narcisse :: 2008. szeptember 10., szerda, 13:53:56 :: 11 komment

Miután életem szerelméről álmodom, mindig úgy érzem, ébrenlétemmel folyamatosan megcsalom őt.

 

next generation :: 2008. szeptember 07., vasárnap, 00:32:27 :: 10 komment

- Szia, tegnap este vásároltam nálatok, ám sajnos néhány porszem került a gépezetbe.
- Nem mondod. Mi történt?
- A hummuszt konrétan az edzőm dobatta ki velem, szinte kiabált, nehogy többet egyek belőle. Nagyon éhes voltam reggel, ezért legyintettem rá: biztos megerjedt kicsit a hűtőben. Hiszen négy hosszú órája volt rá. Gyakorlatilag éhgyomorral töltöttem a napot az edzőtáborban, nem ment le semmi a torkomon. Délután-este kezdtem összeszedni magam. A gyomrom még lábadozik.
- Úristen. Biztos azért történt, mert tegnap nagyon meleg volt.
- Igen, ma Szegeden 37 fokot mértek. Megdőlt egy 67 éves rekord. Ez jószerével mindent megmagyaráz. Apropó, a guavás üdítőtök szintén pezsgővé változott. Nyitva lehetett a kupajka. Be akartam hozni megmutatni. Út közben, az Árpád hídon hangos pukkanást hallottam. Azt hittem, defekt, elég ijesztő volt. Szétrobbant az autóban a palack. Szerencsére zacskóba tettem, így csak a kisebbik fele folyt a kárpitra. Nagyon kellemes illata van. Lehet, hogy guavás autóillatosító gyártásába fogok.
- Ne haragudj, nagyon szégyellem az egész üzlet nevében. Mivel engesztelhetnélek ki?
- Holnap szintén edzőtáborba megyek.
- Adjak egy falafeles pitát?
- Azt gondoltam, ugyanazokat add, amiket ki kellett dobnom.
- Persze, persze. A hummusz kis doboz volt vagy nagy? Nem emlékszem.
- Nagy volt.
- Rendben. Hány pitát kérsz hozzá?
- Pitát nem kérek, az finom volt, még maradt négy.
- Tényleg ne haragudj, igen kellemetlenül érzem magam.
- Semmi gond. Akkor derül ki, milyen egy bolt, ha probléma van. Addig könnyű mosolyogni. Örülök, hogy sikerült elintézni.
- Arra gondoltam, hogy akkor ezeket most fele áron adom oda.
- Tessék?
- Ennyi szerencsétlenség után. Ezeregyszáz a vége.

 

Kiegészítő információ: a párbeszéd nem egy, hanem két eladó és köztem zajlott a Hummusz bárban (Kertész utca). Mindketten húsz körül vannak, tehát ez már a következő generáció, nem a szüleink.

 

mix :: 2008. szeptember 05., péntek, 18:45:25 :: 9 komment
music

A kobold esete a titkos fiókkal.

(Tartalmaz Barakát)

Oldottabb hangulatú érdeklődők kedvéért: 1 - jobb klikk, 2 - save as/mentés másként.

 

bizarre love triangle :: 2008. augusztus 29., péntek, 15:32:38 :: 2 komment
social

A világ programozó szemmel.

Rendszergazda: örülök, ha nincs bent (sokat lóg). Ilyenkor sürgős munkára hivatkozva szabadkezet kapok, és végre működik minden. Ha bejön, a programok leállnak. Hosszú e-mailt ír nekem, amelyben vázolja, hogy az ő feladata a biztonságot és a használhatóságot optimális tartományon belül tartani. Valójában mindkettőt az origónál rögzítette. Képes reklamálni olyan megoldások miatt, amelyek nanomásodpercben mérhető idővel növelik a futásidőt. Úgy viselkedik, mintha egy commodore 64-gyel kellene kiszolgálnia az egész internetet. Rögeszméje, hogy tud programozni, csak nem szeret, ami végképp nevetségessé teszi. Kizárólag aljaműveleteket végeztet a gépekkel.

Helpdeskes: mindenki azzal foglalkozik, ami számára problémát jelent. A helpdeskes egyforma erővel gyűlöli az embereket és a számítógépeket, mert nem ért egyikhez sem. Két világ metszéspontjában tartózkodik, bizonyítani szeretne mindkét irányba. Tudjuk jól, ez hova vezet.

Programozó: semmi közöm a számítógépekhez. Programozónak lenni egyfajta szemléletmód, gondolkodás, filozófia, az Univerzum megismerésének roppant izgalmas metódusa. A programozó önzetlen lény, nagyszerű gondolatait szeretné megosztani az emberekkel, ám azok véges kapacitása miatt segédeszközre van szüksége. A számítógép csupán egy a sok lehetséges eszköz közül. A lényeg a gondolat tökéletességében és a tökéletesség erejében lakozik.

A világ rendszergazda szemmel.

