rotten fruit :: 2008. december 16., kedd, 13:05:10 :: 30 komment
tech style

Útban a munkahelyemre eszembe jutott, hogy veszek egy macbookot, mert szép, és mert elegem van.

Zsebemben hitelkártyával beléptem a kiállítóterembe (Duna Plaza).

Nem köszöntek.

Nem vettem.

Ennyit az apple-ről.

 

a million flies can’t be wrong :: 2008. december 16., kedd, 12:09:31 :: 42 komment
tech

select 1;

Tud valaki mondani olyan sql alapú adatbáziskezelőt, amely képtelen értelmezni és végrehajtani ezt a végtelenül bonyolult műveletet?

Úgy értem, az Oracle 10g-n kívül.

 

everyday crime :: 2008. december 12., péntek, 15:41:59 :: 27 komment
social

A cigánybűnözésről fogok beszélni.

Nem szeretnék, de muszáj. A kézzelfogható tények tagadása neurológiai tünet. A fent nevezett jelenség létező.

Hamarosan úgyis mindannyian struccá alakulunk, vagy végleg el kell tűnnünk a globális felmelegedésnek hála sivataggá formált Föld forró dűnéiről. Hadd élvezze fejünk rövid ideig még a homok innenső oldalát.

Tehát, cigánybűnözés.

Figyelmes szem kelletlenül észreveszi az ész és gátlás nélkül szaporodó, Budapestet lassan teljesen ellepő, jellemzően világos- vagy sötétbarna bőrszínéről könnyen felismerhető - sokak fejében minimum a simlisséggel összekapcsolt - Louis Vuitton táskák áradatát. A vidéki helyzetet nem ismerem, de annyi bizonyos, hogy a fővárosban úgy teremnek a Louis Vuittonok, mint négyes-hatos villamos ülésén a préselt rágógumi.

A hétköznapi élethez okvetlenül szükséges ismeretek hiányától sorvadó agyú olvasók számára röviden elmondom: ezek a táskák 600 ezer forinttól indulnak felfelé.

Hogy szép vagy nem szép egy Louis Vuitton, egyelőre tisztázatlan rejtély marad. Ma nem szándékozom az esztétika ilyen nagy titkait rejtő mélységbe leásni. Remélhetőleg az utókor - mint oly sok más kérdést illetően – egyszer majd előáll az egységes, bölcs és konzekvens válasszal.

Számomra a kétség tapintható hiánya miatt sokszoros öröm, hogy létezik még olyan mélységű párkapcsolat, amelybe születésnapi ajándékként belefér ebből a táskából rögtön kettő. Egy a világos, egy a sötét ruhákhoz. És egy a nagyinak. Mert úgy volt akciós.

(Arról a táskáról beszélünk, ami a Szex és New York egyik szereplőjének elérhetetlen álma volt).

Nincs bennem irigység. Aki ismer, tudja, a fényűzés utáni vágy és lelkialkatom egymással módfelett kompatibilis. Önnön jókedvem az ész nélküli vásárlás aranyfalú útvesztőjében gyakran keresem. Tenger-tudatomnak köszönhetően szívemet ünnepi boldogsággal tölti el más emberek kedvező anyagi és érzelmi állapota.

Ám kevésbé optimista (a világ gyakorlati oldalát nálam sokkalta jobban ismerő) barátaim eloszlatták elmémről az oktalan homályt: “ugye nem gondolod, hogy ezek a táskák valódiak?”

Nem bizony. Ezek a táskák ügyes és okos utánzatok. Vagy ahogy az lenni szokott, a szállítás okozta unalomban és depresszióban fogant ötlettől vezérelve az egyik táska fogta magát, és lehuppant a teherautóról. Az összetartozás érzésétől ittas társai pedig követték a lázadót.

Szerintem jó, hogy a táskák és az emberek ennyire leleményesek. Beszéljünk az utóbbiakról. Miért fizetne valaki egy nyavajás táskáért egy vagyont, ha - szinte - ugyanazt megkaphatja fillérekért? A gyártó úgyis hülyére kereste már magát ezekkel a méregdrága – valljuk be, irreálisan és pofátlanul sokba kerülő - cikkekkel. Nem fog közelebbi ismeretségbe kerülni a padlóval csak azért, mert néhány magyar a saját holmiját lopott vagy utánzott bőrbe, az igazságot végre a helyére teszi.

Hiszen a magyar ember mosolyogva legyint, ha gazdagon termő földjéről éjjel felszednek néhány zsák burgonyát. "Jó helyre megy" - mondják ilyenkor. Akinek már szép háza van, ami előtt parkol néhány jobbféle autó, akinek gyakran csörög a zsebében a mobiltelefon, az megszedte már magát annyira, hogy ne legyen kapzsi és mohó. Hogy észre se vegye, ha a termény egy része oda kerül, ahol nagyobb szükség van rá. Azon az áron, amit a leleményes fogyasztó reálisnak vél.

