go west :: 2011. augusztus 15., hétfő, 16:43:04 :: 4 komment
Eddig azt hittem, a magyar postánál nincs rosszabb, de csak azért, mert egészen a mai napig nem próbáltam a Western Uniont.
walk away :: 2011. augusztus 12., péntek, 21:21:17 :: 10 komment
fate life
Ahhoz képest, hogy olyan felfoghatatlanul hatalmas az Univerzum, hogy a méretén való puszta gondolkodás közben is minden egyes agysejtednek veszélyességi pótlékot kellene kapnia, vagy - hogy ne boruljunk meg rögtön az elején -, vegyük csak a Naprendszert, vagy nem is, vegyük a Földet, az már megfogható, de még szintén kibeszélhetetlenül nagy, rettenetes nagy, szóval ehhez képest egészen elképesztő, hogy hányszor múlik az ember élete néhány méteren.
Igazából a vulkánkitörésen, a pólusváltáson és a japán energiatermelésen kívül gyakorlatilag bármit túl tudsz élni azáltal, hogy a megfelelő pillanatban 5-6 méterrel arrébb teleportálod magadat. Gondolj arra, hogy Drezda bombázásakor a föld felszíne üveggé olvadt a gyújtóbombák okozta forróságtól, és ezt Vonnegut túlélte, mert néhány méterrel a föld alatt tartózkodott Drezda alatt. Ugyanennyi távolságot kellene arrébb mozdulnod ahhoz is, hogy a drogbáró lakásából, a rendőrkapitányságról vagy az elásós uzsorás autójából eltüntesd magad. A börtön fala sem vastagabb néhány méternél.
Ez az egész gondolatsor akkor jutott eszembe, amikor azt a jól felismerhető zümmögő hangot hallottam, amivel a tű szúrja át percenként ezerszer az ember bőrét. Benéztem a sötét helységbe, és láttam, hogy ül bent valaki.
Ez az, amit tényleg nehéz megértenem, mert azt gondolnám, hogy azért a tetoválószalonból viszonylag könnyű kijutni. Például én, ha arra eszmélnék, hogy egy berregő tű közeledik a bőröm felé, és látnám, hogy nem vagyok leszíjazva, gondolkodás nélkül felpattannék, kirohannék, és ehhez se teleportálni nem szükséges, sem távolkeleti küzdősportot nem kell megtanulnom. Ha le lennék szíjazva, azt már tekinthetjük nehezítő körülménynek, de még mindig lehet ütni, rúgkapálni, ordítani, harapni, segítséget hívni vagy letépni magadról a láncot, és elpusztítani mindenkit, aki részt kívánt venni a tetoválásodban, és ha ez sem megoldható, akkor még mindig lehet nemes egyszerűséggel közölni szépen, hogy te ezért egy fillért nem fizetsz. Arra is jó eséllyel abbahagyják.
Tény, hogy mégis sokan vannak olyanok, akik nem jutnak ki időben a tetoválószalonból. De még így is hamarabb kijöhetnek, mint ha például a börtönben ülnének. Pedig mindkét helyről ki lehet jutni akkor, ha képes vagy 5-6 méterrel arrébb kerülni (a megelelő pillanatban, akár falon át).
Végülis a börtön olyan tetoválószalon, ahol a mű elkészülte után nem mehetsz azonnal haza, hogy megmutasd anyádnak, mit tettél magaddal. Várnod kell, vagy neki kell bejönnie hozzád, hogy megnézhesse az új tetoválásodat.
A másik fontos különbség, hogy azért olyanról már lehetett hallani, hogy valaki kiszabadul a börtönből, kimegy az erdőbe, és kiás egy ládikót, ami tele van pénzzel. Ugyanezt tetoválószalonnal még nem hallottam. Persze, nem zárható ki teljesen, hogy van ilyen, de azért, ha mindent összevetek, a kettő közül a tetoválószalonba való bejutáshoz kell kevesebb ész. És mondjuk 16 évesen még ki lehet magyarázni a tetkót, mert annyi idős korában az ember úgyse nagyon tud bankot rabolni, de amikor 30 körüli ismerősöd kezd el gondolkodni a tetováláson, akkor te is elkezdhetsz gondolkodni valamin.
De nem is erről akartam beszélni, hanem arról a bizonyos néhány meterről, amivel a közlekedési balesetek és egyéb szörnyűségek 99.9%-a elkerülhető lenne.
Vajon ki ne adná oda a havi fizetése többszörösét azért, hogy visszacsináljon valamit, ami vele vagy egy közeli hozzátartozójával történt? Ki ne adna 5-10 millió forintot, ha te ezért cserébe vissza tudod hozni az életbe a gyermekét?
Pont ez a lényege az általam elképzelt üzleti vállalkozásnak.
A vállalkozás az időutazásra épül.
Az üzletmenet úgy néz ki, hogy megnézed, hogy ki halt meg a héten közlekedési balesetben. Kiválasztod közülük a gazdagokat (mert az időgépbe drága az áram), megkeresed őket, és bemutatod nekik a működő időgépedet. Végül közlöd, hogy X összegért megmented a szeretett hozzátartozót, aki épp a múlt héten offolt az élők sorából.
Ki ne fizetne ezért boldogan? Azért, hogy visszakapjon valakit? Vagy saját magát? Vagy valamijét, ami fontos?
A hangsúly a vissza szón van.
