travel two :: 2009. március 14., szombat, 21:39:04 :: 18 komment
Fülemhez emeltem a csörgő telefont.
- Ugye, időben ideérsz? - kérdezte.
- Persze, nemsoká ott vagyok. Közel járok, már látom a vasútállomást.
- Reméltem.
A hátam mögött csodálkozó hang szólt:
- Tényleg látod?
- Persze, ott van.
- Hol? Én nem tudom kivenni.
Apró pontra mutattam az ablak mögött.
- Az valóban a pályaudvar?
- Igen. Siessünk.
Az aranyspirál belsejében olyan részecskék kezdtek száguldani, amelyek az előző ősrobbanásban még nem vettek részt. A töltés újrarendeződött. Örvénylő, táncoló fények szikrázó kaleidoszkópjává feszült a hajtómű, ismétlődő minták végtelen fraktálja növekedett a megismerés lehetséges határai mögötti törvények uralta mértani tartományba. A fénycsóva vékony sugárként az univerzum szándékainkkal ellentétes irányban lévő falának feszült.
Az ember nem gondolná, hogy ha az ujjait a csukott szemére elég erősen szorítja rá, néhány perc múlva megjelenik előtte a mindent átható erő esszenciájával hajtott űrhajómotor.
Veszélyes aszterodiákat kerülgetve gyorsultunk a fénysebesség fölé. Az elmosódó, színes foltok hosszabbra és hosszabbra nyúltak az ablak mögött. Négyzethálóba szőtt szuperhúrhengerben rohantunk egyre sebesebben, majd a látótér hirtelen kiürült. Középen a pályaudvar apró pontja maradt csupán. Még semmit sem növekedett.
Nyomunkba szegődött az óriáskígyó, egy titokzatos lény gyilkos nyúlványa, mely mohón kereste a hajónkon a fogást, miközben teret és időt magunk mögött hagyva átléptünk egy sötét féregjáraton. A hatalmas lény testének nagy része a mi dimenzióinkban nem volt jelen, de az a kevés éppen eleget kellemetlenkedett, ahogy kitartó igyekezettel próbálta magába húzni szegény űrhajónk.
Kék és vörös fények villogtak. Sebességünkkel megsértettük a galaxisközi utazás íratlan szabályait. A kígyó néhány pillanatig ide-oda tekeredett, majd üldözőinket választotta, és őket falta fel.
Sötét energiafelhő mellett utaztunk, amelyben Atlas hátát a világunkat a káosz birodalmától elválasztó, feneketlen nyíláshoz szorította. Lábait a mindenségnek vetette. Feszült arcán mélyre ásta magát a kín. A perem túloldalán a sötétség ősi lényei várakoztak. A hömpölygő tömeg őrült morajlással próbált utat törni magának az átjárón, hogy nyers tébolyból szőtt karmaikkal egy örökkévalóságon át marcangolják a fiatal és védtelen lelkeket. Atlas elkeseredetten szólt utánunk:
- Már nem sokáig tudom őket visszatartani.
Az ablak közepén az apró pont lassan növekedni látszott, háromkarú spirállá vált. A hajó a galaxis pereme felé rohant. Fékeztünk. Fényes, fehér csíkokként tűntek fel és el mellettünk a csillagok. Az egyik apró, fehér égitest sokáig a látótér közepén maradt, majd onnan oldalra mozdulva átadva helyét egy apró, sötétebb foltnak.
Kék és barna területekkel mintázott bolygó felé száguldottunk. A hajtómű már minden erejével fékezett.
Hamarosan kizárólag a szárazföld látszott az ablakban. Egy koszos, szürke város felé zuhanva sikító, vörösen izzó kúppá préseltük a levegőt. A vonatok jól kivehetővé váltak a pályaudvaron.
Kis híján nekicsapódtunk a földnek. A járda füstölgött. Kiszálltam.
- Várj meg itt.
Rohantam a sínek felé. A szerelvény épp indulni készült. Szinte kitéptem az ajtót. Felugrottam, és végigfutottam az ülések között.
- Elkéstél – mondta, tekintetét rám sem emelve az újság mögül.
- Ne haragudj.
Leültem a vele szemben lévő székre.
- Dugó volt.
- Gondoltam. Mindig dugó van. Ezért kell előbb elindulni.
