she :: 2008. november 02., vasárnap, 23:33:16 :: 40 komment
tech

Minden blog fejlődésében elérkezik a pillanat, hogy a szerző nem bírja egyedül. Az olvasók éhesek, az idő kevés. Nem lehet ötnaponta egy bejegyzéssel életben tartani az érdeklődést.

Az ember vagy kiszáll, vagy bevon egy társszerzőt. Én az utóbbi mellett döntöttem. Egyszerűen túl kevés időt töltök a számítógépnél ülve és a monitorra meredve ahhoz, hogy egyedül elbírjak veletek.

Fogadjátok szeretettel az új társamat. Remélem, senkit nem zavar, hogy ő fekete és lány.

Egyelőre még küzd a magyar ékezetekkel, ám hamarosan teljes mellszélességgel munkába állhat.

Hurrá.

 

rebuild :: 2008. október 26., vasárnap, 14:51:53 :: 57 komment

Kisgyermekkoromban már nem voltak háborúk.

Kisgyermekkoromban karácsony volt. Ha behunyom a szemem, ma is érzem a fenyő illatát. Hallom a csillagszóró vasszemcséinek percegését. Látom magam előtt a sötét foltot, amelyet a nagyapámék vajszínű linóleumpadlóján a bőrömbe fúródó szikra miatt elhajított, izzó fém hagyott. Ha szinesztéziás lennék, újra hallanám a zselés szaloncukor lila illatát. Bizony, a költészetre a neurológia válaszol.

Ha nem karácsony volt épp, akkor születésnap, vagy sárga fényű lámpánál olvasott mese. Nem tudom, hogyan történhetett. Nyilván az agy ebből a korszakból a számára kedveset menti formalinba. Életem egyik első meghatározó emléke a fa alatt lapuló Holdautó, ami a közepén található kürtőből kiáramló levegővel hungarocell labdát levitált. Ha utálod az év végi, őrült rohangálást, gondolj arra, hogy a karácsony a gyerekek ünnepe. Tégy bármit egy gyerekkel karácsonykor, élete végéig emlékezni fog.

A sárga fényű lámpa alatt lassan összeálltak a nyomtatott betűk. Hittem a fa rostjaira vitt festék minden szavát. Akkor még nem tudtam a kommunizusról, a "Kérdezz, felelek mindenre" című könyv hiába próbálta belém oltani a népköztársaság eszméit és vívmányait, ám az engem foglakoztató kérdésre sem válaszolt: miért vezetik a fémek az áramot. Egészen a gimnáziumig kellett várnom, hogy rájöjjek, a tudomány legfeljebb arra ad suta és téves választ, "hogyan", arra soha nem felel, hogy "miért".

Az olvasásnak köszönhetően az mindenesetre világossá vált számomra, hogy régen voltak háborúk. A "régen" fogalma minden ember számára érthető: gyerekként a szüleid vagy a nagyszüleid fiatal évei, geológusként a Jurassic parkhoz vezető prológ, csillagászként az a kor, amelyben a csillaggá tömörülő galaxisközi por öngyulladása még az újdonság erejével hatott, egyszóval a történelem olyan szakasza, amelybe a lábadat minden erőfeszítésed ellenére biztosan be nem teheted.

Rossznak láttam a háborút, hisz gyakran sérüléssel jár, sőt, akad, aki belehal, ha túl közel megy az ellenséghez. Aki távol marad az ellenségtől, azt kinevetik otthon a nők, mondta apám. Tehát régen háborúztak, mert buták voltak az emberek. Végül magukhoz tértek a mákonyos öntudatlanból, és felismerték, mennyivel jobb a békesség.

Később megtudtam, hogy még mindig vannak háborúk, szerencsére nagyon messze - ennek örültem, és reméltem, szólnak nekik, hogy abba kéne hagyni már.

Aztán jött a felismerés, mint Tom Cruise nejére a szcientológia: a világ jelen állapotában bármikor kitörhet újabb háború. Itt, most, nekünk. Elborzasztott a gondolat. Reméltem, megúszom, és tudunk vele várni még néhány évtizedet. Hálát adtam, hogy még nem éltem át.

 

Szellemi fejlődésünk nélkülözhetetlen záloga elismerni saját térképünk fehér foltjait. Tudomásul venni, hogy akadnak rajta hibásan felrajzolt területek. Legyen szó a gyöngytyúklevesbe szórt sáfrány optimális mennyiségéről, párunk születésének pontos dátumáról, vagy arról, amit a háborúról gondolunk.

Ha létezik valami, ami akár rövid időre képes visszafordítani a dekadenciát, az, ha ember ember ellen egyszer végre elindul.

A fronton ismeretlen minden lelki baj. Kivéve a skizofréniát és a bipoláris depressziót. Ennek a kettőnek szervi oka van. Az összes többi képzelt betegség a civilizáció szorításában vergődő lélek hisztérikus sikolya.

