news :: 2010. december 18., szombat, 01:11:38 :: 0 komment

Az év szalagcíme:

"A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság tegnapi ülésén bejelentették, hogy a tavaly nyolc évre elfogadott nemzeti drogstratégiát a kormány vállalhatatlannak tartja és megszünteti. Portörő Péter nemzeti drogkoordinátort és három munkatársát néhány napja már felmentették."

 

megalol :: 2010. december 16., csütörtök, 07:03:51 :: 3 komment
politics

- Legfőbb ügyész úr! Mit szándékozik tenni azzal az évek során önre tapadt bélyeggel, hogy ön személyesen kötődik az egy bizonyos párthoz?
- Engem a szakmai munka érdekel. Nem foglalkozom vele.
- Nem tud nem foglalkozni vele.
- Igaz. Ha úgy tetszik, kirekesztem a gondolkodásomból, mert nem szeretném, ha megzavarna. Egy esetben azonban kivételt teszek - nem is tehetek mást -, ha az ügyészségbe vetett közbizalmat támadja ez a bélyeg. Akkor bizony fel kell lépni ellene. Fel is fogunk lépni. A múltban is így történt. Már jónéhány pert nyertünk meg. És ez a jövőben is így lesz. Mert ez megengedhetetlen.

 

thank you :: 2010. december 14., kedd, 02:58:50 :: 1 komment

A rohanásban ez még váratott magára:

Mindenkinek köszönöm szépen a segítséget (az ötleteket, a színeket, a javításokat) a Randi7-hez.

Köszönöm a türelmet és a támogatást.

Nagyon jól esett.

 

now :: 2010. december 12., vasárnap, 07:22:55 :: 56 komment

 

 

Elindultunk

 

 

 

soon :: 2010. december 11., szombat, 21:50:29 :: 0 komment

Már csak néhány óra, és kezdődik.

 

omg :: 2010. december 09., csütörtök, 08:19:46 :: 6 komment
politics tech

Nekem piszkosul tetszik, hogy Assange kiteregette Amerika szennyesét, támogatom a WikiLeaks-t meg minden, de azért az durva, hogy csütörtök reggel 7-kor nem működik a Paypal.

(Azóta támadják hackerek az oldalt, mióta a Paypal amerikai nyomásra blokkolta Assange adományait.)

Lehetne úgy harcolni az igazságért, hogy kivételesen nem mi szopunk? Kösz.

 

/ ui: nem az én netelérésem hibája, tényleg áll a site /

 

talent :: 2010. december 05., vasárnap, 18:16:23 :: 50 komment
cult

Hogy lehet, hogy ennyi tehetséges hazánkfia szakadt külföldre, és felejtette el, honnan származik?

Mert hiszen a magyar a világ legtehetségesebb népe. Rendre fel is bukkan a Britain's Got Talentben minden évben legalább egy magyar emigráns, akitől a hideg kiráz és a szemed könnybe lábad.

Janey Cutler

Paul Potts

Susan Boyle

Itthon miért csak Szíj Melinda és (az egyébként nagyon szerethető, de énekelni képtelen) Király L. Norbert marad?

És miért van az, hogy nálunk mindkét műsorban a zsűri felét ránézésre be lehetne utalni a pszichiátriára? A másik fele meg közútálatnak örvend, ha arról beszél, hogy az énekes hangja értékelhető-e énekként?

Egy időben azzal vígasztaltam magam, hogy biztos maradt itthon is pár zseni, csak a színvonal miatt nem jelentkeznek ezekbe a műsorokba.

Sajnos a Váci utcát járva észrevehető, hogy ha zenét hallasz, akkor azt külföldi vándorzenészek adják elő, ha nyikorgást, akkor magyarok koldulnak zenét imitálva.

Fel kéne ébredni. És tanulni, tanulni, tanulni.

Nem csak zenét.

 

goodbye :: 2010. december 03., péntek, 20:34:30 :: 12 komment
tech

Ismeritek ezt a gyönyörűséget?

Nekem mindig ökölbe szorul tőle a kezem.

Tizedik alkalommal láttam, amikor eldöntöttem, hogy tőlem a Sony soha többet az életben egy fillért nem lát.

Never ever.

