.

Vylie kivette a szájából az ujját.

- Oké. Van egy ajánlatom számodra - mondta. - Ma ünneplünk a barátnőmmel valamit, ezért kedves hangulatban találtál rám. Ha most azonnal kiengedsz, akkor simán csak megöllek. Gyors leszek. Ígérem.

A püspök nevetett.

- Mégis, mivel ölnél meg?

Vylie az arca elé emelte a kezeit. Nem szólt, csak forgatta őket.

- Ennyi? - kérdezte a püspök.
- Elfogadod?
- Búcsúzzatok el egymástól! - mondta a püspök. A tőrt a királylány nyaka irányába emelte.

Vylie hátrébb lépett és becsukta a szemét. Lábait lótusz ülésbe hajlította, anélkül, hogy a földre ült volna. Lebegett.

- Az utolsó bűvészmutatvány, amit látni fogsz! - vigyorgott a püspök a királylányra.

A lebegő test elszíneződött. Piros, zöld és kék foltok vándoroltak rajta.

A nő áttetszővé vált és tükröződött. Két teste egymásba folyt. A távolságuk egy arasz lehetett.

Villogott, és eltűnt.

Nem történt semmi szokatlan.

- A patrónusod láthatatlanná vált. Ezt kaptad tőle utoljára! Nem akarja, hogy a szemébe nézz. Ő viszont végignézheti, ahogy elvérzel - mondta a püspök, és elővett egy szent kelyhet.
- A helyedben letenném azt is és a tőrt is. Az utóbbit különösen, mielőtt megvágod magad - mondta a királylány.
- Egyedül maradtál. A pokolba is egyedül érkezel!
- A játszótér, ahova a barátnőmmel szórakozni és kefélni járunk, ezerszer brutálisabb, mint a szánalmas poklod.
- Mindjárt meglátjuk!

A ketrec mellett alig láthatóan villant a levegő. Pár pillanat múlva újabb villanás követte.

- Mi ez? - nézett a rémült püspök az illuzionistára. - Mi történik?
- Nem tudom - felelt a férfi.
- Átjutott a rudakon?
- Az kizárt.

A ketrec mellett ovális, fehér folt jelent meg a levegőben, és fel-le mozgott. Két részre szakadt, aztán háromra.

Tovább szakadozott vízszintes csíkokká, amelyek fel-le szaladgáltak egyre gyorsabban és egyre fényesebben.

Amikor olyan vékonnyá váltak, hogy alig lehetett őket külön-külön látni, a vibrálás abbamaradt.

Lótuszülésben lebegve megjelent Vylie. Lábait a földre tette. Kinyitotta a szemét, és mosolygott.

- Hogyan?! - kérdezte halálra vált arccal a püspök.

A nő a démonokhoz fordult.

- Megölöm a szajhádat! - rikácsolt a püspök.

Vylie jobb kezével megragadta az egyik démon vállát. Körmeit a lény húsába mélyesztette, és a szemébe nézett.

- Ennyi volt - mondta.

Felemelte bal kezét, és arcon ütötte a lényt.

A másik démon a hátára ugrott, hogy borotvaéles fogaival átharapja a nő nyakát. A katonák körbefogták, lándzsákkal és kardokkal szurkálták. A püspök ordított.

Vylie éles fájdalmat érzett a nyakán. Szeme könnybe lábadt. A fegyverek eleinte karistolták a bőrét, aztán belemartak a húsába.

Vérzett.

Eszébe jutott a zene, amelyre a királylány táncolt, amikor ő mögötte állt. A ritmus az Univerzum egységére emlékeztette.

Ütött. Ütött. Ütött.

A démon védekezni próbált. Karjai darabosra törtek.

Vylie addig ütötte az öklével a démon fejét, amíg csontszilánkokon és véres pépen kívül semmi nem maradt belőle.

A nyaka lángolt a fájdalomtól.

Hátranyúlt, a feje fölött átlendítette a hátába kapaszkodó démont, és a térdével eltörte a gerincét.

Aztán letépte a fejét.

A katonákat egyesével szedte darabokra.

Az illuzionista hiába rángatta az ajtót, képtelen volt elmenekülni.

- Megölöm! - visított a püspök.

Vylie rá se nézett. Odasétált az ajtóhoz, megfordította a remegő férfit, és az arcába nézett.

- Kifelé nyílik.

A férfi egyre kisebbnek próbált látszani.

Vylie faképnél hagyta. Fülelt, a fal mellett sétált. Kinyújtotta a karját, és megragadta az immár láthatatlan illuzionistát. Az ajtóban álló tükörkép szilánkokra tört.

- Szerinted mennyire szeretem a hazugságokat?

A férfi láthatóvá vált, de nem bírt megszólalni.

- Nulla és tíz közötti skálán? A kezeddel is mutathatod.

A férfi kinyújtotta két ujját.

Vylie hátralépett. Kezében megjelent a sötétkék harci kalapács, amellyel a ketrecből próbált kitörni. A nyele majdnem olyan hosszú volt, mint az ő teste.

- Ez igazi. Tudod, hogy az mit jelent? Megmutatom.

A férfi helyén egy gödör maradt. Őmaga szanaszét fröccsent a teremben.

Vylie elindult a püspök felé.

- Utolsó esély! - zokogta a püspök.

A nő közeledett.

A püspök a királylány nyaka felé döfött. A tőr belefutott egy kéken derengő falba, és megállt. A püspök újra döfött. A védőfal ismét a penge útját állta.

- Azt hitted, végigverek mindenkit, ha te közben veszélyezteted a barátnőm épségét? Tényleg ennyi eszed van?
- Kegyelmezz!

A püspök leborult a földre, és megpróbálta megcsókolni a nő lábát.

Vylie bal kézzel a levegőbe emelte. Jobb kezének körmeit a férfi mellkasára, a szíve fölé tette.

- Könyörgök!

A körmök megkarcolták a férfi bőrét.

- Ha kiengedtél volna, olcsón megúszod. Hálás vagyok, hogy másképp döntöttél, mert itt a te véredtől undorodom a legjobban.

Levette a kezét a férfi mellkasáról, és a mutatóujjával megérintette a homlokát. A püspök kómába zuhant.

Idegen bolygón, egy barlangban tért magához. Odakint homoksivatagot látott. Nem messze a barlangtól égszínkék tó terült el, pálmafákkal és hatalmas virágokkal. A tó mellett színarany épület csillogott.

Biztos volt benne, hogy káprázik a szeme. Becsukta, kinyitotta. Becsukta, kinyitotta. Az oázis igazi volt.

Fel akart tápászkodni, hogy a tóhoz sétáljon. Zsibbadt teste nem engedelmeskedett. A fejét sem tudta mozdítani, csak a szemeit.

Meztelenül feküdt a földön.

Egy növény magasodott fölé.

A növény tetején lila virágot látott, amely három, spirálisan görbülő karból állt. A szirmai csukva voltak.

A szárából indák nőttek, egyre vékonyabb indákká, végül fonalakká ágaztak.

A fonalak körbeszőtték a püspököt és a bőre alá fúródtak. Ott voltak a lábain, a karjain, a testén, a fején, mindenhol.

Hozzákapcsolódtak a vérkeringéséhez. Táplálták és életben tartották.

Hozzákapcsolódtak az idegrendszeréhez, és paralizálták.

A férfi elvesztette az eszméletét. Rémálomomból rémálomba zuhant. Óriási, szörnyűséges démonok tartották fogva, és a lelkéből falatoztak. Végtelennek tetsző ideig esett egy fekete lyukba eredménytelenül. Ismeretlen állatok elől menekült, akik körbevették, utolérték, és darabokra szaggatták.

- Jó szórakozást - mondta Vylie, és a földre tette az eszméletlen püspököt. - Remélem, a kórházban is életben tartják a testedet, nem csak ott, ahová kirándulni mentél.

- Hogyan tetted rám a védőfalat a rudakon keresztül? - kérdezte a királylány.
- Még odakint tettem rád, amikor elindultál az épület felé. Hallgattam a megérzésemre.
- Hogyan teleportáltál ki a ketrecből?
- Sehogy. Mondtam, hogy nem lehetséges. 
- Hogyan jutottál ki?
- Frekvenciát váltottam.
- Frekvenciát?
- Minden párhuzamos valóság különböző frekvencián vibrál. Áthangoltam magam. Ez a világ eltűnt. Megjelent egy rét. Arrébb lebegtem, és visszajöttem ide. A ketrec mellé érkeztem. 
- Milyen rét volt?
- Nem tudom. Sokféle rét létezik. Végül mind egyforma.
- Nem néztél körbe?
- Tudod, mit? Legközelebb, ha az életedet fenyegeti valaki, és emiatt egy másik valóságba kell átmenjek, ott gyűjtök neked leveleket, és laposra préselem őket egy könyvben. Amikor ezzel kész vagyok, keresek egy falut, és kikérdezem a lakosokat a helyi szokásokról. Ha még életben leszel, amikor visszatérek, beszámolok mindenről, amit láttam és amit hallottam.
- Ez a minimum. Képeslapnak is örülnék. Miért nem jöttél ki belőle hamarabb?
- Lelépni könnyű. Hogy ugyanoda térjek vissza, az benne a kihívás. Főleg, ha nem emlékszem a frekvenciára. Lehet, hogy másik királylány vagy, mint akivel reggel sétáltam.
- Azzal a verziómmal mi lesz?
- Összeszedi egy másik Vylie. Reménykedjünk benne.
- Most szívatsz?

Vylie benyúlt a rudak között, végighúzta az ujját a királylány nyakán, aztán a saját orrához tartotta.

- Aha.
- Mire vonatkozik az aha? Arra, hogy ugyanaz vagyok, vagy arra, hogy szívatsz?
- Mindkettőre.

A királylány nem válaszolt.

- Hogyan fogsz kiszedni? - kérdezte.
- A tiédet nem zárták be a tetején.

Vylie benyúlt a rudak között, a körmeivel elvágta a köteleket, és kiemelte a lányt.

- Olyat lehet, hogy legközelebb hallgatsz rám?
- Nagylány vagyok. Meg tudom védeni magam, ha kell. Szeretem nézni, ahogy verekszel.
- Nagylány? Hiszem, ha látom.

Az ajtó kivágódott. Számszeríjat szorongató katonák rontottak a terembe. 

Vylie mély levegőt vett.

- Várjál már - mondta a királylány. - Muszáj mindenre elsőként lecsapnod?
- Gondolod, hogy ez a legjobb pillanat, amikor...

Vylie szeme megakadt a padlót borító fémlapon. Rózsaszínű volt.

Ahol ő és a királylány álltak, egy-egy kerek lyuk tátongott rajta, mintha valaki kör alakban kivágta volna őket. A két lyuk mellett a következő feliratot olvasta:

"Safety Rings"

A szöveg irányából egy-egy nyíl mutatott felé és a királylány felé.

A katonák alatt nem kerek lyukakat látott, hanem sokszög alakú nyílásokat. Ezeket ívelt háromszög alakú lemezek vették körbe. 

Vylie rájött, hogy egy-egy nyílás úgy festett, mint egy kamera nyitott rekesze az exponálás közben.

A katonák felemelték a számszeríjakat, és céloztak.

- Most adják le a figyelmeztető lövéseket? - kérdezte a királylány.

Nyílvesszők száguldottak a királylány és Vylie felé.

A rózsaszín fémlapon, a "Safety Rings" felirat mellett kigyulladt egy zöld LED. Hatalmas villanás töltötte be a termet. A nyílvesszők elporladtak a levegőben. 

A katonák ordítottak, elejtették a számszeríjakat, és a vérző szemükre szorították a tenyerüket.

- Nahát. Korán sült el a vaku - mondta a királylány. 

A fémlap a levegőbe emelkedett. Amikor derékmagasságnál járt, a királylány megszólalt.

- Csííííz!

Fém siklott fémen. A rekeszek összezáródtak. A rózsaszín fémlap eltűnt. A katonák teste két darabban hullott a földre.

- Ez mi volt? - kérdezte Vylie elképedve.
- Az egyik hobbim a sok közül. Katonákat fotózom. Nem tudtad? Mióta is járunk?
- Mivel fotóztad őket?
- Limited edition fényképezőgéppel. Miért, te minek nézted?
- Honnan?

A királylány megvonta a vállát.

- Tombolán nyertem. Néha te is próbára tehetnéd a szerencsédet. Ki tudja, miről maradsz le.

Sötét lepel hullott a földre, és eltakarta a katonákat.

- Fekete? - kérdezte Vylie.
- Nehogy nekem fényt kapjanak, mielőtt a laborba érnek. 

Vylie szeme tovább kerekedett.

- Végülis mindegy. Kétlem, hogy ezek után bárki előhívja őket - mondta a királylány.

Vylie közelebb lépett a lányhoz. Testét tetőtől talpig vér borította. A szemei olyan tiszták voltak, mint két drágakő. Íriszei sötétzöld színben derengtek.

Tágra nyílt pupilláin keresztül a királylány elméjének mélyére hatolt.

"Szeretlek"

A királylány mosolygott.

- Akkor elmegyünk végre az állatkertbe?

basic questions :: 2021. február 21., vasárnap, 21:28:21 :: 0 komment
vylie princess

- Vylie, ha véletlenül végtelen ciklusba vezetném az Univerzumot, és ezt nem venném észre, arra az esetre létezik vészmechanizmus?
- Ha azt válaszolnám, hogy létezik, akkor előbb-utóbb végtelen ciklusba vezetnéd.

you know who I am :: 2021. február 21., vasárnap, 14:32:30 :: 0 komment
vylie princess

Négy, fehéren derengő fénykorong táncolt a sötétségben.

