end II :: 2010. szeptember 02., csütörtök, 21:57:34 :: 5 komment
dialogue social

- Oyan szomorú lettem a bejegyzésedtől, hogy csak táptalaj vagyok. Ez mikor fog elmúlni?
- A szomorúság, vagy az, hogy csak táptalaj vagy?
- Ha majd kijönnek a polipkák a vízből, biztos jobb kedvem lesz.
- Lehet, hogy polipgondolatok nem fognak a polipgének ellen dolgozni. Nekünk már késő. Mostanában néha náci gondolataim támadnak, ahogy egyre világosabban látszik a kontraszelekció a társadalomban. Vagy ott van a szuperTBC baktérium. Az is a hülyeségünk miatt alakul ki, mert a beteg elkezdi szedni a gyógyszert, aztán abbahagyja, mert nincs kedve ahhoz, hogy ne igyon rá alkoholt, és ha ráiszik, akkor rosszul lesz. És ezt engedjük. Így jönnek létre azok a baktériumtörzsek, amelyekre már egyik antibiotikum sem hat. A betegek 40%-a belepusztul az ilyen TBC-be. Most halt meg itthon egy kislány, mert a nagypapa úgy gondolta, hogy elég lesz két hétig dobálni a tablettát a szájába, és az orvos széttárja a kezét: "Mit is tehetnék?" Tudom, az sem lenne jó, ha gyakorlattá válna a kényszergyógykezelés. Lehet, hogy én is kapnék gyógyszert, hogy ne otthon dolgozzam, vagy ne blogoljak annyit. De a TBC esetében jó lenne naponta beletömni a gyógyszert abba, aki már elkezdte szedni, különben magunk ellen dolgozunk. A humanizmus az emberiség és a gének ellen hat.
- Hogy hatna a gének ellen? Most mondtad el, hogy miatta jön létre a szuperTBC.
- Igazad van. Remélem, pár száz év múlva majd szuperintelligens TBC baktériumok népesítik be a bolygót.
- Biztos lesz köztük fizikus, aki gondolkodik az Ősrobbanáson.
- Így van. És lesz olyan vallás, amelyik azt mondja, hogy nem ők az első lények ezen a bolygón. Voltak emberek is, akik kipusztultak, nem tudni, miért. És lesz pap, aki azt hirdeti, hogy nem volt ám mindig ilyen rossz az élet. Mert régen a TBC baktériumok a Tüdőben éltek. Ott örökké volt étel, ismeretlen volt a bánat és a nélkülözés. És jő az Orvos, és mondá, hogy minden hörgőből ehettek, de kivéve azt az egyet. Ki abból a hörgőből fal, halálnak halálával hala. Aztán az egyik persze beleharapott, és a Köhögés kiűzte őket a Tüdőből. Azóta minden nap gyötrelmes küzdelmet kell vívni az életben maradásért.
- Akkor nem is ősrobbanás volt, hanem Ősköhögés.

end :: 2010. augusztus 27., péntek, 22:20:03 :: 14 komment
politics social faith

Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér.

Többszöri fellebbezés ellenére e kegyetlen törvény alól a mage.hu sem kapott felmentést.

Az internetes naplóírás az örökkévalóság hajszolásának látványosan kudarcra ítélt formái között is a kiemelten szánalmas kategória.

Sokáig olvasva egy-egy naplót az az érzés támad az olvasóban, hogy bizonyos mértékben feltárul előtte a szerző személyisége, lelkének halvány lenyomata. Márpedig, ha ez valóban lehetséges, az azt jelenti, hogy az ember esszenciája - legalább részben - nullák és egyesek véges hosszú láncolatába kódolható. Amely számsort aztán pár év múlva egy balszerencsés kezű rendszergazda, egy mágneses vihar, a szerverszobán áthaladó plazmasugár, vagy a szokásosnál árnyalatnyival erősebb napkitörés végleg lesöpör a létezés torokszorítóan keskenyre mért pallójáról.

Az emberi lény azonban harcra termett. Küzd még akkor is, amikor a harc reménytelen.

Nem is a szálkás palló miatt hagyom abba.

Ennél sokkal prózaibb az ok. Mister hívta fel a figyelmemet a készülő médiatörvényre, amely életbe lépése után minden blogot regisztrálni kell. Igaz, olyan hírt is hallottam, hogy esetleg ez a kitétel nem azonnal kerül a törvénybe, a blogokat idén még nem, hanem csak jövőre kell majd engedélyeztetni.

Nem szeretem és nem viselem jól ezt az idegtépő bizonytalanságot. Amikor nem tudom egy kapcsolatban eldönteni, hogy szakítani akarok-e vagy nem, akkor már túl vagyok a szakításon, csak még nem hívtam fel Mamzelt, hogy bátorítson a cselekedetre.

Mivel egész biztos, hogy nem akarom a mage.hu-t az új kormánynál regisztrálni, nincs mire tovább várnom.

Ezért a blogot a mai napon megszűntetem.

Mivel a domain még hosszú évekre előre regisztrálva lett, és öt bolygóval a szűz csillagképben a pazarlás, mint olyan, végtelen távolságra helyezkedik el a személyiségemtől, a mage.hu helyén a hátralévő időben egy szakmai portált fogok üzemeltetni.

A gazdasági válságra tekintettel szinte biztos, hogy a design változatlan marad. Remélem, a kormány ezt megérti, elvégre nála jobban senki sem tudja, mennyire a csőd közelében táncolunk.

A gazdasági okokból való design-nem-váltás ne tévesszen meg. A blog  mai napon megszűnt. Kérlek, semmiképp ne nevezd a jövőben blognak azt, ami ezen a domainen található.

A szakmai weboldalt ezennel megnyitom.

A mage.hu innentől kezdve kizárólag egy konkrét számítógépes játékkal foglalkozik. Elképzelhető, hogy a játékkal kapcsolatos cikkekben néha majd bő szóval fogalmazok, és egy-egy, a játék által ihletett gondolat nem lesz nagyon szorosan köthető a fő tartalomhoz. Mindez kizárólag azért történik, hogy a szöveg olvasmányos legyen, és ezáltal könnyebbé váljon a játék mélységeinek megismerése.

A játék neve KSpaceduel. Két űrhajó harcol egymás ellen. Nem szabad bezuhanni a Napba, mert akkor meghalsz. Az ellenfeledet kell belelökni. A program Linuxon fut, a kdegames csomagban érhető el.

Erről jut eszembe, Vilmos atya szóba hozta pár nappal ezelőtt az ember természetét.

Az emberi természet megismeréséhez vezető út az állatvilág tanulmányozásán halad keresztül. Igaz, egyes példányokat könnyebb megérteni, ha az időd nagy részét a növények, illetve a gombák megfigyelésének szenteled, de az ilyenekről írjon az, aki goldenblogger.

Kezdjük a patkánnyal.

Ha húsz hím és húsz nőstény patkányt egy ketrecbe zársz, amelyet két szobára osztasz, és a szobák között egy patkánnyi széles az átjáró, akkor az egyik szobában lesz húsz nőstény patkány és egy hím, a másikban 19 hím. Az első hím a nőstényekkel párzik, a többi hím - jobb híján - egymással.

Ennyit arról a nagyon alapos és tudományos kijelentésről, hogy a homoszexualitás a természettől idegen.

Patkányéknál van eunuch is egyébként. Az erősebb hím alkalmanként elcsócsálja a gyengébb hím heréit. Az egyszerűség kedvéért és a további bonyodalmakat elkerülendő teszi ezt.

Amennyiben azt gondolod, hogy most azt fogom mondani, az élet alapja a szexuális harc, akkor a lényeget már sejted. De maradj itt, mert a tuti csak utána jön.

A főemlősöknél némileg bonyolultabb a helyzet, mert már nem csak a csoporton belüli legerősebb párzik. Mire a majmokhoz ért a Jóisten vagy a Természet, rájött arra, hogy a sok féle gén jobb, mint a kevesebb.

Majmok esetén a szexben számos felállás lehetséges. A hímek és a nőstények(!) között fennálló, szilárd hiearchia adja a rendszer alapját. Röviden és tömören: minél magasabb helyet foglalsz el ebben a hiearchiában, annál több majommal párosodhatsz, és annál inkább úgy, hogy főleg neked legyen jó.

A részletektől most megkíméllek. Nem baj, ugye? Vannak weboldalak, meg tudod nézni ezt, ha téyleg érdekel.

Ebben a hiearchiában a rangot elsősorban a fizikai erő, másodsorban a stresszhelyzetre való reagálás határozza meg. Az utóbbi főleg hormonális paraméterektől függ.

Ha a fenti három bekezdést nem csak elolvastad, és nem csak úgy-ahogy elhitted, hanem megértetted, és tényleg magadévá tetted, és képes vagy szem előtt tartani a későbbiekben, akkor az életben való érvényesüléshez és a viszonylagos boldogsághoz szükséges tudás körülbelül 90%-ával máris rendelkezel.

A rossz hír az, hogy a maradék 10% titkát sokkal jobban őrzöm (mert jóval több és jóval kevésbé élvezetes munkám volt a megszerzésében), úgyhogy a bejegyzés hátralévő felében csak a már leírtakat fogom tovább árnyalni.

Talán eszedbe jutott olvasás közben az a nagyon okos gondolat, hogy az élet mégsem csak és kizárólag a szexről szól.

Ez valóban így van.

Az embernél bejött egy új tényező, a gondolkodás, és felborította a rendszert. Annyira, hogy a gondolkodás immár a szaporodás valódi értelme ellen dolgozik. A szaporodás mértéke ellen meg sajnos nem dolgozik. Erről is fogok beszélni majd.

Visszatérve a hiearchiára, az az emberi társadalomban is alapvető meghatározója az adott egyén számára hozzáférhető a szexuális tartomány lehetséges kiterjedésének. A felesleges vérontást elkerülendő ezt a hiearchiát részben a pénz, részben a társadalmi státusz definiálja. További bonyodalmat jelent, hogy tartja magát a fizikai erő ereje és a testi vonzalom. Ez azt jelenti, hogy egy izmos, jóképű, szép fogú néger, a maga harminc centi himbilimbijével, itt, Európában, mint egzotikum, több nőhöz fér hozzá, mint a szottyadt videoton-rajongó bankvezér. Más kérdés, hogy az utóbbi által megvásárolható nők között lesz egy-két igen mutatós darab, aki soha nem csinálná csóró négerrel.

Az, hogy a nő más férfivel él együtt, mint akinek gyereket akar szülni, részben a fenti ténynek, részben az ember hosszúra nyúlt gyerek- és kamaszkorának köszönhető. Ha egy ember két-három év alatt felnőne, a tizedére csökkenne az unalmas érdekházasságok száma is.