Életünk kockáztatásával földalatti mozgalmat szervezni a diktátor ellen, és közben rálelni szerelmünkre valódi romantika. A második világháborúban az angol hadsereg rádióüzeneteit matematikai módszerekkel, kézi számítással kódolták. A fronton felderítő férfiak rejtőztek, a stúdióban biorobot nők foglaltak helyet. Az üzenetek titkosítása és visszafejtése órákat vett igénybe. A legkisebb hiba az egész üzenetet tette értelmetlenné. Minden felesleges szó kockázatot és hosszú-hosszú többletmunkát jelentett. Az üzenetek végéhez mégis szerelmes szavakat fűztek a felderítők és a kódfejtők. Napokig vártak a válaszra, órákat töltöttek az értelmezéssel, miközben a halállal néztek farkasszemet, illetve a körmüket lakkozták. Mi lehet ennél csodálatosabb?

Újjáépíteni a lerombolt várost, síneket fektetni és falakat húzni nem csak összekovácsolják az embereket. Ez új ígéret, új illúzió. Remény, hogy okosabban, bölcsebben élünk majd. Lerakjuk az új és jobb kor alapköveit.

A békesség értékét és a mindenféle irányt szem elől tévesztett időszakban a háború lehet az egyetlen megváltás.

Épp annyi éves vagyok, amikor az ember kezében jól áll a gépegyver. Fizikai tűrőképességem elfogadható. Nem zártam le végleg a "szabad-e embert ölni" kérdését. Még pislákol bennem a kíváncsiság.

Úgy gondolom, ha jönnie kell, hát jöjjön. Essünk rajta túl.

 

ana :: 2008. október 16., csütörtök, 21:11:48 :: 51 komment
social science lifestyle

Hosszas elmélkedés következik a pro-anorexiáról. Dőljetek hátra a székben, hozzatok csokit, készítsétek elő a chipset és a nesteát.

A pro-anorexia progresszív tudományos szemléletet jelent: ma már nem minden betegség, aminek latin neve van. Például az anorexia nervosa az orvosok állításával ellentétben ideális állapot, sőt, az egyetlen, amelyben magára valamit adó nő létezni akar. A pro-anorexia - ana - kialakítását segítő weboldalak elszánt látogatói belekóstolhatnak a topmodellek életébe.

Akár illatos gombák a mezőn a friss, tavaszi esőre adott válaszul, egyre több ilyen site üti fel a fejét az interneten. Most jó anásnak lenni. Széles kínálatból csemegézhetünk.

És miért ne? Jómagam kifejezetten szeretem a homokóra alakú, nagy mellű, nagy fenekű, vékony derekú nőket. Ha minden egyéb paraméter optimális (van hozzá jótállás), ilyet választanék. Szépnek találom még a sportos, izmos nőt, ha a férfias vonások mögé bújva nem tűnik el belőle a nőiség. És jól mosogat. Voltaképp csak az átlagos, a punnyadt és a túlsúlyos női test nem érdekel. A kedvem a feltűnő és arányos testalkatban lelem. És hiába tagadják az orvosok és a maradi szülők: sok anorexiás pont ilyen.

Ha a lelki hátteret nézem (a lélek fontos, a nő sem csak csontból és bőrből áll), a homokóra-alkat egyszerű adottság. Mellre gyúrni nem lehet. A legszebb testű nő, akit valaha láttam (nem, ne haragudj, nem rád gondolok) életében nem dolgozott egyetlen percet sem az alakjáért. Ezzel szemben izmosnak lenni kitartó és kemény munka. Legalább ilyen kemény meló a pro-anorexia.

Számomra az eltökéltség roppant vonzerővel bír. Nap mint nap szembenézni a testünk kielégítetlen vágyai okozta kínokkal embert próbáló feladat. Nagyi háta mögött kihányni a finom süteményt vagy kalórianaplót vezetni a félbevágott ropikról vegytiszta akaraterő. Olyan sűrűségű elszántság, mint a jófajta juharszirup: alig akar kifolyni a palackból.

Dugdosni az ételt a szülők elől, mindenféle mesét előadni, hol mit ettünk, a vékonyságot rejtő ruhákba öltözni mind-mind fejlesztik a szürkeállományt. Az anások szellemes, szórakoztató lányok: "Ha éhes vagy mosogass el. Nekem mindig felfordul tőle a gyomrom". "Ha már nagyon nem bírod ki, hogy ne egyél, tedd mások előtt, így nem kezdenek el gyanakodni". "Egyél nagyon lassan, és figyeld, ahogy mások undorítóan tömik magukat és a szemed láttára híznak". "Ha már valaki nagyon komolyan veszi a kalória-számlálást, nem árt tudnia, hogy egy átlagos adag geciben 15 kcal van". "Ha gyógyszert vagy vitamint szedsz, lehetőleg hányás után vedd be őket".

Tetszetős. Ám sajnos az Ana istennőhöz imádkozó lányok képei bizonyítják, nem minden anás dekoratív. Mi több, a képeket böngészve erősen ambivalens élményekkel lettem gazdagabb. Végül megéretttem az anorexia lényegét. Felfogtam valamit, amiről hallgat az orvostudomány.

Egyszerűen arról van szó, hogy egy anás lány testén elképesztően ocsmányul fest minden ottfelejtett zsírmolekula. Míg egy erős testalkatú nő vastag combja és izmos vádlija izgató lehet, a kezdő nádszálkirálylányon a legapróbb párna is végtelenül visszataszít. Olyan érzést kelt, mintha haj nőne a melle közepén. Több, mint nem odavaló: egyszerűen beteges.