Elforgatott ellipszis alakú pályákon keringtek egymás körül. A pályáik sugarainak a növekedése egy láthatatlan spirál ívét követte.

A korongokból köd formájában párolgott az energia. Felhővé alakult, távolodott. Kúp formát vett fel, amelynek csúcsához érve eltűnt.

A korongok semmivé foszlottak. A kúp csúcsa, a kiterjedés nélküli pont felrobbant. A gyorsulva táguló univerzum a szivárvány színeiben szikrázott.

Miután az energia veszített az entrópiájából, plazmává változott. A plazma milliárdnyi galaxisrendszerré alakult, amelyek mindegyikében milliárdnyi galaxis formálódott, bennük milliárdnyi csillaggal.

A gigantikus univerzum egyik csillaga körül keringett egy parányi bolygó. Színes és változatos élet alakult ki rajta.

Volt a bolygón egy barlang, benne egy földalatti folyóval. A vízfelszínen kajakok úsztak. Minden kajakban egy pattanóbogár ült. Ez az előlény a testmagasságának sokszorosára volt képes felemelkedni nyakának egyetlen, villámgyors mozdulatával.

A barlang tetejét lyukak borították. Amikor valamelyik evezős egy lyukhoz érkezett, kipattant a csónakból, és lendületből belerepült a lyukba. A lyuk félköríves kürtőben folytatódott, ahonnan a bogár visszaesett a saját csónakjába, anélkül, hogy akár egyszer is a barlang falához ért volna, és evezett tovább.

Amikor egy-egy bogár a kürtő tetejénél járt, és zuhanni kezdett, egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Olyankor azt hallucinálta, hogy ő egy isten. Világokat teremtett, mielőtt magához tért.

Az istenek, akiket különböző bogarak a kürtők tetejéhez érve, ájulásuk pillanatában hallucináltak, képesek voltak találkozni és kommunikálni egymással.

Erre a jelenségre látszólag nem létezett magyarázat.

A lények, akik a laboratóriumukban létrehozták és felrobbantották ezt az univerzumot, tanácstalanul keresték a csatornát, amelyek keresztül az eszméletlen pattanóbogarak belső világai kommunikáltak egymással.

Nem találtak közvetítő médiumot.

Közvetítő médium hiányában ők maguk sem lehettek biztosak abban, hogy a hallucináció és a hallucinált istenek közötti interakció valóban létrejön.

A mesterséges univerzumot a fenti hipotézis teszteléséhez és továbbfejlesztéséhez hozták létre. Az univerzum másik galaxisrendszerében spontán kialakult emberi élet elkerülte a figyelmük középpontját.

Őket, akik a kísérletet végezték, egy szerzetes képzelte el. A tűz körül táncoló hét elefánt egyikén ült. Az elefántok előre léptek kettőt, hátra léptek kettőt. A szerzetes dolga annyi volt, hogy az elefántok egyikén üljön, és képzelődjön.

Az állatok az égbe emelték orrmányaikat, és énekeltek. A hét ormányból hét különböző színű dzsinn bújt elő. Egymással kergetőztek.

A királylány táncolt, a dzsinneket figyelte, és azon tűnődött, mi lenne az a hét dolog, amit Vylie-nak és magának kíván.

A fejében uralkodó állapottal is kezdeni szeretett volna valamit. Legbölcsebb döntésnek az tűnt, hogy úgymarad, feltéve, hogy lesz valaki, aki örökké vigyáz rá és gondoskodik róla.

Ha nem sikerülne úgymaradnia, meg akarta tanulni, hogyan tudja a jövőben bármikor tökéletesen előhívni és újra átélni ezt a pillanatot. 

"Ilyen képességgel véletlenül végtelen ciklusba tudnám futtatni az Univerzumot. Ezen olyankor fogok gondolkodni, amikor még tisztább lesz a tudatom, mint most."

Vylie mattfekete poharat tartott a kezében. A poháron rubinkristályok szikráztak. A táncoló királylányt figyelte.

Fekete bőrű férfi lépett mellé. Izmos, meztelen teste csillogott. Jobb kezében fémpálcát tartott, a végén három aranyszalaggal. A férfinak sas feje volt.

- Ugyanaz a játék újra és újra. Érdekesnek találod még?

A nő becsukta a szemét, ajkához emelte a poharat, majd sejtelmes hangon válaszolt.

- A felejtés a kulcs.
- És képes vagy rá?

Vylie elkerekedett szemmel, csodálkozó arccal nézett a férfira.

- Mire?

Odasétált a királylány mögé. Magába szívta és élvezte, ami a lány forró testéből párolgott.

A királylány felemelte karjait, és megfordult. Arca macskáéra hasonlított. Folyamatosan változott a szemei színe.

- Eddig ez a legjobb hely, ahová együtt jöttünk!

Vylie a magasban tartotta a királylány karját, és nyalogatni kezdte a hónáról az izzadtságot.

- Pisilnem kell - suttogta a fülébe a királylány.
- Igazad van - mosolygott a nő. - Csodálatos este.

A tisztást körbeölelő erdő sötétjében táncolva lépkedtek.

- Látod ezeket a lebegő, átlátszó, színes fátylakat?
- Hogyne. Mindenhová elkísérnek.
- Gyönyörűek.
- És te látod a ránk szegeződő szempárokat?
- Ők is egy másik dimenzióból érkeztek?
- Ki tudja. Amióta megérkeztek, farkasoknak hívjuk őket.

A királylány szeme felcsillant.

- Hazaviszünk egyet?

Vylie a lány szemébe nézett, és várt.

- Házat őrizni? - kérdezte.
- Nahát! Megint pont ugyanarra gondoltunk. Ez hogyan lehetséges?
- Ha ilyenekről fantáziálsz, ismerek valakit, akinek nappal sötétbarna a bőre. Éjjel a legmélyebb csillogó kékre vált. Olyanra, mint az óriás dongó színe, aki álló nap a virágok nektárját nyalogatja. Ha közelről nézed, fekete rúnákat látsz a testén. Sakálfeje van. Neki az illata is finom, és beszélgetni is tudsz vele.
- Férfi vagy nő?
- Ahogy szeretnéd.
- Izgatóan hangzik. Az ciki, hogy nekem jó veled kettesben?
- Dehogy. Az alapján, amit a tükörben szoktam látni, tökéletesen értelek. Ha meggondolod magad, szólj. Imádnátok egymást.

A farkasok egyre közelebb jöttek. A királylány suttogóra fogta.

- Ha érdekel, arról szoktam fantáziálni, hogy a nővérem vagy. Amikor félek, odabújok hozzád, és te megvédesz. Aztán...
- Mi az, amitől félsz?
- Igazából semmitől. Zseniálisan imitálom.
- Volt olyan pillanat, amikor nem tudtad, hogy a nővéred vagyok?
- Őszintén szólva, volt.
- Mikor?
- Hát... életem első húsz éve úgy telt. A tegnapi nap is, azt a kevés időt leszámítva, amikor...

Vylie kacagott.

Megcsókolta a királylányt, nyelvét bedugta a szájába, és körbenyalogatta a fogait. Amikor a szemfogához ért, a királylány hátán megjelentek és feszesre nyíltak a bőrszárnyai.

A farkasok nyüszítve, a földhöz lapulva hátráltak.

Vylie két tenyerébe fogta a királylány arcát, és homlokon csókolta.

- Pontosan tudod, hogy ki vagyok - mondta. 

Az állatok sóvárogva nézték, amit a holdfényben fürdő két nő egymással művelt.

play :: 2021. február 19., péntek, 19:25:47 :: 0 komment
vylie princess

- Vylie, az amőbánk mit fog csinálni?
- Ő eredetileg nem a háború része. Takarít. Ez az amőbák dolga. Miután rommá verünk egy valóságot, felfalja a darabjait.
- Közben osztódik?
- Majd ha látod, amit művel, rájössz, hogy egy is sok belőle. Eszembe jutott, milyen vicces lenne már az elején beengedni. Volt egy világ, amelyik csak pár hegyből és völgyből állt, kaotikus gravitációval. Mindenki előle menekült. Én is. Néha úgy érzem, csalás magunkkal hozni, bár ránk is majdnem olyan veszélyes, mint a többiekre, és megfelel az összes szabálynak.
- Mik a szabályok?
- Érezd jól magad.
- Ennyi?
- A többi belőled származik. Én például nem szeretem az alakváltósdit. Egyrészt, mert gyönyörű vagyok. Másrészt gyengének érezném magam, ha bújkálnék. Nem csak a győzelem fontos. Az út is te vagy. Aztán nem szeretek nálam gyengébbek ellen harcolni, sem túlerővel a hátam mögött. Többnyire lefokozom magam. Amikor nagy az arcom, és elszámolom az erőviszonyokat, akkor jönnek az izgalmak. Mások más szabályokat követnek, amelyekről lesújtó a véleményem. Ők engem viselnek nehezen.
- Miért?
- Kerülöm az ismétlést. Kedvelem a meglepetéseket.
- Te mit tennél a kaleidoszkóp ellen?
- Amint megjelennének előttem a kristályok, támadnék. Ez háború. Akármilyen szép, amit látsz, biztos lehetsz benne, hogy nem meglepetésparty-val kedveskednek neked.
- Hogyan támadnál?
- Deus ex machina. A kaleidoszkóp magába szippantaná az alkotóját. Ezután a kaleidoszkópot elvenném a szemem elől, hogy újra lássak.
- Csak úgy?
- Hol máshol lenne, ha nem a kezemben, a szemeim előtt? Attól, hogy történik veled valami, még eldöntheted, hogy mi történt, miért, és hogyan. Gondolkodni kell. Aztán addig forgatnám a kaleidoszkópot, amíg a kristályok szeletekre szabdalnák a benne lévő lényt.
- Ezek után szerinted merem használni?
- Esetleg ne rajtam próbáld ki. Jut eszembe, ha feléd sétálok mosolyogva, az nem én vagyok. Azt más alkalomra tartogatom.
- És ha nem mosolyogsz közben?
- Nem fogok csak úgy a semmiből elindulni feléd. Ha magadra kell hagyjalak, szólok, amikor jövök.
- Hogyan?

"Hallod, amit gondolok?"

- Lassan már nem tudom, mi az, amit te gondolsz, és mi az, amit én - válaszolt a királylány.

"Hát ez az. Ennek vajon mi lehet az oka?"

- Sosem használod az alakváltást?
- Most épp min állsz?

A királylány lenézett a földre. Vagyis oda, ahol a földnek kellett volna lennie. Egy tenyéren állt.

Az ujjak a körmök nélkül is hosszabbak voltak az ő testénél. A tenyér egy karban folytatódott, fekete és arany színű pikkelyekkel. A nő, aki az előbb még vele szemben állt, eltűnt.

A királylány az égre nézett. Odafentről Vylie arca mosolygott rá.

Elszédült. Leült. Újra a tenyérre tekintett - és nem találta.

Látta magát felülről, egy meztelen női testen ülni.

Az ő teste volt.

A királylány a saját óriás testén foglalt el egy apró helyet.

Becsukta a szemét, és kinyitotta. A fűben ült, Vylie-val szemben.

- Amikor bedrogoztattál, az ehhez képest józan állapotnak tűnt.
- Már elmúlt?
- Álmodom azt, hogy te és én...?
- Van olyan, amit nem?
- Mindent tudni akarok.
- Ha azt mondanám, hogy a világ egy színes, fémesen csillogó istennő, aki széttárt lábakkal fekszik, az egyik kezével magát kényezteti, a másikról saját magát nyalogatja kéjelegve, azt elhinnéd? A teste fraktál, viszont egy-egy szintje egész máshogy is festhet, mint ő maga, attól függően, hogy épp milyen tudat uralja. Ehhez mit szólsz?
- Neked lassan már bármit elhiszek.
- Nem kell bemondásra elhinned. Előbb-utóbb látni fogod.
- Talán már láttam. Ki ő?

Vylie a királylányhoz hajolt. Hosszan és finoman csókolta ajkait. Kezét a lány lábai közé tette, miközben hátradöntötte a fűbe.

- Azt hittem, mindjárt kezdjük a háborút - sóhajtozta a királylány.
- Az idő, abban a formában, ahogy ismerted, illúzió. Abba a formájába, amit mutatni fogok neked, az fér bele, amit csak szeretnél.

program activated :: 2021. február 17., szerda, 14:50:57 :: 0 komment
vylie princess

A királylány a tükörrel szemben állt, és a haját fésülte. Vylie mögé lépett.

- Csukd be a szemed - mondta.

A királylány becsukta a szemeit.

- Ne less.

A királylány eltakarta az arcát. Mintha repült volna valahová. Gyengéd érzés volt. Hamar elillant.

- Kinyithatod.

Ködben álltak. Az égbolt minden irányban fehér volt. Árnyékokat nem látott. A talaj lélegzett.

Örvénylő, sötét felhő tornyosult föléjük. Fényes pontok szikráztak a belsejében.

- Két sárkány - mondta valaki. Vagy talán gondolta.
- Aha - válaszolt a királylány fejében Vylie hangja.

A felhő felemelkedett és elrepült.

- Nem denevér vagyok? - kérdezte a királylány.
- Most nem.