Amennyiben boldogtalan férj vagy, kedves olvasóm, aki válni szeretne, de nem mer, mert fél, hogy az asszony viszi a pénz felét: sosem késő titokban DNS tesztet csinálni a gyerekről. Nem kerül sokba, és negatív eredmény esetén életed legjobb befektetése lesz.

Tehát az embernél a szexuális játéktér nem egy, hanem több tengely által definiált koordináta-rendszeren helyezkedik el. Ennek a rendszernek csak egyik mérőszáma a sok közül a fizikai és a lelki erőrangsor.

Csakhogy ez a rangsor annyira erősen van kódolva a génjeinkben, hogy nem tudunk szabadulni tőle.

Ezért van az, hogy a legtöbb munkahelyen buta, de agresszív és bunkó ember irányít buta és közepesen okos, nála kevésbé agresszív embereket. Az értelmes és nem túl agresszív vezető fölött mindig találsz egy nála butábbat és agesszívebbet. Az okos, nem agresszív, vagy inkább: máshogy agresszív ember igyekszik az ilyen helyről lelépni.

Ugyanezért van az, hogy létezik hadsereg.

Gondolj bele, hogy miről szól(t régen) a háború. Ott áll tízezer ember a sárban, szemben másik tízezerrel, és mindegyikük az élet kioltására alkalmas fegyvert tart a kezében. És hátul áll egy-egy ember, és azt mondja, hogy most öljétek meg egymást, akár az életetek árán. És azok megölik egymást. Ahelyett, hogy azt a két embert levágnák, leülnének kártyázni, aztán mennének haza.

Azért mennek egymásnak mégis, mert a génjeikbe égett, hogy a vezér szavát követni kell. A másik dolog, ami a génjeikbe égett, hogy a levágott férfiak otthon hagyott nőibe hímivarsejteket juttassanak, és ez pompás és ritka lehetőség a szigorú hiearchiából való átmeneti kitörésre.

Akár hiszed, akár nem, az arab országokba az amerikai katonák jelentős része párosodni megy.

Élt egyszer a világon körülbelül húsz orosz férfi, aki minden este úgy feküdt le aludni, hogy számított arra, hogy jön éjjel egy fekete autó, amelybe őt berakják, kiviszik a folyópartra, és tarkón lövik.

És ha nem aznap éjszaka viszik el, az csak annyit jelent, hogy ő később következik a sorban, mint valamelyik másik.

Sztálin közvetlen környezetéről beszélek. Azokról, akik még a fényképekről is eltűntek.

Mindnek tudnia kellett, hogyan végzi előbb-utóbb. És tudnia kellett, hogy ebből a helyzetből egyetlen út vezet kifelé. És az nem a menekülés (mert utána mennek és biztosan elkapják). Az egyetlen kivezető út lett volna megölni Sztálint. Egyik sem ölte meg. Inkább meghalt mind.

Nem azért nem ölte meg, mert nem jutott eszébe, és nem azért, mert nem került olyan fizikai közelségbe Sztálinhoz, ahonnan lelőhette volna. És nem is azért, mert jó ember volt, hiszen parancsra milliókat ölt.

Azért nem lőtte le, mert ha lett volna a kabátja alatt egy pisztoly, akkor az azonnal látszott volna az arcán, amint a terembe lép. Lebukott volna az elhatározást követő első pillanatban. Nem sikerült volna a merénylet.

Azok, akik a vezér alatt helyezkedtek el, olyan erős, génekbe kódolt alárendeltséget éreztek Sztálinnal szemben, hogy képtelenek lettek volna hidegvérrel, ártatlan arccal az életére törni. Féltek tőle, holott ugyanolyan esendő sejthalmaz volt, mint ők. Csak még elvetemültebb. Az elvetemültség elképesztő hatalmat jelent.

Az ilyen vezér már nem a szexre hajt. Gyakran egészen eltávolodik tőle. Mégis pontosan az a rendszer tartja hatalmon, amely a kiválasztódást szolgálta oly hosszú időn keresztül a fejlődésben.

A szexualitástól való eltávolodás egyre jobban látható. Elég megnézni Putyin feleségét, és Putyin tornászlány szerelmét, hogy belásd, ez az ember nem azért lett Oroszország teljhatalmú ura, mert ment neki a csajozás.

Azért lett az, mert minden más adottság megvolt benne ahhoz, hogy vezérhím legyen, csak a csajozás nem ment neki. Így pont ráért arra, amire született. Volt elég ideje diktátorkodni.

Sarkozy, Berlusconi, Orbán ugyanez a kategória, csak ez a három kevésbé néz ki jól a lovon, pláne a tűzoltó-repülő pilótafülkében. És jóval kevesebb hatalommal él.

Ezért is hülyeség történelmet tanítani. Maga a tény, hogy történelem-oktatás zajlik az iskolában, azt a hamis képzetet sugallja, hogy különböző korokban más és más történt az emberiséggel. Holott ez nem így van.

Volt - és ránk maradt - egy természetből örökölt, hiearchia alapú rendszer, amely tetején a királyok és a gazdagok álltak. Az alatta élők őket és a rendszert szolgálták. Az egymás közötti hatalmi harc nem a hiearchia ellen való, hanem annak szerves részét képezi.

Az a baj a világ működését leíró összeesküvés-elméletekkel - melyek szerint a civilizációnkat néhány mérhetetlenül gazdag és hatalmas ember tartja a markában -, hogy ezen elméletek szerint mindez rossz.

Holott egyszerűen erre vagyunk kódolva. Lehet azon gondolkodni, hogy milyen lenne az a világ, amelyben emberek helyett okos és játékos polipok másznak elő az ősóceánból. Én tényleg nem szeretném leszavazni sem a sci-fit, sem a csápokat, csak néha azért el kell tölteni egy kis időt ébren is.

A legtöbb ember, ha szabadon engeded, ösztönösen keresni kezdi a helyét a fentebb vázolt rendszerben. És meglepően hamar rátalál. Nem ismerek senkit, aki a lelke mélyén elhiszi magáról, hogy ő tényleg ennek a piramisnak a tetejére való. Aki valóban úgy érzi, hogy alkalmas lenne arra a szerepre. (Olyat ismerek, persze, aki vágyik rá. Én meg lila nőre vágyom.)

Az oktatás legnagyobb butaságai közé tartozik a demokrácia közismert megközelítése.

Ha a demokráciát érteni akarod, vegyél a kezedbe egy kaszát. És kaszálj vele. Aztán egyenesítsd ki, és próbálj vele kaszálni úgy. Ugye, hogy úgy nem lehet?

A kaszaegyenesítgetés nem tesz jót a gazdaságnak. Erről az igen jelentős közgazdaságtani felismerésről Magyarországon egy egész metrómegállót neveztek el. Olyankor lényegesen kevesebb búza kerül zsákba, tehát kevesebb lesz a pénz. Ez ront a hiearchia tetején elhelyezkedők közérzetén, mert ők azt hiszik, hogy több pénzre van szükség, hogy még hatalmasabbak legyenek. Nem tehetnek róla. Tudod, a gének és a neveltetés.

Ezért született egy rendszer, amelyben a királyok és a földesurak már nincsenek annyira szem előtt, mint régebben. Illetve bizonyos helyeken - mint Svédország - egészen elbújtak. Hazánk viszonylag őszinte állam, itt azért, ha rendesen körbenézel, elég jól látszik, hogy mi van. De ezzel együtt működik a szisztéma, egész jól.

Beül 200-400 ember a parlamentbe, aki ezredannyi pénzt visz haza, mint akik a hatalmat birtokolják, és sokkal-sokkal kevesebb embert nyír ki a hatalomért, mint azok, mégis őket utálod, azok helyett. Legalábbis őket utálod jobban. És őket ismered.

Komolyan. Nézz körbe, és azt látod, hogy a társaid különböző idegállapotokba kerülnek attól, hogy most ez a 400 bohóc legyen-e 300, és fejenként 600 ezer vagy 800 ezer forintot vigyen-e haza havonta. Miközben a gazdája milliárdokat visz.

A politikus szerepe a demokráciában az, hogy pszichológiai és jogi pajzsot képez a hatalom néhány birtokosa és a többé-kevésbé békésen kaszáló jobbágyok között.

Hülye munka egyébként, nem irigylem őket érte.

A biológiai szaporodásnak meg az a lényege, hogy tökéletesítsék magukat a gének. Te a statiszta vagy ebben a projectben.

Ha hiszel egy felsőbb teremtő erőben (én például szoktam ilyet), az ezen a tényen keveset változtat.

A gondolkodás eredménye az, hogy a gondolatok szaporodnak és tökéletesednek. A gondolatok úgy tökéletesednek, hogy egész nap agyalsz minden hülyeségen, és úgy szaporodnak, hogy beszélsz, telefonálsz, templomba jársz, vagy a mage.hu-t olvasod. Ezt a gyönyörű elméletet sajnos nem én találtam ki. Memetikának hívják. Ijesztően jól illeszkedik a valóságra.

A gének is önmagukat akarják reprodukálni és tökéletesíteni, és a gondolatok is. További érdekesség, hogy harcban állnak egymással.

A szaporodás szempontjából ugyanis az egyszerűbb lelkű, erősebb fizikumú példány a nyerő. A gondolkodás szempontjából szinte fordítva van (szerencsére akad némi átfedés a két halmaz között, de az ilyen példány jellemzően védekezik, és nagyon megfontolja, hogy hány utódot présel bele a világba).

A gondolkodás ráadásul belefogott egy hadműveletbe, amely a kiválasztódás ellen dolgozik.  A különféle vallási, szociális és morális szempontok felülírják a természetes szelekciót.

Ha ezt eddig nem vetted volna észre, nézzél kicsit körbe, vagy kapcsold be a tévét, ha van otthon.

Amúgy nincs ebben semmi rossz.

Most nem tök mindegy, hogy a gének állnak-e jobban, vagy a gondolatok? Egyik se te vagy. Az eszközük vagy csupán arra, hogy önmagukat másolják. Múló használati cikként létezel.

Érdekes dolog ez a filozófia. Úgy indult, hogy gondolkodom, tehát vagyok, és oda jutott, hogy gondolkodom, tehát nem vagyok.

Semmi baj. Megmondom, mit tegyél. Ha már génjeid és a gondolataid egyszerű táptalajként használnak, igyekezz közben jól érezni magad.

És ha megnyugtat, hogy hiszel valami felsőbb erőben, akinek ennél magasabb rendű célja van veled, hidd el, én támogatlak ebben is.