Programozó: zseninek képzeli magát, és arra élvez, hogy milyen hatalmas gondolatai vannak. Ezek a gondolatok senkit nem érdekelnek, legfeljebb a többi programozót, akik álló nap egymás előtt villognak az erőforrás-zabáló, csicsás és felesleges kódrészekkel. A programozó számára dicsőség, ha valami hülye nyelven programozik, amit rajta kívül senki sem ismer. A gondosan felépített rendszeremet minden erővel igyekszik szétverni, és rám fogja, ha valami nem működik, holott nélkülem pillanatok alatt tönkretenne mindent, és persze csodálkozna - pedig én szóltam. Illetve írtam e-mailt.

Helpdeskes: az embereknek azt mondja, miattam áll a rendszer. Nem képes felfogni, hogy a programozó a hibás, és hogy én vagyok az egyetlen tényező, amely megakadályozza a teljes pusztulást. Ugyanannyira nem ért a rendszerhez, mint a felhasználók, de szövetkezik velük ellenem. Úgy képzeli, ha sokat beszél a programozóval, attól okosabb lesz, de nem.

Rendszergazda: magányos hős vagyok a cégnél, fogalmuk sincs, mennyi veszedelemtől mentem meg őket naponta. Bármit megírok fél nap alatt shell scriptben, amivel heteket töltenek a maguktól elszállt java és php programozók, és még a rendszert sem terhelem agyon, szemben ezekkel a nyápicokkal. De hát ez nem az én dolgom, szenvedjenek vele ők. Túl sok mindenhez értek, gyakorlatilag minden érdemi munkát én végzek el, és viselem, hogy a helpdeskes a hibákat rámkeni, miközben a programozó volt.

A világ helpdeskes szemmel.

Programozó: egyetlen öröme az életben, hogy mindent ötször olyan bonyolultra készít, mint az szükséges lehet. Telepakolja az összes programot érthetetlen gombokkal és felesleges, zavarba ejtő funkciókkal, amiken egy helpdeskes még eligazodik - bár a többszörös agyonbonyolítás miatt csak küzdelmesen -, halandó embernek azonban nincs esélye ellenük.

Rendszergazda: ha valaki - kemény munkámnak köszönhetően - esetleg megértette a programozó művét, akkor sem tudja használni a programot, mert az egész hálózat áll. Egyszerűen képtelenség, hogy folyamatosan álljon a rendszer, a nagy számok törvénye és a káoszelmélet alapján néha el kellene indulnia, de a rendszergazda mindig résen van, és azonnal megakadályozza ezt. Persze emiatt velem anyáznak az ügyfelek. A rendszergazdák büdösek.

Helpdeskes: az én feladatom, hogy általános iskola 8. osztályos szellemi színvonalról átrúgdossam az embereket az érettségi szintjéig, ha számítógép-kezeléséről van szó. Leereszkedem szerencsétlen értelmi fogyatékosokhoz, és az ő szavaikkal, az ő nyelvükön mondom el, hogy melyik gombokat ne használják azok közül, amelyeket a programozó szórakozásból odatett. Általában képtelenek megjegyezni, de én türelmes vagyok, újra és újra segítek. Sajnos a rendszergazda folyamatos szabotázsát is nekem kell megmagyaráznom, ez eléggé bosszant, mivel az analfabéták azt hiszik, hogy miattam állnak a rendszerek. Egyedül én értek szót mindenkivel. Lehetnének hálásabbak is.

 

(Forrás: Dina)

 

animal planet :: 2008. augusztus 24., vasárnap, 02:00:00 :: 2 komment

A játékos és kísérletező természet utat tört magának törékeny mikrokozmoszom felé. Hátulról, rézsút érkezik a harci biohelikopter. Egy korszak a végéhez ér.

Fél arasz méretű lódarázs hajtja uralma alá a teljes légteret. Az ellenállás hasztalan. Zümmögése mély, nyugodt és átható. A pillanat magával ragad.

Eszembe jut egy hír: az amerikai hadsereg rádióval irányított kémrovarokkal kísérletezik. Mikrochipet ültetnek az állat agyába, és máris lehet az arabokra kiborg poloskát küldeni. Szokás szerint mindent rajtam tesztelnek először. Közelebb lépek. Az agya ép.

Nem félek a darázscsípéstől. A helyes ösvényről a gyarló ember szívszorítóan könnyedén letér, és van olyan, hogy az eltévedt lelket már nem tereli vissza sem könny, sem tanács, sem sugallat, sem atyai pofon. Van, amikor egyedül egy kiadós csípés segít. Ilyenkor szinte jó, ha pont közel repül hozzánk egy hatalmas lódarázs.

Gyors önvizsgálatot tartok. Eredmény: a lelkem alapvetően a helyén, a darázs jelenléte nyilvánvaló tévedés. A konyhában keresek alkalmas eszközt, hátha józan érveimből nem ért majd szegény. A nejlonszatyor nem elegáns, magára valamit adó férfi vadászó szándékkal nem vesz kezébe zörgő polietilént. Marad az ásványvizes palack. Büszke vagyok magamra: fair play.

Ha a világ teremtője lódarázs fullánkján keresztül szeretne üzenni nekem, az üzenet nagyon fontos lehet. Ebben az esetben szívesen meghallgatom.