A gyanútlan férfi szeme a kiálló kulcscsontról indul, amelyre a barna bőr teljesen ráfeszül. (Figyelem, a szolárium fogyaszt, és ha barna vagy, kívánatos leszel, mint egy bögre gőzölgő, habos kakaó). A hegyes csontot látva az ember azon tűnődik, vajon melyik akkupunktúrás pontot kezeljük magunkon, ha majd erre a lányra ráfekszünk. Aztán jönnek a bordák. Ha mégis éhes, gyalulhat rajtuk magának uborkát. Tekintetünk akadály nélkül, szlalomban halad lefelé az impozáns területen, melleket keresni felesleges. Ám mindjárt jön a köldök, csupa izgalom, vajon orvosi fémmel perforálta-e, vagy félt, hogy elvérzik azonnal? És hopp, mi az ott? Csak nem beépült egy almássütemény? Jézusmária. Ez rettenetes.

A lány helyében, ha a tükörbe néznék, ott azonnal elhánynám magam. Nem épp fogyókúrás céllal. Csak úgy.

Kiscsillag, kérlek, szedd már össze magad. Ha így folytatod, és csak állsz, a szádba repül a sültgalamb. Nem érzed, hogy nagyon gyorsan kezdeni kellene valamit magaddal? És addig villámgyorsan takard el a hasad.

Tessék lefogyni szépen, igazán. Ha már elkezdted, csináld rendesen. Különben nagyon csalódottak leszünk.

Nincs szívszorítóbb látvány, mint egy kudarcott vallott pro-anorexiás.

 

 

happiness :: 2008. október 16., csütörtök, 13:49:24 :: 54 komment
tech

Aki őszintén és tiszta szívből képes örülni egy Macintoshnak, azzal túl sok jó még nem történhetett az életben.

 

cut :: 2008. október 13., hétfő, 16:55:06 :: 29 komment

A KlubD témát lezártnak tekintem.

A további színvonalzuhanást elkerülendő a számomra érdektelen vagy nem odaillő kommenteket moderálni fogom.

Akiket kitettem, ne akarjanak visszajönni.

Rövid indoklás: nem tetszett, amilyen irányba elmegyünk. Pont.

 

past haunts :: 2008. október 11., szombat, 01:33:25 :: 42 komment
social

Szerencsés ember az időben visszafelé haladva elképesztő mértékben elhülyül.

A többieknek sajnos nem sikerült érdemben fejlődniük.

Óvakodj az olyan embertől, aki úgy gondolja, már gyerekkorában okos volt.

A valódi szégyen az, ha a múltunkban nincsenek olyan döntések és cselekedetek, amelyeket a mai fejünkkel szégyellenénk.

 

heaven :: 2008. október 11., szombat, 01:28:04 :: 47 komment
spiritual

Tudjátok, mi ez?

Ide mentek, ha jók lesztek.

 

profiler :: 2008. október 11., szombat, 00:00:00 :: 3 komment
social

"Ezek csak külsőségek". Ismerős szófordulat?

"Nem a ruha teszi az embert. A szépség múlandó. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni ezekről az igazságokról. Szerencsére vannak, akik időnként eszünkbe juttatják. Ők a valódi emberi értékek őrzői.

Félek, ez mind nem elég. Bizonyosan gyártani kellene olyan mérőszalagot, amely a belső értékek határait mutatja. Az elejét odatenné az ember a lelke helyére (a gyomor tájéka a természetgyógyászok szerint, keresztényeknél szív vagy vese), aztán valahol 17 cm környékén jönne egy rovátka: "ezek már a külsőségek, vigyázz".

Külsőség, tehát értéktelen.

A magam részéről szánom azokat az embereket, akik nem tudják, hogy a női szemöldök íve nagyjából fél A4-es oldalnyi lélekrajznak felel meg. (Akkor is, ha nem szedik). Hogy a ruha nem véletlenül, nem sorsolásos alapon kerül reggelente ránk, hanem először kiválasztjuk a boltban, majd a szekrény előtt állva, az érzéseink és a gondolataink által vezérelve kombináljuk őket. Ha ránézünk valakire, és látjuk, hogy hajlandó mozogni, sejthető, milyen életmódra számíthatunk vele. Szintén tudható, mennyi közös beszédtémánk lesz, ha a másik napi négy órát tölt az edzőteremben.

Az emberek járása tömény kitárulkozás. Még a léptek hangja is a belső világról mesél. A magunk köré választott színek, a saját bútorok, az elfogyasztott étel minősége mind-mind összefügg azzal, hova helyezzük magunkat a világban.

A "külsőségek" szó emlegetése azoknak a felületes embereknek a butasága, akik képtelenek átlátni az összefüggéseket.

 

the fall :: 2008. október 09., csütörtök, 21:56:54 :: 6 komment
cinema

The Fall

Tarsem Singh lovak iránt érzett perverz szexuális vonzalma a Sejt óta nem titok, az eszköztár finomodott csupán, már ha az üveglappal való élveszeleteléshez képest árnyalt önkifejezésnek tekintjük, hogy hosszú perceken át, lassított felvételen, Beethoven hetedik szimfóniájára kiemelik a vízből a kettétört állatot, hogy aztán a következő képkockán fejjel lefelé szivárogjon be a kulcslyukon.