Visszatérve a KSpaceDuelre - tudod, a játék, amiről ezentúl ez a szakmai portál szól - , jó szívvel ajánlom hozzá a Gentoo Linuxot.

solution :: 2010. augusztus 12., csütörtök, 16:48:12 :: 11 komment
politics social eco law

Sokáig halogattam, mert nem feltétlenül akartam leírni az alábbiakat. Mamzel provokált.

Kezdem az elején.

"Politológiai" tesztekben visszatérő kérdés, sőt, szinte az összes ilyen tesztben szerepel, hogy eltüntetném-e a belvárosból a hajléktalanokat.

El kell ismernem, mágia-elméleti szempontból nagyon ravasz felvetés ez.

Társadalmi értelemben véve, sajnos, igen felületes.

A magam részéről, ha koldust vagy hajléktalant látok, ugyanazt teszem, amit Te, és amit szinte bárki más. Bűncselekményt követek el.

Igen, Te is. Elmondom,  hogy van ez.

A beszedett adó újraosztása során az állam az összeg egy részét arra költi, hogy ne legyen az utcán koldus és hajléktalan.

Túl azon, hogy neked rossz a koldussal találkoznod, mert a személyes élmény minden ismereted ellenére betörhet a belső világodba, és túl azon, hogy általában neki sem jó ott állni, számos egyéb okból is fel kell lépni ellene, intézményesen.

A hajléktalan és a koldus létezése megannyi kártékony bűncselekmény melegágya. Vagy már azok megtörténtére hívja fel a figyelmet. A koldusok nagy része a koldusmaffiának dolgozik. Az összekoldult pénz hatalmas mennyiségű, adómentes bevételt jelent ennek a szervezetnek.

A koldusok közül sokat a munkaadója megnyomorít, megcsonkít, hogy jobban tudjon dolgozni (ilyen érdekes szakma ez).  A hajléktalanok ellen (és egymás között) napi szinten követnek el erőszakos bűncselekményeket. Hajléktalannal lehet céget alapítani és eltüntetni milliókat.

A hajléktalan rontja az utca összképét, összekoszolja azt és rossz érzést kelt a szemlélőben. Zaklatja a turistát.

Azáltal, hogy az állami költségvetés egy része a hajléktalan szállásolására, a munka világába való visszavezetésére, és a potenciális bűncselekmények megelőzésére költődik el, az állam szerződést köt az adófizetővel - tehát veled -, hogy ezeket a munkákat a beszedett és elköltött pénzedért cserébe elvégzi.

Nem kevés pénzről, súlyos milliárdokról beszélünk.

Ebből következik, hogy a koldus vagy a hajléktalan látványa két dolgot jelenthet.

Az egyik eset az, hogy nem működik az ellátórendszer. Az általad befizetett pénzt rosszul költik el, vagy ellopják. Ez esetben az állam részéről hűtlen kezelésről beszélünk. A rendőrségnek és a ügyészségnek hivatalból eljárást kellene indítania.

A másik eset az, hogy az ellátórendszer jól működik. Ilyenkor egyszerűen a koldus és a hajléktalan rágalmazza az államot hűtlen kezeléssel. Pusztán azzal, hogy ott áll, hogy ott alszik és ott koldul, azt jelenti ki, hogy az állam ellopta a pénzedet. Ez, lássuk be, súlyos vád.

Tehát akár jól működik az ellátórendszer, akár nem, az utcán alvó hajléktalan és koldus már a létével is bűncselekményre hívja fel a figyelmedet. A kérdés csak az, melyikre.

A rendőrségnek vagy el kellene távolítania onnan, vagy megindítani a nyomozást. Mivel egyiket sem teszi meg, neked kellene lépned. Állampolgárként köteles vagy feljelentést tenni, ha tudomást szerzel egy bűncselekményről. Mivel nem teszel, bűnös vagy.

Az utcán megtűrt koldus az igazságszolgáltatás működésképtelenségének biztos, és a szociális ellátórendszer működésképtelenségének potenciális jele.

Mindkét rendszert Te tartod el. És még érezd is hülyén magad.

Teljesen mindegy, hogy adsz-e pénzt a koldusnak.

Most, hogy ezt tisztáztuk, áttérek arra, hogy miért nem veszek többé Élet és Irodalmat. Ennek két oka van, az egyik személyes, a másik nem, és mindkettő ugyanarról a tőről fakad.

A fenti linken látható, hogy az ÉS névtelen szerzője lazán leostobázza Horváth Csabát azért, mert viteldíj nélküli BKV-ról beszél. A főszerkesztő meg beengedi ezt az "írást".

Azért sem jó más embert leostobázni, mert könnyen visszaszáll. Érdemes helyette - vagy legalább előtte - gondolkodni egy keveset. Az ostobaság egyik fő jele ugyanis a gondolkodás nélküli véleménynyilvánítás.

Mivel máshol sem találkoztam komolyan vehető elemzéssel, íme:

A BKV veszteséges. Hosszú évek óta az. Jó ideig az is marad, mert lopnak belőle, rosszul üzemeltetik, és mert rengeteg utas bliccel. Ezek kemény tények. Felesleges Horváth Csaba kijelentését olyan környezetben vizsgálni, ahol a BKV nullszaldós vagy nyereséges. A veszteségesség szilárd axióma ebben az esetben.

A veszteséget az állam fizeti. Az állam pénze az adóból származik, amit befizetsz.

Tegyük fel, hogy évente 30 milliárd forintot kap a BKV az államtól és a fővárostól, vissza nem térítendő támogatás és vissza nem térítendő hitel formájában. Magyarországon adót fizet körülbelül 2 millió ember. Ez fejenként évi tizenötezer forint.

Igen ám, de a befizetett adó nem egyenlően oszlik szét. A minimálbéresek semmit nem fizettek. Minél többet keresel (papíron), annál több adót fizetsz. És annál többet költesz (Áfa).

És ki keres többet? Általában az, akinek autója van. Az autós rengeteg adót fizet a benzinbe építve, és közvetlenül az autó után. Viszont nem ül fel a BKV-ra.

Ebből következik, hogy ha egy autós évente tízszer utazik busszal, akkor egy-egy utazás számára eleve sokezer forintba kerül. Ha egyáltalán nem ül fel BKV-ra, akkor nullával nem osztunk. A lényeg az, hogy valahol 50 és 100 ezer forint közötti összeggel járul hozzá a vállalat működéséhez, és még a buszsávokat sem használhatja mindig.

Magyarul a BKV-ért az fizet a legkevesebbet, aki használja (bérletes, nyugdíjas, diák), és az fizet érte igazán sokat, aki alig, vagy soha nem veszi igénybe az általa kifizetett szolgáltatást.

Ezzel önmagában nincs baj, mert a közteherviselés lényege, hogy aki többet keres, az többel száll be a közösbe, és kevesebbet vesz ki onnan. Az viszont nem normális, hogy kifizetsz évi harminc-százezret, felszállsz ötször, és még jegyet is kell venned. És ha nem veszel, akkor büntetést kapsz.

Az egyetlen értelmes javaslat, ami a BKV finanszírozásával kapcsolatban az elmúlt tíz év során hallottam, az, hogy ne legyen viteldíj. Ez a megoldás sem tenné a rendszert igazságossá, de közelebb vinné a realitáshoz. És biztos vagyok abban, hogy sok autós felszállna, ha nem kellene jegyet venni. Ha másra nem, a metróra. És akkor tisztább lenne a levegő.

Hangsúlyozom még egyszer: ez csak addig igaz, amíg a BKV veszteséges. Ha eltartaná magát a jegyekből, a fenti gondolatmenet nem állná meg a helyét. Csakhogy, tudjuk jól, nem tartja el.

Nem állítom, hogy ez az egyetlen helyes megközelítése a kérdésnek. Azt mondom, hogy ez át van gondolva. Szemben a magát elitnek tartó gazdasági és irodalmi hetilap "ostoba" jelzőjével. Ha az önmagát értelmiségnek nevező kör sem érzi, hogy érvelni kell, akkor mit vár el a többi embertől?

Nos, számomra így az ÉS - ha már a BKV nem - ingyenes lett.

Ide kapcsolódik még, hogy két hónap alatt fel tudnám számolni a korrupció nagy részét, egyszerű gazdasági megoldással, további ellenőrzés, fokozott büntetés és átnevelés helyett (az első kettő nem hatékony, a harmadikhoz sok idő kell). A korrupció nem tűnne el teljesen, a politikában mozgó, súlyos milliókkal nehéz mit kezdeni, de például a közúti ellenőrzéshez kapcsolódó korrupció igen nagy hányada egyszerűen megszűnne.

Most nem fejtem ki, mert úgy se valósul meg. Nem azért, mert másnak nem jut eszébe. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb ötlet is megfogalmazódott már ezzel kapcsolatban, hozzáértő ember fejében.

Azért nem valósul meg, mert a fenti jelenségeknek mind ugyanaz az alapja. És ez nagyon fontos.

A bűntudat szándékos fenntartásáról van szó.

A cél az, hogy mindenki bűntudatot érezzen. Vagy a szegény ember miatt, akinek nála is rosszabb, vagy a bliccelésért, vagy a rendőrnek adott tízezres után. Adóbevallás idején. Vagy ennek az egésznek a passzív támogatásáért.

(Ha ezek egyikéért sem éreztél még bűntudatot, akkor szégyelld magad azért, mert nem gondolkodsz, vagy gondolkodsz, de nulla morál lakozik benned.)

Bűntudatot érezni azért "kell", hogy szemet húnyj a nagy lenyúlások felett. Politikai oldaltól függetlenül. Ez tényleg ennyire egyszerű.

Ha a társadalom nagy része nem csalna adót, nem bliccelne és nem fizetné le a rendőrt, akkor Hagyó nem a börtönben ülne, hanem a Duna alján. Orbán Viktor mellett. Együtt néznék, hogy van-e még hal.

Bár jó eséllyel el sem jutna egyikük sem odáig, hogy lenyúlhasson.

Egész máshogy reagál az ember arra, hogy a másik nála többet lopott, többet csalt, mint arra, hogy a másik lopott és csalt, ő viszont nem.

Ezt a bűntudat-fenntartó módszert a keresztény - elsősorban a katolikus - egyház dolgozta ki. Volt honnan tanulnia az államnak.

Több száz éve játsszuk ugyanazt a játékot.

Ez nem baj. Lehet ebben boldogan élni. Csak azért mondtam el, hogy tudd.

evolution :: 2010. augusztus 11., szerda, 19:51:53 :: 3 komment
social tech

No more stupid passwords.

No more input boxes.

No more bloody typing.

No more reading.

No more texts.

No friends needed.