Jut eszembe, cigánybűnözés. Ezeket a táskákat gyakran cigányok lopják el a teherautóról. Vagy hozzájuk hasonló emberek, akiket a házunkba nem szívesen invitálunk, de aggódunk sorsuk felett.

Így aki ilyen táskát vásárol, támogatja a hátrányos helyzetűeket. Munkát ad az éhező családnak az, aki harmincezerér' vesz PlayStationt. Az autótolvajok és casco-csalók társadalmi beilleszkedését segíti elő, és további munkára bíztatja őket az, aki jutányos áron szerez autójához új alkatrészeket.

Vegyük észre, kamu LV-táskás Robin Hoodjaink nem csupán a nyerészkedő gyár bevételét osztják újra szét, hanem le-lecsippentenek a sznob, rongyrázó vásárlók tárcájából is, akik a táskájukat és egyéb használati cikkeiket a nappal nyitva tartó üzletekben veszik.

Az exkluzív tárgyak lényege, hogy kevesen képesek kifizetni ezeket. Általában a tisztességtelen, bűnöző embereknek telik rá.

Minél többen hordanak Louis Vuittont, egy-egy táska annál kevesebbet ér. A felső réteg presztízsvesztesége valamint a lenti közeg ezzel párhuzamos, ötletes felemelkedése újrastruktúrálják a társadalmat.

Az egyszerű, dolgos, tisztességes emberek - akiknek sajnos nem telik drága holmikra - élete összekovácsolódik a teherautó-lepakoló, utángyártó-lelkületű sorstársaikéval. Csökken közöttük az anyagi és szociális szakadék. És így, együtt közelebb kerülnek azokhoz, akiket gátlástalan, fényűző, minden morált nélkülöző életvitelük miatt oly mértéktelenül megvetnek.

 

time vortex :: 2008. december 10., szerda, 14:00:50 :: 17 komment
science

Ha hisszük az evolúciót, a fejlődés utolsó ismert állomása a gerincesek. A többé-kevésbé egyenes hátú élőlények (most ne a kollégákra gondoljunk) ötlete az óceánok mélyén fogant. A gerincesek játékba hozása magától értetődő lépés az előgerinchúrosok és fejgerinchúrosok fejlesztése után, szóval nem kellett hozzá nagy fantázia.

Időrendben haladva így tolta ki őket a gyártószalag: halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök.

Hogy ki kinek rokona, kevésbé érdekes. Sokkal inkább kétségbeejtő kérdés: hogyan hívták régen a nyúlhalat? Amikor a nyúlhal kifejlődött, még nem ugrált semerre Tapsifüles. Nem, a fűben sem lapított sehol. Szegény -halak teljes identitászavarban tátogtak a víz alatt évmilliókon át, várva a nevükre, hiszen, ha valaki nyúl alakú, máshogy nevezni éktelen otromba cselekedet.

A párducgalóca nevű gomba helyzetébe jobb, ha bele sem gondolunk. Buddha minden bizonnyal tőle vett türelem-órákat annakidején.

 

easy talk :: 2008. december 05., péntek, 03:35:36 :: 39 komment
dialogue social science

Nem ismersz.

(Nem tudod, ki vagyok és honnan jöttem, lelkem mélyén miféle titkokat, vállaimon mekkora terheket hordozok.)

Alig akad emberi kapcsolat, amelyben ne hangzana el a fenti kijelentés, ami nem csoda, hiszen eléggé degenerált faj vagyunk. Ha végtelen szerencsédben, a szeszélyes élet bőkezű ajándékaként „nem ismersz” nélkül kommunikáló lény keresztezné utadat, tudd, hogy kihúzták számodra a spirituális főnyereményt.

Mi a baj azzal: „nem ismersz”? Természetesen semmi. Ha elég bölcs vagy, hogy soha ne kategorizálj, ha nem hagyod megvezettetni magad sztereotípiákkal, ha tudod, hogy az embereket nem lehet néhány szó, pár mondat vagy képaláírás alapján megítélni, ha tisztában vagy vele, hogy mindannyian egyedi és megismételhetetlen lények vagyunk, ha idegesítenek azok, akik szavakon lovagolnak, ha szerinted a világ végtelenül titokzatos és megismerhetetlen, akkor most azonnal húzzál innen el.

Tehát tanulni szeretnél. Helyes. Kezdd azzal, hogy figyelsz az emberekre, különösen az új ismerősökre: érdemes számolni, hányadik beszélgetés során mondják ki először, „nem ismersz”. Látni fogod, előbb-utóbb szinte mindig bekövetkezik. Sokkal biztosabban, mint most gondolnád, csak eddig nem tulajdonítottál jelentőséget neki.

Egymás nem-ismerése az egyik legrégebbi ismeret: az Úr az egyetlen, aki a vesékbe és a szívekbe lát. Sőt, önmagunkról sem rendelkezünk érdemi információval. Ahogy Thalész mondta: gnóthi szeauton. Vagy az Orákulum: know yourself.

Mégis, a „nem ismersz” jóval több, mint puszta tény.

- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- A tej fehér.

- Szívesen megnéztem volna, mit teszel abban a helyzetben.
- Nem ismersz.

A válasz hírértéke mindkét esetben egyenlő, értelmük szintén azonos (zéró). A tejes verzió mégis sokkal, de sokkal ritkábban hangzik el. Hiányzik belőle a vélt többletjelentés.

Volt egy barátnőm, aki nehezményezte, hogy mindig késő este megyek át hozzá – a beszélgetéseinket nem igazán élveztem –, és rendszeresen panaszkodott, hogy miattam  nem alszik rendesen. Egyszer a gép előtt ülve láttam, hogy online virgonckodik este tizenegykor. Üzenetet küldtem:

- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – hangzott a feletet.

Lefordítom:

- Te nem szoktál ilyenkor már aludni?
- Nem ismersz – súgja mosolyogva, és kacéran rám kacsint. - Ha! - felemeli a fejét, és a haját laza mozdulattal arca másik oldalára igazítva mély levegőt vesz, mellével domborít. - Ha ismernél, tudnád, hogy én még ilyenkor is ébren vagyok!

A „nem ismersz” számukra azt jelenti, hogy „kurva titokzatos vagyok”. Valamint, hogy „engem nem könnyű ám csak úgy kiismerni”. Azt szeretnék elmondani vele, hogy nyerő helyzetben vannak, nem láttunk át mindenen, hatalmas számú meglepetést tartogatnak még, a java hátra van, és „ha-ha, túljártam az eszeden!”.

A „nem ismersz” valódi jelentése, hogy „ne haragudj, nem erősségem a kommunikáció”, valamint „nem ismerem be, amit mondasz rólam, bár nyilvánvaló tény”, és „szeretnék érdekesnek látszani, ha már alapból ennyire unalmas vagyok”.

Ha nem készültünk fel ellene, mégis működik. Nagyjából úgy, mint a másik ökölszabály: mindig az nyer, aki előbb sír.

Már az óvodában tapasztalható, győztes az, ki hamarabb zokog. Felnőtt emberek esetén is hatásos a sírás a józan, értelmes és logikus érvek ellen. Többnyire minden egyéb szempontot elhomályosít. Tévedésre alapul, miszerint sírni rossz, holott a sírás tisztító és gyógyító erejű, átmossa a könnycsatornákat, fertőtleníti a látószerveket, oldja a stresszt és a meggyötört lélek fájdalma ellen dolgozik. Sokkal szebb világban élnénk, ha többet sírnának az emberek. Mégis, ilyenkor valamiféle köd borítja el a külső szemlélők elméjét, és a síró ember mellé állnak. (Fárasztó ám a gondolkodás.)

Ha a másik sírni kezd, legjobb, ha megadjuk magunkat.

Ellenben, ha „nem ismersz” típusú kommunikációs gyomorütést próbálnak bevinni, nyugodtan válaszolhatunk azzal: „kár, hogy ennyire nem vagy képes érdemben beszélni magadról”, vagy egyszerűen „így van, és ez a te hibád”, bár a legjobb, ha új beszélgetőpartner után nézünk, vagy értesítjük az illetőt, hogy az internetnek hála, már róla is első kézből tanultunk.

 

burn after reading :: 2008. december 03., szerda, 20:33:58 :: 48 komment
cinema

Megújuló természeti erőforrásként tekintek a Coen-fivérekre: kiapadni képtelen tör rám újra és újra a kérdés, hogyan képes a világ értelmesebb fele úgy értékelni a műveiket, hogy nem a “tömény iszonyat” jelzőket járják körül.

Jóllehet, a filmkritika szubjektív műfaj, más emberek nézőpontjait nem lehetetlen megértenünk. A Star Wars, bár cseppfolyós gyötrelem, szakmai és emberi szempontokból védhető. Ismerek olyat, aki szerint a Gladiátor rossz film, de felnőtt, rugalmas, a világ sokszínűségét tisztelő emberként nem kritizálom a kelleténél gyakrabban az ágyban elképesztően jó nők eseti, felületesen formált véleményét.

A Coen munkásság zengő dícsérete mégsem enged belenyugvást.

Ezek a filmek másik bolygón játszódnak.

Kezdjük az elején. A mi világunkban a rossz jelenléte permanens. Leomló épületek gyűrnek maguk alá embereket. Bármerre indulunk, előbb-utóbb levegőt hasító fémtől szakad a hús és recseg a csont. Vírusok és baktériumok pusztítják a lelkünket őrző szent kelyhet. A szexuális együttlétek jelentős hányadát ellenzi az egyik résztvevő, a többit jobbára egy harmadik fél szenvedése és fájdalma árán követik el. Tegnap megkarcoltam az új telefonom. Rozsdás szögekkel ütöttük át Teremtő egyszülött fiának gyógyító kezét. Szellemünket bukott angyalokból támadt szörnyeteg démonok marcangolják cafatokra. Egy távoli szigeten feltámasztott dinoszauruszok falnak fel minden odatévedő turistát, és tudjuk jól, hogy egy szörnyűséges napon a Ripley nevű nő meg fogja szülni a félig ember alient.