Persze, voltak előzmények: széteső pendrive, szándékosan letiltott processzorfunkciók a Vaio notebookban, illetve a Sony vezérigazgató cikke, amelyben kifejti, hogy "az internetből még az égvilágon semmi jó nem származott."

Hát jó. Lehet így is.

 

 

help yourself :: 2010. december 01., szerda, 15:48:26 :: 75 komment
tech

Télen, mielőtt orvoshoz fordulnál a száraz bőr, a viszkető érzés, a fájó szem és az orrdugulás miatt, vegyél egy barométert.

A rosszul szigetelt, konvektorral fűtött lakásban december elejére a páratartalom 15-20% környékére zuhan. Ez már a gyilkos tartomány. A kellemetlen közérzet mellett hosszú távon egészségkárosodást is okoz.

A levegő "relatív páratartama" kifejezésben a "relatív" szó azt jelenti, hogy az adott hőmérsékleten. (A "páratartalom" meg a párát.)

Hideg levegőben kevesebb gőz ("pára", vagyis gáz halmazállapotú víz) fér el, mint a melegben, ahogyan a forró vízben is több cukrot tudsz feloldani, mint a jegeskávéban. Vagy több sót. Forró kínai kajában mindkettőből többet.

A 100% relatív párataralom azt jelenti, hogy az adott hőmérsékleten - és nyomáson - több víz már nem lehet a levegőben.

Télen odakint hideg van. Még néhány évig legalábbis, köszönhetően a hülye kiotói egyezménynek és a szén-dioxid kvótának. Bent meleg van, még néhány évig, köszönhetően annak, az ukránok még átengedik a gázt.

Fűt a konvektor, ég a gáz. Az égéshez oxigén kell. Az oxigén a lakásod levegőjéből származik. A kéményen keresztül távozik az égéstermék és az elhasznált levegő. Kivéve, ha tavaly pont a te kéményedben végzett szívroham mászás közben a Télapóval, és még nem szedted ki őt, akkor ugyanis az eldugult kéményből visszajön a szénmonoxid, és helló van.

Mint mondtam, a konvektor a lakásodból veszi a levegőt. A hiányzó levegő kintről szivárog be, hogy ne legyen vákuum a lakásban. A vákuum nagyon hülyén nézne ki. Például a lufi úgy zuhanna le a kezedből, mint a kő, mert nem ütközne légellenállásba. Amíg nem úgy zuhan a lufi, mint a kő, addig biztosan tudhatod, hogy az otthonodban nincs vákuum.

A kinti hideg levegőben, bármekkora is a relatív páratartama, kevés a víz. Pont azért, mert hideg. Amint felmelegíted a levegőt, a relatív páratartama lezuhan, mert a melegebb levegőbe sokkal több víz férne. Férne, ha lenne - de nincs. Pusztán a melegítéstől nem kerül bele.

Az alacsony páratartalmú levegő szárít, mert az ilyenben gyorsabban párolog a (folyékony) víz. A bőrödből, a szemedből és az orrodból is. És ez nagyon rossz érzés.

Pont erre az érzésre épül a párásítóipar. Biztos láttad már a műszaki boltok polcain a ronda pingvint és a ronda kék kancsót, amiből jön ki a gőz. Na az az.

Többféle párásító létezik. A legjobb megoldás a hidegpárásító. Főleg, ha van néhány hangfalad, számítógéped és plazmatévéd, amit ki akarsz dobni, de érzelmileg kötődsz hozzájuk, és amíg működnek, maradniuk kell.

A hidegpárásító denevérrel működik. Ultrahanggal porlasztja a vizet. (Az újabb típusokba már piezo-kristály kerül, a működési elv ugyanaz.)

A porlasztás során minden, ami a vízben van, a levegőbe kerül. A vízkő is. Szerencsés esetben rossz minőségű párásítót veszel, és két nap alatt mindent beborít a fehér por. Visszaviszed a harmadik napon, és visszaadják a pénzedet.

Drágább típus esetén - amelyben szűrő van - a fenti folyamat több hetet vesz igénybe, tehát a gép és a vízkőpor a nyakadon - és a használati tárgyaidon - marad.