A királylány a kezeire meredt. Hosszú, ívelt rubinkörmöket látott.

- Vigyázz velük.

A lábai félelmetesebben festettek.

Testét fehér pikkelyek borították, itt-ott fekete csíkokkal.

- Bárcsak a tükrömet is magunkkal hoztuk volna.

Vylie fehérré változott, testén fekete csíkokkal.

- Wow!

A nő visszaváltozott csillogó feketére és aranyra. Szemei vörösen izzottak.

- Mehetünk? Ideje bemutatkoznod.

A következő pillanatban egy tisztáson álltak, humanoid és nem humanoid hüllők között. Fekete polip csápjai tekergőztek a földön, mintha végig akarnák tapogatni az Univerzumot. A teste és feje nem látszott.

Távolabb két kocka alakú kristály volt. A belsejükben geometriai formák villantak fel és tűntek el, ahogy keresztül csordogált rajtuk a fény.

A kristályok mellett egy imádkozósáska-pók-alien robot várakozott. Sokkal magasabb volt a többieknél. Mély, átható morajlást árasztott magából.

Három női alak egyiptomi istenek ruháit viselte. Mozdulatlanul álltak, és az arcuk emberinek tűnt. A királylány nem tudta eldönteni, hogy szobrok-e, vagy élőlények.

Egy nő bámult az arcába. Testét fekete kitinpáncél borította, vajszínű, hosszúkás foltokkal. Arcát kendő takarta. A szemei és a vénuszdombja sötétlila színben pompázott. Karjai és lábai hajlítható pengék voltak. Tövisre hasonlított a teste.

- Féltékeny?
- Nem tudom. Rám is mindig így néz.

A többiek a királylányt figyelték. Senki nem lépett közelebb. Senki nem szólt hozzá.

Hatalmas, rózsaszín amőbát pillantott meg az égen, vagyis amőbát, aki meztelencsiga is volt, és mosolygott rá. Gyerekjátékra hasonlított, leszámítva, hogy pixelekből állt.

- Éhes - mondta Vylie. - Messziről kerüld el, és soha, semmiképp ne keveredj elé. Gyorsabb, mint gondolnád.

Villanásnyi időre kívülről látta magukat. Színes növényen ácsorogtak, aki a vénusz légycsapója, a rózsa, és egy pillangó keveréke lehetett. Indái végeit szájak, a testét női szemek borították.

- Gyönyörű.
- Megfigyelted őket? - kérdezte Vylie.

A királylány ránézett. Tudata belezuhant a nő vállába. Vylie órásira nőtt.

A teste kockákból állt, amelyek hol feketék, hol bronz, hol lila színűek voltak. Lappá zuhantak. A lapok eldőltek, aztán visszaalakultak kockákká. 

A kockák vibrálása hullámokat közvetített Vylie testében. A levegő ugyanolyan kockákból és a rajtuk keresztül terjedő hullámokból állt, ahogy az ő teste, és mindenki másé is.

- Tényleg ilyen? - kérdezte.
- Bizonyos nézőpontból igen, csak adj hozzá pár dimenziót.

A világ elsötétült. Eltűnt minden és mindenki.

Egyetlen fal létezett, amelyen neonfény szaladgált. Hol kör, hol négyzet, hol hatszög alakú formák villantak fel és sötétedtek el. A tér elgörbült, és vele görbült a királylány.

A falból kivált egy emberszerű alak. Fekete testén neonfény pulzált. A hullámok a feje irányából indultak kör alakban.

Volt benne valami torz. Gyönyörű, mégis torz, olyan módon, amit a királylány nem értett és nem tudott megfogalmazni. Valahonnan ismerte.

Az alak fejében szimbólumokat látott. Némelyik mozgott. Mintha apró, fehér lények csatáztak volna bennük.

A tisztáson eszmélt. Szédelgett.

Vylie arca sugárzott a büszkeségtől.

- Alakulsz.

A királylány nem tudott és nem akart megszólalni. Szilánkokra hullott tudatával azon töprengett, hogy ő maga létezik-e, vagy nem.

- Megjegyeztél mindenkit? - kérdezte Vylie.
- Talán. Miért?

Vylie végighúzta az arcát a királylány mellén, a vállán, és a nyakán. Megtelt az illatával.

- Ők velünk vannak. Többnyire. Lehetnek váratlan fordulatok.
- Mit fogunk csinálni?
- Háborúzni.
- Ki ellen?
- Bárki ellen, aki nem velünk van. Kezdetben. Aztán meglátjuk, hogyan alakul, és improvizálunk. Az egyetlen, akitől felesleges tartanod, én vagyok. Ez nem vonatkozik azokra az alakváltókra, akik esetleg engem utánoznak.
- Honnan tudom, hogy ki alakváltó?
- Egyszerűen. Itt mindenki az.
- Mindenki?
- Mindenki, akit látsz, és akit még nem. Téged beleértve, az amőbát kivéve.
- Hogyan harcolok?
- A sárkányok harcmódja a meditációhoz hasonlít. Az alapja a tudatos légzés. Aztán engedd szabadjára a gondolataidat.
- Milyen gondolatokat?

Vylie széttárta a karjait.

- Ha te sem tudod, én honnan tudjam? - kérdezte a királylány.

Vylie felemelte széttárt karjait. Mire a feje fölé ért, tizenkettő volt belőlük, félkörívben kinyújtva.

Háta mögött megjelent egy ezüstfal, és vakító fehéren villant. Visszaváltott ezüstre. Vörösen villant. Újra ezüst volt.

A három szín egyre gyorsabban és fényesebben pulzált.

A királylány elméje megdermedt. Képtelen volt bármire gondolni. Szemét összeszorította, kezeit az arca elé tette, és elfordult.

Ez nem segített. A villogás betöltötte a tudatát. Minden, ami létezett, Vylie volt. A nő végtelen erőt sugárzott magából, és térdre kényszerítette.

Megadta magát.

A vibrálás abbamaradt. Visszatértek a gondolatai. Kinyitotta a szemét.

- Ez volt a demo?
- Részben.
- Részben?
- Aktiváltam benned egy programot. Készen állsz.
- Csináljam ugyanezt?
- Csinálj bármit, ami jó ötletnek tűnik. Bármit, ami eszedbe jut, és ami a többieknél erősebbé, hatalmasabbá és félelmetesebbé tesz. Győzd meg az ellenfeled, hogy esélytelen veled szemben. Rogyjon földre, és adja meg magát. Ha nem adja meg magát, akkor egy időre szűnjön meg létezni. A felhők majd összekaparják, ami marad belőle.
- Hogyan győzzek meg itt bárkit arról, hogy erősebb vagyok nála? Ki tudja, mióta játsszák ezt.
- Amit az előbb mutattam, legutóbb találtam ki. Szinte senki nem látta még. Védtelenek lesznek vele szemben. Használd nyugodtan.
- Hányszor?
- Amíg nem jut eszedbe valami jobb. Fújj fekete füstöt, ami rémisztő démonarcot ölt magára, és végigszáguld az ellenfeleiden. Akihez hozzáér, kaleidoszkópon keresztül fog látni mindent. Számára a világ színes kristályokká változik. Mielőtt eszébe jutna bármi, dermeszd meg a kristályokat, majd forrósítsd fel őket. Robbanjanak szilánkokká, porladjanak semmivé. Ne maradjon a világból más, csak a sötét és végtelen űr. Jelenjen meg egy bohóc rémisztő arca, aki az idők kezdete óta erre a pillanatra várt. Gyorsan csináld, és soha ne dermedj le.
- Kezdem érteni.
- Az utóbbit még senkinek nem adtam elő. Tartogasd kritikus pillanatokra.
- Amikor?
- Amikor rájössz, hogy körülötted mindenki alakváltó, és mindenki ellened van. A lényeg, hogy sokkal nagyobb élvezet a saját ötleteidet megvalósítani, mint az enyémeket. Használd a képzelőerődet. Azért adtam.

A királylány nem szólalt meg. Bámult Vylie szemeibe.

- Még valami. Most sárkány vagy. Ha végképp nem jut eszedbe semmi, térj vissza az alapokhoz.
- Alapokhoz?
- Belégzés. Kilégzés.
- Azt hiszem, jobban szerelmes vagyok beléd, mint amennyire az lehetséges.

A növény, amelyen álltak, elindult.

magic :: 2021. január 03., vasárnap, 18:31:56 :: 3 komment
vylie princess

Kilépsz az ajtón.

Futócipőd alatt sistereg a homok. A fűszálak félrehajlanak a lábad elől, pillangók lebegnek a vállaid fölött. Valahol a távolban a bagoly figyeli lépteidet.

Elszaladsz a róka mellett. Nem vesz észre. Figyelmét leköti a boly. Hangyát számol.

Az erdő széléhez érsz. Ezer virág illatát szívod magadba. Hőscincér integet feléd, neked kopog a harkály. Megtelsz erővel, szökdelni és táncolni akarsz.

Elbotlasz egy ágban. Puha homokba zuhansz, kacagsz, már fel is pattansz, hogy tovább fussál.

Fekete fa állja az utadat. Gyökereit a Styx vizébe mártva szunnyadt, amíg rá nem találtál. Börtönbe zár.

Fák magasodnak föléd, körbeállnak, odvaikból a csillagtalan éj sötétje tekint rád. Gyökerük recseg-ropog, ahogy egyre szorosabban ölelnek, és a lelkedet szomjazzák.

Kezedet az égbe emeled, nyújtózol, majd csuklódat visszahajtod, tenyered az arcod felé, ujjaid a földre mutatnak.

Tűzgolyók hullanak az égből. Izzó kő süvít a levegőben, zölden ég a kén. A fák hamuvá porladnak.

A láng körülötted táncol, lábaid alatt izzik a talaj, a narancssárga Nap betölti az égboltot.

Hullámzik és vibrál a levegő. Emberi alakok lépnek ki a tűzből. Alig látsz a forróságtól. Megragadnak, hogy magukkal húzzanak és elemésszenek.

Fém csendül. A kovács kiemel a lángokból. Rubinkristály-univerzumodat beilleszti a koronaékszer közepére.

A papnő a feje fölé emeli a koronát. Sötét csarnokba visz. Vitrinbe zár.

Csend. Időtlen és mozdulatlan tudat. Magába foglalt a kristály. 

A struktúra blokkolja a gondolataidat.

Zár csikorog. Lépéseket hallasz.

Szirén áll a vitrin előtt. Jobb tenyerét a homlokán lévő gyémántra helyezi. Felemeli a fejét, és a levegőbe emelkedik.

Pulzál a gyémánt. A falon lévő kristályok válaszolnak. Egybeolvadnak az oktávok, harmóniában zeng minden frekvencia.

Szétrobban a rubin. A vitrin szilánkjai a sötétségbe szállnak, porrá törnek és semmivé foszlanak.

Szabad vagy.

Felébredsz, felegyenesedsz, mélyet lélegzel, és kinyitod a szemedet.

A madár néz a tekintetedbe. Nagyobb, gyorsabb, és erősebb nálad. Amióta megszülettél, várta, hogy felébredj és elé lépj, hogy elragadhasson, ízekre szedhessen és felfalhasson.

Nincs menekvés.

A madár szemeibe nézel. A tökéletes gyilkológép ereje betölti az elméd. 

Te vagy a madár.

Kitárod szárnyaidat, az ég felé fordulsz, elrugaszkodsz, és magasabb szférákba emelkedsz.

Nincs több határ.

Recseg az íj. Titán feszíti a húrt. A nyílvessző a forró és lüktető szívedet célozza. Aki célbavett, soha nem téveszt lövést.

Jéggé fagysz a rémülettől.

Vylie a falhoz lépett, megnyalta az ujját, és kitépte a kalendárból a felső lapot, rajta a titánnal, íjjal, nyílvesszővel, és a dermedt madárral.

- Na, ezen is túl vagyunk.

Galacsinná gyűrte a papírt, fölemelte, a mutatóujján és a körmén végiggurítva a szemétkosárba dobta.

- Hála az égnek.

Az ajtó felé lépett. Kinyitotta. Hátra se nézett.

- Ha van kedved, csörögj rám.

Csizmájával becsukta maga mögött a kijáratot.

library II :: 2021. január 01., péntek, 12:44:24 :: 0 komment
vylie princess

Két nő sétált az utcán. Egyikükről tudjuk, hogyan öltözött. A másik rózsaszín felsőt és jóganadrágot viselt.

Elhaladtak a múzeum, a nagykövetség, és a planetárium előtt.

A királylány lelkendezett.

- Megnézzük a csillagokat? Olyan romantikus lenne!
- Nappal van.
- Éjjel már láttam őket.

A könyvtár elé értek. A kapun lévő faragáson szerzetesek másolták a kódexeket. Fölöttük a mozaikon a tudás és bölcsesség római istene felügyelte a munkát.

A bejáratnál álló szerzetes arcára a tanulással töltött évek száz barázdát rajzoltak. A ruháján díszítések jelezték, hogy az összes filozófiai iskolát elvégezte. Botjára támaszkodva őrizte a bejáratot.

- A könyvtárba csak férfiak léphetnek be - mondta.
- Azért jöttünk, hogy figyelmeztessünk, az éj leple alatt valaki Minervát mozaikozott az épületetek homlokzatára - mondta a királylány.

Vylie mély levegőt vett, és a szerzetes tekintetébe nézett. Pupillái résnyire szűkültek. A férfi ábrázatát elöntötte a rémület.