Enjoy the easiness.

*: no internet connection required

spacebook II :: 2010. július 29., csütörtök, 15:34:48 :: 12 komment
social psycho

Miután az ufók a menü mellett rátenyereltek a főoldalra is, felvettem velük a diplomáciai kapcsolatot.

A jó hír az, hogy nem akartak rosszat, szimpla bolygóközi szintfelmérés történt (többek között kiderült, hogy ki az, aki megtalálja a 36 pontos, bold betűvel szedett linket a főoldalon, és ki az, aki nem).

Békés fajról lévén szó, abban maradtunk, hogy a Spacebook panel maradhat.

Az elmúlt két nap során a következő reakciók érkeztek hozzám ezzel kapcsolatban (de tényleg). A nevek helyett Olvasó X-et használok, hogy konzerváljam  a személyiségi jogokat:

Olvasó 1: Küldd át a blogsablont vagy a forráskódot, segítek eltávolítani, ha neked nem megy.
Válasz: Nagyon bátor vagy, én nem mernék ilyen nyíltan konfrontálódni velük.

Olvasó 2: Én megértem Olvasó 1-et. Nem tudja, hogy programozó vagy, és hogy ha te sem tudod kiszedni a Spacebook panelt, akkor nyilván nem olyan egyszerű.
Válasz: Hát, Mamzi.

Olvasó 3: Én megértem Olvasó 2-t. Én is félelmetesnek találom a facebookot, ki tudja, mit hova rak be. El tudok képzelni az űrlényekéhez hasonló támadást a facebooktól is.
Válasz: Muncika, nagyon megkedvelted Olvasó 2-t.

Olvasó 4: Ez elég meredek, hogy pont téged deface-eltek (feltörték és megváltoztatták a blogodat - Mage). Programozó vagy.
Válasz: Idegen technológia. Még nem ismertem. Te sem ismered, pedig grafikus vagy.

Olvasó 5: Most nem tudom olvasni a blogodat, amíg a NOD32 nem ismeri fel a vírust. Kattintani se merek.
Válasz: Ez idegen vírus. Soha nem fogja felismerni a NOD32. Talán majd a NOD2048.

Olvasó 6: Miattad jön át megint a szomszéd, mert vinnyogva röhögök éjjel kettőkor. Te tehetsz róla.
Válasz: Dina. Az idegenek tehetnek róla.

interview 2 :: 2010. július 27., kedd, 17:13:15 :: 82 komment
social culture psycho

Hála az égnek (értsd: sajnos), ezen a szép blogon alig hallatszik néhány foszlány abból a balhéból, amelyet az interview, Mamzi blogja és Dina bejegyzése generált.

Az új médiatörvény életbelépéséig még van néhány nap, előtte el kell takarítani Sólyom Lászlót az útból. Augusztus 5. előtt a Tájékoztatási Kötelezettség nem ír elő Új Irányt nekem. És mivel földön fekvőbe nem rúgunk, egy szót sem pazarolnék Mollyra, ha Mamzel nem engedett volna betekintést a bugyija helyett a levelezésébe, mely szerint - nem szó szerint idézem, hanem összefoglalom szóhűen - "mióta ilyen rossz, pökhendi irányba változott (Mamzel) személyisége - mely változást borzalmasan fájdalmas látni -, kevesebb ember védi őt".

Egy régi mondás jut eszembe: A kevesebb néha több.

Ennek a mondásnak az elképesztő igazságtartamára szeretnék most rávilágítani.

Idézek még a levelekből (ezúttal szó szerint):

Mamzel: A gyengékhez fűződő vonzalmad számomra bizarr.
Molly (válasz a fentire): ezekről kurt cobain jut eszembe: "empátia, gyerekek, empátia."

Hogy valakinek egy nyávogó, drogos nyomorult a példaképe, önmagában nem ok arra, hogy foglalkozzam vele, hiszen Kurt Cobain kiváló példát mutatott mindenkinek, aki vele lelki rokonságban áll, amikor főbe lőtte magát. Távol áll tőlem, hogy minimális mértékben is ellenezzem a fenti instrukciót.

Egyszerűen csak régóta szeretnék írni arról, amit Molly levele eszembe juttat.

Eddigi életem során kizárólag olyan esetben hallottam a "Rossz irányba változtál. Kár, hogy Te már nem vagy a régi Te, őt jobban szerettem. Aggódom érted." frázist, amikor az aggódó fél kifejezetten nyomorúságos (lelki) életet élt, miközben a rossz irányba változó fél élete egyre jobban alakult.

Biztos vagyok abban, hogy a fenti kijelentés el tud hangzani más okból is, hiszen a hanghullámok terjedését nem a pszichológia, hanem a fizika törvényei irányítják. Tudom azt is, hogy keveset éltem még. Például, ha már ötszáz éves lennék, jó eséllyel láttam volna üstököst, és nem maradok le Sárkányölő Szent Györgyről és hasonló csodás dolgokról sem.

Ez a néhány évtized azonban csak arra volt elég, hogy ezt a típusú, aggódó, segítő szándékú rossz irányba változást kizárólag nyomorult embertől halljam. Természetesen nem csak rám vonatkozóan. Sosem vonok le egy-két esetből komoly következtetést.

Mint minden jelenségnek, ennek is van magyarázata, amelyet nem taglalok hosszan, ha nem muszáj. Összefoglalva úgy hangzik, hogy az élet jobbra fordulása többnyire életkedvet és önbizalmat generál, márpedig mindkét tulajdonság bántónak érződik a másik fél számára - akivel az illető korábban osztozott a fájdalomban vagy a fájdalmas világképben.

Van ennek az aggodalomnak materiális változata is: "Jó ember volt(ál), csak megrontott(a) a pénz." Gyakran zárja ez a mondat az olyan barátságot, amiben korábban mindkét fél szegény volt, vagy eladósodott hosszú éveken át, aztán az egyik kijött belőle, a másik meg nem.

Mollynak ezúton szeretném megköszönni az aggodalmat Mamzel lelkéért. Igazán hálás vagyok, hogy ezt a spirituális terhet ilyen sokáig cipelte a vállán. Mivel lassan egy éve újra és újra panaszkodik arról, hogy micsoda szenvedést és fájdalmat okoz neki mindez, szeretném ünnepélyesen bejelenteni, hogy ezt a terhet én most átveszem.

Szabad vagy, Molly.

Kitartó és áldozatos munkádat köszönjük szépen. Búcsúzóul azt kivánom neked, hogy hallgass sok Nirvanát. Grátiszként kapsz még egy kis elemzést a témába vágó bejegyzésedhez is.

"Egyes bloggerek szerint szánalmas, ha az ember énblogot ír,"

Kik azok a bloggerek, akik szerint ez szánalmas, és hol olvastad ezt az állítást?

"hát micsoda szánalmas egy élet az, amiről nem akarunk blogot írni?"

Az első lépés a felismerés az életed minőségével kapcsolatban. Végre jó úton jársz.

"Mennyire szomorú is az, ha nyíltan bevalljuk, hogy életünk története nyilvánvalóan nem szolgálná ki a "közönség" (ez is milyen mókás már) igényeit?"

Így van. Ne valld be nyíltan, hogy mennyire szomorú, hátha nem vesszük észre.

"Persze egy embernek rengeteg indoka lehet a blogírásra, az énblogger azt hiszem elsősorban terápiának tartja a blogolást"

Néhányuk igen. Például Te. Itt szeretném megkérdezni: hogy haladsz? Sikeres a terápia? Innen nézve nem nagyon látszik javulás. Bár néha az is eredmény, hogy nem süllyedsz tovább.

"és vannak ugye a wannabe sztárok, akik sikert, pénzt, csillogást remélnek az írástól."

Életösztönnek nevezik ezt.

"Ha ebből a perspektívából nézzük, akkor igen, a wannabe sztár simán lelúzerezheti nála (valószínűleg) kevésbé ambíciózus, bevallottan írásterápiára szoruló - és ezért egyértelműen lúzer - bloggertársát,"

Tehát önmagad által bevallottan terápiára szorulsz. Egyetértek.

"az énblogger nyíltan vállalja nemcsak az életét, hanem az írásterápia szükségességét (nagyszerűségét) is és"

A szükségesség igaz. A nagyszerűség még bizonyításra vár.

"bár magáról ír, valószínűleg még mindig sokkal kevésbé veszi komolyan saját magát,"

Nincs rajtad mit komolyan venni? Szegény.

"mint a sikerre áhítozó bloggerek, akik, véleményem szerint sokszor megalomániás, torz lelkű lények"

A sikerre való áhítozást torz léleknek látni olyan betegség, amely önmagában képes eltartani a gyógyszeripart. Tehát, jó hír: létezik segítség számodra is. Több száz féle pirula formájában.

"(na jó, kivéve, ha tizenhárom évesek), akik a blogot, a blogolást véresen komolyan veszik és akik saját személyiségüket csak úgy tudják értékelni, ha (a saját értékítéletük szerint) legyőznek mindenkit maguk körül."

Te, ha nem akarsz legyőzni senkit, minek írkálsz ilyeneket?

"Nos, azért nem lehet (kommentelni), mert belefáradtam a magyarázkodásba, a vitázásba, a fikázásba, hogy minden szavadat félreértik,"

Javaslom az offline naplóírást, ha úgyse ért senki, és úgyis terápiából írsz. Rajtad kívül mindenki jobban járna vele, és legalább nem értenek félre folyton.

Kedves Molly, mielőtt azt hinnéd, hogy rosszat akarok neked, tisztában vagyok azzal, hogy az olyan embert, mint te, nem lehet legyőzni. Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen ember élvezi, ha bántják, vagy legalábbis igényli azt: ha pofont kap, biztosan odatartja a másik arcát is.

Ami nekem vagy Mamzelnek megsemmisítő vereség lenne, neked az a duracell. Téged az éltet. Nem te vagy az egyetlen ilyen, akit ismerek, ezért is írtam róla - remélem - tanulságos bejegyzést.

Fogadd szeretettel tőlem ezt az ajándékot: törődést a törődésért cserébe, amelyet Mamzelbe fektettél.

Mostmár fektesd másba. Úgy hallottam, van kibe.

spacebook :: 2010. július 27., kedd, 03:41:27 :: 36 komment
social

Fogalmam sincs, mi történt. Tényleg.

Beraktam a facebook page plugint, és alatta megjelent az ott =>

Körbenéztem a neten, és sehol máshol nem láttam ilyet.

Nagyon úgy tűnik, hogy jöttek az ufók, és lájkoltak. Ki se tudom venni.

Dina javasolta, hogy kérdezzem meg az olvasóimat, van-e ötletük erre az esetre.