Igen ám, de hogyan fest mindez a gyakorlatban? Az egyszerűség kedvéért az időutazós paradoxokonat ugorjuk át, és állapodjunk meg abban, hogy: 1. Te akármit teszel, emlékezni fogsz a múltra, amit megváltoztattál, 2. Be tudod mutatni az időgépet, látják, hogy igazi és hogy működik, 3. Valamiért nem tudják elvenni tőled.
Szóval megnézed valakinek a balesetét, aztán visszamész az időben, és közlöd vele, vagy mondjuk az apjával, hogy az illető meg fog halni, de ha adnak neked egy kis pénzt, akkor elárulod, hogyan kerülheti el.
Szerinted bemondásra adni fognak?
Nyilván azt fogják gondolni, hogy zsarolás.
Tehát felveszed a balesetet kamerával, visszaviszed az időben a felvételt, bemutatod. Bemutatod az időgépet is, hogy elhiggyék, hogy nem trükkfelvétel. És kéred a pénzt.
Szerinted így nem fogják zsarolásnak érezni?
Te nem fogod közben zsarolónak érezni magad?
Nagy valószínűséggel de. Pénzt kérsz azért, hogy valaki ne haljon meg, de nem azért, mert orvos vagy, hanem mert láttad, hogy mi történt vele, és elmondod, hogy ne tegye. De nem jószándékból mented meg, hanem pénzért, sőt, direkt azért mentél oda a balesethez.
És biztos lenne, aki fizetne érte, de hogy hálás nem lenne szinte senki, abban biztos vagyok.
Most képzeld el, hogy ugyanezt csinálod ingyen. Simán csak megmented az embereket, semmi üzlet. Így már nem fognak zsarolónak érezni. De vajon azt gondolják majd, hogy megmentetted őket, a szó valódi értelmében?
Gondolj bele, hogy megjelenik valaki veled szemben, közli veled, hogy most ne menj át azon a zebrán, és mutat egy videót arról, hogy nem érnél át.
Vagy azt mondaná, hogy azt az egy szálat már ne szívd el, és akkor megmaradsz, és közben mutatna egy képet az öt évvel későbbi tüdődről.
Biztos vagyok abban, hogy ha hallgatnál is rá, nem ugyanazt éreznéd, mint ha utólag jönne oda, hogy valami szörnyűséget segítsen meg nem történtté tenni. Visszaadni valakit vagy valamit, amit elvesztettél. A két érzést - a megelőzésnél, illetve a meg nem történtté tevésnél jelentkezőt - össze sem lehetne hasonlítani egymással.
Van olyan ember, aki ilyen helyzetben többé-kevésbé megértené, hogy az életét mentetted meg. Főleg az, akit korábban már ütött el majdnem autó, úgy, hogy 1-2 centin múlott csak. Vagy már törént vele valami komoly trauma, amit túlélt.
De a nagy többség pár hét után azt gondolná, hogy: "Na, de csak nem ütött el. És ki tudja, mi lett volna, ha. És különben is."
A helyzet az, hogy naponta több tucat, esetleg több száz szörnyű dolog nem történik meg velünk, és ezek nagy részükről nem tudunk. És amiről tudomást szerzünk véletlenül (mert pont elénk esik le a tizedikről egy vödör, tele betonnal), arra büszkék vagyunk, hogy megúsztuk. És szerencsések. És megyünk tovább.
És valószínűleg pont azért kell a gondviselésnek néha megengednie, hogy a rossz dolgok megtörténjenek. Hogy fel tudjuk mérni, milyen jó, amikor nem történnek meg.
Mert csak azt vagyunk képesek megérteni, amit átélünk. Csak utólag.
Már aki.
Ha szeretnéd megérteni, miért van az, hogy egyes emberekkel hosszú távon sokkal több rossz történik, másokkal érezhetően kevesebb, akkor gondold tovább a fentieket.
És biztos vagyok abban, hogy ha konstruktívan állsz hozzá, és következetesen gondolod végig, amit leírtam, akkor nem arra a következtetésre fogsz jutni, hogy sürgősen magadra kell tetováltatnod egy karma-jelet.
Lehet barátkozni a gondviseléssel.
Én szóltam.
take a seat :: 2011. augusztus 04., csütörtök, 19:24:18 :: 2 komment
politics eco
- Istenem, mi lesz ezzel az országgal. Nem látok semmi reményt. Az egyetlen bíztató ígéret, amit az elmúlt évek során hallottam, hogy az egészet felvásárolja Izrael. Csak lennénk már rajta túl.
- Arra gondolsz, hogy utána normálisan működne?
- Arra gondolok, hogy milyen lehet, ha annyi pénzed van, ami többet ér, mint egy ország. Milyen tudat lehet ezzel élni. Fel tudjuk ezt fogni egyáltalán? Eszembe jutott, hogy ha az egész országot nem is, mert ezért az ugarért pénzkidobás, de mondjuk megvenném Budapestet. Évek óta gondolkodom ezen. Fognám magam, és a fővárost egy az egyben felvásárolnám. Aztán mennének körbe ilyen hangszórós autók, hogy egy hete van mindenkinek kiköltözni, mert megvettem, ajtóstul, ablakostul, és tűnés innen. Nézném, és röhögnék. Kilakoltatnám az egész várost.
- Mi tart vissza?
- Kicsit még gyűjtenem kell rá. És nem tudom, hogy az ilyet hol intézed. Hova kérsz időpontot, hogy jöttem Budapestért. Melyik intézet fogad vajon?