"Találd meg az állatod, a szellemi vezetőd". E szavakat mormolva kente Jung reggelente a vajaskenyeret. Tarsem biztosra megy, neki az egész anima-állatkert kell, a bundájából vért rázó farkas (Sejt), az óceánban úszó elefánt, a szájat a halálsóhajjal együtt elhagyó, szürke madarak, a mesében felnövő kislány válláról tovarepülő, hófehér galamb.

A Fall azon kevés filmek egyike, amelyekért szükséges volt feltalálni a színes fényképezést. Barangolás a Baraka világában. Spirituális rekreáció.

A Fallban ököllel verik véresre az öngyilkos fejét.

9.5 / 10

 

 

welcome :: 2008. október 09., csütörtök, 05:02:45 :: 28 komment
science

Tökéletes bizonyossággal tudom, nem létezik evolúció. Én ezt kaptam ajándékba a pálya elején - mindenkinek máshogy segítenek -, mégis el kell ismernem, hogy bár korábban soha, idén bizony új faj keletkezett.

Egy egészen új muslicáról lesz most szó - tudományos neve: harmatlégy -, úgyhogy, ha kérhetem, maradjatok velünk.

Az állat minden jel szerint az én konyhámban jött létre, vélhetőleg hagyományos muslincából, és a hozzám közel lakók már találkozhattak vele, a hírek szerint ugyanis terjeszkedik, például a Szentendrei szigetre igen rövid idő alatt eljutott.

Mint ismeretes, az alap-muslica cefrén él, ami lehet erjedt vagy romlott gyümölcs, esetleg cukros víz némi díszítő habbal a tetején, ínséges időben rothadt tök vagy paradicsom. Tehát csupa olyan, ami nálam - húsevő lévén - biztosan nem fordul elő, a romlott cukros vizet kivéve, amelyből, mi tagadás, időnként elképesztően komoly készlettel rendelkezem.

Régen úgy ment, hogy ha az ember lakását ellepték a harmatlegyek, kidobta a romlott szőlőt, kiöntötte a cukros vizet, és ezek az apró és alapvetően vicces rovarok néhány nap alatt nyom nélkül eltűntek.

Az új muslica táplálkozási szokásai egyelőre ismeretlenek. Leginkább arra tippelek, hogy egyáltalán semmit nem eszik, mert ha mégis, akkor borzasztó következtetésre jutok. A lefolyóból száll felhőben, mint valamiféle lény, amelyet kiskorában lehúz az ember a vécén, aztán több méteres szörnyként tér vissza a csatornából, bosszút állni az elszenvedett sérelmekért.

Muslicafelhő kering a konyhában hetek óta, ott, ahol egészen biztosan nincs semmi olyan, amit hagyományos muslica elfogyaszt. Igyekszem kevés időt tölteni velük, a cipőt a lábamra már egészen halkan veszem, a szobából a lépcsőig osonok, nem mintha félnék tőlük, hiszen nem bántanak, csak nem szeretem, amikor több ezer apró légy egyszerre repülni kezd. Éjjelente nyitva hagyom az ablakot, várom az első fagyokat. Egyelőre annyit értem el, hogy az ismerősöknél is megjelent ez a természeti csoda, talán mégse lett volna hülyeség a karantén, fagyasztás helyett.

Jobb ötlet híján holnap megpróbálom felturbózni az ugrópókokat.

 

die welle :: 2008. október 06., hétfő, 03:36:50 :: 11 komment
cinema

A Hullám a többi világháborús, holokausztos, nácis mozihoz hasonlóan azt a régi és súlyos kérdést feszegeti, hogy mi a jobb: ha filmet rendeznek a németek, vagy ha háborút. És bár a germán mozgóképek láttán a válasz első nekifutásra triviálisnak mutatkozik, ne feledjük, az első két világháborúba több tízmillió ember halt bele, tehát a mérleg másik serpenyője sem üres teljesen.

Annyi bizonyos, hogy jobb lett volna németek helyett színészekkel kísérletezni, ha már a történet alapjául szolgáló könyv Amerikában játszódik. Vagy forgathatták volna Magyarországon, a színészek nálunk sem jobbak, viszont - hála a jó égnek - pont van egy gárdánk (sőt, úgy fest, hogy már kettő), és akad néhány erdei és mezei őrsereg is, tehát a ruha- és az emberanyag adott, maradt volna pénz a speciális effektekre (számítógéppel utánrajzolt mimika).

A Hullámban az a legrosszabb, hogy bár normális és egészséges ember számára klisésnek és erőltetettnek tűnik, pont olyan, mint az ébredező szélsőjobb realitás.

7 / 10

 

we know who you are :: 2008. október 04., szombat, 23:44:40 :: 3 komment
politics social

Tarka Magyar tüntetés

- Többnyire azok vannak itt, akiknek 5000-nél kisebb a user id-juk az iwiwen.
- Valóban. És akik tudják, mi az a user id. És hogy ez ebben az esetben mit jelent.

 

your enemies :: 2008. szeptember 27., szombat, 00:56:55 :: 158 komment
social

Szorongtunk a liftben, a tőlem balra álló nőhöz hozzánőtt a babakocsi. Nem tudtam volna elképzelni őket külön-külön.