Ám van valami, egy aprócska tény, ami ismeretlen a Coen-testvérek előtt: a világunk, akár a legócskább kínai étel, alapvetően édes-savanyú. Időnként jó is történik velünk. Időnként köttetnek barátságok, szövődnek szerelmek, vagy egyszerűen valaki ránk mosolyog. Reménykedünk a holnapban, várjuk a postát, és bízzuk, létezik gondviselés. Tapasztalati tény, hogy nem minden almát szörnyű féreg foga rág. Néha mi harapunk bele elsőként.

Ám a Coen világban minden negatív. Ha valaki szerelmes lesz, belehal, ha pénzt talál, belehal, ha álmodik, belehal. Jó kizárólag azért történik, hogy rossz legyen. Egyedül a sötét szándék vezet sikerre. Néha még a semleges. Úgy értem, nem eredendően sötét. Maga a sötét erő céltalan, mert ez a hely teljességgel nihilisztikus. Rosszabb, mint a pokol. Ott legalább okkal szenvedünk.

A Coen filmekben nincsenek okos emberek. Alapvetően mindenki átlagos vagy ostoba, és mindegy egyes szereplő antipatikus. A szerepek közhelyesek, az ezerszer látott karakterek nélkülöznek minden új információt, és a történet – a negatívumon kívül – teljességgel mondanivaló nélküli. Az egész mű egy az egyben undorító, torz, valótlan, céltalan és alaptalan.

Természetesen léteznek kategorikusan rosszabb alkotások, mint bármelyik Coen – de azokról nem írnak ennyi felfoghatatlanul, elfogultan jó kritikát. Azok nem kapnak hat Oscart, és azokban nem játszik Clooney, Malkovich, Pitt, Swinton. (Mindegyikük zseniálisan.)

Az Oscart Amerikában osztják, abban az országban, ahol ha a “hogy vagy?” kérdésre nem “szuper” a válasz, már nem számítasz normális embernek. Ilyen környezetben a fájdalom, a balsors és a negatívum exponálásának sikere valahol érthető.

Magyarországon, ahol a bátran, jólesően panaszkodunk, felfoghatatlan, hogy mi jót, mi örömet képes bárki találni a Burn After Readingben.

A Van Helsing óta először jöttem ki* moziból.

(*: természetesen írás előtt végignéztem)

 

crisis :: 2008. december 02., kedd, 17:02:52 :: 3 komment

A gazdasági válság a dilettánsok ünnepe. Nem azoké, akik okozták, hanem akik magukat mentik vele.

Most nyugodtan szét lehet verni kis-, közép- és óriáscégeket, és azzal takarózni, milyen súlyos bajban van az egész pénzvilág. A tulajdonos még örül, hogy "csak" ilyen kevés a veszteség. Elképesztő, hány rossz vezető ússza meg, amit évek alatt tönkre vert.

Utoljára az Y2K problémával kerestek és ártottak ennyit a képzetlen hülyék.

 

rainbow six :: 2008. december 01., hétfő, 16:42:59 :: 3 komment
dialogue

- Gondoltam, a lustán kefélős vasárnapokról írom a naplóm, de mivel aljasul lenyúltad, nincs hozzá kedvem.
- Nyugodtan használhatod, ajánlott irodalom szerepben tetszelegnem mindig jól esik.
- Legutóbb a szárnyas pónilovakról írtam. Szerintem hánynál tőle. Érzem.
- Küldd el. Azonnal. Épp fut nálunk egy project, teszteljük, mit kell beleönteni a kukába, hogy Zsuzsika szemeteszsákot cseréljen. A ragadós, penészes joghurt kevésnek bizonyult. Ma pont arról beszéltünk, hogy bele kellene hányni.
- Nem. Sajnálom Zsuzsikát. Vigyétek ki a szemetet. És nem alázom magam.
- A hányás lehet jó. Egyszer gyerekkoromban megettem egy egész zacskó haribót, miközben autóztunk a strandra. Gyönyörű színeset hánytam.
- Egy generáció vagyunk. Ez mindenkinek megvolt. Haribós, szivárvány színű hányás.
- A szivárvány bibliai szimbólum, a Világ Teremtőjével köttetett szövetség jele. Ráadásul közvetlenül az özönvíz után. Azóta sem hagyta el a számat ilyen tömény teológia.
- A szivárvány tövében lakik a kobold, aki őrzi a kincsesládát. Találkoztál vele?
- Nem, pedig közel jártam hozzá. A következő alkalommal ellenőrzöm.

 

meteorology :: 2008. november 30., vasárnap, 17:00:47 :: 4 komment

Időjárás-jelentés következik:

Hűvös, ködös, borongós, kora téli, otthon kefélős vasárnap van.