- Feltéve, hogy komolyak a szándékaid.
- Ha elég komolyak, biztosan fogadnának. Látom is magam előtt:
- Jó napot kívánok, jöttem megvenni Budapestet. Készpénzzel fizessek, vagy utaljam át?
- Sajnos, ebben nem tudok segíteni. Ennél az ablaknál csak az inzulint adjuk be, sürgős esetben. Kérem, legyen kedves, fáradjon át a másik ablakhoz, ott egész biztosan tudnak foglalkozni önnel.
- Oda?
- Igen, oda. És sajnos végig kell állnia a sort. Napóleon úr után következik.
- Valahogy így képzelem.
- És ehhez még gyűjteni kell? Szerintem máris mehetsz.
- Gyűjteni fogok, igen. Ma utaltam át az utolsó részletet a svájci frank hitelemből. Dupla annyi volt az utolsó utalás, mint az induló törlesztőrészlet. És most megköszönöm a Gondviselésnek, hogy nem hagyta, hogy lakást vegyek hitelre. Vagy fővárost. Köszönöm.
cell phone :: 2011. július 29., péntek, 01:11:01 :: 5 komment
dialogue tech
- Elárulod végre, milyen számon érlek el?
- Persze, küldöm az újat. Mentsd el... Neked meg milyen telefonod lett?
- Bedöglött az iPhone-om.
- Én mondtam. Én mondtam, hogy ne. Itt ez a Milestone 2, kihúzod a billentyűit, és lehet nyomkodni este, ha nem jön át a palid. Androidos, az interneten tárolja a számaidat. Gondolom, az iPhone-ból archiváltad a telefonykönyvet.
- Persze, kézzel, a kis noteszkámba. A felét. A másik felében voltak a fontosak.
- Mondtam.
- Nézd, ezt az iPhone-t húszezerért vettem. Annyit is ér.
- Mind annyit ér.
- De elvittem a legjobb szervízbe, a Mammutba, ott majd megjavítják.
- Igen?
- Az a legjobb szervíz. Ott már háromszor feltámadt.
- Normális vagy? A Mammutba viszed? De hát a Mammut az kihalt. Miért nem rakod be mamutostól együtt egy dinoszauruszba? Hárman együtt tuti végleg eltűnnek a föld színéről.
- Kösz.
- De most gondolj bele. Ötmillió év múlva ásnak a robotok, és megtalálják a dinoszauruszban és a mamutban az iPhone-odat, és felkiáltanak: "Odanézz, végre egy lelet! Egysejtű!"
- Kövület. Gondolod, hogy az emberek ki fognak halni?
- "Igen, egysejtű, de ez a faj azonnal kipusztult. Evolúciós zsákutca volt" - feleli a másik robot. Persze, hogy ki fogunk halni, vesszük az iPhone-t, megérettünk rá.
happy future :: 2011. július 18., hétfő, 17:51:59 :: 50 komment
- Jó napot, ezt a levelet szeretném feladni elsőbbségivel, nem kérek róla számlát, van megtakarításom, nem szerencsejátékozom, nem szeretném, hogy hangosan olvassák fel a faxomat és örökké fogok élni.
- Elsőbbségivel mehet?
- Igen.
- Számlát kér?
- Nem.
- Gondolkodott már azon, hogy havonta félretegyen a posta...
- Köszönöm, nem.
- Sorsjegy?
- Nem.
- Hallott már az új, hangos fax?
- Nem akarom.
- Életbiztosítás, kötvény...?
- Nem.
- 160 forint lesz.
- Tudom, már odaadtam a borítékkal együtt.
A fenti beszélgetés az elmúlt öt év legkevésbé idegesítő postai élménye volt számomra. Nevezhetném legkedvesebbnek, hiszen azon kevés alkalmak közé tartozik, amikor semmit nem akartam szétverni, és nem is vertem szét.
Mindez persze apróság ahhoz a társadalomlassító rendszerhez képest, amit a posta ellenünk nemrég bevetett.
A sorszámosztó gépről beszélek.
Kezdjük azzal, hogy emiatt kapásból 1-2 évre bezárnak és felújítanak minden egyes postát.
Naiv, illetve minden-mindegy-alapon létező embertársaink azt hiszik, hogy ez előrelépés a jövő irányába, mert már nem kell a postán sorba állni. Fasza.
Először is, minden kiadott sorszámban van egy rádiófrekvenciás microchip, amely a sorszámot tépő személy pontos tartózkodási helyét ellenőrzi folyamatosan. Erre azért van szükség, mert csak így lehet az egyébként lehetőleg L alakú postafiókokban mindig azon a kijelzőn hívni a következőt, amely a lehető legtávolabb van a sorszám gazdájától, mindenekelőtt úgy, hogy a kijelzőt tökéletesen kitakarja az erre a célra installált postafiókszekrények, áltartóoszlopok és páfrányok valamelyike.
Amelyik kijelző előtt nincs sem páfrány, sem oszlop, sem szekrény, az nem üzemel.
Ennek az eredménye az, hogy a célszemély az ötödik sípolásra, vigyorogva, körbeforogva, bambán, "jé, én jövök?! :)" fejjel bandukol ahhoz az ablakhoz, ahol már két perce kellene állnia. Mintha az bármiféle (a mínusz végelennél nagyobb) mértékben vicces lenne, hogy mindenki rá vár. Aztán a következőre. És az azt következőre.