A hidegpárásító másik nagy előnye, hogy nagyon ritkán kell utántöltenened a vizet. A víz utántöltése fárasztó, unalmas és monoton munka. Egy húsz négyzetméteres szoba levegőjébe sok-sok liter víz kell. Annyi vízzel a hidegpárásító napokig eljátszik. Így párásítás szempontjából viszonylag kevés hasznát veszed, viszont jól néz ki és meglepően gyorsan pusztítja a műszaki cikkeket. A laptop ventillátora például él-hal a finom vízkőporért.

A melegpárásító a hidegpárásító jótulajdonságainak döntő többségével rendelkezik. A kivétel a lakásod vízkövesítése. Azt, sajnos, nem tudja szegény. A melegítés során a vízkő visszamarad. A gépben. Ennek köszönhetően egy-egy jobb típusú melegpárásító (40 ezer forint fölött) akár egy egész telet is kibír, mielőtt végleg tönkremegy a vízkőtől. (Az enyém egyszerűen eltört miatta belül, és kifolyt a vízköves víz a szekrényre.)

Párásítás szempontjából ugyanannyira hasznos, mint a hidegpárásító. Azt ugyanis nem lehet vele.

Ennek k... kivételesen egyszerű a magyarázata, általános iskola hatodik osztályos fizika anyag. Tehát hagyjuk is.

Leírom.

A víz forráshője 100C fokon 2260 kJ/kg. Így 5 liter víz elpárologtatása 11300 kJ energiát igényel. Ennyi energiát von el a környezetétől elpárolgás közben. Alacsonyabb hőmérsékleten 10-20%-kal többet.

Tehát akkor is, ha hidegpárásítód van. Akkor is, ha egy lavórba raksz 5 liter vizet, és nézed és vársz. Adott mennyiségű víz párolgása minden esetben ugyanannyi energiát von el. A víz párolgás közben hűti a lakásodat. Ha vizes vagy, fázol, nemigaz?

(Akkor is fázni fogsz, ha eredetileg meleg volt rajtad a víz.)

Ezt a hűtő hatást a fűtőtested többlet fűtéssel kompenzálja, már ha hőszabályzós fűtésed van. A konvektor többnyire olyan. Ha meg nem olyan, és hideg van, akkor feljebb veszed.

Magyarul: többet fogsz fűteni. Ami tovább szárítja az amúgy is száraz levegőt (a kintről érkező, még szárazabb, hideg levegő miatt). Ráadásul a száraz levegőt hidegebbnek érzed.

Nézzük a melegpárásítót. Ha annak hatásfoka 100% lenne, akkor például egy 400W-os gép 7 óra alatt párologtatna el 5 liter vizet. Feltéve, hogy az 5 liter víz eredetileg 100 Celsius fokos, mert ha nem annyi, akkor fel is kell melegíteni, mert különben irtó lassan párolog el, főleg egy zárt edényből.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy az ember 100 fokos vizet önt műanyag edénybe. Így az a hét óra inkább 14 óra lesz. És persze melegítés hatásfoka közel sem lesz 100%, mert a melegpárásító elbaltázott elektrolízises elektródával fűti a vizet, nem fűtőszállal, így a 400W fogyasztás jó, ha 200W hasznos munkát jelent.

400W-osnál erősebbet aranyáron kapsz.

Ahhoz, hogy érjen valamit, éjjel-nappal mennie kellene, éjjel viszont hangos. És kis tartálya van. Mivel lassú. És ezért nem is jó semmire, kivéve a lakásod elúsztatása, amit már azelőtt is tud, hogy kilyukad, mert a víznek egyszerre csak nagyon kis részét melegíti fel, ami, mire kiér, le is csapódik az első lehetséges alkalommal (egy méteres sugáron belül).

A fentiekből talán látszik, hogy rengeteg időt és energiát pazaroltam erre a problémára.

Neked már jó, mert most elárulom a megoldást.

Venni kell egy rezsót. Az enyém szép fekete. 4700 forintba került.

Fazekat találtam a konyhaszekrényben. Kicsit vízköves lesz, néha ki kell majd mosni.

Fél óra alatt 20%-ról 30%-ra emeli a páratartalmat. Elforralja a vizet. Ennyi a lényege.

A hatásfoka télen 100%, ugyanis az összes elhasznált áram fűti a lakást. Nyáron ez nem így lenne, de nyáron nem kell párásítani.