Előbb végzett nálam, az első emeleten kitolta a világba a gyermekét. Be sem záródott az ajtó, és a velem szemközti nő máris osztani kezdte hátulról:

- Jézusom, hogy lehet piros babakocsiba rózsaszín takarót tenni? Ez rettenetes.
- Miért, az én babakocsim milyen színű volt? - kérdezte a mellette álló, kilencéves forma lány.
- Természetesen piros. Fehér és zöld takaróval.
- Komplementerszínek? - próbáltam bekapcsolódni az emelkedett társalgásba. A nő rám se nézett.

Nem értettem, mi bántja őt, szemét miért kínozzák ennyire a színek és az árnyalatok különbségei, és ha már így alakult, ízlésjavító szándékával miért nem szemtől-szemben hozakodott elő.

Eltelt egy perc, mire rájöttem fájdalma valódi okára: végig a babakocsis nőt figyeltem. Smink nélküli, gyönyörű arcvonásait, élettel, vérrel és hússal teli ajkait és a bőséges íveket csodáltam, amelyeket folyamatosan újrarajzolt a ki- és belélegzett levegő. Egy egész emeleten át néztem őt, ahogy suhant velünk a lift.

Ennyi kell. Egy elismerő pillantásért szívetek szerint leölnétek egymást. Annyira szórakoztató.

 

language :: 2008. szeptember 26., péntek, 01:45:33 :: 4 komment

A blogom címe magyarul: "Szüntetik Sanyit"

(by Dina)

 

large hadron collider :: 2008. szeptember 23., kedd, 17:04:07 :: 34 komment
documentary

A professzor feje körül vékony csövekben keringett a folyékony hélium. Gustav a harminctonnás elektromágnes talpánál összehajtott pokrócra fektette ráncos arcát, és álomba szenderült. Álmában hallgatta a héliumot.

A kegyetlen körülmények között cseppfolyóssá kényszerített nemesgáz ciripelő hangját nem említi egyetlen könyv és egyetlen cikk sem. A tudományos világ hallgat a csövekben vándorló hélium énekéről. Nem beszélnek róla, mert a létezéséről sem szereztek tudomást. Egyedül Gustav Hippocampus professzor ismeri kellő mélységben e ritka anyag valódi természetét. Gustav ciripelésnek hívja, bár a hang inkább olyanféle, mint ha szirének énekét próbálnánk visszaadni napszéllel működtetett elektronorgonán.

A professzor rugalmas, hosszúkás testű, sötétlila fénnyel szikrázó lényként úszkált egy távoli bolygó óceánjában. Teste körül forrt a hélium. Gustav hatalmasat ugrott, az ívet fehér és gomolygó csík rajzolta a légkörbe, mely szép lassan, nem sokkal a néma csobbanás után porrá fagyva hullott alá  és kezdett lebegni az óceán valószínűtlenül tompa csillogású felszínén. Gustav a parthoz ért, lábakat növesztett, és szemügyre vette a korántsem végtelen világűr peremére sodródott bolygó sötétkék, éles tarajokkal szabdalt, transzurán hegysége fölött terpeszkedő ismeretlen tartományt. A határvonalat, ahol téridő véget ér. Volt ott egy ajtó - amit kizárólag Gustav professzor rendkívül éles érzékeivel rendelkező lény láthatott. Nem vezetett sehová. Közvetlenül az ajtóban az őskáosz kiterjedés nélküli, elképesztő őrült forgataga várta a világot elemésztő entrópia végső diadalát.

A professzor felébredt, az íróasztalhoz sétált és hóna alá csapta számításait.

Thomas Pittengraph a monitor előtt ült. A nagy kísérletre vár - gondolta Gustav. Ez magyarázza, hogy ilyen korai órában szokásával ellentétben nem dr. Eva Laborewsky-vel üzekedik épp valamelyik nagy és drága kísérleti műszeren.

A nagy és drága kísérleti műszerek nyugtatólag hatottak Thomasra. Úgy érezte, ezekkel a gépekkel méltó elégtételt vehet az összes elemi részecskén. Thomas egytől-egyig gyűlölte az elemi részecskéket. Szinte életcéljává vált, hogy a svájci laborban minél többet ütköztessen egymásnak. Legszívesebben ki sem kapcsolta volna a gépeket, hiszen azok mindenféle mérés és elemzés nélkül is képesek dolgozni.

Thomas nem volt mindig ilyen. A gimnáziumi évek alatt, esténként, elalvás előtt gyakran gondolt az egyik - később rövid playboymodell pályát befutó - osztálytársára. "Ó. Mennyi részecske."

- Thomas, le kell állítanunk a gépeket.

A férfi felhúzta bal szemöldökét. Vagy mindkettőt, de azt a rendkívül empirikus Gustav nem láthatta, mert Thomas nem vette a fáradságot, hogy hátraforduljon.

- Valami gond van a héliummal, professzor úr?
- Nem, a héliummal minden rendben, Thomas.
- A transzformátor rakoncátlankodik?
- Nem.

Thomas végre az idős tudós felé fordult.

- Mi a baj?
- Nem szabad elvégeznünk a kísérletet.