A darázs szívében perzselő szerelem lobbant, ő maga pedig rárepült az állólámpámban található százwattos izzóra. Kettős hiba. A kölcsönös hevület kínjában fetrengő lényre könnyedén borítom a palack bejáratát. Darazsam immár az üveg belsejében zizeg. Támad és támad, mint a gép. Nem tudom, láttam-e valaha ennyire bátor és ennyire agresszív állatot. Óriás rágójával tucatszor próbálja kettéharapni a világainkat elválasztó plasztiktartomány mögötti ujjaimat. Csodálom őt ezért, hisz ezerszer nagyobb vagyok. Darázs, ma este tőled tanulom a harc mentális alapjait.

Felveszem ünneplő ruhám és útnak indulok. A lakástól ötven méterre lecsavarom a palack kupakját, és a palackot a továbbra is vadul küzdő állattal együtt a fűbe fektetem. Szabad vagy, keress kijáratot.

Hajnaltájt, három óra múlva érkezem haza. A távirányítós kapun villogó sárga fény
eszembe juttatja a sorsára hagyott vadat. A palackhoz sétálok, és döbbenten tapasztalom, a darázs még odabent pihen. A hideg éjszakába dermedt harcos testét harmat borítja. Helyzetértékelés: a szemem láttára haldoklik a fekete-sárga csíkos halál. Kirázom az üvegből, száraz és biztonságos helyet keresek neki. Mostmár te jössz, szedd össze magad, és ha felkel a nap, zümmögjél szépen haza.

Bezárom az autót, a ház bejárata felé fordulok, és ebben a pillanatban földbe gyökereznek fáradt lábaim. Hatalmas, két ember magas darázs-istenség néz velem farkasszemet. Szárnycsapásaitól remegnek a fák. Tudom jól, rágójával bármely általam ismert tárgyat kettéharap, és saját testemet - kelletlenül - az ismert tárgyak közé sorolom.

"Nem felejtem el, amit tettél" - hallom fejemben a mennydörgő gondolatokat. "Ha egyszer igazán nagy bajba kerülsz, annyit kell mondanod: darázs. Elég, ha halkan mondod. Elég, ha egyszer. És mi azonnal ott leszünk."

 

hellboy II :: 2008. augusztus 23., szombat, 04:15:08 :: 6 komment
cinema

Hellboy II

Matrix, Star Wars, King Kong, X-Men, Princess Mononoke, és egy könyv, amelynek címe "Nem sokkal a vége előtt". Két óra agyhalál.

A cselekmény pontosan ugyanaz, mint az első rész: valamiféle nagyhatalmú lény közli a szereplőkkel, hogy a bolygó (Világ) végső és teljes pusztulását egy szép napon majd Hellboy idézi elő. Ezen információ birtokában a "jók" mindent megtesznek, hogy - akár az életük árán - Hellboyt megmentsék. A "rosszak" feladata elpusztítani Hellboyt, tehát megakadályozni az apokalipszist. Ez Guillermo del Toro vallomása a világról és az emberekről.

Vallomásának másik fele feltárja a női nemhez fűződő viszonyát. Toro filmjeiben a több száz, illetve több ezer éves lények érzelmi intelligenciája az óceánban lubickoló tarajos teknős szájából kilógó, félig már elfogyasztott előgerinchúros állatéval egyezik. (Az egyszerű, halandó emberek Toro filmjeiben alapvetően nem képesek összefüggő mondatokban beszélni). Ha Friderikusz Sándor a Gyerekszáj című műsorban súlyosan értelmi fogyatékos gyerekeket kérdezne a szerelemről, a válaszok többsége Toro filmjeinek szerelmi jeleneteihez képest shakespeare-i szonátának tetszene.

Ha az első bekezdésben felsorolt filmekből átemelt jeleneteket és szereplőket kihúzzuk, a maradék két és fél perc annyi kreativitást sugároz, hogy a mozivászon egy fekete lyuk eseményhorizont mögötti tartományává alakul.


Nézhetőnek nevezném, ha egyszer sem szólalnának meg. Az összes, de tényleg az összes pontot a látvány miatt ajándékozom.

5 / 10

 

zohan :: 2008. augusztus 23., szombat, 04:12:35 :: 6 komment
cinema

Véletlenül se hallgassatok a fanyalgókra és a bérből élő kritikusokra, a Zohan jó.

8 / 10

 

bodies :: 2008. augusztus 15., péntek, 16:38:32 :: 26 komment
culture science exhibition

Bodies

Szemet, vesét és lépet lophatnék, kezet és lábat nem - értelmezem a tájékoztatót. A5-ös méretnél nagyobb táskát nem vihetek le magammal. Nem kötöttek rájuk biztosítást, feleli a biztonsági őr. Tudom, azért vannak itt, válaszolok, és inkább kulcsos szekrényt bérelünk. Nincs vesztegetni való idő. Tátott szájjal vár ránk a hullaverem.

A látvány azonnal sokkol. A lefőzött, filézett, szilikonnal bélelt testrészek mellett angol és magyar nyelvű magyarázó szövegek: "A vese egy olyan szerv...", "A testeket egy speciális eljárás segítségével készítették...", "A hüvely egy olyan izom, amely szülés közben kitágul, hogy lehetővé tegye a szülést". Tudom, szinte lehetetlen vállalkozás csokorba gyűjteni az összes szakmai szempontot, de talán abban megegyezhetünk, hogy a fordítónak valamilyen szinten célszerű lenne beszélnie az érintett nyelveket. Ettől máris a hideg futkározik a hátamon.