A rendszer kitervelője arról sem feledkezett meg, hogy 100 idióta között mindig akad 2-3 félbolond, aki úgy érzi, hogy van még valami dolga az életben, ezért igyekszik nem az ajtóban, mindentől a lehető legtávolabb állni, emellett figyelni próbál a kijelzőre.
Az ilyenek miatt kell a posta légterébe ugyanazt az altatógázt szivárogtatni, amivel agykontroll-tanfolyamon szokták levinni a hallgatókat alfába (különben a második kurzusra már senki nem menne el). Abba a tartományba visznek le bárkit, ahol az ismétlődő sípolás figyelemfelkeltés helyett kellemes, nyugodt, befelé figyelő pályára állítja az agyhullámokat. Így hiába koncentrál, ő sem látja majd a sorszámát. Egy idő után nem is foglalkozik vele.
Ezzel a rendszerrel akár 70-80%-kal lassítható a posta működése. Sajnos viszonylag kevés polgártársunk van tisztában azzal, hogy mennyibe kerül az országnak, hogy emberek állnak sorban a postán, a boltban és a pályaudvaron, mert ha ezt tízből legalább egy értené, akkor a postákat a társadalom életrevaló szegmense puszta kézzel, illetve vascsövekkel verné szét, és a művelet végére néhány fővel kevesebb lenne a létszám a bolygón, mint a kezdetekor, hogy árnyaltan fejezzem ki magam.
A posta persze csak tünet. A lényeg a részletekből áll össze.
Például ismerek olyan - ezen a területen nálam jóval okosabb - személyt, aki a boltban, ha megkérdezi tőle ez eladó, hogy tud-e segíteni, azt feleli, lassan, szótagolva, hogy "Te? Nekem? Miben tudnál?"
Sajnos én még nem jutottam el erre a fejlődési szintre, legutóbb is rosszul válaszoltam a Saturnban a mosogatógépek előtt:
- Tudok segíteni?
- Mosogatógépeket nézek.
- Csak nyugodtan.
- Nyugodt vagyok.
- És segíthetek?
- Na jó. Az az XYZ mosogatógép milyen gyakran romlik el?
- Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy a legolcsóbb mosogatógép is működhet évtizedeken át, és a legdrágább is tönkremehet egy hét alatt.
- Köszönöm az értékes választ.
Ennél a pontnál csőbe húzva éreztem magam. Beláttam, hogy hibáztam, balga döntés volt, hogy nem küldtem el azonnal. Az özönvíz után 120 év lett az emberi élethossz felső határa, és ehhez képest minden, idiótákra vesztegetett másodperc megfizethetetlenül drága. Mivel nem szeretem hülyének érezni magam, igyekeztem javítani a helyzeten.
- Lenne kedves megmondani, hogy tartanak-e olyan mosógépet, amelyik használ vizet a mosáshoz?
- Ezek mosogatógépek.
- Tudom. De úgy látom, mosógép is van az üzletben. Ha tévéről kérdeztem volna, akkor is szól, hogy ezek mosogatógépek? Szóval engem olyan típus érdekelne, amelyik vízzel mos.
- ...
- Úgy értem, hogy nem A+ a vízhasználása, hanem C, D vagy E.
- Úgy érti, ami bent tartja a vizet mosás végén?
- Nem. Úgy, hogy mosás közben van benne víz. Tehát nem ultratakarékos.
- Hát ezt a kérdést nem tudom hova tenni!
- Olyan mosógépet keresek, ami nem kétujjnyi vízzel akar elmosni fél méternyi ruhát, ahogy az mostanában divat. Tehát nem A+-osat. Tartanak kevésbé takarékosat?
- Ennek a kérdésnek esetleg úgy lehetne értelme, hogy olyat keres, ami hatékonyan mos. De hát ez így nem is tudom, milyen kérdés!
Volt egy nem is olyan rövid, nem is oly távoli időszak az emberiség történelmében, amikor ilyen helyzetben egyszerűen levetted a hátadról a kardot, és levágtad a veled szembenálló fajzat fejét. És bár fogalmad sem volt róla, nagy jót cselekedtél ezáltal.
Nem állítom, hogy ez a helyes megoldás. Esetleg elég lenne zaklatás miatt börtönbe zárni az ilyet, hogy odabent hasznos munkát végezzen. Mert az, hogy az ilyen ember "segíthetek" munkakörben dolgozik, folytatólagosan elkövetett bűncselekmény.
Persze, tudom jól, ezt a kérdést büntetéssel nem lehet megoldani.
A XVIII. század végén 1 milliárd ember élt a Földön.
Ekkortájt történhetett, hogy értelmesebbje rájött, hogy máris iszonyatosan sokan vagyunk, legalábbis homo "sapiens"-ből ennek az ezrede is erős túlzás volna. Ezért a megvilágosodott egyedek abbahagyták a szaporodást. A többiek pedig belakták a bolygót.
Figyeld meg, a legtöbb ember legalább eggyel magasabb munkakörben dolgozik, mint amire alkalmas. Szinte biztos, hogy éppen nem képes arra, amire kéred, és amit elvállal.
És ez a jelenség nagyban köszönhető a traktoroknak, mert azok ásnak és kapálnak helyettük. És akik így a kapálás helyett valami mással foglalkoznak - eggyel feljebb -, azok nyomják felfelé a többit, és végül senki nem lesz a helyén.
Az egész piramis meg van emelve egy vagy két szinttel. Bizony, a piramis maradt, szinte semmit sem változott Egyiptom óta, azt kivéve, hogy magasabban van a kelleténél.