(Úgy tűnik, hogy aki ember, az csak a felsőt használhatja, amit eredetileg beraktam.)

the wall :: 2010. július 19., hétfő, 01:24:47 :: 21 komment
social

Jó szokásomhoz híven kimentem csajozni a melegfelvonulásra. Aki ezen csodálkozik, nyilván teljesen kezdő.

Segítek. A többi férfi meleg. Tehát nem jelent konkurenciát. A leszbikus nők nagy része ronda, így nem pazarolsz rá időt. A travit ötven méterről meg tudod különböztetni a nőtől, hiszen nőiesen mozog és tud magassarkúban járni.

A maradék nagyrészt hetero, kedves, mosolygós, toleráns, fehérmájú nő. Jellemzően gazdag családból. Hová máshová mennék keresgélni?

Idén az egész menet párszáz főre és párszáz méterre zsugorodott. A hivatalos rendőrségi indoklás következik: "Az árvíz miatt életveszélyessé váltak a Margit-szigeti fák, ezért nem maradt elég kordon a melegek köré."

Márpedig a homokos még a platánfánál is sokkal nagyobb fenyenyetést jelent a társadalomra, ugye. Ezek szerint a rendőrségnél is elkezdődött végre az intellektuális rendszerváltás.

Elkéstem. A tüntetés nélkülem kezdődött el, és én nem mehettem be a rácsok közé. Ez volt a szabály. A rácsok között hiába várakoztak rám a melegek és az alkotmányos jogaim.

Megnéztem a rendőrlányokat. Kettő szép volt, de kinek kell otthonra olyan nő, aki annyira igénytelen, hogy bármelyik férfit szívesen elveri gumibottal. Én olyat keresek, aki ebben is válogatós.

Úgyhogy ott maradtam a bejáratnál. Szegény elárvult ellentüntetőkkel együtt vártam a szivárvány harcosok visszatértét.

Nem kellett sokáig várni. A melegek gyorsan lezavarták a kétszáz méteres felvonulást, odaszaladtak a rácshoz, és elővették a multikulturális fényképezőgépeiket.

A hazafiak nem rettentek meg. Volt náluk népnemzeti fényképezőgép.

A fényképezés egész elképesztő méretet öltött.

Egyszer láttam a tévében, ahogy két benszülött törzs háborúba vonul egymás ellen. Megálltak a völgy két oldalán, és nyilazták egymást. Kilőtte az összes nyilát mindkét törzs, aztán szépen hazament. Ötévente egyszer történt sérülés.

Szerintem jó, hogy a harcot ma már fényképezőgépekkel vívják. Így még kevesebb a baleset.

Nem tudom, mire kellhetnek ezek a képek. Vajon majd 40 év múlva leülteti a nagypapa az unokát az ölébe, előveszi az albumot, és így szól: "Nézd, kisunokám, amikor a nagypapával kézenfogva sétáltunk, ilyen nácik jöttek szembe. Vigyázni kell velük nagyon."

A másik oldalon ez hangzik majd el: "Nézd, kisunokám, így néz ki egy homerák. Jól lefotóztam, látod? Na, ezek barátai ették meg előlünk a jó magyar földet. Vigyázz, ne nézz rá sokáig, mert attól Te is homerák leszel."

A végén már a saját gondolataimat is alig hallottam a fényképezőgépek táguló és szűkülő rekeszeinek egyre hangosabb csattogásától. A kitágult rekeszen keresztül fehér fény fröccsent a szenzorra, amely ettől rövid időre telítődött, ám hamarosan újabb adagot kívánt az ingerből. És kapott is a kis telhetetlen.

A fény át- és áttörte a rekeszt, mint Botond törte át súlyos, vaskos buzogányával a remegő érckaput.

Sajnos nem találtam fotót erről az eseményről, mert a "melegfelvonulás 2010" keresőszavakra a Google főleg a Jobbik volt szóvivőjét dobja ki.

Ám észrevettem egy ismerős arcot ebben az őrült orgiában.

Minden melegfelvonuláson van egy hazafi, ki a rendőrök főnökét le akarja beszélni arról, hogy védje buzikat. Állampolgári felháborodásának eképpen ad hangot: Aki buzit véd, az maga is buzi.

Nem volt ebben semmi szokatlan, csak az, hogy a beszélgetést (interjút?) a szomszédom rögzítette kamerával, rettentő idegesítő módon, a rendőr arcába mászva. Láthatóan az ellentüntetőkkel szimpatizált.

Mondjuk eddig is tudtam róla, hogy magyar.

Onnan lehet tudni valakiről, hogy magyar, hogy üldözik.

Egyszer le fogok ülni anyámmal, és tisztázom, hogy kivel szűrte össze a levet. Apám helyett. Szeretném tudni, hogy indián vagyok-e, néger, vagy kínai. Igen, néger is lehetek, miért ne, elképzelhető, hogy a néger fehérnek látja önmagát. Minden relatív, és az ember alapvetően egocentrikus. Bár akkor hogyan látnék másokat négernek? Nem, mégis inkább kínai vagyok. És ami a lényeg: annak látszom.

Az biztos, hogy magyarnak nem. Ezt onnan tudom, hogy kedvesek velem a magyargyűlölők. Például a Romkertben a kidobók utálják a magyart, és mindig azt verik el a külföldi helyett. Ezt az egyik elvert magyar mondta. Az sem fordult még elő velem, hogy a zsidó jegyiroda nem adott jegyet a Kárpátia koncertre, mert láthatóan magyar vagyok, és emiatt akkorát kellett molotov-koktélozni és tüntetni a Hollán Ernő utcában, hogy hazánkba utazott Schröder kancellár.

Velem valahogy sosem történik ilyen. A ferde szemem lehet az oka, semmi más.

A szomszéd magyarra visszatérve, néhány héttel ezelőtt odajött hozzám a folyosón a főbérlőm:

- Ugye, nem a tiéd az a motor?
- Milyen motor?
- Ami ott lent várakozik - mutatott az udvarra. Valaki az udvaron álló padhoz láncolt egy robogót.
- Most látom először.
- Jó, mert szólnom kell a fiúnak a szomszédban, hogy a Klárit nagyon zavarja a motorja.

A szomszédnak és nekem ugyanaz a főbérlőnk. Ezért csodálkoztam is, miért kérdezi meg, hogy enyém-e a motor, hiszen tudja, hogy nem az enyém. Azt se értettem, hogy a motor miért zavarja Klárit (aki a másik szomszédom, és zongoratanár).

Pár nap múlva találkoztam a liftben a szomszédommal. Ő nem kérdezte meg, hogy enyém-e a motor, merthogy az övé. Hülye kérdés lett volna, bár így utólag azt mondom, nem is értem, miért hagyta ki. Végülis ezt kérdezte:

- Mit szólsz a motorhoz?
- Hallottam róla. Klárit zavarja, de miért?
- Mert ő a ház pénzén felújítatta az udvart, és szerinte ronda a motorom. Nem illik oda. Azt mondta, nem hozhatom be.
- Máshol autóval is be lehet állni az udvarra. Nem értem.
- Azt mondta, van rá törvény, hogy nem. Mondtam, hogy nincs ilyen. Erre ő, hogy a tűzoltóság tiltja. Mondtam neki, hogy még garázsban is állhat motor, nem hogy szabad ég alatt.
- Tényleg nem értem.
- Pedig egyszerű. Magyar vagyok. A férje amerikai. Utálja a magyarokat, azt gondolja, hogy a magyar bunkó és primitív.
- De hát a felesége is magyar.
- Az más.
- Velem is kedves. Hozott kromofágot, mikor csiszoltam a szekrényt a folyosón.
- A magyarokat utálja, hidd el.

Erre már nem tudtam mit mondani.

Pár nap múlva beszálltam a liftbe egy nővel, aki két emelettel alattam lakik. Eddig csak pár szót váltottam vele, másfél év alatt.

- Magáé az a motor? - kérdezte.
- Nem, nem az enyém. Sosem volt motorom. Nem is lesz. De ha lenne, én is behoznám az udvarra. Erre való az udvar.
- Tudom, de van, akit zavar.
- Mellettem lakik?
- Igen. De én nem vele játszom egy csapatban. Mondtam is Gábornak*...

Remek. Ez a nő tudja a szomszédom nevét. Én eddig nem tudtam. Teljesen képben van, mégis megkérdezi tőlem, hogy enyém-e a motor, holott nyilván tudja, hogy nem az enyém, hanem Gáboré.

A "tiéd-e a motor" valódi jelentése: "tudom, nem a tiéd a motor, de pletykálni akarok, lételemem az intrika". Ezt nyilván nem lehet mondani. Ezért meg kell kérdeznie, hogy az enyém-e az a rohadt motor. Aztán már a kijelölt úton halad a beszélgetés, bármit is válaszolok.

- Mondtam Gábornak, hogy beszélek a Klárival. Csak nem tudom, mit mondjak neki - folytatta.
- Azt kellene mondani, hogy nem szigeten élünk, hanem emberek között. Szerintem sem szép ez a motor, de ennyit ki kell bírni. Ez együtt jár a társasházzal. Van, aki motort tart, van, aki énekel.
- Milyen frappáns. Ezt fogom mondani neki. Gyönyörű gondolat - mondta, és kiszállt.

Remek. Igaz, hogy nem az enyém a motor, de ezt a balhét is én viszem el. Eddig jóban voltam Klárival. Elviseltem, hogy reggelente énekel. Ő elviselt mást. A férje meg nagyott hall, így mindkettőnkkel jóban lehet.

Másnap Klári megkeresett, hogy ugye, nem énekel túl hangosan. Szóljak, ha zavar valami. Tényleg szóljak, ez nagyon fontos, nem akar zavarni. Ez utóbbit elmondta háromszor.

Gondolom, arra utalt, hogy jó lenne, ha éjjel kettőkör hanyagolnám az ordítós szexet.

Mondtam neki, hogy egyáltalán nem zavar az éneklés. Ennyit ki kell bírni. Nem szigeten lakunk. Néha nálam is van hang, mégse szól érte senki.

Azóta kibékültek Gáborral.

Örültem volna, ha Gábor megkérdezi, hogy miért vagyok kint tüntetni a melegfelvonuláson. Elmondtam volna neki, hogy ugyanazért, amiért őt védtem a motor ügyben.

Pedig se motoros nem vagyok, se buzi.

Nem tudom, nem túl magyar-e ahhoz, hogy mindezt megértse.