A nő kilélegzett.

A szerzetes fáklyává változott, és porrá égett.

- Ez most miért? - kérdezte a királylány.
- Nem volt kedvem megmérgezni.
- Kíváncsi voltam, mit válaszol.

A könyvtár egyetlen óriási csarnokból állt, tele magas polcokkal, ameddig a szem ellátott. Kiáltás hallattszott. Minden szem a két nőre szegeződött.

- Nem hallottatok még arról, hogy a nőknek is joga van a tanuláshoz? - kérdezte a királylány.

A férfiak menekülőre fogták.

- Imádom a társadalmi forradalmaidat. Miért rohantak el?
- Két magyarázat lehetséges.
- Igen?
- Vagy még nem hallottak a királylányról, akinek bőrszárnyai vannak. Vagy már hallottak róla.
- Upssz.

Kettesben maradtak.

- Wow! Varázslatos helyre hoztál.

A királylány odament a lexikonokhoz. Levett egyet a polcról, megszagolta a bőrkötést, és belelapozott.

- Imádom az illatát!

Becsukta a lexikont, odalépett Vylie-hoz, és mutatta neki a könyv oldalát. A lapok szélét aranyfesték borította.

- Tudtad, hogy ha összezárva vízbe merítesz egy ilyen könyvet, akkor semmi baja nem lesz? Megvédi a festék.
- Hallottam róla - mondta a nő.
- Az arany őrzi a tudást.

Visszament a polchoz, és levett egy másik lexikont.

- Ezt nézd! Ez sárkányokról szól. Olvastad?

Vylie szeme összeszűkült.

- Nálunk a palotában óriási könyvtár volt. Odahordták a könyveket az elfoglalt országokból. Az összeset elolvastam. Én lettem a legokosabb. Azt hittem, mindent tudok.
- És nem?
- Ez a könyvtár annál is nagyobb. Úgy érzem, a világ összes könyve itt van.
- Igen. Ezért jöttünk ide.
- Ez a legszebb ajándék. Szeretem, hogy tanítasz.

A királylány körbejárt a csarnokban.

- Nem tudom, melyik legyen az. Zsebem és hátizsákom nincs. A kezeimben kettőt tudok magammal vinni. Melyik könyvért jöttünk?
- Az összesért.
- Wow. Te olvastad őket?
- Aha.
- Mindet?
- Tudni szoktam, mit mikor kell abbahagyni.

A nő megvárta, hogy a királylány körbejárja a csarnokot, és visszatérjen két könyvvel a kezében.

- Hogyan visszük el a többit? Lassan menni kéne. Kezd melegem lenni.
- Tedd le őket, és lépj közelebb hozzám.

A királylány letette a könyveket az asztalra, és a nőhöz lépett. Vylie magához ölelte.

- Így még jobban melegem lesz.
- Igen.

Vylie a körmével kettévágta a királylány jóganadrágját, és levette róla.

- A felsőnek már úgyis annyi volt - mondta a királylány. - Itt fogunk szerelmeskedni? - kérdezte csillogó szemmel.
- Azt akarom, hogy felejtsd el, amit valaha tanultál, valaha olvastál, valaha hallottál. Azt akarom, hogy bízz bennem, akármi történik - mondta.
- Akármi?

A csarnok levegője homályossá vált. Füst szállingózott a polcokról.

- Akármi.

A könyvek lángra kaptak.

- Miért?
- Bízz bennem, kérlek.
- Bízom, de alig kapok levegőt, és rettentő melegem van.
- Ez a kevésbé fájdalmas út.
- Miért? Semmi sem igaz bennük?
- Bizonyos módon rengeteg igazságot találhatsz a könyvekben.
- Akkor miért? Nem lehet kiválogatni belőlük a jót?
- Ha meg akarnál mérgezni valakit, tortába tennéd a mérget, vagy egy dobozba, "Vigyázz, méreg! Ne edd meg!" felirattal?
- A dobozba, de csak azért, mert nem tudok tortát sütni. És nem is fogok tudni, ha elégeted a szakácskönyvet.

A lángok egyre közelebb értek hozzájuk. A nő szorosan ölelte a királylányt.

- Biztos vagyok benne, hogy neked ez meg se kottyan. Nekem fáj - mondta a királylány.
- Ha fáj, ölelj szorosabban.
- Ez most az a rész, amikor megtanítasz teleportálni?
- Ez most az a rész, amikor mindent megtanítok neked.

A lángok elérték őket. A királylány felsikoltott. Szeméből dőltek a könnyek.

- Bízz bennem.

A királylány magához ölelte a nőt, amilyen szorosan tudta.

A testük lángolt.

Nem érzett fájdalmat.

Azt érezte, hogy a lelke és a tudata elolvad. A gondolatai szertefoszlottak. Bármennyire szerette volna, nem tudta tovább ölelni a nőt. Lezuhant a földre, és olvadt arannyá változott.

Vylie szemeiből két könnycsepp hullott alá. Sisteregve váltak semmivé az izzó fémen.

Platinává változott, megolvadt, és belezuhant az aranyba.

A fémtócsa feketévé vált, és megkeményedett.

"Mindent" - visszhangzott a csarnokban.

A könyvtár összeomlott és eltűnt.

A királylány felébredt az ágyban. Oldalra fordult, és megcsókolta a mellette alvó nő nyakát. Bőre illatát magába szívta.

A fejét a nő hátára fektette. Hallgatta a mellében szunnyadó tüzet. Kezét a saját lábai közé tette, majd az arcához tartotta, és az ujjait nyalogatta.

Úgy aludt el, hogy tudta, ő a világ a legboldogabb tócsája.

library I :: 2021. január 01., péntek, 00:51:52 :: 0 komment
vylie princess

- Vylieee.
- Igen?
- Ha megennélek téged, és ezzel egyidőben te megennél engem, akkor helyet cserélnénk?
- Az ősi kultúrákban állítólag úgy is helyet tudtak cserélni, hogy közben nem ették meg egymást. Lenyűgöz, hogy még mindig van mit tanulni tőlük.
- Van az a kígyó, amelyik a saját farkát eszi meg. Ha ő találkozna egy hasonló kígyóval, és beleszerelmesedne, és egymás farkát ennék meg, akkor mi lenne?
- Yin yang.
- Ez nem ér, hogy már mindent kitalált valaki.
- Látod, ezért utálok olvasni. Elveszi a felfedezés örömét.

troll :: 2020. december 29., kedd, 14:21:47 :: 1 komment
vylie princess

A fogadó úgy festett, mint bármely más fogadó - mint bármely más fogadó az Utolsó Mágneses Vihar előtt.

A tűzhelyben lobogott a tűz. Fölötte bugyogott a leves. A kéményben az elszenesedett Télapó élvezte a békét és a nyugalmat.

A hátsó sarokban két nő ült. Egyikük fényes fekete bőrruhát, a másik farmer rövidnadrágot és rózsaszín feszülős pólót viselt.

- Amióta ittam a placebódból, minden ruha szorít mellben.
- Dokumentálatlan mellékhatás. Értesítenünk kell róla a druidákat.
- Amit rám adsz, egyiknek sincs zsebe.
- Tudod, hogy miért.
- Tárgyfüggés...
- Eleve nem értem, miért öltözöl föl. 
- Te is felöltözöl.
- Nem kell mindenben utánozz.
- El akarok vegyülni, hogy együtt kalandozhassunk a világban.
- Elvegyülni. Értem. Amikor elfeledkezel magadról, megjelennek a szárnyaid. És folyton elfeledkezel. Már hat várost gyújtottak magukra miattad az ottlakók.
- Számolod?
- Ki van írva a faliújságra.
- Hol?
- A fejed fölött.
- Úgyse olvassa senki.
- Fantomképed is van. 
- Mert fantom lettem. Azért veszem fel a ruhát, hogy levehesd rólam.
- Te nyertél - mosolygott a nő.

Egy férfi lépett az asztalhoz, és egy zsák aranyat tett a szélére.

- Máris elkérted rám a nyomravezetői díjat? - kérdezte a királylány Vylie-t.

A férfi kétszer is megköszörülte a torkát, és mély levegőt vett.

- Ez a tiétek, ha megölitek a trollt.

Vylie körbenézett.

- Kihez beszélsz? - kérdezte a királylány.
- Hallottam, hogy munkát kerestek - mondta a férfi.
- Te megőrültél?
- Vagy a munka keres titeket.
- Írónak készülsz vagy költőnek? - kérdezte a királylány.
- Úgy nézek én ki, mint aki valaha dolgozik másoknak? - kérdezte Vylie.

A férfi végigfuttatta a szemét a nő ruháján. Nyelt egyet, és nem válaszolt.

- Hadd halljam. Ki vele!

- Ha nem haragszol, akkor... egy kicsit talán úgy.
- Upssz - mondta a királylány.

Vylie felnevetett.

- Nem te vagy az első, aki benézte. Miért hozzánk jöttél?
- Mert kettőtökön kívül itt mindenki alkoholista.
- Mármint mindenki, akit te látsz.
- Ezt hogy érted?
- Mindegy. Miből gondolod, hogy ez a két finom nő elbánna a trollal?
- Abból - mondta a férfi.

Az asztalhoz támasztott kétkezes kardra mutatott. A kard markolata arany színben ragyogott. Fekete kristálytok ölelte körbe a pengéjét.

- Valaki ittfelejtette. Negyed órája ülünk az asztalnál, és a fogadós még mindig nem vitte el. Ugrott is a borravalója.
- Könyörgöm, segítsetek! A troll elrabolta a polgármester fiát.
- Miért nem viszitek el ezt az aranyat a trollhoz?
- Túszejtőkkel nem tárgyalunk.
- Aha. Féltek, hogy elteszi a pénzt, és megesz benneteket is.

A férfi hallgatott.

- Vedd le az asztalunkról ezt a mocskos zsákot.
- Nincs kihez fordulnunk!
- És? Ki mondta, hogy nem segítünk? - felelte Vylie.

A két nő kisétált a fogadóból. Elindultak az erdő irányába.

- Azt a szép kardot kár volt otthagyni nekik - mondta a királylány.
- Dehogy hagytuk ott.

***

A királylány és Vylie egymás mellett álltak az úton. A földön levelek, gallyak, és haramiák gőzölgő holttestei feküdtek.

- Szomorú, hogy nincs zsebem, és nem tudom a náluk lévő aranyat elrakni.
- Minek az neked?
- Jótékonykodni.

A nő felemelte a kezét. A banditák ruhájából arany- és ezüstérmék szálltak a levegőbe. Aztán eltűntek.

- Hova lettek? - kérdezte a királylány.
- Jótékonykodtam.
- Mire?
- Elküldtem a Misztikus Álomfejtőnek, azzal a kikötéssel, hogy nyaralni megy belőle.
- Hiányzik a mordályom.
- Kérdezd a banditákat, hogy szükséged van-e még arra a mordályra.

A lány belerúgott az egyikbe.

- Hiába kérdezném.
- Nem válaszolnak?
- Nem számítanak reprezentatív társadalmi mintának.
- Mehetünk?
- Neked bezzeg lehet kardod.
- Látsz nálam kardot?
- Mindig az van nálad, amire épp szükséged van.
- És miért nincs zseb a ruháidon?
- Azért, hogy ezt eltanuljam  tőled - sóhajtott a királylány. - Igazából azért szomorkodom, mert reggel nem szerelmeskedtünk.
- Melyik reggel? - csodálkozott a nő.
- Nem tudom. Már nem emlékszem. Igyekszem a fájó élményeket elfelejteni.

A királylány megfordult és elindult. Vylie elkapta a karját, és magához húzta.

- Hová ilyen sietősen? Még reggel van.

***

Néhány kitérő után odaértek a barlang bejáratához. Odabent az átellenes oldalon ült a troll a polgármester fiával. A királylány megtorpant.

- Várj - mondta.

Becsukta a szemeit. Kinyitotta őket, majd újra becsukta. És újra.

Sárga fénygömb jelent meg a feje fölött. Vylie próbált komoly arcot vágni.

- Azon mosolyogsz, hogy meg tudtam csinálni? - kérdezte a királylány.
- Azon mosolygok, hogy nem rózsaszín lett.

A királylány körbenézett.

- Lenyűgöz az architektúra.

A barlang közepénél jártak, amikor a troll felkapta a földről a husángot, rájuk rontott, és lecsapott Vylie-ra. A nő hátrébb lépett. Újra lendült a bunkó. A troll képtelen volt eltalálni a nőt.

- Engem miért ignorál? - kérdezte a királylány.
- Mert te segítesz neki azzal, hogy világítasz.

Pár perc csapkodás után a troll szuszogni kezdett. Kordult a gyomra. Leült a földre.

- Ennyi volt? - kérdezte a királylány. - Felénk sokkal edzettebb és kitartóbb trollok éltek.
- Te errről hogyan szereztél tapasztalatot? - kérdezte Vylie. A szeme tágra meredt.

A királylány mosolygott.

A polgármester fia, látva, hogy a troll a földön szuszog, közelebb lopódzott és súgva beszélt hozzájuk.

- Öljétek meg! Öljétek meg gyorsan! Adok érte egy zsák aranyat.
- Maga vagy a korrupció. A polgármester fiaként fel se merül benned, hogy kiírj egy közbeszerzést? - kérdezte a királylány.

Vylie leült a földre troll mellé.

- Nem akarlak bántani.

A troll szomorúan nézett rá.