Tettem alá egy ezüst színű (tükröző) tálcát, ami körülbelül 25C fokra melegszik fel. Akkor is, ha órákon át használom.

Ha félsz, hogy bekapcsolva marad (ami nem gond, mivel van benne hőszabályzó), vegyél hozzá 2-3K forintért időkapcsolót is.

Gyerek elől nagyon el kell rakni, mint általában a forrásban lévő vizet, és minél közelebb van a földhöz, annál kisebb eséllyel borul rád. Én a padlóra tettem.

 

feel :: 2010. november 27., szombat, 01:58:38 :: 5 komment
culture

Mai versrovatunk:

 

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

 

(Ady Endre)

 

 

(Szeretem Ady-t. Nagy kár, hogy fiatalon meghalt. Szegény még a nyugdíjas kort se érte meg.)

 

cinema :: 2010. november 27., szombat, 01:54:02 :: 8 komment
cinema

Régóta gondolkodom egy komoly társadalmi problémán. Tegnap végre sikerült eljutnom a reális és - arányosságát tekintve - humánus megoldáshoz.

Maga a probléma abból ered, hogy míg a földön élő 7 milliárd emberből néhány száz példány eljutott a mikroprocesszor tervezéséig, a maradék 99.999% kizárólag a fáról való, kézzel-lábbal végzett leereszkedés tapasztalataira alapozza tudását. Ebből fakadóan teljességgel képtelen megkülönböztetni egymástól a liftajtó mellett található FEL és LE gombokat. Mert a fán még egyik se volt.

Sőt, miután a lift megérkezik az eleve nem kívánt emeletre, embertársaink "Felfelé megy? Nem baj, majd csak lemegyünk!" mondatfoszlányokkal szennyezve a napot, szép komótosan beszállnak. Nem csak saját, teljesen értéktelen idejüket rabolva ezzel, hanem a tiédet is. A fotocella ugyanis annyival tovább tartja nyitva az ajtót. Tehát te a nagy semmire vársz, hiszen ezek beszállhattak volna mondjuk a lefelé tartó liftbe is, amivel - ha képesek lennének érzékelni és felfogni a FEL és a LE gomb közötti különbséget - maguk is előbb leérnének.

Következésképpen vagy teljesen idióták, vagy annyira gyűlölik a saját életüket, hogy ahhoz képest a liftben töltött idő felüdülésnek számít. Vagy egyszerre áll fenn mindkét körülmény. Több lehetőség nincs.

Napi gyakorisággal előforduló jelenségről van szó.

Az igazságos megoldás az, hogy miután mindenki kiszállt, aki valóban felfelé akart menni, a lift az aljába épített hordozórakéta segítségével fellövi magát a sztratoszférába, majd ott nyitott ajtóval szabadesésbe kezd, miközben egy kedves női hang a Macskafogóból azt ismételgeti: "Nem baj! Majd csak lemegyünk."

Igazán csak azon csodálkozom, hogy ki lehetett az a látnoki képességekkel rendelkező próféta, aki már középkorban megálmodta és valóra váltotta a kerékbetörést, hiszen ez a kivégzési módszer azok számára korrekt, akik beszélgetnek vagy telefonálnak a moziban.

Csak ennyit akartam mondani a filmélményről. Kellemes hétvégét.

Az Ördög

7.5 / 10

 

 

how to talk :: 2010. október 29., péntek, 00:33:36 :: 5 komment
social nature science

Tízéves koromban még szocializmus volt. A szocializmusban néhány dolog sokkal egyszerűbben működött, mint manapság. A globális felmelegedést például akkoriban úgy hívtuk, hogy nyár.

Amit most elmesélek, szóról-szóra így történt, egy forró, globális felmelegedési délutánon.

Éppen kapálni indultam a kertbe.

Erről annyit szeretnék elmondani, hogy a legtöbb városi embernek halvány fogalma sincs a kertről. Nem tudja, hogy néz ki a kert, mit csinál, és mire lehet számítani tőle. Ezért fordulhat elő, hogy időnként hallasz egyeseket arról beszélgetni, hogy milyen jó lenne leköltözni vidékre. Ahelyett, hogy azt hallanád: "- Tényleg szörnyű, ami veled történt. Nagyon nehéz lehet most neked. Próbálj arra gondolni, ami igazán jó az életedben.  - Igen? És mi az? - Hogy nincs kerted."