- Tudom.
travel one :: 2009. március 14., szombat, 21:33:23 :: 2 komment
Aznap este az égből jelentős mennyiségű víz hullott alá. Az a fajta, amely a talaj fölött néhány méterre nem cseppekre, hanem hosszúkás hengerekre válik szét. Jóbarátja, a jeges szél így oldalról könnyebben sodorja magával, hogy együtt járják át a ruhák mély rétegeit, olyan közelségbe jutva a reszkető bőrhöz, ahová egészen biztosan nem kaptak meghívót. Az égiek ilyen napokon az ártó szándékaikat a szokásosnál is kevésbé leplezik.
A nap már rég aludni tért. Sejthető volt, hogy a következő órákban senki nem jár erre a rengeteg vizet felszárítani.
Sötét hajú lány sétált a híd közepén. Kabátját vacogva húzta magához, ám egyenes háttal ment, hogy jobban érje a szél. A lehetséges minimális védelmet feláldozta a küllem oltárán. Így teszünk mind, ha túl büszkék vagyunk embernek lenni – és ettől válunk igazán esendővé.
Lassítottam, letekertem az ablakot. Nem voltam benne biztos, hogy mindkettőnknek sikerül ilyen körülmények között szájról olvasnia.
- Elvihetlek.
Rám nézett, és megrázta a fejét.
- Nem kell. Tudok repülni.
Villámlott. A lány fehér arcán fagyos fény csillant. Féltem, hogy mindjárt felemelkedik.
- Tudom. Én teremtettelek.
Ezen elgondolkodott.
- Jó. Akkor végülis mehetünk.
source :: 2009. március 14., szombat, 19:16:42 :: 1 komment
Ha az ember kellő időt, energiát, pénzt, fáradságot, utánajárást és kísérletezést fektet bele, képes elérni, hogy a konyhájában kizárólag tökéletesen tiszta, első osztályú, kiváló minőségű, egészséges biomolylepkék röpködjenek.
És ennyi áldozat után tökéletes érthető, ha megkérni a bejárónőt, hogy ne söpörje ki a sarokból a kövér biopókot.
celebrate :: 2009. március 13., péntek, 05:16:16 :: 16 komment
Késve bár, de boldog nőnapot kívánok minden olvasómnak.
sylar is back :: 2009. március 12., csütörtök, 03:58:46 :: 7 komment
cinema
Live long and prosper
2009
nagy baj idén már nem lehet
slumdog millionaire :: 2009. március 12., csütörtök, 03:43:34 :: 5 komment
cinema
A tízéves indiai árva több alkalommal megmenti egy kislány életét, aki cserébe ágyba bújik a fiún kívül mindenkivel. A lány pechére Jamal pont a hálátan kurvákra izgul, és úgy dönt, érdemes lehet kivárni.
Miután a lányon végigment az összes negatív szereplő, plasztikai műtétet hajt végre Latika arcán egy sarlatán. A műhiba helyreállítási költsége cirka 20 millió. Itt kerül újra képbe Jamal.
A legyen ön is indiai című vetélkedőben pont ennyi a főnyeremény, feltéve, hogy össze-vissza válaszolunk, és valahogy mindig sikerül eltalálni.
Annyi bizonyos, hogy komoly ok az örömre, ha az ember nem Indiában él, és az sem titok többé, hogy Vágó István nagy vonalakban milyen ember lehet.
8 / 10
watchmen :: 2009. március 12., csütörtök, 03:05:46 :: 23 komment
cinema
Folytatódik a kísérlet: hogyan lehet minél több majmot a mozikba csalogatni. Az még nem világos, ebből miképp származik haszon, ám a jelek szerint Hollywood egyelőre annyit szeretne, hogy minél több csimpánz foglaljon helyet a vászon előtt. A kijelentés, hogy Adrian Veidt a világ legokosabb embere, minden bizonnyal a makogó állatoknak szól.
Szépek a képek. Fall, Matrix, és néhány saját beállítás. Simán lehetne belőle korrekt némafilm. Nincs ezzel semmi baj, én például, ha előre tudom, hogy nagyon korlátolt a csaj, szoktam első randin olyat játszani, hogy egyikünk sem beszélhet. Nagy csönd telepszik ránk, roppant titokzatos szituáció, lehet egymásra nézni, hú. Ilyenkor azt képzeli a másik, mindketten roppant különlegesek vagyunk.