- Azért nem tud harcolni, mert éhezik - mondta a nő a királylánynak.
- A kegyetlenséged kezdettől fogva lenyűgözött. Azt még szoknom kell, amikor előtör belőled az empátia.

Vylie visszafordult a trollhoz.

- Hidd el, megértelek.
- Érted, hogy miért raboltam el? - kérdezte a troll.

A nő a férfira nézett, és grimaszolt.

- Értem, hogy miért nem etted meg.
- Egymásra találtatok - mondta a királylány.
- Nem szabad megennem - felelte a troll.
- Miért nem mész ki az erdőbe vadászni? - kérdezte Vylie.
- Vagy szedhetnél gombát, és megehetnéd - mondta a királylány. - Lehet, hogy neked is ekkorára nőne tőle a melled, mint az enyém.
- Nem akarom megenni a barátaimat - mondta a troll.

A polgármester fia felemelte a legnagyobb követ, amit még mozdítani tudott, és a troll háta mögé lopódzott vele, hogy betörje a fejét.

Ahogy a királylány az útját állta, kettészakadt rajta a póló. Széttárta hatalmas bőrszárnyait. A férfi ijedtében ráejtette a követ a lábára, és elájult.

A troll mosolygott a félig denevérnek, félig succubusnak tűnő királylányra.

- Milyen szép vagy.

A királylány sóhajtott.

- Fát vágni tudsz? Követ hordani tudsz, vagy ők is a barátaid? - kérdezte a trolltól.
- Ők is azok, de nem sértődnek meg, ha arrébb viszem őket.

A királylány belerúgott az ájult férfiba.

- Ezt most miért? - kérdezte Vylie.
- Ébresztő! - kiáltott a férfira. - Azt akarom, hogy hallja a beszélgetést - felelte a nőnek.

A férfi magához tért.

- Fát fogsz vágni és követ fogsz hordani az embereknek. Oké? - kérdezte a királylány a trolltól.
- Tényleg? - csodálkozott a troll.
- Cserébe ők aranyat, ételt és italt adnak neked. Annyit, hogy biztosan ne éhezz.
- Hű.
- Érthető? - fordult a királylány a polgárnester fiához.

A királylány fogai kivillantak. A polgármester fia rémülten bólogatott.

- Remek terv - állapította meg Vylie.
- Milyen terv? Még nem fejeztem be - fordult a trollhoz a királylány. - Ha megnősz és megerősödsz, akkor megeheted őket.
- És utána megint nem lesz mit enned - mondta a nő.
- Vicceltem - folytatta a királylány. - Ha megnősz és megerősödsz, beindítasz egy favágó és kőhordó vállalkozást. Felveszel pár markos legényt. Ők fognak dolgozni neked. A fizetséged tíz százalékát oszd szét közöttük. Tudod, mennyi tíz százalék? A felének a felének a fele. És annak a négyötöde.
- Tessék? - kérdezte a troll.
- Adj nekik annyit, hogy pont ne halljanak éhen. A többit edd meg te, és tartsd meg a pénzt. Később befektetheted valami másba. Amint beindul a vállalkozás, többé nem kell dolgoznod. Időnként menj ki a barlangból, és ordíts rájuk, hogy dolgozzanak keményebben. Ne tudják előre, hogy mikor jelensz meg, és ne ordíts velük minden alkalommal. Néha legyél kedves. Csináld össze-vissza, vagy mondjuk az időjárás alapján. Érted?

A troll bólogatott. Vylie nevetett.

- Vigyük haza ezt a valamit - mutatott a nő a férfira.

Elindultak.

Sötét árny takarta el a kijáratot. A másiknál sokkal nagyobb, kövérebb, szőrösebb troll állta útjukat.

- Elengedted az embereket? Mit mondtam neked? Ma sem kapsz enni! - ordított a nagy troll a kisebbikre. Női hangja volt.
- Azt a szót nem kellett volna használni - mondta a kövér trollnak a királylány.
- Hagyd őket, anya. Tőlük majd kapok ételt - kérlelte a troll.

Vylie közelebb lépett az anyatrollhoz.

Bal kezét a válla elé emelte. Mutató- és középső ujját függőlegesen tartotta. A hüvejkujja vízszintesen oldalra mutatott. Gyűrűs- és kisujját félig behajlította.

Ahogy mozdulatlanul állt, eltűnt a ruhája. Testét fekete és arany pikkelyek borították. Szemei fehéren ragyogtak. Homlokán felizzott az Isteni Inkarnáció szimbóluma.

Jobb kezével fehér rúnákat rajzolt a levegőbe.

"Hármas szektor. Hetedik eón."

- A maskarát is az embereken hagytad? Sivította a kövér troll, és feje fölé emelte a bunkóját.

A barlang falán 101 lyuk nyílt. A kövér troll testébe 101 fémdárda fúródott. Úgy festett, mint egy inverz sündisznó. Azonnal szörnyet halt.

A királylány a másik trollhoz fordult.

- Ő volt anyád? Már mindent értek. Kérlek, a barátnőmre ne neheztelj a történtek miatt. Nem viseli el, ha leemberezik. Főleg azután nem, hogy tisztázta magát. Terápiás jelleggel a vacsoraasztalnál fel szoktam hozni ezt a témát. Egyelőre elmaradt az áttörés. Sőt, úgy érzem, távolodunk tőle.

Vylie megunta, hogy szobrot játsszon, és a királylány mellé lépett.

- Mérgező kapcsolat volt - mondta a trollnak.
- Megnyugodhatsz - folytatta a királylány. - A rémálom véget ért. Ettől a pillanattól kezdve nincs mitől tartanod. Anya csak egy van.

Vylie a királylányra pillantott.

- Azt értem, hogy családi dinamikát hol tanultad. Mitől lettél troll-expert?
- Nem kell mindent tudnod.
- Mindent tudok. Nem mindig emlékszem rá.
- Kérdezd meg valamelyik, most épp nem inkarnálódott haverodat.
- Ők nem leskelődnek.
- Mi volt ez a műsor? Azt gondoltad, hogy érteni fogja a jelet?
- Dehogy. Csak imádom játszani az eszem. Szívem szerint folyton így tartanám a kezemet, ha nem feledkeznék el róla.
- Séta közben viccesen nézne ki. A rúnákból is hamar kifogynál.

Vylie egy fekvő nyolcast rajzolt a királylány homlokára.

- Vagy mégsem.

A polgármester fia térdre rogyott.

- Láttam, mire vagy képes. Hiszek benned!
- Én is hiszek magamban.
- Megháromszorozom a jutalmadat, ha megölöd - mutatott a férfi a trollra. - Tudom, hogy menni fog!
- Azt akarod hogy megöljem, miután megbeszéltük, hogy dolgozni fog nektek?
- Igen!

Vylie kinyújtott karjában megjelent a kétkezes kard.

- Erről beszélek - sóhajtott a királylány. - Így könnyű menőzni.

A nő a karddal megcélozta a trollt.

- Biztos vagy benne? - kérdezte a nő.
- Csak csináld már! - ordított a férfi.

Vylie hátrébb lépett. Kihúzta az aranyszínű fegyvert a tokjából. A lapjára fordította, a férfi mellkasa elé tartotta, és döfött. A penge hegye a férfi bőréhez ért.

A nő egykézzel, kinyújtott karral, a benne lévő kétkezes karddal, a ruhájánál fogva felemelte a férfit, és a magasba tartotta. A férfi ruhája lefelé csúszott a fegyveren. A penge hegye a nyakát célozta.

- Ha nem etetitek a trollt, akkor alámerülök az égből, és megölök mindenkit. Azt is, aki nem tudott róla, hogy etetni kell, mert nem figyelmeztetted. A lelketeket is hamuvá porlasztom. Értetted?

Bár a férfi nem tudott megszólalni, látszott rajta, hogy értette.

- Feltéve, hogy tisztességesen szállítja nektek a fát és a követ - nézett a nő a trollra.

A troll bólintott. A nő letette a földre a férfit. A kard eltűnt.

- Te meg - mondta a trollnak - írd le az üzleti tervet, amit a királylány felvázolt. Még azelőtt, hogy elfelejted. Ott egy faág - mutatta.

Amióta a barlangba beléptek, a troll először pislogott.

A nő a királylányhoz fordult.

- Jól van, na. Te vagy a trollszakértő. Tudnak ők...
- Te most engem akarsz szívatni, vagy őt?
- Aha - bólintott Vylie.

Odasétált a trollhoz, hogy átnyújtson számára egy kovácsoltvasból készült, kihangosított mp3-lejátszót. A készüléken egyetlen gomb volt, rajta egy troll-smiley.

- Rögzítetted a beszélgetést? - kérdezte a királylány.
- Utólag. Fejből. Maradhattak elvarratlan szálak.

A trollra nézett.

- Kapcsold be!

A troll tűnődött, és megnyomta a gombot.

A lejátszó a királylány hangján lépésről-lépésre elmagyarázta a trollnak, hogyan foglalkoztasson embereket, akik fát vágni és követ hordani fognak annak fizetségnek a töredékéért, amit ő a fáért és a kövekért az emberektől kap.

A troll elsírta magát. 

- Minden lefekvés előtt hallgasd meg - mondta a királylány. - A leghatékonyabb akkor, amikor thétában vagy. A théta állapotot onnan ismered fel, hogy a csukott szemhéjad alatt mozognak a szemeid, de nem te mozgatod őket. Nyitott szemmel nem fog menni. Ha mégis, hívj fel és taníts meg rá engem is.
- A lényeg, hogy minden nap hallgasd meg, és mielőbb indítsd be az üzletet - mondta Vylie. - Többet nem kell dolgoznod, mindig lesz mit enned, és még tisztelni is fognak - folytatta. - Igaz? - kérdezte polgármester fiától.

A férfi szíve hevesen vert.

- Menjünk - mondta a nő - mielőtt rábeszéled arra is, hogy hordjon rózsaszínt.
- Az én pólómnak úgyis annyi.
- Mi lenne, ha nem takargatnád, hanem felvállalnád, ami vagy?
- Szeretem, amikor beszélsz. Most mégis inkább rá akarok ülni a szádra.

Elindultak hazafelé.

Mentek, mendegéltek.

A királylány megtorpant.

- Vylie!
- Igen?
- Segíts!
- Mi történt?
- Elakadtam - sóhajtott a királylány.
- Miben akadtál el?
- A troll-szakértelemben.

A nő szembefordult a királylánnyal.

- Mondd.
- Ha a troll agyhullámairól beszélünk, és hétköznapi, éber tudatállapotból indulunk ki, akkor hogyan mondjuk helyesen? A "troll lement thétába", vagy "a troll felküzdötte magát thétáig"?

Vylie a királylányhoz lépett, ledugta a nyelvét a torkába, és hosszan csókolta.

- Fogalmam sincs - mondta, és polgármester fiára nézett.

- Hallottad a királylány kérdését?
- I...igen.
- Emlékszel rá?
- I...igen.
- Helyes. Most visszamész a barlangba a trollhoz, és megkérdezed tőle.

dreams come true :: 2020. december 23., szerda, 19:11:44 :: 2 komment
vylie princess

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király.

A király a trónon ült, dupla szakállát csavargatta, és azon morfondírozott, hogy az uralkodása mekkora sikertörténet. Való igaz, amióta trónra került, országa egyre nagyobb és nagyobb területet foglalt el, és sorra húzták fel a kincstárakat.

Annyira büszke volt magára, hogy törvénybe foglaltatta, hogy kiválasztott. Az országban az összes óvodát, iskolát és templomot róla nevezték el.

A negyvenkilencedik születésnapján az asztalnál ült, és bámulta a minisztereket és az előkelőségeket, akik szótlanul és fejet hajtva álltak előtte.

"Micsoda lakoma!"- gondolta, és az asztalra nézett.

Mozdulatlanná dermesztette a látvány.

Az asztalon nem tányér volt, hanem üst. Zöld folyadék kavargott benne, amelyből fény derengett. Az edény oldalán egy V betűt látott és egy szívet, mellette a terítőn egy szál árvalányhajat.

A király úgy meglepődött, hogy a fejéről lebillent a korona. Az üstbe hullott, hova máshova. A zöld folyadék felpezsgett, és hipp-hopp eltüntette a színarany ékszert.

A felszínen a buborékok L betűt formáztak, aztán szétpukkadtak.

Két szitakötő szállt át a király vállai fölött, az üst fölé repültek, beleejtettek két platinagyűrűt, és elrepültek. A két gyűrű az edény aljára süllyedt, halkan koppant - aztán nem történt velük semmi. A zöld folyadék nem ártott nekik.

A király meredt maga elé, és próbált megszólalni. Egy hang nem jött ki a torkán. Zihálva és csatakos szakállal az ágyban tért magához.

Még félálomban szédelegve felöltözött, összehívta az őrséget, és kirángattatta az ágyból az udvari ötvösmestert.

- Azonnal átalakítod a koronámat platinára, különben a fejedet vétetem!
- Királyom, máris munkához látok. Megkérdezhetem, hogy honnan jött az ötlet?
- Miért akarod tudni?!
- Ha nem új koronát kell készítsek, hanem ezt fogom átalakítani, akkor ötvöznöm kell a fémeket. Tökéletes munkát akkor tudok végezni, ha értem a feladatot.

A király, továbbra is az álom hatása alatt, annyira féltette a birodalmát, hogy jobbnak látta átbeszélni a látottakat a mesteremberrel. Fejvesztés terhe mellett megeskette, hogy az álomról soha senkinek egyetlen szót nem beszél.