 

hotline :: 2008. november 22., szombat, 21:54:02 :: 5 komment

- Arról akartam beszélni veled, egész pontosan feltenni egy kérdést: te a blogot rólam írod? Vagy nekem írod?
- Mire gondolsz?
- Úgy érzem, mintha nekem szólna. Mintha benne lennék.
- Ezek szerint hatásos. Örülök.
- Tehát?
- A mű hosszú utat jár be az alkotó és a befogadó között. Jelentése változik, esetenként teljességgel átlényegül. Nem tartom szerencsésnek személyes konzultációval torzítani ezt a folyamatot.
- Kérlek, válaszolj.
- Ma jártam könyvesboltban, vettem Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Csehovot.
- Remek.
- Mekkora esélyt látsz arra, hogy bármelyiküket fel tudom hívni telefonon? Vagy arra, hogy beszélhetek velük személyesen?
- Semekkorát. Úgyhogy inkább hívj fel engem.
- "Tessék mondani, mit érzett a végén a mozdonyvezető?" Nem tehetem. Ne tedd te sem.
- Jó.
- Van még valami ezzel kapcsolatban?
- Igen. Ma főztem neked valamit.
- Mit főztél?
- Nem az a lényeg. A lényeg, hogy most szépen leülök és megeszem. Egészségedre.

 

answers :: 2008. november 21., péntek, 17:55:25 :: 21 komment
dialogue

- Mennem kell.
- Kérlek, maradj.
- Nem tehetem.
- Szeretném, ha maradnál.
- Fáj.
- El fog múlni.
- Lehet. De akkor szétreped a hólyagom.
- Elképesztően szigorú szabályok szerint élsz.


***

- A szentjánosbogárban a luciferin nevű anyag világít, és az oxidációt katalizáló enzim neve luficeráz. Gyönyörű, nem? Lucifer, a fényhozó.
- Ezt honnan tudod?
- Olvastam.
- Jó, de érdekel, hol olvasol ilyeneket.
- Minden ismeretem után fel kell sorolnom a forrásműveket? Rendben. Kezdjük a békával.
- Milyen békával?
- A béka. Tudod, az állat. Négyéves lehettem. Anyámmal sétáltunk a patak partján. Nem tudom, miért, talán boltba mentünk, valahogy az összes gyerekkori sétám anyámmal a boltba vezet, a nyalóka lehet az oka, az orális fixáció. Mentünk, és egyszercsak valami mozdult a fűben, és a mozgást csobbanás követte. Anyám a kezével a hang irányába mutatva szólt: "Peti, béka!". Akkoriban már tudtam, hogy a "Peti" többnyire én vagyok. Így a vízbe ugró állat a "béka" lehetett.

***

- Miért váltatok el?
- Csodálkozni fogsz. Őrülten szerettük egymást.
- És elmúlt?
- Dehogy. A mai napig lángol.
- Akkor miért?
- Mindketten fejlett morális érzékkel rendelkezünk. Igazságkeresésünk nem ismer határokat. Úgy éreztük, az emberi normákhoz képest túlságosan boldogok vagyunk együtt, házasságunk igazságtalan mértékben gondtalan és örömteli. Ennyi jóra nem szolgáltunk rá. Nem csak az afrikai éhezőkhöz, hanem közvetlen környezetünkhöz képest sem. Nem volt min gondolkodnunk tovább. Szívszaggató fájdalommal éljük külön hátralévő napjaink, de mindketten tudjuk, helyesen cselekedtünk.
- Ez komoly?
- Pont annyira komoly, mint a kérdés, amelyet feltettél, legalábbis bízom benne, hogy viccnek szántad megkérdezni valakitől, hogy miért váltak el, mert ha nem, akkor bajod lehet, hiszen az összes házasság, amely nem halál vagy külső erőszak által bomlik szét, azért ér véget, mert borzasztóan rossz, kínzóan fájó, végtelenül fárasztó, vagy teljesen üres és örömtelen. Mit szeretnél tudni még?

 

fear :: 2008. november 21., péntek, 17:52:42 :: 151 komment
talk

Érdekes, hogy a levélben vagy az sms-ben szinte mindig a következők egyike szerepel: "látom, félsz", "mikor veszed végre komolyan magad?", "miért nem vállalod fel önmagad és az érzéseidet?", és a legritkább esetben érkezik a következő kérdés: "nem tetszettem eléggé?"

 

hopp :: 2008. november 16., vasárnap, 15:45:53 :: 33 komment

Új minőségre emelte a hazai katasztrófaturizmust két derék férfiember, akik szombat éjjel négy óra felé vigyorogva ácsorogtak az Árpád hídon, várva a következő szálló autót.

Jómagam már kétszer kis híján Knight Riderré változtattam jobb sorsra érdemes járművemet, mikor önfeledt kocsikázás közben, százhúszas tempóban, amellyel - ha épp nem siet - normális ember keresztül szeli a Dunát, egészen a legutolsó pillanatban érzékeltem a majd egy méter széles ugratót.