Ez úgy lehetséges, hogy kőolajon úszik az egész építmény. Kőolajból lesznek az emberek és az autók. Az emberek úgy keletkeznek, hogy szörnyen olcsó lett a rossz minőségű élelmiszer, az autót, remélem, nem kell magyarázni (fém, műanyag, üzemanyag).
Képzelj magad elé egy szép, zöld rétet, ragyogó napsütésben, a közepén egy hatalmas gyárral, amelybe összesen egy futószalag megy befelé, rajta csupa tehénnel, és egy hatalmas cső, amiben kőolaj áramlik be.
A gyárból kifelé rengeteg futószalag szállít mindenféle csodát: hamburgert, kólát, kóláspoharat, sültkrumplit, műanyag tálcát, na most ezekből a hamburgerhez kell némi tehén, a többi az olajból lesz.
Ahogy a monitor is, amin ezt olvasod, és a billentyűzet is, amelynek segítségével, ha nem érted, amit írok, megpróbálsz majd elküldeni melegebb éghajlatra, hiába.
Úgy fest, kénytelenek leszünk megvárni, hogy elfogyjon az olaj.
Etéren bizakodó vagyok, ha minden igaz, 2012-ben tetőzik a termelés, néhány évvel utána lehet előszedni a félretett - és gondosan karbantartott - fegyvereket, esetleg felköltözni a hegyekbe, amíg levonul a tűz és az éhínség, és a tomboló őrület.
Harmincéves koromra, úgy, hogy húsz éven át gondolkodtam ezen, arra jöttem rá, hogy az összes vallás egyetlen valóban vidám, pozitív - és nem véletlenül közös - motívuma az Özönvíz volt.
És a kőolajnak hála ismét olvad a jég. Már alig várom.
Megyek is, és kifújok egy teljes doboz dezodort az ablakon, hogy gyorsabban váljanak vízzé a jégsapják.
transformens :: 2011. július 10., vasárnap, 16:47:23 :: 9 komment
X-Men Origins: Magneto
Az első képkockákon emberek araszolnak a halálba. Mellkasukon sárga csillaggal.
Az utolsó jelenetekben sötétkék ruhába öltözött emberek küzdenek a túlélésért. Mellükön sárga mellénnyel.
Közte van két órányi vágókép. Amerika támadja Oroszországot és viszont, de szinte senki nem hal meg.
1 / 10
Transformers 3
A kék-piros-fehér színben pompázó vezérrobot, és fő segítője, a sárga robot harcol a vörös-sárga robottal, és a barna robottal.
A barna robot szétrobbantja Lincoln fejét. A kék-piros-fehér robot a szabadságról szónokol. A vörös-sárga robot azt mondja, hogy a többség érdeke magasabbrendű a kisebbség és az egyén érdekénél. "Minden a mennyek alatt" - mennyivel szofisztikáltabban hangzott mindez Kína legdrágább és egyik legszebb filmjében (Hero). Ha a néző esetleg elfelejtené, hogy Kínával és Szovjetúnióval ellentétben Oroszország zászlója már nem piros-sárga színű, jól jön a verbális segítség. Hogy lehessen tudni, ki az új ellenség, és miről ismerszik meg. A piros-sárga robotnak egyébként öreg kung-fu mester feje volt, őszes színű, kínai szakállal.
A két és fél óra rettenetben semmi olyat nem fedeztem fel, amit ne látnék egy jobb kupiban, már ha ilyen helyekre járnék, hogy folyamatosan szopásra nyitott szájú kurvákat bámuljak, továbbá egy autószalonban, és egy japán hentai-ban. Az első részben érzékelt kreativitással ellentétben az új robotok már egy az egyben a Matrixból lettek átemelve (az autós üldözést viszont nem sikerült szépen átvenni).
2 / 10
Az jut eszembe, amiről évekkel ezelőtt beszélgettem Tylerrel:
- Azért néhány dolog jó irányba változik. Például régen a film elején jöttek a betűk, és végig kellett nézned az egész stáblistát. Én mindig untam. Az jó, hogy ma már ezzel nem húzzák az időt.
- Igaz. De régen utána volt egy film.
be sure :: 2011. július 04., hétfő, 17:20:10 :: 0 komment
dialogue
- Az összes képen te vagy a legszebb.
- Tényleg?
- Igen.
- Nem csak azért mondod, hogy örüljek?
- Efelől nyugodt lehetsz. Ha nem te lennél rajtuk a legszebb, most akkor is pontosan ugyanezt mondanám. Ugyanezzel a meggyőződéssel. Csak akkor nem neked.
inner peace :: 2011. július 02., szombat, 01:18:13 :: 34 komment
social
Tíz emberből kilenc a lelke mélyén szeretne milliomos lenni. Azon gondolkodni, mire költse a milliókat, melyik tenger partján szürcsölje a koktélt, kiket vigyen fel a yachtjára, és közülük kiket lökjön a cápák közé.
Vagy csak egyszerűen soha többé ne kelljen dolgoznia.
A maradék tíz százalék vagy tényleg nem akar milliomos lenni, vagy már milliomos.
Őket most hagyjuk szépen békén.
Tehát kilencven százalék milliomos akar, vagy akart lenni. Sokuk letagadja, néhányuk nem, de körülbelül ennyi az arány.
Vagyis az embertársaink kilencven százalékának az élete egzisztenciális értelemben, a vágyaihoz képest totális kudarc.