- A legjobb tudásom szerint elvégzem, amivel megbíztál. Még ma elkészülök vele. Viszont a zöld folyadék valamiféle sav lehet.
- Ez mit jelent?
- Ami a huszonnégy karátos aranyat oldja, az oldja a platinát is. Ha a folyadék esetleg nem sav volt, hanem méreg, attól a platina korona nem védi meg Méltóságodat. De szerintem sav lehetett.
- Honnan tudsz te ilyeneket?
- A lányom kémia tagozatra jár.
- És akkor?
- Szoktam vele beszélgetni.

Felébresztették az ötvösmester lányát is. A lány fejvesztés terhe mellett megesküdött, hogy egyedül a királyvízről tanulta, hogy az szétmarja a koronát, viszont ez a sav a platinát és az arany-platina ötvözetet is vizes oldatba viszi.

A "vizes oldat" kifejezés kirángatta a királyt a félálom maradékából, és ráébresztette, hogy az első észszerű lépés lenne összehívni az udvari álomfejtőket.

Az udvari álomfejtőknek ötlete sem volt a zöld folyadék mibenlétéről. Azt sem tudták, hogy az árvalányhaj vagy az L betű mit jelenthet. Amelyikük nem próbált vakon találgatni, megúszta tömlöccel.

Nem maradt más, fel kellett tárcsázni a királyi tévécsatornát. A nemzeti tévében esténként a Misztikus Álomfejtő élő adásban, emeltdíjas számon fogadta a hívásokat.

A Misztikus Álomfejtőt a király elé rángatták.

- Meg kell fejtened az álmomat! - förmedt rá a király.
- A telefonszámom 011...
- Vegyétek a fejét!
- Jól van na, már viccelni sem lehet?
- Nem!
- Azt hittem, még adásban vagyok. Mit álmodtál, Fenség?

A király őt is megeskette, és elmondta neki az álmot.

- Na?! - kérdezte a király.
- Hogy a zöld folyadék mi lehet, az nem tudom. Nem is érdekes, én holisztikus módszerrel dolgozom.
- Mivel?
- Az álmod azt jelenti, hogy ha még az ötvenedik születésnapod előtt nem adod férjhez a lányodat, elvész a birodalmad.
- Ezt honnan veszed? A hollókrisztus mondta?
- Az árvalányhaj, a korona sanyarú sorsa és a két gyűrű együttes jelentése egyértelmű. Az L betűre tippelek. Ma voltál 49, ugye? Isten értessen, Fenség. Az L ötven lehet, római számmal írva. Persze, lehetne ló is, de ha holisztikusan nézem...
- Mi a bánatot jelent a két szitakötő és a V betű?
- Fogalmam sincs. A szitakötő jelentheti azt, hogy alaposan szűrd meg a férjnekvalót. A V talán arra utal, hogy öt napon át tartó menyegzőt kell rendezz. Ezekben bizonytalan vagyok. Az, hogy vagy a lányod házasodik, vagy a birodalmad veszik oda, tankönyvi példa lehetne. Erre tényleg nem jött rá senki az udvarban? Emelni fogok a percdíjamon.

A király visszafeküdt az ágyba. Nem jött álom a szemére. Töprengett, kihez adja a lányát.

"Végülis, bárki megfelel" - gondolta.

Az udvari konyhán találtak egy félkegyelmű felszolgálót, aki beszélni is alig tudott.

"Nem oszt, nem szoroz, arra a pár napra. Arról nem mondott semmit az álom, hogy a vőlegénynek életben kell maradnia."

Kitűzték az esküvő időpontját. A királylány nem reagált, amikor az egyik udvaronc közölte vele a hírt. Az apjával évek óta nem állt szóba.

Közeledett a ceremónia. A király napról-napra nyugodtabb lett.

Aztán beütött a pandémia.

Le kellett zárni az országot.

Az esküvő előtt két nappal az udvari bíboros úgy lebetegedett, hogy sem járni, sem beszélni nem tudott. Futárt szalajtottak másik papért, aki megfelelő képesítéssel rendelkezett udvari menyegzőhöz.

A kapkodás közben senki nem vette észre, hogy a királylány rendelt magának az Internetről egy fekete selyem szájmaszkot. Az egyik udvaronc kiürítette a palota melletti postaládát, és átnyújtotta a királylánynak a küldeményt. A szórólapokat megtartotta magának.

A királylány kibontotta és a szájára vette a maszkot.

- Azonnal vegye valaki le róla! - toporzékolt a király.

Az udvaroncok elindultak a lány szobája felé.

Az udvari bolond volt az egyetlen, aki szólni mert királyhoz.

- Miért kell leszedni róla? Mindenki más maszkot hord.
- Azért kell, te idióta, mert az esküvő érvénytelen lesz, ha a vőlegény nem csókolja szájon a menyasszonyt - válaszolt a király.
- Amikor legközelebb találkozom a királlyal, a kedvedért megkérem rá, hogy írja át ezt a törvényt. Tudod, beszélőviszonyban vagyunk, még ha félek is tőle.
- Rajtam kívül te vagy az egyetlen az udvarban, akinek agya van.

Az udvari bolond erre már nem tudott válaszolni. Lemerült benne az elem.

A király összehívta a minisztereket, akik átírták a törvényt, és az utcai hangszórókon azon nyomban kihirdették.

Az udvaroncok közül, akiket a király előzőleg arra utasított, hogy szedjék le a lánya arcáról a maszkot, senki nem tért vissza. Valaki belülről zárta kulcsra a szoba ajtaját. A király tudta, hogy ez mit jelent.

- Feszítsétek fel az ajtót!

Miközben a lakatost keresték, sípolt egyet a király telefonja. Emeltdíjas számról érkezett üzenet. "Fenség, azonnal hívj fel!"

A hívás kicsöngött. Valaki felvette a másik oldalon.

- Öt másodperced van, hogy meggyőzz, hagyjalak életben.
- Öt másodperc elég. Minden megkezdett félóra egésznek számít - mondta a Misztikus Álomfejtő.
- Véged van!
- Ó, te vagy az, Fenség? Mostanában annyian hívnak fenyegetőzve, hogy inkább arra kaptam volna fel a fejemet, ha kedvesen szólsz hozzám. A számodat sem láttam, épp vezetek, azt is csukott szemmel.
- Miért kerestél?
- Hogy megóvjam a birodalmadat.
- Mitől?
- A szörnyűséges hibától, amelyet elkövetni készülsz.
- Vagyis?
- Miért hirdetted ki, hogy az esküvő csók nélkül is érvényes?
- Mi közöd hozzá?
- A munkám során semmi. Ez most szabadidős tevékenység.
- A lányom felvett egy maszkot, és nehezebb leimádkozni vagy leszedni róla, mint átírni a törvényt.
- Valami ilyesmire gondoltam.
- És akkor mi van? Ehhez nem kell sok ész.
- Visszamenőleges hatállyal nem hozhatsz törvényt.
- Milyen visszamenőleges hatályról zagyválsz nekem? Még nem tartottuk meg az esküvőt!
- Segíts ki, kérlek. Ez miért releváns?
- Tényleg lógni akarsz? Hogyan lenne visszamenőleges hatály még az esküvő előtt?
- Ja, hogy erre gondoltál? Ez a lehetőség elkerülte a figyelmemet.
- Nyögd már ki!
- Nem az esküvőhöz képest visszamenőleges, hanem az álmodhoz képest.
- Mi van?
- Újradefiniálod a házasság intézményét, azután, hogy az álmot láttad.
- Na és? Az első, amit a trónrakerülés után eltöröltem, a visszamenőleges törvényhozás tilalma volt.
- Ezt értem. Hogy miért említetted, nem tudom, hiszen az álmodra nem az országod törvényei vonatkoznak.
- Miért nem?
- Mert akkor már betiltottad volna őket.
- Kinek a törvényei vonatkoznak az álmokra?
- Az Univerzumé.
- Az Univerzum küldte rám az álmot?
- Szerinted az országod küldte?
- Az Univerzum?
- Nem tudom, ki küldte. A törvényt ismerem.
- Miért vannak ilyen törvények?
- Azért, mert különben semmi értelme nem volna uralkodók számára álmot küldeni. Felkelnél, átneveznéd a kézfogást házasságra, és szevasz.
- Nem ismered a lányomat. Előbb játszaná el Mozart Varázsfuvoláját csellón, fejjel lefelé lógva egy vágtató teknősbékáról, mint hogy kezet fogjon bárkivel.
- Akkor átnevezhetnéd házassággá a mélységes megvetést. Ha ez így működne, nem lehetne értelmesen kommunikálni veled, legalábbis az álmok nyelvén nem.
- Mit tegyek?
- Mégis?
- Le kell szedni róla a maszkot!
- Látod, Fenség, ez uralkodóhoz méltó gondolat.
- Többet ne halljak rólad!
- Azt ugye nem kell említenem, hogy a korábbi törvények értelmében a lányod nem házasodhat a rangja alatt? Ezt csak azért hozom szóba, nehogy valami jöttmenthez hozzáadd, elégedetten hátradőlj, aztán az ötvenedik születésnapodon huss, mindennek vége legyen.
- A rohadt életbe!

A király meghirdetett egy pályázatot. Azt ígérte, azé lesz a lánya és a birodalmának a tizenkét százaléka, aki leveszi a lányáról a szájmaszkot.

Az ajánlat első fele többismeretlenes egyenlet volt. Aki találkozott már a királylánnyal, nem mert beszélni róla, ezért szinte senki nem tudta, a lány hogyan néz ki.

Ami a pályázat másik felét illeti, a király addigra az összes környező országot elfoglalta, az őket környező országokat szintén. A birodalma tizenkét százaléka elképesztő ajánlat volt.

Jöttek is a hercegek azokról a távoli földekről, ahová a király hadserege még ért el.

Miután beléptek a palotába és kezet mostak, a királylány felfeszített ajtajú szobájához vitték őket. Tessék, lehet próbálkozni.

Az első herceg a királylány felé ugrott. Nyúlt, hogy levegye az arcáról a maszkot. A királylány ágyékon rúgta.

- Úgy akartál hozzám érni, hogy arra én nem adtam engedélyt? - kérdezte.

Nem várta meg a választ. Sörétes mordállyal hasbalőtte a herceget. A következő öt jelentkező hasonlóan végezte.

A hetedik herceg testén koppantak a golyók, és lehullottak a földre. A második lövés a lábát érte. Újabb koppanás. Újabb golyók érkeztek a földre.

A herceg vigyorgott, és megvillantotta a ruhája alatti páncélt.

- Fejre nem lövök, mert már így is elég szörnyűséges a látványod - mondta a királylány.

Megnyomott egy gombot. A páncélozott herceg alatt megnyílt a padló. A herceg lezuhant a krokodilok közé.

- Ha magadtól nem tudnál kibontakozni, ők majd segítenek.

A soronkövetkező herceg elképedt.

- Miért van ilyen gomb a királylány szobájában?!
- Miért van ilyen királylány ebben a kurva mesében?! - kérdezte a mögötte álló, és mindketten futásnak eredtek.

Teltek-múltak a napok.

A századik herceg új ötlettel állt elő. Bement a szobába, lehúzta a maszkot az arcáról, és illedelmesen kérdezett.

- Királylány, volna kedved levenni a maszkot, ha megkérlek rá?
- Ha ilyen szépen kéred, örömmel. Nem is értem, ez a többieknek hogy nem jutott eszébe.

A herceg mosolygott. A királylány levette a maszkját, és ráköhögött a hercegre.

- Mi történt velem?! Nem érzem a szagokat!
- Tünetmentes hordozó vagyok. Nem szóltak róla? Bocs.

Két udvaronc berohant, és egy kínai gyártmányú lélegeztetőgép 230 voltos hálózati csatlakozóját ledugták a herceg torkán. Az azonnali és szakszerű orvosi beavatkozás nem segített. A legjobb szándék ellenére nem sikerült megmenteni a herceg életét. 

A következő két hét csendesen telt.

Majd megjelent egy herceg, aki elismételte a korábbi mutatványt. Levette a maszkját, és megkérte a királylányt, hogy vegye le az övét. A királylány levette, és önhibáján kívül ráköhögött.

A herceg diadalittasan állt. A királylány csodálkozva nézte, ahogy a herceg a mellényzsebéből előhúz egy oltási bizonyítványt és egy antitest-teszteredményt.

- Mindkét vakcinát megkaptam! Több bennem az antitest, mint az idegsejt!
- Látod, most bajban vagyok - mondta a királylány. - Lelőni nem tudlak, mert nem akartál fogdosni, és mert normális hangon szóltál hozzám. Vannak elveim. Ugyanezért a krokodilok közé sem dobhatlak.

Már az esküvői harsonák zúgtak a herceg fülében. Lelki szemei előtt hófehér és rózsaszín virágszirmok hullottak. Bele se tudott gondolni, mesés vagyonával mihez kezdjen.

- Megyünk már? Házasodós kedvemben vagyok. Utána dughatunk is.
- Máris, egy pillanat... - válaszolt a herceg.

A beoltott herceg előrehajolt, és az arca elé tette a kezét. Lélegzetét visszatartotta, ameddig bírta, aztán keservesen elköhögte magát.

- Ez lehetetlen.... köh-köh.
- Nahát! Ilyen hamar mutálódott bennem a vírus? Erre nem számítottam. Azért még megdugsz?