Mindenfelé 170-180 cm magas kínaiakat látunk. Arcukon kínzó kérdés, ők miért nem indultak az olimpián? Miért rajtuk tesztelték az új doppingszereket? Némelyikük lázad, kezébe labdát, diszkoszt vagy teniszütőt ragad. Figyelmeztetés a talpazaton: "kérem, ne érintse meg". Errefelé tilos halottnak a csók.

Semmi gond, a szagtalannak ígért testek közelről igen büdösek. Bosszantó, hogy szinte az összes férfi volt. Semmi bajom a melegekkel, nem gondolom, hogy a homoszexualitás valamiféle kór, ennyi férfihullát elém rakni viszont eléggé beteges. Több szép nőt szeretnék. Csodálkozom, hogy egyetlen feminista szervezet sem tiltakozik, holott a szexizmus iskolapéldája: kizárólag az elsődleges és a másodlagos női nemi szerveket prezentálják nők. Ha volna emancipáció, női hulla ugyanúgy bemutathatná a térdet, a májat, és a fogakat. Sőt, talán még az agyat is.

A három nő közül egyedül egynek szépek és húsosak a nagyajkai, a másik kettőé átlagos és asszimmetrikus. A kínai szeméremdombot elöl vörös, hátul fekete szőrszálak borítják. Mégsem egy speciális eljárással dolgoztak.

Elhaladunk a dohányos ember mellkasában található kátrány mellett. Középkorú. A fekete ragacs még tüdővel enyhén szennyezett.

Kisszobába toppanunk, ahol nulla- és húszhetes kor közötti magzatok sorakoznak. Itt is szinte mind fiú. Hol van már az, amikor háborogtam, miért mindig Szinetár Dórika játssza lány létére Nyilas Misit? (Mert az apja a színházigazgató.)

A születés szempontjából kudarcot vallott emberi próbálkozások csontjait fluoreszkáló vörösre festették, és alulról kaptak világítást. Mindegyik igazi remekmű. Sejtelmesen derengenek elképesztően apró ujjperceik. Kár volt ennél a pontnál megállni, egyedi lávalámpa készülhetett volna a kis alienekből. Bár fene tudja, mennyire bírnák az állandó mozgatást. Előbb-utóbb mi is beleroppanunk.

Arcvonásaik tisztulnak, ahogy a zigótától haladunk a húszhetes gyermek felé, és tanácskozunk, vajon melyiknél engedélyezik még az abortuszt, úgy értem, a csóró szülők számára, hiszen, ha jól fizetsz, kérésre tetszőleges méretű embert kiszippant belőled az orvostudomány.

A séta végét bálnaborda jelzi, nem kakukktojás, inkább figyelmeztetés, hogy ne bízd el magad. Annyi bizonyos, hogy nem a költészet és nem a tudomány, hanem a bőrünk tesz minket emberré. A kijáratnál kólát iszunk. Tűnődöm, vajon mit vinnék magammal, ha a táskámat esetleg mégis behozhatom.

7 / 10

 

keep lying :: 2008. augusztus 15., péntek, 13:38:34 :: 2 komment
social olimpics

A doppingdíler interjút ad arról, amit minden józan gondolkodású ember saját erőből (vagy kis segítséggel) pillanatok alatt összerak. (Hogy mennyi pénzt kapott a riportért, az most lényegtelen).

"Kémiai szempontból nézve a történet akár reális is lehet."

Vajon miféle súly nehezedik erre a gerincre, hogy nem képes kihúzni magát, és annyit mondani: "igen".

Az emberi lény az evés, az ivás és a szex mellett a napi betevő hazugságra vágyik leginkább.

 

try :: 2008. augusztus 13., szerda, 17:24:22 :: 2 komment

- Reggel hűvöset ígértek.
- A csillagok? A műholdakban már nem hiszek. Az emberek a rádióban össze-vissza beszélnek nekünk. Ha lenne igazság a földön, minden szilveszterkor kollektív bocsánatot kérne a meteorológia az elmúlt 365 napért.
- Volna néhány hasonló ötletem.
- Ez az, kocogtasd még a hőmérő alját, hátha enyhül az idő.
- Nem megy. Elfogyott az erőm. Tikkadok.

Kiszállok a szaunából, sorsára hagyom a gyantát könnyező, szikkadt lambériát. A hegyoldalba vájt szálloda tövében szétszórt plasztikszékeken szenvelgőkhöz érkezem. Kozmopolita vagyok. Angol, román, francia és német turistákkal együtt végzek mentális gyakorlatot, gondolataink erejével hessegetjük arrébb a napot eltakaró, gonosz fellegeket. A fehér gőzpamacsok tökéletesen védtelenek a telekinézis ellen, küszöbön áll a győzelem. Forró UV-sugarak olvasztják jelentéktelenné az országaink közt feszülő ellentéteket.

Csend van. Az erdő lombját gyengéden simogatja a szél. Lapozáskor halkan reccsen a papír. Virágon pihenő szitakötő igazgatja szárnyait. Ennyi, és egy quadmotor, más hangot akarva sem hallani.