A kertet tavasszal ásni kell, nyáron kapálni. Ősszel kézzel húzgálod a gazt. A tél az egyetlen évszak, amikor végre nem terem se a gyom, se a dudva. Akinek csepp esze is van, a fővárosban vesz nyaralót, és télen húzódik vissza a falvakba. Ha már mindenképp mozognia kell.

Azon a szép napon, amiről most mesélek, mégis elmaradt a kapálás. Azért maradt el, mert leszállt a csap melletti sárba egy óriási fürkészdarázs, felgöngyölített egy borsónyi földgolyót, és elrepült vele.

Nincs ebben semmi különös, a kertben a csap mellett többnyire sár van, a sárban apró állatok isznak, fürkészdarazsat meg már mindenki látott, aki nem csak néz ki bután a fejéből az alatt a néhány év alatt, amíg arra vár, hogy a génjei másolatot készítsenek önmagukról, minekutána az illető - immáron haszontalan - testét elhajítsák a sárba, hogy ott a fürkészdarázsnál sokkal kevésbé szerethető állatok azt lassan elrágcsálják.

A legapróbb fürkészdarázs egyébként akkora, mint egy papucsállatka. Ezt egy könyvben olvastam. Én magam sosem láttam olyan kicsi fürkészdarazsat. Papucsállatkát sokat láttam, elég belenézni bármelyik pocsolyába, van benne több millió, csak hát szabad szemmel elég nehéz leválasztani őket a háttérképről - de nem lehetetlen.

Idehaza ezt a szép, vörös derekút láthatod leggyakrabban. Meglepő, hogy milyen nehéz a Google-n képet találni róla, holott ő tényleg mindenhol ott van. Ráadásul ultrahanggal fúr lyukat a földbe, ami azért elég vagány dolog szerintem.

 

Földet nem gyűjt. Mérges fullánkjával elkábítja a hernyót. A fő idegdúcába szúr, így a hernyó nem hal meg, és nem is bábozódik be, hogy szárnyas hernyóként folytassa tovább az életét, hanem szép új fürkészdarázs fejlődik belőle, ugyanis a hernyó mellé csomagolt petéből kikelő kisdarázs élve falatozza fel a hernyót, mint Hannibal Lecter az összes, nem vörös hajú FBI ügynököt.

Hozzánk aznap az ő jóval nagyobb, sárga testvére látogatott el. Róla sokkal könnyebben találtam képet, ami meglepő, mert ha háromszor találkoztam vele élőben, akkor sokat mondtam:

A csapunk mellé pont akkora szállt le, mint a tenyerem (tízévesen).

Apám, hála az égnek, örökölte tőlem az állatok iránt érzett szeretetet. Rögtön odajött, és mondta, hogy most nem kell kapálnom.

Ezt a csodálatos érzést - nem a nemkapálást, bár az is roppant kellemes, hanem - az állatok szeretét sokan összekeverik a szociopata lelki alkattal. Ez utóbbi arra a személyre igaz, aki nem képes érdemben kommunikálni az embertársaival, nem jut velük dűlőre, ezért inkább kutyát vagy macskát tart a lakásban, szélsőséges esetben azzal alszik vagy azzal mos fogat. Az ilyen kapcsolat arra épül, hogy az éhes állat mindig visszaszeret, visszabeszélni nem tud, a szőre meg visszanő.

Ezúton jelzem, hogy az állatok - a házipókot kivéve - odakint élnek. Azt meg onnan lehet tudni valakiről, hogy szereti az állatokat, hogy a csigát és a gilisztát esőben félrepakolja az útról. Ennyi.

Vendégünk láttán apám igazán belelkesedett, mert ő korábban már találkozott ilyen fürkészdarázzsal, és tudta róla, hogy házat épít, azért kell neki a sárgolyó. Megígérte, hogy a darázs visszajön.

Apám nagyon sok mindent ígért nekem ebben az életben. Talán azért is emlékszem oly tisztán erre a napra, mert ez volt az az alkalom, amikor apám egyik ígérete valósággá változott.

Köszönöm, fürkészdarázs.