Thomas felnevetett.

- Miért, mi történik? Elpusztul az egész világegyetem?
- Bizonyos módon igen. Bizonyos értelemben nem.

Thomas keze az indítógomb fölé tévedt. Soha, de soha nem ütköztettek még ekkora részecskéket egymásnak. A férfi minden vágya volt, hogy az összes létező műszerrel megfigyelhesse a pusztulásukat.

- Gustav professzor, mekkora esélyt lát arra, hogy ezt itt bárki komolyan vegye? - lépett be a terembe Eva.
- Nem számolok esélyekkel. Tényekkel dolgozom.
- Ellenőrizte a számításokat?
- Többször, mint gondolod.
- Hányszor?
- Mindig ellenőrzöm őket. Mindig - a mai napon. És Thomas mindig elindítja a gépeket.
- Nem értem.
- Minden jót - sóhajtotta Gustav, és tekintete Thomas kezére vándorolt, aki ebben a pillanatban szabadjára engedte a folyamatot, amelynek köszönhetően az egész Univerzum újra - mint mindig, ezen a napon - néhány másodperc múlva vissza fog zuhanni önmagába. Ahonnan vétetett.

És ahonnan ismét vétetni fog.

 

can't lose what you never had :: 2008. szeptember 21., vasárnap, 15:40:12 :: 46 komment
social

Vasárnap autómentes napot tartanak a kerékpárosok.

Ragyogó gondolat, kemény társadalmi üzenet: "Látjátok, mi ma se szállunk autóba".

Érdemes lenne ugyanezzel a logikával a vegáknak kijelölniük egy napot, amikor látványosan nem esznek húst. Vagy legyen évente egyszer matricákkal és bannerekkel hirdetett ünnep és hepaj, vonuljanak fel transzparensekkel az impotensek, és írják rá: "ma bizony nem dugunk".

Legyen ünnepe az összetartozásnak és az öndefiníciónak minden társadalmi csoportban, ne csak a bringásokról tanuljunk újat és izgalmasat, ha már a titkot - hogy nem autóval járnak - ők végre megosztották velünk.

Na, megyek tankolni.

 

jud süss :: 2008. szeptember 17., szerda, 22:43:49 :: 13 komment
cinema politics

Hetek, sőt, hónapok óta borzolja a sajtó a politikai és társadalmi kérdések iránt még fogékony - elszánt és unatkozó - állampolgárok idegeit a betiltott "náci propagandafilm", a Jud Süss hazai, illegális vetítése miatt. A közönség átszellemülten tapsol (a negyvenes években az előadások után mérhetően nőtt a zsidóellenes támadások száma). Hangosan jajveszékelnek, jogi lépéseket tesznek a liberálisok. Gyurcsány a helyén marad.

Betiltott film, kevesen láthattátok. Letöltöttem és megnéztem.

A szabad gondolkodás pártolójaként úgy érzem, alapvetően nem kell betiltani filmeket, ahogyan a könyvek égetése is kizárólag olyan krízis esetén indokolt, ahol az életben maradást szolgálja az exoterm kémiai reakció (nagyon hideg van, megfagyott a konzerv élelem, vagy épp támadnak a fényérzékeny démonok).

Ezzel együtt úgy látom, a cenzúra érthető, hiszen a Jud Süss irreálisan negatív színben tüntet fel egy bizonyos népcsoportot. Igaz, hogy létező jelenségekre, viselkedésformákra és genetikailag kódolt adottságokra alapoz, ám olyan mértékben torzít, hogy a mentálisan kevésbé felkészült nézőt téves gondolati pályára állíthatja, olyan - részben hamis - magvakat ültetve el az illető fejében, amelyek termékeny talajra hullva és ott gyökeret eresztve amúgy sem szerencsés civilizációnk elméjét tovább mérgezhetik.

Hiszen bármennyire humortalan, pöffeszkedő, korlátolt, egyenes vonalakban és derékszögekben tervező nép a sváb, az biztosan állítható, hogy nem mindegyikük reménytelenül ostoba. A való életben ismerünk svábokat, akik könnyed és rövid beszélgetések során gondolkodó lény benyomását kelthetik, a Jud Süssből azonban az összes ilyen félvért kihagyták. Egyedül a herceg rendelkezik némi agyvelővel, ami vérszegény, ám a többiekéhez képest legalább létező humor csillogtatása mellett arra elegendő, hogy felismerje saját korlátait.

A Jud Süssben bármelyik zsidó okosabb bármelyik sváb szereplőnél, amit olyan mondatok puffogtatásával támasztanak alá, hogy a "zsidók nem bölcsek, csak okosak". Ha a zsidóságot az értelemmel és az életrevalósággal azonosítjuk, akkor a svábokhoz képest - a film alapján - gyakorlatilag az összes többi ember Izrael gyermeke.

A vászonról két-három jellemvonásból összerakott bábok ordibálnak butaságokat. Az egyetlen komplex karakter Süss. Ferdinand Marian, ha jól tudom, kizárólag azért vállalta a címszerepet, mert a gyermeke életét fenyegették. Meglepő.