Valami ilyet várnék. Próbáljuk minimális kontrollal még elfogadható mederbe terelni az idült agysorvadást. Nézzenek a szereplők a végtelenbe, és higgyük el, hogy vannak értelmes gondolataink.
Apropó, a 162 két percben annyit sikerült átadni, hogy az emberek szeretnék elkerülni az atomháborút. Elhangzik egy mondat, mely szerint az orosz robbanófejek egy százaléka képes lenne teljes mértékben elpusztítani a Földön az életet. Ez nem így van. Bár a fokozott radioaktív sugárzásra sokan az életfunkcióink drasztikus csökkenésével reagálunk, köztudott tény, hogy a medveállatkák az emberre halálos dózis több mint négyszázszorosát mosolyogva nyelik el, a víz pedig igen hatékonyan fékezi a kóbor neutronokat, ami azért fontos, mert a biológusok többsége szerint az óceánok mélyén lakó óriáspolipoknak elég lenne további 10 millió nyugodt év, és képesek lennének meghódítani az egész univerzumot.
Tudom, most úgy fest, le akarom húzni a filmet, de ez nem egészen van így, például ha valaki kíváncsi a filmtörténelem két legborzasztóbb és legkiábrándítóbb szexjelenetre, jó szívvel ajánlom neki a Watchment.
0 / 10 (az operatőri munka és a cgi gyönyörű)
school :: 2009. március 10., kedd, 04:22:14 :: 13 komment
social
1979. Tudós férfiember távoli bolygón teherbe esik. Orvosa széttárja karjait a szokásos tünetek láttán: hányás, fokozott éhség, hullámzó jókedv és letargia. Komplikációmentes szülés következik – spontán császár –, közvetlenül ebéd után. Előtte még hadd lakjon jól a gyerek. Az újszülött magától felsír, és szinte azonnal jár. Az egészséges, anyás csecsemő szomorúan keres játszótársakat, miután az örömapát elviszi a gyermekágyi láz. A hajón tartózkodó egyetlen nő óva int: a hely nem igazán alkalmas gyereknevelésre. Sorra hullanak a mostohaszülők, a pajkos kiskamasz a csövek mögé bújik, pótanyja rátalál és kivágja a kozmoszba. Tanulság: az űrhajó nem játszótér. A fedélzeten nem szívesen látunk idegeneket.
1918. Gergő testvére kínok közt haldoklik. A remény és a mágikus ruha szertefoszlanak. A szereplők szemeiből permanensen patakzik a könny. A család fő értéktárgya egy agyagkemence, és a gyerek abba is szöget ver. Az iskolában elfagynak a tanulók lábai. Különféle kórságok tizedelik őket, árvák és nyomorékok osztanak ketté fél falat kenyeret. Szegénység, bánat, vigaszra gyötrelem.
Az első korhatáros horrorfilm, a második általános iskolai kötelező olvasmány, ami pontosan jelzi, hogy a gyermekek lelkivilágához milyen mértékben értő, az élet fontos kérdéseit miképp értelmező szakemberek szeretnék befolyásolni a következő nemzedék gondolkodását.
Efféle könyveket érzéketlen vagy erősen sérült lelkű emberek illesztenek a tananyagba, akik képtelenek belegondolni, hogy az erős képzelőerővel és empátiával rendelkező hatévesekben milyen nyomot hagy a vegetáló nyomor és a lassú, vergődő halál. Mindezt elvileg azért, hogy a tanulók az ingyenes oktatásnak és a fűtött iskolának örüljenek.
Tény, hogy a világ titkait és a felnőttek végtelen bölcsességét szomjazó kisgyerekként feszült izgalommal vártam az iskolát, ám ott első élményként rámtört a rémület: "Jézusom, mi lesz a többiekkel?". "És mi lesz itt velem?"
Az első nyolc évben érdeklődve figyeltem a világot. Az ablak túloldalát. Általános iskolában még próbálnak tanítani valamit a gyerekeknek, és ehhez idő kell. Aki előbb végez, várja a többieket. Érdekes kérdés, mennyit tett rá erre a napjainkban divatos úgynevezett integráció.