*: Természetesen a neveket megváltoztattam, mivel a történet szóról-szóra igaz. Gábornak igazi erdélyi-menekült neve van.
**: A bejegyzéshez mellékelt képen egy férfi látható.

no surprise :: 2010. július 13., kedd, 17:02:07 :: 2 komment
politics social religion

Nahát, ez is milyen lassan jött össze. A VB végéig kellett várni rá.

Épp a napokban gondolkodtam azon az érdekes vallás-filozófiai kérdésen, hogy ha Béla rajzol egy egyszerű embert, majd Józsi megtalálja a rajzot, és Béla tudta nélkül fölé írja, hogy Mohamed, és ennek a szövevényes ügynek minden részletére fény derül, akkor az iszlám törvények szerint kit kell megölni? Bélát, Józsefet, vagy mindkettejüket?

where do you want to live today :: 2010. július 08., csütörtök, 22:44:30 :: 15 komment
dialogue social

- És akkor Kodály leutazott vidékre népdalt gyűjteni, és felvette a gramofonjával, hogy az egyik ember a másikra mászik. Mert a népdal nagyrészt erről szól. Az iskolában nem is tanít senki népdalt. A valódi népdal nem fér bele az eszménybe. Szerintem azt a hármat, amit tanultunk, a városban költötték.
- Bizony, a többiben röpköd a f. és a b. és a ...
- Így van. És nem is írja körbe az eszközt és a cselekményt. Kemény szavak hangzanak el benne, amin egyébként nem csodálkozom. Mégis, miről lehetne még énekelni? Kukoricát fejtettem, babám, te meg bárcsak végre beraknád. Ennyi. A vidéki élet lényege.
- Ha néhány ember összegyűlik, előbb-utóbb ez a téma, kár gondolni mást.
- Igen. Illetve, azért nem mindig, mert van egy másik remek társalgási téma is vidéken: kik hol laknak.
- Az milyen?
- Én egy 4000 fős faluban nőttem fel. Falun rengeteg disznó él. A nagyapáméknál is lakott néhány. És amikor egyik-másik már nagyon elunta magát, rendezett magának egy jó kis disznóvágást. És persze meghívta rá a nagyapámat is. Az meg segített neki. Ebből is látszik, hogy Magyarország lélekben már a nyolcvanas években is liberális volt. Mindennapos eseménynek számított a passzív eutanázia. A saját szememmel láttam: mindig a nagyapám vitte a disznónak a kést. A nagyapám zavarbaejtően mély érzésű ember volt - akárcsak én -, nevet adott a disznónak, etette, játszott vele. Soha nem tudott volna ártani szegénynek. Nem is értem, hogyan bírta végignézni az eseményt. Vagy miért adta oda a kést. Nem láttam, miképp történt mindez, mert soha nem engedtek oda, csak amikor a disznó végzett magával, azután szóltak, hogy menjek segíteni, el kell tüntetni a hullát. Nem volt mese, nehogy kijöjjön a gyámhatóság, és kérdezősködjön, hogy mégis milyen tényezők szerencsétlen láncolata vezethetett ehhez a tragikus eseményhez. Miért döntött így az állat. Látta-e pszichológus. A nagyapám egyébként nagyon okos ember volt, nem is értettem, miért próbálja meg először elégetni a disznó holttestét. Mindig ezzel kezdte, hol szalmával, hol gázlánggal. Akartam szólni neki, hogy a disznó nehezen éghető anyagból van, de hát nálunk tisztelni kellett az idősebbet, kioktatásról szó sem lehetett. Miután mindenki belátta, hogy ez a disznó se ég el (ahogy azelőtt egyik se), bárhogy szúr rá a láng, inkább feldaraboltuk és ledaráltuk, hogy kisebbnek látsszék. Aztán a darabokat szétosztotta egymás között a család, mindenki elrejtett belőle néhány kolbászt vagy szalonnát. Többnyire a fagyasztóba, hogy ne legyen még büdösebb. Aztán amikor a következő disznó is végzett magával, és azt már nem volt hova tenni, jobb híján elkezdtük megenni az előzőt, hogy felszabaduljon a hely. Na, akkor végre tényleg eltűnt a nyom. Olyan kolbászt, ami abban az évben készült, soha nem ettem.
- Jézusom.
- És a ceremónia végén leültek a nagyszüleim az asztalhoz, meg az anyám és a nagynéném, és még az Irén néni, és a nagynéném férje. Apám nem, ő ebből kimaradt, mert Pesten nőtt fel, és sajnos emiatt ő nem tudta, hogy ki hol lakik. Szóval a többiek ették a hájas süteményt, itták rá a kristálycukorbort, és így beszélgettek:

"- Tudod, a Mari a tormavégről, aki hozzáment később a Juhász Tomihoz, na, annak a kertje végibe' laktak a Jánosék...
- A mozis János?
- Nem, dehogy, az a zsákutcába költözött az Erzsivel a temető mellől, mert a Kamarásnak kellett a föld a csirkékhez. Tudod, a kisebbik Kamarás, mert a nagyobb nem csirkézett akkor még. Na, ez a másik Juhász volt, a fagylaltos fia, aki a Kurucék mellett lakott, aztán a Lajos épített egy házat a Kerektótól nem messze, a Dénes Józskához, kiknek a dédszülei lejöttek tölgyes mellől, oszt elvette a Tóth Juli lányát, azok meg a fenyves mellett építettek azt a nagy házat a Dönciékkel, akik két utcával arrébb laktak.
- A Dönci ott lakott?
- Igen, onnan jártak be a városba tejért , mert a kisebbik fiú, a Jóska...
- Nem a Pityu?
- Nem, a Pityu az a középső, az Etelka a nagyobbik lány, és a Jóska a kisebbik fiú, akinek most a sógora lett a Oravecz Lajos, tudod, a patakvölgyből."

- Erről beszéltek órákon át. Hogy ki hol lakik, és régen hol lakott. Egy egész földhivatal-irattár lehetett a fejükben, és több ezer anyakönyv. Én csak azt nem értettem, hogy miért kell ezt újra és újra átbeszélni, mert az nem lehet, hogy két disznóvágás között ennyit költöztek az emberek, vagy ennyit házasodtak. Azt azért észrevettem volna. Bár a fene se tudta megjegyezni ezt a sok nevet. És az volt az érdekes, hogy egy idő után mindig elküldtek, hogy ez a felnőttek dolga, nem kell mindent hallanom.
- És akkor?
- És akkor azt hittem, hogy most jön a tuti, a nagy titok, meghallom végre azokat a dolgokat, amelyek miatt az egész beszélgetés elkezdődött, valami olyat, ami az ő világukban jelen van, és az enyémbe még nem fér bele.
- És?
- A nagy fenét. Elbújtam az ablak alá, a szobába, és csendben hallgatóztam, biztos, hogy nem láttak, és mégis, komolyan mondom, még órákon át beszéltek ugyanerről. Ki hol lakott és kivel élt. Szóval náluk ez volt a téma. Máshol még a népdal - ami nálunk nem ment -, hogy feküdj már rám, babám, egyem a szíved vagy azt. Úgyhogy nem kell semmit csodálkozni a valóságshow-n, sem a bulvárlapokon, és azzal jönni, hogy hová züllött a világ - ennél nagyobb marhaságot nem ismerek -, mert az ország népességének nagy része, még egy viszonylag értelmes családban is, mint a miénk volt, már generációkkal ezelőtt arról beszélt egymással, hogy ki hol lakott. Hogy hova költözött aztán. Hogy kit vett el. Semmi más információ: ember- és utcanevek. Néha egy-egy foglalkozás, csak azért, hogy a sok Kuruc közül tudd, kiről van épp szó. És különben is, ők neveltek fel minket. Attól lettünk olyanok, amilyenek. Nem a világtól.
- De nálatok nem beszéltek ilyenkor sem szexről, sem a nagy titkokról?
- Nem. Csak arról, hogy ki hol lakott. És tudod, mondok még valamit.
- Hallgatlak.
- Ez a társalgás mindig az ebédlőben zajlott. Az ebédlő ablaka az óltól néhány méterre volt. Ma már nem csodálkozom azon, hogy előbb-utóbb az összes malacunk öngyilkos lett.

interview :: 2010. július 03., szombat, 01:05:10 :: 88 komment
social blog

Van a freeblogon egy nagyon tanulságos rovat: Interjú egy női bloggerrel. Azért ez a rovat neve, mert ott (jelenleg) hét-nyolc női bloggerrel olvashatsz interjút.

A teljesség igénye nélkül: minta1 minta2. Ott már eligazodsz.

Az interjú során feltett kérdések többnyire ugyanazon fontos társadalmi és pszichológiai jelenségek feltárására próbálják inspirálni az interjúalanyt. Ők azonban (Mamzelen kívül) sajnos nem vettek figyelembe egy nagyon fontos körülményt a válaszadás során. Az olvasót.

Persze egyszerre ennyi mély téma rajtam is kifogna. Nem áltatlak azzal, hogy én tudok rájuk érdemben válaszolni, főleg úgy, hogy a harmadik kérdésig is eljuss az olvasásban. Csupán valamiféle iránymutatással szeretnék szolgálni a jövő "női bloggereinek": ha közlésre érdemesnek szánt szöveget lő fel az internetre, az, mégis, milyesféle legyen.

Mikor kezdted a blogolást?

Ez már éles kérdés, vagy csak a bemelegítő kör?

Ki volt az első blogger, akit rendszeresen olvastál?

Ha jól emlékszem, az egész azzal kezdődött, hogy a Jóisten egy szép napon kiblogolta  az egész Világegyetemet. De őt a kőtáblás posztja óta már nem merem olvasni.

Mit jelent számodra a blogolás, változott-e ez a kezdetekhez képest?

Jó kérdés. A blogolás során általában blogbejegyzéseket írok, amelyeket rendszerint publikálni szoktam. A kezdetekhez képest leginkább talán maguk a bejegyzések változtak, sőt, szinte minden alkalommal mást írok, mint előzőleg írtam.

Szoktál fejben blogolni?

Igen! Honnan tudsz róla? Olvasod?

Írsz máshová is (másik blog, twitter, tumblr, stb.)?

Régebben hétvégente készítettem bevásárlólistát a tescohoz, de ma már nem gondolom, hogy egy lovon két fenékkel ülve bárhova el lehetne jutni, kivéve az ambulanciát. Úgyhogy mostmár csak a blogomra koncentrálok. Hoppá, el is fogyott itthon a mosópor.

Van olyan bejegyzés a blogodban, ami fikció?

Nincs. Minden bejegyzésemet valóban megírtam.

Ha egy 10-es skála 0-s végén a magányos, titokzatos blogger helyezkedik el, aki nem fedi fel arcát, a 10-es végén pedig az a fajta, aki mindenkivel személyesen is meg szeretne ismerkedni, akkor te hol helyezkedsz el rajta?