Süss a német tartományba érve rögtön felteszi a magától értetődő kérdést: ha ilyen gazdag a föld, hogyan lehet ennyire csóró a hercege? Progresszív lépései friss vért transzplantálnak az ország gazdaságának haldokló keringésébe. A növekedés inflációt gerjeszt. Különös? Tessék fellapozni a szakirányú könyveket.

Süssnek arra is marad ideje, hogy a tahó németek palotájába saját pénzén operát és balettet szervezzen. Megjegyzem, az egész filmben összesen három ember dolgozik, ebből kettő zsidó, a harmadik sváb - aki bele is hal rendesen.

Süss bűneit - a kulturális misszió után - azzal tetézi, hogy az egyik anti-ambíciózus tanácsadóból próbál minisztert faragni. Az önbizalomhiányos, frusztrált sváb  felelősséget vállalni nem mer. A film forgatása során nyilván figyelembe vették, hogy akkoriban nagyjából a Faust volt az egyetlen értékelhető, be nem tiltott olvasmány. Faust azonban lángoló lelkű, fáradhatatlan, kutató ember volt, titkokra és csodákra fogékony, aki többet akart. Hogy lehetne őt bármelyik penészes liszteszsákkal párhuzamba állítani?

Süss - egészséges lévén - a férfi-nő testi szerelmének földi csodáját a svábokkal ellentétben őszintén élvezi. Úgy tűnik, a világ bizonyos területein ez elég ok arra, hogy az ember bitóra küldjék.

Döbbenetes, hogy a vásznon látottak miatt Németországban nem követtek el jóval többen öngyilkosságot, követve az egyik igaz keresztény szereplő példáját.

2 / 10

 

almost there :: 2008. szeptember 16., kedd, 03:34:27 :: 7 komment

Útban hazafelé, az esti szürkületben láttam két idős embert. Merev végtagokkal botladoztak az egyirányú utcában. Ízületeikkel bitang módon elbánt a tovasuhanó élet, a kemény hideg és a negyven év alatt összehordott beton.

Ahogy az idő újra és újra apró cafatokat ragad el, egyre kevésbé vagyunk sokfélék. Két kezemmel össze tudnám számolni az idős ember típusokat. A férfi ősz hajú és fekete szemöldökű volt - tiszteletet parancsoló kontraszt, mint amikor a hó a csontig hatoló fagyban ellepi sötét köveket, és mozdulatlanná dermed, ami él. A nő olyan volt, aki lépked a férfi után.

Arra gondoltam, mennyire jó nekik.

Mennyire jó, hogy már nem kell sokat idegeskedni azon, van-e élet a halál után, hogy eleget tettünk-e félre hó végén a bankba, hogy nem kell szép ruhákat venni, töprengeni a karrieren, új munka lehetőségén, nem kell leszólítani a szembejövőket annak reményében, hogy az eddigi jelentkezőknél szerencsésebb génkészlettel bíró szállhat be a kromoszóma-kirakósba, hanem lehet kenni a fokhagymát és a vajat a pirítósra, és a közelgő télben egymás hideg és remegő kezét szorítani, bizakodva, hogy egyszerre fogad majd minket a Jóisten.

 

rap :: 2008. szeptember 16., kedd, 00:17:58 :: 8 komment

Láttam egy videoklipet. Fekete emberek táncoltak. Az egyikük énekelt. Arról énekelt, hogy ő most énekel és táncol, míg a többiek táncolnak. A barátai furcsán rángatták a kezüket. Volt még egy nagy és drága autó. Nem ült benne senki.

 

green :: 2008. szeptember 14., vasárnap, 12:50:33 :: 138 komment

"Egyelőre csak az osztrák érdekeltségű Agrana-Juice vesz át folyamatosan léalmát a szabolcsi termelőktől [...] 350 ezer tonnányi termésre lehet számítani, ebből az Agrana mintegy 160 ezer tonnára kötött szerződést.

Egy gazda úgy fogalmazott: addig volt jó, amíg az almát ingyen leszedték a katonák és a diákok, majd az egészet válogatás nélkül szállították szovjet exportra. - Akkor még több mint egymillió tonna volt az éves almatermés, és ennek nyolcvan százaléka szovjet exportra ment - mondta Filep László. - A mai problémának éppen az a gyökere, hogy megszűnt a régi piac, az ültetvények pedig 2003-ig támogatást kaptak, hogy megmaradjon a termőterület. A felszámolásra viszont nem kapott támogatást a termelő. Gyakorlatilag a mai napig lehet viszonttámogatást kapni ipari almát termő ültetvények telepítéséhez."

Olvastam valahol, hogy a magyar lakosság 47 százaléka szerint fontos lenne visszaállítani a kötelező sorkatonaságot, mert az egy év letöltendő kifejezetten jót tett a férfiak személyiségfejlődésének. Az sem kérdés többé, hogy az életképtelen kényszeregyetemisták mellett kik szavazták le nemrégiben a tandíj bevezetését.

Ezek.

Nehéz elképzelni olyan termelőágazatot, amelyik nem megy jól, ha a munka oroszlánrészét magukat megvédeni képtelen diákok és katonák végzik el. Ebből látszik, mennyire volt értelmetlen és impotens a magyar hadsereg. Valamirevaló, harcra kész katona gondolkodás nélkül lelövi a parasztot, ha az ingyenmunkára akarja kényszeríteni. Vagy leszedeti vele az almát, és magával viszi  a harcmezőre. Az ingyen almaszedés a munkásosztály bosszúja a következő értelmiségi generáción.