Az alkotó és játékos ember távolság fölötti győzelmét zengi nekünk a jóravaló négyütemű. "Csatát nyertünk, nem háborút" - tekintek az ég kékje mögötti, végtelen világűr felé, ám a motor önfeledten tovább ünnepel. Speciális kipufogójával harsogja az örömódát olyan messzeségbe, ahova az ember teremtett állapotában nem képes eljuttatni önnön magáról semmiféle információt.

A quad roppant erős gépezet, diadalmasan repíti utasát a hűs, árnyas erdő csendes, kanyargós, rejtett útjain. Érdemes a drótkötelet a fa törzséhez többszörösen biztosítva rögzíteni. Egyes ajánlások szerint üvegszilánkokat is tapaszthatunk hozzá gyantával. Megfelelő rögzítés és jól időzített, nyakmagasságban történő feszítés esetén mindez felesleges, ugyanakkor jó, ha nálunk van az öreg kétcsövű, hiszen nincs veszedelmesebb ellenfél a sebzett quadosnál. Nem beszélve arról, hogy gyakran párban járnak ezek a merevedési zavaros, mentálisan leépült selejtemberek.

Útban hazafelé zápor nyomait csodálom. Már felszáradt a víz, nincsenek pocsolyák, onnan tudom, hogy esett az eső, hogy a fővárosban sárgán villognak a közlekedési lámpák. Lenyűgöz az erő, amellyel a természet örökkön-örökké az ember keserve fölé emelkedik.

Felújították a főutat. Szeretem, hogy nem a régi és elavult technológiával dolgoznak, nem majmoljuk többé a geometria legunalmasabb teremtményeit, a síkokat. Egyedül Petőfit ihlette az alföld, és jobb bele sem gondolni, mire. A síkság dícsérete általános iskolás színvonal.

Végre hegyeket, völgyeket, bérceket és hágókat mintáznak útjaink, és a legkevésbé sem veszik feledésbe a frissen lehányt útszakasz. Jó fél arasz magasságkülönbségtől boldogan huppan a lengéscsillapító, hogy egyetlen nap se felejtsük el, milyen keményen dolgoztak itt az emberek, és hogy az egyhangú aszfalt fogalma immár a távoli múlt homályába vész.

Elhaladok a vidámpark mellett. A vidámparkba vidám emberek járnak. Olyanok, akiket az élet nem kínzott meg eléggé, hogy részesei legyenek a fajtánkba programozott normális működéshez elengedhetetlen szenvedésnek. A vidám emberek acélkígyókra és óriás rázógépekre szállnak, amelyek ide-oda taszigálják őket, átforgatják belső szerveiket vagy egyszerűen rémségek és szörnyetegek elé lökik utasaikat, hogy azok végre - rövid időre - megtapasztalhassák a világ árnyas oldalát, és a parkot elhagyva legalább döcögve szót értsenek a többi emberrel.

Mire a fürdőbe érek, ő már kint fekszik a napon. Fekete fürdőruhája idegen bolygóról származó parazitaként feszül rá. Minden tenyérnyi területén erkölcstelen. Hogy a ruhán kívül csalt-e még valahol, régóta nem érdekel, a tusfürdő, a rendszeres hajmosás és a kőolaj alapú táplálkozás világában mosolygok a jelentőségteljesnek hazudott természetesség látszatán. Soha nem várnám el nőtől, hogy természetes legyen. Arra ott vannak az állatok.

Felkel és a bejárat felé siet. Követem. Épp utolérném, amikor helyet foglal az egyetlen ember mellett, akinek sikerült az élményfürdőbe laptoppal látogatnia. Együtt vannak. Mezítlábam megcsúszik a nedves kövön, kis híján hanyatt esem. Visszasétálok az úszómedencéhez, és a gyanús színű vízbe ereszkedem.

Csillogó ékkövekkel díszített, fekete napszemüveg mögül követ a tekintetével. Egy pillanatra csodálkozom. Tudom, sőt, biztos vagyok benne: nem látta, hogy figyelem. Nem látta. Érezte. A nő érzi ezt.

Mosolyog rám. A következő hossznál újra mosolyog.

A fekete óramutató a tizenkettő felé fordul, onnan tovább egy út vezet, lefelé. A kétkezi laptop-munkás és az arcnélküli ismeretlen kézenfogva indulnak haza. A kijáratnál, a fürdő túlfeléről a szabad kezével még int nekem. Visszaintegetek. Útjára küldi utolsó mosolyát, és kezét leengedi. Többet már nem integet.

- Sajnálom.
- Majd legközelebb.

 

fire :: 2008. augusztus 12., kedd, 05:18:13 :: 3 komment
social

Néhány hete kiürült a szemközti lakás. A lány (fekete Mazda RX-5) összejött az alattam lakó sráccal (fekete Toyota Celica). Már régóta egymás mellett parkoltak.

Tegnap hangokat hallottam, az ajtó félig nyitva.

- Hello, te költöztél ide?
- Ez az új irodánk - fogad a világosszürke szemű, izzóvörös hajú lány széles mosollyal. - Kerülj beljebb.
- Azért jöttem.

Törmelék, bútorok. Vékony félművész szereli a szekrényt.