Mindez azért érdekes, mert a fentiek alapján csupa olyan tanácsot kellene hallanod az életben: "Szívesen beleszólnék abba, hogyan tanulj, mit tanulj, hogyan dolgozz, de nem tehetem, mert a magam életében totális kudarcot vallottam". Értsd: "Nem lettem az, ami igazán szerettem volna lenni (milliomos). Tehát ahogy én csinálom, az tuti nem jó, így nem adhatok tanácsot sem neked, legfeljebb annyit, hogy ne úgy csináld, ahogy én."
Valami egészen megmagyarázhatatlan okból mégsem ezt hallgatod. Hanem azt, hogy "csináld így, csináld úgy, nagyon szomorú vagyok, hogy nem hallgatsz rám, hogy képzeled, hogy te akarod eldönteni", és így tovább.
Ne hallgass rájuk.
Sőt, gondold végig, hogy milyen ember lehet, aki olyan tanácsot ad neked, ami egész biztosan és bizonyítottan rossz.
Számos egyéb kiváló döntés mellett életem legjobb döntései között szerepel, hogy nem vettem fel deviza alapú lakáshitelt negyven évre, és az egyetemi baromkodás helyett elmentem dolgozni a magam uraként.
Hadd ne meséljem el, milyen tiltakozást és bánatot váltott ki a környezetemben ez a két választás. És vajon, ki tiltakozott legfőképp?
Próbáld egyszer átérezni annak az abszurditását, hogy az az ember meri állítani magáról, hogy jót akar neked, aki tevőlegesen részt vett abban, hogy erre a világra megszüless.
Na ugye.
Szóval csak bátran. Tízből kilencnél csak jobb lehetsz.
black red yellow white :: 2011. június 24., péntek, 17:54:56 :: 9 komment
A harmadik embléma a Bónusz Brigádé, bátran rá lehet keresni a google képkeresőjével, vagy megtekinteni a szervezet fogadószobájában.
Az első kettő Weimaré és az arról elnevezett köztársaságé, tudjátok, amit a bajszos törpe váltott keserves bánatában, miután nem volt tehetsége a festéshez, és választott egy színt, amelyre haragudhat, és úgy döntött, hogy az legyen a sárga. Az eredeti négy színből a későbbiekben a feketét, fehéret és vöröset használta. A sárgának keresett új helyet.
El kell ismernem, erőt sugároz a harmadik logó. Harcos férfi látható rajta és keményen dolgozó nő. A kezüket is olyan tisztelettudóan, egyenesen emelik az ég felé, ahonnan hozzájuk szól a führer.
A férfi csizmát vagy bakancsot visel, fején biztonságot nyújtó sisak látható. Nem kizárólag motorozáshoz vette fel.
Ha jól megnézed, egy ablak alatt állnak, ami sárga és rácsozott.
Külön tetszik, hogy azért mégse konkrét horogkeresztet formál a két kinyújtott kar, és a hozzá tartozó két ember, hanem csak majdnem.
Egyébként az ilyen jellegű grafikán nem is illik elhelyezni egyetlen csavarással horogkeresztté alakítható formákat, az átalakításhoz minimum két csavarás szükséges, úgy szép és úgy szalonképes - ahogy az példásan megfigyelhető a Nemzeti Őrseregnél.
Nem is írnék erről egy szót sem, mindenki azt nem vesz észre, amit nem akar, és miért ne lehetnének csak szimpla idióták, elvégre azt se tudják, hogy a bónusz nem kedvezményt jelent, hanem további illetményt.
Ám egy ismerősöm véletlenül a brigádhoz tévedt.
Az ismerősöm neve az első öt Könyvből jól ismert, olyan, ami egyaránt olvasható a Tórában és a Bibliában, csak hát van olyan hely, ahol az ilyet nem kimondottan szeretik.
Indulásként kizárólagosságot követelnek a szerződésben, tehát máshol nem hirdethetsz, ezzel nem is lenne baj, csak hát a nagy titok az, hogy náluk sem. És miközben az általuk vállalt határidő másfélszerese lejárt, két konkurens ajánlatot tettek ki helyette, amelyek közül az egyik egészen biztos később érkezett be, mint a nevezett (jó eséllyel a másik is).
Érthetetlen okokból ezután sem hátrált meg az ismerősöm, így a bridád a végre megjeleníteni kívánt hirdetésébe több helyen beleírta az "ősmagyar" szót - amihez az ajánlatnak az égvilágon semmi köze nem volt. Így az odatett szónak sem volt értelme.
Illetve volt, hiszen ez a szép szó rajtuk kívül még a kuruc.info-n szokott szerepelni. Érdemes rákeresni, nem minden találat szól a deportálásról, csak az 50%.
Az ősmagyarozást többszöri kérésre sem vette ki a brigád, mert "szerintünk vicces, mi jót nevettünk (rajtatok)", majd hirtelen felbontották az aláírt szerződést.
Szóval, ha valakinek problémája van a harmadik birodalom színeivel, esetleg az ahhoz kapcsolódó mentalitással, érdemes jobban körülnéznie a kuponpiacon, "hiszen van még ötven másik cég" - hogy ismét a végtelenül korrekt tulajt idézzem.
Van bizony.
freud :: 2011. június 23., csütörtök, 21:25:13 :: 0 komment
Mai félreolvasás:
"A görögök megsemmisítésével foglalkozó"
Eredetileg:
"A görögök megsegítésével foglalkozó"
sing :: 2011. június 18., szombat, 19:39:22 :: 2 komment
dialogue
- Hogy aludtál?