Azt hiszem, odamennék a lista 0-s végén álló bloggerhez, és vígasztalnám. Biztos szomorú szegény. Rossz lehet ott állni egyedül a nullán. A tízesnél bohóckodó körül úgyis túl nagy a tömeg, és valószínűleg unalmasan ír.

Változtál-e azáltal, hogy blogot írsz?

Most válaszolok az első kérdésre is: Öt év, hét hónapja, három hete, két napja, nyolc órája és tizenkét perce írok blogot. Mielőtt nekiültem, megkértem édesanyámat, aki a legjobb barátnőm (mióta az a ribanc Ági lenyúlta az exemet), és aki legjobban ismer engem ezen a földkerekségen, hogy nagyon jól jegyezze meg, hogy milyen vagyok. Érdekes, hogy rákérdeztél, mert épp két napja beszélgettem utoljára édesanyámmal  erről. Érdeklődtem nála, hogy a blogolás kezdete óta változtam-e már valamelyest. Azt felelte, hogy egy hangyányit sem, és ezen ő maga is nagyon csodálkozik. Elmondtam neki a titkomat. Mindez azért lehetséges, mert blogolás közben egyáltalán nem figyelek oda, más meg ugye nem nagyon történik velem az életemben. Azt azért nem merem megígérni, hogy a jövőben is majd ugyanígy semmit se változok.

Született-e már párkapcsolatod a blog által?

Nekem nem, de amikor a blogsablont először szerkesztettem, azt kívántam, hogy "b.ódjon meg a designer is, aki ezt a css-t össze....". Úgy tudom, azóta ő már boldog családanya, és gyönyörű szép kislánya született. Bár minden kívánságom így válna valóra.

Előfordult már, hogy kiálltál a blogodon egy számodra fontos női (társadalmi) ügy mellett?

Számomra minden fontos társadalmi ügy női.

Volt-e valami fontos, amit egy blognak köszönhetően tudtál meg, és ha igen, mi az?

Egyszer otthon hagytam a kulcsot az albiban, és későn értem haza, nem volt pofám becsöngetni. Leültem a küszöb elé, elővettem a kis rózsaszín netbookomat, és kiposztoltam, mekkora szerencsétlen vagyok. Két perc múlva öten jöttek ajtót nyitni, pedig összesen hárman lakunk az albiban, és abból ugye egy én vagyok, és én kint voltam. Akkor tudtam meg, hogy mennyire jó blogot írok, ha ennyien olvassák el azonnal a postomat.

Van-e olyan személy, akinek sosem szabadna megtalálnia/végigolvasnia a blogodat?

eu :: 2010. június 30., szerda, 21:58:07 :: 22 komment
dialogue social

- Sio meg lediplomázott a lehető legjobb minősítéssel. Arról írt, hogy mennyivel kerül többe vagy kevesebbe a híd, ha EU-szabvány szerint készül. Nekiült és kiszámolta.
- És mi jött ki?
- Azt nem tudom. Szerintem a jó magyar híd lett olcsóbb.
- Lehet. Amúgy is divat kritizálni az EU-szabályozást.
- Mondom, nem emlékszem, mi jött ki.
- Nem baj, mondok mást. Hányszor hallottad, hogy mennyire szörnyű ez az EU, mert nem ad semmit, csak elvesz, és akkor még ott a hülye szabályozás is. Például: "Nem lehet moslékkal etetni a disznót, és ez mennyire idióta törvény, mert ezer éve azzal etetjük, és mégis itt vagyunk, és ebből nem lett semmi baj, mit okoskodnak?". Elmondom, hogy lett, én például - évvesztes lévén - tizenkilenc éves koromig éheztem. Azért éheztem, mert akkor még nem voltunk EU tagok, és nem volt ilyen törvény. Tizenkilenc éves koromig, tehát eddigi életem nagyobbik felében menzás voltam. A helyzet az, hogy az összes konyhásnő disznót tartott otthon, és úgy gondolta, hogy a disznókat az iskola és a szülők pénzén neveli fel. Zseniálisan működött ez a rendszer. Annyi volt csak a gond, hogy néhány diák néha rájárt a disznókajára. Sajnos, nem volt mese, elszállítás előtt ki kellett tenni a moslékot az étkezőasztalra, és bizony egy-két gyerek annyira éhes volt, hogy belekóstolt. Volt, aki megette. Na, az volt a veszteség a lopott moslékból. A veszteség minimalizálása érdekében úgy főztek mindkét iskolámban, hogy végül szerintem már a disznók közül is koplalt az igényesebb fajta. A koleszban, emlékszem, többnyire inkább üres kenyeret ettünk.
- Igen, ez tényleg így van.
- És a konyhásnők kedvenc szórakozása  az volt, hogy még le is basztak, mert visszaadtad a kölcsönbe kapott moslékot. Mintha nem arra ment volna ki az egész, hogy ne bírd megenni, akármilyen éhes vagy. Mekkora cinikus színjáték már ez. Szóval nagyon jó törvény, hogy a disznó nem ehet konyhai moslékot. Sőt, ha rajtam múlna, le kellene mérni, hogy a normálisan elkészített ételből mennyi marad meg az iskolában (ehhez egyszer hívni kell egy séfet, aki nem tart disznót), és utána, ha annál több marad meg, annak az árát le kell vonni a konyhásnők fizetéséből. És ha a fizetésük nulla alá megy, akkor lehet elárverezni az ingatlanjaikat. Talán akkor nem állt volna annyi disznóól a kertek végében. És ők se néztek volna ki úgy, mint a disznó.

bees are back :: 2010. június 25., péntek, 21:48:01 :: 2 komment
dialogue social tech

A méhekre visszatérve, felhívott ma a helpdesk, és miután két üzemeltetési hibát átbeszéltünk, kérdezte tőlem, hogy tudnék-e neki segíteni privátban, mert az egyik site JellyX-ben készült, és fura hibaüzenetet dobál, amit "senki nem ismer a neten", és hátha én igen. És tudom-e, mi a JellyX?

Természetesen tudom - válaszoltam, nagy levegőt véve -, a teljes neve Royal JellyX, vagyis méhpempő, amit a dolgozók adnak a lárvának, amikor új méhkirálynőt akarnak választani, mert a régi már öregecske, és le kell cserélni, ahogy mondta Gyurcsány, és van egy Mark Twain novella a méhpempőről, nagyon tanulságos: a Royal Jelly valóságos csodaszer, és a ginzeng ampullában sem véletlenül van, amikor már semmi más nem segít, akkor oda nyúl az ember, és minden rendbe jön. Az X-ről nem tudom, mi lehet a végén, talán az X szárnyú méhre utal, vagy a fürkészdarázsra, amelyik méhet eszik.

A helpdesk szerint a Jelly inkább a Baldur's Gate-ben támad.

Igen, a csatornából mászik elő - folytattam -, sőt, már a Wizardryban is jött, de két-három magic missille, és vége, bár az JellyX az alapverziónál erősebb is lehet. Nem kizárt, hogy radioaktív.

Ezen a ponton a helpdesk megköszönte a segítséget és letette.

end of time :: 2010. június 24., csütörtök, 22:53:39 :: 25 komment
social science

Olvasd el így.

(Szerintem most a back gombot keresed a böngsző tetején.)

Mivel otthon nincs tévém, és újabban flash playerem sem, hosszú ideig csak másodkézből értesültem arról, hogy a foci vébén a fél lelátó vuvuzelát fúj.

Tegnap bementem egy kocsmába, és megnéztem.

Nem hittem el.

Nem fért a fejembe, hogy lehet, hogy több mint nulla ember hajlandó kimenni a pályára és játszani ebben az őrületben.

Hogyan képes ennyi ország legitimálni a szélsőséges debilitást.

A világ furcsaságaival többé-kevésbé tisztában lévő, azokat távolról szemlélő lelkialkatom előbb-utóbb minden anomáliára talál ideológiát. A vuvuzela jelenséggel szemben - hogy lejátsszák így a meccset - mégis hosszú órákra alulmaradtam.

Aztán beugrott.

A megoldás pofonegyszerű.

Így néz ki a vuvuzela:

Találós kérdés: Mire hasonlít? Mi néz még ki így?

Segítek.

A feketelyuk körüli tér:

"Inside a black hole, space-time stretches to an infinite singularity"

A feketelyuk elnyel mindent. Nem jut ki belőle információ.

És nem csak a feketelyuk néz ki így. Ilyennek képzeli Stephen Hawking, az egyik legnagyobb élő fizikus az ősrobbanást. A tölcsér alja a tér-idő "előtti" "pillanat" (hiánya). A nemlétezés. Anyag, energia és értelem nélküli állapot.

A tölcsér tágulása a Világegyetem - ősrobbanást követő - születését ábrázolja.

Van egy elmélet arról, hogy ez folyamat egyszer visszafordul.

Végül az Univerzum, amelyet ismerünk, önmagába zuhan.

A világ visszaérkezik a tölcsér aljába.

És ott minden véget ér.

Game over.

Feketelyuk,

2010:

smurfs have grown :: 2010. június 18., péntek, 01:42:17 :: 5 komment
cinema dialogue social

Mage: Úgy örültem, hogy Aeon Flux újra kommentel, ezer éve írt utoljára. De muszáj volt leírnom, hogy szeretem a Hupikék Törpikéket. Konkrétan az egyik kedvencem. Abban hangzik el, hogy az "élet nem csak játék és mese". Szerintem ez nagyon fontos tanulság.

Dina: Értem.

Mage: Na jó, az a helyzet, hogy kiskoromban fantáziáltam Törpilláról.

Dina: B+, most inkább kiköptem.

Mage: Mit?

Dina: Néha el kell dönteni, hogy az ember lenyeli-e a vizet, vagy kiköpi, amikor rátör a röhögés. Még jó, hogy a fürdőben állok.

Mage: Törpilla olyan kis kék.

Dina: Igen, tudom, neked kék nő kell. Már egy ideje rájöttem. Azért tetszett annyira az Avatar. Abban is kék nő volt.

Mage: Az Avatar arról szól, hogy felnőttek a Hupikék Törpikék. És közben mi is felnőttünk. Ezért jó.

do not assault the victim :: 2010. június 17., csütörtök, 21:21:30 :: 36 komment
social tech

Egy héttel ezelőtt olyan biztonságosra frissítettem a Windowst, hogy azonnal észrevette: "Szoftverkalózkodás áldozává váltam."

A szívem menten összeszorult. Nem pusztán arról van szó, hogy nem szeretek áldozat lenni, hanem arról, hogy totálisan megvisel.