A herceg válasz helyett kimúlt.

Több jelentkező nem akadt.

A király rémülten küldte szét a hajóit, hogy a többi kontinensről importáljanak hercegeket, olyan országokból, ahol a lányáról még nem hallottak.

Várt, várt, és reszketett.

Az egyik nap egy luxusescort kinézetű nő sétált a várba. Tetőtől talpig csillogó fekete bőrruhába öltözött. Mezítláb járt. Az egyetlen, ami tisztességesen nézett ki rajta, a hátul copfba fogott haja volt.

Az őrök körbevették, és a király elé vezették.

- Azért jöttem, hogy levegyem a lányodról a maszkot.
- Megbolondultál? - kérdezte a király.
- Miért?
- Rangján aluli vagy, ráadásul nő, ráadásul úgy öltözöl, mint egy kurva.

A király az őrökhöz fordult.

 - Vigyétek, és tegyetek vele, amit akartok.

Az őrök vigyorogva indultak a nő felé.

- Azt hittem, meg akarod őrizni a királyságodat.
- Miről beszélsz?! - kérdezte a király.
- Happy birthday to you... - énekelte a nő.

A király égtelen dühbe gurult. Eddig mindenkit, akinek beszélt az álmáról, fejvesztés terhe mellett megesketett, hogy nem szól róla senkinek. "Kivégeztetem mindet, hiszen köztük kell lennie a dalosmadárnak!" - gondolta.

- Honnan tudsz te erről? És különben is, a törvény tiltja az egyneműek házasságát.
- Hála az égnek, én kétnemű vagyok.

Az egyik udvaronc a királyhoz lépett, és a füléhez hajolt.

- Azt suttogják - szólt a király -, hogy férfinak születtél.
- Miért kell erről suttogni? Nő is és férfi is vagyok. Hozzámadhatod a lányt.
- Néztél már tükörbe?
- Happy birthday to you...
- Hagyd ezt abba! Ha eltekintünk a többi borzalomtól, akkor is rangon aluli vagy.
- És? Adhatsz nekem hercegnői rangot.
- Ha! Mégsem vagy olyan nagy szám, mint amekkorának játszod magad.
- Az mekkora? És miért nem?
- Még ilyen alapvető dolgot se tudsz? Hallottál már arról, hogy visszamenőleges törvénykezés tilalma?
- Az nem visszamenőleges törvénykezés, ha hercegnői rangot adsz valakinek. A visszamenőleges törvénykezés az, amikor visszamenőleg átírod a törvényeket. Nem volt a várban egy jogász sem, aki ezt értette és el tudta magyarázni neked?

A király szeme felcsillant.

- Őrök, vigyétek! - kiáltotta.
- Most miért? - kérdezte a nő.
- Elárultad a megoldást. Bárkit hercegi rangra emelhetek. Nincs szükségem rád.
- Gondolod, hogy valamelyik komornyiknak vagy péknek sikerül az, ami egyik hercegnek sem jött össze?
- Valakinek menni fog.
- Mi van akkor, ha én vagyok az a valaki?
- Hozzád biztos nem adom.
- Miért?
- Ez királyi palota, nem kupleráj.
- Szóval nem adnád hozzám?
- Soha!
- Megnyugodtam. Eszemben sincs megházasodni.
- Tessék?
- Az esküvő gondolatától is kiráz a hideg.
- Miféle hozományvadász vagy te, ha még az esküvőt se bírod ki?
- Jó, hogy említed. A birodalmad tizenkét vagy akárhány százaléka végképp nem érdekel.
- Akkor minek vagy itt?
- Szeretem a kihívásokat.
- Korbácsolást szeretnél?
- Arra gondoltam, hogy leveszem róla a maszkot poénból. Nem érdekel sem a házasság, sem a birodalom.
- Egy szavadat sem hiszem el.

A nő elővett egy papírt.

- Ez egy aláírt nyilatkozat arról, hogy ha leveszem a királylányról a maszkot, semmire nem tartok igényt.
- Miért tennéd?
- Mondtam. Kihívás.
- Én miért mennék bele?
- Ha nem járok sikerrel, téged szórakoztat a végeredmény. Ha sikerrel járok, megoldom a problémádat.
- Hogyan oldanád meg? Tegyük fel, hogy leveszed róla. Ez már sokaknak sikerült. Aztán visszateszi. Vagy felvesz egy másikat.
- Szavamat adom, nem fog. Ha mégis, vállalom a következményeket. Hallottál már arról, hogy ha nem találod ott, ahol lennie kell, akkor keresd ott, ahol nem szabad lennie?

A király úgy döntött, hogy a nő próbálkozását élőben követi. A szoba ajtajával szemben ült, tetőtől talpig páncélban. Bal kezében színházi távcsövet tartott, hogy mindent lásson. A fején fejhallgató volt. A jobb kezében egy parabolaantennába épített mikrofont tartott, amellyel a tudósai békeidőben madárhangokat rögzítettek. Mindent hallani akart.

A nő, már ha nevezhetjük őt így, besétált a királylányhoz.

- Nahát, hogy jutottál idáig ebben a ruhában? - kérdezte a királylány.
- Beszéltem apáddal.
- Ez elég lehangoló válasz. Így akarod leimádkozni a maszkomat?
- Az a lehangoló, hogy felmerül, az apád dönti el, kihez mész hozzá. Hogyan képzeli, hogy egyáltalán beleszólhat?
- Látod, erre magamtól nem gondoltam! - vágta rá a királylány. Az ujjával a palota melletti hullahegyre mutatott.
- Miért vagy itt?
- Az őrök elállják az utamat. Ez önmagában nem elég indok arra, hogy lelőjem őket. Vagyis de, csak nem szeretnék tűsarkúban futni. Dolgozni végképp nem akarok. Hová mennék?
- Mi lesz, ha elveszik a mordályodat?
- Azt nem lehet. Tiltja az Alkotmány.

A nő közelebb lépett a királylányhoz, és suttogott.

- És ha eszébe jut átírni az Alkotmányt?
- Kizárt. Az elmúlt években lekötötték a gondolatait az újabb és újabb adónemek. Az utóbbi időben rácsavarodott erre a maszk-problémára. 
- Nem hiszem el, hogy nem szólt neki senki. Folyton törvényeket módosít.
- Egész értelmes vagy. Figyelj. Apám retteg a merénylettől. Minden hónapban próbálkoznak páran.
- Érthetetlen, miért.
- A múltkor jött egy szamuráj. Vagy ninja. Valamelyik a kettő közül. Azzal nem bírtak. Megvártam, amíg végez az összes őrrel, aztán lepuffantottam. Szaladni akartam, csak ugye a magassarkú. Ő volt a második, aki mindenkit kinyírt. Vagy harmadik. Már nem emlékszem. Az utolsó dolog, amit apám tenne, hogy elveszi a fegyveremet, és ezekre az idiótákra bízza, hogy megvédjék az életét.
- Miért lőtted le a merénylőt?
- Ha apám elpatkolna, én lennék a királynő.
- Értelek.
- Kötve hiszem.
- "Kötve". Jó, hogy eszembe juttattad.

A nő csillogó haja a vállára omlott, amikor kivette a copfjából a karikát, és hanyag mozdulattal a háta mögé dobta.

Ahogy a karika szállt a levegőben, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. Több méter hosszú volt, amikor az ajtóban álló őröket eltalálta, a testükre tekeredett, és gúzsba kötötte őket. Folytatta a növekedést. A szabaddá váló részei pókhálóként tapadtak az ajtó körüli falra, és szilárdan tartották az ajtóban a három őrt. 

- Wow! - szólt a királylány. - Kezdhetted volna ezzel.
- De hát ezzel kezdtem.

A nő elővett egy üvegcsét, benne barna folyadékkal.

- Ez mi?
- Valami, ami jobb, mint itt ülni. Ha van kedved, idd meg.
- Méreg? Altató?
- Szerinted azért vagyunk itt, te és én?
- Így akarod levenni a maszkomat?
- Dehogy akarom levenni. Hol szerezted? Jól áll. Elég, ha félrehúzod. Megmutatom.

Odalépett a királylányhoz, és félrehúzta az arcán a maszkot. Közel hajolt hozzá. Lassan mozgott, egyre lassabban, aztán pár centiméterrel királylány ajkai előtt megállt.

Együtt lélegeztek. Érezték egymás illatát.

A nő hátralépett.

- Nem félsz? - kérdezte a királylány.
- És te?

Az ajtó mellett valaki csákánnyal kezdte bontani a falat.

- Te is iszol belőle?
- Kettőt hoztam. Válassz.

Elővett egy másik üveget, és mindkettőt a királylány elé tartotta. A királylány tűnődött. A két üveg egyformán nézett ki.

- Mindegy, melyiket iszod meg.
- Ugyanaz van bennük?
- Semmi nincs bennük. Placebo-effektus. Az elméd elképzeli azt, amit szeretne.

Odakintről már légkalapáccsal bontották a falat.

- Akárhová megyek ezen a bolygón, a légkalapács mindenhová elkísér - sóhajtott a nő.
- Nem bírják a csöndet.
- Mert odabent kong.
- Milyen finom ujjaid vannak - mondta a királylány, és az orrához emelte a nő kezét. Játszott az ujjaival. - Mit fogsz tenni, ha áttörik a falat? Lelőjem őket?
- Úgy hallottam, elveid vannak.
- Nem akarom, hogy téged bántsanak. És akármi legyen ebben az üvegben, úgy érzem, hogy nyugodt körülmények között akarom meginni.

A nő mély levegőt vett, és fújt egy szappanbuborékot. A buborék egyre nőtt, körbevette őket, és betöltötte a szobát. Egy hang nem jött át rajta odakintről.

- Gyönyörű - mondta a királylány. - Egy dolgot nem értek. Hogyan keveredtünk a buborékon belülre? Azt láttam, hogy a száddal kezdted fújni. Most itt ülünk benne. Nem emlékszem, hogy átmentünk a falán. Ez hogyan lehetséges?
- Látod, ezt én sem tudom. Tényleg nem. Ha nem figyelsz oda ilyenekre, sokkal könnyebben megy. A lényegre fókuszálj. Mi idebent vagyunk. A többiek odakint vannak. Bele fogsz jönni.

A királylány mosolygott. Mindketten megitták az üvegcsékben lévő italt.

- Most mi fog történni?
- Semmi. Mondtam, hogy placebo. Érezni akartam, hogy bízol bennem.
- Akkor miért érzek nyomást a homlokomon? Ez nem jó.
- Az első öt-tíz percet én sem szeretem. Ülj le. Látsz valamit a levegőben?
- Levegőt.
- Lélegezz mélyen.
- Ez már a jó rész, vagy arról lemaradtam?
- Hogy van a homlokod?
- Nem jól. Vagyis nem fáj, inkább fura. Ha nem jön a jó érzés, szerintem le foglak lőni.
- Látsz már valamit a levegőben?
- A vonalakon kívül?
- Hogyan néznek ki?
- Átlátszóak. Alig látom őket. Színesek.
- Nézz körbe.

A királylány a feje felett megpillantott egy áttetsző tárgyat. Két-három méter széles volt, olyan formájú, mint egy csavarkulcs, amelyet valami egész másra használnak.

Nem is tárgy volt. Egymás mellett futó, halvány, színes vonalakból állt. Föl-alá mozgott. A levegőben lévő többi vonal követte a mozgását. Úgy tűnt, mintha a szoba lélegezne.

Az ismeretlen "tárgy" egyre közelebb került a királylányhoz. Vibrálva ereszkedett. Párhuzamos, piros vonalak indultak belőle, és mire a királylány észbe kapott, elérték a testét. Nem hatoltak belé. A bőre fölött futottak egymás mellett, a nyakától a derekáig. Ott eltűntek. Nem tudni, hova, mert alig látta őket. Beleolvadtak a levegőbe.

A királylány felemelte a karját. A kezén megjelent egy fonál, vagy inkább lasszó. Össze-vissza tekergőzött rajta, vastagabb volt az előző vonalaknál, és lila köd szivárgott belőle. A köd körbevette a királylány kezét.

- Ez a varázserőm? Te látod ezt?
- Én mindent látok.

A királylány karján világoszöld színben fluoreszkáló szimbólumok jelentek meg. Semmire sem hasonlítottak, amit ismert. Mintha folyamatosan változtak volna.

Vagy mégsem?

- Furán érzem magam.
- Feküdj az ágyba, és csukd be a szemed. Vigyázok rád.

Maga sem tudta, miért, szót fogadott.

Színes foltokat látott, amelyek eltűntek. A helyükön sötétség maradt. Ez megnyugtatta. Érezte, hogy kezd visszatérni a megszokott állapotba.

Ennyi most elég is volt. Szépek voltak a vonalak. A szappanbuborék még szebb volt, és ahhoz nem kellett meginnia semmit.

Ez tényleg megtörtént, vagy álmodta? Az egyik pillanatban már a szokott módon érezte magát. A következő pillanatban riadt halakként úsztak előle a gondolatai.

"Mindjárt vége".

A nő megsimította a vállát, hogy jelezze, ott ül mellette. Aztán elengedte.

"Ezek szerint mégsem álmodtam".

Arra gondolt, hogy kinyitja a szemét. Inkább csukva tartotta. Rég érezte magát ilyen nyugodtnak.

- A vége már tetszik - mondta.