Ha már az érdemi tanulásról beszélünk, tény, hogy a társadalom nagyon kis hányada általános iskolában sajátítja el a betűk és a szavak ismeretét. Még náluk is kevesebben az óvodában tanulnak meg írni és olvasni. A nagy többség, sajnos, analfabéta marad. Elképesztő, hogy az egy- vagy többdiplomás emberek közül hányan képesek egészen pontosan nulla darab nyelven értelmes, összefüggű mondatokat alkotni. Ha valaki úgy gondolja, erős túlzás és elfogultság itatja át a véleményemet, holnap reggel legyen szíves megnyitni a mailboxát, és szúrópróbaszerűen beleolvasni a céges e-mailekbe. Érdemes a vezetőkével kezdeni.
A magam részéről messzemenőkig tisztelem és becsülöm azokat az őszinte embereket, akik választanak maguknak egy szakmát, kitanulják, és elmennek dolgozni. Az írás hátralévő része egyáltalán nem róluk szól.
Általános iskola után következik a gimnázium, melynek elvégzése már eleve paradox, és most nem az érettségire gondolok, hanem arra, hogy a legtöbb közép- és felsőoktatási intézményt végzett személy – a fejében lévő tudás alapján – meg kellene bukjon általános iskola hatodik osztályában a következő tárgyakból: nyelvtan, biológia, fizika és matek. És ez nem az ő hibájuk. A rendszer célja korántsem a tanulás.
A gimnázium feladata arra szoktatni a "tanulókat", hogy az agyukat olyan tevékenységre használják, ami mentes mindenféle közvetlen vagy közvetett örömtől. Bele kell törődniük, hogy napi 8-10-12 órában olyan szellemi tevékenységet végeznek, amelyben a kreativitás, a változatosság és a kihívás mennyisége a nullához közelít. Olyan dolgokon "gondolkodnak", amik alapvetően nem érdeklik őket. "Nem tudom, azt hiszem, könyvelő leszek, nem fogom szeretni, de rosszabb se lesz az eddigieknél". "Tanulok jogot, ülni már tudok, és ott elhitetik velem, hogy okos vagyok".
A gimnáziumi tanulóknak jellemzően vannak kedvenc tantárgyaik, amelyeket ők – az oktatási rendszer minden törekvése ellenére – valamiért szeretnek. A kedvenc tantárgyból némi emlék megmarad, legyen az földrajz, kémia, irodalom vagy matek. A szerencsések olyan pályát választanak, aminek bizonyos mértékben köze van a kedves tárgyhoz. Akadnak néhányan, akik semmiféle tárgy iránt nem mutatnak sem érdeklődést, sem affinitást. Közülük kerülnek ki a multi cégek vezetői.
Akik komolyan akarnak valamit az élettől, alig várják a gimnázium végét. Várják, hogy végre érdekes, alkotó tevékenységet végezzenek.
A gimnázium másik feladata kondicionálni a képzésben résztvevőket arra, hogy a szabályokat betartva érdemi tudás és a megértés valódi szándéka nélkül lehetséges válaszolni a feltett kérdésekre. Ezek a kérdések kizárólag kéthetes intervallumból kerülhetnek elő, illetve egy előre definiált hányaduk az érettségin köszön vissza.
A tantárgyak kizárólag azért kapnak nevet, amiért a kommunizmusban gyártottak különböző színű, egyforma szabású ruhákat. A középiskolai fizikaóra semmivel sem visz közelebb a az ütköző golyók valódi viselkedéséhez, mint mondjuk a bemagolt történelem. Egyedül a következő vizsga típuskérdéseit kell ismerni. Hogy az évszám vagy képlet, teljességgel indifferens.
Az egyetem eleinte bíztató, az oktatók cinkos mosollyal közlik, amit eleve sejtettünk: kidobtunk négy évet az életünkből. Ugyanis lehetséges negatív számból négyzetgyököt vonni, az olvadás, oldódás és párolgás soha nem egyirányú folyamat, a tömeg és az idő relatív, időközben eltörölték a számnevet, Horthy mégis jó arc volt, és a versek, amiket eddig elemeztünk, nem kerülnének be egy közepes minőségű irodalmi magazinba.
Aztán, az első lelkesedés után lehet tovább magolni a hülyeségeket, és találgatni, melyik oktató mentális állapotának lehet vajon a leghosszabb latin neve.