A harmadik vendégeskedés végére már kitaláltuk, hogyan kövessük őt az építkezéshez. Egy-egy forduló kettő-négy percig tartott, és a darázs mindig ugyanazon a légifolyosón repült, igen fegyelmezett módon. Mivel nagy volt, messziről lehetett látni, így minden fordulóban 10-20 métert haladtunk előre. Én álltam a csapnál, és kiabáltam: "Most jött! Most megy!", apám meg állt az utcán, és nézte. És futott utána egy darabon.

Így jutottunk el a szomszéd utca közepéhez.

A házban, amelynek a padlásába berepült a darázs, olyan család élt, akivel épp csak látásból ismertük egymást, és sose beszéltünk velük. Apám persze becsengetett.

Ez volt az a pillanat az életemben, amikor megtanultam, hogyan kell nagy horderejű dolgot lassan és rezzenéstelen arccal elmondani, úgy, hogy igazán odavágjon. Ennek a hasznos ismeretnek azóta nem kevés mókás pillanatot és számos maradandó konfliktust köszönhetek.

- A kertünkből elhordja...

Kezdte apám, lassan formálva a szavakat. Az otthonából kicsengetett, vadidegen ember arcára ülő kifejezés izgalmas látványt nyújtott, ahogy a mondat első fele máris megadta az alaphangot.

- A kertünkből elhordja a földet valaki - folytatta apám, és ennél a pontnál megállt, hogy a másik ember biztosan megértse az elhangzottakat. - Követtük idáig - újabb szünet. - Szeretnénk megnézni, hogy mihez kezd ennyi földdel. Bemehetünk?

Már nem emlékszem a válaszra. Nem lehetett túl hosszú, mert csak annyi maradt meg, hogy a házigazda végül félreállt az ajtóból, és azt mondta: - Tessék.

Felmentünk a padlásra, és megvártuk a fürkészdarazsat.

A földből, amit a kertünkből elhordott, nagyon szép, lakályos fészket épített a kisfiának. Vagy a kislányának. Az biztos, hogy abban a palotában, amit a borsónyi földgolyókból kitartó munkával ragasztott össze a mestergerendán, a legnagyobb hernyó is bőven elfért, és még bulizni is maradt hely mellette.

Sokáig álltam ott, és néztem, ahogyan elkészült a mű.

A mai napig az a kedvencem az összes ház közül, amit valaha láttam.

Talán az út miatt, ami odáig vezetett.

 

freeze :: 2010. október 28., csütörtök, 22:36:35 :: 7 komment
dialogue

- Találkoztam Klárival.
- És, próbálkoznak még?
- Be fognak neki ültetni három lefagyasztott petesejtet.
- Gratulálok. Tényleg ennyire utál élni? Kinek akar bizonyítani?
- Én se értem. A friss petesejtekből se lett gyerek. Tavasz óta próbálkoznak hiába. Most a fagyasztottól mit vár? Mit akar abból szülni?
- Hóembert.
- Ez rémes.
- A szüleinek akar megfelelni, gondolom. Nem hiszem, hogy a férje rágja a fülét a gyerek miatt. Fel se áll a gép elől. Nem is beszélgetnek.
- Azt mondta, hogy most ez a novemberi project.
- Mondtad neki, hogy beültetés előtt esetleg öntözni kéne? Hátha úgy végre kikel. Javaslom hozzá az orvosét, azzal még ki is fog nézni valahogy.
- Beültetés előtt mindet megtermékenyítik. Biológiailag mindkettejüknek lehetne gyereke. A férje akár donor is lehet. Egyszerűen nekik együtt nem kell gyereket nemzeni. Nem fogják fel, hogy a sors akarja így.
- Várjál, hogy van ez? Még beültetés előtt megtermékenyítik? Hiszen akkor az már kész gyerek. Sokak szerint az. Ezért is üldözi a fél világ az abortuszt. Mi a fenének kell még berakni? Csak gond lesz vele később. Meg kell szülni, visszabeszél, iskolába jár. Tök drága a tanszer. Amíg olyan kicsi, szeretnivaló csöppség, mint minden kisgyerek. Vissza kell fagyasztani. Hazaviszi, és berakja a fagyasztóba. Ráírja, hogy "Gáborka". És ha Gáborka akar magának kistestvért, beraknak mellé még egyet: "Szilvike". És kész a boldog család. Persze, itt is lehet még komplikáció, például:

- Drágám, nem láttad Gáborkát?
- Ő...
- Tegnap még itt volt a zöldborsó mögött.
- Hát... az úgy volt...
- Úristen. Mit tettél?
- Elfelejtettem, hogy a Delmás dobozba raktad. Folyton azzal nyaggatsz, hogy sose végzek házimunkát, nem takarítok. És az volt ráírva, hogy 2010. 12. 03. Láttam, hogy lejárt, és...
- Kidobtad???
- Ne haragudj. Tényleg nagyon sajnálom. Véletlen történt.