A sötétségben megjelent két kötél, vagy talán lián a Tarzan mozikból. Homályosak voltak, alig kivehető, sárgás színűek. Talán csak képzelte őket.

A kötelek egymás mellett lengedeztek. Úgy tűnt, időnként összeérnek. Végül megálltak egymás mellett.

A sötétségből hatalmas villanással izzó aranygömb jelent meg. Olyan volt, mintha a napba bámult volna, csak a gömb a napnál nagyobb volt. Próbálta becsukni a szemét újra és újra.

"Ja, hogy már csukva van".

Vonat repült a levegőben. Rajzfimre hasonlított, és színes volt, akár egy gyerekjáték. A mozdony vezetőfülkéjében egy saláta ült.

Az első kocsiban egy barna állat játszott elektromos gitáron. Mellette ült egy répa. A következő kocsiban egy hóember volt, és egy arccal rendelkező sütemény, aki mosolygott rá. A többieket nem sikerült beazonosítani. Mindegyikük rajzfilmszerű állat, növény vagy tárgy lehetett. Vidám szerelvény volt. Átsuhantak a Grand Canyonon. Irányjelző táblákat látott össze-vissza meredő nyilakkal, amelyeken ismeretlen nyelvű feliratok voltak.

"Gyerekkori emlékek? Biztos azt hozta elő. Voltak nekem ilyen játékaim?"

Egy lótuszvirág mellett becsapódtak a tóba. A víz alatt úsztak. Integettek a gömbhalaknak és a rákoknak.

A tóból a világűrbe repültek. Az előbb még mosolygó lények jéggé dermedtek. Mindent jég borított. A vonat megfagyott.

A királylány megdöbbent. Nézte, hogy mi történt a vidám vonattal, és azt vette észre, hogy nem is jeget lát, hanem műanyagot. Az egész vonat fehér, élettelen műanyagból készült.

Vajon mindig is az volt?

Az égre nézett, vagyis a plafonra, ahol ugyanezt a fehér műanyagot látta. A plafon négyzet alakú rekeszekből állt, a rekeszeken lyukakkal. Tökéletes mértani szabályosság materializálódott a királylány előtt. A négyzet alakú rekeszekben a lyukakon kívül ugyanolyan rekeszek voltak, csak kisebbek, bennük ugyanolyan lyukakkal és rekeszekkel, és így tovább.

Bámulta a fehér a plasztikfraktált, és fogalma sem volt róla, hol van. A gondolatai szavakká, a szavak szimbólumokká hullottak, elmosódtak, elhalványodtak, és szertefoszlottak.

"Ki vagyok én?"

"Vagyok egyáltalán valaki?"

Felülről kinyílt a műanyagdoboz. Kicsomagolták a királylányt. Egy lila polip, egy fehér tintahal, egy rózsaszín medúza ölelték körbe, és még egy sárga lény, amelyet nem ismert fel.

Magukkal vitték. Kék folyadékban, szögletesen kanyargó csövekben úsztak. A királylány nagyobb biztonságban érezte magát, mint valaha.

Minden a helyére került.

Kiértek a csövekből, és az óceán mélyéről úsztak feljebb és feljebb. A medúza úszás közben a tengelye körül pörgött, és úgy festett, mint egy rakéta. Együtt perdültek és táncoltak a vízben.

Amint felértek egy szigetre, az utazótársai eltűntek.

A sziget túlszaturált világoszöld volt, tele fura lénnyel. Egyikről sem tudta eldönteni, hogy állat, növény, vagy jégkrém. Túl sok volt a szín és a forma ahhoz, hogy bármit felfogjon abból, hová keveredett.

A sziget közepén apró, fekete lyukat pillantott meg.

"Ez az előbb még nem volt ott. Vagy ott volt? Mi lehet az? Barlang?"

A fekete nyílást fürkészte. Tűnődött, hová vezet, mi lehet mögötte, és ő hogyan jut el odáig.

A fekete folt egy pillanat alatt hatalmasra fúvódott, mintha egy luftballon kipukkadását valaki időben visszafelé lejátszotta volna. Csak éppen ez nem luftballon volt, hanem egy óriási, fekete polip, tucatnyi csáppal, rémisztő szemekkel és tátott szájjal. A csápjaiból zöld cseppek hullottak a vízbe, foltokká alakultak, és növekedtek.

Már csak csak feketét látott és zöldet.

"Hát akkor ez ennyi volt."

A karok körbefogták a királylányt, és a polip szájához húzták. Elnyelte őt a sötétség.

"Viszlát."

Egy sziklánál tért magához. A szikla peremén és körülötte intergalaktikus látogatók álltak. Sötét színűek voltak és ijesztőek. Nem volt sem karjuk, sem lábuk, sem arcuk. Többnyire szemük sem volt.

"Ezek nem másik galaxisból érkeztek, hanem másik dimenzióból."

A lények mozdulatlanok maradtak. A látvány és az érzés egyszerre volt digitális és organikus.

Sipolást, sistergést, és egyre erősödő fehér zajt hallott. Utána csend lett, kivéve a távoli, halk, mély morajlást.

A lények megformálták a zajt. Nem beszéltek hozzá, nem telepatikusan üzentek neki, hanem gépi zörejt szőttek szavakká. A hang betöltötte a létezést.

- We created you.

Elképesztő sebességgel száguldott felfelé egy alagútban. Elméjében fehér, sárga és arany színű fény villogott. Az alagút textúrával rendelkezett, és talán gép volt. Túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy lássa. Próbált kapaszkodni. A tudata egyik szikrája tisztában volt azzal, hogy ő az ágyon fekszik a szobájában, behunyt szemmel, és képtelen megmozdulni. Azt is tudta, hogy közben ott volt a függőleges alagútban.

A tetejére érve megállt. Egy angyal és egy fej ereszkedtek le hozzá. Lassan és gyengéden húzták felfelé.

"Mit keres egy angyal az űrlények fölött? Miért nem az angyal mondta, hogy ők teremtettek? Miért az űrlények közölték ezt?"

Felértek egy magasságba, ahol érezni kezdte a teste, a tudata, vagy a lelke súlyát. Annak a valaminek súlyát, ami ott volt belőle abban a dimenzióban. Az angyal és a másik entitás tovább húzták felfelé. Egyre lassabban és nehezebben haladtak. Ösztönösen tudta, hogyan kell levitálni. Mindent beleadott, hogy segítsen nekik, hogy olyan magasra jussanak fel, amennyire lehetséges. Egy ponton tovább nem ment. Az angyal letette őt egy sziklára, és egy szó nélkül elindult egy ajtó felé. Belépett az ajtón, és becsukta maga mögött.

A királylány hiába próbált megszólalni. Az ágyon fekvő teste nem engedelmeskedett.

"Azért cipeltetek ilyen magasra, hogy itt letegyetek és magamra hagyjatok? Mi van amögött az ajtó mögött? Túl sok fény? Túl sok titok?"

Talált egy rést az ajtó mellett. Próbált belesni rajta. Egy láthatatlan erő levetette a szikláról. Zuhant és zuhant.

"Ennek sok értelme volt. Felvisznek oda, magamra hagynak, aztán lelöknek a szakadékba. Ha most belegondolok, a sötét űrlények és a fekete polip egész barátságosan viselkedtek."

"Bírnám, ha onnan föntről egyenesen a pokolba zuhannék."

"Nahát, nem ilyennek képzeltem. Ez olyan, mint egy ruhabolt zárás után. Próbababák helyett szexdémonok bámulnak rám. Vagyis nem tudom. Még sosem láttam szexdémont. Ha úgy festenék, mint ezek, nem sértődnék meg, ha szexdémonnak néznének."

"Látják egyáltalán, hogy itt vagyok?"

"Akarom én azt, hogy lássanak?"

"Ez rémes. El nem tudom képzelni, mennyit zuhantam, és még ez a sötét, démonokkal teli hely is fölöttünk van. Persze, hogy fölöttünk van. A démonok halhatatlanok, és ezt tudják is magukról."

"Tehát a Föld a pokol. Remek. Ma is tanultam valamit."

Egy másik birodalomban találta magát, ahol az anyag egyetlen élőlényként tekergett, formálódott, kavargott. Minden pillanatban lények születtek és tűntek el a szeme láttára. Nem tudta kivenni, hol ér véget az egyik, hol kezdődik a másik, hogyan keletkeznek és hogyan tűnnek el. Mintha gyorsított felvételen nézte volna többmillió lény teremtését és a forrásba való olvadását.

Kinyitotta a szemét.

- Hogy tetszett? - kérdezte a nő.
- Csak akkor beszélek, amikor tudok valami értelmeset mondani.
- Ha esetleg kijutnánk a palotából, mennyire akadályozna a mozgásban a magassarkú?
- Miért akadályozna? Királylány vagyok. Ha kényelmetlen, majd viszel a hátadon. Egy dolgot nem értek. Vagyis kettőt.
- Igen?
- Ezek tényleg ott vannak?
- Aha. Úgy tűnik. Remélem.
- Mi közük van az emberekhez? Miért szórakoznak velünk? Úgy értem, nekem is rendszeresen eszembe jut, hogy küldjek egy emailt a baktériumoknak, csak nem tudom, mi legyen a subject.
- Baktériumnak érzed magad?
- Amíg nem ittam a placebódból, nem éreztem magam annak. Kösz.
- Miért? Lehet, hogy előrelépés lenne.
- Lelőjelek?
- Komolyan mondtam.
- Hogyan lenne előrelépés?
- Nem feltétlenül az. Nézőpont kérdése. Az emberek semmit sem értenek.
- Bezzeg a baktériumok.
- Azt hiszik, hogy egysejtűnek lenni fejletlen, többsejtűnek lenni menő. A számok diktálnak nekik, holott ebben a dimenzióban az egysejtű az a létforma, amelyik a legkönnyebben változik. Felkel reggel, ráébred, hogy változni szeretne, mutálódik egyet, és kész. Ha az emberi testben változik egy sejt, akkor a többi sejt harcolni kezd ellene. Meg akarják egymást ölni. És nem az dönt, hogy melyik sejt fejlettebb, hanem az, hogy melyikből van több, illetve melyiknek megy jobban, hogy a többit elpusztítsa. Ahelyett, hogy fejlődnél, egymással harcolnak a sejtjeid. Amíg hiszel az evolúcióban, azt gondolod, hogy majd a következő generáció jobb lesz, mint te voltál, neked meg hello van. Az emberiség szerint annyi volt a dolgod, hogy őket világra hozd. Köszönjük, szép munka volt. Ehhez képest az egysejtű halhatatlan, és bármi lehet belőle.
- És nem így van?
- Hogy szeretnéd, hogyan legyen?
- Kár, hogy apám nem hallja ezt a beszélgetést a buborékod miatt. Megnézném a fejét, ahogy követni próbál.
- Ó, úgy fújtam, csak befelé nem engedje a hangot. Ők hallanak mindent. Vagyis azt hiszik. Aki apádnak tartja magát, tetőtől talpig páncélban ül, mert retteg. Parabolamikrofonnal és fejhallgatóval a fején hallgatózik. Mégsem hall semmit abból, amit mondok neked. Talán a következő generáció megért pár szófoszlányt.
- A következő generáció én vagyok.
- Szeretnél egyben az utolsó is lenni?
- Kétlem, hogy ez azon múlik, mit szeretnék.
- Óh. Ez érdekes. Akkor mitől lett sötét a bőröd?
- Sötétebbnek látod? Esteledik.
- Az mi a hátadon?
- Miről beszélsz?
- Nézd meg magad a tükörben.

A királylány a tükörhöz lépett, és körbefordult. Bőrszárnyak növekedtek rajta. Barnásszürke, selymes szőr borította a testét.

- Azta! Denevér lettem?
- Nem egészen. Hasonló irány. A fogaidat láttad?

A királylány kitátotta a száját.

- Wow! Szóval én ittam a denevéres teát?
- Egyik sem volt denevéres. A tudatalattid alakítja. Változtathatunk rajta, ha akarsz.
- Jó ez.
- Szereted a denevéreket?
- Egyszer úgy ráijesztettek anyámra egy vadászaton, hogy leesett a lóról.
- Valószínűleg te voltál az, csak még nem emlékszel rá. Majd eszedbe jut.
- Te miért nem változol át?
- Miért változnék? Mindig is az voltam, aki most vagyok. Csukva volt a szemed, ezért nem láttad.

A nő kibújt a ruhájából. A testét csillogó pikkelyek borították. A platina dominált, kék és zöld színű mintákkal. Hüllőszerű lábain és emberi kezein hosszú, borotvaéles rubinkarmok izzottak.

- Imádom a színeidet.
- Meg tudom változtatni őket. Ma platina hangulatom volt. Nem is tudom, miért.
- Hogyan sétálunk ki?

A nő szemei türkiz fényben izzottak. Az ablakhoz fordult, és ráköpött. Az üvegtábla fehér füstté változott. Az ablak alján fortyogó, zöld folyadék csordogált, és marta szét a falat.

- Fogok tudni repülni? - kérdezte a királylány.
- Mindig is tudtál, és mindig tudni fogsz. Időnként elfelejted.
- Elkapsz?
- Le szeretnél esni?
- Ki tudja? Elárulod a neved?
- Vylie.
- Dupla vével?
- Sima V.

A királylány és Vylie elrepültek. A zöld sav, amit a nő az ablakra köpött, először a palotát, majd az egész királyságot szétmarta.

Örökké élnek boldogan.