Ha eljutottál idáig az olvasásban, és még nem múltál el hat éves: nagyon jól tetted, hogy már az óvodában megtanultál olvasni (megúszod a dyslexiát, hiába iparkodik a tanítód). Olvass otthon érdekes könyveket, és gondolkodás nélkül semmit ne higgy el. Még ezt is rágd át jól. Függetlenül attól, hogy én írtam.
quote :: 2009. március 09., hétfő, 22:26:00 :: 4 komment
A legértelmesebb mondatokat a legnehezebb összerakni. Ha ezekkel beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen nyilvánvalóan nem a saját gondolataid, nem a te fejedben születtek, és bár először értelmesnek tűnnek, kimondva idegenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legértelmesebb mondatok túlságosan szofisztikáltak, a megértésükhöz szükséges ismeretek számodra túlságosan mélyen vannak eltemetve. Irányjelző nélkül kutatod a kincset, de ne aggódj, ellenségeid sem teszik majd magukévá. Ha mégis megpróbálsz így beszélni, hallgatóságodtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan nehéz ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértse, amiről beszélsz. Beleértve téged.
(Ha nem volna világos, a közkedvelt verzió:
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen." - Stephen King)
reconsideration :: 2009. március 07., szombat, 02:02:09 :: 11 komment
Életem - remélem, legnagyobb - tévedése, ahogy korábban nyilatkoztam a Harry Potterről.
rendezvous :: 2009. február 26., csütörtök, 04:35:49 :: 9 komment
dialogue
- Megvan. Odamegyek, és csendben kuksolok. Jó lesz?
- Hülyének tetteted magad? Bámulatos. Az expert harcos nem meri elutasítani.
- Nem mondhatom neki, hogy nem tetszik. Az bántó.
- Félsz tőle mi?
- Nem. De.
- Velem is előfordul, hogy a másik félnek nincs olyan hibája, amin változtatni kell, egyszerűen csak nem az esetem. És látom, hogy szeret, nem mondhatom neki, hogy "nem tetszel". Ilyenkor veszem elő, hogy "rossz kedvű vagyok egy ideje, ne haragudj", "remete korszakomat élem, nehogy azt hidd, hogy ellened irányul, ez nálam feature, pár hónapig tart", "nem hiszem, hogy túl vagyok rajta, mindenkiben őt keresem".
- Beválik?
- Persze. Ahelyett, hogy venné a lapot, úgy dönt, majd ő megvigasztal. Vagy úgy tesz, mintha értené, aztán vár szép csendben. Egy darabig óvatos vagyok, okosan viselkedem, de ahogy telik-múlik az idő, előbb-utóbb megfeledkezem magamról, és mosolygok egyet. És akkor vége. Azt hiszi, már lehet járni. Vagy, ami végképp védhetetlen, úgy dönt, ha már vele nem, legalább segít rajtunk (rajtam, és akin nem tudok túllépni). Majd ő újra összehoz minket.
- Akkor ne kuksoljak csendben?
- Dehogynem. Biztos beválik. Beléd képzel mindent, amit valaha nőtől akart. Számára gyönyörűen csomagolt, masnival átkötött ajándék leszel, akit ki kell bontani, és övé a főnyeremény. Majd ott ülsz vele szemben, kibontva, és lehet nézni egymást.
- Ne már.
- Szerintem inkább beszélj vele minél többet. Minden egyes telefonálás után kevésbé lesz számodra veszélyes. Úgy értem, érzelmileg. Mint pszichopata, még tartogathat néhány meglepetést.
- Nem akarom.
- Van más megoldás. Emlékszel még a Radikális őszinteség című könyvemre? Szívesen kölcsönadom.
- Igen, de mindig a másikon röhögök. Az mekkora volt. A Bűntudat legyőzése. Szegény L. meglátta a kezedben, és szó szerint sikoltozott: "Úristen, hogy vehettél ilyet? Ez borzasztó! Neked pont hogy sokkal több bűntudatod kéne, hogy legyen. Főleg miattam. Kérlek, ne olvasd el."
revolutionary road :: 2009. február 26., csütörtök, 04:16:13 :: 29 komment
cinema
Avagy ha nem süllyedt volna el a Titanic, és Kate Winslet együtt élne Leonardo DiCaprioval.
Ilyen filmet többnyire azok rendeznek, akik annyira rettenetes házasságban élnek, hogy szívük mélyén a másik fél halálát kívánják, ám ezt nem merik bevallani, lépéseket végképp nem tesznek, helyette ócska álemberismereti áldráma "rendezésével" öblítik le a Prosacot.
A szabadság útja ugyanarról szól, mint a Hupikék törpikék. Hogy az élet nem csak játék és mese. De ez most valahogy kevésbé veszi ki magát jól.