 

 

1984 :: 2010. október 20., szerda, 15:13:33 :: 40 komment
politics

Először azt hittem, hogy talán csak az én túlérzékeny elképzelésemet a jogállamról zavarja Szalai nyilatkozata, amelyben nyíltan vállalja, hogy Facebookon és Iwiwen is álnéven van fent.

Ezzel tudomásom szerint mindkét helyen megsérti a regisztráció során elfogadott szerződést. Tehát a Médiahatóság elnöke lazán közli, hogy törvényt sért.

Most úgy tűnik, nem vagyok egyedül az érzéssel. mr., kösz a linket.

 

lose :: 2010. október 14., csütörtök, 22:11:18 :: 18 komment

A naponta elfogyasztott étel mennyiségének csökkentése testtömeg és testtérfogat csökkenést okoz. (c)

Tehát lefogysz.

Rövid ideig gondolkodtam, hogy a New Scientist vagy a Nature oldalain jelentessem meg ezt a korszakváltó tudományos felfedezésemet, melyet már emberkísérlettel is alá tudok támasztani.

A fent említett magazinok szerkesztési gyakorlata - elsősorban a hosszú átfutási idő - miatt végül a saját oldalamon való közlést választottam, hiszen a milliók, vagy inkább milliárdok életében beálló, tartós, pozitív változást nem késleltethetem egyetlen nappal sem. Főleg nem merő szakmai hiúságból.

A Kevesebbet Evés (c) nevű új és egészen forradalmi fogyókúrás módszer hivatalos bevezetése csak a klinikai tesztek lefutása után várható, ezért azt tanácsolom, hogy ha biztonsági játékos vagy, egyelőre maradj a hagyományos módszereknél: hegyi kristály, agykontroll, félévente negyed kör futás a Margit-szigeten, illetve a 75 kilónál könnyebb emberek leanorexiázása.

Kísérletező, újdonságokra fogékony emberként azonban érdemes kipróbálnod a Kevesebbet Evés (c)-t.

A módszer egyik nagy előnye a természetes hamburger-, sütemény-, chips-, kóla-, illetve gyógyszerdiétához képest, hogy az emberi szervezet szokatlanul lassan alakít ki toleranciát a koplalással szemben. Így a leadott kilók mennyisége szinte egyenesen arányos a Kevesebbet Evés (c)-re fordított idővel.

Az önmagamon végzett kísérlet eredménye azt mutatja, hogy pusztán már a kenyérről való leszokás és a szokásos vacsora mennyiségének 2/3-ra történő csökkentése képes eltüntetni a hasadat - amennyiben a Kevesebbet Evés (c) kipróbálása előtt nem növekedett a tested folyamatosan. Amennyiben folyamatosan növekszik a tested, elképzelhető, hogy a kívánt hatás érdekében a reggeliből és a délutáni sütiből is le kell csippentened majd egy keveset.

Ha mindez nehezedre esik, segítségedre siet a vizuális fantázia: evés közben mindig képzeld az asztalodon lévő tányért egyszerű vályúnak.

Minden lefogyni kívánó, ám ezt az álmát már-már feladni készülő versenyzőnek tiszta szívből kívánok erőt és kitartást a Kevesebbet Evés (c)-hez.

 

 

voodoo vs. science :: 2010. október 14., csütörtök, 16:11:03 :: 6 komment
science eco

Soha nem értettem, miért van hideg télen.

Az általános elhülyítő intézetben azt hazudják, hogy azért, mert télen alacsonyabban van a Nap, ami tökéletes válasz mindenki számára, akit fáraszt a gondolkodás, aki ritkán néz fel az égre, és aki elhitte, hogy a Napba nézni aztán végképp nem szabad.