- Örülök nektek. Most dolgoznom kell, szia.

Elkérte a telefonszámomat. Másnap hajnal 11-kor csöngetnek az ajtónál. Boxerban nyitok. A lány csípőre tett kézzel áll velem szemben.

- Bekötötték az ADSL-t. Át kell jönnöd routert konfigurálni. Kelj fel és hozzál drótokat.

- Kész van, működik.
- Van tüzed? - kérdezi a srác.

Vittem neki.

- Ez ilyen mindenen gyulladó gyufa?
- Igen.
- Kurva jó.
- Tudom. Azért hoztam. De szerintem ne gyújtsd fel rögtön az irodát. Várj vele néhány napot. A korláton is meggyullad, próbálgasd odakint.
- Oké, oké, úgyis cigizni akartam.
- Pezsgő? - fordulok a szürke szemekhez. Kemény tekintet, nem látok mögé.
- Éjjel azt álmodtam, hogy meg akart erőszakolni egy fiú. Eleinte udvarolt, aztán maga alá gyűrt.
- Értem.
- Ha vezetek, nem szoktam inni, de majd kitalálunk valamit.
- Persze. Ez még csak hétfő.

 

the dark knight :: 2008. augusztus 07., csütörtök, 16:45:34 :: 14 komment
cinema

Batman kedvesét (Katie Holmes) elrabolta a scientology egyház és Tom Cruise. Az új Rachel szerepében Maggie Gyllenhaal agonizál. Donnie Darko nővérének és a mazochista Titkárnőnek egy unatkozó, gumiruhás milliomos nem sok újat tud mutatni.

Az előző részben a drámarendező Christopher Nolan pörgette vissza az antiszociális hős történetét. Az izgalmas vívódás és jellemfejlődés mellett olyanra sikerült az akció, mint amilyen Stallone Hamletjében lehetne a drámai szál. Ám Christopher második Batmanjében - sajnálatos módon - a dráma és a harc között már sokkal kisebb a minőségbeli különbség.

Heath Ledger, bár 2008 januárban rossz leosztásba nyúlt, elképesztő meggyőző erővel alakítja a sérült lelkű, láng elméjű Jokert, akit szörnyű gyerekkora szüntelenül kísért. Szociális oktatóanyagnak tökéletes, akciófilmben nehezen tudnék elképzelni ennél rosszabb koncepciót. Két és fél óra küzdelem három szerencsétlen, lelki nyomorék között, akiknek az összes cselekedete emberi és érthető. Hiába öli Joker sorra az ártatlanokat, egyszerűen képtelenség gyűlölni őt. Az egyetlen reális érzelmi reakció a sajnálat, és ennél többre nem futja Denevérembernek sem, ezért a film jelentős részében azon mereng, hogy az egészből kiszáll.

Rachel nem jár Batmannel, mert fél, hogy éj leple alatt maszkban harcoló férfi oldalán nem élhet normális életet. Inkább az alvilággal fényes nappal, maszk nélkül szembeszálló Dent mellett próbálja megtapasztalni a nyugalom és a biztonság eddig ismeretlen szintjeit.

A Dark Knight high-tech, cirkuszi freakshow, ahol kizárólag Rachelt lehet utálni. Esetleg még a világra haragudhatunk, már akinek ehhez moziba kell mennie.

6.5 / 10

 

training :: 2008. augusztus 06., szerda, 17:08:44 :: 0 komment
dialogue

- Ma a "részeg nagybácsi" technikákat gyakoroljuk. A héber kifejezés az izraeli lakodalmakban előforduló részeg nagybácsira utal, aki odalép hozzád, belekapaszkodik az elegáns ruhádba, és rángatni kezd: "Gyere, fiacskám, igyá má meg velem egy sört". Mit teszel ilyenkor?
- Tökön rúgom?
- Nem, a nagybácsinkat nem rúgjuk tökön, ha nem muszáj. Egyik kezünkkel csukló alatt szorítjuk a karját, a másikkal a hüvelykujját nyomjuk így.
- Áhh.
- Ugye, hogy rögtön letérdeltél. A nagybácsi ennél a pontnál elenged. Kivéve, ha abba az öt százalékba tartozik - egyes országokban 15 -, akik nem érzékenyek erre a feszítésre. Volt egy tanítványom, neki hiába nyomkodtad a hüvelykujját, csak röhögött. Ha a nagybácsi bírja, akkor mehet a tökös.
- Érdekesek ezek az egyéni különbségek. Volt, hogy vékony, törékeny kiscsajt vertem korbáccsal, teljes erővel , és meg se nyikkant. Egyszerűen elfáradtam.
- Mi van?
- Állta, mint a gép. Nem tudom, hogy bírta ki, a helyében én már rég elbőgtem volna magam.
- Ez most komoly?
- Igen, van, aki így viseli a fájdalmat.
- Úgy értem, ez valóban megtörtént? Te ilyet teszel?
- Előfordul.
- Hihetetlen. Az eszem megáll. Elmesélhetem a többi tanítványomnak, név nélkül?
- Persze.