Az egyetlen tanulság, hogy Kate Winslet még mindig nem csináltatta meg a mellét. Bele kellene húzni, mert fogytán az idő, magától nem lesz nagyobb, és most még kinéz valahogy az arca. Nem tudom, mit kell ezen ennyit gondolkodni, olyan még sosem fordult elő, hogy valakinek berakták a szilikont, és kisebb lett. Nőni fog, nyugi.
Ja, hogy vannak férfiak, akik a kicsit szeretik? Persze. Magas hegyek között, hol a tenger hupikék...
2 / 10
mother :: 2009. február 26., csütörtök, 04:11:42 :: 11 komment
"Az első diplomaosztómon Lenintől és Marxtól idéztek. A másodikon a Pápától. Érdekes, hogy ilyen rövid idő alatt mennyit fejlődött a világ visszafelé."
silence :: 2009. február 19., csütörtök, 04:57:36 :: 9 komment
dialogue
- A kapunyitó is egyre kisebb távolságról működik, elegem van.
- Elemet kell cserélni benne.
- Van, amit nem azért mondok el, hogy rögtön megoldd.
- Jó, de elemmel működik, ugye?
- Nem egészen. Ultrahanggal.
- Az más. Akkor nem szóltam. De hogy?
- Ultrahang, tudod. Kéthavonta egyszer el kell vinni a templomtoronyba. Pár óra alatt feltöltik a denevérek. Most februárban elmaradt a telihold, és gyalog nem volt kedvem menni, azért ilyen gyér.
mono :: 2009. február 18., szerda, 17:23:41 :: 31 komment
A teljes életem egyetlen nővel élem. Kerülőút lehetősége soha fel nem merült, tekintetem másra egyszer sem vetettem. Jelszavaim: hűség, monogámia és odaadás.
Személyének változatos megjelenése, lényének folyamatos megújulási képessége elkápráztató.
Évának hívják.
Köszönöm, Madách.
mean :: 2009. február 17., kedd, 19:31:11 :: 14 komment
cinema
Összesen két sorozatot vagyok képes hosszú távon elviselni.
Az egyikben elképesztően ritka, speciális betegségek módosult formáitól haldokló emberek küzdenek egy nyomorék, gyógyszerfüggő orvos ellen.
A másikban halhatatlan, repülni, teleportálni és villámokat szórni képes szuperhősök szállnak harcba elmeolvasó, jéggé fagyasztó és szupererős társaikkal.
Lássuk be, a fenti két sorozat számtani közepe nagyjából a Szomszédok lehet.
valkyrie :: 2009. február 13., péntek, 20:28:12 :: 26 komment
cinema
Szerintetek Tom Cruise-nak sikerül megölnie Hitlert? Vagy ha nem, akkor vajon miről szól a film?
progress :: 2009. február 13., péntek, 16:29:52 :: 3 komment
tech
"Az 1997-ben felbocsátott Iridium-33 nevű műhold ütközött össze az 1993-ban fellőtt Kozmosz-2251 nevű katonai műholddal. Igor Liszov szakértő szerint az ütközés elkerülhető lett volna, mivel az amerikai Iridium irányítható volt. A keletkezett törmelék kárt tehet a régi, valamivel magasabban eltemetett, kimustrált szovjet műholdakban, amelyeken atomreaktorok vannak. Így radioaktív törmelékekből álló öv keletkezhet a Föld körül."
Már 2009 van. Mi tartott ezen ilyen sokáig?
love lottery :: 2009. február 11., szerda, 17:55:15 :: 42 komment
love dialogue
- Azon röhögök, ahogy Dina az önzetlen segítségről beszél. Dina, aki "libáért táncol" és anyagi jólétén túl képes bármit lebarterezni.
- Ő a tányérmérleg a gonoszkópból. Kezét nyújtja feléd. Látod, hogy valamit tart benne. Érzed, tényleg a szívéből adja, és azon gondolkodsz, hogyan kell majd helyreállítanod az Egyensúlyt, ami felborul, mihelyst a kezed az ajándékhoz ér. Dina roppant elviselhetetlenül tud viselkedni egy felborult egyensúlyú univerzumban.
- Szerencsére a jobbak élmenyekkel is fizethetnek.