Időszakos ugratóról beszélünk, öt-hat hónap és felszedik, nem mintha közben lenne egyéb funkciója, mint sorra törni a tengelyeket. Ha jól emlékszem, a nevezett hidat egy éve újították fel, és előtte négy évvel szintén megtették, tehát az idei javítás teljességgel indokolt.

Elég belegondolni, hogy a környező térséggel ellentétben kis országunkban nincsenek ámulatba ejtő hegyek, és a hegyek hiánya miatt nem látszanak káprázatos völgyeink sem, valamint az egyetlen használható tavunkba pár millió döglött angolnát telepítettünk, egyszóval túlságosan kevés a látványosság ahhoz, hogy normálisak legyünk.

Az ilyen ugratók, gödrök és egyéb tragédiák kovácsolják össze lehangolt nemzetünket. Lehet miről beszélni a munkahelyen, a piacon és iskolában. A bajból érezzük, hogy összetartozunk. A mi közösségi szellemünk a permanens nyomor.

Szereljük le a figyelmeztető táblákat az ugratónál, csatlakozzunk a két szemfüles turistához, és árusítsunk belépőjegyeket a legjobb helyekre. Ha már liba, legyen jó kövér.

 

thirteen md :: 2008. november 06., csütörtök, 23:44:28 :: 121 komment
cinema

Jól nézzétek meg:

 

Ugyanis ő orvos:

 

black light :: 2008. november 05., szerda, 14:58:37 :: 35 komment
politics

 

Történelmi pillanat: 2008. november 5.

Mától Amerika a legnagyobb banánköztársaság.

 

***

 

Remember remember the fifth of November
Gunpowder treason and plot.
I see no reason why gunpowder treason
Should ever be forgot.

 

she :: 2008. november 02., vasárnap, 23:33:16 :: 40 komment
tech

Minden blog fejlődésében elérkezik a pillanat, hogy a szerző nem bírja egyedül. Az olvasók éhesek, az idő kevés. Nem lehet ötnaponta egy bejegyzéssel életben tartani az érdeklődést.

Az ember vagy kiszáll, vagy bevon egy társszerzőt. Én az utóbbi mellett döntöttem. Egyszerűen túl kevés időt töltök a számítógépnél ülve és a monitorra meredve ahhoz, hogy egyedül elbírjak veletek.

Fogadjátok szeretettel az új társamat. Remélem, senkit nem zavar, hogy ő fekete és lány.

Egyelőre még küzd a magyar ékezetekkel, ám hamarosan teljes mellszélességgel munkába állhat.

Hurrá.

 

rebuild :: 2008. október 26., vasárnap, 14:51:53 :: 57 komment

Kisgyermekkoromban már nem voltak háborúk.

Kisgyermekkoromban karácsony volt. Ha behunyom a szemem, ma is érzem a fenyő illatát. Hallom a csillagszóró vasszemcséinek percegését. Látom magam előtt a sötét foltot, amelyet a nagyapámék vajszínű linóleumpadlóján a bőrömbe fúródó szikra miatt elhajított, izzó fém hagyott. Ha szinesztéziás lennék, újra hallanám a zselés szaloncukor lila illatát. Bizony, a költészetre a neurológia válaszol.

Ha nem karácsony volt épp, akkor születésnap, vagy sárga fényű lámpánál olvasott mese. Nem tudom, hogyan történhetett. Nyilván az agy ebből a korszakból a számára kedveset menti formalinba. Életem egyik első meghatározó emléke a fa alatt lapuló Holdautó, ami a közepén található kürtőből kiáramló levegővel hungarocell labdát levitált. Ha utálod az év végi, őrült rohangálást, gondolj arra, hogy a karácsony a gyerekek ünnepe. Tégy bármit egy gyerekkel karácsonykor, élete végéig emlékezni fog.

A sárga fényű lámpa alatt lassan összeálltak a nyomtatott betűk. Hittem a fa rostjaira vitt festék minden szavát. Akkor még nem tudtam a kommunizusról, a "Kérdezz, felelek mindenre" című könyv hiába próbálta belém oltani a népköztársaság eszméit és vívmányait, ám az engem foglakoztató kérdésre sem válaszolt: miért vezetik a fémek az áramot. Egészen a gimnáziumig kellett várnom, hogy rájöjjek, a tudomány legfeljebb arra ad suta és téves választ, "hogyan", arra soha nem felel, hogy "miért".

Az olvasásnak köszönhetően az mindenesetre világossá vált számomra, hogy régen voltak háborúk. A "régen" fogalma minden ember számára érthető: gyerekként a szüleid vagy a nagyszüleid fiatal évei, geológusként a Jurassic parkhoz vezető prológ, csillagászként az a kor, amelyben a csillaggá tömörülő galaxisközi por öngyulladása még az újdonság erejével hatott, egyszóval a történelem olyan szakasza, amelybe a lábadat minden erőfeszítésed ellenére biztosan be nem teheted.