 

- Na várj... Szexshopban kapható korbáccsal verted?
- Igen.
- Akkor azért bírta jól.
- Kaptam vele én is. Eléggé fáj. És később lovaglópálcára váltottam.
- Az is szexshopos?
- Igen.
- Értem már. Hidd el, az sem az igazi. Nekem van rendes, húszágú, német lovassági korbácsom. Azzal kellett volna adnod neki. Lefogadom, nem állta volna meg hang nélkül.
- Jó, de nem akartam megölni mindenképp. Valamennyire kedveltem. Azért jött át.

 

 

space race :: 2008. augusztus 04., hétfő, 21:12:24 :: 4 komment

A Holdraszállás nevű hoax - ember nem járt a Holdon, ebben szinte biztos vagyok - nem pusztán hidegháborús bűn.

A holdutazásról készült fényképek láthatóan hamisak. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy nem jártunk odafönn. Elképzelhető, hogy nem sikerültek a fotók, és azokat PR megfontolásból idelent pótolták. A holdutazás-szkeptikus érveket végigolvasva, és az űrkutatás mai helyzetét látva mindenesetre okosabban tesszük, ha kételkedünk. És ha mégis feljutottak Armstrongék a Holdra, a kérdés egyszerű: ugyan minek? Mi történt azóta, fél évszázad alatt?

A Hold, a Mars és a világegyetem meghódítása ugyanolyan megváltás-gondviselés-pótlék, mint az ufókra való reménytelen várakozás. Néhány évtizednyi olcsó illúzió. A nyolcvanas években a tudományos és áltudományos hírek az űrutazás, hipertérugrás, hibernálás, anyag-energia átalakítás lehetséges megoldásait taglalták. Ma az életben maradáson, az élelmiszer- és üzemanyagválságon gondolkodunk. Örülünk, ha a gyerek nem attól nő gyorsan, mert elfogyott az ózon. Reménytelenül keresünk a polcon mérgektől és mesterséges génektől mentes élelmiszert.

Az ember, aki elhagyja a szülőbolygót, egyszerű önáltatás. Akár a századforduló, amelytől a szellem győzelmét vártuk, és kaptunk helyette két világháborút. A huszadik század második felében a tudományhoz imádkoztunk, a gépektől és az atomoktól kértünk megváltást. Úgy tűnik, a gépeknek, az atomoknak és a módosított géneknek nincsen fülük. Vagy ha van, nem figyelnek ránk.

A világűrben szerettük volna megnyerni a csatát, és az egyszerű rizsföldeken veszítjük el.

Kíváncsian várom a következő Ígéretet.

 

Wall-E :: 2008. augusztus 04., hétfő, 20:19:26 :: 29 komment
cinema

Wall-E

Wall-E, a Rövidzárlat című filmből inkarnálódott robot helyetted takarít. Helyetted, és a többi, sok-sok milliárd ember helyett, akikkel együtt tönkrevágtad a Föld nevű planétát. Bravó.

A magány háromdimenziós ábrázolása tökéletes, Wall-E egyetlen társa egy csótány, akit a robot rendszeresen eltapos, hiszen a második legrosszabb érzés a világon, ha nem hagynak békében, egyedül keseregni a magányodon.

Váratlanul leszáll az égből egy makulátlan külsejű, flegmatikus, pszichopata luxusribanc. A kétkezi munkás, szemétfeldolgozó Wall-E - bolygó robotlány-választékát figyelembe véve megbocsátható módon - úgy gondolja, ők ketten ideális pár lennének. Nyomban belé szeret. Az érzés a legkevésbé sem kölcsönös. Wall-E csetlik-botlik, bolondot csinál magából. Tudjuk jól, mennyire hatékony módszer ez.

A karrierista Eve saját munkahelyén találkozik újra Wall-E-val. Szerelmi taktikája változatlanul a teljes ignore. Az űrállomás azonban kapitalista módon bánik a törtető robotlánnyal: rivális kollégái szabotálják a kutatómunkát (amit meglepő módon Wall-E-val végeztetett el). Az elkeseredett lány ekkor ébred rá, hogy Wall-E-t továbbra is érdemes céljai érdekében használnia. Kölcsönössé nemesedik a szerelem. Erre mondják, hogy minden nő szerelmes.

Később megjelenik Wall-E apja (a nagy Wall-E), aki bántja az ifjú párt. Láthatunk nagy számú boldog, kövér embert. Nekik kisbabák potyognak a karjaikba. Végül előkerül az elveszett csótány, és irány Amerika. Nyilvánvalóan nincs itt semmi baj.

A Wall-E optimista film.

9.5 / 10

 

anti-fashion :: 2008. augusztus 02., szombat, 13:58:02 :: 61 komment
social

Hanyag mozdulattal söpörjük le vállunkról a felelősséget, széttárt karral tekintünk az ég felé: hiszen mi nem ilyet kértünk. Hiszen az egész nem a mi hibánk.

Mintha mi - férfiak -, nem vehetnénk fel a harcot a világ valódi szörnyűségei ellen. Mintha gyámoltalan gyermekként tudomásul kellene vennünk, hogy az igazán fontos kérdésekben nélkülünk hoznak döntéseket.

Elég volt. Egyenes háttal nézünk farkasszemet a veszedelemmel. Egy emberként lépünk fel az óriás, gyöngyház fényű, telihold alakú fülbevaló ellen. Vagy elpusztulunk.