És akkor még nem tudtam, hogy jön a folytatás.

Óránként kétszer előugrik az ablak, hogy áldozat lettem. Bemászik a többi alkalmazás fölé. Ha filmet nézek, megbolondul tőle a lejátszó. Összezavar, amikor dolgoznék.

A háttérképet is levette a Windows. Nem tölt le több frissítést. Induláskor hosszan magyaráz arról, hogy mit szeretne tőlem.

Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki ezt.

Mert ha például loptam volna a Windowst (sosem tennék ilyet, de játsszunk el a gondolattal), akkor azt mondhatná: "Te rohadt szemét köcsög, elloptál engem, kárt okozva ezzel az apukámnak és az amerikai nemzetgazdaságnak, hogy pusztulnál meg ott, ahol vagy. Addig foglak idegelni, amíg teljesen kikészülsz. Lopni bűn, és ezt most örökre megtanulod."

Teljesen korrektnek, jogosnak és indokoltnak érezném ezt. Úgy értem, ha loptam volna. Persze, nem loptam. Kalózkodás áldozatává váltam. Tudja ezt a Microsoft is.

Csak akkor a reakció nem fér a fejembe. Basszus. Nincs nekem épp elég bajom? Szegény embert még az ágnak is húznia kell? Úgy gondolja a Microsoft, hogy áldozattá válni még kevés, ezért további bántalmazásra van szükségem?

Ha tényleg áldozattá váltam, küldenie kellene egy részvét-emailt, kirakni valami relaxációs háttérképet, hogy lenyugodjak, ajánlani egy helyi, megbízható terapeutát, és csendben meghúzódni szépen.

Esetleg félévente megkérdezhetné, hogy jobban vagyok-e, sikerült-e kihevernem a tragédiát, békén hagynak-e már a kalózok, és ugye nem alakult ki irántuk stockholm-szindrómám. És tehet-e még valamit értem, vagy a többivel már megbírkózom egyedül is.

Kár, hogy nem ismerek egy igazán jó ügyvédet. Megtanítanám őket a helyes viselkedésre.

wake up :: 2010. május 29., szombat, 10:20:29 :: 9 komment
social

Reggel hét óra. Felbontottam egy régi gyógyszert. Évek óta őrzöm, mindjárt lejár a szavatossága. Be kell venni gyorsan.

Az van ráírva, hogy utána ne vezessek autót. Jó, nem fogok. Lenyelem fél üveg pezsgővel.

Reggel nyolc óra. Csöngetnek.

- Jó napot kívánok. Az újságot szeretném kitenni.
- Ha még egyszer becsönget szombat reggel nyolckor, én lelövöm. Ez nem vicc. Teljesen komolyan mondom.
- Értem.

Felkapom a nadrágom, az ingem és a kabátom, és a legkisebb (és legélethűbb) airsoft pisztolyt, és egy fekete napszemüveget. Lerohanok. Egy ember jön be a kapun, és odamegy az egyik postaládához.

- Jó reggelt. Ez nem éles pisztoly. Nem fog meghalni, ha lelövöm. De nagyon fáj majd.
- Jó reggelt. Értem.
- Nem hozott újságot?
- Nem.
- Elnézést. Minden szombat reggel becsöngetnek ezzel.
- Meg kellene változtatni a kaputelefon kódot. Hányas?

Közben beszállunk a liftbe. Illedelmesen leveszem a napszemüveget.

- Azok után, ha hogy ráfogtam a pisztolyt önre, nem baj, ha nem árulom el? Ez csak airsoft.
- Nem gond. Ismerem a fegyvereket.
- Nem kell hozzá kód, hogy becsöngessen. Az összes hajléktalan is engem talál meg.
- Kellemetlen lehet.
- Akkor én most visszamegyek, hátha jön még. Szép napot.
- Viszlát.

let the beast in :: 2010. április 23., péntek, 04:23:44 :: 44 komment
social culture

Évek óta olvassa az ember ezeket a Mohamed ábrázolás miatt gyilkoló arabokról szóló híreket, és azon gondolkodik, mi lehet a megoldás. Mert az iszlám fanatikusok azzal élnek vissza, hogy egyes országokban demokrácia van. Különben be se engednénk őket.

Aki arabot ismerek, mind jó fej. Az nem pálya, hogy hazaküldjük az összeset.

Van egy kézenfekvő ötletem. Egyszerűen elő kell írni az összes nyugati országban, hogy ha egy arabnak vagy iszlám vallásúnak látszó személy be akar utazni, először rajzolja le Mohamedet. Ha lerajzolja, jöhet.

Ennyi.

conclusion :: 2010. április 21., szerda, 01:19:22 :: 27 komment
social

A kéjgyilkos és sorozatgyilkos pszichopata bizonyos értelemben önfeláldozó hős.

Ő azt próbálja bemutatni, milyen lenne a világ, ha mi mind megengednénk magunknak azt a luxust, hogy nem hisszük el, hogy a többi embernek mi a rossz.

Egy nem-sorozatgyilkos pszichopatában egy normál ember empátiájának tízszerese lakozik.

no expectations please :: 2010. április 20., kedd, 06:12:08 :: 92 komment
women social

Dinával beszélgettem arról, hogy bizony létezik a külső adottságoknak és a gyerekkornak olyan együttállása, amitől a nő azt hiszi, hogy a párkapcsolatban az ő puszta létezése már ajándék.

(Az ilyen nő egyik fontos, de önmagában bizonyosságot nem jelentő ismertetőjele, hogy sokan megfordulnak utána az utcán.)

Ez a nő úgy hiszi, hogy elegendő apró szilánkokat szórnia magából a férfi felé, aki ezeknek örvend, és tovább küzd, hogy a nő újabb és újabb darabjaiban gyönyörködhessen.

Lássuk be, hogy ez a stratégia valóban működik. Hatékony, értékes fizetőeszköz.

Különböző ideig.

Vonzó férfi esetén ez az idő  egészen pontosan az első szexig tart.

A történet  innentől válik igazán érdekessé, mert csak ezután dől el, hogy egymásnak valójában mit adunk.

believe :: 2010. április 19., hétfő, 00:31:13 :: 20 komment
social

Az emberi faj tanulmányozása közben különös tapasztalatokra tehetsz szert.

Én például azt vettem észre, hogy meglepően sokan gondolják úgy, hogy azért mondod valamire, hogy az téged zavar, mert valójában nem zavar.

Sőt, egyenesen kívánod azt.

Legfeljebb nem tudod magadról, vagy nem mered bevallani.

Amikor olyan személy kezd egy mondatot azzal, hogy "tudom, téged megvisel ez a téma, de", akiről tudod, hogy szeretne jóban lenni (vagy maradni) veled, akkor átgondolásra érdemes lehet a kérdés, hogy vajon őt tényleg az égvilágon semmi nem zavarja, vagy ő rendszeresen szól rá másokra olyanért, ami nem is zavarja (és magából indul ki), vagy tényleg képtelen elhinni, hogy a földön élő hét milliárd emberből nem mindenkinek ugyanaz rossz.

Ennyi. Több lehetőség nincs.

Tegnap beléptem egy ajtón.

- Ő Rex - mondta a nő arra az élőlényre, ami egy másodperc alatt négyszer próbált rámugrani.

Mivel a látogatás előtt három alkalommal vázoltam fel, hogy pontosan ez az a szituáció, amit mindenképp el szeretnék kerülni, konstatálnom kellett, hogy a három valójában borzasztóan kicsi szám.

Miután az ugrálás láthatóan kiborított, vendéglátom felkapta a kutyát, szájához emelte, majd diadalmas arccal így szólt:

- Látod, még meg is puszilom!
- Akkor engem már nem kell.
- Téged ez tényleg ennyire zavar? Ez egy fal köztünk. Mi bajod a kutyákkal?
- Semmi bajom nincs a kutyákkal. Úgy értem, konkrétan velük. Azt nem szeretem, ha valaminek hosszú karma van, és a kedvenc gyapjúnadrágomat és az egyik kedvenc zakómat tépkedi vele. Felőlem, amíg ezt műveli, lehet fikusz is, ugyanígy reagálnék.
- Te mindig ilyen elegánsan öltözöl?
- Azt hittem, randizunk.
- Igen, de tudod, a barátaim mindig örülnek a kutyának. Pár perc múlva már te is simogatni fogod.
- Nem, nem fogom. Ahogy azt már mondtam. Alapvetően nem tartanék olyan állatot a lakásban, amelynek szőre van, és pránán kívül bármi mást eszik (tehát nem csak használt fény hullik ki belőle időnként). Lehet azt, hogy vagy bemegy a másik szobába, vagy elmegyünk itthonról? Úgy értem, ketten.
- Nem, mert akkor sír. Úgyis meg fogod szeretni. Szagold meg, ő tényleg nem büdös.
- Értem. Akkor én most megyek. Szia.

Mivel rövid időn belül másodszor jártam így, útban hazafelé fogadalmat tettem, hogy akárhogy néz ki, kutyás nőhöz soha többet nem megyek fel.

Ebből elég volt.

Rövid időre rá beláttam, mennyire férfiatlan ez a gondolat. A teljes megfutamodás a vesztesek műfaja. Hát a nagy francokat.

Veszek egy repülőjegyet, kimegyek Brazíliába, és fogok az őserdőben egy kutyaevő kígyót (Cobra Hundhunticus). Kivetetem a lengőbordáját, hogy könnyen fel lehessen tekerni, és beférjen az aktatáskámba. És minden ilyen esetben előveszem.

- Most mi a bajod? Nem szereted az állatokat? Milyen ember vagy te? Ez is csak egy élőlény. Ne idegeskedj már, rossz nézni, amit művelsz. Rég látott kutyát, és nagyon szereti, azért kapkod utána. Jóban lesznek. Most megpuszilta. Látod, már le is feküdtek egymás mellé. Együtt alszanak, összecsavarodva. Hát nem csodálatos?

És hogy az élet ne legyen unalmas, az autóm csomagtartójába beszerelek egy hatalmas akváriumot, amelyben óceáni óriásmedúza úszkál majd. Néha azt viszem fel.

- Ne mondd, hogy nem tetszik. Nyugi, nem csíp, nagyon barátságos. Berakom az öledbe, hogy szokjad. Olyan, mint egy hatalmas méhlepény. Tudod, aki az állatokat nem szereti, jó ember nem lehet. Ez a természetben előforduló legtisztább nyálka, a nyáladnál ötvenszer higiénikusabb. Semmi bajod nem lesz tőle. Mik ezek a piros foltok rajtad? Hú, remélem, nem vagy allergiás a medúzacsípésre. Mi az, hogy nem kapsz levegőt?

Hát így.