Rossznak láttam a háborút, hisz gyakran sérüléssel jár, sőt, akad, aki belehal, ha túl közel megy az ellenséghez. Aki távol marad az ellenségtől, azt kinevetik otthon a nők, mondta apám. Tehát régen háborúztak, mert buták voltak az emberek. Végül magukhoz tértek a mákonyos öntudatlanból, és felismerték, mennyivel jobb a békesség.

Később megtudtam, hogy még mindig vannak háborúk, szerencsére nagyon messze - ennek örültem, és reméltem, szólnak nekik, hogy abba kéne hagyni már.

Aztán jött a felismerés, mint Tom Cruise nejére a szcientológia: a világ jelen állapotában bármikor kitörhet újabb háború. Itt, most, nekünk. Elborzasztott a gondolat. Reméltem, megúszom, és tudunk vele várni még néhány évtizedet. Hálát adtam, hogy még nem éltem át.

 

Szellemi fejlődésünk nélkülözhetetlen záloga elismerni saját térképünk fehér foltjait. Tudomásul venni, hogy akadnak rajta hibásan felrajzolt területek. Legyen szó a gyöngytyúklevesbe szórt sáfrány optimális mennyiségéről, párunk születésének pontos dátumáról, vagy arról, amit a háborúról gondolunk.

Ha létezik valami, ami akár rövid időre képes visszafordítani a dekadenciát, az, ha ember ember ellen egyszer végre elindul.

A fronton ismeretlen minden lelki baj. Kivéve a skizofréniát és a bipoláris depressziót. Ennek a kettőnek szervi oka van. Az összes többi képzelt betegség a civilizáció szorításában vergődő lélek hisztérikus sikolya.

Életünk kockáztatásával földalatti mozgalmat szervezni a diktátor ellen, és közben rálelni szerelmünkre valódi romantika. A második világháborúban az angol hadsereg rádióüzeneteit matematikai módszerekkel, kézi számítással kódolták. A fronton felderítő férfiak rejtőztek, a stúdióban biorobot nők foglaltak helyet. Az üzenetek titkosítása és visszafejtése órákat vett igénybe. A legkisebb hiba az egész üzenetet tette értelmetlenné. Minden felesleges szó kockázatot és hosszú-hosszú többletmunkát jelentett. Az üzenetek végéhez mégis szerelmes szavakat fűztek a felderítők és a kódfejtők. Napokig vártak a válaszra, órákat töltöttek az értelmezéssel, miközben a halállal néztek farkasszemet, illetve a körmüket lakkozták. Mi lehet ennél csodálatosabb?

Újjáépíteni a lerombolt várost, síneket fektetni és falakat húzni nem csak összekovácsolják az embereket. Ez új ígéret, új illúzió. Remény, hogy okosabban, bölcsebben élünk majd. Lerakjuk az új és jobb kor alapköveit.

A békesség értékét és a mindenféle irányt szem elől tévesztett időszakban a háború lehet az egyetlen megváltás.

Épp annyi éves vagyok, amikor az ember kezében jól áll a gépegyver. Fizikai tűrőképességem elfogadható. Nem zártam le végleg a "szabad-e embert ölni" kérdését. Még pislákol bennem a kíváncsiság.

Úgy gondolom, ha jönnie kell, hát jöjjön. Essünk rajta túl.

 

ana :: 2008. október 16., csütörtök, 21:11:48 :: 51 komment
social science lifestyle

Hosszas elmélkedés következik a pro-anorexiáról. Dőljetek hátra a székben, hozzatok csokit, készítsétek elő a chipset és a nesteát.

A pro-anorexia progresszív tudományos szemléletet jelent: ma már nem minden betegség, aminek latin neve van. Például az anorexia nervosa az orvosok állításával ellentétben ideális állapot, sőt, az egyetlen, amelyben magára valamit adó nő létezni akar. A pro-anorexia - ana - kialakítását segítő weboldalak elszánt látogatói belekóstolhatnak a topmodellek életébe.

Akár illatos gombák a mezőn a friss, tavaszi esőre adott válaszul, egyre több ilyen site üti fel a fejét az interneten. Most jó anásnak lenni. Széles kínálatból csemegézhetünk.

És miért ne? Jómagam kifejezetten szeretem a homokóra alakú, nagy mellű, nagy fenekű, vékony derekú nőket. Ha minden egyéb paraméter optimális (van hozzá jótállás), ilyet választanék. Szépnek találom még a sportos, izmos nőt, ha a férfias vonások mögé bújva nem tűnik el belőle a nőiség. És jól mosogat. Voltaképp csak az átlagos, a punnyadt és a túlsúlyos női test nem érdekel. A kedvem a feltűnő és arányos testalkatban lelem. És hiába tagadják az orvosok és a maradi szülők: sok anorexiás pont ilyen.

Ha a lelki hátteret nézem (a lélek fontos, a nő sem csak csontból és bőrből áll), a homokóra-alkat egyszerű adottság. Mellre gyúrni nem lehet. A legszebb testű nő, akit valaha láttam (nem, ne haragudj, nem rád gondolok) életében nem dolgozott egyetlen percet sem az alakjáért. Ezzel szemben izmosnak lenni kitartó és kemény munka. Legalább ilyen kemény meló a pro-anorexia.