- Jól, egészen 9-ig.
- Az jó.
- Tudtam volna tovább. A kutyák szóltak, hogy keljek fel.
- Milyen jó, ha van az embernek kutyája. Például reggel tud neki ugatni.
- Nem ugattak.
- Hanem?
- Jött a fagyis autó.
- A Family Frost?
- Az. Régen itt lakott velem Kira. Ő olyan okos volt, hogy egyedül megtanult énekelni rá. A fagyis autó dallamára. Aztán csatlakozott hozzá Herki. Őt már Kira tanította. Két szólamban nyomták. Később Herki átadta a tudás Mázlinak. Kira elment, úgyhogy sokáig csak ők ketten énekeltek. Az még egész jó volt. Aztán valahogy rengeteg fiatal kutya lett a környéken. Ők egy évvel ezelőtt még ugattak. Ma már mind énekel. Eltanulták az enyémektől. Ha jobban belegondolok, azért ez borzasztó.
- Inkább különös. Tényleg van még Family Frost? Nem azokat szokták sörétes puskával leszedni? Úgy tudtam, tíz évvel ezelőtt nemzetközi kilövési engedélyt adtak az összes zenélő autójukra. Értetlenül állok a puszta létezésük előtt.
- Pedig egyszerű. Lehet venni tőlük olyan dobozt, amiben van ötven jégrém. Boci csoki ízű.
- Igen, és?
- És van, hogy otthon fekszel. Mozdulni is alig bírsz. Teljesen tehetetlen és kiszolgáltatott vagy. Abban sem lehetsz biztos, hogy megmaradsz. És pontosan tudod, hogy csak és kizárólag egy jégkrém tudná megmenteni az életedet. Ilyenkor a Jóisten útjára bocsátja a Family Frostos autót. És az eljön hozzád, és megment. Hát ezért van még.
market :: 2011. június 08., szerda, 21:34:46 :: 41 komment
Szerettem volna meglepni valakit, hát elmentem a piacra csirkéért.
Általában jók a megérzéseim, ennek köszönhetően még sosem vásároltam a piacon húst. Nem vitt rá a lélek. De annyian mondták, hogy az a tuti, hogy ma adtam neki egy esélyt.
Az Intersparban, a Cora-ban és a Tescoban bármikor kapok gyöngytyúkot, az utóbbi helyen vasárnap éjjel kettőkor is. A piacon nem.
Van viszont irtózatos bűz. Néhány hentesnél egyszerűen rohad a hús, a szag beborítja az egész teret, így a szaglás alapján történő választás kapásból ugrott.
A régi ismerős mézest kérdeztem csirke ügyben. Odaküldött a legbüdösebb hentespulthoz. Ezek után a mézet se biztos, hogy nála veszem. Különben is, feltűnt már, hogy az egész piacon minden mézes pontosan ugyanazokat a mézfajtákat árulja? Ehhez a mézeshez is úgy kerültem, hogy a piac szélén vettem befőttes üvegben egy 80 éves nénitől. Aztán mondták, hogy legközelebb hol vegyem "tőle", mert az ugyanaz.
Megkérdeztem hát egy zöldségest, hogy melyik csirkésnél vásároljak. Láttam a szemén, hogy fogalma sincs, mi bajom. Aztán egy késő-középkorú nőt is megkérdeztem, ő épp zuzát vett.
Talán ennek köszönhetem, hogy végülis nem volt büdös a hús. Megfőztem, épp ehető. "Tanyasi csirke". Aha. Zöld füvet az életében nem látott. Ennél még a hipermarketben kapható, fóliázott, tanyasinak hazudott is százszor jobb. Az csak vízízű a valódi csirkéhez képest. Legalább gyógyszer- és csontliszt íze nincs. (Na jó, van, de nem ilyen markáns.)
Lehetséges, hogy nyugdíjasként, naponta a piacra járva, minden eladóval órákat beszélgetve, hazugságvizsgálóval felszerelkezve tud valaki ehető húst venni a piacon, de dolgozó emberként ez szerintem esélytelen.
Kérlek, segíts, hol vegyek szárnyast? GPS koordináta kellene, vagy jó lesz ebben a formában is: piac:sor:bódé:pult:hentes
Köszönöm.
(Egyébként a Vásárcsarnokban voltam.)
deal :: 2011. június 07., kedd, 23:25:51 :: 3 komment
dialogue culture
Étterem, három asztallal arrébb:
- Akkor legyen tonhal. Ilyen ünnepséghez kell a hal.
- Tonhal?
- Igen. Mi fogjuk kiosztani, és aki kér, az még kaphat.
- Jó.
- Utána lehetne valami saláta.
- Milyen saláta?
- Waldorf.
- Waldorf?
- Az jó szerintem.
- Akkor nem kell tonhal.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Majd esznek otthon tonhalat.
- Ahogy gondolod. Az ételeket felszolgáljuk mi. Kaptok öt embert ingyen. De jó lenne még egy szakács, aki ért hozzá. A tojáshoz például.
- Milyen szakács?
- Akit meg tudnak kérdezni.
- Nem kell. Majd én ott leszek.
- Miért nem hozod le őket ide?
- Hatvan embert a föld alá? Megnézném a fejüket.
- Jó. Hányra vigyük az ételt?
- Hétre. Addigra készül el a másik étteremben a sütemény.