- Igen. Ma éjjel róla álmodtam. Lakást kerestem, és találtam egy csodálatos házat valamelyik budai hegy tetején. Átmentem hozzá, ám belém fagyott a szó, ahogy rám nézett és közölte: "nyertem a lottón". Azt hittem, ugratni akar. Mikor rájöttem, hogy valóban nyert, kérdeztem tőle, miért mondja el nekem, hiszen ezt senkinek nem szabad elmondani. Azt kérdezte: "szerinted?" - és mosolygott hozzá. Rögvest megértettem. Fogalmazni kezdtem a szerződést, milyen feltételekkel járhatnánk együtt újra. Ilyenek jutottak eszembe, hogy ismételt szakítás esetén természetesen nem kapok lóvét, a pénz az övé, én csupán a boldogságban osztozom.
- Erre mit mondott?
- Rövid ideig gondolkodott, aztán felvette, mi lenne, ha kiszámolnánk, mennyit költene rám reálisan, és azt most odaadná. Akkor nem kellene újra járnunk.
- Mennyit kaptál?
- Nem tudom. Így, hogy ébren vagyok, néhány száz millát érzek reálisnak. Álmomban nem hangzott el összeg, de nagyon örültem, hogy tudok belőle venni új számítógépet. Szóval nem lehetett túl sok.
- Ne feledkezzünk el a bécsi utazás költségeiről.
- Igaz. Laptop-vásárlásból nagyon kiképezted magad.
link :: 2009. február 10., kedd, 16:25:17 :: 15 komment
dialogue pharmacy
- Engem kezd idegesíteni, amit Mamzel művel.
- Ne is mondd, én teljesen kivagyok rajta. Fél évvel ezelőtt még leültem volna vele könyvet írni. Erre ma már nem vállalkozom. Perceken át keresek szavakat, amelyekre ő öt-hat másodperc alatt rálel.
- Nem bírnám elviselni, ha mérhetően jobb lenne nálunk.
- Tudom, most nyugtató szavakra vágysz, de nem megy.
- Ez az. Nyugtassuk inkább őt. Jól be kell gyógyszerezni, hogy elhülyüljön.
- Mit adjunk neki?
- Neked van gyakorlatod ebben. A skizofrén nagynénéd szedálós francia krémessel tömöd, ráadásul Mamzel mindig szeret téged, nem csak akkor, amikor felismer. Tuti elfogadja, amivel kínálod. Tegyél a teájába Valeriánát.
- Az nem jó. Attól csak belassul, de ugyanúgy ír.
- Igen, és? Azzal is időt nyerünk. Bármi jó, ami kicsit is visszafogja.
one chance :: 2009. február 05., csütörtök, 17:35:37 :: 71 komment
love dialogue
- Össze-vissza vagdossák magukat a nők: mell- és arcplasztika, zsírleszívás, új frizura és smink. Holott egyetlen tulajdonságon kell változtatni, és vele együtt minden a helyére kerül. Ez az önbizalom.
- Talán azért fekszenek kés alá, mert változásokat könnyebb kérni, mint nyers önbizalmat. Olyat nem árulnak sehol. A sikeres műtét végső soron jó irányba visz.
- Persze, persze, nincs ezzel semmi baj. Én arról beszélek, hogy ha a nő elé áll a jótündér, és egyetlen kívánságot teljesít, akkor ne új melleket válasszon, vagy kerek feneket, hanem önbizalmat. Az a leghatékonyabb.
- Értelek. Ha elém állna a jótündér, én egészen mást kérnék.
- Mit kérnél?
- Hogy mit kérnék, ha odajönne hozzám a tündér, és azt mondaná, egy kívánságom valóra váltja? Azt gondolnám magamban: "Édes, drága Istenem, köszönöm" - és gondolkodás nélkül tudnám, mit akarok.
- Mi lenne az?
- "Kedves Tündér, most azonnal költözz össze velem". Hogy a halálba kérhetnék bármi mást a tündértől? Kit érdekel a paraszt- vagy a királylány, ha együtt élhetsz a tündérrel? Onnantól az életed csupa mese és izgalom. Reggel, amikor dolgozni megy, biztos otthon hagyja néhány varázspálcáját, amelyekre épp nem lesz szüksége. Álló nap azokkal játszanék. Este hazajönne a munkából, fáradtan, és látná, hogy szétvarázsoltam az egész lakást. Mérges lenne picit, aztán szépen, együtt visszavarázsolnánk mindent, ahogy volt.
- Jól van, akkor beszélek vele.