Számomra az eltökéltség roppant vonzerővel bír. Nap mint nap szembenézni a testünk kielégítetlen vágyai okozta kínokkal embert próbáló feladat. Nagyi háta mögött kihányni a finom süteményt vagy kalórianaplót vezetni a félbevágott ropikról vegytiszta akaraterő. Olyan sűrűségű elszántság, mint a jófajta juharszirup: alig akar kifolyni a palackból.

Dugdosni az ételt a szülők elől, mindenféle mesét előadni, hol mit ettünk, a vékonyságot rejtő ruhákba öltözni mind-mind fejlesztik a szürkeállományt. Az anások szellemes, szórakoztató lányok: "Ha éhes vagy mosogass el. Nekem mindig felfordul tőle a gyomrom". "Ha már nagyon nem bírod ki, hogy ne egyél, tedd mások előtt, így nem kezdenek el gyanakodni". "Egyél nagyon lassan, és figyeld, ahogy mások undorítóan tömik magukat és a szemed láttára híznak". "Ha már valaki nagyon komolyan veszi a kalória-számlálást, nem árt tudnia, hogy egy átlagos adag geciben 15 kcal van". "Ha gyógyszert vagy vitamint szedsz, lehetőleg hányás után vedd be őket".

Tetszetős. Ám sajnos az Ana istennőhöz imádkozó lányok képei bizonyítják, nem minden anás dekoratív. Mi több, a képeket böngészve erősen ambivalens élményekkel lettem gazdagabb. Végül megéretttem az anorexia lényegét. Felfogtam valamit, amiről hallgat az orvostudomány.

Egyszerűen arról van szó, hogy egy anás lány testén elképesztően ocsmányul fest minden ottfelejtett zsírmolekula. Míg egy erős testalkatú nő vastag combja és izmos vádlija izgató lehet, a kezdő nádszálkirálylányon a legapróbb párna is végtelenül visszataszít. Olyan érzést kelt, mintha haj nőne a melle közepén. Több, mint nem odavaló: egyszerűen beteges.

A gyanútlan férfi szeme a kiálló kulcscsontról indul, amelyre a barna bőr teljesen ráfeszül. (Figyelem, a szolárium fogyaszt, és ha barna vagy, kívánatos leszel, mint egy bögre gőzölgő, habos kakaó). A hegyes csontot látva az ember azon tűnődik, vajon melyik akkupunktúrás pontot kezeljük magunkon, ha majd erre a lányra ráfekszünk. Aztán jönnek a bordák. Ha mégis éhes, gyalulhat rajtuk magának uborkát. Tekintetünk akadály nélkül, szlalomban halad lefelé az impozáns területen, melleket keresni felesleges. Ám mindjárt jön a köldök, csupa izgalom, vajon orvosi fémmel perforálta-e, vagy félt, hogy elvérzik azonnal? És hopp, mi az ott? Csak nem beépült egy almássütemény? Jézusmária. Ez rettenetes.

A lány helyében, ha a tükörbe néznék, ott azonnal elhánynám magam. Nem épp fogyókúrás céllal. Csak úgy.

Kiscsillag, kérlek, szedd már össze magad. Ha így folytatod, és csak állsz, a szádba repül a sültgalamb. Nem érzed, hogy nagyon gyorsan kezdeni kellene valamit magaddal? És addig villámgyorsan takard el a hasad.

Tessék lefogyni szépen, igazán. Ha már elkezdted, csináld rendesen. Különben nagyon csalódottak leszünk.

Nincs szívszorítóbb látvány, mint egy kudarcott vallott pro-anorexiás.

 

 

happiness :: 2008. október 16., csütörtök, 13:49:24 :: 54 komment
tech

Aki őszintén és tiszta szívből képes örülni egy Macintoshnak, azzal túl sok jó még nem történhetett az életben.

 

cut :: 2008. október 13., hétfő, 16:55:06 :: 29 komment

A KlubD témát lezártnak tekintem.

A további színvonalzuhanást elkerülendő a számomra érdektelen vagy nem odaillő kommenteket moderálni fogom.

Akiket kitettem, ne akarjanak visszajönni.

Rövid indoklás: nem tetszett, amilyen irányba elmegyünk. Pont.

 

past haunts :: 2008. október 11., szombat, 01:33:25 :: 42 komment
social

Szerencsés ember az időben visszafelé haladva elképesztő mértékben elhülyül.

A többieknek sajnos nem sikerült érdemben fejlődniük.

Óvakodj az olyan embertől, aki úgy gondolja, már gyerekkorában okos volt.

A valódi szégyen az, ha a múltunkban nincsenek olyan döntések és cselekedetek, amelyeket a mai fejünkkel szégyellenénk.

 
< 1 6 10 14 17 21 23 25 26 27 28 29 30 31 32 33 >