- Azt tudod, hogy kaptok hozzá egy különleges tortát.
- Persze. És remélem, hogy tényleg különleges lesz.
- Marcipános.
- Hagyjál már. Mi abban a különleges?! Fogod a vágódeszkát, rárakod a marcipánt, kinyújtod és kész a torta.
- Marcipántortáról volt szó.
- Különleges tortát mondtál.
- Akarsz beszélni velük?
- Add ide a telefont.
- Tessék.
- Halló... hallgatlak... nem mondok semmit, hallgatlak... mondd te... szóval ez a marcipántorta... mi van?... na jó, nem hallak. Vége a beszélgetésnek. Mondom, nem hallom. Lerakom. Hello.
- Maradtatok a marcipánban?
- Na jó, ez így mennyi lesz?
- 2200.
- Figyelj, nem kell evőeszköz. Vannak ilyen műanyag késeink meg villáink, az jó lesz nekik. 1900.
- 2100, és mindent odaviszünk és felszolgálunk.
- 1900. Nem kell pohár sem. Van műanyag poharunk.
- 2000. Nem tudok többet engedni, leszedik a fejem.
- Tányér se kell. Van nekem otthon egy rakás papírtányér. Abból lehet enni salátát. 1900.
- Hagyjál már az 1900-zal! Ne mondogasd, hogy 1900! 2200-ról indultunk. Mondd már, hogy 2000.
- Mit fognak inni?
- Ásványvizet.
- Palackos?
- Igen.
- De nem rakjátok ki az asztalra.
- Nem. Mi töltjük annak, aki kér.
- Szentkirályi jó lesz.
- Azt nem isszák meg.
- Mi van?
- Kereszt van rajta.
- Hagyjál már a baromsággal! Ettől kapok frászt. Jön mindenki ezzel a hülyeséggel. Mi az, hogy nem isszák meg?
- Nem isszák meg.
- Ezért utálnak minket, bazd meg. Mi az, hogy nem isszák meg? Kereszt van rajta, és akkor? Mi bajuk lesz tőle? Szerinted ők meg nem isszák meg a kóser sört, mert Dávid-csillag van rajta?
- Hát, nem nagyon.
source :: 2011. június 06., hétfő, 22:41:12 :: 0 komment
dialogue science
- Képzeld, a szokásos délutáni periódusosrendszer-olvasgatásom közben megakadt a szemem a héliumon. Vagyis azon, hogy milyen érdekes neve van. A Helios a Napot jelenti. Ebben szinte biztos vagyok. Ott van például a Helia-D. Mondjuk az pont fekete. De gyerekkoromban a Nappal reklámozták. Azt hiszem. A D az meg a D vitamin, az is a Napból jön. És a heliocentrikus világkép volt a napközpontú. Tehát a hélium a Napról kapta a nevét, ami nagyon helyénvaló, mert tele van vele a Nap. Csak azt nem értem, hogy régen, amikor az elemeknek adták a nevet, honnan tudták, hogy mi van a Napban?
- Dehogy tudták. Az ufók mondták el.
- Muszáj azonnal kimondanod?
copy paste technology :: 2011. június 06., hétfő, 21:45:33 :: 29 komment
culture science
Amikor számos újságíró írásban, Kálmán Olga élő adásban használja szinonimaként a baktérium és a vírus szót, nem nagyon látok mást a lelki szemeim előtt, csak tanárokat, újságírókat és sortüzet. Az érettségivel, illetve diplomával rendelkező emberek döntő többsége egy normális világban - de az itteni tananyag alapján - az általános iskola hatodik osztályán nem jutna túl. És jobb ha tudod, hogy ez az oka az élet szinte bármely területén tapasztalható összes katasztrófának.
De most nem erről akartam írni, hanem arról a kisbolygóról, amelynek rég telibe kellett volna találnia a Földet. Hogy máris késésben van, azt onnan tudom, hogy megszámoltam, hány ismerősöm lájkolta be Lady Gagat a Facebookon, és láttam azt is, hogy konkrétan kik tették.
Az ember azt hinné, hogy a saját korosztálya többé-kevésbé egy időben született vele, és nagyjából ugyanakkor nőtt fel. És az eget ugyanazok a rádióhullámok szelték, ugyanazok hatoltak át a házak falain (hogy aztán jól megcibálják a rádió antennájának fémrácsán sátorozó elektronokat, elvezetve őket a tranzisztoron át a hangszóró rézdrótjába, mert végül ebből lesz a hang.)
De nyilván nem így volt. Sem Ace of Base, sem Queen, sem Madonna nem volt hallható akkoriban. A mi otthoni készülékünkbe valamelyik távoli bolygóról érkezett az információ.
Ezért gyorsan elmondom, hogy a Radio Ga Ga szárnyaló dallama az ember, a szellem és a kreativitás szabadságát zengi. Na most, innen "kölcsönözte" a nevét "Lady Xerox", aki dollármilliókat költ arra, hogy minden interjúban elmondják róla, hogy mennyire kreatív, és hogy te - már amennyiben az érintett lájkolós ismerőseim között vagy - jól beszopjad ezt.
"Lady Xerox" saját maga írja a dalait. Hát persze.
A Telephone egy az egyben Tarantino plusz Quake3 látványvilág ócska lenyúlása, de ennek felismerése már tényleg nem várható el senkitől.
Jöhetne már az az égitest.
Jobban nézzetek ki a fejetekből.