Nem rendelkezem pontos adatokkal, hogy az egész városban divat-e a fenti borzalom, vagy csak a Gödör nevű szórakozóhelyen, de mivel esténként ott, a Nemzeti Színház helyett épített kráterben gyűlik össze a következő generációt (meg)vezető női értelmiség - kérdezd őket, mindannyian filmrendezők, írók, színésznők, művészek -, a baj sokkal nagyobb, mint hinni szeretnénk.

Tény, hogy valódi nő vagy nem hord fülbevalót, vagy nagyon kicsit (ajánlott fém: arany). Esetleg igazán különlegeset vesz fel különleges alkalomra, olyat, ami egyedi, kifinomult és a személyiségéhez illő. Nagyon fontos: amelyik fülbevalónak hangja van - tehát csilingel -, az nem különleges. Az perdöntő érv a bíróságon, a védelem kezében.

A ronda fülbevaló sokkal rosszabb, mint a ronda fej, mivel sokkal feltűnőbb. Az óriáskarikafülbevaló-hullám néhány évvel ezelőtt mérhetően felpörgette a népesség-fogyatkozást. Úgy fest, idén ennél is messzebbre feszül a húr.

Tegnap este úgy éreztem, a Testrablók című film valóra vált. Több ezren vettek körbe a Gödörben, és mindenkin holdkő himbálódzott. Az összetartozás jele. Nem tudom, hogy a sima, a lyukas közepű, a színes műanyag vagy a fekete változat a rosszabb, fontosabb teendőm akadt, mintsem ezen töprengjek: küzdöttem az életemért. Kerestem a társam, akit még nem szálltak meg az idegen lények, és aki holdköves fülbevaló nélkül reszket valahol.

Nincs más megoldás, egyesítenünk kell erőinket, vagy belepusztulunk. Meg kell tanulnunk férfiként nemet mondani a szexre. "Drágám, de szép a fülbevalód, most egy hétig nem dugunk, rendben? Nem, nem viccelek. Ne hisztizz, nem segít. Hiába költözöl el, összefogtunk, máshol sem találsz vigaszt. Már le is vetted? Akkor csak két nap, hogy jól eszedbe vésd."

A felelősség minket is terhel. A megoldás ennyire egyszerű. Kezdjük el.

 

traffic :: 2008. július 30., szerda, 19:46:11 :: 0 komment

- Miért van az, hogy ma minden idegbeteg paraszt villog és dudál? Összebeszéltek reggel az interneten?
- Nem akarnak rosszat neked. Egyszerűen irigyek, vagy felnéznek rád, és így fejezik ki az érzéseiket.
- Mit irigyelnek tőlem, ismeretlenül?
- A bátorságodat. Hogy meg mered tenni, amit ők nem.
- Mire gondolsz?
- Lassan három perce az egyirányú utcában a forgalommal szembe mész. Gondoltam, nem idegesítelek azzal, hogy beleszólok a vezetésbe. Így is elég küzdelmes az út.

 

extreme sports :: 2008. július 30., szerda, 02:02:55 :: 3 komment

A bringázás ugye olyasmi, mint a spinning, csak közben arrébb is mész?

(Rémes lehet.)

 

local :: 2008. július 28., hétfő, 18:32:56 :: 3 komment

Ha Descartes magyarnak születik, híres mondása így hangzana: "Nyavalygok, tehát létezem."

 

re-animator :: 2008. július 23., szerda, 03:35:11 :: 7 komment

Háborúról, wellness-szállodákról, felhőkről, motorosokról és földönkívüliekről írtam nektek az elmúlt napokban. Jónéhány bejegyzés maradt publikálatlanul. Vagy túlságosan személyeseknek éreztem a hangnemet, vagy egyszerűen nem volt kedvem befejezni az adott gondolatot.

Motiváció: az energia intelligens áramlása. Éltet. Előre visz. Az életben maradástól és a szaporodástól kezdve a mesterséges intelligencia modellezésén át a művészetig, mindennek a motiváció az alapja. Semmi nem létezik és semmi nem történik ok nélkül. A kiflit ugyanúgy céllal eszed, mint ahogy Dávid szobrát céllal kalapálod. Már aki.

Miért rajzoltak őseink földönkívülieknek látszó alakokat a sziklákra? Miért járunk be dolgozni a multiba? Miért szexelünk, miért írunk blogot, és miért utáljuk a nácikat?

Mi történik, ha elfogy az élető erő? Meghalunk abban a pillanatban, amikor megvilágosodunk? Vagy még előtte valamivel?

Mliyen az, amikor egyszerűen lendületből létezünk? Ha a ma azért telik el, hogy várjuk a holnapot, hátha bedob a világ teremtőjének angyala végre valami fontosat a postaládába?

Kérlek, vegyétek úgy, hogy nyaralni mentem.

 

dream :: 2008. július 18., péntek, 19:44:36 :: 1 komment

- Mit álmodtál ma?
- Amit mindig: hogy ébren vagyok. Érdekes, még egyetlen álmomban sem aludtam. És Te?

 
< 1 6 10 14 18 21 24 26 27 28 29 30 31 32 33 34 >