Szüljön sünt az összes almatermelő.


"Magyarországnak - szívós kormányzati munka és milliárdos ráfordítás dacára - mára sikerült a legnagyobb parlagfű-szennyezettségű országgá válnia Európában. A parlagfű-allergiások arányát, illetve az allergia-ellenes készítmények forgalmát tekintve is rekordernek számítunk, a megelőzésben viszont még csak az alapkutatásoknál tartunk. Többéves csökkenés után az idén újra növekedésnek indult a levegő parlagfűpollen-tartalma Magyarországon. Az időjárás változása egyelőre minden emberi erőfeszítésnél hatékonyabban befolyásolja a pollenhelyzetet [...] (az idei nyár hűvösebb és csapadékosabb volt a szokásosnál)."

A megoldás annyira triviális, hogy szégyellem leírni. Világjobbító szándékból mégis megteszem: állami és európai úniós támogatásban kell részesíteni a parlagfű-termelést. Lehetőleg minél nagyobb összeggel.

Nem telne el sok idő, és napvilágot látnának az első tanulmányok: milyen éghajlatváltozási folyamatok vezettek odáig, hogy hazánk parlagfű-nagyhatalomból lezüllött szégyenteljes pollenimportőrré. Miféle új, különös, soha nem látott betegségek tizedelik az amúgy is gyér parlagfű-állományt. És hogy az éves szinten ráfordított néhány tízmilliárd támogatás még a vetőmagra is milyen arcátlanul kevés.

Hamarosan megjelennének a termelők teherautói az üzletláncok bejáratai előtt, és leborítanák az emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan, satnya, gyakorlatilag antiallergén parlagfüvet. Keseregnének, hogy miért a telepítést, miért nem az irtást támogatja az állam és az únió, holott az ültetvények nagy része magától szétrohad. Bezzeg a régi szép időkben, amikor a katonák és diákok ingyen szórták és hordták szét a bakancsukkal a parlagfűmagot. Az volt az igazi aranykor.

 

 

witch :: 2008. szeptember 12., péntek, 18:07:31 :: 6 komment
dialogue

- A szigeten lakom. Zárt közösségben élünk, előbb-utóbb mindenki kap nevet. Engem úgy hívnak: a Bolond. Első hallásra rosszul esett. Magamba kellett néznem, hogy elfogadjam.
- Te egyenesen büszke vagy rá.
- Muszáj volt elmondanom az elején. Tiszta lapokkal játszom.

***


- Fázol?
- Reszketek.
- Gyújtsuk be a kandallót.
- Van bent fa?
- Ki kell menni érte. Már összevágattam a gyújtóst, gyere.
- Kész. Alig volt benne papír, mégis milyen vadul lobog a tűz. Különös.
- Ja, az elmúlt napokban bedobáltam a férjem holmiját az újságpapír alá. Köszönöm, hogy ilyen szép tüzet raktál belőle.

***

- Jobban érzed magad kopaszon?
- Igen. Jó, hogy levágtad.
- Mi legyen ezzel a sok hajjal? Ugye, nem akarod a zuhannyal lemosni?
- De igen.
- Ennyire nem vagy környezettudatos?
- A hajam szerves anyag. Lebomlik hamar. Ünnepelni fognak a halak, ha odaér.
- Eldugul tőle a lefolyó.
- Öntök bele lefolyótisztítót. Az felold mindent.
- Úristen.
- Nézd, gyerekkoromban másként láttam a világot. Óvtam a környezetet, ahol értem. Éveken át gyűjtöttem a használt elemeket, hogy ne az erdőbe és ne a szemétégetőbe kerüljenek a nehézfémek. Összeszedtem az eldobált üres palackokat, hogy ne másszanak bele és ne pusztuljanak el a cickányok.
- Aztán mi történt? Ellustultál? Beszippantott a fogyasztói társadalom?
- Épp ellenkezőleg. Soha nem voltam ennyire tudatos. Kiléptem a homályból a szikrázó fény világába. Felismertem, hogy a bolygó pusztulása az Isteni Terv fontos része. A Teremtés akkor nyer értelmet, ha egyszer a project végére érünk. A titkokról az utolsó pillanatban hullik le a fátyol. Addig a percig mindannyian elveszett világtalanként bolyongunk a sötétségben. A szárazelemgyűjtő előtt állva - kezemben három alom duracell nyúllal - szembe kellett nézzek önmagammal. Ki vagyok én, hogy a gondos munkával összeszerelt fogaskerekek közé öklömnyi kavicsokat hajigáljak? Mégis, mit képzelek magamról? Azóta, a folyamat felsőbb értelmét látva teljes szívemből és minden erőmmel pusztítom a természetet. Ezzel szemben a környezetvédők az időtlen gonoszság bajnokai. Ők a legfelsőbb akarat ellen dolgoznak. Ha találkozni akarsz valakivel, akinek a Pokolban osztottak küldetést, az ő soraikban keresgélj.

 
< 1 6 10 14 18 21 24 26 27 28 29 30 31 32 33 34 >