Már az óvodában - miután láttam, hova keveredtem - az idő nagy részében a Napot bámultam inkább.

A helyzet az, hogy a Nap télen is viszonylag magasról röhög rajtad. Tény, hogy nyáron láttam már még feljebb kúszni, de nem sokkal feljebb. Annyival egész biztos nem, mint amennyire hideg lesz nemsoká.

Télen egyébként a Napot többnyire eltakarják a felhők, de ha kitartóan figyelemmel kiséred az útját, látni fogod, hogy rendesen feljár, egy héten hétszer.

Az is érdekes, hogy nyáron reggel és este sem hullik a hó. Mi több, úgy emlékszem, hogy augusztusban még a késő éjszakákon is csak rendkívül szórványosan fordul elő nálunk havazás, pedig akkor aztán tényleg mélyponton tartózkodik a nevezett égitest. Ezzel szemben december tájékán - hágja tetszőleges magasságban az ég fokát szeretett csillagunk - pofátlanul dől rád a fagy.

Annál a nappozíciónál, amelyben nálunk télen már várod és kívánod a fagyhalált, a világ boldogabb részein lenge selyemruhában ülve vacsoráznak emberek a szabad ég alatt.

vajon itt most miért nem esik a hó?

Úgy hiszem, igen kevesen ismerik a valódi magyarázatot. Nekem is csak egy teóriám van. Ezt szeretném megosztani veled.

Szerintem körülbelül fél évig tart, amíg a bennszülöttek (Afrika, Dél-Amerika, Ausztrália, Új-Zéland) merő rosszindulatból ránk varázsolják a depressziót.

Aztán újabb fél évet vesz igénybe, hogy az amerikai, japán és a brit kutatók legyőzzék azt, mint a maláriát. És visszasugározzák oda, ahová való.

Azon meg ne csodálkozz, hogy pont egy évig tart egy ciklus ebben a harcban. Ez nem véletlen, csak fordítva nézed: valójában a ciklus hosszából határozzuk meg, hogy meddig tart az év.

És ezen, valamint a bolygó keringési idején csak olyan emberrel vagyok hajlandó vitatkozni, aki ránézésre látja a Napon, hogy vajon épp melyik oldalánál járhatunk.

elmarad a ma esti havazás

 

invert :: 2010. október 11., hétfő, 20:32:19 :: 17 komment
politics

2010: Eljutottunk oda, hogy Magyarországon a parlamenti pártok közül a szocialista párt az egyetlen, amelyik ellenzi a visszaállamosítást.

 

olimpics :: 2010. október 11., hétfő, 01:27:12 :: 0 komment
dialogue

- Olyan volt a moszkvai olimpia kabalája is.
- Nem emlékszem rá.
- Mert abban az évben születtél. [...] Küldtem neked olimpiás maciról képet. 
- Egyidős velem?
- Igen. Nézd meg.
- Úgy néz ki, mint a gyerekkori macim. Nekem is volt ilyen.
- Tényleg?
- Meg volt egy nyuszi és egy törpés párna. Elő kellene keresni őket.
- Anyukádnál vannak?
- Nem, inkább mégsem nézem meg. Kiborulnék. Most is összeszorult a gyomrom.
- Miért?
- Nem biztos, hogy megvannak még. Rossz érzés lenne szembesülni azzal, hogy eltűntek.
- Az anyukák őrzik az ilyet.
- A legrosszabb mégis az lenne, ha látnám őket. Attól borulnék ki igazán.
- Attól miért?
- Mert arra emlékeztetne, hogy egyszer régen gyerek voltam, és már nem vagyok az.
- És az miért baj?
- Mert arról az jut eszembe, hogy meg fogunk halni.
- Hogy érted?
- Előbb-utóbb.
- Nekem erről nem ez jut eszembe.
- Igazából már attól ki vagyok kiborulva, hogy fel kell hívnom a webdesigneremet, és elmagyarázni neki, hogy mi az az sRGB és mi az az Adobe daylight 65 color profile, mi köztük a különbség, és hol tudja megnézni az egyes képek színprofilját, és mivel dolgozunk a webre. Ami az idegeimnek bőven elég lenne egy napra. És akkor még ez is.

 

 
< 1 3 6 8 10 11 13 14 15 16 17 18 19 21 22 24 26 29 31 34 >